méltó ő a mi utálatunkra?
(így a harmadik szezon vége felé kezdem nagyon unni a gilmore girlst, de muszáj megtudnom, hogy mi történt aztán)
Morning drinket ezennel utáljuk:
Akinek tetszett a Hé, haver, hol a kocsim című „remekmű”, annak biztosan
be fog jönni Danny Leiner rendező második munkája, tulajdonképpen a
Haver folytatásának is beillő, egy hirtelen döntéssel a héten moziba
küldött Harold & Kumar Go to White Castle. Az előzetes (trailer, letölthető,
19 megás .mov fájl) alapján semmivel sem várhatunk nagyobb szórakozást
a filmtől, mint az elődjétől, sőt. Erős a gyanúm, hogy a készítők,
amolyan hagyományosan mindent bele bemutatójában a film összes poénja,
elmés beszólása felhasználásra került, így aztán a vászonra már nem sok
minden jut majd.
Na megejtettem moziban a Punishert
es kurvaszar volt az orosszal valo verekedest meg az ures hidat kiveve.
Lekene mar szokni errol a golyoallo melleny kivedi a soretes puskabol 2
meterrol leadott lovest es egyaltalan nem volt kegyetlen a film sajnos,
pedig most jo lett volna valami igazan veres, brutalis. Travolta meg
szar volt a filmben, a masik csavo, nevet sem tudom, meg tokre
hasonlitott Christopher Lambertre meg ilyenek. Kinyirjak a csaladjat de
o tuleli aztan visszafizet de azert vannak emberi erzesei hah
Szoval megvolt a School of Rock
is es azt kell mondanom kurva szarra sikerult a film meg az idiota
foszereplo ellenere is aki a klippekben marhajo de itt... A 10 evesek
nem rokkolnak hanem cikik a szinpadon.
Meg folyamatosan nezem a Jobaratok elso evadjat es milyen benak voltak ekkor meg.
szeressük őt
(megj.: nem csak én nem válaszolok üzenetekre)
az imdb olvasóinak ezek szerint
csak kb 8%-a rendelkezik a megfelelő intelligenciával és szofisztikált
humorérzékkel, ami elengedhetetlen a dude reális értékeléséhez.
Lovesem sincs, hogy lehetnel piros, de majd utana nezek.
SZERK: Nem is kellett
utananeznem mert egy kedves olvasonk segitsegevel javascript megoldas
szuletett es most akkor orulhetsz es sejted ki az ugyhogy neki koszones
esete.
jó a headerünk. tudsz nekem olyat csinálni, hogy a hamupipőke marla d. pirossal jelenjen meg?
csatlakozom, de a film címe Dude, Where's My Car
süti.
aki eddig nem tudta azzal most kozlom, a Hey dude where is my car a
legjobbab vigjatek ami letezik. Most neztem meg sokadszorra ujra es ami
poenok ebben vannak az egyszeruen nem uberelheto asszem. (nekem semmi kedvem epp azzal tortenelmet irni, hogy sotetsegbe boritjuk a vilagegyetemet)
Annyira nem volt rossz, h nem emlekeztel ra. Akkor jo volt, de a sok (3-4) Alias resz amit lattam abban teljesen muanyag.
ja aaazt a daredevilt. de akkor abban állapodtunk meg, hogy jó nő a jennifer garner, nem? mellesleg a daredevil sem volt rossz film.
Marmint nem emlekszel a daredevilre. Mivel eggyut lattuk onnan tudom, h
te is lattad. Jennifer Garner feszes borcuccban, Ben Afflect is.
nem láttam a daredevilt, meg az aliast sem, de az utóbbiért kapott valami díjat, nem?
Jennifer Garner az a magasabb iker, mellesleg az alias cimu sorozat foszereploje amiben elegge muanyag. (ja meg daredevilben is)
a bad santa tényleg nagy volt, pedig már féltem a végén, hogy belemegy
valami rózsaszínelefánt-tragikumba (egyébként is lilát akart a kölyök,
nemmellesleg meg nem volt retardált).
- I beat the shit out of some kids
today. [...] It made me feel good about myself. It was like I did
something constructive with my life.
egyébként bill murrayt is felkérték a bbt által játszott szerepre, de ő
inkább a lost in translationt választotta (rosszul tette, azt nem
tudtam végignézni, akkor sem ha jó film), jack nicholson pedig a
something's gotta give-et, ezért lett neked gyereknap.
láttam még a 13 going on 30-t, egész nézhető volt, hey, dude...-ból a magasabbik iker játszotta a főszerepét, időnként vigyorogtam is, meg minden.
na meg tegnap megvolt a dawn of the dead, tényleg volt benne valami huszonnyolc nappal későbbes, viszont nem volt kerek sztorija (arról szólt, milyen életképtelenek az amerikaiak),
nem volt egy szimpatikus szereplő sem benne (igazán ellenszenvesek sem
voltak), kicsit olyan, mintha arra a jelenetsorra építették volna az
egészet, ahogy elszórakoznak a plázában, időnként zombikra lövöldözve.
na jó, a dave az szimpatikus volt, viszont miért van az, hogy a
zombifilmekben a zombik mindig csak mellékszereplők? oké, mondjuk az
érzelmi életük vagy a tevékenységi körük tényleg nem túl változatos (they all sort of fall down, and then get up, and they're eating each other), de akkor is. (még egy utógondolat: a szüléstől vajon minden nő olyan lesz?)
reflektálva az alábbiakra, a tais-toiban a pókos monológ vicces volt, a
moszkva tér nagyon gyenge, a kegyetlen játékok pedig a kategóriájában
teljesen oké.
Na megejtettem en is a 12 angry men-t.
A film teljesen rendben van ahhoz kepest, h 1 szobaban jatszodik az
egesz masfel ora (kamaradramanak hivjak az ilyet ha jol tudom. Ezt az 1
szobat is azert irtam mert ismerjuk be, kevesen tudnak elvezetest irni,
olyat ami egy helyszinen jatszodik vegig en ami ilyet lattam azt egy
kezemen megtudnam szamolni talan) es elegge ilyenek az emberek vazz. Jo
film 8/10.
Bad Santa
volt ma eddig es a film eszmeletlen vigjateknak bizonyult (f*king
miramax). Billy Bob
mar igy is a kedvencem, de most meginkabb. A film cimebol kitalalhato,
h van a kicsit cinikus telapo meg a karacsony. Szoval van a telapo meg
1 torpe es minden evben karacsonykor kirabolnak 1 aruhazat ahogy azt
tervezik iden is. Meg van 1 retardalt srac aki, vagy akihez csapodik a
Santa meg ilyesmi. Reg rohogtem olyan nagyot mint amikor a neger
biztosagis faszi meg a plaza szemelyzetise Billy Bob multjarol beszel. Majd
meglatjatok ha meltoztatnak behozni hozzank is, merthogy az elozo
karacsonyrol lecsusztak szal legkorabban iden, vagy dvd-n. Ja es a csaj
nekem nagyon tetszett ebben a filmben (Lauren Graham).