A Gyűrű átka

írta ez a gyerek ez nem viccel, 2005. március 27. 22:55, 5 hozzászólás

Az antitermintátor terminátor valójában Izland királynője, s erejét nem hajában, hanem ágyékkötőjében hordozza. Egyetlen szerelme végzete pedig egy falevél, ami a hátára tapadt, bár a falevél elött is épp eléggé legyőzhetetlen volt. Mítoszok felélesztése, egy korszakváltás az emberi történelemben, a régi és új idők csatája, a pogány és a keresztény isteneké. Ármány és intrika Shakespeare módra. Ez a Gyűrű átka, azaz a Nibelungok Gyűrűje, pontosabban.

Brünhilda az izlandi királynő kölcsönös szerelembe esik egyetlen legyőzőjével Erickel, akiről kiderül, hogy nem is egy egyszerü kovács, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy megöli a sárkányt, ráadásul nem is Eric. Egy Gollam-szerü képződmény fia pedig a király tanácsadója, és fő kavarógépe. A király amit mondanak neki, a király huga Ericet, a király tanácsadója az aranyat, Brünhilda Ericet, Eric Brünhildát akarja. A gyűrűvel kapcsolatba pedig már az elején figyelmeztet a szellem: így nem lesz hepiend.

A film a bonyolult szálak ellenére sem izgalmas. Három darab kidobott óra. Talán épp a túlzott hossza a baj. Az első óra még egész élvezetes a világa miatt, a második órájában már elindul a barátokközt féle kavarodás, és az utolsó órában pedig mindenki meghülyül. Persze mit is várjunk egy német alkotástól. Mert hát ez a film nem más mint egy hasonló című német film feldolgozása. A film szerencséje, hogy Kristanna Loken üres szépsége vonza a tekintetet.

További információk: az írást tényleg ez a gyerek ez nem viccel követte el.
Ha jobban érdekel a téma, akkor nézz körül errefelé:
Megosztanád a bejegyzést?

Eddig 5 hozzászólás érkezett!

Dénes 2007. 08. 13. 23:26

Nekem nagyon tetszett film, nem tudom miért kell ilyen lehúzó kritikát írni. Még ha rossz film is lenne, akkor a kedves kritikus ne nézze meg...
Elhiszem hogy a kritikus feladata éppen ez, de szerintem éppen ezzel veszi el a kedvet egy talán jó filmtől...

Viki 2007. 10. 23. 11:55

Nos, én ezt a filmet elég felejthetőnek tartom, bár az biztos, hogy a főszereplő Sigfried lehetetlenül üres tekintetére jó sokáig emlékezni fogok. Kristanna Loken viszont gyönyörű-egy ősi északi királynőt pont így képzelek el...
Nem kaphatnék felvilágosítást, hogy Hagen és Alberich milyen nyelven beszéltek? Lehet, hogy nagyon alulképzett vagyok, bár amilyen mázlim van tuti, hogy valami kihalt vagy képzeletbeli nyelv...
Előre is köszi!

Sieglinde 2008. 06. 28. 20:49

"Gollam-szerű képződmény" - hát igen, Tolkien lopott. Alberich és Mime összegyúrásával ugyanis pontosan Gollamot kapjuk.

Hagen milyen? Meg akarom ezt nézni, de Hagenre nagyon kényes vagyok. Salminen után persze nem csoda.

Petya 2008. 09. 24. 17:22

Szerintem ez a film nagyon jó,ez az egyik kedvencem a sok közül,akinek nemtetszik,ne nézze meg,de nefikázátok!
Már legalább 10 szer láttam,de akármikor megnézném újra.

Zsuzsi 2008. 10. 12. 11:51

Van egy kis Trisztán és Izolda beütése,nem?
mert ugye adott egy srác aki elveszti szüleit,évekkel késöbb találkozik a nagy Ő-vel de egyik sem tudja ki a másik,közbe jön a sárkány és stb..szerelmi háromszög és persze végül senki sem lehet boldog.Kb

Hozzászólás űrlap


Név (freeblogos bejelentkező)
(email címed, nem adjuk senkinek, nyugi)

Ezt mondom (offtopik=del):

elég egyszer megnyomni


Ezeket fogadod el a mehet gomb megnyomásával:
  • Személyeskedés pl. "hülye" "f@sz" és hasonló esetén törlés.
  • "Csináljatok jobbat" érvelés esetén törlés.
  • Ha random anyáznád az írót, és kommentben teszed levél helyett, akkor is törlés.
  • A linket tartalmazó kommentek 0-10 óra késéssel jelennek meg a sok spam miatt.
  • Az IP címedet megjegyezzük, de csak spamvizsgálathoz.
  • Ha kamu emailt adsz meg, és véletlen levelet írnék neked, ami miatt kiszúrom, akkor törlődik a kommented.