Human már erről is írt, de azért én is, hamár bekerült a mozikba.
Ebben a gatyaszaggató hőségben kicsit magaménak éreztem a címet. Javasolt mindenkinek, akik a lohasztó meleg elől a 15fokos multiplexekbe szeretnének menekülni, szeretik a Szuper csapatot (The A-Team), a Mission Impossible 2-t, és az első háromnegyedórát szivesen végigszunyókálnák.
Az eltünt 150éves páncélhajó, az afrikaiakat tizedelő pestisjárvány és - természetesen - a két szál egybefonódása, egy-két csavarral, bravúros szökéssel, sőt a film második felénél már egyszer-kétszer fel is nevetünk, igaz azt hangosan.
Szuper csapatra jellemző harci tervek, s maga az Admirális nevü szerplő is eléggé rátesz a hasonlóságra. A Mission Impossible 2 lehetetlen megoldásai és figurái, meg persze a már említett borzadalmas első háromnegyedóra, ám azután látványos, egypatron film. A kezdeti lankadtság ellenére jó hangulattal távozhatunk a moziteremből.
Penelope Cruzt pedig mindig élvezet látni, akárhogy is szinészkedjék! A többiek közül pedig Al (Steve Zahn) volt, aki a leginkább vitte a pálmát. Az első hangosan röhögés ott volt (azok számára akik látták), amikor Rody elmeséli az Admirálisnak, hogy mi történt a hajójával... és a türelmes néző jutalma: Cruz kisasszony bikiniben. (És még azt szeretném tudni, hogy lehet olyan ügyes arab fejkendőt kötni, ha már Tunéziában vettem egy hasonlót.)
Bar leszoktam a tv ajanlasrol, foleg mert agyonvagjak es kinyirjak a filmeket, de a Mint A Kámfort ami ma este 8-kor lesz tv2-n azert muszaj megemlitenem, mivel nagyon nagy kedvencem. itt írtam róla.
A visszatero olvasok nyilvan eszrevettek mar enyhe rajongasom a kulonbozo Scifi es Post Apok filmek irant, najo, ezt a masodikat eddig nem annyira, de majd most. Szoval egyszeruen odavagyok minden vilagvege utan tema irant (meg az egyebkent annyira szar Postman is bejott, Waterworld is, Falloutok legalabb 2* vegigjatszva meg minden) es most talaltam egy finomsagot, megpedig a Jeremiah sorozatot.
Ezuttal egy virus a vilagvege okozoja, es a virus altal keltett panik. Ez a virus, a Big D(eath), csak a felnotteket nyirta ki, es a gyerekek maradtak anno eletben, aztan, hogy nehogy megijedjunk es feltunjon valami borzaszto kep a szemunk elott, amint gyerekek maszkalnak a lepusztult foldon, szoval ennek elkerulesere 15 evvel a virus pusztitasa utan jatszodik a sorozat. A pilot reszben mar azert kezdodik némi tipikus kavar, hogy ujra feltunik a virus ugy nez ki, ami ugye mostmar kiirtana az azota felnott gyerekeket, meg ilyesmi. A tortenet amugy 2 csavo kuldetesevel foglalkozik foleg, es a valhalla sector megtalalasaval.
Konnyu szivvel csak azoknak tudom ajanlani, akik szinten odavannak mindenert ami postapok, mivel a megvalositas eleg keves penzbol tortent, nehol iszonyat benak a szineszek (tobbnyire ez van sajnos) meg nagyon durvan bena monologokba is belefutunk, szoval akit nem erdekel az ilyesmi az messzire kerulje, es az emlitett hibak miatt ne lesz kult, de azert en tuti egyszer vegignezem. Ami meg tetszett, hogy nem finomkodnak legalabb a karomkodasokkal meg a cicikkel, igy nehol hihetobbe tettek az állatias jövőt.

Asszem most feljebb kell ertekelnem a Collateral-t mint amikor moziban lattam, mert ugye sok hiba van, meg nagyon sok szemet bantoan rossz veletlen egy 17 millio lakosu varosban (ahol ossz 4000 taxi van, budapesten mennyi, 1200 darab 2 milla lakosra?) nem lehet osszefutni ennyiszer, de akkor is, 6-rol asszem egy 8/10-re emelem a pontszamot igy dvdrol megtekintes utan.
Hogy miért? Hat a hangulat miatt, mivel nagyon nagyon jo. Ami anno moziban nem jott at a sok korulottem ulo ember miatt, az most telibetalalt. Mint ahogy a pisztolylovesek is (asszem corvinban lattam, halkan), hat ilyen jo hangu pisztolylovest mostantol a filmekbe. Es Tom Cruisnak jol all ez a mar nem tudom minek elek, csak vegzem a munkam bergyilkos szerep. A pontszamot meg mar tisztaztuk, az azert biztos, hogy a Heat (Szemtől Szemben) tovabbra is jobb.
A torneterol roviden annyit, hogy egy bergyilkos egy taxiban egy soforrel 5 celpont ellen nehol borzaszto felirattal a dvd-n. Meg nem olyan regi a film, szoval fentvan a teaser es a trailer a neten, bar annyira nem jol sikerult darabok.
Naszoval a kultsorozat Monk (magyar alcim Flúgos nyomozó) a tv2-n matol minden csutortok este. Azt latom, hogy enyhen szolva kedvelik ennel az adonal a nyomozos sorozatokat mig az rtlklub a nemet gagyi akciosorozatokra van rakattanva (sosem bocsatom meg nekik, hogy csak igy abbahagytak a 13 reszes Shield evadot a 8. resznel). Szoval Monk is megerkezett magyarorszagra (kinn a 4. evad fut 3 hete) es azt kell tudni rola, hogy jo. Olyasmi mint a Colombo, csak hat a sima nyomozas nem lenne eleg igy a XXI. szazadban mar, szoval Monk kenyszeres cselekvo, ami enyhen szolva is hatraltatja neha, ja es a reszek sem masfel orasak csak haromnegyed. Ajánlott darab.

A lehuzasra gyurtam Ünneprontók Ünnepe ügyben, de a veget eltekintve eleg jo szorakozas a film. Na persze errol foleg Vince Vaughn tehet, es kicsit Cristopher Walken is, aki nagyon jo meg mint mindig, de Owen Wilson csak a szokasos formajat hozta azzal a hanggal es beszed stilussal amit mar egy picit unok.
A tortenet annyi, hogy a 2 csavo eskuvokre log be, es ott kihasznalva a nok elerzekenyuleset, romantikus hangulatat, baromi jo szorakoznak es sok pipit felszednek. Namost amit a bemutatoban lattunk sok csaj, az a film elso 10 perce, aztan jott a szerelmes resz, mely soran Owen beleesik az egyik eskuvon egy nobe akinek van pasija de megprobalja elszeretni tole. Aztan ennyi, sok sok vicces helyzet meg poen (crashing a funeral ehh) es egy iszonyatosan elrontott befejezes (az a templomi beszed, na az nem kene).
Da azert megis egy 7/10 pontszam humaninsecttol, aki a veget kiveve nagyon jol szorakozott. Roviden a Box Office adatokrol annyit, hogy a Wedding Crashers lemosta a Scarletes Scifit, az Islandot, mert mig a Wedding 33 millaval nyitott anno addig egy island csak 12M-el (persze a csokigyar megeszi most oket meg mindig).

Nem vartam tul sokat, es hat nem is kaptam tul sokat a Kinsey-tol. Jo lett volna ha nem a tipikus eletrajzi filmet csinaluk hozza allassal ugrottak volna a temara, de sajnos igy tettek (lsd. Ray).
Ahh, nincs is kedvem tobbet irni most rola, csak feljegyzem h lattam, egy 5/10 mert az elso 1 ora utan mar nagyon unatkoztam, pedig addig meg egesz jo volt.
Na a Tőzsdecápák az amit en sztarparadenak hivok. Van itt Michael Douglas, Martin Sheen, Charlie Sheen, John C. McGinley (most biztos felmerult nehanyatokban ki a franc ez, dehat ő Dr. Cox a Scrubsban, szoval a filmbuzi legenysege szerint sztar), meghozza az egesz csapatot a regen mekkora jo filmeket tudott rendezni Oliver Stone terelgeti.
A film soran Bud Fox feltoreset kovethetjuk figyelemme, mikozben a minden szabalyt megszego Gekko befogadja a csapataba, hogy hatalmasakat kaszaljanak a tozsden. Aztan amikor Bud rajon, hogy Gekko enyhen szolva kihasznalta, es azt a ceget akarja kibelezni ahol az apja dolgozik sok sok eve, akkor hirtelen megvilagosodik, hogy ez a vilag neki tul mocskos, es jo utra ter, na persze tul keson.
Egy 8/10-et adok neki, mert annyira tetszett.

En szemely szerint orulok, hogy az ilyen minimalisan sem trendi, annyira nem tokeletes szineszes es nehol eleg bena jelenetes film mint a Kiss Kiss (Bang Bang) is elkeszulhet, mivel jo az ilyen filmet latni, es egy 7/10-et kiosztok neki asszem.
A tortenetet roviden ugy foglalnam ossze, hogy Felix a bergyilkos kiszall (de izgi húú), es nem tulzottan talal maganak uj allast, mig vegul akad egy testorkodes, megpedig egy 33 eves ferfira kell vigyaznia (Babára), aki eddig el volt zarva a vilagtol, igy nem tul tapasztalt. Na persze Felix bevezeti az eletbe, amitol eddig ovta apucija Baba-t, es szepen lassan kialakul kozottuk egy furcsa apa fia viszony. A tobbit majd meglatjatok, ha esetleg megnezitek.
Na persze az egeszet atlengi a jellegzetes nem harsanyan nevetos elvont angol humor, vagyis inkabb keseredesseg, es a happyend sem annyira happy, dehat az ilyenektol lesz kedves egy film, nem a sziruptol. Amugy ezt a filmet tobbszor is ajanlotta egy leanyzo akire sokaig nem hallgattam, de belatom igaza volt.
Na pont erről beszélek, az összes bananhej és utolso 5 fabri meg kesz atveres shown osszesen nem nevettem annyit, mint ezen a Billy Bob meghivottas 19-ei The Daily Show-n.
Es Billy Bob azert volt meghivva mert uj filmje, amiben persze (Bad News Bears) megint egy erosen ittas cinikus embert alakit (Bad Santa pl) csak most edzo egy luzer csapatnal. Mondjuk pl Bruce jobb volt a showban, de azert Billy is jol csinalta.
A film trailere amugy itt van (.mov).
Nagyon meg a kepregenyfilmesites biznisz, foleg h most szuletett ugye sin city meg jo batman film, igymost egy ujjabb kultkepregenyt piszkalnak meg, ezuttal a Wachowski tesoek producalasaval a V for Vendetta-t. Ebbol meg akar jo szorakozas is lehet.
Itt nezhetitek meg a trailert.
Csak a szerintem ketto legerdekesebbet emelem ki a 10 kiszivargott uj sorozat pilotbol.
Elsonek a Prison Break-et, amit igy a legjobban varok az uj sorozatok kozul (va meg par azert). Az alaptortenet annyi, hogy a foszereplo batyjat halalra itelik, es emberunk elkovet egy buntenyt, hogy bekeruljon melle, es kiszabaditsa (meg van gyozodve arrol, hogy a testveret artatlanul iteltek el). Na persze ez csak vagyalom lenne, ha nem o epitette volna a bortont es nem nem tervelne ki mindent nagyon. Na persze egy szokes 22 reszen at durvan kevesnek tunik, de a pilotot megnezve hat ez valami eszmeletlen lesz. Ugy tippre vagy 8 szalon folyik a cselekmeny, es a srac minden cselekedete a gondos tervezes eredmenye, es mint mondtam, ezt az uj sorozatot varom a legjobban.
"Mommy, you smell different" A masik pilot az Invasion, na ebbol a bevezeto reszbol annyi minden nem derul ki. Az elejen egy hurrikan kozeledik a partokhoz, es latunk 1 gepet amint berepulnek a kozepebe, ahol sut a nap meg minden. Aztan a vizbol hirtelen felfele kiarad sok sok feny, gep lezuhan kampec. Ezutan a szarazfoldi embereket latjuk amint ilyen olyan modon atveszelik a hurrikant ami mindent lerombol (gyertyakkal kell vilagitani utana, de van tv az fura). Miutan elvonul a katasztrofa, meg mindig nincs meg rengeteg ember, koztuk a foszereplo volt felesege, akinek az aktualis pasija feltunik, hogy arrafele lattak ujra. Szoval elkezdik keresni, es a mocsarban talalnak ra ruhatlanul. Es akkor itt kezdodik a tortenet, mivel az asszony nagyon masnak tunik. Ezutan meg van egyket rejtelyes utalas az idegenekre (nem veletlenul invasion a cim). PL a volt feleseg meg az uj pasija allnak a mocsar partjan, es a ferfi azt mondja, hogy mindig az elso nap a legnehezebb, ezt igy konkretan a nonek, aki furcsan viselkedik es a kislanya szerint mas az illata mint amit megszokott. Meg annak emg ismeretlen tetemek a vizben, meg meg majd meglajuk.
Most, hogy lezárult meg minden azért emélkezzünk meg róla. A nagyon erős csapatban azért annyira nem lep meg, hogy nem lettünk kategóriagyőztesek (azért természetesen filmbuzinak drukkoltam), bár víztorony.. na mindegy. Kösz mindenkinek aki ránk szavazott, de egy fordítás (!), vitte el közönségszavazattal az ipodot a kategóriánkban.
„Nincs igazán jó filmkalauz az interneten - vagy csak nem találtam még meg? Ez sem az (még), de egyszer akár azzá is válhat. Ha moziznál, de fogalmad sincs, mit (ne) nézzél meg, katt ide bátran!”
(Zsoldos Dávid a Filmbuziról)
„Személyes hangvételű, normális filmkritikák, szembarát környezetben.”
(Mr.A a Filmbuziról)
Szóval kösz mindenkinek, a halas poént meg már elsütötték pedig én is akartam.
Hu, az uj Serenity trailert kihagytam, itt nezhetitek meg. A regit meg itt. Amugy a Firefly folytatasa a film (a sorozatot anno elkaszaltak pedig eleg jo volt), sokan (akik nem lattak sorozatot) csak neznek ki ez a sok ismeretlen szinesz, de mi orommel udvozoljuk a csapatot.
Az uj Adam Sandler film trailere eleg uncsira sikerult, ugyhogy felve varom a filmet a talan legjobb Sandler film, a 50 first dates utan. Arrol szol amugy, hogy a rabok az orok ellen amerikai fociznak es ize, Sandlernek kell osszerakni a csapatot. Namost a traielrben egy jo poen sincs.
Az uj Owen Wilson es Vince Vaughn trailere sem dobott fel, a Wedding Crashersrol van szo (kivetelesen egesz otletes a film official siteja), de azert majd valosznuleg meg fogom nezni. Ez a film arrol szol, hogy a ket jobarat belopakodik eskuvokre, es ott kihasznalva a nok enyhen romantikus hangulatat lefektetik oket. Azert a masik traileren tudtam rohogni. Meg amugyis van meg Christopher Walken is a filmben.
Ami jonak tunik es tenyleg varok, az a Jarmush film, a Broken Flowers. Keseredes humor Bill Murrayel. trailer itt.
Na, az uj Terry Gilliam majdnem lemaradt, Brothers Grimm aminek annyira nem nyugozott le a trailere, dehat a rendezo miatt ugyis megnezem es remenykedek.
Aztan itt vannak az egyik legjobban vart mozi, az Island Trailerei is, szamszerint harom darab: egy es ketto es harom. A film amugy scifi akciofilm Ewan McGregorral es Scarlett Johanssonal. Azert felek, h nagyon sok puskaport lottek el a bemutatoban, ugyhogy aki tenyleg akkor akar racsodalkozni dolgokra annak javasolt, hogy kerulje messzire a trailereket (bar ha moziba jar akkor ugyis belefutott mar egybe, amiben ellottek egy hatalmas poent..)
Nezhetunk meg Transporter 2 Trailert is. Az elso resz egy egyszer nezheto kis filmecske volt, enyhe Hitman jatek hangulattal az elejen. Namost a kettes resz trailere is egy jo kis popkorndarabot vetit elenk.
Na most egy idore ennyi.
Na a Hosszú Jegyesség egy olyan film, amit en tenyleg szeretni akartam, egyreszt mert Jean-Pierre Jenuet a rendező (Amélie, Elveszett Gyerekek Városa (a multkor nem hitte el egy lany, hogy szeretem az Amélie-t pedig igen)) és az egyik forgatókönyv író, masreszt mert bunteto latvanyvilaggal rendelkezik. Szoval szeretni akartam, de sajnos nem jott ossze.
Pedig hat minden megvolt hozza, bajos foszereplo leany, akit ezzel a minden sarga szurovel meg aranyosabba tettek es meg meztelenul is megmutattak hatulrol. Volt meg sok morcona katona, elso vilaghaboru, sok szerelem es sok aprosag ami tetszett (ha elobb jon a kalauz vagy er be a vonat az alagutba mint ahogy hetig szamolok akkor eletben van), de vegeredmenyben sajnos nem, es ez esetben valojaban nem is tudom meghatarozni miert. Ket reszletben lattam, 40 percet ejjel, akkor azthittem azert nem jon be, mert tul faradt vagyok, de aztan masnap delutan sem tetszett.
A tortenet roviden annyi, hogy az elso vilaghaboruban harcol a leanyzo volegenye, es oncsonkitast kovet el, hogy hazajuthasson, de a hadbirosag halalra iteli emiatt es kihajtjak oket a senkifoldjere, az ellenseges vonalak koze, hogy ott haljanak meg. A leanyzo meg nem hiszi el, hogy tenyleg meghalt a szerelme, igy elkezd nyomozni utana.
Szoval egy 5/10-et adnek ra, mert a latvanyvilag teljesen varazslatos, es a leghajogyar maga a csoda szepsegben, de ezuttal valahogy megsem eleg. Szerintem amugy a filmbuzi olvasok tobbsegenek valojaban tetszeni fog a film.

Na a Dobermann az az atomdurva francia kult akciofilm amihez hasonlot kb soha a budos eletben nem fognak bevallalni tobbet meg 18-as korhatarral sem, a gyerekeink es a nemtudom meg ki a fene vedelmeben. Itt arra gondolok, hogy egy pozitiv hos sincs, de igazabol egy szem pozitiv szereplo nincs az egesz filmben. Helyettuk van a Dobermann es csapata, Szunyog, Pitbull, Csuhas, na es a csaja. A masik oldalon sem rozsas a helyzet, egy bena fonokszeru uldozi dobermannekat es jot akar (verengzesbe torkollik), aztan meg ugyanitt a rendorseg kotelekeben egy pszihopata zsaru nagyon brutalis modszerekkel es a sleppje akik szinten a kutyara vadasznak, kicsit eredmenyesebben (verengzesbe torkollik).
A zsaruk uldozik a rosszfiukat felallast nem igazan ragoztak tul a film soran, arulasok, oldalak kozott baratkozasok sincsenek, de hat nem is emiatt kult. Dobermann szerepeben az a Vincent Cassel akit igazabol az ilyen filmek miatt kedvelek, na es a csaja szerepeben az ezuttal naagyon csunya Monica Bellucci aki amugy istenno es nemsokara a Grimm Tesokban jatszik. Naszoval a tortenetet 2 mondatban ossze lehet kb foglalni, es mint mar mondtam, nem emiatt kult, hanem azert mert annyira durva amit rikan latni (nezzuk az elejet: dobermann keresztelesekor rogton egy magnum esik a babakocsiba ezutan egy profi vagassal mar a felnott gyereket latjuk amint kegyetlen modszerrel kirabol egy penzszallitot), es hiaba celtalanul brutalis, valahogy megiscsak vegignezeti magat.
Amugy anno moziban is lattam, es most az ujranezeskor is jo volt, szoval egy 9/10-et kiutalok neki.

Tegnap este az Initial D cimu kinai filmre esett a valasztasom amit aztan annak rendje es modja szerint megbantam. Nyilvan sejtheto, hogy azert mert egy borzaszto filmen lettem tul amikor elkezdett peregni a vegefocim, de inkabb vegyuk sorjaban.
A tortenet egy nulla. Takumi, aki ejszakankent egy Toyota AE86 Sprinter Truenos (sok eve nincs forgalomban de a Toyota gyartott a filmhez 3-mat, amit a helyukben is megtettem volna mert jo reklam, h a kocsi lezuzza az ujjabb kocsikat) autoval szalitja a túrót mert az apja mattreszegen dekkol otthon. Az egyik ilyen szallitos ejjelen belefut egy gyorsabb kocsiba (GTR) es csak ugy lehagyja, igy valik egy idore a titokzatos versenyzo istenne. Aztan kesobb ('meglepo' fordulatok utan) mar megint a hegyen versenyez es megint gyoz, aztan ismet es igy tovabb. Van persze szerelmi szal is, de az sem bonyolitja tulzottan a faék tortenetet.
Ja, azt majdnem kihagytam, hogy a film az illegalis versenyekrol szolna (honnan is ismeros, amihez hasonlitgatni is szoktak, csak hat abban Vin Diesel van es nem hegyrol lefele verseny). Pedig ezen info nelkul es a tortenet ismereteben el sem kepzelheto mitol lehetne akar jo film, de igy mar igen. Hat persze, hogy a szaguldastol, na pont ez az ahol a filmnek domboritani kene, de nem teszi. A legrosszabbak azok a kameraallasok voltak, amik mellett elszaguldottak a gyors kocsival aztan a kamera fordult a fakra, hallani lehtett a motor zajat (mikozben ugye a fakat mutattak) aztan lejjebb, tavolabb az uton feltuntek a kocsik. Szoval ilyenek, a fotelba preselo sebessegerzet helyett.
Pontszamnak egy 4/10 az aranyos lany miatt. Na persze se a mangat se pedig az animet nem lattam eddig (erre a hatterre epult a film es aztmondjak naagyon szarul), de igazabol nem is vagyok rajuk kivancsi tulzottan.
Mint bizonyara mindannyian tudjatok (nem hiszem) penteken este volt ez a premier, es anelkul, hogy annak aki nem latta az elso evadot, vagy aki meg nem latta ezt a premiert barmilyen poent ellonnek, csak annyit mondhatok, hogy holy shit. Merthogy, bar egyre tobb filmet latott fejem 1-2 fordulatot siman kitalal, megis rohadt jol veszik fel a fonalat onnan ahol abbahagytak honapokkal ezelott.
A sorozatrol mar irtam regebben en itt, ez a gyerek ez nem viccel pedig itt titulalta robbanasnak az elso evadot.