Batman Begins

írta human, 2005. július 15. 22:32, 7 hozzászólás


Na ez bejött, a Batman: Kezdődik mármint. Simán a nyár filmje _eddig_ , mert ez most amúgy viszonylag jó nyárnak tűnik, és szégyen, hogy a halál unalmas Smithékre valószínüleg többen mentek (azért remélem nem). Bizonyos szempontból persze jó, hogy kevesen voltunk, nem csámcsogtak meg telefonáltak mellettem (egy csaj az utolsó sorok egyikéből visszaszólt a szerintemes reklámban levő hátul is hallani kérdésre, hogy "igen", jajj), bizonyos szempontból pedig rossz, mert nehogymár itthon buktázzon a film a sok idióta miatt akik egy napra tették a bemutatót a Kovácsékkal. Na de elég is ennyi a körülményekből és jöjjön a film.

És az bizony jön, méghozzá teljes sebességgel. Az elején kicsit megijedtem, hogy túl sok gyerekkoros bevezető lesz amikor stipstopozott a két kisgyerek, de nem telt el 5 perc sem (nem tudom pontosan) és már bunyó volt (aztán voltak még visszaemlékezések de belefért). Igen, szerettem a Tim Burton féle változatokat, de ez a tulajdonképpen tényleg reálisnak tűnő Gothamban játszódó film valami eszméletlenül bejött, mint ahogy a humor nem túlzott erőltetése is. Az egész folyamat tetszett ami során tulajdonképpen megszületik Batman, ahogy símaszkban megy első bevetésre köpeny nélkül, mert azok még vagy nincsenek kész (maszk) vagy még nincsenek a birtokában (köpeny). Mint ahogy ez a Batmobil is sokkal durvább mint az a 2 centivel az aszfalt fölött sikló ami eddig volt.

A történetet gondolom nem kell túlzottan ismertetnem, éldegél a Wayne család és a kisfiuk Bruce, aztán egy utcai rablás során a szülőket lelövik itt pont pont pont, sok évvel később meg a korrupt Gothamot tisztítja meg lassú lépésekben. És akkor most kicsit éltessük Bale-t aki manapság az egyik legjobb színész és amit a testével művel az kegyetlen, nem sokkal a machnist után kigyúrva vírít Bruce Wayne szerepében (az American Psycho is csak miatta nézhető). A mellékszerepekre is jó csapatot kerítettek és csak a Katie Holmes által játszott ügyésznőt éreztem feleslegesnek nagyon (annak ellenére, hogy ugye Katiet kedveljük), a többiek viszont pont odaillettek a szerepükbe.

A moziról még annyit, hogy kb az első pozitív HMP Óbuda élményem, nem spóróltak a hangerővel és a néha életlen felirat meg nem zavart annyira mivel többnyire simán érthető a film. Amúgy ezúttal elnéztem volna ha picit ferdítenek a címen, mert angolul cool a cím, de magyarul ez a kezdődik annyira túlzottan nem.

A végére már csak a pontszám maradt és mivel nagyon jól nyúltak a témához egy 9/10-et adok neki, és mindenképp nagyvásznon valami jobb moziban ahol nem kímélik a hangrendszert, mert élmény a sima verekedés közbeni hangokat a gyomrunkban érezni, aztán amikor erre rátesznek a batmobillal az meg egyszerűen fantasztikus. Még a soundtracket akartam éltetni, de csak a film után hallgassátok majd szigorúan.

Make me a perfect lie

írta human, 2005. július 12. 14:23, Hozzászólsz?

És akkor most par szo arrol az eszmeletlenul lebilincselo sorozatrol amit az utobbi napokban neztem. Mar a cime is bejovosen rovid Nip/Tuck, de meg a magyar Kés/Alatt is tetszik ranezesre (bar lehet csak a perjel miatt). Na azert a cimen kivul is rendelkezik boven pozitivummal a sorozat, mivel kegyetlen morbid modon vicces, durva, cinikus, szemet meg ilyesmi, meghozza ugy, hogy ez a par - sokak szemeben negativ - jelzo ugy ertheto pozitivan a sorozatra, hogy valami eszmeletlenul el van talalva az osszehang.

A két főszereplő egymás mellett

Komolyan, sok durva filmet lattam mar, Ichi The Killert is, meg a Visitor Q-t is meg most nem sorolom, de a a Nip/tuck elso reszen meg en is nagyokat neztem amikor egyszeruen szetkaptak a pasi arcat (volt meg par mutet ami durva), talan azert mert emberek ennek onkent vetik ala magukat. Szerencsere az elso resz utan _kicsit_ visszavettek a műtős reszbol, igy kesobb mar nem annyira durva, de azert meg mindig eleg kemeny. Na az orvosaink muton kivuli elete sem valami leanyalom, es annyira durvan hazug, hogy az valami eszmeletlen, nesze neked amerikai álom.

A cim azert kicsit Face/Off athallas, mint ahogy az egyik (legjobb) foszereplo plasztikai sebesz vezetekneve is (Troy). Ezt a szerepet jatszo Julian McMahon egyszeruen remekel a nocsabasz szexmanias orvos szerepeben. A masik sebesz az elso reszben meg zavart az allando "mostmivan, elalszom" kepevel, de mivel ugye pont ilyen, nem is tudom mi lenne a jo szo ra, mulya talan, a szerepe igy nagyon gyorsan megbekeltem vele, hogy az egesz eddigi eletet a gyerekeire pazarlo 35(?) eves felesegerol ne is beszeljek. Ezen foszereplokon kivul meg van veszettul sok szep no mellekszerepekben, ha mar egyszer plasztikai sebeszekrol szol a sorozat.

Vegeredmenyben az elso evad utan egy 8/10, ami majdnem 7 a tobbszoros szemelyiseg resz miatt, de inkabb szemet hunyok azon resz felett.

make me beautiful, make me a perfect soul, a perfect mind, a perfect face, a perfect lie

Gumiszoba

írta human, 2005. július 10. 20:40, Hozzászólsz?

Lesz a 12 majom nemsokára, na persze előtte még ha esetleg csak TV-d van es mozgokepet szeretnel bamulni akkor kénytelen vagy beficcenteni vagy egy Angyal 3-4. ismetlest tovabbra is vasarnap esti mozikent kezelve, vagy pedig egy igazi buntetest a Reszkessetek Betorok 3 kepeben. Hat igen, ilyenkor felmerul a kerdes, hogy tenyleg hova sullyedhetnek meg (a nyari moziestéket meg sem emlitve), de asszem a Beethoven folyamatos ismetlesenek megejtesenel tenyleg nincs mar lejjebb ut kedves tv2. Tobbszor el volt adva esti mozinak es delutani csaladi szorakozasnak mint a Bud Spencer Terence Hill filmek klasszikusai (amik ugye megint elokerultek foleg az RTl klub vegtelen tarisznyajabol). Erre most a par honapja megejtett delutani musorra tuzese utan elegge meglepodve vettem tudomasul a szombat estere torteno ujra berakasat.

Melinda és Melinda

írta ez a gyerek ez nem viccel, 2005. július 10. 15:20, Hozzászólsz?

Újabb film Allen Stewart Konigsbergtől, ismertebb nevén Woody Allentől. Az Exit kritikája kicsit elszontyolított, és valahol jogosan szólta le a filmet. A cikk írója állítása szerint nem rajon Woody-ért, és a Woody-szkeptikusokat valószinüleg tényleg nem ez a film fogja a jó oldalra billenteni. De az sem igaz, hogy semmi eredeti nincs benne, sőt, a cikk a leírás alapján, mintha egy másik filmről szólt volna.

A történet lényege, hogy egy asztaltársaság azon vitatkozik, hogy az élet tragikus vagy komikus-e. A komikus darabokat író szerint az élet tragikus, ezért menekülnek a komédiába az emberek, míg a tragikus darabokat szerző férfi szerint ellenkezőleg, mert az élet abszurd, és végül semmi más nem marad, csak a nevetés, és ha az élet valóban tragikus lenne, akkor az ő művei többet érnének, mert az életet mutatja be, míg a komédiás szerint... és a kört megtörendő megszólal a harmadik férfi is.

A harmadik férfi elmesél egy történetet, hogy szerintük az tragikus vagy komikus-e, majd mindketten elmondják úgy, ahogy ők látják, illetve a saját nézeteik szerint fűzik a történetet. Igazából nem ugyanazon eseménysorozatok más megvilágításba helyezéséről van szó, sokkal inkább az alaptörténetet kezdik kétféleképp továbbmesélni, pár metszésponttal persze.

Ami nagyon tetszett, az az, hogy nem végigszaladunk az egyik történeten, majd újranézzük az egészet a másik elgondolás szerint, hanem a két szálat párhuzamosan látjuk, egymást váltogatják, ahogy a dolgok mögött az egyikük tragikus összejátszásokat, a másik komikus elemeket képzel.

A főszereplő Melinda (Radha Mitchell [22 évente sötétség]), akinek nagyon örültem, hogy újra főszerepben láthattam, és fogok örülni amikor a Silent Hill horrorjáték filmváltozata elkészül. Melinda pár napjáról szól a film. Woody Allen ugyan nem játszott szerepet, de Hobie (Will Ferrel [Zoolander, Jay és Silent Bob visszavág]) szövegeiből erősen érződik a hangja, s aki természetesen a komikus epizódok szereplője.

Végül a cikknek már azért sem lehet igaza, mert pont a tragikus szálban volt szép frizurája a főszereplőnek, nem pedig a komikusban. :-) Szerintem egy jó hangulatú Woody film, bár valóban nem feszes történetről van szó, de hirtelen nem tudok ilyen filmet mondani tőle. Furcsán kusza film, kusza érzésekkel, és azt nem árulom el, hogy az utolsó jelenet a komikus vagy a tragikus szálé-e, úgyhogy irány a mozi srácok!

Hostage

írta vendegblogger, 2005. július 9. 19:14, Hozzászólsz?

bala: Azt hiszem a 80-as évek filmjei között bukkant fel igazán a túsz-téma, amikor a karatés/ kommandós/ nyomozós főhős elindul és kiszabadaítja szeretteit a gonoszok karmai közül. A mai napig is sok-sok film alapanyagául szolgált, és úgy látszik,a forgatókönyvírók sosem unják meg. E téma csontját már annyira el,- és körülrágták, hogy kérdés, maradt-e egyátalan valami kis húscafat, amit a moziba betérve megemészthetünk.

Nos, félve mondom, de igen, maradt. Ékes példa erre a Hostage - Túszdráma című film. A főszereplőben olyan kedvencet tisztelhetünk, mint Bruce "Görkoris" Willis, így ha filmért nem is, de miatta sokan érdeklődni fognak a film után. Nem szeretném sokáig szaporítani a szót, mert nem is igazán van miről. Tömören: a film jó, egyszer érdemes megnézni. Sokszor látott elemekből építkezik, ne számítsunk semmi újra, az összes túsz-film kellék megtalálható benne. Valami mégis kiemeli a sok hasonló, de unalmas filmtársai közül. Nézőkent végig a vászonra ragad a tekintetünk, nem hagy bennünket elkalandozni, még akkor sem, ha csupa ismerős klisével találkozunk. A környezet, a karakterek és a történetvezetés dícséretes összhangban keveredik el, és bár nem ez az év filmje, még csak nem is Oscár-gyanús, de mindenképpen kellemes szórakozást nyújt.

7 másodperc

írta human, 2005. július 9. 1:00, Hozzászólsz?

A Penge 3 mar meghatarozta a sullyedes iranyat, de nem gondoltam, hogy legkozelebb mar csak egy videora keszult filmben lathatjuk jol bunyozni (azert nem koltottek tul sokat szerintem a koreografiara) de benan lovoldozni Wesley Snipest. Mert a 7 Seconds egy akkora kalap sz*r, hogy az csak na. Amikor vege lett csak arra az elvesztegetett idore tudtam gondolni amit ezen film megtekintesere pazaroltam. Annyi jo dolgot csinalhattam volna masfel oraban, vagy valami jo filmet nezhettem volna, vagy valami, de nem, en erre vesztegettem.

A film tortenete annyi, hogy Jack (Wesley) haverjaival vagyis volt katona tarsaival (mert milyen meglepo, kulonleges alakulatos volt regen ám Jack, na, ennyire ne lepodjetek meg, delta force) kirabol par penzszalitot egy (nem tul) furmanyos tervvel, de aztan amikor megpattananak a penzzel kirabolja oket egy masik csapat, akik tulajdonkeppen a penz melletti taskara palyaznak amiben egy Van Gogh van. Van meg itt arulas, sok rossz akcio, nem tul szep nok, iszonyat gyenge dumak es nagyon rosszul, igazi Zs mozisan (biztos adjak majd orszagos premierkent par ev mulva! bwahaha) eldaralt hotszar jelenetek. Na, tul sok karaktert pazaroltam ra. 2/10.

Dear Frankie

írta human, 2005. július 8. 3:09, Hozzászólsz?

Balra Frankie, jobbra a Stranger
A csutortok ejszakai mozi egyenesen skociabol erkezett a dvd lejatszomba Dear Frankie cimmel. A vilagmegvaltas ezuttal is elmaradt, ellenben a nagyon kellemes filmelmeny szerencsere nem. Pedig a mindjart ismertetett tortenetben ott bujkal azert a felelmetes limonade lehetosege. Ezert is orulok, hogy nem az alomgyar futoszalagjarol gordult le a film, igy elmaradtak a rossz szajizt ado szokasos dolgok. Amugy is jo csak ugy ilyen filmekre talalni.

Szoval a tortenet annyi, hogy az Emily Mortimer altal jatszott egyedulallo anyuka siket fiaval es edesanyjaval koltozik varosbol varosba. A kisfiu leveleket ir az apjanak aki elvileg tengeresz, de aztan latjuk, hogy a levelekre a kisfiu anyja valaszol. Aztan a fiu megtudja, hogy a hajo amin elvileg az apja dolgozik a varosban kot ki es itt jon a kepbe a Stranger (Gerard Butler talpig feketeben) akit az anyuka fogad fel, hogy jatsza el Frankie apjat 1 napra. A tobbit majd meglatjatok.

Ugye megmondtam, hogy benne bujkal a limonade a finoman szolva sem eltulzott bonyolultsag mellett. Aztan most pontszamnak megis egy 8/10-et adok ra a lassu szomorkas hangulat miatt, a csok miatt, a stranger miatt, frankie es az edesanyja miatt, minden miatt. Mikor vege lett egy kicsit csak ugy uldogeltem Damien Rice filmben feltuno dalat parszor meghallgatva (Delicate). Velemenyem szerint uldogelos nyugodt estere nyugodtan beiktathato film.

Földlakók nemi élete

írta ez a gyerek ez nem viccel, 2005. július 6. 20:17, 2 hozzászólás

Ilyen nincs! Ez járt film közben a fejemben. Néhol annyira rossz volt, hogy átfordult jóba, néhol meg miután átfordult a jóba, majdnem tovább fordult rosszba. Na mindegy: a The Mating Habits of the Earthbound Human nem az amire számítottam, és ennek kicsit örülök. Szerencsére not another teen movie, hanem egy érdekes komédia a csajozásról és párválasztásról egy űrlényeknek készülő dokumentumfilm lencséjén keresztül.

A legérdekesebb, hogy sikerült valahogy megoldani a filmet teljesen elcsépelt poénok nélkül. A helyzet komikumok magukért beszélnek, ahol pedig a dolgok teljesen normálisnak tűnnek, ott a narrátor helyezi abszurd megvilágításba a történést.

Mókás volt az óvszer és a pesszárium, illetve a tőlük mentes közösülés képi ábrázolása X és Y cimkéjű, fehér úszósapkás futók megjelenítésével. Továbbá íme egy részlet, bár nem tudom eléggé átjön-e az élmény:

- Alig egy hónapja ismerted meg a pasast. Ilyen könnyen beadtad a derekad?
- Istenem, ne hozd zavarba!
- Egyszerűen csak nem akarom, hogy Jenny-nek rossz híre legyen.
- Ki vagy te, az anyja?
- ...
A nőstény falka kitárgyalja az esetet. Együtt örülnek Jenny-vel, hogy az emberi faj, talán mégsem pusztul ki. A hímcsorda is pozitívan értékeli a helyzetet:
- Megdugtad?
- Meg én.
- Helyes!

Olyan kétségbeesett embereket tudtak megfűzni a filmre, mint: Carmen Electra, Lucy Liu [Kill Bill]. Hogy az imdb-n ki dobta bele a Sci-Fi kategóriába, azt nem tudom, de biztos nem látott még olyat. Szóval szórakoztató 88percről van szó, egyszer sem kellett az órára pillantanom. Kellemes, érdemes megnézni.

One Point O - Paranoia

írta vendegblogger, 2005. július 6. 15:24, Hozzászólsz?

Mostantol lesz neha ilyen vendegbloggerkedes mert egy valaki irt, hogy neha szivesen kuldene postot, en meg nem ellenkeztem, szoval vastagon szedve a vendegeskedo neve meg minden. Ha esetleg te is szeretnel akkor johet levelben, oldalt talalod a cimem a human elerhetosege link alatt.
human insect


bala: Ismét egy értelmetlen magyar filmcím tárul elénk. Értelmetlen abban a tekintetben, hogy bár a film elejét nézve eszközként megjelenik a paranoia, mint a főhős élményeit bemutató tudatállapot, de a film egészéhez, mondanivalójához nem sok köze van. Lehetett volna One Point O - Folyosó is a cím, mert sok minden történik egy kamerákkal teli folyosón.

Ha sikerül túllépnünk a cím által belénk táplált elvárásokon, akkor egy igazán érdekes, egyedi hangulatú, képvilágú és mondanivalójú filmmel fogunk találkozni. Olyan kijelentést is meg mernék kockáztatni, hogy egy újabb szubkúltúrát érintő klasszikus van születőben. Persze, mivel egyetlen reklámban sem találkozunk vele, és nem is hallunk róla sehol, ezért az ismeretlenség homálya fogja beborítani.

Ebből, a nagyon sok CyberPunk elemmel tarkított filmből árad a XXI. század sötét jövőképe. Az ember nem más, mint egyszerű fogyasztó, akinek nincs más dolga, mint termékeket vásárolni, és csak haszonállat a kiváltságos Multinacionális nagyvállalatok vezetetői számára.

Az "Egy pont nulla" természetesen egy szoftver verzióra utal a filmben, de ha bármi többet elárulnék erről, akkor izgalmas élményektől fosztanék meg minenkit. Annyit még hozzá kell tennem a film megnézésével kapcsolatban, hogy háromszor ugrottam neki, ami nálam igencsak ritka. Ennek oka az, hogy nehezen hangolódtam rá a filmre, az elején nem tudtam eldönteni, hogy ez valami B kategóriás pszicho-izé vagy egy lassan kibontakozó történettel bíró izgalmas dráma. Szerencsére ez utóbbi, és amellett döntöttem, hogy végignezem. Van benne jó pár olyan jelenet és karakter, ami könnyen felbukkanhat baráti beszélgetések alkalmával. Például a társadalom mocskából elmenekült koldus, aki az életformájával mond nemet a fogyasztói létnek, a nincstelenségével vásárolja meg szabadságát és függetlenségét.

Összességében csak pozitívan tudok a filmről nyilatkozni, mindannak ellenére, hogy senki ne várjon valami egetverő pörgős akciófilmet, inkább egy hosszú lélegzetvételű scifi-thrillert. Akinek szívéhez közel áll a Cyberpunk vagy ez a stílus, annak tetszeni fog, aki nehezen bírkózik ezekkel, annak a film képvilága nem fog bejönni. Ám a történetre senkinek nem lehet panasza.

Világok harca

írta ez a gyerek ez nem viccel, 2005. július 5. 20:29, Hozzászólsz?

Jobbra Tom meg Dakota, balra meg a Robbins puskával, és rettegnek
Előítéletekkel ültem be a filmre, már csak a név miatt is. Semmit nem olvastam róla, és semmit nem mondtak róla. Megláttam, hogy már játsszák: hát irány a mozi!

Úgy tűnik Spielberg beteg. Ha meglát egy könyvet, amiben UFOra utalnak, ő azt azonnal meg akarja filmesíteni. Talán valaki szólhatna neki. Vagy megkérhetné egy barátját, hogy olvassa át ő is a könyvet, pláne a forgatókönyvet, hátha nem is olyan jó. Akkor ez a film most nem lenne. A logika rejtett vonulata sem érződik benne. Aki nem látta még, az nem biztos, hogy tovább akar olvasni.

A dokkmunkás Tom Cruise a sztárfizetéséből antik Mustanggal jár, talán ezért nincs semmi kajája otthon. Az UFO-k villámokat szórnak, majd jönnek a háromlábú vackok, amik a hiperintelligens faj egymillió éves birodalmi lépegetői, és intelligenciájuk magas fokának köszönhetően a menekülő tömeget egyenként likvidálják a félelmetes iondisztruptor halálsugárral. Mert az így hatékony. Miért teszik ezt? Hát azt nem tudni. Miért jöttek? Hát azt nem tudni.

A villámok miatt minden elektronikai eszköz leáll az egész világban. Az autók nem mennek, a kapcsolók nem jók, a telefonok némák, még az elemes órák is elromlottak. Kivéve az utcán rohangáló srác videókameráját, ami tökéletes működésnek örvend. Talán nincs benne szolenol. De miért jöttek az űrlények? Nem tudni.

Miután az űrlények sikeresen likvidálták a tömegek nagy hányadát az "egyszerre csak egyet, de annak is csak a lábát" halálsugárral, rájönnek, hogy az ok amiért jöttek nem engedheti meg, hogy csak úgy mindenkit kiporoljanak a gatyájából, ezért aztán ketrecbe zárják inkább az embereket. A ketrecből pedig már csak aszalódva lehet kikerülni, miután a tagok vérét széjjel spricceli a félelmetes Tripod, hogy minden piros legyen. Talán mert szépen harmonizál a naplemente látványával.

Szinészileg a kiscsaj volt nagyon ott. Azt hiszem ő volt az egyetlen, aki jól eljátszotta, amit mondtak, hogy játsszon el. Cruise úrfi volt a második, és nem azért, mert olyan jó volt, igaz a kamaszsrác karaktere nem is nagyon volt kidolgozva. Ha pedig a mellékszereplőket is beleveszem, akkor Tim Robbins a másfeledik.

A film vége: Az UFÓ-k jönnek, mert az a dolguk, és már amúgyis eltervezték, és ha már eltervezték, akkor miért ne jöjjenek. Persze nem nyerhetünk ilyen szituációból, de mégis nyerni fogunk. Gondolkozni nem szabad rajta. A srác akivel néztem a film közben felvetette, hogy lehet hogy az UFOnauták AIDS-esek lettek, azért kezdtek az emberek győzelemre állni. Igaza volt. De miért áll le a gépek pajzsa, csak mert az UFO nauták betegek lesznek. Hát ilyenek. Persze lehet, hogy vérre van szükségük, azért jöttek. De ilyen okosan egy levegő analizálást, vagy szkafandert nem találtak még ki?

Nem voltam meglepve, amikor olvastam, hogy a Támad a Mars! is ugyanennek a filmnek az alapkönyvére épül. A miértek hasonló módon kerülnek megválaszolásra. A legnagyobb jó pont Miranda Otto volt (Gyűrűk Ura, A Főnix útja)

War of the Worlds

írta human, 2005. július 5. 15:30, 6 hozzászólás

Tom Bácsi egy lezuhant repülőgép roncsai között
Egy kicsi eloitelettel ultem be a Világok Harca cimu uj Spielberg filmre, koszonhetoen a sok egykaptafa de baromi jo latvannyal rendelkezo katasztrofa meg emberisegkiirto filmnek, es egy eleg pozitiv meglepetes ert. A latvany mellett itt tenyleg volt izgalom, ahogy az idegenek tamadasat ateli a csalad, akinek a kozpontba helyezese tenyleg olyan Jelek fele, csak hat itt azert van pusztitas is rendesen a dráma es feszultseg mellett.

Azert szerintem nem lesz klasszikus, meg a dvdt sem fogom se megvenni se kikolcsonozni, de egy 7/10-et megis adnek ra az egyszeri jo elmenyert.
Na azert voltak negativumok itt is, a legfájóbb, hogy a Half Life 2-ben levo Tripod hasommasoknak soookkal jobb hangja volt, nem ilyen hajokurt szeru szar. A masik aki zavart neha az a kamaszfiu, meg, hogy tenyleg csak mindig ok eltek tul a dolgokat tenyleg, az elejen Tom korul mindenkit elkap a halalsugar, csak fohosunket nem.

Firefly

írta human, 2005. július 4. 20:36, Hozzászólsz?

Par hete megejtettem a rovid eletet elt Firefly scifisorozat megtekinteset, es most gondolkoztam rajta, hogy mit kene irni rola, de igazabol ebben a magyar nyelvu cikkben minden bennevan. En a szeretem a sorozatot taborba kerultem es a varom a mozifilmet (Serenity) csoporthoz is csatlakoztam lelkiekben. Es nem, a Battlestar Galacticanal nem jobb, de eleg mas szerrencsere.

A.I.

írta ez a gyerek ez nem viccel, 2005. július 2. 0:27, 1 hozzászólás

David, Joe és Teddy
Azok számára kik nem látták még: az A.I. Spielberg egyik alkotása. A jövőben az emberek robotokat építenek szórakoztatásukra, életük megkönnyítésére, majd egy tudós (William Hurt [Örök kaland]) felvetésére megépítik az első szeretni képes robotot, egy gyerek képében. Nem nő meg, nem hisztizik, nem kell etetni. Ha egy családhoz elkerül, és megnyeri a tetszésüket, állandósíthatják a szerepeiket a tudatában, és onnantól nincs visszaút. Ha meggondolják magukat a szülők, úgy a gyereket szét kell szerelni.

Az első példány egy családhoz kerül, akiknek a gyereke (Martin) évek óta kómában van, és felébredésére nincs esély. A férj viszi haza, hogy a feleségével új életet kezdhessenek, és túllépjenek az előző gyerek tragédiáján. A kezdeti nehézségek után, a nő úgy dönt, hogy megtartják a robotot, Davidet (Haley Joel Osment [Hatodik érzék], és szerepét állandósítja a gyerek tudatában. Ekkor jön a hívás, hogy Martin felébredt. Tipikus.

Ami nagyon-nagyon tetszett, az Teddy volt. Egy mesterséges intelligenciával ellátott plüss maci, ami tudott beszélni, járni. A megszólaltatója a 75 éves Jack Angel, aki rengeteg animációs filmhez adta már hangját (pld. Toy Story, Lilo&Stich, Szörny Rt, Egy bogár élete). Nagyon-nagyon jól eltalált és picit torzított hang volt. Egész egyszerüen beleszerettem a maciba.

David pár baklövése után, amelyek nem az ő hibájából következtek be, és miután Martin élete is veszélybe kerül miatta, a szülők úgy döntenek, hogy mennie kell. A gyárba vezető úton a nő megsajnálja, és a közeli erdőben haggya Davidet és Teddy-t. A film elsőként itt hibádzik. Ha olyan nagy az anyai ösztön, hogy nem a gyárba viszi megsemmisítésre, akkor mivel győzte meg magát, hogy az erdőben hagyni egy gyereket szimuláló robotot, ahol úgyis elfogják és elpusztítják, helyes döntés?

Ezután kezdődik David kalandos útja, hogy megtalálja a Kék Tündért, aki Pinocciot már igazi gyerekké varázsolta. Az útján segítségére siet egy felnött robot Gigolo Joe (Jude Law [Alfie]). Ezután számos híres szinész szólatat meg különböző gépeket: Robin Williams, Meryl Streep, Ben Kingsley [Gandhi], Chris Rock.

A film egész szépen bemutatja, hogy milyen emberi fogadtatásra várhatnak a gépek, ha erkölcsileg és szellemileg nem fejlődünk a technikával. A minden rosszért a gépeket okoló alsó népréteg robotkínzó programokat szervez. A showért felelős ember még a 11évesnek látszó Davidet is fel akarja használni.

Azt hallottam, hogy a film végén sírni szoktak. Engem nem nagyon hatott meg. Ahol viszont rendesen küzdöttem, az az volt, amikor Davidet elviszi egy repülő eszköz, és Teddy kiesik a kezéből, majd mindent megtesz, hogy újra megtalálja a fiút. Megmagyarázni nem tudom, de ott hirtelen mindenkit nagyon tudtam sajnálni.

Végül persze nem Spielberg lenne, ha kihagyta volna legkedvesebb barátait a film végéről. Azok miatt, akik még nem látták és nem is hallották, nem mondok többet. Azok számára akik látták annyit mondok, hogy szerintem baromi szépen meg voltak csinálva.

Az Imdb-n azt írta a kommentátor, hogy az embereknek nincs türelmük végig ülni a 146percet, és ezért nem tetszik nekik az egész. Valóban hosszú, de nem unalmas. Érdemes végignézni, mégha két részletben is.

« Elejére | Újabbak