Akkor nézzük csak, megjött az újoncok közül egyik legjobban várt Prison Break, rögtön 2 résszel és ugye a pilot alapján "kicsit" vártam. Namost amellett, hogy jó volt ilyen rövid időn belül újra látni az első részt, a másodikban sem zuhant a színvonal, csak egy hangyányit, de ez inkább azért van, mert a durván jó történetet már tudjuk. Az ugye természetes, hogy az elérhetőségének napján rögtön be kellett szerezni és megnézni azonnal, dehát mint mondtam, ezt vártam a legjobban.
Akik nem olvasták a pilot kritkám azok kedvéért kicsi spoilerrer az alapsztori röviden: Lincolt (Dominic Purcell; John Doe, Penge 3) halálra ítélik gyilkosságért, de valójában csak rákenték az egészet. Ezt egyedül csak a testvére hiszi el, Michael (Wentworth Miller) ezért elhatározza, hogy kiszabadítja. Mindent gondosan kitervel, a börtön tervrajzát a testére tetováltatja, kirabol egy bankot persze úgy, hogy elkapják és irány a hűvös nyaralás a tesóval egy helyre. Amint bekerül elkezdi megvalósítani a szöktetési tervet, ami az első részben majdnem hiba nélkül megy, de a másodikban már kicsit durvább akadályok gördülnek a szökés útjába, persze, hogy a kiszámíthatatlan emberfaktor miatt. És akkor a többit meg nézzétek meg (legjobb tudomásom szerint lesz felirat).
Értékelés majdnem lemaradt: 9/10
update: kintvannak a nézettségadatok is, átlagban 7.5/11-re teljesített az első két rész. Viszonyításnak a 24 legnézetteb évadja (a 4.) átlag 8.1/11 volt.

Na a sorozatok kezdőrészét bámuló akció legelső darabja, a Rome sajnos nem váltotta be a reményeimet. Annyira túlzottan nem szeretem az ebben a korban játszódó filmeket, és sajnos nem ez a Band Of Brothers alkotói által elkövetett sorozat fogja megváltoztatni a dolgot. Pedig az HBO adott rá 100 millát, hogy akkor legyen így gyerekek. Szóval a zsozsó megvolt, és biztos sok embernek tetszik de én nem tartozom közéjük. Az elején az a harc jó volt, bár kevésnek tűnt a statiszta (később az esküvőnél pl sokkal több van, vagy bejátszik a cgi), de nem az tipikus húdegagyi kevés pénzünk volt hangulat áradt (mivel nem volt kevés pénzük) és a légiós katona főbb szereplők okésak, de sajnos a cselszövés meg ezek nem hozott lázba (megvan honnan ismerős az egyik csaj, akit meztelenül látunk, a danny the dogból Freeman által megformált karakter fogszabályzós lánya, és tényleg, megnéztem most).
Szóval ezt nem kell majd figyelemmel követnem.
Naszóval ma este lesz kinn a Prison Break evadnyito dupla resz (poszter), es ezzel el is kezdodik az igazi sorozatos év asszem. Ezt vároma legjobban, de szerintem minden első részt meg fogok nézni és kiválogatom amik bejönnek.
A másik amit még akartam, hogy bár nem reklámoztam mert utálom az rtl-t, de ugye elkezdték a Lost-ot adni, és hatalmas promója volt meg minden, ami be is váltotta a reményeket, és 50% fölött hozta a reklám szempontjából fontos korosztályt, így van remény még pár igényes sorozatra talán, a fantasztikus országos premierek (sok szar b film) mellet. A szinkron amúgy katasztrófa, a háttérzajok kb eltűntek sok helyen az első részben, na mindegy. Nemsokára kijön úgyis a dvd.
Ja még azt, hogy közben azért elkezdődött a Sopranos 5. évad is (at mondják nagyon sötét, Tony az AK-val ül a kertben (arra van engedélye?)), meg a Kemény Zsaruk is új részekkel (félbehagyták nyár elején az első évadot, még jó, hogy új részek vazze). És a MOnk egyre jobabn bejön nekem, bár inkább angolul nézem a TV2 helyett, mert az az adó botrányosan fogható itt, meg amúgy is berakták délutánra, pedig napi adagban azért túl sok.
Volt szerencsém találkozni az Ali G in da USA 6 részes sorozatának befejző részével. A szerencse az volt, hogy csak az utolsó 5-10 percet kaptam el, s úgy érzem egy életre szóló élményt nyújtott!
A történet annyi volt, hogy egy idős professzorral készített interjút, aki valami médiaszakértő lehetett, legalábbis a médiáról kérdezték. Ali G (ezentúl G) balfasz angolsággal, nyelvtani hibákkal azt próbálta megtudakolni, hogy miért nem adják le a híreket az események elött egy nappal. Az öregember kijavította a hibáit, majd megkérdezte, mégis hogy gondolja, hogy egy nappal valami megtörténe elött hírt készítenek róla. G válaszra se méltatta, csak tovább faggatta, hogy de milyen jó is lenne mégis, és hasonlók, folyamatosan rosszul ragozva angolul.
A sokadik balfasz kérdés után az öreg az egyetlen értelmes dolgot mondta, amit lehetett, hogy ő ezt nem akarja folytatni, úgyhogy menjenek el. Erre hugyagyú G elkezdett kiabálni, hogy ez azért van mert ő néger, és ez rasszizmus. Akkor az öreg kérdezte, hogy néger-e (mert ugye nem), majd mondta hogy állítsák le a kamerát. Faszfej G pedig mondta, hogy forgassanak tovább, mert ez a nyílt rasszizmus legékesebb példája.
Szóval ilyen idióta, senki embert még nem láttam. Egy olyan üresfejü kretén, aki abból csinál filmet, hogy ő képes arra, hogy méghülyébbnek tetesse magát. And here's the kicker: van rá igény! Szóval sok-sok ember pont ilyen pondrót akar látni, talán ilyen pondró akar lenni. Nem tudom... Ali G in da U SUCK ALL
A Sodró Lendületre (Without a Paddle) tegnap szánt időt sem érzem kidobottnak, de azért valószínüleg soha az életben nem fogom még egyszer megnézni a filmet, annyira közepes volt. Egy 6/10, de erős jóindulattal, és a kakás poén nagyon nem kellett volna bele (Jerry a vészhelyzetből és a haverja idiótán jó volt azért).
Történet röviden annyi, hogy van a kissrácokként 4 jóbarát aki az érettségiig összetartanak, aztán összevissza sodorja őket az élet, de az egyikőjük meghal. Aztán a maradék három a temetés után egy nagyon gyenge emlékelevenítős este következményeképp elindul kincset keresni a vadonba (kenusval csorognak egy folyón). Na persze, hogy ne legyen a kincskeresők élete bezavar egy medve, meg kettő marihuana termesztő, hőseink meg ezerrel menekülnek és jááááj a szőrös lábú lány.
Mint látjátok, ismét nem erőltette meg magát a forgatókönyv író, sem pedig a stódió, hogy összekaparjanak egy nagyon jó filmet, bár ebből a témából nagyon nehezen lehetett volna. Azért pár poén egyenesen fájt, főleg a medvével kapcsolatosak. Azt mondják, hogy a Road Trip rajongóinak ajánlott, szóval óvatosan közelítsetek. Még a neten van a trailer, szóval abból tájékozódhattok.
Valaki ures dobozokat kuld Simon J.-nek a programozonak. Valakik valahol irnak egy programot. Par ember meghal, par ember nem. Az egesz vilag lepusztult roncs es sarga szuron at erkezik a retinaba kiveve a bolt, ami hofeher es rendezett. Simon egesz nap tejet iszik, es csak az van a hutojeben. A One Point O (1.0), magyar alcime 'Paranoia' ismerteto meg tovabb nem igazan taglalhato, meg a felvetett kerdeseket sem irhatom ide, mert akkor elvennem a 6/10-es elmenyt ami azert ennyi pont, mert bar rovid a film, megis van jopar unalmas resz. Csak Scifi es Cyberpunk rajongoknak, ahogy bala is irta. Ja, az imdb oldalt meg azert nem linkelem mert spoilerhegyek.
Eloszor is az Ice Age-t, ami utan azt allapitottam meg, hogy ha Madagaszkar es Shark Tale kaliberu animfilmek fognak keszulgetni akkor visszafogjuk meg sirni a Jegkorszakot, annyira jo. (kicsit felek a masodik reszetol, de az az en bajom)
Aztan volt Girl Next Door is, Elisha Cuthbert tovabbra is szep, a foszereplo srac meg mindig nem 25-nek nez ki, es meg a poenok tobbsege is ul, szoval masodszorra is eleg jo vigjateknak bizonyult es kiemelkedik a tinikomediak mocskabol.
A Bad Santa (vagyis badder, mert az unratedet neztem) meg talan megsotetebb vigjatek volt igy masodszorra, mint anno, es Lauren Grahamot csak emiatt imadom. Meg heti 1-2 Gilmore reszt is megnezek miatta (igen, az i like ya anyway jelenettel lopta be magat a szivembe hehe) akarmennyire is tundermese. Billy Bob meg szinte minden filmben jo, foleg amikor csontreszeg csavot kell jatszania. Shit happens when you party naked.

Hat a ma teritekre kerulo film, A Lot Like Love az imdb-n 6 pont alatt van, a kritikak lehuztak szinte mindenhol, kozben meg egy eleg kellemes mozi nagyon jo kis soundtrackkel. Naszoval ennekem semmi bajom Kutcherrel (lehet mert itthon kimaradtunk abbol a showbol ami miatt fel amerika utalja), a Butterfly Effectben is jo volt, a Punk'd is jo, meg ez a filmje is jo. Amanda Peet pedig a Jack es Jill kapcsan lett ismert szamomra, es vele sincs semmi baj. Az egy darab baziveletlennel van baj, hogy NY-ban osszefutnak ujra, ez az egy dolog szurta kicsit a szemem. Ezen kivul meg lehet neha mosolyogni, es ugy egeszeben is szorakoztato a film szoval egy 7/10, bar nem ujranezos.
Amugy arrol szol, hogy egy repteren talalkoznak pont amikor Emilyt (Peet) dobta a pasija, aztan a gepen mar szexelnek is egyet, csak hogy a lany erezze, meg kell valakinek (vagy valami ilyesmi indokkal magyarazza a szakitas utani szexet kesobb). Aztan elvalnak az utjaik, de kesobb osszefutnak (1-2 napra ra?) NY-ban (ez az egy zavart ugye) es ekkor Oliver (Kutcher) megadja vegre a szamat a lanyak, aki viszont jo sokaig nem hivja fel, csak egy ujjabb szakitasa utan. Aztan megint elvalnak az utjaik a tobbit majd meglatjatok. Annyira nem eletvidam romantikus komedia, de megis jo szerintem. Na ennyi. A trailert itt nezhetitek meg, bar a gyengebbek koze tartozik.
A szeptember 8-ával mozikba kerulo Éjszakai őrség (Nochnoy dozor / Night Watch) filmet neztem meg a minap (trailer, amiben van par ijesztes, de a film inkabb misztikus mint horror) amit ugye valami gigajo orosz konyvbol keszitettek az oroszok, hogy leigazzak a nyugati blockbustereket. Azt kell mondanom, hogy elso ranezesre elegge furcsa volt, de ez el is mult mire lepergett vagy fel ora a filmbol, es onnantol kezdve bejott elegge a mozi. Na persze a reszek nagyon egybefuggnek (egy trilogia lesz), ugyhogy amikor vege lett az kb olyan elmeny mint amikor egy sorozat vegen van a cliffhanger (nem, nem a stallone mozi) es most erosen varom a folytatast.
Mi masrol szolhatna mint a jo es a rossz harcarol, akik valamikor anno csataztak egy nagyot, de mivel egyikojuk sem tudott gyozni, igy vegul egyesseget kotottek, de majd jonni fog a kivalasztott, aki el fogja donteni melyik oldalra all, es ez felboritja az egyensulyt. Szoval az oldal fog gyozni amelyikre all, elvileg. Namost a kivalasztott donteserol szol a trilogia elso resze, meg egy atokrol, de mindegy.
Egy 7/10-et osztok ki, mert elegge bejott a dolog pedig ugy alltam neki hajnali 2-kor, hogy csak belenezek, bar mar tervezgettem akkor a megtekintest egy ideje. Valojaban szerintem is majd csak egybe fog igazan mukodni, egy nagy filmkent.
Igy szuletnek a legnagyobb koltemenyek, el van ferditve kicsit es megritkitva, de belefer. Termeszetesen Denis "Tommy" Leary a "maradjunk a ciciknel" mondat elkovetoje.

Na megejtettem a The Islandot, mert mar rohadtul kivancsi voltam ra. A hatterrol csak annyit, hogy a nyar eggyik legnagyobb buktaja, 122 milliobo elkovetve iszonyu rossz nyitohetveget produkalt, es a Csokigyaras (amit egy hettel elotte mutattak be) siman lenyomta a folyekony edessegbe.
Namost Bay-t a bazi blockbustereirol ismerjuk (Bad Boys, A Szikla, Armageddon), amiknek koze nincs semmi realitashoz (ezuttal sem), viszont most elkovette az egyik legnagyobb hibat, megpedig azzal, hogy nem nagynevu akciosztarocskakat szerzodtetett foszereplonek. Persze ideje lenne mar a verfrissitesnek, de sajnos az eddig kulonbozo dramakban meg viccelodos filmekben utazo fiatal tehetsegek, Ewan McGregor es Scarlett Johansson, akiknek mar azert van nevuk csak nem pont egy Islandhoz, nem megfeleloek egy akciorgiahoz. A masodik hibat ott kovette el, hogy nem koltott eleg penz a marketingre, foleg igy, hogy nem egy Bruce Willis a foszereplo (aki azert mar oreg lenne a szerepre).
A tortenettel nem foglalkoznek tul sokat, hisz mint sejtettem(tük) minden bennevan a hosszabb trailerben, ha kivancsi vagy akkor kukkantsd meg (a trailert). Szoval olyan tipikus ha mar lattad a trailert lattad a filmet erzes fogott volna el, ha (ez most jó ha) a sztarokon sporolt penzt nem a kibaszottul jo latvanyra koltottek volna, de szerencsere arra ment el a tetemes summa. Szűrők erdejen atpaszirozott film bunteto cgi-vel, na persze tudjatok, hogy mindenfele latvanyorgiaert odavagyok, szoval tulajdonkeppen a bazisok reklam ellenere (msn searchbox telefonfulke helyett haha) egy 7/10-et kiutalok neki (de valojaban 6 pontos inkabb a film) mivel onnantol, hogy beertek Los Angelesbe elszabadul minden es mindenki szerencsere, es iszonyat porog mozi. Sajnos mire oda er a tortenet mar eleg sok ido elment, es nem igazan a jobb fajta tortenetepitesre, de hat annyi baj legyen. Vegul ennyit, hogy a soundtrack szerintem borzalmas volt, foleg a nagyon "húde" kepekhez monumentalisnak szant probalkozas.
Egy ujabb felfedezett evtizedes film Johnny Depp foszereplesevel. Persze rajta kivul meg olyan nevek, mint Aidan Quinn, Julianne Moore, Oliver Platt...
Benny egyedul el hugaval Joon-al, aki szellemileg fogyatekos. Persze ha otthon van, es nem piszkaljak, ez nem is annyira feltuno, tehat nem egy habzoszaju lanyt kell elkepzelni, csupan eluldozi otthonrol az osszes gondozojat, egesz addig, amig pokeren nem nyer maganak egy fiut, aki szinten lokott a maga modjan.
Egy egesz erdekes es vicces film, amiben Johnny Depp nem okoz csalodast, Julianne Moore meg mindig aranyos fiatalon, a tobbiek pedig jatszak, amit a rendezo mondott nekik.
Az ilyen hangulatos, akcio mentes, laza filmekhez nehez jo kedvcsinalot irni, ugyhogy legyetek oly jok, hogy veszitek a faradtsagot, es megnezitek a kedvemert. Megeri, higgyetek el. Mar csak azert is, hogy lassatok, hogyan csinal piritost Johnny Depp a vasaloalvanyon vasaloval, vagy hogy keszul a krumpli pure...
Christopher Titus es elcseszett csaladjanak "mindennapi gondjaival" foglalkozo sitcom hangsebesseggel katapultalta magat a TOP 3 comedy sorozat listamba, a Scrubs es a The Job melle, igy egy kozonseg elott felvett, tehat van nevetes benne, sorozat is bekuzdotte magat a legjobbakhoz vegul. Na persze cancallaltak a 3. evad utan, dehat a foxrol van szo, akik a firefly-t is ki tudtak vegezni, az egyre novekvo rajongobazisa es enyhe kult erzes mellett.
Ezt a sitcomot egyszeruen csak imadni tudom, foleg Ken Titus, a tobbszorosen elvalt oregur miatt, ritkan latni ennyire jol megirt karaktert. Persze a tobbiek is baromi jok, egyedul a nem-homo srac zavart neha. Most meg sem probalok valami idezetet iderangatni, mivel azok nem szoktak mukodni nekem, viszont higgyetek el, ezt latni kell 9/10. (egyelore hárman ismerjuk biztosan az orszagban hehe, ebbol az egyik a sorozatguru winnie, aki ajanlotta nekem)
Komolyan, amig ilyen tokeletes filmek mint a Before Sunset leteznek, addig tenyleg van remeny. Na persze nem az ipari reszen, hanem a fuggetlen filmesekben. Az evtized legjobb romantikus filmje, csok es csopoges es szex nelkul. 2 ember 9 evvel az egyejszakas kalandjuk utan talalkozik parizsban, es csak beszelgetnek. Basszus, nezzetek meg, komolyan, akkor is ha nem lattatok az elozmenyt. Keseru, vidam, mosolygos, romantikus, remenytelen. Szerintem ez a jobban sikerult darab a kettobol. (Amugy a Waking Life-ban is van jelenetuk, egy folytatasa ennek a filmnek. minden osszefugg mindennel.) Most vegtelenul maganyosnak erzem magam.
Azt tovabbra sem fogom fel, hogy a studio miert dontott ugy, hogy kinyirja a Land of the Dead-et odakinn. Eloszor is elorehoztak, aztan csinaltak neki egy olyan trailert ami teljesen mas hangulatot arasztott mint amit a rajongok vartak, es mint amilyen a film lett. Aztan meg alig reklamoztak, szoval remelem nem csodalkoznak, hogy nem fog olyan sok hasznot termelni (persze fog azert valamennyit, mivel nagyon keves penzbol keszult). Hogy a hazai bemutato csodalatos idoziteserol ne is szoljak, pont a sziget heten bemutatni, hat gratulalok (a Stealth bemutatot nem sajnalom, bukjon meg a francba az a szar film). Ennel mar csak a a nyar ketto kasszasikerenek egy hetre idoziteset tudom jobban dicserni, a Batman es Mr and Mrs Smith huzast, az emlitett két film joval tobb mint 100 milla bevetelt termelo kasszasiker odakinn, itthon meg 1 héten hoztak be oket! Menjetek mar csodbe bazzeg, vagy vegyetek fel ertelmes embereket, mert ideje lenne mar.
Sky Captaint csak az nem latta aki nem akarta, erre most meltoztatnak behozni, bwahaha. Mondjuk sztem nem jo film, de bazzeg mar kintvan dvdn minden normalisabb orszagban. Ha pl szoktatok amazonon rendelni, angliabol 7 font FEBRUARBAN jelent meg dvdn.
Persze, hogy megneztem Land of the Dead-et meg csutortokon (kossuth mozi uresen kongo nagytermeben) es persze, hogy tetszett. Basszus, 16 milliobol milyen gore filmet csinalt mar, csak pislogtam, mar persze akkor amikor lehetett. Felelem szempontjabol, bar eleg erzekeny vagyok, de nem igazan volt olyan jelenet amin be lehetett ijedni. Viszont a verengzes, hat szoval az kellett vegre egy ilyen nagyvasznon, es akkor most majd buntibol megnezek par mély érzelmes drámát.
Naszoval frocsog a vér, de tenyleg. Megjobban elkulonul a gazdag es a szegeny reteg, amik kozott mar nincs atjaras egyaltalan. A gazdagok a szegenyekkel szereztetik be a sok luxustermeket meg kajat, akik ezert a zombikal teli varosokban portyaznak. Na persze nemi osztonszeru tanulassal egybekotott ertelem maradt a zombikban, igy nem igazan tetszik nekik, hogy a fénylő felhokarcolotol neha eljonnek ezek a gepfegyveresek akik kiirtanak rengeteget kozuluk (es a tanulo zombikkal van a legtobb hiba amik folott szemet kell hunyni (faszert nem fogy ki a gepfegyver)). Aztan egy nagy nigga zombi iranyitasaval atkelnek a folyon amin eddig nem mertek, es lerohanjak az ott elo embereket. Szoval annyi, es nem targyalunk terroristakkal.
Es akkor meg egyszer mondom, frocsog a ver, igazabol itt ez a lenyeg, mert a tarsadalomkritika mar elkopott es nem fog rajtunk. Szerencsere a trailer "cool" rockzenes hangulatabol semmi nincs a filmben, es finomkodas sem sok. Ez nem egy 28DL vagy Holtak Hajnala remake, ezek a zombik nem futnak, csak zabalnak, kitepik az elo ember beleit es megeszik, szetharapjak a nyakakat, kezeket, meg ilyenek. Persze a zombik kimulasat bemutato reszek sem fukarkodnak a vérrel, leszakado, szetrobbano, gepfegyversorozatokat bekapo kepsorok alatt pusztulnak a "bűzgézák" (haha). 9/10 mert csak.
Az a helyzet, hogy a holnapi bemutatok kapcsan ismet csak egy figyelmeztetest kell most eleresztenem, mivel a Stealth-ot is annyira messze keruljetek amennyire csak tudjatok. (official site, trailer)
Nezzuk a sztorit (van ám), 3 gigaszuper a legjobbak legjobbja pilota egy szuperkiserleti programra kivalasztva, 1 nő (nyilvan) es 2 ferfi (persze az egyik szinesboru, hogy absz politikailag korrekt legyen a film), ja es a feher csavo beleszeret a feher nőbe, hogy mik vannak. Namost ez a szuper csapat kap egy 4. tarsat, az EDI (Extreme Deep Invader?) nevre hallgato mesterseges intelligencia kepeben, aki mit tesz isten, egy villamcsapastol megbolondul (azta micsoda fordulat!). Tehat a tobbmilliardos kiserleti technologiat meg mindig szetbassza egy sima kis termeszeti csapas, meghozza rogton az elso kuldeteserol hazafele. De varjunk csak, van am meg 1 fordulat, de ezt mar nem erulom el, viszont nagyon húha, én mondom (nem az).
Ismet egy olyan film, ami erosen remelek, hogy nem hozza be a belefektetett 100 millat, mert ennyire botranyosan szart mikor is.. hoo varjunk csak, epp a mult heten lattam. Szoval 2/10, es meg kulon szegyeljek magukat a beruhazott penz mennyiseget tekintve, hogy ennyire szar CGI-vel kinoztak, amit meg a levegoben folyamatosan rangatott kamera is fokozott. (Azt az aprosagot is muszaj meg megemliteni, hogy a női pilotak olyan szerelest kapnak, hogyha felszíni akciora kerul a sor akkor kilatszodjon a hátuk olyan cicababasan, tudjatok)
Mar csak Romero fele Land of the Dead-ban remenykedhetek holnap.

A Rettenthetetlen elejen meg kicsit asitoztam, de aztan hatalmas beindulas, es cgi nelkuli brutal tomegjelenetek (persze nem ernek fel a sok10ezres GYU seregekkel, de ez meg azon korszak elott keszult), kellemes naturalizmus es nem olyan finomkodas (persze némi azert itt is, hogy ne 18+ legyen) mint mondjuk a fos kingdom of heaven-ben, na es Mel Gibson, akinek kurvara nincs olyan izomszerkezete, hogy azzal a hatalmas karddal hihetoen gyilkoljon, de legalabb jo foszereplo (a szinkron szar volt, az teny).
A sztori roviden osszefoglalva William Wallace-rol szol, aki nagy szabadsagharcos (felségáruló) es eloszor szerelmes, aztan gyaszol es kozben harcol a szabadsag eszmeert nyakiglab Edward es a gonosz Anglia ellen. Na persze valoszinuleg lattatok mar a filmet, en is anno, csak hat az erosen meg volt vagva az egyik kereskedelmi adon.
Aztan pontszamnak asszem egy 8/10, es hihetetlen jo tajakon forgattak a mozit (azok a hegycsucsok, akarok olyanra menni, sehol egy fa). A zene meg olyan, hogy minden kezdo soundtrack rajongo erre kattan (aztan persze felfedezi, hogy vannak sokkal jobbak) es tokeletesen mukodik a filmmel James Horner zeneje.
Elsőnek a The Descent, félsz a sötétben. trailer
Aztán a klasszikus Carpenter mozi, a The Fog újrájának a trailerét. Valami van a ködben.
Thrilleres akciós villogtatós The Red Eye trailer a 28 days later csavoval, aki a Batman Beginsben meg ebben is a gonosz oldalat villogtatja. Nem varhatunk tul sokat mivel pg-13 a film.
Wolf Creek trailer, az Austrailan Texasi Lancfureszes.
Es akkor ennyi.

Tegnap a napsutesben elkovetett funyiras utan gondoltam beugrom egy kicsit a Török Ferenc fele magyar valosagba a Szezonnal. A rendezo elozo filmje, a Moszkva Tér kicsit rozsaszines volt, de azert nezheto. Namost ezuttal viszont nem sporolt a kilatastalan magyar eletkeppel, hanem beletolja az arcunkba rendesen, Zagar filmhez keszult nem is olyan rossz zenejevel alafestve.
A film három foszereploje vendeglato sulit vegzett es probal kiugrani a szar eletebol, mindegyik maskepp, de ez persze nem sikerul nekik. A cim onnan jon, hogy a nyaron, a szezonban, leugranak a balcsira pincerkedni, aztan fel pestre, aztan meg tortennek dolgok meg nem dolgok, es vegul visszacsoppennek a szar eletukbe. Sajnos nehol a parbeszedek olyan lukasra sikerultek, hogy az mar faj (foleg az elejen), de valamennyire szemet hunyok felette.
Egy 6/10-et adok asszem es az persze biztos, hogy legalabb tenyleg vannak szep szinesz lanyok Mo-n, legalabbis ebbe a filmbe sikerult talalni parat. A nem tul magas pontszam ellenere azert jo, hogy ilyen filmek is keszulnek a sok oregemberes szar mellett amire megy el a sok penz.