Lost 2x01-02

írta human, 2005. szeptember 29. 13:47, Hozzászólsz?

Tudom, sok egy kicsit a sorozatokból de ez a szeptember most ilyen. Szóval a Lost visszatért. Az első rész a második évadból annyira nem vágott földhöz, most a 2. részben sem történt annyi minden, mégis érzem a zsigereimben az újra kialakuló Lost függőséget, valószínüleg soha nem fogom újranézni, de most várom hétről hétre az újjabb részeket.

Kitchen Confidential 1x01-02

írta human, 2005. szeptember 28. 21:46, Hozzászólsz?

Főszereplő manusz egy nagy hallal
Tudom, igértem valami pozitívat is mára és mivel a My Name Is Earl-ről már írtam, ami nagyon bejövős a második rész után is még mindig, ezért a másik újonc de veszettül jó sitcomról ejtek pár szót, a Kitchen Confidential-ról, ami sajnos valószínüleg cancell lesz, legalábbis ha tovább csökken a nézettsége.

Főszereplő Bradley Cooper, aki amellett, hogy a Jack és Bobby-ban Grace fiatal pasiját alakította egy ideig, még az év egyik meglepően jó vígjátékában, a Wedding Crashers-ben is játszott. A sorozat egy nagyon tehetséges konyhafőnökről szól, aki elbaszta élete első nagyobb lehetőségét a drogokkal meg a nőkkel, lecsúszás, ócska helyen dolgozás után kap még egy esélyt az élettől, amit most nem akar elszúrni. Egy újjonnan nyitó hely Séfje lesz, és nagyon igyekszik, persze elég sok dolog akadályozza a jó útra térésben. Na ennyi röviden az alap.

Itt még elmondható, hogy rohadt jó csapatot szedtek össze. Bradley Cooper mellett a co-chef hatalmas arc, mellesleg brit. Aztán itt van még a Harold and Kumar Go To Whitecastle-ből (agyatlanul jó vígjáték) Harold (John Cho, bár a második részben sajnos nincs), meg a többiek is jók, még akkor is ha néhány figura bűzlik a klisétől.
8/10, mert az eddigi 2 részen szétrögöhtem magam.

Commander-in-Chief első szezon első rész

írta human, 2005. szeptember 28. 13:22, Hozzászólsz?

A sorozat főszereplője beszédet mond
Az a helyzet, hogy a Commander in Chiefnek még akkor sem lenne esélye, ha nem lett volna egy olyan sorozat, hogy West Wing, ami azthiszem felülmúlhatatlan lesz még nagyon sokáig az amerikai elnökös kategóriában. Főleg Aaron Sorkin miatt, aki egy rohadt nagy zseni és egy olyan intelligens, humoros showt írt amire kevesen képesek manapság. Nade mivel ez nem WW áradozó post, hanem Commander in Chief kritika, így először a pontszámot mondom, 3/10, aztán a negatívumokat, igen, már megint le fogok húzni egy showt, de ma még írok majd pozitívat is másról.

A sorozat Amerika első női elnökéről szól, aki ráadásul még független is, hú micsoda realizmus. Az asszonypersze nem választásokkal kerül rögtön az ovális irodába, hanem alelnökként tevékenykedik, és amikor az elnök amikor agyvérzést kap akkor ő következik a parancsnoki (vagy milyen) láncban. Persze le kell küzdenie az ellenállást, mivel mindenki azt akarja, hogy mondjon le, de sikeresen megbírkózik velük, és a saját kétségeivel..

És akkor a feketeleves: az író nem Sorkin. Tudom, ezt már ellőttem. Szóval arra akartam utalni, hogy írni tudni kell, és Allison Adler meg Anya Epstein nem remekelt ebben az esetben. A másik, hogy beszédet írni meg mégjobban tudni kell, nem véletlen, hogy külön emberek írják az elnöknek (azért Bush-é annyira nem remekel hihi). Namost a WW-ben nem is nagyon próbálkoztak igazi konkrét beszédek írásával, nem úgy mint a Commander írói, hiszen mit nekik, ha már egyszer a feszültség és humor nem sikerült, akkor az elnöki beszéd tuti menni fog. Hát nem. Ezen kívül sikerült egy nagyon rossz szereplőgárdát is összeszedniük, amiből csak Donald Sutherland meg Harry J. Lennix aki jó.

Mint a képen látjátok, egy szerintem borzasztó szájjal rendelkező leányzót kerítettek az első női elnök szerepére, amit ezzel a rossz rúzzsal még ki is emelnek, nála már csak a Battlestar Galactica elnöknője rosszabb, azzal a folyamatos "jaj mi ez a szag arccal". De nem csak a szája rossz, hanem színészként sem remekel Geena Davis a szerepben, mivel egy pillanatra sem tudtam elhinni, hogy elnök. Na ennyi, kerüljétek messzire, húú mennyit írtam róla tök feleslegesen, de talán azért mert a West Wing kihívója ami a szívem csücske és bár már nem Sorkin írja (ez látszik) de azért még mindig viszonylag jó.

Új sorozatnéző akció

írta human, 2005. szeptember 28. 2:49, Hozzászólsz?

És akkor eddig az eddig elvérzett újonc sorozatokról pár szó, amiknek tutira semmiképp nem adok második résznyi esélyt.

inconceivable 1x01
Ezt nem is tudom, hogy gondolták. Egy izé, megtermékenyítő klinikán játszódó sorozat a vészhelyzetes Ming-na dokinénivel ami annyira de annyira untalmas, hogy bár nem szoktam ilyet, de a 20-25. perc környkén végképp kikapcsoltam. Az adatokat böngészve látszik, hogy ezzel nem voltam egyedül. brr

out of practice 1x01
Sitcom ügyileg azt kell rólam tudni, hogy szinte minden szart megnézek, és szinte bármelyik abszolúlt bugyuta szaron tudok valószínüleg egy helyen nevetni, vagy több helyen mosolygni, namost az ezen egyik sem sikerült. A West Winges first lady az egyik szereplő aki itt is orvos, de igazából egyik karakter sincs jól kitalálva, vagy jól eljátszva, és a nulla derültségem szerint egy poén sincs benne. next.

criminal minds 1x01
Lehet, hogy csak én vagyok így vele, de kezd elegem lenni a sorozatgyilkosokból, a rájuk vadászó profilerekből meg kimondottan. Namost a Criminal Minds mint a nevéből sejthető, a bűnözők agyával foglalkozó muksókról szól, igen a profilerekről. Amúgy is unalmas volt, és a rész vége után elmondhatom, nem ez alapján fogom újra megszeretni a profilereket, de ha te odavagy értük akkor, nos akkor azért próbáld ki ezt a sorozatot.

The New Guy

írta human, 2005. szeptember 26. 9:28, Hozzászólsz?

Inkább csak megemlítés szinjén Az Új fiúról. Az országba asszem csak videón bejutott tinivigjáték a srácról (Dj Qualls) aki luzer, de az új suliban álnéven megjátsza a menőt miután a börtönben megtanította egy pasi neki, hogy kell. Persze a múlt megpróbálja levadászni, meg minden. Bevallom a Steven Seagal film helyet választottam, és annál valszeg jobb volt már csak a lányok meg a pár poén miatt is, na meg minden cameo miatt, amiket én imádok (lehet nem is ez a jó szó). Van itt Tony Hawk aki híres gördeszkás, van itt a Sliderses csávó, David Hasselhoff, Vanilla Ice meg ilyenek.
5/10 az én értékelésem, de egynek jóvolt. Azoknak ajánlott akiknek odavannak az agyatlan amcsi tinivígjátékokért (mint bizonyos szinten én), és mondjuk Eliza Dushku rajongók, mert az a bikinis jelenet az az.

The Interpreter

írta human, 2005. szeptember 23. 11:09, 1 hozzászólás

Penn vallatja Nikole nénit
Na, annó moziban kihagytam A Tolmács-t, most a dvd-re már az első héten lecsaptam egy kölcsönzés erejéig, mert azért valahol mégiscsak érdekelt hiszen Pollack pár thrillerjén már rágtam a körmöm, mondjuk azok régebbiek voltak. A film trailerét sosem láttam vagy már elfelejtettem és a történetről is csak annyit tudtam most, hogy az ENSZ épületében játszódik, ahova most először mehetett be forgatócsoport, és egy tolmácsról szól, aki véletlenül meghallja egy gyilkosságot tervező beszélgetés foszlányát.

Nem fokozom tovább, a film elég nagy csalódás. Talán azért mert ki nem állhatom amikor ócska hatásvadászatként afrikai "törzsi" zenére mutogatják szegény afrikát, hogy "ez most haver bizony a szívedhez szól", vagy lehet azért, mert ha nem lenne a csavar a történetben (persze, hogy van, mire számítottatok/tam) akkor talán még jobban működne a film. Az is lehet, hogy Sean Penn-t kezdem szép lassan megutálni, és ez a kiégett zsarufigura amúgy sem klappolt most rá (ha még egy filmben szenvedni látom akkor tuti megutálom szerintem). Nichole néni akcentusa meg talán az utolsó csepp.

Szóval van pár oka ami miatt csalódás. Hiába gyönyörü éles és hideg a kép, baromi jó a helyszín, és van egy két izgalmasabb jelenet (az a bizonyos követős rész szerintem jól sikerült), ja és a pisztoly átviszi a vékony falat végre, mégiscsak egy 5/10-et adok.

Head Cases

írta human, 2005. szeptember 22. 21:58, 1 hozzászólás

a két főszereplő öltönyben beszélget
Adam Goldberg egy állat, nem nem nem, most komolyan. Gondoltam ha ma már írtam egy sorozatról akkor ejtek pár szót egy a rossz nézettség miatt 99% hogy cancellált rohadt vicces 40percesről is. Ez lenne a Head Cases. Alig van olyan 40 perces sorozat amin tudok nevetni, de az eddigi két részt ebből szinte végig, összesen kb 5 lesz leadva vagy még annyi sem, és Adam Goldberg egy állat, ja ezt már írtam.

Ügyvédes sorozat, de ha csak simán valami menő ügyvédről szólna az ki a fenét érdekelne. Szóval a főszereplő csávónak, Jason Payne-nek (Chris O'Donnell) van egy enyhe breakdownja. Három hónap kezelés után az orvos utasítására összekerül Russell Shultz-al (Adam Goldberg) aki szintén nem százas és elég fura dolgai vannak. Szó tettet követ és végül eggyütt praktizálnak (vagy hogy mondják ezt) tovább. Mint mondtam végigröhöghető 40 perces könnyed valószínüleg nem sok részt megélő sorozatról van szó, semmi túl mély moralizálás vagy hasonló hangulatrombóló szarság. 8/10, és egyáltalán nincs kedvem arról a pár negatívumról irni ami azért kicsit zavar.

update:official, kivégezték a francba 2 rész után (6 készült összesen). Azért nézzétek meg őket.

House első évad kivégezve

írta human, 2005. szeptember 22. 11:59, Hozzászólsz?

House körbekémlel egy üvegajtó mellett
Na ilyen is rég esett meg velem, hogy egy sorozatból 12 rész nézzek meg egy nap alatt, most hétfőn mégis ez történt a House című mesterremekkel. Már írtam róla nemrég, és igen, azóta be is fejeztem. Szóval ez az egy nap alatt mennyiség a 24-el történt utoljára így.

Szerencsére belevittek kis magánéleti szálat, igazi függés amúgy is csak olyan sorozatoknál alakul ki, ahol van valami részeken átívelő történet. Azt, hogy miről szól alapban már leírtam a linkelt bejegyzésben, egy rész egy ügy. Ahogy néztem a sorozatot valahogy lett egy olyan érzésem, hogy ha bárki így betegedne meg mint ahogy a sorozatban szereplők akkor az nem élné túl, még amerikában, gazdagon sem. Én persze szeretném ha lennének ilyen doktorok mint Dr Cox és Dr House, és a sorozat végső értékelése mindenképp felcsúszott 9/10-re.

Transporter 2

írta human, 2005. szeptember 21. 13:59, 1 hozzászólás

Jason Statham öltönyben épp kigáncsol valakit egy csővel
Biztos feltűnt már enyhe rajongásom a popkorn mozikért (még a WotW-t is felpontoztam), mivel imádom a látvány és hangkoktélt, de sajnos a Trasporter 2-ről (trailer, imdb) semmi jót nem írhatok, mert még az átlagosnál is jobban elrugaszkodott a valóságtól, és még a szépgonosz nő sem szép. Egy pillanatig se higgyétek, hogy bukta a film anyagilag: 20 napja fut és már 20 milla haszon van rajta (32-ből készült így gondolom nyilvánvaló, hogy 52-nél tart), itthon is sokan fogják szeretni, a Stealth nevű borzalomnak is vannak rajongói.

Egy ideig persze reménykedtem, hogy jó film lesz, mivel Jason Statham az a csávó akinek jól áll az öltöny és abban is keménylegénynek néz ki (kár hogy nem ő lesz a Hitman filmben) tehát ideális akciósztár, sőt, itt a második részben már nem is erőltették a szakadt pólós részeket (azért van 1) ellentétben az előzővel. A csak bunyóval és autós akciójelenetekkel is kibékültem volna, de akkor beütött a crack.

Szóval még ha el is nézem, hogy a vékony préselt fa ajtót nem viszi át egy kézi automatafegyver, azt már nem, hogy ugyanaz a fegyver simán leszed egy helikoptert (mivan?), később, előbb is de ott nem volt zavaró, Statham mátrix ügynök módjára kerüli ki a golyókat, aztán ezen a képtelenségen túllépve zuhan 3-4 emeletnyit és a hátára esik, de semmi gond, mivel felpattan könnyedén. És akkor a bugyuta sztorit már azthiszem nem is szidom most, pedig lehetne. Adjatok már nekem egy jó új akciófilmet, lécci, mert ez 4/10.

Final Fantasy VII: Advent Children

írta human, 2005. szeptember 20. 16:11, Hozzászólsz?

A főszereplő felnéz az égre
Na tegnap is indult pár sorozat, de nem róluk lesz szó, bár ezt a címből és a képből valószínüleg kitaláltátok. Boncasztalon a Final Fantasy (mostantól FF) VII: Advent Children. Namost biztos hallotatok róla, volt már egy FF film Spirits Within címmel, és szerény személyem szerint a CGI odacsapkodott és még nézhető is volt, ezen kívül hatalmas bukta a mozikban. Az Advent Children ezért nem meglepő módon más utakon jár, és sajnos nekem annyira nem tetszőkön.

Története kb csak az FF játékok kipörgetőinek lesz érdekes szerintem. Na persze a CGI itt is büntetőtörvénykönyv, és már nem csak 1 szereplő kapott hosszú hajat hanem szinte mind.
És akkor lássuk a negatívumokat sorban:

  • sok helyen iszonyú gagyi zene, de komolyan, pedig néhol azért eltalálták.
  • lehet, hogy rajongókat leszögező sztori, de inkább egy animesorozatrésznek tűnik (Spirits pl nem), főleg amikor feltűnnek a régi haverok. naszóval tényleg rajongóknak.
  • szar beállítások, leginkább az elején. amikor felsorakoznak a harcosok a képen ááááj
Naszóval asszem egy 6/10 pontot adok rá én személy szerint, de az összeset csak a CGI miatt kapja.
Ahogy imdb-n is írja valaki:

This movie is NOT recommended for anyone who lack interest or have never played FF7 the game before watching. The movie relies on the audience's knowledge of each character in the game to convey story plot elements. And it does so very subtly.

Sztárvár

írta ez a gyerek ez nem viccel, 2005. szeptember 19. 21:32, 1 hozzászólás

Magyarországra - ha jól tudom - a Viasat3 hozta be az első valóságshow-t. Én kb. egy részt láttam, és a hideg veríték és értetlenség csapkodott. Most azonban a Viasat3 csinálta meg az első rohadt jó ál-valóságshowt, s ez a Sztárvár.

Habár akivel eddig beszéltem, mind azt mondta, hogy tök szar, én mégis hihetetlenül élvezem azt a - most már - egy órát amit elötte tölthetek. Persze nem folyamatos röhögésről van szó, és elég sok a kiszámítható, lapos poén, de akadnak ott igazán jók, s a celebrity paródia egész egyértelműen fenomenális.

A sorozat története szerint ugyanazt a lakást utalták ki több hírességnek is. "Új villalakó" módjára érkeztek a tetőszinti lakásba, s így költözött egy helyre: Csernus, Soma, Sebeők, Ganxta, Kiszel Tünde és Győzike. A mai részben pedig megérkezett "Nagy Ő" Anikó is. Állandó probléma a hely hiány, és a számlák kifizetésére előteremteni a pénzt.

A személyek kifigurázása nagyon-nagyon jóra sikerült. Ugyanúgy beszélnek, ugyanazon a hangon, s az egész hihetetlen jó. Szóval bravó Viasat, bravó. Most már csak hozzátok be a külföldi csatornáitok által megvásárolt új sorozatokat is, esetleg próbálkozzatok be a feliratos vetítéssel a szinkron helyett.

Abyss - A mélység titka

írta human, 2005. szeptember 17. 22:29, Hozzászólsz?

Na az Abyss azon filmek közé tartozik amikből a rendezői változat szarabb (hello Cameron), mivel a moziváltozatból valahogy kimaradt ez a szájbarágós emberiségtanítás meg úgy a komplett háború és pánik rész, méghozzá nagyon helyesen, mert most csak mosolyogni tudtam azokon a részeken annyira naívak. Na persze sokak szerint bővítve logikusabb a mű, meg jobb is, lelkük rajta.

A film amúgy rohadt jó, és bár már láttam 2szer (a moziváltozatot ugye) és tudtam hol lesznek az izgalmas adrenalinos részek mégis tudtam rajtuk izgulni. Meghát azért scifi, és abból szinte minden jöhet. Nagyon eltalált a helyszín (igen, a Gömb is tetszett a tengerfenék miatt) és elég jó színészek megfejelve egy szintén jó sztorival adják a film varázsát számomra. Wikiben amúgy olvashattok erről a légzésről amit Ed megejt a tudjátok hol. Najó legyen mégis, néhány filmközbeni appróbb pluszjelenet azért jó volt. 9/10

Tévéajánló kivételesen meg kicsi más

írta human, 2005. szeptember 16. 9:33, Hozzászólsz?

Azért kivételesen, mert a tv2 úgy döntött leadja a kulthorror Pitch Black-et (22 évente sötétség, péntek este 21:50 @ tv2) amit még ez a gyerek is imád, na persze nem a szar szinkronnal dehát nem lehet minden tökéletes. Ezzel egyidőben (mikor máskor) az RTL klub is belehúz és a széplányos Femme Fatale-t sugározza, de ez tényleg csak a lányok miatt nézhető mert a _feleslegesen_ szétcsavart sztori annyira nem érdekes mint a hosszú lábakat mutagó jelenetek.
Hogy ez még ne legyen elég, szombaton este megint lesz a Three Kings (Sivatagi Cápák, szombat este 23:20 @ tv2) ami szerény véleményem szerint egy rohadt jó film, és eléggé elfeledett, de ez sem zavar, csak a vége egy kicsit, de nem akarom ellőni.

Más: na itt a következő Friends (Jóbarátok) rókabőr, UNCUT verziós ami ugye minden rajongó álma, tehát pengetni fognak ahogy azt kell, és ezt a stúdió is tudja. Átlagosan 3-4 perccel hosszabbak a részek, de pl a legelső rész 8-al.

Két rövid 3d animáció

írta human, 2005. szeptember 16. 0:55, Hozzászólsz?

Na mégsem írtam filmről, viszont ajánlok most nektek két aranyos animációs rövidfilmet amik nem a pixar stúdiójából kerültek ki, és jók, ja és ingyen meg minden. Egyikben sincs beszéd, szóval az angol tudás nélküliek is nyugodtan nekieshetnek

Az In the Rough című történetben az első gyémánt "ékszer" adományázását örökítette meg a csapat viccesen (pedig a nőknek nem a pénz a fontos, én tudom ehh).
A Rockfish címűben pedig egy különös horgászás scifi környezetben témát vizsgálták meg.

Rescue Me Season 2

írta human, 2005. szeptember 14. 16:23, Hozzászólsz?

last night, last night was alright
I wanna see you again.

Tegnap este volt a finálé, és eddig a maratonfutóról tudok, hogy aktuálban nézi a Rescue Me-t. Szóval egy kábeles csatorna szűk költségvetéséből készül a legdepresszívabb sorozat ami létezik. Írtam, hogy azért van benne humor, de ez az utolsó két rész, hát nincs köszönet. Na megprobálom érzékeltetni: ha az első évad finálé olyan volt mint egy ütés a gyomorba akkor a második évad utolsó előtti része egy állkapocsrepesztő balegyenes, és ez a szezonfinálé egy kis rugdosás a földön fekvő testünkbe addig amíg elájulunk.

Mert bizony nincs remény, nincs második lehetőség. Valójában ezek a szavak csak megkarcolják a lényeget, azt, hogy 5 órája néztem a részt de még mindig tart a hatása. Majd holnap írok valami filmről, ezt a hangulatot most hagyom még kicsit.

House első 4 rész után

írta human, 2005. szeptember 14. 11:12, Hozzászólsz?

Dr. House látható a képen
Na tehát nyakunkon vannak az új sorozatok (tegnap is indult pár) én mégis egy tavalyit nézek mert annyira jó, ez a House. A hazai sorozatguru ajánlásával került képbe, és igazából nem is tudom mit írhatnék róla, mivel az alapszituáció annyira nem izgalmas mégis egy 8/10 az értékelésem, vagy 9/10, szóval a top közelében.

Akkor mondom. Furcsa betegségek felderítéséről, vagyis diagnosztizálásáról szól, de olyanokéről amik a tünetek alapján nem azonosíthatóak. Amiért ez az alapötlet működhet az a főszereplő személye, aki egy cinikus szörny. Úgy doktor, hogy utál a betegekkel/emberekkel foglalkozni és mindet hazugnak tartja, amire minden oka megvan, mivel elhallgatnak információt, keresztbe tesznek neki a kezelés alatt, meg ilyenek. Ami még teremt pár vicces helyzetet amikor ezt a doktort bekényszeríti a korház vezetője a klinikára, hogy a különleges esetek mellett vállaljon sima betegeket is. Naszóval ezeken lehet nevetni rendesen amellett, hogy a sorozat mégiscsak dráma. Persze az esetek is érdekesek azért, az értékelést már tisztáztuk.

Már tavaly beláttam, hogy az ER (Vészhelyzet) felett bizony eljárt az idő számomra. Tudom, hogy még mindig nézett, meg minden, de lassan Carter doki is kiszáll, bár már az ő karakterét is leépítették rendesen (Abys rétestészta) így nem is néztem minden részt. Mostanra meg itt vannak a Sebészek (Grey's Anatomy nevű szappanhatásű dráma) meg itt van Dr. House, szóval elleszek a sürgösségis trancsírozás nélkül. Amúgy az ER első évad dvd kiadásának a felénél tartok, és akkor még nagyon jó volt.

Banlieue 13 - A bűnös negyed

írta human, 2005. szeptember 12. 19:39, 1 hozzászólás

A két főszereplő verekszik épp a földön
Elütöttem másfél órácskát a Bűnös Negyeddel, amit mondjuk a Menekülés New Yorkból című mesterműhöz szoktak hasonlítani, de hát nem túlzottan közelíti meg azt. Na jó, nem érzem időkidobásnak, mert bár történetileg kalap szar de ez a freestyle running elég bejövős, és egy kicsi hangulatot teremtett a gyenge filmben. Na persze az ilyenek után mint ez, amit Besson írt, el sem hisszük, hogy ennek az embernek köze volt a Leon a Profihoz vagy akár az Ötödik elemhez, de igazából ezt már egy Yamakasi után sem hihettük el.

2010 Párizsában a 13-mas negyedet falak veszik körül, a rendőrség kimenekül a bandák által uralt területről és magára hagyja az ottlakó törvénytisztalő egyedeket. Ez lenne az alapötlet, meg van valami bomba, meg a becsületes keményfiú húga is a gonosz bandafőnök kezébe kerül, meg ilyenek. Egynek elment, már írtam miért. 6/10.

Straight Story - Igaz Történet

írta human, 2005. szeptember 10. 15:07, Hozzászólsz?

Alvin integet a fűnyíróról
Na hát ezaz, leül a szürreál és kicsavartfilm mester Lynch, és csinál egy teljesen normális maximálisan szerethető filmet igaz történet alapján, ez lenne a The Straight Story (a magyar címet hanyagoljuk szokás szerint). Kb 8/10 minimum, de inkább kilenc, mert volt néhány rész ahol meg is hatott. A tempó mondjuk elég lassú, így páran lehet, hogy unalmasnak fogják tartani.

Van a nagyon öreg Alvin, egészségi állapota nem túl fényes, a csípője már teljesen rossz és 2 percig nem tud állni bot nélkül, akinek a testvére agyvérzést szenved és Alvin elhatározza, hogy meglátogatja. Na persze ez nem megy túl könnyen, mivel jogosítványa már nincs a rossz látása miatt így végül egy átalakított fűnyírón vág neki a kicsit több mint 300 mérföldes útnak (több hétig utazik). A többit majd meglátjátok, mert elég nagy mélységek vannak a filmben szerintem.

Igen igen, azért megrovást érdemlek mert nem igazán filmekről írtam a filmes blogban hahh, és szeptemberben valószínüleg még lesz szó pár sorozatról aztán januárig kaput..

- So, uh, what's the worst part about being old, Alvin?
- Well, the worst part of being old is rememberin' when you was young.

My Name is Earl Pilot 1x00

írta human, 2005. szeptember 8. 17:05, 1 hozzászólás

Ismeritek azt a csávót aki a Kevin Smith filmekben Banky és képregényrajzoló (kihúzó, másoló) és hihetetlen jó arc, namost ő föszerepel ebben a sitcomféleségben. A bátyját meg az a csávó játssza aki nem látja meg a vitorlást, vagyis végül meglátja (tényleg? (inside joke)).

A történet nincs igazán túlbonyolítva. Főszereplőkém nyer egy kaparós sorsjeggyel 100 ezer dollárt, de amikor örül neki rögtön elbassza egy kocsi és elfújja a szél a szelvényt. Aztán a korházban lát egy műsort ahol a karmáról beszél egy sikeres csávó (sajna nem értettem a nevét és nem tudom ki, de valami híres tv-s arc tuti). Szóval a beszéd után Earlban megszületik a gondolat, hogy az élet azért babrál ki vele, mert eddig nagyon sok rossz dolgot tett, és ez száll vissza a fejére. Ezért végül ír egy listát ezekről a rossz cselekedeteiről, és elkezdi jóvátenni őket.

Ezen kívül van itt még egy latin bejárónő a lepusztult szállodában, meg egy volt feleség, meg két gyerek a volt asszonynál, amelyikek közül egyik sem az övé (sőt, az egyik Én és én meg az Irénes megoldásban néger, egy fehér asszonytól és fehár pasitól), meg valami lúzer, és rengeteg potenciál a sorozatban. Sajnos nem a végtelenül cinikus vonalon ahogy indítottak, na azért még igy is jó lesz kihúzni januárig, amikoris indul az új Scrubs évad. 8/10

Threshold Pilot 1x00

írta human, 2005. szeptember 8. 16:54, Hozzászólsz?

Sajnos a harmadik földmegszállós nemsokára induló scifi nem jött be. Sőt, ha sorba kéne őket raknom, akkor az utolsó helyre kerülne, az invasion mögé. Igen, eddig a surface lenne nálam a befutó, de lehet, hogy mindegyik sorozatnak adok még egy résznyi esélyt majd.

Szóval a legkisebb pontszámot osztom ki, még így is, hogy ötletileg ez tetszik eddig a legjobban. 4. dimenzióban utazó lények, bioformálás, the thing utánérzés, a lostban gonosz szigetlakó itt is gonosz, ja és Peter Dinklage (Finbar a Station Agentben). És akkor mondom is miért pontozom le: a gagyi megvalósítás és a nem túlzottan a helyzet magaslatán álló színészek miatt. Valahogy olyan 'de béna ez már' érzésem volt végig amikor néztem a részt. Semmi túlzott beleélés vagy ilyesmi. 5/10

Régebbiek | Végére »