Madagaszkár

írta ez a gyerek ez nem viccel, 2005. október 14. 23:10, Hozzászólsz?

a madagaszkár legjobb szereplői
Ez itt amit H.I. írt, de kit érdekel, mert inkább bámulta volna az esőt, mint hogy rosszat szóljon erről a későn bevállalt rajzfilmről. Az elejétől a végéig szakadtam a röhögéstől, és nem igazán emlékszem mikor szórakoztam ilyen jót. Persze Micimackó örök kedvenc, és a Hihetetlen Családot is megtudtam nézni többször, de egyik se volt ilyen rém jó mulattság, mint a Madagaszkár.

Szóval aki valaha is mosolyodott már el a kirakatban látott apró plüssállaton, annak bőven való a film - ha eddig nem látta volna. S azoknak akik most fintorogva húzzák a szájukat, azoknak csúnya ránc marad a helyén öreg korukra.

A történetről is ejtek pár szót, ha már H.I. csak az esőre gondolt a film alatt. A New York-i állatkert lakóinak fogalma sincs a szabad életről, amíg a pingvinek el nem szöknek az Antarktiszra. Amikor a zebra is úgy dönt, hogy visszamegy természetes élőhelyére (Miamiba), a többiek is utánaerednek a vasútállomásra, hogy megállítsák. Az állatvédők közbenjárására azonban elfogásuk után nem térhetnek vissza a megszokott, biztonságot nyújtó és szerett állatkertjükbe, hanem elküldik őket egy hatalmas hajón Afrikába. Hőseink pedig a vízbe pottyannak az út során...

Habár az eredetiben olyanok adták hangjukat mint: Andy Richter (Andry Richter Controls Universe: az egyik legjobb sorozat), Ben Stiller, David Schwimmer, Cedric the Entertainer (Be Cool), Chris Rock, a magyar hangok mégis tökéletesen el lettek találva. Szóval ajánlom azoknak akiknek való!

További információk: az írást tényleg ez a gyerek ez nem viccel követte el.
Ha jobban érdekel a téma, akkor nézz körül errefelé:
Megosztanád a bejegyzést?

Legyél te az első kommentelő!

Hozzászólás űrlap


Név (freeblogos bejelentkező)
(email címed, nem adjuk senkinek, nyugi)

Ezt mondom (offtopik=del):

elég egyszer megnyomni


Ezeket fogadod el a mehet gomb megnyomásával:
  • Személyeskedés pl. "hülye" "f@sz" és hasonló esetén törlés.
  • "Csináljatok jobbat" érvelés esetén törlés.
  • Ha random anyáznád az írót, és kommentben teszed levél helyett, akkor is törlés.
  • A linket tartalmazó kommentek 0-10 óra késéssel jelennek meg a sok spam miatt.
  • Az IP címedet megjegyezzük, de csak spamvizsgálathoz.
  • Ha kamu emailt adsz meg, és véletlen levelet írnék neked, ami miatt kiszúrom, akkor törlődik a kommented.