
Tudom, hogy 2005-ös a film és már az régen volt, de most néztem meg a filmet, habár már jó ideje a polcomon figyel, nem az én jóvoltomból és hát unatkoztam tegnap este, de nem akartam a lerágott csontokat nézegetni. Úgy ültem le, hogy anno anno jórégen mikor IMDB-n néztem pontozást valami 5-ös szerüre emlékeztem és nem vártam túl sokat. Az elején így is volt, gondoltam magamban megint valami gagyi egész estés feldolgozás, csak hogy legyen valami, az első 10 percben még annak is tűnt. Aztán jött 1-2 jó poén, 1-2 jópofa jelenet, megismerkedünk Mal kapitánnyal és onnantól kezdve a film végéig azzal gyötröm magam, hogy "Uramisten, nekem tetszik a film, pedig nemszép pontozást kapott. Kell, hogy találjak valami hibát benne ami így lehúzta!"
Persze mikor már a film végi betétdal ment egyből gogo internet és IMDB, nagy megdöbbenés és inkább mégnagyobb megnyugvás, hogy nem az én ízlésemem csúszott le Honey meg Fast&Furious szintre. Phuuu! 8-ast talán én nem adtam volna, de egy jó erős 7-est szerintem megérdemel!
2006 nyarán beszereztem dvd-n(na ugyan honnan?? netről:P) igaz ezzen már volt szinkron-peddig itthon még nem adták ki hivatalosan. hát a sorozatot néztem (15 részből 2 hiányzik) és nagyon tetszett ugyhogy vártam a filmet---felülmulta várakozásom , na és Summer Glue minden pénzt megér benne (sokan a 4400 ből ismerhetik mint a kettos lányt, vagy a teminator SCC sorozat Cameron-ja ként ) EGY ISTENNŐA Kérem szépen, balet táncos volt és ez a filmben meg is mutatkozik mikor akcioba lendül, fantasztikus a hangulata a storynak , nálam simán nyomja a star wars univerzumot:) és hát tudni kel h ebben a világban a nyelvek összefonodnak és érdekessége h japánul vagy kinaiul káromkodnak(nem vagyok jártas a nyelvekben) ami szintén eredeti ötlet..lehet anno a tv társaság cenzurája miatt jött ez az ötlet de zseniális:))
a hang hatás meg megint kurva jó, érdemes dvd-n beszerezni de előtte a sorozatott mert anélkül gázos picit..aszem ez lett a befejező filmje a sorozatnak de ugy h önálloan is nézhető ..számomra A Firefly NAGY VOLT IGY EZ 10 PONTOS:)