
Akárki akármit mond, húzza le a béka segge alá imdb-n (4.5/10-en áll ott), fikázza tele azt a fórumot, én szinte végig nevetni tudtam a The Dukes of Hazard-on. Nem érdekel, hogy Knoxville nem jó színész, a történet akkora pofonegyszerűsége, hogy egy 6 éves is kitalálhatta volna, sem érdekel, mert ennél a filmnél nem ez a lényeg. Ez nem dráma, hanem másfél óra buta szórakozás. Igen, úgyvan, nem voltam vérgőzős Hazárd megye lordja fan sohasem, csak néha megnéztem pár részt.
Hogy miért is tetszett nekem a film:
OK, they're trapped on an island. Big deal. Why do I care?
Nyilván nem ezt akartam írni, hanem hogy rögtön miután eltejedt a hír, hogy a szexi Catherine Bell beugrik a Threshold-hoz el is kaszálta a showt a network, szia Brannon Braga. Persze amúgy sem volt már a sorozatnak sok esélye így, hogy átkerült keddre. Szerintem az Invasion is csak azért teljesít jól mert a Lost mögött van, amúgy szarna rá mindenki.
Ha már szóba került a Lost, sokan lehúzzák a második évadot, én is untam icipicit, de az utolsó 3 rész szerintem kiba* jó volt. Lost is rövid pihenőre megy decemberben, még a héten lesz új rész aztán legközelebb majd januárban.
Kapja az áldást rendesen a Prison Break is, nem elég, hogy szünetel a sorozat Márciusig (hivatalos közlemény elvileg) mert nem volt neki hely a műsorrendben, de a rajongók nem túlzottan elégedettek a midseason fináléval. Na nem én, az utolsó (13.) rész is odacsapott a padlóhoz. Itt az idő, hogy pótoljátok, amíg nem maradtok le végleg az utóbbi idők legizgalmasabb sorozatáról.
A január amúgy szeritnem angyon kemény lesz. Először is ugye az addig pihenő (héten sem lesz új rész már) Gilmore Girls folytatódik, amit eléggé várok, annyira megszerettem a lányokat. A másik, hogy mindenki kedvenc ügynöke Jack Bauer visszatér, méghozzá 2 nap alatt 4 rész szezonnyitóval uralja be a terepet (erre nincs jobb szó). Nyilván láttátok már az 5. évad teaserjeit, mert én már igen és jujj.
Aztán itt van a Shield is, ami az 5. évadját kezdi, magyar tévén Kemény Zsaruk néven fut, második évad közepénél tart vele az Rtl Klub. Szóval a Shieldbe beugrik Forrest Whitaker (miiiivan?) és még az évad is hosszabb lesz valószínűleg a megszokott 13 résznél. Muszáj lesz behoznom a lemaradásom addigra, mivel ezt a sorozatot jelenleg én is csak az Rtlen követem.
Végül, de nem utolsó sorban, a világ jelenleg legjobb sci-fi sorozata, a Battlestar Galactika is folytatódik januárban. Ennek is mennyire kemény volt már a midseason fináléja, talán ennek volt a legkeményebb, állam leesett.

A film bukta, de elég erősen. Szeptemberben mutatták be kinn, 50 millióból készült és a mai napig 31-ot hozott vissza belőle. A közönség nem imádta biztos vagy valami, viszont ez az imdb pontszámán nem látszik, mivel ebben a pillanatban 7.4-en áll. Nem is ez a lényeg, hanem hogy bár a trailer alapján teljesen mást vártam, mivel az előzetesben lazáznak meg robbantgatnak és lőnek, így arra számítottam valami jó kis valóságtól elrugaszkodott akcióthrillert kapok, de nem ez történt, és mégsem csalódás.
A történet középpontjában a Yuri Orlov (Cage) áll természetesen, aki ukrániából került amerikába annó, és csak egy dolgoban jó, mégpedig a fegyverek eladásában. Egy férfinak követnie kell a sorsát és azt csinálni amiben jó, így természetsen fegyverkereskedő lesz belőle. Az első fegyver bizniszed leginkább a szüzességed elvesztéséhez hasonlítható, kommentálja az eseményeketa főszereplő (amúgy végig a film során). Mint mondtam nem akciófilm, alig lőnek, akkor sem Yurira és Vitalyra (Jared Leto, Yuri testvérének szerepében). Az Ethan Hawke által játszott Jack Valentine is keveset szerepel (pedig a trailerben előbb írják Ethan nevét mint Jaredét), mivel mint ügynök akinek Yurira fáj a foga, ritkán kerül az ügyleteit ügyesen intéző bűnöző közelébe. Szóval leginkább a vér nélküli üzletek vannak a középpontban.
Még ha eltekintek a hú de komoly, a nagy álllamok adják el a elgtöbb fegyvert morális tanulságtól, még akkor is egy 7/10-et adok erre a kicsit lassúra sikerült thrillerre, mivel egész egyszerűen bejött.
Tim Burton őrült, de legalábbis zseni. Az első éneken kívül az egész filmet élveztem, még ha a vége felé le is ült kicsit. A történetet már tudjátok, a filmet meg én is ajánlom megnézésre. Egy 7/10-re értékelném. Na mindjárt írok másról.
Egy újabb "animációs" csoda, s egy teljesen új megközelítés. Igazából nem is animációs, mert bábfilm, de azt hiszem ez nem nagyon látszik. Az élethűséget utánzó filmek kora s a szögletes arcú Madagaszkár után most itt van a háromszög fejű emberek világa annak teljes szürkeségében. Ez a Corpse Bride, ahol az élők legfontosabb problémája a vagyonszerzés. Egy ilyen egyszinű szürke világból kiszabadulva nem csoda, ha az ember, illetve a halott élete egy hatalmas partiban kompenzálódik a túlvilágon.
A felemelkedésért és a fennmaradásért küzdő két család egyesíteni kívánja gyemekeit egy jobb élet reményében. A kényszerházaspár az első találkozó után már nem is érzi annyira kényszerűnek a dolgot, talán ezért alakul úgy, hogy Victor (Johnny Depp) nagy izgalmában nem tudja elismételni a házassági fogadalmat a főpróbán. Amikor az erdőbe megy gyakorolni, véletlenül olyan veszi magára az igéreteit, akire egyáltalán nem számított: Emily (Helena Bonham Carter). Emily-vel csak annyi baj van, hogy már nem él, viszont halott, s rögtön magával is viszi Viktort a túlvilágra, ahol egy színes, vidám élet tárul elé. Ő mégis inkább a másik kényszerházasságát választaná, csak hát a halottak világából még nem nagyon tért senki vissza, így ezért meg kell küzdenie...
A filmbe kerültek ének betétek is, ám közel sem olyan borzasztó, sőt, azonnal érződik, hogy ez kifejezetten jó dolog. A magyar fordítás is jóra sikerült, hála Müller Péter Sziáminak és Müller Ráhelnek. Alapvetően jól lehet szórakozni a filmen, s az olyan poénokon, mint a 'secondhand shop'. Szóval ezt a filmet érdemes megnézni, ha esetleg nem tudnátok választani a sok film nyújtotta kínálatból. :).
Karib tenger kalózai 2 trailer, from digg.
http://www.theindyexperience.com/potc2teaser.avi

A Howl's Moving Castle az a film amit úgy jellemeznék, hogy színtiszta varázslat. Olyan film, hogy a stáblista végigpörgése után is bambultam kicsit a fekete képet tegnap éjjel amikor néztem. Na persze ezen valójában nincs nagy meglepődni való, mivel Miyazaki már bizonyította párszor, hogy hatalmas animéket tud összedobni, és tette ezúttal is. Ne nézzétek meg a trailert, nem is linkelem!
Akkor lássuk miről szól: Sofit, a fiatal tündéri kisasszonyt miután 2 katonától megmenti Howl elvarázsolja a Witch of the Waste, akinek Howl szivére fáj a foga, de szó szerint. A varázslat által Sofi egy 90 éves öregasszony lesz, és a film arról szól miképp töri meg az átkot egy háborúterhes időben. Semmi mást nem árulok el, csodálkozzatok csak rá mindenre szép sorban ti is mennyire gyönyörű és magávalragadó mozi, igazi toplistás idén.
A legfontosabb, ha még nem láttál annyi animét (én sem láttam olyan sokat) az, hogy túllépj az "ez csak rajzfilm" című butus gondolaton, mert nem csak az. Szerintem eléggé megható film, méghozzá a jó fajtából. Az értékelésem egy 10/10, belehallgattam az angol hangba és inkább eredeti hangon +felirat ajánlott.
Mondtam már hogy varázslat és megnézed? Persze hogy mondtam, ha kijön itthon akkor megvevős kategória. Tetszett ez a film, a Chihirót meg már láttad? A következő pótolni valód akkor a Mononoke-hime. A Laputa is ajánlott, de először mindenképp a Mononokét.

Tisztában vagyok vele, hogy a Sony-t pár hete csak utálni lehet a drm-je meg a rootkitje miatt -- én sem vennék sony terméket mostanság --, na meg már ez a hype is lezajlott, de a héten a magyar tévé is leadta az év reklámját. Én csak pislogtam mennyire rohadt jó, amikor megszólalt José González száma és mutatták a pattogó labdákat. Úgyhogy rákerestem (nem volt nehéz megtalálni) és ki is linkelem a két és félpercest egyenesen a reklámnak szentelt külön oldalról. A lejátszáshoz Quicktime 7 szükséges, mert azt ugye mondanom sem kell, hogy aki a kisfelbontásút nézi meg (még a nagyobb is kicsi) az kb mindent elveszt abból miért jó ez a reklám. Kering a neten egy avi is, a gyengébb gépeseknek.
hivatalos oldal
José González - Heartbeats. Igen, ezt is megkerestem nektek a neten, hogy külön hallgathassátok a zenét.

A legelső amit a Sky High-ról el kell mondani, az mindenképpen az a tény, hogy ez bizony Disney film. Ez tudjátok mit jelent gondolom. Gyerek főszereplők, családi mozidélután vagy este, de a szülők inkább unatkozni fognak mint jól szórakozni. Nagyjából velem is ezen utóbbi történt. Kezdetnek nézzétek meg a trailert.
Arról szól a film, hogy a szuperhősök közöttünk élnek (azta!), megmentik az embereket meg minden, de a sok hőstett közben azért élik az életüket, és ez alatt most a családit értem. Így tehát vannak gyermekeik is, akik szintén szuperhősök lesznek... majd valamikor, de előbb még ki kell járniuk a szuperhős sulit, a Sky High-t. Nem elég, hogy 1) a suliban képességek alapján klikkesítik a gyerekeket (szuperhős vs sidekick) és ezt természetesen meg kell szüntetni hőseinknek, mert a klikkesítés nem jó dolog, de 2) még egy gonosz is le akarja nyomni a föld összes jó hősét, amit szintén szereplőinknek kell megoldani, mert a banba felnőtt hősöket könnyedén lenyomja Royal Pain (ez a gonosz neve).
Amiért mégis ér valamit a film az a szuper szexi Mary Elizabeth Winstead és Kurt Russell, aki nem szuperszexi viszont azok a poénok a legjobbak amikben bennevan. Szóval amellett, hogy néha-néha ásítunk egyet, azért előfordul, hogy estleg olyan poénon nevetünk amiben nincs is Kurt Russell és még szórakoztató is, így egy 6/10 a végső értékelésem.
Ha van film amit várok, akkor az a Syriana. De most igazából a traileréről szeretnék írni, ami szerintem egy igazi előzetes mesterremek. Odacsapó zene, George Cloone szakálasan robbantgat, korrupció, olaj, távolkelet, nagy amcsi vállalat, CIA. Szóval rohadtul jól össze van rakva a trailer, elég feszes lett.
Ha tehetitek, mindenképp minimum a 480p videót nézzétek mert abban a felbontásban (848 x 480) kezdődnek a mozitrailerek igazából, nem a kicsi 480*240-nél (amit high minőségnek mernek hívni), mint a simák. Na persze kell hozzá gép, 2 Ghz alatt ne próbálkozzatok a HD trailerekkel, maradjatok a kissebbnél, konkréten ennél.
Na ez is megvolt. Legalábbis az előbbi mondat jutott eszembe tegnap amikor kijöttem a Grimm-ről. Na annyira nem húzom le, mivel elég sok negatív kritikát olvastam róla, így bizony sokkal rosszabra számítottam amikor fizettem, és hát azt a nagyon alacsony lécet át tudták ugrani a tesók szerencsére.
(hivatalos site, trailer)
Azt nem tudom ki írta a forgatókönyvet, de szar. A grimmek kamu szellemvadászattal keresik a pénzüket, de egy nem olyan gyengéd noszogatásra igazi szellembe botlanak, aki fiatal lánykákat rabol el egy gonosz erdő melletti faluból. Nem világbajnok mint mondtam, a színészek közül is csak "te az ott nem Abruzzi a PB-ből" volt érdekes, sőt, Bellucci néni kicsit csalódás is volt mondjuk. Matt hozta a szokásost, nem utálom, a másik Grimmet sztem még sosem láttam, vele sem volt különösen gond. Pont ez a baj az egésszel, a filmre valahogy a teljesen átlagos mozi jelzőt aggatnám, és már megmondtam miért nem húzom le annyira nagyon.
6/10 mert néhol izgultam, bár főleg csak a vége felé, na és hogy boldogan éljünk amíg meg nem halunk. Azért egy Terry gilliamtól többet várna az ember mégiscsak, nem egy ennyire rutinfilmet.
Írta Mr. Double B.

Threshold - 3/5
Sztori: Egy négy dimenzióban létező pulzáló földönkívüli szonda jelenik meg az óceán fölött és egy speciális hangsort játszik újra és újra – ezzel átalakítva az emberi DNS-t háromspirálú alien DNS-sé. A közelben lévő teherhajó legénységének egy része meghal, másik része átváltozik – ez kívülről nem látszik, de Hulk-ként viselkedve elmenekülnek, kiúsznak a sok száz kilométerre lévő partra, ahol az emberek közé vegyülve próbálják megfertőzni őket. Az amerikai kormány elővesz egy Dr. Molly Caffrey által évekkel korábban írt válságtervet, amit egy ilyen alien invázió esetére tartogattak. A „Threshold”, azaz kb. „fordulópont” című dolgozatnak megfelelően összeállítanak Dr. Caffery vezetésével egy tudósokból és kormányügynökökből álló csapatot, amit egy impozáns washingtoni üvegpalotából, a Threshold Command Center-ből irányítanak. Feladatuk az alienek felkutatása és megállítása. Röviden: The Sphere meets Man in Black.
Vélemény: a sorozat elég gyengén indult, de most már egészen nézhető lett, a kicsit X-Aktásra sikerült „The Burning” című negyedik résztől kezdve. A történet igazából egy szálon fut: kis csapatunk igyekszik megtalálni és kivonni a forgalomból az összes alient. Ezek persze közben újabbnál újabb módszereket találnak ki arra, hogy ezt az alien jelet kijuttassák az emberek közé, így megfertőzve és átalakítva az egész lakosságot. (Azért, hogy ez ne legyen ilyen egyszerű, a sorozat készítői kitalálták, hogy a mi technológiánkkal nehéz reprodukálni a jelet). A legutóbbi epizódban egészen magasra hágott a „cool” faktor, amikor egész Miami mobilhálózatán keresztül a jel elkezdi másolni magát minden elektromos kütyüre és, így, „no choice” felkiáltással a mi Threshold kommandónk elsüt egy EMP fegyvert a city centerben, ezzel hazavágva fél Floridát. Szerencsére a rendező nem hagyta ki az űrfelvételt amin látszik, ahogyan kialszanak a fények a félsziget déli részén J . Ezzel együtt, nem igazán látok 7 szezont a történetben, ráadásul Brannon Braga továbbra is olyan fáradt, kiégett, mint a legutóbbi Star Trek sorozatok készítésekor. Semmi igazán újat nem kapunk – nagyjából keresztezték a „The Sphere”-t (by the way: remek könyv, közepes film) a Man in Black-kel.
Kilátások: Szerintem meg fogja kapni a teljes szezont.
Akiket ismerhetünk: Carla Gugino (Chicago Hope, Spin City, Spy kids 1-3), Charles S. Dutton (Alien 3, Nick of Time, A Time to Kill, Mimic, Secret Window, Without a Trace, The Practice - 3 Emmy díj és 1 Golden Globe jelölés), Brent Spiner (Star Trek TNG, ID4, Aviator), Brannon Braga producer (Star Trek TNG, Voyager és Enterprise).
Efektek: a pilot után nagyon sok nincs, sőt, alig van.
Értékelés: az utóbbi pár rész itt is egészen jó lett, de igazából nem nagy durranás. Az alap sztori többet ígér mint amit kihoznak belőle.
Ismerős Aaron Sorkin neve? És ha azt mondom Az Elnök Emberei (WW)? Ha semmi nem ugrott be akkor ez a bejegyzés most nem neked szól, viszont ha igen. A lényeg, ez a Sports Night az a show, amit még a WW előtt készített Sorkin, és egy sitcom lenne tulajdonképpen. Igen még nevetés is van, na nem Joey féle konzerv, hanem igazi közönségnek tűnik, akik ráadásul jó pár szerintem hatalmas poénon nem nevetnek.
Na nem hiszem, hogy én olyan marha intelligens vagyok ám, de közönség csak a nagyon nyilvánvaló poénokon kacarászik ebben az esetben (pl az egyik főszereplő megbotlik mert meglát egy szép nőt, ugye milyen vicces). Na persze az egyértelműek mellett van jó pár olyan Sorkinos, amit már a tvtörténelem egyik legintelligensebb showjában megszokhattunk. Jó, nyilván a WW is csak annyira helyezi magát az átlagemberek fölé intelligenciában, amennyire lehetséges úgy, hogy még azért nézettség is legyen. Na de most nem a WW-ről lenne szó.
Szóval a Sports Night vicces, de tényleg. Először kicsit szokni kell a ruhákat meg a frizurákat, mivel elég régi, meg a díszlet háttér is elég rossz, viszont a műsor eszméletlen. Természetesen drámát is becsempészett, mégiscsak egy sportműsor szerkesztőiről van szó, de nem olyan erős azért. Egy két hatalmas vita, szóval tipikus. Sajnos csak 2 évadot élt, bár ha úgy nézzük nem sajnos, mivel így megszületett a WW -- ami amúgy jövő héten visszatér az RTL Klubon, bár már nem Sorkin kreálja mivel kilépett a 4. évad után, így már 2 értelmes műsoruk lesz, a másik a Shield --.

Mivel a Grimm Testvéreket csak az olcsó napok valamelyikén nézem, úgyhogy írok egy régebbi filmről amit a minap láttam először. Ez pediglen A Part lenne. Nem szaporítom a szót az értékelés előtt: 5/10. Nem is kell végigolvasni rövid sirámomat hehe.
Ott kezdeném, hogy nekem semmi bajom Leonardoval. Nem utálom, nem tartom nagyon nyálasnak se semmi. Danny Boylevel sincs semmi bajom, hogy is lenne olyan filmek után mint például a 28 Days Later. Szóval az alapanyagokkal nem lett volna baj, a film valahogy mégsem működik, nem szórakoztat. Jó, értem, hogy nem olvastam a könyvet ami persze sokkal jobb meg minden, de ha egyszer nem olvastam? Na mindegy.
Ami még fura, hogy tartalom leírásnak szinte mindenhol teljesen mást olvastam mint ami ténylegesen történt. Hadseregről meg menekülésről van bennük szó, egyedül a part stimmel, a tökéletes nem átlagos nyaralóhely, ahova Richard tart, miután a szállodai szobatársa rá hagy örökül egy térképet.
A film a zenékkel is megpróbált menő lenni. A civilizáció és a Part között a segítségükkel ügyesen érzékelteti a különbséget, a városban techno a Parton meg undorító Moby (de megutáltam az évek alatt). Na a rossz értékelést már tudjátok, úgyhogy erről ennyit.
Mivel enyhén szólva is az fpseken nőttem fel (és még nem öltem meg senki hahha) így nyilvánvaló, hogy a heti bemutatók közül most a Doom az első amiről írok. Sajnos nem sok jó szavam lehet rá, azonkívül, hogy az fps rész szerintem odacsap, de ennyi. Kivették a poklot és lett helyette génmanipuláció, az is csoda, hogy a marson játszódik egyáltalán. A történet röviden: valami elszabadul egy marsi kutatólaborban és jön a szupertökös mentőosztag. (hivatalos oldal, trailer)
Azért poén a sokak szerint játékprogramozó isten Carmak név használata egy borzasztó monsztára, meg The Rock-ban benne van, hogy a következő nagyon izmos akciósztár legyen (ezt már írtam régebben is), és most is hozza a 2d figurát rendesen. Nem is rajta vérzik a dolog, hanem a többieken, már ha a szinészeket akarom bántani és nem a tipikus cselekményt. A tömegből is kiemelkedik Reaper bénasága, aki tulképp főbb szereplő és nagyon megcsömörlött meg izé katona, ezen kívül kemény is meg jó meg minden. Na persze a színész nincs a helyzet magaslatán, pedig azért annyira nem is kellett volna sokat másznia, mivel ugye egy teljesen agyatlan akciófilmről lenne szó jelen esetben, nem egy mély drámáról.
Nyilván a szűk járatok nem zavartak, meg az állandó sötétség sem, mivel nem vártam mást (azért Doom 1-2-ben volt ám pár nyílt terepes rész, meg halott város), a filmet mégis kb 5/10-re értékelném, és nem javasolt. Még ha valaki érdekel, akkor annyit, hogy 60 millióból készült és msot tart 40 milliónál. Tengerentúli bemutatója okt 21-én volt, szóval kimondhatjuk, hogy bukta. Na persze a dvd-vel pénzüknél lesznek, én nem féltem őket.

Hirtelen semmi komoly érvet nem tudnék felhozni az Orange County film mellett (aminek semmi köze a sorozathoz!), de nyilván megpróbálom. Szóval konkrétan nem tudom miért, de valahogy jól szórakoztam ezen a 80 percen, a hatalmas bénaságok és borzasztó vég mellett. Jó, valószínűleg nem nézném meg soha többet az életben még egyszer, de akkor is egyszer erősen nézhető (szerintem persze), vagy csak ilyen a hangulatom most.
A sztori röviden, hogy az extrémsportos srác Shaun (Colin Hanks, igen Tom fia, hasonlít is), aki mellesleg osztályelső, élete megváltozik egy könyv hatására, és elhatározza, hogy irány a Stanford, mert a könyv szerzője ott tanít és hát Shaun is író akar lenni. A pontszáma megvan, szóval annyira nem izgul a felvételi miatt, de becsúszik egy kis gikszer, és az ő neve alatt másét küldik el, és így persze nem nyer felvételt. Kis adminisztrációs probléma, gondolnánk, de valahogy nem túlzottan javítható. Hát erről szól a film, hogy megpróbálja mégis.
Aki jó, az Jack Black, aki nagyon béna színészileg az meg a kedves barátnő, úristen milyen arcokat tudott vágni. A soundtrack a 2002-es slágerekkel megtömve szóval tinifilm, amiben csak 1 ürülékes poén van, meg pár dorogos, és pár tényleg vicces. egy 6/10 de mitn írtam, sosem nézném meg még egyszer, meg nem nem túlzottan emlékezetes.

Ez látni kell. Tudom hogy folytatás, van pár cucc amire nagyon könnyű rájönni, meg a színészek is bénábbak, több a vér is, de mi tavaly szerettük, és most még csak én láttam és ez a gyerek nem, de én asszem felpontozom egy 7/10-re az egyes mellé. Ja és mondtam már, hogy látni kell? Na persze csak azoknak akiknek tetszett az első rész.
A történetről semmit, de tényleg semmit nem akarok elárulni, mivel minden szó spoiler lenne. Persze megint egy játék, a rendező ismét nem bír magával, és van egy fullgagyi jelenet meg pár erősen gagyi. De akkor is, szerintem végig izgalmas. Ez mondjuk megint az az eset, hogy vagy szereted vagy nem. A vélemények alapján köztes út nem nagyon van, az ízig vérig horrorosok nyilván nem túlzottan kedvelik ismét. Anyagilag viszont egyszerűen tarolt a film. 4 millió dollárból készült és 14 nappal a bemutató után 65 millión áll.

Szerettem, vagyis szeretem a Volt egyszer egy vadnyugatot az utolsó percéig, de az valahol mégis a spagetti western temetése, szemben ezzel a mesterremekkel amit tegnap néztem újra és a kategóriája csúcsa, méghozzá a tíz per tíz abszolúlt néptelen csoportjából, A Jó A Rossz És A Csúf. (Nem, John Wayne-t nem szeretem, de az nem is spagetti, csak szólok)
You see, in this world there's two kinds of people, my friend: Those with loaded guns and those who dig. You dig.Cling Eastwood a tökéletes westernhős, nade most komolyan. Érzéketlen arccal, összehúzott szemmel rántja elő a fegyvert a Dollár trilógia befejező részeben is, ahogy azt kell. Persze írhatom, hogy nihilista hős, meg semmi jellemfejlődés az egész mű során, és túlzottan játszania sem kell, csak mászkálni fel le és nagyon keményen max 2 mondatot beszélni egyszerre szivarral a szája szélében. Na nekem ettől zseniális. Egyszerűen nem fog rajta semmi, unott arccal viseli a szenvedéseit a sivatagban víz és mindenféle fejfedő nélkül kutyagolva. Az egész film során talán egy pillanat akad, amikor valamennyire meghatódik a Man With No Name.
Mozikba került a Wallace és Gromit új filmje. Ha jól emlékszem az HBO már sugárzta a kisfilmeket anno, ez a nagy film pedig méltó folytatás. A már megszokott találmányok könnyítik meg hőseink mindennapi életét, s kenyerüket az asztalra rágcsálók írtásával keresik. Persze abszolúte humánus módon, puskák nélkül fogják be, a nagy orrú nyuszikat, majd a pincéjükben elszállásolják őket.
Mivel a pince befogadóképessége véges, a nyulak pedig "szaporodnak, mint a nyulak", Wallace kénytelen kipróbálni a gondolatmódosító találmányát. Természetesen a siker nem marad el, igaz a mellékhatások sem! A problémák kiküszöbölésére pedig akad bőven jelentkező: Victor Quartermain és hát Gromit is igyekszik a maga módján kézbevenni a dolgokat, hogy az 500 éves múltra visszatekintő nagy jelentőségű zöldség ünnep ne maradjon el a rágcsáló vész miatt.
Igazából az Exit magazin kritikájához nem sokat lehet hozzáfűzni, s tökéletesen igaz az állítás, hogy a gyurma kutya játéka teljesen lenyűgöző, továbbá én a többi karakter játékát nem találtam annyira kidolgozottnak, igaz nekik rendelkezésükre állt a beszéd is az érzelmeik közléséhez.
Valami jó és mégis rossz, a film elött levetített Madagaszkár c. film pingvinjeinek karácsonyi sztorija. Jó, mert egy kb. 10 perces kisfilmet láthatunk az említett film legjobb fej állataival főszerepben, amely megalapozza a jó hangulatot a film kezdetére, viszont rossz, mert ezen bevezető után a Wallace és Gromit már nem tud elég nagyot szólni ahhoz, hogy ne azt gondoljuk: a Pingvines film után levetítettek még valamit. Én így érzem.
Ettől az erősen szubjektív élménytől eltekintve a Wallace és Gromit egy mókás alkotás, amit érdemes megnézni egyszer, de kétszer nem annyira.
Mr. Double B.

Invasion – 2/5
Hol és mikor: ABC, szerda este 10 óra.
Nézettség: 11-12 millióan néző hetente. Természetesen ez nagyon jó ebben a műsorsávban, amikor versenytársként a CSI NY (15 millió) és a Law & Order (11-12 millió) fut. Ugyanakkor nem szabd elfelejteni, hogy közvetlenül az Invasion előtt megy a LOST a maga 20-23 milliós nézőtáborával – akik jelentős része már ott is marad. Hogy ez mennyit számít? Tavaly ugyanitt, az Invasion helyén futott az Alias 4. évadja és hasonló, 11-12 milliós nézettséget produkált. Most, új, csütörtöki helyén, Sydney Bristow már csak 6-7 millió embert érdekel, pedig a sorozta minősége mit sem változott. Ja, és az Invasion egy hurrikánsújtott kisvárosban játszódik – a nézettségen ez is dob pár milliót jelen helyzetben.
Sztori: Egy hurrikán a földdel tesz egyelővé egy amerikai kisvárost, ám ez még semmi. Ez a pusztító forgószél, ugyanis, csak egy álca gonosz kis száz-wattos-izzó-alienek számára, akik emberbőrbe bújva veszik el tőlünk bolygónkat. Főhőseink egy része alien és tud róla, vagy alien és nem tud róla, esetleg ember aki sejti hogy alienek vannak közöttünk, vagy éppenséggel olyan ember aki nem sejt semmit. Tudtatok követni? Nem? Hát igen. A sorozat is ilyen. Nem sok minden történik de az legalább zavaros.
Vélemény: Nos túl sok jót nem tudok mondani az Invasionről – még akkor sem, ha nézettségen abszolút a legsikeresebb a 3 sci-fi közül. Alapvetően 2 családot követünk, egy elvált párt az ő új házastársaikat, édes és mostoha gyermekeiket, rokonaikat. Na igen, rengeteg szereplő van. Túl sok. Ugyanis mellettük ott van még a városka több lakója, a katonaság, meg az aktuális leölendő áldozatok. Szinte már követhetetlen. Mindemellett, itt tényleg az összes gyerekszereplő idegesítő, rossz. Tudjátok, „húúúú mi ez a fény a folyóban? Menjünk be és érintsük meg!”. A 8-10 éves kislány tipikusan ez a verzió. A 15-16 éves bátyja sem sokkal jobb: örökké csak buta arccal áll, mindig duzzog miközben félig a mostohatestvérére gerjed. Igen, az is egy kiscsaj, szintén 15-16 éves, de valami elképesztően idegesítő – és örökké bajt okoz, amolyan gagyi tini horroros stílusban (mint amikor a nagymellű szőke, tini lány éjszaka elmegy egyedül sétálni az erdőbe – aztán amikor lemészárolják csak bután néz és nem érti). De a felnőttek sem jobbak. Céltalanul kóvályognak, szenvelegnek, lelkiznek és nyomoznak, vagy éppen „cselszőnek”. Ott van például a mi harmadik műszakos tűzoltónk sógora. Na ő aztán végképp elviselhetetlen. Ő mindenhol alieneket meg összeesküvéseket lát, de mindezt iszonyat kínosan adja elő. Persze a csatorna vezetői szerint valószínűleg istenien csinálja mert a sorozat hivatalos honlapja az ő fejével van agyontapétázva. Vatevör.
Mégis, a legnagyobb baj a forgatókönyvvel, a sztorival illetve annak hiányával van. Az ember várja és várja, hogy majd csak történik valami, de csak azért sem. Egyszerűen dög unalmas. Amikor meg valami mégis történik, az siralmas. Kezdjük eleve azzal, hogy a 2 férfi főszereplő közül az egyik a helyi ranger főnök a másik meg a sheriff. Így, a sorozta készítői számára egész kényelmesen, kb. ők ketten irányítják a várost – ráadásul ebből, meg a „közös” feleségből, gyerekekből adódóan, mindjárt a konfliktus, a feszültség is megvan közöttük. A női főszereplőkkel sem jobb a helyzet: az egyik orvos a korházban – így szintén az események közelében van – a másik meg híradós a helyi TV-ben. Hogy mennyire igénytelen az egész arra jó példa a legutóbbi rész, amikor is a riporter csaj, Eddie Cibirian új felesége, felfedez egy katonai titkot és be akar jutni a bázisra. Hát persze, hogy véletlenül van egy katona ex-pasija aki ott állomásozik, és így a forgatókönyv írók át is vágták a gordiuszi csomót.
Kilátások: Ez a szezon végig zöld utat kapott, de ha ilyen jól fut a széria, akkor szinte biztosan lesz Season 2.
Akiket ismerhetünk: William Fichtner (Contact, Armageddon, Pearl Harbor, Black Hawk Down), Eddie Cibirian (Y&R, Baywatch Nights, Sunset Beach, 3rd Watch), valamint a producer Thomas Schlamme (The West Wing, Jack & Bobby).
Efektek: Az év kérdése – vajon meddig lehet egy 100 wattos izzóval kiszúrni a nézők szemét? Ez a sorozat a legszebb olcsó „B” filmes hagyományokhoz hűen a helyi mocsárban a víz alatt cikázó fénycsóvákkal operál – azt’ ennyi.
Értékelés: Az az érzésem, hogy Thomas Schlamme-t rabolták el az alienek és cserélték ki egy zombira. A West Wing és Jack & Bobby után, hogyan képes ilyen szart lerakni az asztalra?!