Oké oké, annyiszor mondtam már, hogy közhely, de egyszerűen semmi vicces nem készül itthon. Hogy ezt miért mondom? Szilveszter és szánalomtenger a képernyőn, már akinek persze. Én csak annyit mondok Stand-up Comedy. Decemberben kaptam rá a stílusra és beszippantott elsőre. Oké, nem a szarokkal kezdtem, hanem az egyik kedvenc sorozatom főszereplője, név szerint Denis Leary, által készített No Cure For Cancer-rel, és ez nyitja meg a standup kategóriát a filmbuzin.
Jó persze, a most tárgyalt darab régebbi, és az újak már nem ennyire szabadszájúak, de egyszerűen az elején levő daltól kezdve (i'm an asshole (klip), előadja Denis Leary) szinte végig nevetni tudtam rajta. Ez az ember őrült, mármint Őrült. De ezt most komolyan mondom. Mindenkinek beszól, és folyamatosan cigizik (ez manapság már nem mehetne szerintem tv-ben) meg iszik végig. Olyan dumákat levág, hogy csak nézek.
Több mint egy éve nem gyújtottam rá, de másnap amikor benn voltam a városban álltam a Deák téren, és metrózás helyett vettem egy doboz cigit aztán elkezdtem gyalogolni. Deáktól Aquincumig jutottam, amíg volt cigi addig az egyikről a másikra gyújtva, a végén 10 centivel a föld fölött sétálva. Hát ez van. Hogy jött ez ide? I'm an asshole és összevissza beszélek.
Kezdem azt hinni, hogy az új évad 24 javít a 4. utáni csalódottságomon. Vannak ezek a teaserek/trailerek amik csak az eddigi évadokat figyelemmel kisérőknek javasoltak, mivel erősen spoileresek. Szóval adogatja le őket a fox, és már volt egy amitől a hideg rázott, de azt nem hittem volna, hogy a 16. lesz az amitől kurvaanyázni fogok. Leadnak 14 átlagos meg 1 jó teasert, és akkor jön a 16. és OMG!. Megis kellett néznem vagy ötször egymás után. Fenét, tízszer.
Aki meg nem tudja mi a fene ez a 24 imádat, az sürgősen nézze meg az első évad első 7-8 részét. Ha nem kapja el a gépszíj, akkor nem is szereti az akciót.
update: mivel sokan írtak, hogy nem-e tudom mi szól a trailerben, és hát tudom ezért gondoltam kilököm publikba is az infót: Kasabian - Club Foot. A 2004-es bemutatkozó albumukon van, amit nem igazán érdemes most levadásznotok, mivel elég unalmas és full new order utánérzés. Ez a Club Foot azért működik a trailerben, amit azóta még tízszer megnéztem, mint ahogy ti is hehe.
Oké oké, nem tudom ti hogy vagytok vele, de én karácsonykor nem akartam komoly filmet nézni, csak buta romantikus vígjátékokat, és a tv-ben találhatók közül a Nászok Ásza vitte a prímet. Nekem nem tetszik Drew Barrymore, de itt még ő is aranyos volt, pár poén ült és hát Adam Sandler film, gigacsöpögés a végén de kit érdekel. Na persze az 50 első randinál nem jobb, amiben szintén szép Drew néni.
Aztán itt volt a Hírek Szerelmesei, amit másodszor láttam, de szódával elment.
A harmadik megemlítendő áldozat a Must Love Dogs című valami, merthogy jó filmnek nem nevezném, de igazán rossznak sem. Szóval egy teljesen középszerű vígjáték, sokkal inkább nézzetek meg valami régebbi romantikust Cusackel. A film amúgy az internetes társkeresésről szól vagy mi. Hősnőnket a testvérei felrakják egy netes társkeresőbe a válása után. A nő szörnyű randizgat meg minden, de nem talál senki jót. Aztán hősünket is a testvére rángatja bele a buliba, és az első hirdetés amire válaszol az a hősnőnké. Randi, ami szörnyen megy, de hősünk beleszeret elsőre (akkor ezt most kiemelem, tehát az első hirdetés amire a pasi válaszol az sikeresnek bizonyul). Még sok sok bonyodalom nulla meglepetéssel, aztán happyend.
Ennyi. Fadíszítés közben még néztem valami régi karácsonyi filmet, de annak még a mostaniaknál is blődebb volt a vége, de nem baj mert akkor úgyis az kellett a hangulatomnak. Ja meg a Forrest Gump tegnap. Tudom, hogy van rajta fogás a fikázáshoz, de akkor is bejön nekem így nem bántanám soha.
A Serenity dvd eladása szárnyal. Már a második héten #1 az amazon dvd eladási listáján, ez azért jó jel, bár lehet még így sem hozzák vissza Firefly-t 6 láb mélyről, ahova a minap temették.
Közben a time magazinban is megjelent egy lista, mégpedig 2005 legjobb tv műsoraiból, na és ki van az élen? A Battlestar Galactica. Ó je, persze az utána levőkkel nem igazán értek egyet (Weeds még okés), mivel a How I Met Your Mother az annyira nem jó.

Itt vannak az ünnepek, és felmerül benned, hogy kéne valami hangulatban passzoló filmet nézni hozzá mert a tv megint csak ismétleésekkel van tele, meg még pénteken is nyomják a Lost-ot és a Sebezhetetlen-t (igen ma lesz, aki még nem látta az nézze meg). Szóval üldögélsz és felcsapod a moziműsort, hogy mit adnak idén így az ünnep környékén. Tavaly ugye volt az Igazából Szerelem vagy mi, előtte volt Tapló Télapó, hát idénre a Family Stone jutott (trailer), amit ha rám hallgatsz akkor naaagyon messzire elkerülsz és inkább megnézed az említett Tapló Télepót ha még nem láttad.
Alap felálllás: van a nagyon összetartó és népes család, teljesen politikailag korrekten van egy homoszexuális fiuk akinek a párja még fekete is. Ezen család karácsonyi ünnepébe rángatja be az egy ideig mindenki által utált barátnőjét Meredithet (Sarah Jessica Parker-t) az egyik fiú. Itt felmerülne az emberben, hogy héé, ez klisés de lehet benne pár poén amit még nem láttunk százszor. Ne tartsátok vissza a lélegzetetek, mivel nincs. Az egész film az utolsó betűig kiszámítható, és még kicsit lehangoló is. De így ezt most komolyan mondtam, csináltak vagy mondtak valamit abból előre lehet tudni mi lesz a poén majd percek múlva.
A végére csak egy 4/10 jutott neki, még ezt sem tudom hogyan érte el. Nulla poén és történet, kicsi lehangolás. Kösz de inkább nem. Én mondjuk nem láttam a trailert a film előtt, de most megnéztem és az összes poén bennevan. Na helló, már csak a boszorkány meg a haverja(?) a ruhásszekrény van hátra.
Oké, mindenhol azt mondják a Shield harmadik évada a tuti, olyan jelenettel ami még nem volt előtte amerikai tévében, és amikor lett akkor is csak a bevállalósabb kábeleseken lehetett. Az biztos, hogy a múlt héten profin ért véget a 2. évad az rtl klubbon, és most a 3. évad premiere is elég erős volt. Még mindig a legjobb jelenleg hazai tévében futó sorozat.
Csak szerintem nevetséges a Shield utánra időzíteni a közérdekű közleményt?

Szóval az Aeon Flux. Rögtön a lényegre térek, nem vártam túl sokat a filmtől, de sajnos azt nagyon alulteljesítette. Én csak másfél óra scifi akció jóságot szerettem volna látni, ami nincs tele túlságos képtelenségekkel, de sajnos a készítők máshogy gondolták. A trailer kezdetnek. Szörnyű, mi?
Szóval a történet röviden annyi, hogy a jövőben csak 1 város van, az utolsó, mivel valami szörnyű vírus miatt a föld többi része kihalt. Ezt a várost a Goodchildék irányítják, de van egy kis bibi, mivel nem annyira happy az élet itt sem, emberek tűnnek el meg minden. Az elnyomás persze megszüli itt is a szupertech ellenállóit, akik között is Aeon Flux a legjobb, aki most végre azt a megbízást kapja, hogy nyírja ki a főfő Goodchildot, de persze ez nem olyan egyszerű. Hát ennyi lenne a nagy történet, ami rávett az a már említett vágy valami fasza scifi akcióra, a másik pedig Charlize Theron aki végig testrefeszülő rucikban írtja az ellent. Theront megkaptam, a jó akciót meg nem, sajnos nagyon elbaszták.
Amúgy tudom, hogy volt a rajzfilm, 2 résznyit bírtam annó amikor megakartam nézni, de nem tudom miért. Anyagilag sem remekel a film, 62 millióból készült (doom anyone?) és most 25-nél tart, pedig jó pár hete bemutatták. Hiába szépítenénk, ez erősen bukta. Én egy 5/10-et osztok ki, de nem is tudom miért. Kerüljétek el és majd az rtlen megnézitek 3 év múlva "szupermozi"-ként.
Josh Wheldon végképp leszámol a Firefly franchiseal, és nem erőlteti tovább. Ezt én úgy értelmezem, hogy nem lesz következő nagy mozifilm sőt, Wonder Woman filmet meg egy thrillert forgat, és Buffy képregényt tervezget inkább. Itt olvashatjátok a rövid hírt, amiben azt írják, hogy a kritikák éltatték a Serenity mozifilmet (a filmbuzi is hehe) de anyagilag hatalmas bukta, amiről asszem írtam is. Bevételileg most tart 1:1-nél.
Komolyan, Mann-t azóta imádom mióta láttam a Heat-et. A 90-es évek egyik legjobb akciófilmje hibátlan zenével, jó színészekkel, éjszakai Los Angelessel, ahogy csak Mann tudta csinálni. Szóval egy ilyen rendező miért, ó miért vetemedik ekkora faszságra mint a Miami Vice feldolgozása. Azért jött ez most elő, mert már van trailer amiben Jay-Z + Linkin Park szól. Majdnem sírtam. Arról nem is beszélve, hogy a 2 főszereplőnek köze nincs a régiekhez. Colin Farrell mint 'Sonny' Crockett? El sem hiszem. Hol van Colinnak akármennyire is megközelítőleg olyan stílusa mint amin Don Johnson tudott régen rakni a szerepbe. Foxx-ot már akkor nem is említem Tubbs szerepében. Szóval ez szégyennek néz ki erősen.

A Pusztító az a film amit már leglább háromszor láttam odáig, hogy Spartan (Stallone) lemegy Phoenix (Snipes) után a csatornába, mert mindig közbejött valami. Még kissrác voltam és átugrottam videózni, de abba kellett hagynunk és sosem pótoltuk, aztán amikor adta a tv akkor is közbejött valami meg ilyenek. A kilencvenes évek elején készült, szóval még hullhattak az ártatlanok rendesen, manapság Phoenix, az antiszociális pszihopata bűnöző, biztos csak kiütné vagy elkábítaná és lassan a földre fektetné az áldozatait, mert annyira törődik velük haha.
A film persze jó, jobb mint a pár napja nézett Menekülő Ember. A sztori röviden annyi, hogy Spartan a szuperzsaru elkapja Phoenixet a nagyon bűnözőt, de közben úgy tűnik kinyírja a 30 valahány túszát, így ő is a szuperbörtönbe kerül, ahol hibernálják, és közben átnevelik a bőnözőket. Aztán a jövőben kiolvasztják Phoenixet meghallgatásra, és megszökik. Persze csak Spartan tudja elkapni, így őt is kiolvasztják.
Amitől jó a film, azok a beszólások. Leírva nem fog jól mutatni most, de amikor "benneleszel a tévében" és hozzávág egy tv-t azon nagyot tudtam nevetni, vagy a másik "A francba, ebbe a századba mindenkit beengednek?". Majdnem kihagytam, hogy a jövőben már nagy béke van, meg utópia (megfigyelős fasiszta szar, mondja a főszereplő), ja és Denis Leary is szerepel a lázadó undergrounder szerepében, le is vág egy blődli dumát. Meg még van Schwarzenegger elnöki könyvtár is (mekkora rulez már, hogy közben kormányzó lett Swarci).
Oké ennyi, most jó pár évig tuti nem akarom újranézni és egy 6/10 legyen mondjuk az értékelés.

Az a helyzet, hogy ez nem az én sorozatom. A 3. műszak ugye véget ért az RTLklubbon, így most beújították a helyére a Tru Callingot. Annó 1 teljes évadot ért, meg még forgattak a másodikból 6 részt, de csak öt ment le belőle végül, az is márciusi kezdéssel. Nem véletlenül halt el a sorozat, kivételesen egyetértek a Fox döntésével.
Arról szól, hogy Tru (Eliza Dushku), aki egy hullaházban dolgozik, segítségét kérik néha a halottak és olyankor 1 napot visszautazhat az időben, hogy megmentse azt az embert. Amitől szar, hogy a csaj visszautazik és csomó mindent csinál mégis ugyanúgy történik minden, kivéve a kritikus pillanatban, mert ott ugye megváltoztatható az idő. Namost ez fáj, amellett, hogy a sorozat is gyenge azért, ja meg a szinkron is. 2 résznyi esélyt kapott tőlem, de ennyi.
Még egy kérésem lenne: könyörgöm ne beszéljetek már bele a főcímbe, mert annál nincs rosszabb. Oldjátok meg máshogy, dehogy végigbeszélitek az nem emgoldás.
Mit lehetne írni a Menekülő Ember című Swarci filmről amit most néztem újra? 80-as évek persze, kigyúrt izomkolosszusok üldözik a jövő reality showjának főszerepébe bekényszerített Swarcit. A tévé hazudik, rendőrállam van, ja és lázadás. A film egyáltalán nem lett klasszikus, teljesen érthető okokból. Béna, gyenge, nincs túl bonyolítva, de minek is lenne stb... Viszont véres. Nem csoda hogy csak agyonvágva merik leadni amikor néha a tévére kerül. (Nemsokára lesz ha jól láttam).
Egy 6/10 jár azért neki, és manapság miért nem készülnek STV ilyen filmek. Finomkodunk összevissza, mikor az ilyeneken nőttünk fel. Amúgy a film akkoriban sem robbantott nagyot, 27 millióból készült és 38-at hozott, szóval csak épphogy valami. Nem Schwarzenegger legjobbja.
Egész pontosan jelenleg úgy néz ki, hogy mindenki kedvenc Joey-ja a tegnapi duplarész után márciusig pihen. Amúgy amerikában nem akkora kedvenc, legalábbis a nézettsége nincs az egekben már a kezdetektől fogva. Egyesek szerint már a második évad megrendelést is csak valami kissebb csoda folytán kapta meg, mivel már akkor is gyengélkedett rendesen. Nekem nem tetszett a tegnapi rész, de persze vannak sorozatok amiket sokkal előbb küldenék az örök vadászmezőkre. Igen Yes, Dear és Will and Grace, rólatok van szó.
Majd beszámolok a Joey helyére jövő Four Kingsről, egyelőre csak annyit tudni, hogy 4 gyermekkorok óta mostmár felnőtt jóbarátról szól, akik New York-ban élnek. Izgi, ugye? Azt még nem is mondtam, hogy a Will and Grace kreátorai álllnak mögötte. Na mindegy, Januárban úgyis jön végre scrubs heti kettő résszel. Hogy ez jó vagy rossz az majd kiderül.
Kinnvannak a Golden Globe jelölések. Sok sikert a kedvenceimnek.
Legjobb férfiszínésznek járó díj, Dráma kategoriában:
Patrick Dempsey, Grey's Anatomy
Matthew Fox, Lost
Hugh Laurie, House
Wentworth Miller, Prison Break
Keifer Sutherland, 24
...
A Grey's Anatomy-t még csak itt-ott elvétve éltettem, szóval azt nem tudom linkelni. Mindenképp érdekes harc lesz, bár én azért a Lost-os srácnak tuti nem adnék semmiféle díjat, mint ahogy a Prison Breakesnek sem, akármennyire is élvezem a sorozatokat amikben játszanak.
Volt már néhány nagyon nagyon idegesítő húzásuk. Most nem a Firefly kaszáját akarnám megemlíteni itt is, de pl idén a Reunion, a legérdekesebb koncepcióval rendelkező sorozat megy le csak félig. A másik meg, hogy a Kitchen Confidential-nak, ami nekem még az Earl-nél is jobban bejött az újak közül, vége. Kinyírták. Ennyi.
Szerintem amúgy a legbevállalósabb adó a Fox, de tény, hogy van pár bicskanyitogató canceljük. Idén nem volt sok esélye a Kitchennek, az alig nézett (de marhajó, erről majd később) Arrested Development mögött ment hétfőn, és még az Ad nézőiből is sokat vesztett. Szóval a döntés érthető, de mi a fenét vártak? Hogy összevissza leadva pár részt, hatalmas szünetet tartva nőni fog a nézettség? Pedig hát az utolsó aired epizód (a 4.) valami rohadt jó volt. Sajnálom, hogy nem futott be legalább annyira, hogy a 13 leforgatott rész lemenjen.
Komolyan senki nem akart eddig vitatkozni velem amikor kb 6/10-re tartottam az Oceans 11-et? Kedvenc (nem!) tévénk segítségével újra megnéztem, és hát egy ponttal legalább megemelem az értékelésem. Persze a legcoolabb film a Mint a kámfor, az Oceans 12 meg szétszállt szórakoztatás (sokak szerint gyenge, de kit érdekel), viszont ebben az Oceans 11-ben is akad pár hatalmas duma.
clooney: koszorút küldtél?> Lehet, hogy az egész filmutálatról Julia Roberts tehet. Gyerekek, ez a nő nem szép. Láttátok azt a szájat amivel rendelkezik? wtf. Soha nem értettem, és soha nem is fogom megérteni azt a valamit, nevezzük rajongásnak, ami Julia Roberts körül van. Nem, a Pretty Womanban sem szép, bocs. Sehol nem az.
pitt: megvigasztaltam az özvegyét.

Hogy miképp kell kultsorozatot csinálni? Na nézzük. Erősen rá kell készülni? Nem. Fogni kell egy kicsit őrült témát, például mondjuk anyuka a férje halála után, hogy fenntartsa a luxuslakását fűdílerkedésbe kezd. Ezt nyakon kell önteni pár jó szereplővel, kezdve a szimpatikus főszereplő lánykával akit az elnök emberei óta szeretünk. Akkor még fogni kell kár füves poént, a nem agyoncsépeltek közül, meg némi, vagy annál szükség szerint több, feketehumort, és 10 részen át keverni.
Na így robbantott a Showtime a Weeds sorozattal. Igazából megvan benne az a megfoghatatlan dolog, amit nem lehet erőltetni, csak belekerül a készítés közben valamikor. Én szermély szerint a 3. rész után éreztem, hogy ezaz. Ez kész! Percekig röhögtem a terroristást játszó kissrácon, a vibrátoros és nuncsakus poénokon. Na persze most csak azok értik miről van szó akik nézték, de még nektem sem késő, most álljatok neki amíg könnyen elérhető.
Azt viszont nem hiszem el, hogy az adó aki ezt a már most kultsorozatot rendelte ekkora gyökér, hogy a siteja csak US-ből érhető el. Az imdbnek volt ilyen rossz húzása, hogy a fórumok olvasásához is regisztálni kell. Mire mentetek vele okosak, és a showtime is mire megy vele, hogy nem terjed a sorozat híre rendesen, így kevésbé valószínű, hogy megveszi valami másik országbeli adó. Na persze ami mostanában itthon is szabályozásképp megy nem valószínű, hogy lemehetne országos adón egy ilyen sorozat.
Kern már a film elején megmondja mi van hogy milyen a film? gondolod engem érdekel?. Hogy mégse csak ennyi legyen itt azért azt elmondanám, hogy a csudafilmnél 1 icipicit jobb, ezt is csak az ezúttal ukrán maffiózókat játszó kappáék miatt. Nem és nem hiszem el, hogy ennyire nem tudnak poénokat írni. A filmen azért lehet nevetni, de csak azon, hogy mennyire szánalmas már.
Ja és valaki közölje már a filmesekkel és az irigy hónajmirigy csapattal is, hogy női ruhába öltözött férfi az nem vonja maga után a nevetést, ahhoz kell poén is. Itt meg egy árva vicces jelenet nélkül épül az álruhás pasira az egész film. Az meg, hogy valaki azt, akivel minden nap találkozik nem ismer fel csak mert női ruhában van, hát az a jelenet kb a legmélyebb pont a filmben, de persze nem.
A lényeg, ezt még amikor majd tévében adják, akkor sem, ha jót akartok. Hova lehet még süllyedni a bejezéskor elkövetett happyend merényletnél lejjebb? A hivatalos oldal meg már csak a hús a desszertben.

A napokban néztem meg a Hard Day's Night-ot (még kisfiúként láttam annó) és nagyon szórakoztató. Persze ha noname zenekar lenne a főszereplő akkor valószínűleg nem, vagy nem tudom. Szerencsére nem vár el túl sok szinészi játékot a Beatles srácoktól a forgatókönyv, még ezt is kicsit alulteljesítik néhol, de akkor is egy 7/10 vagy valami ilyesmi.
A történet ugye annyi, hogy futnak lányok elől, meg velük van egy finom öregúr aki minden nőt feleségül akar venni, aztán megint futnak a lányok elől. Szól a zene, aztán már a zsaruk elől futnak és folyamatosan csajoznak meg minden. Mondtam, hogy nem a srácok szinészi teljesítményére alapoztak a készítéskor, hanem a hírnevükre nyilván. Pl hatalmas jó jelenet amikor kimennek a sportpályára (ahonnan a kép van), meg izé, szóval jó, na.
Valamelyik ujsághoz van a Straight Story 990ért, a hülyének is megéri. Itt írtam róla.
A másik meg hogy nemcsak az Elnök Emberei 2. évada jött ki pár hónapja, de már a harmadik is kinnvan egy ideje. Aki adományozni szeretne a filmbuzinak valamit az a 2-3 évadot tegye hehe.
Darren Aronofsky neve gondolom ismerős, ha nem akkor itt az ideje pótolni a Pi kultfilmet és a Requem For A Dream címet viselő filmnek becézett pusztító lehúzó videóklippet. Namost a srác megint csinál valamit: Fountain. Csekkoljátok a teasert.
A pixar sem pihen, csak sajnos egyik Cars teaser után sem érzem a késztetést, hogy ezt nekem látni kell. Csak szerintem, vagy tényleg egyre rosszabbak mostanában az animációs filmek? Mi ez a sok madár már mostanában, Vailant meg csodacsibe vagy miaf. Madagaszkárt sem szerettem ugye.
Na és igen, jövő héten jön King Kong, de nem is ez a lényeg, hanem a két ünnep között Saw2 és Kiss Kiss Bang Bang, persze ez a 2005-ös. Itt a trailere. ez utóbbitól én várok valami olyasmi szórakozást mint tavaly az Oceans 12-től kaptunk december vége felé.