Trailerkörkép: Kiefer a vásznon, Bruce is akciózik megint

írta human, 2006. február 27. 12:42, Hozzászólsz?

Nem, sajnos nem a 24 filmről számolhatok be, de az a helyzet, hogy így a The Sentinel második trailere után azt mondom, ez jó lesz, ha nem basszák el azzal, hogy Kiefer lesz a rossz ügynök. Remélem ez még nem spoiler, mivel csak agyatlan találgatás az eddigi sok rossz és jó filmre alapozva. Még valakit felfedezhetünk a tv sorozatok világából (meg mintha az elnök is a boston legalból ugrott volna át), mégpedig az egyik elszánt háziasszonyt, Eva Longoria-t. A főszereplőt majdnem kihagytam, az ügynököt aki menekül egész amerika elől és közben bebizonyítja, hoyg nem ő a rosszfiú, Michael Douglas. Az a helyzet, hogy én ezt a filmet várom már az első trailere óta (persze ebből a másodikból nincs hd, fuckit)..

Hát igen, imádom az akciófilmeket, így a másik trailer amit most megemlítek az az új Bruce Willis film lesz, a 16 Blocks (van Hd trailer szerencsére), ami úgy néz ki a trailer alapján, hogy bár politikailag korrekt, viszont rated R, és én bízom benne. Az meg, hogy Mos Def sem zavar gondolom érthető a Galaktikus Utikalauz óta, amiben nagyon jó volt.

További információk: az írást tényleg human követte el.
Ha jobban érdekel a téma, akkor nézz körül errefelé:
Megosztanád a bejegyzést?

Legyél te az első kommentelő!

Hozzászólás űrlap


Név (freeblogos bejelentkező)
(email címed, nem adjuk senkinek, nyugi)

Ezt mondom (offtopik=del):


elég egyszer megnyomni


Ha úgy érzed mindent jól adtál meg, de mégis hibaüzenetet kapsz, vagy nem jelenik meg a kommented, akkor írj levelet, ránézek.



Ezeket fogadod el a mehet gomb megnyomásával:
  • Személyeskedés pl. "hülye" "f@sz" és hasonló esetén törlés.
  • "Csináljatok jobbat" érvelés esetén törlés.
  • Ha random anyáznád az írót, és kommentben teszed levél helyett, akkor is törlés.
  • A linket tartalmazó kommentek 0-10 óra késéssel jelennek meg a sok spam miatt.
  • Az IP címedet megjegyezzük, de csak spamvizsgálathoz.
  • Ha kamu emailt adsz meg, és véletlen levelet írnék neked, ami miatt kiszúrom, akkor törlődik a kommented.