Portugál

írta ez a gyerek ez nem viccel, 2006. április 6. 9:16, Hozzászólsz?

A Portugál egy tragikomédia, amit a jelentkezők a Katona József Színházban nézhetnek meg időről időre. A darab jórészt egy falusi kocsmában játszódik, s a történések elindítója a városi srác érkezése, aki úton Portugáliába megszáll a faluban.

Aztán ha már megszállt, szemet vet a kocsmáros (Csuja Imre) lányára Masnira, akivel azonban Reteknek, a falu erőszakosságért elbocsátott rendőrének is vannak tervei. A kocsma állandó vendége Sátán, akit olyan élethűen játszott el a szinész, hogy a meghajlásoknál szinte vártam, hogy mikor esik össze a részegségtől. A szövegelés nagymesterei pedig Csipesz, és a felesége, aki még a biciklin ültében is képes elesni.

Nagyon-nagyon jó darab, és jó sokat lehet nevetni rajta. Nekem túl magasak voltak az elvárásaim, annyit dicsérték elötte, de még így is tudtam élvezni. Ami miatt pedig a filmbuziba e színházi élmény bekerült az az, hogy mint annyi más darabot, ezt is megfilmesítették. Én ugyan nem láttam, de nem hiszem, hogy visszaadja a párezer forintos színházi élményt, na de hajrá, ha valakinek így kell. Mert valahogy mindenkinek kell!

További információk: az írást tényleg ez a gyerek ez nem viccel követte el.
Ha jobban érdekel a téma, akkor nézz körül errefelé:
Megosztanád a bejegyzést?

Legyél te az első kommentelő!

Hozzászólás űrlap


Név (freeblogos bejelentkező)
(email címed, nem adjuk senkinek, nyugi)

Ezt mondom (offtopik=del):


elég egyszer megnyomni


Ha úgy érzed mindent jól adtál meg, de mégis hibaüzenetet kapsz, vagy nem jelenik meg a kommented, akkor írj levelet, ránézek.



Ezeket fogadod el a mehet gomb megnyomásával:
  • Személyeskedés pl. "hülye" "f@sz" és hasonló esetén törlés.
  • "Csináljatok jobbat" érvelés esetén törlés.
  • Ha random anyáznád az írót, és kommentben teszed levél helyett, akkor is törlés.
  • A linket tartalmazó kommentek 0-10 óra késéssel jelennek meg a sok spam miatt.
  • Az IP címedet megjegyezzük, de csak spamvizsgálathoz.
  • Ha kamu emailt adsz meg, és véletlen levelet írnék neked, ami miatt kiszúrom, akkor törlődik a kommented.