Ezen és jókat mosolyogtam. Na, hirtelen nem linkelek többet, nyugi.
Tovább is van →
Szépen lassan kezdem megkedvelni a ninját. Akkora hülyeség az egész, hogy egyszerűen kell. A tovább mögötti videóban a karib tenger 2-ről beszél, ami nekem tetszett, neki nem, de ettől még bejön ez a videó. Ninjas of the Caribbeanostul.
Tovább is van →
The Fountain: a trailert látva kicsit csökkent az érdeklődés, mivel most már beszélnek is. De ez így van jól, így legalább majd jól padlóhoz vághat.
Children Of Men: jövő? valami miatt 1 nő sem tud teherbe esni? kihalóban az emberiség? JÖhet, nem is kérdés. Aeonnal ellentétben nekem a trailer vége is bejött, a Sigur Rós szerű (vagy pont az) zenével.
Babel: Üssetek, de ez így ránézésre kell. Nyilván nem a legjobban vártak közé, de ezt sem fogom kihagyni.

Na ez is megvolt, és összességében eléggé tetszett. Az első résznek persze a közelébe sem ér, de az ugye kb lehetetlen is lenne. Az a film jó helyen volt jó időben. Na de pillanatnyilag ennyi nosztalgia elég is lesz. Egy szinte biztos, ezt a filmet nem fogjuk agyonidézni.
Hőseink a jó öreg bolt leégése után egy gyorsétteremben vállalnak munkát, Dante a házasság szélén, szerető szőke cicababával, Randal meg semmit nem változott. Aztán jönnek a bonyodalmak. Ööö ezt majd meglátjátok. Na és Jayt és Silent Bob-ot is (asszem ideje újranézni amint visszavágnak).
Igazából végig valami olyasmi érzésem volt, hoyg ezek ilyen évek alatt gyűlt szkeccsek egymásra dobálva egy történet szerű mellett. Ez nem zavaró, mert akadnak marhajó poénok is, és az egészet valami feelgood érzés hat át. Ah, leírtam, nicns mentség, szóval a táncnál én csak vigyorogtam mint a vadalma, pedig nem vicces volt, csak jó volt látni. A filmes alázás persze most is megvan és még Affleck is vállalta a kameót.
Én kiadom neki a 7/10-et, de úgy, hogy az első rész az ugye 9/10 legalább. Egy dolog zavart igazán, hogy a vége túlságosan csöpögött, de olyna kb Jersey Girl mélységesen. Egy pontott ott vesztett.
Amúgy felmerül a kérdés, hogy bár ez a második rész jó nagy pénzből készült az elsőhöz képest, de gyerekek, miért nem készül ütős független film szinte nulla pénzből Mo-n (sok pénzből sem nagyon, de azt most hagyjuk)? De komolyan, az első rész 27 ezer dollárból készült. Az semmi, filmes viszonylatban.
Én még nem unom, és ezt még nem is láttam. A tovább mögött jól.
Tovább is van →
Szóval az a helyzet, hogy nem titkoltan, de a feliratos filmekért vagyok oda. Az indoklás marhára egyszerű: azt akarom látni amire a rendező meg akik még a kreatív munkát végzik a filmben rábólintottak és nem egy másik filmet. A színész eredeti hangját, amivel többnyire semmi nem ér fel (vagy le). A másik pedig, hogy a keverés is fontos. Általában gyengülnek az effektek hangjai és az szopó. A legdurvább pl. a Lost, ahol eltűnt a tengerzúgás meg minden, de a magyar beszédet azt bizony lehetett érteni. Vagy 1-2 akciófilm, ahol nem hallani a kicseszett lövések hangját, de a két szereplő beszéde a harc közepén is kristálytisztán érhető. Kösz de nem kérem.
A szinkronban az eredeti hangok hiánya és elszúrt effektek mellett az átköltés is zavar. Amikor olyan szavakat adnak a szereplők szájába magyarul, amit pl nem is mondanának, mert nem illik a karakterhez. Pl amikor Woody Allen feleslegesen káromkodik az Annie Hall sokat éltetett szinkronjában. És ez nem szótagszám kérdése.
Az meg hogy a magyar szinkron legendás, az vicc. Legendás volt. Nem véletlenül vastagbetű a második szó. Manapság tömegtermelés az egész, és ez a full közepes vagy rosszabb minőségen meg is látszik. És megértem, hogy színész sincs elég aki a megnövekedett szinkronizálnivalót csinálná, mivel kevesebben élnek ebben az országban, mint talán Los Angelesben egyedül. De kösz, én nem kérek a szinkronból ha lehet.
Egy-két kivétel természetesen akad, de azok sem mostanában készültek. Meg már annyiszor láttam szinkronnal, hogy furcsa máshogy.
Ami még ide jön és kaptam már a fejemre miatta az az, hogy a filmek eredeti címeit preferálom. Hát de gyerekek, ha a filmnek Alien a címe, akkor nem az, hogy A nyolcadik utas: A Halál. Ha Aliens a második részé akkor nem A bolygó neve: halál. Ha Way of the Gun (ami utal a Way of the Samurai-ra is) akkor nem az a magyar címe, hogy Hullahegyek, fenegyerek, ami valami hótgagyit sugall. Mert egyszerűen nem ez a címe. A szar filmcím fordítás már követelmény a magyar forgalmazásnál?
Amikről hosszabban nem akarnék írni. Ezt onnan tudom, hogy már 4 hete nem írtam a másodikről pl, de sövény túlt is vagy 2 hete láttam kb, bár kicsit összefolynak a napok.
Túl a sövényen: Egész kellemes kis animációs film. Bár a tanulságokat meg tanításokat kicsit túlzottnak éreztem, de azért pár poén is akadt amin nevetni lehetett. Az animáció is elment, kivéve pl a medve kajájának a hegyről legurulását. Ennél még a max payne2-ben muzsikáló kezdeti havoc is jobban csinálta volna. Meg volt még egy bosszantóan fura mozgás. Meg volr pár olyan fura, ami odaillett. Azért nem értékelném túlságosan fel, de egy 6/10 simán. Mégegyszer valszeg sosem fogom látni, de ennyire elment.
Poseidon: Szintén közepes, nulla drámával. Viszont az akció végig hasít, mármint a kisgyerek megmentésén kívül nem igazán volt olyan jelenet, amikor az órámra akartam volna nézni. Rövid, velős, 6/10. Sztori ismert: nagyhullám feldönti a tengerjárót, és pár ember a hajó feneke felé kezd menekülni. A Thief meg bután lenn marad. Az eredetinek nyomába sem ér, és a bukását elnézve a katasztrófafilmeknek kaput még egy ideig. Ezt sem nézném meg még egyszer, de a hűvös kossuth moziban a kényelmetlen székeken elment annó pár hete. Szerintetek meddig húzza még a kossuth mozi amúgy? Már a kajánál árultak jegyet is, nem volt külön pénztáros.
THIS IS AN URGENT SITUATION; A WORST CASE SENARIO strictly hypothetical senario, but could happen, hope not!
Tovább is van →
Megmondom mi járt az eszemben a Dead Man's Chest alatt: "Éljen, megfilmesítették a Tom és Jerryt". Mert amikor az óriás vizimalom kereke elkezd gurulni, és 3-an vívnak rajta meg benne... utána rágurul Sparrowra, de nem agyon nyomja, hanem az beszorul a lapok közé. Vagy amikor a Prérifarkast megszégyenítő elszántsággal zuhan bele a kanyonba, nem kevésbé mulatságos módon lerendezve a földetérés folyamatát.
Igen, jó hozzáállás minden filmre úgy bemenni, hogy "Na, megint kidobott pénz", és akkor talán nem csalódok. Mégis, várakozások nélkül is többet vártam. Százötven perctől pláne. Az első rész izgalmas volt, a mostani már nem. Nem untat, viszont nincs is min izgulni.
És a fordítás?
Egy időben bosszankodtam azon, hogy ha egy előadó/együttes akár csak egy jó számot is kivajúdik magából, onnantól biztos, hogy minden CD-jéről fognak játszani a rádióban. Na ezt éreztem itt is. Kiadtak egy kurvajó filmet, és úgy érezték, hogy a második sikere már garantált. Én csalódtam, pedig őszintén szólva nem éreztem úgy, hogy nagyok lettek volna az elvárásaim. Már csak azért is, mert a nyitókép ez: Keira Knightley nagyon-nagyon buta arccal néz (ez amúgy jellemző rá, de a nyitóképben felülmúlta önmagát). Ezután már semmi jóra nem számítottam.
Külön érdekességként megjegyezném az Exit kritikáját. Nos, ha valaki kiváncsi, hogy lehet-e kritikát írni úgy, hogy nem látta a filmet, akkor az Exit cikke tökéletes példa rá! Egy szó sem esik benne a filmről. Hibátlan rizsázás és mellébeszélés. Persze azt írja a végén, hogy a szinkron szar, de az eredeti hang jó. Tehát vagy betippelte, vagy megnézte mindkét variációt. Scrubs rajongóknak mondom, hogy Randall, a kisnövésű gondnok a Scrubsból szerepel a filmben.
A sztori tényleg nem nagy durranás. Egy jó és feszes film lehetne belőle 100-110 percben, mindenesetre így is szépen végigvezet, és legfeljebb egy-két ásítás szalad ki az ember száján. Dicsérem a MOM Parkot, hogy leadják feliratosan, és szidom a MOM Park moziban dolgozó fülbevalós srácot, aki abban a pillanatban adta el a
Oké, befutott az első film amit 100% hogy bejegyzek az évvégi meg nem íródó top10-embe. Lehet ez csak az első lelkesedés, de padlóhoz vágott. Nem, ez nem első lelkesedés. Az év legjobb trailere óta vártam, és még a nagy várakozás mellett sem csalódtam. Atyaég. Stílus. Ez a film egyszerűen cool és magányos és szürke és kilógó.

Vérbeli detektívsztori, ami a nagy filmnoir klasszikusokat idézi. Chandler meg az egyik kedvenc íróm, mellesleg. Ezúttal középiskola a helyszín, de minden kellékanyag megvan a tökéletes desszerthez. Femme fatale, egy ártatlan áldozat, kurvajó szövegek. Noir hangulat. Ja meg egy baromi jó főszereplő. Naés az az üldözés, meg az a leszámolás? Hibátlan jelenetek gyerekek, hibátlanok.
Amúgy a történet dióhájban annyi, hogy Brendan megtalálja a volt szerelme, emily hulláját (csajszi a Lostból), aztán 2 napot visszaugrunk, hogy miképp is került oda.Aaztán meg azt nézhetjük végig, mit tesz a bűnösök előkerítésének ügyében. Persze van még ezen kívül sok dolog, de azt majd meglátjátok, amikor megnézitek. Mert megnézitek, ugye? Azért csak óvatosan.
Egy ilyen filmnél kurvasokat ad hozzá még a kosztumosok munkája is, és az a helyzet hogy Brendan szerelését eltalálták, de nagyon. Tug sem panaszkodhat, de most rögtön akartam egy olyan cipőt mint ami Brendannak volt. Pedig az nem szép cipő.
ÉS a zene. Telitalálat. Nem sokat lehet róla írni azon kívül amit már leírtam az előző egyszavas mondatban. Akkor és ott indul be amikor kell, és lassít szintén amikor kell.
Laura: Most már bízol bennem?A szereplők, hát volt aki gyenge volt, de a főszereplő nekem tökéletesen nyomta, mint ahogy Brain és a Végzet asszonya (sötét leánya) is.
Brendan: Még kevésbé mint amikor nem bíztam benned.

Az agyonhűtött teremből sodródtam ki a tömeggel, akik arról beszéltek, hogy mennyire jó volt a film. És ez így van jól, még a befejezés is tetszett nekik, az én sorozatokon edződött fejemnek meg aztán főleg nem okoz gondot a gigászi cliffhanger ami a film végén található.
Ismét Johnny Depp viszi a hátán a filmet, meg az a pár poén. ez viszont mennyire durva, hogy a már szerintem is túl vékony Keira Knightley semmi melleit hogy feltupírozták, bár csak szemből tudták. Viszont az arca nagyon tetszik. Orlandot meg lassan megszokom. Bele kell törődnünk lassan, hogy sokat lesz még a srác a vásznon, felesleges energia szívből utálni.
Amúgy azt kaptam, amit vártam, nem többet és nem kevesebbet. Mondjuk nem voltak túl nagyok az elvárásaim. Szinte nulla sztori, rohangászás egy kulcsért ami kinyitja a nem tudjuk mit. Brutkó ellenfél, aki tényleg váratott kicsit a feltűnésre. Jó díszletek és CGI, nameg popkorn, amiért külön kellett fizetnem. Szemrágúgumi, a jobbik fajta. Nyamm nyamm.
A befektetett összegekről annyit, hogy kurvasok pénz, de a Pirates 2 bevételeit látva asszem nem lőtt nagyon mellé a disney. Jövőre ugyanitt, én csengetek a kasszájuknál majd.
A végefőcím után van egy videó, de nem tudtam megvárni mivel majdnem felrobbant a hólyagom. A kutyás szálat zárják le amúgy, ezt most így bespoilerezem, de annyira mellékes szál, inkább csak poén amire így is megéri bennmaradni, hogy gondolom nem bánjátok.
A MOM Parkban néztem, természetesen feliratosan (ami szerintem a szinkron szövege lehetett, néha annyira eltért). Aki szinkronnal látta, és úgy húzza le a filmélményt, annak ne higgyetek. Ennyi.
Egy 7/10 legyen a vége, annak ellenére, hogy én végig élveztem, de egy kicsit azért túl volt nyújtva, vagy 30 percnyit még talán én is ki tudtam volna vágni belőle. Ja és a zene, Zimmernek valaki koppintson már az orrára, mert nem elég, hogy magát nyúlja ész nélkül, de még szar is volt, kivéve az első részből visszatérő főtéma, mivel az nekem bejön akkor is. És akkor kimerültek a negatívumok.
Tudom tudom tudom, Paris 2054, már láttam a francia trailert és nem linkeltem, my bad, viszont most itt az angol nyelvű és eldobtam az agyam, annyira büntető a látvány amit az arcunkba tolnak. 3 film van amit kiemelten várok idén (meg pár amit csak nagyon), és a Renaissance az egyik. Mindenképp nézd meg az előzetest. Trailer az applenél.
Aztán itt figyel a The Prestige előzetes is már egy ideje. Máguspárbaj Christopher Nolan (Mementó, Batman Begins) által, olyan főszereplővel mint Christian Bale színészisten és hugh Jackman, akit nem lehet utálni, mivel ő rozsomák. Trailer szintén az applenél.
hajnali 1:15, egy Renaissance poszter még befér, bár elég csúnya.

Nem is szóltatok, hogy mennyire elhanyagolom ezt a témát, de ma olyan siralmas sitcom pilotokat néztem, hogy mindenképp kellett valami amin nevetni lehet. Mármint komolyan, nevetni.
Gyorsan lekaptam az első utamba kerülő Comedy Central cuccot, és bejött. Kicsit megijedtem ahogy olyan buzisan túljátszva beszélt, de aztán gyorsan túltettem magam rajta, és a nerd poénok után már végképp kidőltem a fotelből (NES), a nagy kacarászásban. Az amerikaiak megszavazták, hogy gyerekeket akarnak enni. WTf!
De a legnagyobb a McDonaldsos volt, hogy tisztán tartja. Alap.
A szökevény: Hát az idővel megkopott ennek a filmnek a fénye a szememben és egy kicsit unatkoztam néhol rajta, pedig emlékszem amikor először láttam a kilencvenes években még talán az M1-en, akkor tátottam a számat rendesen. Bár akkor nem jutott minden napra egy szupermozi. Túl sok vastagbetű. Harrison Ford és Tommy Lee (ezért kapott valami oscart a mellékszerepére Tommy Lee vazz?). Ha úgty nézem, hogy akkor még nem volt minden sarokban egy ilyen akkor persze jó film, de sajnás már nem tudom úgy nézni, és a Traveler sorozat pilotja izgalmasabb volt, pedig tulajdonképpen sokkal szarabb.
Bérgyilkosok: Komolyan mondom, ennyi hibát egy filmben rikán látni, de még a teljesen fullgagyi odavetítéseket is elnézem ennek a darabnak könnyedén, egészen addig amíg Banderas kirobban az ablakon. Addig jó a film. Persze én odavagyok a hangtompító pisztolyos filmekért úgyhogy nem véletlen a tetszés. Aztán az említett jelenet után a film elveszti a lendületét és már az alkotók sem tudták minek húzzák, de húzzák.
Szóval ez az akcióhétvége most nem sikerült valami fényesen. Amúgy mindkét filmet 1300 forint körül vettem, de a Szökevény dvd készítője szerintem nem szokott ő maga filmeket nézni, mással nem tudom magyarázni a 3 perces átléphetetlen telefonhívás faszságot. A Bérgyilkosoknak meg a feliratja volt gigaszar, ki is kapcsoltam fél óra után inkább.

Életstílus karbantartás. Cameron Crowe. Van olyan őrült, aki nem vette meg a kétlemezes kiadást ugye az Untitled Bootleg Cuttal kb 1700 forintért? Jól olvasod, ennyiért vesztegette nemrég az xpress. Egyszerűen nem hagyhattam ki, mint ahogy az újranézést sem a minap, egy gatyarohasztó délután a teljesen elsötétített szobában egy hideg itallal.
Szerintem ez Cameon Crowe legjobb filmje. Pont. És az a film amit minden zenebuzinak látni kell, akkor is ha nincs oda a rock and rollért. Ha meg odavan akkor méginkább. Egyszerűen cool.
A kicsit furcsa anyával rendelkező William, aki egy kissebb lapba ír kritikákat és mellesleg 15 évesen épp érettségizik nemsokára, felkérést kap a Rolling Stone magazintól, hogy írjon nekik cikket a Stillwater zenekarról. A film pedig arról szól, ahogy velük tart a turnéjukon, és összebarátkozik a bandával, meg Penny Lane-nel, akinek senki nem tudja az igazi nevés, és mellesleg szerintem gyönyörű.
A soundtrack mellett (ami ugye Crowe filmről lévén szó megszokottan fantasztikus) a filmhez összehozott színészcsapat is remek. Ugye Kate Hudson a múzsa szerepében elvarázsolja az embert valahogy, pedig annyira nem földöntúli. Az eleinte tök ártatlan William szerepében Patrick Fugit is kurvajó, mellesleg a The Mogulsban is szerepel. A gitáros Russell Hammond szerepében az azóta sem láttam máshol igazán nagyon Billy Crudup is bejött.
Aztán itt van még Philip Seymour Hoffman, aki szinte mindenhol jó, meg ismertebb színésznek Jason Lee. Én mondom nektek, hogy Jason Lee marhajó volt az énekes szerepében. Őt mostanában mindenki az Earlból ismeri, de azt hiszem az a színészet, ha nekem egyáltalán nem earl karaktere jut róla eszembe a film alatt, pedig egy évadon át bámultam azt a sorozatot. Nem világklasszis, egyszerűen csak jó.
Ha ez még mindig nem lenne elég, akkor ott van a 70-es évek hangulat, az egészet átható coolság és feelgood érzés, meg dráma is akad a koktélban. Most akkor berakom a soundtracket és üldögélek kicsit. A képen amúgy filóztam, hogy melyik legyen. Ugye két híresebb kép kering, az egyik amikor először találkzoik a bandával, és azok ott állnak az ajtóban, a másik meg ez a repülőgépes. Nekem ez tetszik jobban és amúgy is mindkettő agyon van használva.
Az imdb fórumon felvetett pletyka meg vicc, Brad Pitt a gitáros szerepében? Egy kacagásra futotta.
Lester Bangs: Aw, man. You made friends with them. See, friendship is the booze they feed you. They want you to get drunk on feeling like you belong.
William Miller: Well, it was fun.
Lester Bangs: They make you feel cool. And hey. I met you. You are not cool.
William Miller: I know. Even when I thought I was, I knew I wasn't.
Na nem a történetet, meg Charlize is baromi jó nő (bár ez biztos nem mozgatja a női nézőket). Azt nem tudom megérteni itthon miért vannak oda érte a csajok/nők. Rengetegen jelentették már, hogy a végefelé ködös szem meg minden. Imdb-n meg 5,4 ponton áll, és szerintem is egy full átlagos film.
Például a Ford Fairlane kalandjainál megtudom érteni, egyszerűen a szinkron odabasz, akkor is ha Nagy Ferő absz nulla szinkronszinész.
A Stallonés Oscar is ilyen, de ott is a szinkron szerintem. Biztos van még jó pár példa.
Holnap meg (remélem) az évtized legjobb filmje (TOp10-ben bennevan) kritikával jövök.
Azt láttátok mekkorát hasalt itthon a Szupermenőmanó? A világon sem akkora durva a bevétele, nem úgy mint Jack Sparrow kapitányék, akik megdöntötték a Spidey-t (fuck you Tobey) az első hétvégés rekordjával eggyütt.
Nekünk persze 2 hetet kell várni, mire méltóztatnak szinkronnal behozni a Karib Tenger Kalózai 2-t. Láttátok az magyar hangú előzetest? Úristen de gáznak tűnt a szinkron. Remélem nem ezért késik a premier. Az hogy a blockbuster műfaj haldoklik cseppet sem zavarta a Disney-t abban, hogy 135,6 milliót kaszáljon első hétvégén, szemben Spidey 114,8 milliójával.
A lényeg: aki szinkronnal nézi az magára vethet (én is a Supermannél).

Mostanában nagyon jól be tudok választani. Ez a The Moguls című film egy feelgod alapdarabnak tűnik így megnézve, pedig csak annyit tudtam róla amikor kiválasztottam, hogy Jeff "The Dude" Bridges a főszereplő.
Aztán az elejefőcím alatt csak néztem mekkora szerintem jó arcok lesznek ebben, meg nők. Rengetegen a sorozatokból ugrottak be, de sorjában haladok asszem.
Andy Sargentee (Jeff "The Dude" Bridges) nemrég vált el a feleségétől (Jeanne "Big Love" Tripplehorn), aki azóta már újra házasodott. Nem is ez a lényeg, hanem hogy a fiuk hozzá került és Andy élete meg elbaszott. Ja, elfelejtettem megemlíteni, hogy a film végig narrálva van Andy által, ami marha jót tesz neki.
Szóval Andy élete elbaszott, ezért leül gondolkozni, ami ugye veszélyes. Aztán előáll az ötlettel a barátai elé, hogy forgassanak pornót. Ez a nagy dobás. MIndenki beugrik 2000 dollárral és mehet is a dolog, csak hát részt is akarnak venni benne, és miért is ne tennék, jóbarátok meg minden. A többit majd meglátjátok.
Akkor nézzük a még ismertebb arcokat. Rögtön először Lauren Graham, akit isteni volt látni kicsit, és még jól is nézett ki. Aztán ittvan a Rejtélyek városa seriffje is, azaz William Fichtner. Na ebből már Some Idiot sem akart kimaradni, akit Joe Pantoliano játszik (Mátrixból a rosszfiú lázadó). Na és Ted Danson, a többieket viszont már tényleg nem sorolom fel.
És a végén a poén végefőcím, mintha tényleg ők csinálták volna a filmet. Mind mind a mosoly arcomon maradásáért, azzal a dallal eggyütt. i am a good man.