Na összeültünk, és bár csak 4 órát aludtam, mégis egyedül a második film alatt ájultam be majdnem, na meg a 11-es héven hazafelé. Amúgy az utolsó film vitte a napot, de erről majd ha odaértem. A lista: Hight Tension, Jarhead, The Descent.
intermission: lasagnét toltunk ebédre, ami jól sikerült. ezt most csak a blog hatás miatt írom ide.
Első áldozatunk a Magasfeszültség (High Tension) című film volt, de talán nem ezt kellett volna előre rakni, mivel elég sokat dumáltunk alatta, és ez a feszültségből semmit nem hagyott. Amúgy ez egy fasza film, nem világmegváltó, de azért brutalitás meg vér szempontjából jó volt. Fosni nem nagyon lehetett rajta, főleg így nézve.
Rövid történet: két csaj megy az egyik szüleihez vidékre tanulni, de már az első este elszabadul a pokol, egy önkielégítés+cici után, mivel feltűnik egy furcsa furgonos gyilkos, aki nagyon lassan megy, de megállíthatatlanul. Sok sok vért összevissza fröcskölve. Ha nem így néztem volna akkor egy 7/10 lenne szerintem, így csak hat lett.
Második filmnek a Jarhead került, és ez volt az, amin én majdnem bealudtam. "Elvont". Az alap, vagyis a film végkövetkeztetése még akár jó is lehetett volna, de én erre nem voltam felkészülve. Mármint úgy, hogy a trailer egy pörgősebb, némi akciós háborús filmet ígért. Ezt ugye rögtön el is lehet felejteni.
Helyette kapjuk a Jarheadek sok gyakorlatozását, meg az uncsi katonák gyilkolni akarnak, háborút akarnak faszságot, amit már láttunk párszor. És ugye azt, hogy 1) az olajért harcolnak 2) a modern háborúk szarok. Az értékelés meg 4/10 mondjuk, de lehet felértékeltem. Itt már nem dumáltunk közben.
Cut, intermission, dehidratálás
A harmadik áldozat az nem film volt, hanem a Studio 60 pilotja, amit én már harmadszorra láttam, de még most sem untam. Sorkin egy zseni. Pont.
És végül az utolsó, a harmadik film a The Descent volt. Hát ez odabaszott, de emberesen. Sejtettem, hogy jó lesz, na de ennyire?
A történet röviden: 6 csajszi lemegy egy barlangba, ahol elszabadul a pokol, mivel furcsa lények lakják, és a kivezető út beomlott (ami bármelyik 5 horrorfilmet látott embernek várható volt).
Nem is a történet a lényeg, horrornál szokásos módon, hanem a helyszín tökéletes eltaláltsága. Ezek a csajok nem cicababák, és olyan lyukakon kúsznak, meg olyan sötét van, cska csak pislogok. A film már a szörnyek nélkül is nyomasztó, de velük meg brutálisan véres. Persze tipikus ilyesztések is vannak, de beszopod, mert ez ilyen. Én 8/10-et szórok rá.
Ha szavazni kéne, melyiket várom jobban, a Tini nidzsa új valamit, vagy a Transformerst, nem meglepő módón ez utóbbira tenném le a voksot. Volt már ugye a teaser (jól flashbe rejtve, permalink nélkül. jobb felül, navigate), ami felkeltett az érdeklődést, bár én valami földre zuhant űrhajóra emlékszem. Na mindegy, ezen túlteszem magam, ha kis kocsikból átalakult robotok elkezdenek zúzni. Mert az viszont kell. Azért kezdtem ezt írni, mert a tovább mögött az access hollywood műsorból található egy részlet, a Transformers film forgatásáról.
Tovább is van →
A film közeledik, már hallani a sziszegést. Egy ilyen póló meg egyszerűen kéne.

Ez a film kult lesz. Nem tudom miért, de ez az érzés csap meg minden alkalommal amikor látok belőle valamit.
Itt a link a yahoo borat trailer oldalához. BOOORNTOOOBEEWILD
Nyilván ott leszek első nap a bemutatón, de bevételileg amerikában jelenleg hasal. Az első hétvége papírforma elfogadható volt (26 millió), de a másodikra akkorát csökkent (56%), hogy ezt már nyugodtan lehet buktának hívni. Michel Mann, forgattál volna inkább valami mást.
A hétvége most ilyen osztott volt, 2-3 film is simán megélt, köztük a Talladega Nights is.
John McClane újjabb ámokfutásának a címe Live Free or Die Hard lesz. Az Underworldöt elkövető Len Wiseman rendezi, és 2007. Június 29-én kerül a mozikba. Elvileg. A vetélytarsa meg az új pixar animáció lesz, a Ratatouille, ezért még az is lehet, hogy eltolja a stúdió a Die Hard 4.0 bemutatót addigra. Amúgy valami számítógépekkel lesz kapcsolatos a sztori, meg azzal, hogy McClane régimódi. A Die Hard sorozat meg ugye alap minden akciófilmbuzinak, de ezt megemlíteni is felesleges.
Mivel olyan csodás a választék ezen a héten, így inkább egy múlt heti premierrel gyilkoltam az agyam kicsit. Nem túlzottan bonyolult, nem nehéz, nem megterhelő, és csak 100 perces, amiből még le is jön a végefőcím. Szóval ennyi szórakozásra vágytam, bár az előző részekért nem voltam oda, de nem is utáltam őket. Bejött a számításom, mondhatni.

Ez sem lesz az év filmélménye számomra, de hát miért is lenne. Egy biztos gyerekek, a helyszín kibaszott jó. Hát igen, Tokyo. Ahol sokat driftelnek (karcolnak, hihi), akkor is amikor nem kell. Mert az laza, más oka nem lehet. Anyu leugrok a boltba kenyérért, 4 sarok, fél gumi elkopik. Hah. Na mindegy. A helyszín fasza, ezt már mondtam, de komolyan gondolom. A parkoló, mármint ahol a feka kocsija van. Az apja lakása, a város fényei amikor megérkezik. A másik ami jó, az a sok csaj, azokban a dögös ruhákban.
Ja és hú tényleg, nem világít sok szar neon, meg nem küldenek mindent agyon nitróval. Bár mint írtam, néha a drift maga is értelmetlen volt, de azért jó volt nézni ahogy felment a parkolóban azon a cuccon a csávesz. A Yakuza unakoöccse.
Színészekre ezúttal sem pazaroltak túl sok pénzt, helyette inkább a kaszkadőröket meg a cgi csapatot tömték. Bár azt olvastam, hogy kevés a cgi, de amikor bevillan a tipikus számítógépes lens flare az vicces. Ami még vicces volt az néha a főszereplő dumája, nade nem is erről szól a film igazán, hanem a kocsikról meg a versenyről.
Amúgy egy 5/10, de egynek ez elment, már csak a tömegen átkarcolás miatt is. Bocs, hogy ennyiszer használtam a karcolás szót, de vicces, nem bírom megállni. Kiemelném még a soundtracket, de csak annyi időre, hogy gyorsan örökre elfelejtsük, mivel nagyon gyenge számokat válogattak a filmhez.
Ja és jön a negyedik rész, azt is majd jól meg fogom nézni. Remélem Vin Diesel is visszatér benne jól.
Ha azt mondom Tarantinó pár ember felkapja a fejét (én már egy ideje nem), pár pedig elfordul. Így van ez jól, viszont most a csórikám összeült ezzel a Robert Rodrigez gyerekkel, hogy csináljanak egy két részből álló horrort. Az egyik felét Tarantinó rendezi, a másikat Rodrigez. Ebből a másodikből most itten van 2 poszter nektek, hogy jól aludjatok. Gépfegyver lábú néni. Amúgy Tarantínó épp most forgatja a saját részét, ezekben a hónapokban.
Az ugye megvan, hogy én abszolúte oda voltam a Batman feltámasztásáért. Egy pillanatig sem volt kétséges, hogy ezt a pénznyomdát még működtetik egy darabig, úgyhogy most itt is ez a hír a második részről, és a főellenségről, mivel azért Joker nem lehet más. A Brokeback Mountainnal mostmár nagyon befutott Heath Ledger fogja megszemélyesíteni. A rendezői székben marad a jó öreg Nolan, mint ahogy a lovagunkat sem személyesíthatné meg más mint Bale. Ezek is már jóban lehetnek, mármint Nolan meg Bale, mivel ugye Batman Begins, aztán meg The Prestige is. A Beginsben amúgy Scarecrow kurvajó volt, ezt gondoltam idebiggyesztem a végére. Mellesleg a rész címe The Dark Knight lesz.
