És tényleg minden bokorra jut már egy animációs film. Lassan elég a beszélő állatokból, meg tárgyakból. Értjük, hogy beindultatok a témára, akkorákat akasztott a pixar, de vazze, SZÖRFÖLŐ PINGVINEK? Ami sok az sok. Nem azt mondom, egy elborult ötlet még lehet jó, de ez nem az. Az egyértelmű, hogy a pingvines dolog befutó most, mivel jön még egy velük.
Itt a Surf's UP trailere.
Csak azoknak akik már látták a filmeket, Mármint a Péntek 13 meg a Rémálom az Elm utcában eposzokat.
Freddy legjobb ölései
Jason legjobbjai

Direkt nem és Izolda, mégpedig azért, mert + jellel van a cím, mert szerintük úgy laza és fiatalcsalogató. A filmről nem sok mondható el, csak azokat akarom figyelmeztetni akik ténylegesen baszós-kardos filmre vágynak, hogy inkább nézzenek újra valami beváltat a témában, mert ez nem az. Ez csak romantikus, icicipi harccal, ami még el is van cseszve.
Azt értem, hogy PG-13, vagyis itthon 12-es korhatárral megy, így a kard nem lehet véres meg semmi, de ennyire gagyi légkardozást rég láttam. A film legharcosabb jelenete az volt, amikor a kis Trisztán fakarddal lenyomott 3 másik kölköt. Ez asszem sokat elárul.
A történetet lássuk röviden: Anglia ekkor még Írország bitche, miközben Trisztán apja megpróbálja egyesíteni törzseit, de nem jön be, lemészárolják, viszont Trisztán megússza, ekkor fogadja be Marke. Az Ír uralkodó tovább mesterkedik azon, hogy ne jöjjön össze a szövetség, a lényeg hogy az egyik harcban Trisztán lebénul, de a társai azt hiszik halott, így sebesülten gyorsan csónakra rakják, és királyi temetést rendeznek neki, azaz egő csónakon a tengerre bízzák. És Írországban ér partot, ahol Izolda, az ottani király lánya talál rá, és jól felápolja, meg beleszeret. A többit meg sosem tudjátok meg.
Viszont pár dolgot megtudtam a sötét középkorról, meg a főszereplő csávóról. Az egyik, hogy Marke mindig 3-4-5 napos borostásan tudott virítani, egyszer sem épp teljes csupasz állal és ugye ollóval annyira rövidre nem lehet vágni. Tehát a középkorban volt ilyen gépezet, a másik, hogy Írország uralkodója mennyire béna volt már, és az ír hadsereg, csapásmérő erő, kb 50 fő volt, tőlük fostak. Hogy a főszereplőről mit tudtam meg? Biztos jó teste van, de arra nem izgulok fel, viszont színészkedni azt nem tud. Ugyanazt az unott kifejezéstelen arcot vágta folyamatosan, csak néha a szemébe ment valami könnycsepp.
Egy 3/10, de ha megnézitek a figyelmeztetésem ellenére is, akkor én meghalok. Ez most olyan középkori hősszerelmes beszólás volt, hogy megmagyarázzam a poént, bár még így is csak azok értik akik látták a filmet, a többiek meg egyszerűen ne nézzék meg.
Vajon az mit árul el a társadalmunkról ahol az általam nem kedvelt Sean Penn főszereplésével készült drámára szarnak az emberek, és az őrült kaszkadőrmutatványosok meg iszonyat pénzeket vágnak zsebre megint? Najó, ez az All the king's men nem lehet valami nagy film, mert imdb pontszámilag is kevesebb jackassnál. Mindegy. A Jackass two 28,1 milliót akasztott, vagyis ez még nem biztos csak valószínű. Asszem nem is illik ide más, mint Johnny Knoxville, aki a Daily Showban promótálta a filmet.
Tovább is van →
Először az utóbbival kezdem. Tudom, egyedülk voltam a véleményemmel, de Clive Owen jó bond lett volna, ebben a trailerben is hülyülnek a 007 jellel. Amúgy egy sima akciófilm, a jobbik fajtából, így ránézésre. Itt nézheted meg.
És aztán az ultrabüntető 300 trailer, már pár napja feldobtam ifilmre, de sajnos csak az elbaszott AR-es verzió van fenn, ha jól láttam youtubeon is, (bár lehúztam valahonnan a widescreen-est. A lényeg, hogy NIN, és beindulás másfél perctől. This is madness, és a pofájába üvölt. 300 Spártai feltartja egész perzsiát.
50 Dark filmet rejtettek el a képen (festményen). Pl az a hal az a Piranha. Ennyi volt az összes spoiler amit elejtettem. Sok sikert a megtalálásukhoz. (Kattintasz, akkor beírható lesz, ha zöldre vált akkor eltaláltad). Úgyis izzik a filmkvíz láz a neten mostanában. (Beírhatjátok ide kommentbe mennyi sikerült).
Aztán a Mission Impossible hír amit én egyáltalán nem tudok elhinni, mégpedig, hogy a Brad Pitt főszereplne Tom bácsi helyett a Mission Impossible 4-ben. Többek között azért sme valószínű, mert az eddigi részek Cruise/Wagner (vagy mi) produkcióban készültek. Végül meg egy idézet.
Seems to me the basic conflict between men and women, sexually, is that men are like firemen. To men, sex is an emergency, and no matter what we're doing we can be ready in two minutes. Women, on the other hand, are like fire. They're very exciting, but the conditions have to be exactly right for it to occur. - Jerry Seinfeld
Rajongóknak kötelezőek. Ez rajta van a dvdn? Hát persze hogy. Most már meg kéne vennem, hogy újranézhessem a filmet. A videó persze a tovább mögött lapul.
Tovább is van →
Friedrich Weimer számára a szegénységből való kiemelkedés egyetlen módja, ha elfogadja egy náci elit kiképző központ boxedzőjének ajánlatát, amit a család akaratával szembemenve meg is tesz. A felvételi sikerrel zárul: északi 1/b típus.
Napolában a szobatársai nagy örömmel fogadják: "végre van egy igazi árjánk". Frierdichben nagyon halványan megjelenik némi bizonytalanság az elveket illetően, ám hamar bekapja a gépezet, amíg meg nem ismerkedik jobban a körzetvezető tiszt fiával, Albrechtel.
A gépezetből kiszabadulni pedig nem egyszerü. A szerencsések hősi halált halhatnak, a többieknek marad az öngyilkosság. A gépezetben pedig fanatikus emberré válnak a bennmaradók.
Ki gondolná, de ezt a filmet is a Művészben adják. :) Nekem nagyon tetszett, és külön jó, hogy ezt a németek csinálták meg, ahogy a Bukást is. Bár ez utóbbit még nem láttam. De ez a film után felkerült a listámra.

Asszem ez is megy a 2006 legjobb filmjei kupacba nálam, olyanok mellé mint például a Brick, mert ez a film bizony nagyon szórakoztató volt. Legalábbis volt pár olyan jelenet amin hangosan röhögtem. És ez jó. Nekem. Mondjuk a trailer alapján sejthető volt, hogy jól sikerült darab lesz. Egy dologtól féltem, hogy túlságosan megjavul a szereplő a végére, mindig ott basszák el az ilyen filmeket, a szájbarágó végekkel. És nem jött be a tippem, szerencsére.
Vegyük például azt, amikor azon vitáznak, hogy ki öl meg több embert naponta. Hogy kik vitáznak? A fegyvertartás lobbistája, az alkohol lobbistája, meg a cigarettás, ez a Nick Naylor, aki mellesleg a főszereplő. Nem is tudom miért, de annyira cinikus volt, hogy a könnyem kicsordult a jeleneten, és nem a bánattól.
A film arról szól, hogy miképp kell vitázni, vagyis megnyerni egy vitát. De tényleg. Azt, hogy a cigi káros az egészségre ti is meg meg én is tudom, mindenféle poison matrica meg rákot meg impotenciát okozó felriat nélkül. Sőt, mindeki tudja, és amikor a túlsúlyos amcsi a buszmegállóban beszól, hogy ne mérgezd, akkor igaza is van. Szemét passzív dohányzás.
Amit viszont a készítők tudnak, az a jó vígjáték készítése, a castingosok meg a jól eltalált színészekért feleltek. Mindkettő majdnem hibátlan munka. Azt hiszem ezt a könyvet be kell szereznem, ami alapján a film készült. Aaron Eckhar baromi jó, biztos láttátok már valmaiben, legalábbis arcról ismerni fogjátok, viszon ezúttal (a Batmannel ellentétben) még Katie Holmes is kúrvajó volt, mármint szószerint. Ha ha, de gyenge szóvicc. Naszóval én bedőltem volna neki, hiába rossz ötlet. Ja és Rob Lowe a sikeres producer szerepében is jól nyomta. Külön jópont.
Legyen a vége 8/10, de gondolkoztam a kilencen. A zene is nagyon eltalált, mármint a dalszövegekre gondolok. Még játsszák a mozik (bár elég kevés már), javaslom a pótlást.
And Bogart - remember the first picture with him and Lauren Bacall? Oh, she sort of shimmies in through the doorway, 19 years old. Pure sex. She says, "Anyone got a match?" And Bogie throws the matches at her, and she catches them. Greatest romance of the century. How'd it start? Lighting a cigarette.
Szóval szeptember 21-én jön a mozikba elvileg, de a Művészben már adják. A plakát meg a bemutató megtetszett, úgyhogy kaptam az alkalmon. Nagyon-nagyon jó volt. A tizennyolcas karika 100%-ig indokolt amúgy.
A történetről csak keveset, mert én is úgy mentem be a filmre, hogy nem tudtam miről szól, és hihetetlenül élveztem, hogy végre nem úgy nézek filmet, hogy egy-egy kritika már a történet felét felvázolta. Szóval csak ezért, szentimentalizmusból.
A 14 éves Hayley (Ellen Page, született 1987) megismerkedik az Interneten egy 32 éves fotóssal, és három heti chatelés után találkoznak. Végül eljutnak a srác lakására, ahol a falakon kiskorú, közel ruhátlan lányok fényképei lógnak, s ekkor kezdődik a menekülni próbálás.
Izgalmas és felkavaró, ahogy a miértek és a hogyanok kibontakoznak. A szinészek szerintem baromi jó munkát végeztek. A tehetetlenség és a düh meg minden... nah szóval egy kis empátia torna. Érdemes szerintem megnézni. Végül egy kis trivia: 18 nap alatt forgatták le. Illetve a Hard Candy (filmcím) az internetes szlengben állítólag a kiskorúakat jelenti. A magyar fordítás azonban nem adja át (nem is tudná átadni) a jelentés összetettségét.
Nem lep meg, hogy díjakat zsebel be a film, mert tényleg jól sikerült. A Művész moziból kifelé jövet persze egy idősebb asszony és egy fiatal pár is nemtetszését fejezte ki, és nem tartották valószinűnek, hogy még egy Almodóvarra beülnek. Ő bajuk, nem?
A nők irányítanak mindent. A férfi(ak) isznak, gyerekeket erőszakolnak és meghalnak. Nos ebben az érdekes világban feltűnik Raimunda és Soledad rég elhunyt édesanyja szelleme, hogy a bocsánatukat kérje, és segítsen nekik. A babona pedig jó kifogás a szellemeknek, hogy köztünk éljenek.
Dicséretre méltó a játék, dicséretre méltó Penelopé kinézete, és dicséretre méltó, hogy a filmben feltették neki azt a kérdést, ami kezdetekttől fogva foglalkoztatott: "Neked mindig ekkora volt a melled?"
Nem kezdek olyan körmondatokba, hogy a szinésznők gyönyörűen átadták Almodóvar gondolatait, és a kamera kezelés olyan karakteresen és finoman mutatta be a történetet..., mert nem az én asztalom. Szerintem ezt a filmet meg kell nézni, de nem hiszem, hogy mindenkinek tetszeni fog. A sznoboknak biztosan :).
S ha már itt tartunk, a film elötti előzetesek között szerepelt Lars von Trier Európája, ami "hamarosan a mozikban", pedig 1991-es film. Ettől függetlenül ha megérkezne, javaslom, hogy azt is nézzétek majd meg.
Iszonyat miket vesztegetnek, de a legdurvább az az Isten városa 2 lemezes szuperextra kiadás 600-ért. Az vág padlóhoz.
Mai beszerzések (600ft):

Namost a The Wild az az, ami az előzetes alapján a Madagaszkárra hajazott, viszont utána jött ki a mozikban, szerencsétlenül. A Madagaszkár nekem kb nem jött be (persze a pingvinek igen), így olyan messzire kerültem e Vadkalandot (ez a magyar címe!) amennyire lehet.
És de rosszul tettem, mert ez bizony bejött. Mármint oké, nyilván nem az animációs filmek csúcsa, de egyrészt szebb animációs szempontból, másrészt meg nevetni is többet tudtam rajta. Na de komolyan, nem téglatest az oroszlán ujja, és még a hangja is Kiefer Sutherland, akinek a meghatódott vagy izgulós Nooo nem megy, de hogy is menne amerika legjobb ügynökének, aki nem rinyál soha, csak teszi a dolgát.
Ezúttal a nagy sztori annyi, hogy van a Kieferoroszlán, meg van egy kölke, aki nem tud igazán üvölteni, a látogatók is kiröhögik, de meg van róla győződve, hogy az igazi vadonban tudna, mármint a kölök van meggyőződve. Gyorsan meg is szökik, az apja meg utánaered, és a barátok is csatlakoznak. A zsiráf, a koala mackó meg a mókus(?). A legjobb fejek ezúttal is a mellékszereplők azért, példul a két városi krokodil az emberek fürdőhelyén, a kaméleonok, nameg a kígyó, aki a legjobb fej az egészben.
A zene is rendben volt, az állatok nem fakadtak úgy dalra bármikor, de voltak ilyen coldplay meg ilyenek egykét jelenethez (csak a coldplayra emlékszem hirtelen, de ciki)
Szóval ez egy kellemes esti mozinak bizonyult, de semmi extra, így 6/10-nél több nem jár. Kell hozzá egy kis hangulat, hogy az ember igazán élvezze. Nálam verte a Madagaszkárt, de gondolom akinek az bejött, annak ez nem fog. Nem tudom miért gondolom ezt, majd jól megcáfoltok. Az imdbn sem valami fényes a helyzete.
Clint rendezi meg minden, de ezt már tudjátok. Nekem bejön, mondhatni, de azárt nem vágott padlóhoz, mint ahoyg azt kellett volna neki. Remélem olyan gyilkos lesz, hogy megtekintés után hat. Mindez a tovább mögött.
Tovább is van →
Elég sok ponyvát olvasok mostanában (igen, ez az olvastam rovat most), de ez a Leslie L. Lawrence még abból is kilóg. Itt már nem szarozott, azért keresték meg, mert a rejtélyt csak az ő zsenije tudja megoldani, tehát nem véletlenül keveredik bele mert épp ott nyaral vagy ilyesmi. Persze most is ott sertepertélnek a szép nők, rögtön kettő is akarja őt, viszont alig pipázik, talán mert kurva meleg van. Azt máig nem tudom, hogy a kedvenc pisztolya (smith and wesson 38) hogy utazott vele a repülőn, de biztos úgy, hogy néha segít a rendőrségnek.
Nem is ő lenne a híres rovartudós (wtf!?), ha nem látott volna át mindenkin már az első hét végén, még mielőtt a komolyabb hullás elkezdődött volna. Ezúttal amúgy mindent bevet, a hold = szóma anya, meg van hangtalan beszéd vagy miaszösz, meg csomó idegen szó, csak hogy ott érezzük magunkat a távol keleten. A sok történés közben mindig az volt a legviccesebb, amikor letettem a könyvet, és a hátsó borítón ott mosolyogott a jóllakott óvodás képe. Ez a csávesz villog az őserdőben?
Erről mr-a zseniális howto: LLL. írása jut eszembe, amiből szinte minden stimmelt.
Az megvan, hogy erre a filmre is aggatják a neonoir jelzőt vagy miafasz, félek kicsit divat lesz ez a noirozás egy darabig. Namost az egy dolog, hogy Brody-t én nem túlzottan kedvelem, így a nyomozó szerepe is vicces részéről, a másik dolog viszont az, hogy Ben "The Moonfucker" Affleck valami díjat besöpört a filmért most Velencében. Bennel semmi bajom, viszont a trailer nem üt. Szerinted?
Csak olyan megemlékezés szinten, hiszen ez a gyerek már elmondta a lényeget. Új lakó beköltözik a lakásba, és megtalálja a kiköltöző által a következő lakónak írt levelet, az a bibi, hogy még csak 2004 van és a 2006-ban kiköltöző levelét találja meg. Igen, a postaláda összeköti a dimenziókat vagy miafene.
A sztori érdekes, de hát ez nem az amcsik érdeme, mivel feldolgozásról beszélünk, és bár nem láttam az eredetit, de én bemondásra elhiszem, hogy jobb. Viszont ez a film sem rossz, szerintem. Egy kellemes romantikus film (nem komédia) egy uncsi szombat vagy vasárnaphoz, a százszor ismételt Nekem 8 vagy gagyi országtesztje helyett.
A legnagyobb pozitívum ugye a ház ami gyönyörű, a többiek meg csak hozzák amit megszoktunk tőlük. Nem oscardíjas itt semmi, csak egy egyszernézhető 6/10, de nem elvesztegetett időnek érzett film.
Közeledik az új James Bond film, a Casino Royale bemutatója, ennek örömére hozzánk vágtak egy új trailert, ami kifejezetten jóra sikerált. Minden más el volt már mondva a filmről, az elvárások magasak, mivel kell a jó akciófilm franchise a népnek.

Adam Sandler megint megcsinálta, de ennyire ne szaladjunk előre, előbb egy kis flém. Az úgy volt, hogy tegnap ez a gyerekkel meg egy szép lánnyal beiktattuk a Távkapcs című filmet Budapest legjobb mozijában, ami a MOM park. Könnnyen érdemelte ki ezt a címet, mivel többnyire csak itt van feliratosan az amit mindenhol máshol szinkronnal nyomnak, lehet ezért is hugyozok szembe az itthoni tömegek kritikájával, amikor azt mondom ez a film bejött.
Mivel imdb 6.9 pont, de itthon még nem is olvastam tóla jó kritikát, gyanúsan a magyar szövegen múlhat, főleg, hogy például a felirat egy teljesen más film volt. De komolyan, Heltai Olga valami iszonyat mit alkotott. Telev volt feleslegesen jópofi nyakatekert hülyeségekkel, amikor valami normálisat mondta akkor is. Én azt javaslom, hogy a fordítást kurvagyorsan hagyja abba és inkább próbálkozzon meg saját forgatókönyv írásával, ott kiélheti a túltengő kreativitását. Ezt azért mondom ,mert annyira más mondatokat írt mitn amit mondtak, hogy csak pislogtam, aztán sikerült nagyjából kizárnom a látókörömből a feliratot.
Na de térjünk a filmre, szóval Sandler megint megcsinálta. Az alap annyi, hogy a sokat dolgozó átlagos ember, azaz Michael Newman (Sandler) egyik este bedurvul, hogy nem tudja a tévéjét sem bekapcoslni, anyni távirányitója van, úgyhogy elindul venni egy univerzálisat. Az egyik boltban ami még éjjel nyitva van a beyond, aztán a way beyond szakaszban végül megkapja az univerzálisat, amiről hamarosan kiderül, hogy a világot lehet vele irányítani.
Szerintem már az alapötlet is rohadt jó what if, és hát rengeteg poén származik belőle, amiket így leírva marháranem lehet átvinni, úgyhogy max a trailer megnézését javaslom.
A szereplőgárda hatalmas, Sandler ugye tipikus, de David "The Hoff" Hasselhoff a legtökéletesebb a főnök szerepére meg azokra a poénokra amik rá jutnak, és akkor ottvan Kate Beckinsale, aki akkora bombázó, hogy egymaga elvitte volna a filmet kb, mint azt tette az Underworldnél. Mellesleg még Christopher Walken is emeli jelenlétével a filmet.
Természetesen nem maradhatott ki az érzelgős rész sem, hiszen Sandler film mégiscsak, ezúttal vagy fél órára nyúlik, ami le is von 3 pontot a végéből, így 7/10 az én értékelésem, de az első vagy 1 óra végig televan hangosanröhögős poénokka, és köztük altestiekkel, de kell az is. Javasolnám a megtekintést, de a szinkronba bele sem merek hallgatni, a felirat meg katasztrófa (remélem a dvd-re majd másik kerül), úgyhogy csak óvatosan, mert az egy teljesen másik film.