
És a filmforgalmazók megcselekedték, amit megkövetelt a film, csak pár hónapot kellett várni. De gyenge kezdőmondat, de lesz ez még jobb is, a lényeg, hogy irány a mozi és a Kígyók a fedélzeten című vígjáték miatt. Oké, horror, mindegy, nem fosatós.
A történet röviden annyi, hogy a film címe teljesen szószerint értendő. Kígyók vannak a gép fedélzetén, és pusztítják a népet. Persze azzal a párral kezdik, akik nemcsak hogy szexelnek a gép mosdójában, de még füves cigit is szívnak. Két bűn egyszerre? Pokolra velük, de nem is akárhogy.
Ez bizony egy igazi trash B film lett, csoda, hogy a vásznakig eljutott, talán csak Samuelnek köszönheti. Nem sorolnám túlzottan a horrorba, mivel inkább akció volt, sok sok kígyóval, meg rengeteg tipikus B jelenettel és kétdimenzós karakterrel. Cicababák, szépfiúk, akkora bejáratott dumák, hogy nem is értem miképp tudta bármelyik színész is komoly képpel előadni őket. Ja és egy királykígyó akármi, ami egy embert be tud kapni, ránézésre.
Oké, a tényleges alap annyi, hogy csávesz szemtanúja lesz amint egy nagy alvilági valaki kinyír egy ügyészt, és elvállalja a tanúskodást. Az Fbi tököscsávó ügynöke Samuel L. "Madafakin" Jackson meg egy sima utasszállítón akarja eljuttatni LA-be. Aztán valahogy felcsempésznek kibaszottsok kígyót a gépre a gonoszok. Could it madafakin happen? Merül fel a kérdés, és a választ is megkapjátok a linken. Nem, nem történhet meg, viszon ez egy film. Egy B film. Ne várjatok többet, csak másfél óra agyatlan szórakozást.
Jót tett a filmnek ez a pár rated R jelenet. Elképzelem amint pg-13-mas szalagokkal beállítottak a stúdióhóz, hogy nagyon komoly horrorfilm tiniknek, de még ők sem tudták komolyan venni. Úgyhogy a megmentésre csak egy módot láttak, hozzáforgatni pár komolytalan de véres jelenetet, meg sok káromkodást. Különös a kontraszt például amikor a pilóta a kemény helyzetben körülírja a dolgot, de nem káromkodik. Ahh.
És ezek a jelenetek, hát én dőltem a röhögéstől, ahogy az el is várható. Pasi kimegy hugyozni és a kígyó ráharap, a csaj mellbimbójára is ráharapnak. Meg rengeteg fasza beszólás, meg sok elhulló ember, meg olyan jelenetek hogy öröm nézni. Kellemes élmény volt na.
Idén talán a legnagyobb hype vette körül a Snakes on a Planet, amibe a filmbuzival én is beszálltam, ehhez képest többet kellett volna hoznia a pénztáraknál, mármint az ekkora netes hype mellett. Itthon sem rózsás a helyzete, legalábbis akik eddig látták mind ilyen 8 fős tömegben nézték, tehát a teremben voltak annyian a vetítés alatt. Most nekem is, de azért szombat délben fura is lett volna valami nagyobb tömeg.
Az értékelésem egy 7/10 mondjuk, de én kurvajól szórakoztam. Enough is enough! I have had it with these motherfucking snakes on this motherfucking plane!. Ja, Heltai Olga fordította, aki ismét új filmet írt. Kb 10 perc volt amíg túlléptem a gagyi feliraton. Értem én, hogy fordítói szabadság meg salala, de nem ennyire.
én csak egyet mondok:
Enough is enough! I've had it with this motherfucking Heltai Olga and her motherfucking subtitles!
Külön megjegyeztem egyet:
(a stewardess a csaj nyakába akarja rakni a rózsafüzért vagy mit, erre a csaj): - No. The hair.
HO interpretációja: - Ne. Összekócolja a frizurám.
Kíváncsi lennék, egy esetleges szinkronszínész hogyan hidalná át a plusz hét szótag okozta akadályokat....
Nekem is volt szerencsém megtekinteni a filmet és teljesen egyetértek Human-nal. Nagyon jól ellehet szórakozni ezen a filmen. Nem kell sokat várni és akkor kellemes 1,5 órát ellehet vele tölteni. A kigyók meg fenomenális módon ölik az embereket, jókat lehet mosolyogni.
Szerintem is kurvajó kis mozi. Ezt tenném kötelezővé, nem a kib*szott Hídembert... :)
Már az első fél órában volt jópár olyan jelenet, amire azt mondtam, hogy ez bizony 8/10, még ha elkúrják a végét, akkor is.
De nem kúrták el, baromi jól lehet rajta szórakozni.
Tartom a 10/10-et.
vlad - akkor ne nézd meg. Komolyan ez kell legyen az első komment? Nyilván nem egyezhet senkivel sem minden filmben a véleményem. Ha meg gyakran nem, akkor max idejársz megnézni, mit ne nézz meg (amit éltetek) azt jólvan :D
Kiváncsivá tettetek, de azért mégis megvárom a dvdripet :) akármikor is legyen az....
Oks, akkor legközelebb megvárom, míg valaki élteti, és csak aztán fikázom... :-I
azér lehet, h majd megnézem ezt a madafakin filmet egy madafakin sör mellett. madafakin!
madafakin jól teszed. szerintem :D
nem nagy eresztés, de szórakoztató a film - 6/10. direkt klisék és jackson. ami sz*r benne arra bárki azt mondhatja, hogy ez volt a koncepció. ja, és a körítés az botrányos.
Én tuti megnézem pár haverral, meg jó sok Chipsel, és hullára fogjuk röhögni magunkat, és tök jól fogunk szórakozni, ezt már előre megmondhatom, mert a leírtak alapján ez a film erre való...
jó nagy reklámot csináltak ennek a fosnak
2/10
Még egyszer nem versz át, ezt tuti nem nézem meg... :-x