Most egyikről sincs már megírt kritikám, lévén eddig egyiket sem láttam. Azért egy Scoopot beiktatok valamelyik nap az tuti. Meg talán egy Flushed Awayt is, ne kérdezzétek miért.
Elvitte a víz (Flushed Away)
Vadászat angolokra (Vadászat angolokra)
Füles (Scoop)
Kiskarácsony mindenáron (Deck the Halls)
Mivel lassan itt lesz a Heltai fordításait nem túlzottan kedvelő klub (HFNTK klub) gyülekező helye, ezért gondoltam szólok, hogy nemsokára mi kerül a mozikba az ő keze alól. Méghozzá szinkron. Casino Royale. Ennyi. Pedig a film jó, 7/10-et adtam neki a kritikám végén.
Ezen kívül még plusz infó, hogy Bond, James Bond magyarhangja Stohl András. Bár ezzel így magában komolyabb gond nem lett volna. Tudom, hpgy jó szinkronszínésznek számít, csak kár, hogy a Való Világ óta utálom hallani a hangját.
Ez az a horrofilm, amin én személy szerint elsőre sem ijedtem meg, meg most sem, viszont a nyomasztó hangulata napokig kisért. Carpenter mesterműve. Már az elejétől kezdve beránt, ahogy a kutya fut a végelen hómezőkön, szól a zene, és egy helikopter üldözi. Azért került most elő és támadt kedvem újranézni, mert volt ez a borzalmas remake hír, amire horrorfanok milliói hördültek fel.
A történet röviden annyi, hogy egy idegen lény el akarja puszítani az emberiséget, az Antarktiszon levő Amerikai bázissal kezdve, miután a Norvégokat már lenyomta. A bejegyzés elején már említett kutyát a norvégok üldözik. Miután egy a látszólag megőrült Norvágokat lenyomják, átugranak megnézni, hogy mégis mi van a telepükön, de csak romokat, meg egy nagyon furcsa tetemet találnak. És egy jégtömböt. A többit majd meglátja az a pár ember aki még nem nézte meg a filmet eddig.
Nekem alapvetően nem az agyonbonyolított történet miatt tetszik, mivel nincs is agyonbonyoolítva, hanem a végtelen hómezők és a klausztrofóbiás érzés az egy telepre zárva az idegen lénnyel helyzet miatt. Az Alien-t is ez emeli magasba. Hiába na, sci-fi/horror klasszikus mindkettő.
A szereplők is brillíroznak, főleg Kurt Russell, mintha rá szabták volna ezt a szerepet is. Na persze a többiek is tökéletes hozzák amit kell, azaz ott a feszültség.

Hát nekem a sötétebb tetszik jobban, már már gonosz vigyor fedezhető fel a sötétebb ruha arcán. nagyban is megnézheted őket: a világosabb darab, és a sötétebb darab Spiderman 3 The Battle Within poszter.
MIlyen szavakat vettek el a gyönyörű angol nyelvből. The garden is looking rather homosexual this morning! A videó a tovább mögött annak a sok embernek akit érdekel.
Tovább is van →
Szóba kerültek a szar címek, úgyhogy bedobom a nagyágyút ami letaglózott pár napja, a jövő heti újságot böngészve. RTL-klub, november 30, este 22:20.. A film címe Üsd, vágd, focizzál! Szerintetek mit éltettek ezzel a magyar címmel? A film rendezője és főszerpelője Stephen Chow. Hát persze, hogy a Shaolin Soccer bújik meg mögötte, mi más.
ÉS a madarak már a DOA film magyar címét is rebesgetik, nem találjátok ki. Dögös, Okos, Akaratos. Duurva. A DOA az Dead or Alive.
Lehet sírni.
Legalábbis az AniFest keretében bemutatják. Konkrétan ezzel nyitják a fesztivált! Gigarulez, ha fiatalosan akarnám jellemezni a hírt. Nov 30 - 19óra - Uránia díszterem. Aztán másnap is lesz. A Scanner Darkly trailer még kinnvan applénél, csak hogy aki még nem tudja miért az év egyik legjobban várt filmje nekem az is fogja az adást. És december 5-én jön DVD-n a Kamera által homályosan magyar címmel bíró Scanner Darkly.
Mellesleg másnap a Reneszánsz francia animfilmet is leadják. Szintén a díszteremben, ahonnan remélem valaki már kivette a tükröket. Ja és remélem valakinek volt annyi esze, hogy vagy hátteret adott a feliratnak vagy legalább egy árnyékot. Mert a Reneszánsznál különben élvezhetetlen a felirat.
Ugye most megy még a hype a Casino Royale miatt, úgyhogy a Cracked magazin (lehet kapni MO-n valahol?) sem maradhatott ki. Persze a vicces oldalról közelítették meg a témát és a leglámább jeleneteket lapátolták össze.
Errefelé megtaláljátok a listát.
Persze a film új, és ha jobban megnézitek a posztereket, amellett hogy véresek, a szöveget ki lehet szúrni. Azért betolom ode is.
It's not a remake. It's not a sequel.Azaz: nem feldolgozás, nem folytatás, és nem egy japcsin alapszik. Hurray. Kattintva kicsit nagyobbak.
And it's not based on a japanese one.
Valamikor baromi rég láttam még nesztelencsigával, de azóta nem újraáztam. Az utóbbi pár hétben meg minden oda mutat, például a Borat előtt várakozta a filmvilágot lapoztam és nem mást mint a BR-t emlegették ott is. Erre tegnap éjjel belenézek valamelyik tévé adásába, és pont a filmről dumálnak. Ez volt a végső lökés, úgyhogy előrántottam a vágatlant és hajrá.
Na, ez a hétvége áll előttünk. Sok magyar film mellett a Clerks 2, azaz a Show Stop 2. Ugye milyen szép magyar cím? Egy angol filmnek adtak egy angol címet. Grat. Azért megnézésileg a héten kb kötelező, a kritikám róla meg erre van.
Aztána másik, amire én tuti elmegyek vagy valami, mégha nem is az első napon, az a Ghost In The Shell. Mert muszáj. Nagyvászon here i come. Remélem nem oylan kis teremben adják majd mint a Takeshis-t a művészben. A Little Man meg 2.4-en áll az IMDB-n. Ami durva. Az éjféli mozilászt majd kiveszem dvd-n, vagy nem.
Shop-Stop 2 (Clerks 2)
Éjféli moziláz (Midnight Movies: From the Margin to the Mainstream)
Idegölő (Idegölő)
Kiscsávó (Little Man)
Madárszabadító, felhő, szél (Madárszabadító, felhő, szél)
Szent szív (Cuore sacro)
Ghost in the Shell - Páncélba zárt szellem (Kőkaku kidőtai / Ghost in the Shell)
Többet Ne! (Te doy mis ojos)
Mostanában nagyon előkerült a téma, főleg ugye a tévésorozatoknál. Ez az, amikor egy cég fizet, hogy benne legyen a showban/filmben, a főszereplők az ő termékeit tolják. Például James Bond egy Forddal "száguld" a film eleje felé. Haha.
Most akkor lássuk, hogy a Wayne's World hogy öntötte ezt poénba.
Tovább is van →
Na ezaz, erről van itt szó kérem szépen. A Bond filmek feltámasztásáról az öregedő Brosnanos utolsó szörnyület után. Nem kellett mást tenniük, mint megnézni a Batman Begins sikerét, és nekik is az alapoktól kezdeni.

Mielőtt valaki félreérti a bevezető szöveget asszem leszögezem, hogy én is a Brosnan Bondokon nőttem fel kb, és a Tomorrow Never Dies tetszett közülük a legjobban, nem pedig az Aranyszem. Volt benne sárm, meg lazaság, meg akció, meg világuralom. Minden ami kell. Aztán megnéztem még a rákövetkezőket is Brosnannal, de nem volt az igazi.
Na az új Bond-ban nincs olyan szépfius sárm, így erősen necces például az a jelenet, amiben a Aston Martin DB9 kocsi mellett adta a két mp alatt leveszlek a lábadról cica szerepet, de ezen kívül majdnem minden rendben van.
Az alap, hogy az új Bond az elején kezdi. Innen indul a film, megkapja a két nullát, és az első bevetését. Még nincs kialakult stílusa, nincs a klasszikus vodkamartinis mondat, sőt a kérdésre egyenesen azt mondja hogy mindegy. Szóval ezek csak idővel lesznek.
Ami a történetet illeti, hát nagy meglepetéseket ne várjunk. Ezúttal terroristák ellen harcol főhősünk. A maga módján, amik között egy pókerjátszma is szerepel. Erről jut eszembe, végre terjed ez a Hold 'Em póker. Kicsit uncsi volt már ez a kidobja a kezéből mindenki a Royalflusht meg a színsort dolog. Ez a fajta póker szerintem sokkal látványosabb képernyőn és élőben is jobb lehet játszani. A másik, hogy a film elején vagy egy jelenet, ami mintha egyenesen a B13-ból került volna ide, azaz az üldözés során az üldözött arc a free running módszerrel menekül. Mint kiderült ő votl a free running másik alapítója a B13 főszereplője mellett. Szintén padlózós látvány.
Craig jól adja a félig szerzetes félig bérgyilkos figurát, bár sokaknak pont ez a gond. Ettől nem Bond. Az elején persze nem sok van még a szerzetesből, hiszen nehezen türtőztetni magát, de aztán alakul. A többiekkel sincs gond, még a képeken általában nem tetszetős Eva Green is végig jól esett a szememnek.
Nem tudom hova írjam, de November 1 óta fennvan a kamerás verzió a google videón. Huhh. Az ciki, szerintem. Errefelé. Ilyen bakit hogy engedhet meg magának a google? Vajon fizetni fognak a sok megtekintés után?
Ultrafriss (na jó, 2 napos?). Csak rajongóknak gyorsan beraktam a tovább mögé. Egyelőre egy kamerás felvétel az egész teaser, amin alig látszik valami a minőség miatt, de biztos van akit érdekel. Ne feledjétek, holnap jön rendes minőségben.
Tovább is van →
Még nem tudom ez-e a hét bemutatója, de majdnem biztos vagyok benne. Jött és felpofozott. Pedig valami miatt az első fél óra annyira nem fogott meg, annak ellenére sem, hogy minden benne van ami nekem egy ilyesmi scifibe kell. De lássuk az alapfelállást
A film kezdetén meghal a legfiatalabb ember, aki 18 éves. Ennyi ideje nem született már új gyerek. A helyszín Anglia. Az emberek nem túlzottan viselik a kipusztulás gondolatát. A rendőrállamság sem ér semmit, minden ellepnek a menekültek, minden lepukkant, a rend alig tartható. Ide csöppenünk be egy robbanással a második percben. És innentől lehet fogni a karfát. A történet alapja, hogy van egy nő, aki gyereket vár, az elsőt ugye 18 éve, és őt kell megmenteni.
A film pedig izgalmas és realista, de komolyan. Mivel nem akarok spoilerezni, így nem mondom meg pontosan mi volt az a jelenet, de 27. perc környékén van, onnantól a teljes figyelmem a filmé volt. Az utolsó fél órában már alig akartam pislogni, mivel az alapüzenet mellett a kidolgozás annyira megcsapott, mint nem is tudom mi utoljára.
Valójában így utólag hatalmas élmény annyira egyben van. És a realizmus mellett még eszméletlen nyomasztó is. Mármint ott vagyunk a cselekményekben. Kézikamerás, de nem idegesítően sőt, itt tényleg ad az élményhez a kézikamera hatás, főleg az akciójelenetekhez. Ismétlem, nem ésszerűtlenül rángatják a kamerát.
Ha már szóba hoztam, az akciójelenetek bárcsak ennyire rendben lennének minden filmben amit manapság termelnek a filmesek. Nincsenek kifogyhatatlan tárak és sebezhetetlen emberek. Szóval ez is pipa.
Aztán ott voltak a színészek. Clive Owent egyre jobban kedvelem hiába van benne valami tipikus bármiben játszik. Ez esetben is hozta amit kellett. A mellékszereplő Caine volt persze a legjobb, de hát hogy lett volna ez máshogy. A számomra ismeretlen arcokban sem találtam kivetnivalót, és még Julianne Moore-t is könnyedén el tudtam viselni, pedig nem túlzottan kedvelem már mostanában.
És a zene. Ennyire jó választásokat. Ugye időben már ott vagyunk ahol a Radiohead oldies, így a füves Michael Caine már azt hallgatja. De van itt még post rock is bőven. Szóval a zenei választás egyértelműen hab a torán helyzetnek bizonyult számomra.
Egy 8/10 simán kijár neki a részemről.
Ugye volt az 5 trailerhang 1 limóban dolog nemrég. Erre most egy standup comedy rész lapul a tovább mögött. Egy olyan méghozzá, amiben Pablo Fransisco figurázza ki a trailereket. Vagy csak dumál róluk, de Keanu hangját is jól tolja. we know too much. we went too far. those are his lines.
Tovább is van →
Most komolyan. Azon horrorok egyiket amit tényleg imádok, jön a tél megint meg lehet nézni nyugisan. Nincs az az isten, hogy ez a remake jó legyen (Variety). Itt (is) filmtörténelmet írt Carpenter és a sok jó színész, közöttük Kurt is. A dőltbetű az nem én vagyok.
- majd lesz benne sok cgi, meg csajt is raknak bele.
- meg rángatózó kamera. villódzás.
Ez a nem semmi. Adjatok neki hangerőt is, és legalább a 480p javasolt, az már dvd minőség legalább. Hiába, már nem vagyok az apple trailer sitejára drótozva, így kösz kombájnak a figyelmeztetést.
Az ember gyermekét szerintem gyorsan kritizálom majd itt is. Aztán a Bor, Mámort is beszívtam, pedig a trailer sezrintem is mindent elárult, szal majd arra is számíthattok. Az ember gyermeke amúgy scifi, és Clive Owen tolja benne a témát. 18 vagy mennyi éve nem született új ember, és hát ez kicsit kikészíti az embereket. Ez az alapfelállás. Guardian meg Kevin Costner és valmai nagyon kiképzős, viharmentős.
Az ember gyermeke (Children of Men)
A könnyek völgye (The Valley of Tears)
Hullámtörők (The Guardian)
Kellemetlen igazság (An Inconvenient Truth)
Bor, mámor, Provance (A Good Year)
Sztornó (Sztornó)
Többet ne! (Te doy mis ojos / Take My Eyes)