Bond, James Bond - Casino Royale

írta human, 2006. november 20. 14:44, 21 hozzászólás

Na ezaz, erről van itt szó kérem szépen. A Bond filmek feltámasztásáról az öregedő Brosnanos utolsó szörnyület után. Nem kellett mást tenniük, mint megnézni a Batman Begins sikerét, és nekik is az alapoktól kezdeni.



Mielőtt valaki félreérti a bevezető szöveget asszem leszögezem, hogy én is a Brosnan Bondokon nőttem fel kb, és a Tomorrow Never Dies tetszett közülük a legjobban, nem pedig az Aranyszem. Volt benne sárm, meg lazaság, meg akció, meg világuralom. Minden ami kell. Aztán megnéztem még a rákövetkezőket is Brosnannal, de nem volt az igazi.

Na az új Bond-ban nincs olyan szépfius sárm, így erősen necces például az a jelenet, amiben a Aston Martin DB9 kocsi mellett adta a két mp alatt leveszlek a lábadról cica szerepet, de ezen kívül majdnem minden rendben van.

Az alap, hogy az új Bond az elején kezdi. Innen indul a film, megkapja a két nullát, és az első bevetését. Még nincs kialakult stílusa, nincs a klasszikus vodkamartinis mondat, sőt a kérdésre egyenesen azt mondja hogy mindegy. Szóval ezek csak idővel lesznek.

Ami a történetet illeti, hát nagy meglepetéseket ne várjunk. Ezúttal terroristák ellen harcol főhősünk. A maga módján, amik között egy pókerjátszma is szerepel. Erről jut eszembe, végre terjed ez a Hold 'Em póker. Kicsit uncsi volt már ez a kidobja a kezéből mindenki a Royalflusht meg a színsort dolog. Ez a fajta póker szerintem sokkal látványosabb képernyőn és élőben is jobb lehet játszani. A másik, hogy a film elején vagy egy jelenet, ami mintha egyenesen a B13-ból került volna ide, azaz az üldözés során az üldözött arc a free running módszerrel menekül. Mint kiderült ő votl a free running másik alapítója a B13 főszereplője mellett. Szintén padlózós látvány.

Craig jól adja a félig szerzetes félig bérgyilkos figurát, bár sokaknak pont ez a gond. Ettől nem Bond. Az elején persze nem sok van még a szerzetesből, hiszen nehezen türtőztetni magát, de aztán alakul. A többiekkel sincs gond, még a képeken általában nem tetszetős Eva Green is végig jól esett a szememnek.

Az értékelés

Azt hiszem mégis csak egy 7/10 amit adok neki, mert voltak üresjáratok, szóval hosszabbra nyúló percek, miközben néztem. DE ennek ellenére bejött, és egy fasza kis akciófilmnek bizonyult.

Na akkor most jöhet a kiosztás milyen tiszteletlen meg műveletlen vagyok a Bond legendához.

További információk: az írást tényleg human követte el.
Ha jobban érdekel a téma, akkor nézz körül errefelé:
Megosztanád a bejegyzést?

Eddig 21 hozzászólás érkezett!

FB2 2006. 11. 20. 16:21

Te ezt hol nezted meg?
Alig varom mar, hogy megnezzem, en nagy Bond rajongo vagyok (megvan az osszes regeny, meg egy par post-Fleming vacak is :-))

En szemelyesen rosszul voltam a Brosnan figuratol, ennek a nyalas, politikailag korrekt balfeknek nem sok koze volt az "eredeti" Bond karakterhez.

Gyakorlatilag annyira jelleget veszitette a franchise, hogy mindenkepp jot tettek vele ezzel a valtoztatassal.

HaDes 2006. 11. 20. 16:29

jaja. én is látni akarom

Phil Ivey 2006. 11. 20. 16:44

Bond jó. Hold'em még jobb. Bár a 7CS és a Razz vagy épp az Omaha mögött elbújhat...

Raven Seldon 2006. 11. 20. 17:37

Én bírtam Brosnant, és talán a Die Another Day tetszett legjobban... Erre meg rendkívül kiváncsi vagyok.

norti 2006. 11. 20. 20:14

én még a roger moore-os, sean connerys bondokon nőttem fel, bár ez túlzás, mert érdekesnek tartottam a sorozatot, de azért nálam sose volt a topon. viszont a pierce brosnan éra a régiekhez képest - bár tele volt high-tech kütyüvel - nem fogott meg nagyon. ez üt. odabasz. talán ha 1-2 kütyü van benne, de alig észrevehető a szerepük. viszont totális akció! a free runningos kezdést annyira eltalálták, hogy leesett az állam, úgy néztem :D

főszereplőnek évgre nem egy "nyálas" férfit választottak, hanem egy brutális arcút. hihetetlen karakteres arca van Craignek. és nagy bűszkén kijelentette, hogy 2 aston martint is vezetett... és az egyiket ő törte össze :D

8/10, de csak azért mert tökéletes nincs, ill. az ellenfél szerepe nem volt olyan kidolgozott.

nemsoká magyar premier, ott leszek a moziban, tuti :)

norti 2006. 11. 20. 20:20

bocs, büszkén-t elírtam, rövid ü :)

BakkaraBarbara 2006. 11. 20. 21:35

9/10, mert perfect movie nem létezik! Craig rendben volt, akció jó, zene jó, script elmegy.

Startmenu 2006. 11. 21. 9:57

Bond film sosem tetszett annyira, hogy még 1x megnézzem... Lehet leugatni, de sztem gagyik. Mind, amit láttam, talán Sean Connerys az még jó valamennyire, de...
Bár ezt az újat nem láttam, de nem ez lesz amiért moziba rohanok.... hanem a Borat !

DCIJB 2006. 11. 21. 11:18

Az utóbbi 1 hónapban végignéztem az eddigi Bond filmeket szépen sorjában, tehát frissek az emlékeim ezekről. Tegnap végre láttam a Casino Royale-t: az eddigi legjobb Bond film, a legjobb Bond-színésszel (Craig még Connery-t is veri)! Az eddig Bond filmek egy jelentős része (bár szeretem őket), kifejezetten nevetségesnek hat e mellett.

Vlad 2006. 11. 21. 17:42

Azt hogy érted, hogy végre terjed a texas? Az usában eléggé el van terjedve... és szvsz nálunk sem ismeretlen. :-)

human 2006. 11. 21. 18:15

a filmekben, hoyg máshogy

Vlad 2006. 11. 21. 18:31

Áhh, az nem jó semmire. Ezt játszani kell! :-D (Rounders rulez! :-))

Bithumen 2006. 11. 21. 19:57

Csak nem Dvlad? Mizu Veled? Hogy megy mostanság?

Vlad 2006. 11. 21. 21:28

Neeem, én csak sima Vlad vagyok. Egyébként mostanság leginkább sehogy nem megy, mivel már jó régen nem játszottam... :-)

zLk 2006. 11. 27. 1:20

Én is 8/10-et adnék rá.
Nekem is bejött ez a full akcio, bár észrevettem a lagymatag részeket is.. Nem bir az ember olyankor állni és várni :)

Amiről egyikőtök sem beszélt, az a zene. Ti nem tudom hogy vagytok vele, de szerintem akkora NAGY FOS VOLT A FŐCIMDAL, hogy hihetetlen!
A bond-os filmek egyik jellegzetessége az elején lévő animációs, elvont frankózenés felsoromaszereplőket kezdés..
Az animáció fantsztikus volt, de a ZENE, háát ecsém.. valaki nagyon elbaszta szvsz..

zLk

Amnesius 2007. 01. 21. 6:25

A Brossnan részek voltak a legjobbak, különössen az Aranyszem és a Világ nem elég. Hogy miért? Brossnan-nek van 1 olyan kisugárzása, ami tipikus James Bond figurává teszi. Sármos, laza, jó képű (nem vagyok homokos, szóval ne értsen félre senki, de valljuk be, hogy Pierce Brossnan nem az a világ rusnyasága pali), jó megjelenésű, inteligens, egyénisége van.
Az új Bond film jó a maga nemében, csak a James Bond 007 sorozatba nem illik a főszereplő személyisége miatt. Nem az a Bond figura a főszereplő. A Bond világhoz nem illő dolgok vannak a filmben, lásd: Ford-al megy Bond (gondolom 1 fizetett reklám jót tett a film költségvetésének, meg még volt pár ilyen reklám szerűség más témában) és a telefonja sem illik a képbe (minimum 1 Nokia E50 illene Bond-hoz, de inkább 1 Vertu), de a vége felé az az öltöny dolog már nagyon sántított nekem! Ok, hogy a csajtól kap ajándékba 1 öltönyt, de James Bond minden téren igényes muki és a munkáltatói az eddigi részekben sem spóroltak a felszerelésén (elegáns ruhák, luxus autók, luxushotelek, stb.), lehet az MI6-nél is érezteti magát a gyurcsány megszorító csomag. Az a szöveg, amikor a film végén meghal a csaj és utána finoman szólva közli a telefonban, hogy meghallt a csaj és prostinak tituálja a csajt már abszolút nem illik Bond-hoz! Bont udvarias és lovagias, igaz néha nem túl kedves (lásd Aranyszem, amikor aValentyíj nőjének az énektudását firtatja röviden, hogy: Mi ez a nyávogás? mondjuk igaza is volt, mert tényleg borzalmas volt a csaj hangja) és szemtelen is tud lenni (lásd A Holnap markában, amikor Carwell-nek mondja: Vagy éppen dezinformációt!), de van humorérzéke is (az Aranyszemben szintén Valantyíj nőjének énektudásának kritizáslása után, miután Valentyíj előkapja a pisztoját és párszor szándékossan mellélő és ez után mondja Bond: Igen tehetséges!). Bond elhamarkodottan soha nem ítél és a Világ nem elégben is eléggé kiakadt (majdnem elsírta magát), amikor megölte Electra-t, akit Sophie Marceu alakított. Mondjuk még a mai napig sem értem miért kellett megölnie, amikor simán el tudta volna fogni a csajt. Igaz, hogy hatalma volt a csajnak, de azért a hatalmának határa is volt.
Bond mindig mindennek megadta a módját az elöző részekben, ez a Bond meg nagyon kispályásnak tűnik. Azt el kell ismerni, hogy a Bond lányok most is gyönyörűek, de azért Bond nem az a fajta pali, akinek túl sokáig tart megszereznie 1álom nőt! Nekem olyan minimális költségvetésű filmnek tűnt az elöző részekhez képest és ahoz képest is, hogy ez 1 Bond film akar lenni. Maga a film nem volt rossz, mint sima akciófilm elmegy, de 1 Bond filmtől többet várnék!

CraigNotBond 2007. 10. 04. 19:18

Hát nekem ez elég nagy csalódás volt... Biztosan jót tesz általában egy sorozatnak egy kis frissítés, de régen láttam ilyen szánalmas alakítást, amit ez a Craig művelt.
Ne értsetek félre, szeretem az újításokat, de sikerült találniuk egy olyan színészt, aki szerintem több kategóriában esélyes lenne az Arany málna díjra. Legalább ekkora csalódás volt a Tom Cruise féle Világok harca, ahol szintén nem tudta hozni a figurát a főszereplő. Mondjuk itt forgatókönyv bajok is voltak!

Igaz itt próbáltak visszanyúlni a kezdetekhez, de nem hiszem hogy lesz Craig-ből valaha is, olyan Bond mint a későbbi részekben. Hiszen az elegancia nem az egyik pillatnatról a másikra alakul ki. Legalább látnunk kellet volna valami halvány próbálkozást.

A szerelmi vallomás jelenet meg egyszerűen botrány volt. Elakadt egy Brazil vagy Mexikói szappanopera szintjén. Az egyik pillanatban rezzenéstelen arcal utáljuk egymást, a következő pillanatban meg már egymásra ugranak.

Lehetne még hosszan sorolni, ami nem tetszett, de lehet hogy már senki sem olvassa ezt a topic-ot.

felcsuti 2008. 04. 14. 22:05

na ilyen szar filmet már rég nem láttam XD

len.org 2008. 05. 12. 16:55

Nos, ez egy kis helyre romantikus akciófilm. Nem érdekelt volna különösebben, mert nem az én kategóriám, mint ahogy a Bond filmek sem; láttam egyet-kettőt, tényleg cukik. Ezért hát, hogy csak most, 1,5 évvel a bemutató után, véletlenül pottyantam a képernyő elé.
Ja! Nemem: nő(!)
Persze, sármos fickó ez a Bond (Sean és a többiek), meg humor meg kütyük, meg minden, de... férfi ideál. Figyelem! Férfiak ideálja! Hál'istennek, hogy nem ilyenek a férfiak. Beledögölnénk az unalomba.
A film: mikor leesett "ez a kezdetek kezdete", inkább úgy olvastam, mintha az előző Bond (a jó öreg Pierce - te jó ég, ilyen nyál embert!), bizony, kinyiffant volna, martini-pöpecöltöny-kütyüstül - csak az esetnél éppen nem volt kéznél kamera, így ez balladai homályba vész. Mintha a "James Bond" név és a "007" is csak egy címke lenne, amit az egyik lead (kiesik a sorból), a másik felvesz (beáll a sorba). Utalás: "a 00sok korán halnak" és "the name is Bond...".
Mint pasi, színész, nem mozgat meg Craig, kimondottan elállóak a fülei, a tengerből kisétálós jelenetnél nem értettem, már miért figyelne fel rá bármelyik nő - ilyen fickó tucatjával rohangál az ilyen helyeken. De igenis van jellemrajz, hiába magyarázzák nekünk többször, szép lassan, tagoltan, hogy az egoja a csillagos ég amúgy meg egy érzéketlen tuskó, mégis láthatjuk, ahogy rendbe szedi magát és zavarba jön a nőtől. Varázsa lesz a fickónak és nem csak a félhomálytól.
Ez egy Real Bond, ríl problémával, ríl döntésekkel, ha úgy alakul, rossz döntésekkel. Zöldfülű, emberibb - így van miért izgulni. Mi abban az érdekes, ha megint megmenti a világot, és ezt persze az első pillanattól tudjuk (na jó, persze most is tudtuk, hogy legalább ő megússza)? Ha rajzfilmet akarok nézni, berakom a lecsót, ha képregény remake-et, megnézem a Dick Tracey-t. Örülök, hogy megmártották a figurát egy kis ecetes vízben, lemosva így a nyálkát.
A szerelmi vallomás persze borzasztó; az igazi szerelmi vallomás, mikor a mest. léleg. helyett a végén inkább smárolja a lányt. És ezek az első pillanattól zabálják egymást, nincs itt fejlődéstörténet, csak azt teszik, amit minden épkézláb férfi és nő - jó kis undorral és lefitymálással leplezik.
Szóval a szövegkönyvet helyenként újraírnám, de egyébként odavagyok a filmért.
A továbbiakban a képlet egyszerű: a progresszív váltás elmaradó sikere miatt a következő részek ijedten símulnak a korábbi Bondfilmek sorába, mígnem kifolyik a tálból, mint az ottfelejtett kelttészta (lásd: U2-élet a POP után, ugyanígy Depeche Mode-Exiter, jesszus, sorolhatnám). Ha lenne vér a pucájukban, mernének tovább kísérletezni - de mint tudjuk, Amerika azért nem mond le, mert sok a biztos szavazója.

Cameron 2008. 07. 01. 1:34

len.org. nahát:) ez jó kritika...nem értek 100% egyett vele de tetszik amit irtál:) nálam a film simán 9 pont! Eva Green nem épp álmaim nője (jó tudom lehet magasra teszem a mércét de ez van:P) és az alakitása sem épp a legjobb ...nade gondoljatok bele mint Férfiak , ha lenne egy csajotok akit szeretek és elárulna titeket(mint tette itt is Eva) és mégis megakarjátok mebnteni mert megbocsáltottok neki (mint tette Bond is) és meghal a lány..hát igen utána jöhet az életünkbe akármilyen dögös cica nyomába sem érhet az első szerelemnek (mert ugye az már helyrehozhatatlan mivel az igazi halott) szóval ez nekem fura lesz ha az uj Bond filmbe megint szerelmes lesz (nem is akármilyen kis vörösbe:D)...ÉRTITEK??

Cameron 2008. 07. 01. 2:02

valószinű ezért lett nőfaló a többi Bond filmben, mert mindehol az elveszett nőjét kereste, de lehet h ez csak az én véleményem...

Hozzászólás űrlap


Név (freeblogos bejelentkező)
(email címed, nem adjuk senkinek, nyugi)

Ezt mondom (offtopik=del):


elég egyszer megnyomni


Ha úgy érzed mindent jól adtál meg, de mégis hibaüzenetet kapsz, vagy nem jelenik meg a kommented, akkor írj levelet, ránézek.



Ezeket fogadod el a mehet gomb megnyomásával:
  • Személyeskedés pl. "hülye" "f@sz" és hasonló esetén törlés.
  • "Csináljatok jobbat" érvelés esetén törlés.
  • Ha random anyáznád az írót, és kommentben teszed levél helyett, akkor is törlés.
  • A linket tartalmazó kommentek 0-10 óra késéssel jelennek meg a sok spam miatt.
  • Az IP címedet megjegyezzük, de csak spamvizsgálathoz.
  • Ha kamu emailt adsz meg, és véletlen levelet írnék neked, ami miatt kiszúrom, akkor törlődik a kommented.