Jackass Number Two

írta human, 2006. december 22. 0:30, 6 hozzászólás

Oké, ez már nekem is sok volt. A kupac Jackass kaszkadőr két olyan jelenetet is össze tudott hozni, amire már azt mondom, hogy durva. Na meg jópár olyat is, amin viszont baromi jól szórakoztam. Például a Knoxville kilövi magát a holdra. (Videó errefelé, ezt nem hagyhattam).



Az Jackass első részéről annó nem írtam, de abban a kedvenc jelenetem volt amikor bazisok víz elsodorta a csávót. Meg az amikor Knoxville arra ébredt, hogy lelöveti magát. Na ezt a lelövést kicsit átdolgozva, de ide is berakták. A végén ahogy onnan elsétál a srác...

Ha emlékezetem nem csal, akkor ebben a második részben (is?) Steve-o-nak csak gusztustalan jelenetek jutottak. Sőt, mindkettő ami nekem sok volt az az ő nevéhez kapcsolódik. Pióca a szemre bazze. Ok, többet, és a másodikat ami taccsolós azt nem árulom el. Higgyétek el, még rengeteg maradt. Eszement ötleteik voltak.

Pontozni igazából nem akarom, mert nem olyan film. Inkább néhol gusztustalan 90 perc szórakozás, csak erős gyomrúaknak. Meg oylan srácoknak, akik bírják a tökönrúgást (a srácok szeretik azt a részt veszélybe sodorni, fel fogtok szisszenni párszor).

Na jó, elárulom én melyiken röhögtem a legjobban: Nagypapa az unokájával.

További információk: az írást tényleg human követte el.
Ha jobban érdekel a téma, akkor nézz körül errefelé:
Megosztanád a bejegyzést?

Eddig 6 hozzászólás érkezett!

saco 2006. 12. 22. 8:56

A cápás rész se volt rossz, mondjuk inkább megdöbbentő a számomra

dzsordzso 2006. 12. 22. 9:50

A kis makettházas kiswc-s résztől a mai napig rosszul vagyok.

Deadly 2006. 12. 22. 10:07

a kettőt még nem láttam, de az 1 vicces volt.
ellenben megnéztem a Dirty Sanchez movie-t...
bár meg kell néznem a Jackass2t, de én ki merem jelenteni, hogy nem lesz gusztustalanabb, mint abban, az a bizonyos jelenet volt. :D az embertelen. :D
amúgy dirty nem olyan jó, kevésbé viccesek, mint Jackassék, de sokkal durvábbakat vállalnak be. ez is valami. :)

pigi 2006. 12. 22. 11:26

szerintem a legdurvább a mérleghintás-bikás rész volt. ott aztán volt rémület az ő arcukon is rendesen.
gyomorforgató poénok is voltak jócskán. de az inkább gusztustalanság és perverzség kategória.

Duddits 2006. 12. 22. 17:05

Szerintem a leggusztustalanabb jelenet az a "Party boy"-é volt, kétségtelenül....

Van egy jelenet amin majdnem elhánytam magam (nem viccelek) annyira undorító hogy én mindenkinek azt ajánlom, hogy egyszerűen csak tekerje át.... Nem veszít vele semmit, főleg nem a gyomor tartalmát!:)

spoiler:

az a jelenet az ami egy jóval kezdődik...

spoiler vége

startmenu 2006. 12. 23. 14:13

Szerintem simán 9/10. Hehe. A koliban ezt mindig nézte az egész szoba, mikor becsúszott 1-1.

Hozzászólás űrlap


Név (freeblogos bejelentkező)
(email címed, nem adjuk senkinek, nyugi)

Ezt mondom (offtopik=del):


elég egyszer megnyomni


Ha úgy érzed mindent jól adtál meg, de mégis hibaüzenetet kapsz, vagy nem jelenik meg a kommented, akkor írj levelet, ránézek.



Ezeket fogadod el a mehet gomb megnyomásával:
  • Személyeskedés pl. "hülye" "f@sz" és hasonló esetén törlés.
  • "Csináljatok jobbat" érvelés esetén törlés.
  • Ha random anyáznád az írót, és kommentben teszed levél helyett, akkor is törlés.
  • A linket tartalmazó kommentek 0-10 óra késéssel jelennek meg a sok spam miatt.
  • Az IP címedet megjegyezzük, de csak spamvizsgálathoz.
  • Ha kamu emailt adsz meg, és véletlen levelet írnék neked, ami miatt kiszúrom, akkor törlődik a kommented.