A forrás (The Fountain)

írta human, 2007. március 31. 3:54, 174 hozzászólás

Nem is tudom hol kezdjem... Bevallom én kiszáradt szájjal néztem végig a Fountain-t, egyszerűen alig akartam hinni a szememnek. Könnyen lehet, hogy a film felét épphogy értettem, de így is teljesen elvarázsolt. Na lássuk, mi is az egy évezreden átívelés titka a Pí és a Rekviem egy álomért rendezője szerint.

The Fountain

Kezdjük ott, hogy a zene, hát az a hab a koronán, vagyis értitek. Clint Mansell ismét hatalmasat alkotott. Ő az aki a Rekviem egy álomértben is ugyanennek a rendezőnek (Darren Aronofsky, korunk egyik zsenije) működött közre, és ott is hasonló erővel dobott a film hangulatán. Most is az OST-t hallgatom, annyira csodálatos.

Aztán a színészi alakítások, hát ilyenkor vicces amikor Dr "három arca van" Cox leoltja Hugh Jackmant. Egész egyszerűen magával ragadó amit művelt. Nekem Rachel Weis valahogy ellenszenves mostanában, szóval ahhoz kellett egy kis idő, hogy az ő játékát élvezzem, de azért sikerült. A többiek meg ugye finoman a háttérben vannak (Randy az Earlből, hehe) tehát nem sok vizet zavarnak.

Harmadszor pedig a film vizuálisan is teljesen magával ragad. A jövőbőben játszódó rész csodálatosan nézett ki (senki se modern űrvárosokra gondoljon, semmi olyasmi nincs benne).

A történet meg, hát fogalmam sincs. Ugye sci-fi, de teljesen az érzésekkel operál. Van benne valami gömbben űrutazás, van benne 16. századi Spanyolország, és van benne jelen is. Ez utóbbi a legerősebb szál, e köré építkezik a többi. Amúgy keresik benne az (örök) élet fáját is, a halhatatlanságot, a halál elfogadását. Mondom, nem könnyen összefoglalható, biztos ezért bukott meg a mozipénztáraknál.

The Fountain értékelés

Részemről 9/10 pont, ez az amiért a filmeket kitalálták, a varázslatért (nem kertelek, egy könnycsepet is elmorzsoltam a film alatt). Ami ilyenkor megdöbbentő, hogy én Brad Pitt-et el nem tudnám képzelni a szerepben, most hogy láttam a filmet, pedig eredetileg ő lett volna a férfi főszereplő. Ha a Trójáért hagyta ezt itt, akkor mi csak jól jártunk vele, még ha így végül kisebb húzonevekkel lett bemutatva a film, ami az esélyeit csökkentette a pénztáraknál (igen, szerintem Brad azért nagyon húzónév, mint Hugh meg Rachel).

Hát igen, anyagilag eléggé bukta lett a film, hiába áll 10 ezer szavazat után 7,9 ponton, ha 35 millióból készült és mozikban 14-et hozott világszerte. Nálunk már ugye be sem mutatták, pedig ezt jó lett volna nagyvásznon látni.

A Bourne ultimátum trailer

írta human, 2007. március 29. 17:10, 22 hozzászólás

Aztajóbüdös! Nekem valahogy jobban bejön ez a Bourne sorozat, mint a Bond, bevallom. Valahogy emberközelibb, és nem annyira képtelen. Jó-jó tudom, nem egy szint, de akkor is. Ha tartják a szintet, akkor ez a film kurvajó lesz. Már ahoyg a nő benyögi, hogy kivel állnak szemben, és az az ugrás, szóval ez a trailer megcsapkodott. (iceshark jelezte, thx).



Bourne bizony lenyomná Bond-ot, akkor is ha az kibírja amikor a golyóit ostorozzák.

Heti mozi bemutatók: Március 29.

írta human, 2007. március 29. 14:08, 11 hozzászólás

Ezt most komolyan gondolják? Két magyar film, egy Mr bean és egy Ausztrál noname. Mi a francot nézzünk így?

  • Buhera mátrix
  • Mr. Bean nyaral
  • Ópium - Egy elmebeteg nő naplója
  • Vízbe fojtott bűnök - Jindabyne

Silent Hill - A halott város

írta human, 2007. március 29. 13:52, 19 hozzászólás

Na ez milyen? Még 1 éves sincs a film bemutatója és már vetítik a tv2-n. Ha valaki kiváncsi rá, hogy más miképp viszi végig a játékot, annak ajánlott. Komolyan olyan hatás végig, fel-le mászkál a főkarakter és annyi.

Sajnos nem volt olyan ütős, mint amit vártam, de akkor is meglep, hogy ilyen gyorsan képernyőre kerül, méghozzá 18-as korhatárra, este 10-től. Azért vannak benne erősen durva részek, szal a kidolgozással szerintem nem volt baj.

Redline

írta human, 2007. március 28. 18:55, 18 hozzászólás

Azt hiszem az autómániás mozibajárók, akiknek bejött a Halálos iramban azok majd a Redline-t sem fogják kihagyni, elég csak megkuksolni a trailert, és lejön a tipikus hasonló film hatás.

Ezen kívül még a köré kerített vírusmarketing sem semmi, hiszen egy gagyi kamerás vidóeban összetörnek egy másfél millóba kerülő Ferrari Enzo-t. Itt a videó. Persze, hogy kurvasokan írnak róla, sokkal többen mint amennyi reklámot lehetett volna venni 1,5 millióért.

This is Sparta!

írta human, 2007. március 28. 11:50, 12 hozzászólás

Lena Headey - 300 premier

28 héttel később trailer

írta human, 2007. március 27. 11:52, 22 hozzászólás

Kiraktam a 28 héttel később posztert, erre egyikőtök rögtön jelezte is, hogy hát de a trailer is elérhető, na akkor lássuk. Semmi igazán nagy név, B mozi hatás folytatás meg minden, de ez szerintem még jól is elsülhet.

UPDATE: most látom, hogy az applehoz is felkerült HD minőségben. Nézed!

Seraphim Falls

írta human, 2007. március 27. 1:47, 7 hozzászólás

Oké, mi is ez? Egy Western film, így a stílus vegetálásában, olyan arcokkal mint Pierce Brosnan és Liam Neeson. Az alaptörténete annyi, hogy Pierce még a polgárháborúban kiirtott egy családot az északi sereg tagjaként, vagyis parancsa miatt meghaltak, de a férj életben maradt, és a nyomába ere bosszút állni. Hogy miért volt jó a film? Mindjárt mondom.

Seraphim Falls

Hát gyerekek, az első több mint 1 óra valami iszonyat lebilincselőre sikerült. Persze menekülő ember az egész, de kit érdekel? Gyorsan a lecsóba csapnak, Pierce táborozik valami hófödte hegységen - ami baromi jó helyszín amúgy - lövés dördül és szinte minden cuccát hátrahagyva el kell menekülnie 6 üldöző elől. Persze a többség ott töltelék, hogy azért el is hulljon valaki, de ez kit érdekel. Hiába van a csapat túlerőben, egy tapasztalt harcost üldöznek, aki megsebesülve is túltesz azért rajtuk.

Amúgy az ilyen bosszú-történetekben mindig van valami elkerülhetetlen érzés, kár hogy ezúttal annyira nem sikerült érzékeltetniük a nagy tragédiát.

Tudom, elég kevesen vannak azon a véleményen, hogy Brosnan jó, de szerintem az. Persze szakáll kell, hogy tapasztalt öreg róka kinézete legyen, de akkor is. A Matador-ban is bírtam, és hát itt sem volt vele baj. Akit kicsit nehezebb volt megszokni a western szerelésben az Liam Neeson, de végül őt is megkedveltem.

Igazából akkor enny. Értékelésnek a maximálisan bénán éreztetett minimál történet miatt csak egy 7/10. Ha egyszer az utolsó 1 órát kivéve végig fenntartotta a figyelmem akkor ennyi jár neki, akkor is ha a film fejezése lehetett volna ütősebb is. Egyszerűen szórakoztató.

28 héttel később poszter

írta human, 2007. március 27. 1:32, 6 hozzászólás

Amúgy a foxatomic oldalán van egy sneak peak a trailerbe (a másikat már én is linkeltem jó régen), meg kell keresni kattingatva a borzasztó flash-es siteon. Nem értem néha a mozisokat, hogy akarnak hypeot generálni, ha még csak nem is premalinkelhetőek az anyagok (a 300 oldala mennyivel barátibb, még posztert is kiraktak letölthetőben), persze a kevés infó is bizonyos fajta hype, elismerem. Na akkor végül lássuk a 28 héttel később posztert.

28 weeks later poster

Memento

írta human, 2007. március 25. 1:40, 32 hozzászólás

Christopher Nolan fogta magát és 2000-ben egész egyszerűen beírta a nevét a filmtörténelembe a Memento-val. Ha egyszer ez a filmje az IMDB top250 listájának a 26. helyén tanyázik jelenleg, akkor már nem lesz csak úgy elfelejtve a jó öreg Chris. Azóta már egy legendát is feltámasztott, ez pedig a Batman:Begins lenne, ha nem ugrik be elsőre (imdb250 #90).

Pedig ha a történetre nézünk, akkor ez egy sima kis jólbevált krimi/thriller recept. Hősünk feleségét brutálisan megölik, ő még verekszik is a gyilkossal, aki végül leüti. Ez alapján a sok szürke film között kéne lapulnia ennek a műnek, a már tízszer elfelejtettek között, de nem véletlenül lett kult a Memento rekord idő alatt.

Memento - Guy Pearce

Az a csavar a történetben, hogy a film azzal kezdődik, amint hősünk elintézi a felesége gyilkosát. Hogy innentől se legyen egyszerű a dolgunk, majdnem az egész film visszafele játszódik. Na nem konkrétan visszafelé van játszva, hanem blokkokra van osztva, és ezek a blokkok normális időben játszódnak, viszont fordított időrendben vannak egymás után. Nemtudom, mit kavarom ennyire a leírását. Tehát az első blokk az, hogy hősünk megöli a gyilkost, a második az, hogy megérkezik oda, ahol ez a gyilkosság megtörténik. Természetesen, hogy még mindig ne legyen egyszerű az életünk, van egy rendes időrendű szál is, de ez megkülönböztethető azért.

Na nem csak a mi gondunk nehéz a kibogozás során (annyira azért nem), a főszerepő Leonard élete sem egyszerű, mivel képtelen új emlékeket elraktározni az agyában, a felesége támadójával történt verekedés során szerzett feji traumája miatt. Ezért polaroid képre rögzíti a dolgokat az emlékezete helyett, a gyilkosra vonatkozó fontosabb információkat pedig a testére tetoválja.

A színészek is remekelnek. A Leonardot játszó Guy Pearce neve nekem itt égett be az emlékezetembe, akkor is ha ez most hülyén hangzott egy memóriavesztő főszereplőről. Bár Carrie-Anne Moss helyett szinte bárki más lehetett volna, annyira semmi extra nincs ebben a nőben, viszont a másik férfi főszereplő, Joe Pantoliano kárpótol minket. Igen, mindketten a Mátrixból jöttek.

Memento értékelés

Egy 8/10 simán, és hát mivel 999-ért árulják a dvd-t így az egy pillanatra semv otl kérdéses, bár pár nagyon elszánt rajongó berendelte inkább az ultimate kiadást kintről.

Stardust trailer - Neil Gaiman regényéből

írta human, 2007. március 24. 10:00, 12 hozzászólás

Hoppá, Neil Gaiman regényéből készült film, és SeSeam szólt, hogy ma került ki a bemutató a webre. Hát egyelőre ez marha jónak néz ki. Különleges helyszínek, elég jó látvány, ahogy azt kell. Az eleje fura volt, aztán átment a falon, de majd meglátjátok.

A szerpelőgárdát elnézve pénz is volt rá, szal nem pár millióból készül mint a Mirrormask (ami még így is marhajó volt)

300

írta human, 2007. március 22. 18:36, 110 hozzászólás

Az egyik legjobban várt filmje nem váltja meg a világot, de hát ki várta ezt tőle? Pár nagyon elborult rajongó. A trailer egyetlen dolgot sugallt, itt zúzás lesz, brutális látvány, ropog a popkorn a szánkban majd és a vér fogja megízesíteni. Perverz kép, mi? még mindig közelébe sem ér pár lénynek a filmben.

300

Először is a teljes pozitívumokkal kezdem, a látvány oda és vissza csap. Gondolom sok kép egyenesen a képregény beállításaiból (az alábbi felvételek is bizonyítják (1, 2, 3)), de teljesen ennyire durvára számítottam. Az év első igazán kickass bunyója is ebben van, amikor a fura mellkasú óriást szabadon engedik, és összecsap a spártaival. Persze a többi csata is lélegzetállító, még ha volt olyan jelenet amit csak azért zavartak szerintem le gyorsan, hogy az se maradjon ki a képregényből.

Komolyan mondom nektek, ez a Frank Miller, vagy a film rendezője, hát ez nagy perverz. Egyszerűen imádja a groteszk formákat, az orákulum rész, hát az majdnem elfordulós volt. Nem szeretem ha nőket így aláznak meg. Az viszont elismerem, hogy művészetileg nagyon egyben volt a látványvilág, egyik lény sem lógott ki túlzottan.

És akkor pár negatívum is azért: azt nem rovom fel, hogy alig volt duma, de azért pár helyen a "történetmesélő" helyett lehetett volna tényleges párbeszéd. Az otthoni helyzet, hát finoman szólva is faék volt és időhúzás érzés. Ettől még a királyné tetszett, ki is ez a csaj? Szóval ez valahogy úgy jobban ütött volna, ha icipicit hosszabb felvezetés, de a csatát már alig szakítják meg, akkor is ha úgy az egy picitmonotonabbnak tűnt volna, mert így meg épp tátjuk a szánkat a vérengzésre, erre a királyné tart egy találkozót aztán irány vissza a csatatér. Nem esett jól.

300

Ami viszont nekem talán a legnagyobb negatívum volt az a zene. Agyba főbe éltetik mindenhol, de talán ha 3 szám akadt (abból az egyik a végefőcím baze) ami olyan tényleg dübörög az adrenalinosra sikerült. No igen, a NIN szám elég magasra tette a lécet azért, de lehet jobban jártak volna ha valami hasonló populárisan indusztrális muzsikát dobtak volna alá.

300 - értékelés

Egy 7/10 a részemről, korrekt szandálos pop-corn film, büntető látvánnyal, és a kelleténél icipicit több otthoni jelenettel (Spártában szerintem nem is a gyengéket szűrték ki születés után, hanem azokat akiken látták, hogy szűrös lesz a mellkasa, haha). Egy két változtatással azért most tényleg új korszakot írnánk.

Mozi negatívumok meg: ice tea már nincs üvegesen csak pohárban (why oh why?).. és ennyi. Heltai Olgának nem sok szöveg jutott és bár párat valszeg meg lehetett volna oldani máshogy, jobban, de azért most nem írt új filmet, az bizos. Az meg milyen, hogy feltűnt a Napfény szinkronos előzetese (coming soon itthon is, tényleg, legközelebb azon találkozunk?) és az addig folyamatosan mögöttem dumálók teljesen elhallgattak. Erről jut eszembe, be kéne szerezni olyan széket itthonra, csak a padlóhoz rögzítés nem tetszik egyelőre.

Heti mozi bemutatók: Március 22.

írta human, 2007. március 22. 13:29, 5 hozzászólás

Amire én most mindjárt indulok, az ugye a 300 (este kritika), a Főfőnök-ről pedig ez a gyerek ez nem viccel ejtett nektek pár szót most nemrég. A Fekete Dália akár jó is lehetne (trailer az) de úgy tűnik nem sikerült De Palmának a buli most. A másik kettő meg magyar film.

  • Fekete Dália
  • Főfőnök
  • A hét nyolcadik napja
  • Nincs kegyelem
  • 300

Főfőnök - úgy kell nekem!

írta ez a gyerek ez nem viccel, 2007. március 21. 22:31, 6 hozzászólás

Lett volna húsz fontosabb dolog, amit csinálhattam volna, de a mérleg másik tárnyérjában ott volt az ingyen jegy a premierre, a művész mozi és Lars von Trier. Ezen utóbbiak javára döntött a sors.

FőfőnökA Trier filmek nekem sorra bejöttek. A Dogville után most arról kéne írni, hogy milyen a kamerakezelés a Direktøren for det hele címűben, mi a rendező szerepe, satöbbi, de ez nem így lesz. Ezt megteszik majd huszan mások, akik nagyon értik a dolgukat. Mellesleg nem hazudik a film. Az elején leszögezi, hogy mire kell számítani, és arra kell számítani. Komédia, Lars módra. Szerintem akiknek a Dogville tetszett, azoknak ez is fog, és mindenképp nézzék meg moziban.

Egyik hatalmas pont Finnur volt (played by Friðrik Þór Friðriksson - avagy echte izlandi figura). Az izlandi nyelv fura egy jószág, ezt már a 101 Reykjavík óta tudom. Emellett a fazon szövege, és ahogy kikelt magából minden egyes dán sor után, kurvajó volt. Próbáltam képet keresni a jelenetről, de nincs ellátva ilyennel az internetes közösség.

Pártatlanság látszatának okán megpróbálom tolmácsolni a közönség véleményét, már amit hallottam: "ez kurva szar volt". És hogy miért "úgy kell nekem", ez is kiderül a film végén.

Az akaraterő próbája

írta human, 2007. március 21. 15:52, 23 hozzászólás

Most gondolom direkt húznak. 1 nap van hátra, erre nemhogy kijön egy rendes TC a 300-ból, de valami dvdscreenernek hívott is. Hát eszem megáll, meg a szívem. De mostmár kitartok, csakazértis. Az ilyen filmeknél a legnehezebb a várakozás (azért egy kamerás verziót tuti meg tud állni az ember), amikre pokolian kíváncsi vagyok.

Karib tenger kalózai 3 bemutató

írta human, 2007. március 20. 12:20, 30 hozzászólás

At world's end bla bla Jack Sparrow beszívta és Chow Yun Fat is szerepel és a trailer meg innen lehúzható ropogós magyar szerverről mint a villám (vagy a yahootól).. one man and a half robot android women.. ja az más. Az előző Karib Tengeres móka nekem tetszett ám.

Első ránézésre ez teljesen kész lesz, csata a bazi örvényben, vagy mi a fene az. Még több akció stb...

Karib Tenger Kalózai 3 - At World's End

A visszaszámlálás utolsó napjai - 300 - csütörtökön

írta human, 2007. március 19. 22:17, 34 hozzászólás

26 napja is szóltam, meg hát agyonhypeoltam én is az első videóanyag óta, hát gyerekek, most csütörtök, premier, még aznap megnézzük vagy nem vagyunk filmbuzik. Persze ha a trailerek nem jöttek be akkor nem kell, a többiekhez szóltam. Negatív kritikákat se linkelgessen most senki, köszi, majd csütörtök este inkább.

Tonight we krix-krax in hell!

300 távol keleti poszter

A Sunshine előzetes amit még nem láttunk

írta human, 2007. március 19. 17:32, 25 hozzászólás

Nekem legalábbis új volt, pedig ránézésre több hetes, most amikor viktor szólt kommentben. Ezúttal a sztoriról is megtudunk pár dolgot, hát máris nem tűnik akkora Mag koppintásnak.

Van Wilder 2: The Rise Of Taj

írta human, 2007. március 18. 3:26, 17 hozzászólás

Van egy olyan érzésem, hogy a National Lampoon filmek kapcsán nem leszek a legmegbízhatóbb forrás, legalábbis ha a most megtekintett Van Wilder 2 fogadtatását nézem, hát gyerekek, muszáj ellenkeznem a sok negativitással. A Drom Daze 2 is hasonló eset (szintén National Lampoon). De tényleg, ezt hívjuk agyatlan szórakozásnak, jó csajokkal. Na nem mintha a Van Wilder első része (magyar cím Buliszervíz) az imdb-n olyan jól szerepelne, hiszen a 6 pontot sem éri el, de ez, a második rész, hát ez bizony 3 pont alatt van, de most tipikusan tegyünk a pontszámra, mint a Hé haver hol a kocsimnál, és lássuk a lényeget.

Van Wilder 2: The Rise Of Taj

Oké oké, mielőtt gyorsan átnéznénk a sztorit ki kell emelni, hogy a csajok egyszerűen bombázók voltak. Az eszméletlen akcentusú Sadie is (be kellett kapcsolnom az angol feliratot!), a lány akire Taj hajtott is, és az is aki elájult. Na jó, a többi is, de szerintemAngliában nincs ennyi jó csaj, haha. Ezt csak az angol sorozatok miatt mondom, amikbe örülnek ha egyet találnak néha.

És igen, nem szerepel benn Van Wilder, azaz Ryan Reynolds, aki baromi jó amúgy. Így tehát a címbe csak azért került a Wilder név, hogy azért valaki meg is nézze a filmet, mert hát ki lenne arra kíváncsi, hogy The Rise of Taj?

Amúgy arról szól, hogy Angliába megy Taj, ahol tanít, hogy professzor lehessen vagy mi. Nem az a lényeg, hanem egy lúzerekkel teli fraternal házba kerül (ennek szerintem nincs magyar megfelelője, de biztos láttátok már, mint a csajoknak az alpha-béta-gamma meg a többi ilyesmi, szal többen élnek egy fedél alatt és összetartanak meg minden), és hát kicsit kikupálja őket. Van valami nagy verseny is az egyetemen, amire persze beneveznek, ilyesmi.

Azért persze hogy jó pár poén ismerős volt és az utolsó fele is eléggé elkapkodott, de sebaj. Na lássuk a végeredményt.

Van Wilder 2: Rise of Taj értékelés

Hát nem tudom, jól elütöttem vele a szombat estémet, úgyhogy egy 6/10 mindenképp jár neki, de aztán nem bántsatok túlságosan. Mondtam, hogy National Lampoon filmeknél ilyesmi előfordulhat. Ez egy agyatlan szórakozás másfél óra volt, bevallottan.

btw, ilyen pár sor a végére azoknak akik már látták: szerintem a Sadie-nak dublőre volt a tollaslabdánál, de a vizes pólónál nem, és észrevettétek, hogy Lauren Cohan (akire Taj hajtott) kicsit ki lett satírozva ott az elbújik a szekrénybe jelentnél. Igne, erre is volt idő figyelni, de azért nem kockáztam ki nyugi.

Faterok motoron (Wild Hogs)

írta human, 2007. március 16. 12:52, 17 hozzászólás

Na ez az amikor jó látni az ismert arcokat, de sajnos elég kevés poént sikerül az íróknak alájuk tenni. Azaz nézhetjük a közepes filmet, aminek a főszereplője pedig a sok ismert komédiás, meg nem komédiás arc, és még Marisa Tomei-t is sikerült besuvasztani, meg John C. McGinley-t ugye, bár ő csak a Scrubs rajongóknak tűnik fel ismertként valszeg.

Faterok Motoron (wild hogs) - Travolta, Lawrence, Macy, Allen

De komolyan, John Travolta, William H. Macy, Tim Allen, Martin Lawrence. Egész jó gárda, nem? De az említett Marisa mellett van itt még bostoni helyszínelő lányka, na és a Lost rajongók is kiszúrhatnak egy othert, akiről így kiderül, hogy a sziget előtt motoros volt, aztán meg ki tudja milyen útra tért.

A történet annyi, hogy Porsche vásárlás helyet a Wild Hogs "motoros banda" tagjai (akik bazi régóta jóbarátok) roadtripre mennek a midlife krízisükben. Persze némi kalamajkába is keverednek egy motoros bandával (aminek a főnöke Ray Liotta, agyontetoválva játssza a kemény motorost), hiszen kell izgalom is meg feszültség.

Faterok motoron értékelés

Egy 5/10 sajna, mert ez bizony eszméletlenül közepes volt, amit a zene is csak ritkán dobott fel. A film eleje még csak-csak, ahogy útrakelnek, de aztán kb a másik motoros banda feltűnése után erőteljesen unalomba fulladt. Ja, még egy dolog idegesítő volt, az amikor becgiztek, és a bika 10 méter magasra öklelt egy embert akinek rajzfilmszerűen semmi baja nem lett persze.

Régebbiek | Végére »