Transformers, a Film

Muszáj védelmembe vennem a filmet. Nem lehet, hogy egy meghatározó blogon csak 6/10 legyen, és 90%-ban lehúzó kritika mutassa be a Transformers filmet.

A filmnézés előtt a következő kell, hogy a mentális állaptot jellemezze: ez egy ovis film. Mint már kifejtettem a kommentekben, a trailer erre teljesen egyértelmű, vitathatatlan utalást tett azzal, amikor a főszereplő srác kiszólt az ablakon a több tonnás robotnak, hogy anyukája nagyon dühbe gurul, ha meglátja őket. Innentől kezdve nem kell másra számítani, mint eyecandy-re. Ráadásul az említett részhez tartozó jelenet roppant mókásra sikerült, ha a közönség nevetésének hinni lehet.

Kezdetben vala a kocka. Legalább megvan a Star Trekes vonatkozás is. A Transformers a Borg! Nem kell érteni, hogy miért van a kocka, sem azt, hogy miért csinál mindenből gonoszat. Azt sem kell várni, hogy mélyenszántó gondolatok, filozófiai értekezések röpködnek majd a levegőben metál testek helyett. Esetleg a szilícium vagy szén alapú élet előnyeiről kellett volna diskurzust folytatni? Nem hiszem.

Látvány, látvány és látvány. Induljunk ki az alábbi képből:

Optimus Prime ősrégi ábrázolása

Ezután odatesz, vagy odatesz a film? Nem kétséges, hogy a “B-” humor a filmben abszolút szükséges kötőanyag volt. Anélkül az egész egy női strandlabda meccsel lett volna egyenértékű. John Torturro szerepeltetése merész lépés volt. A Lebowskibol ismert Jesus (illetve Adam Sandler filmek szereplője is) mókás hatást keltett, mint Sector 7-es titkosügynök.

A sztori tényleg puha volt. Gyermeki lelkem némi átérzéssel izgult ugyan a történet alatt, de nem vitatható, hogy sokkal több katartikus jelenet belekerülhetett volna. Minden ment flottul, mint egy gyerekmesében. Nem voltak nagy rádöbbenések, beismerések, fordulópontok.

Egyre kevésbé tagadhatom beteg vonzódásom az ilyen, “egyszerű” filmek iránt. A magam részéről meg tudnám nézni mégegyszer. Nekem ugyan nem a Transformers képregényből volt a legtöbb, sőt nem is emlékszem már nagyon, hogy mi volt azokban a képregényeimben, ráadásul csak egyetlen Transformers játékom volt – hosszú környörgés árán -, de amit tegnap láttam, az bejött. A zenére is csak ritkán figyelek fel filmben, de itt még az is tetszett.

Míg egy jobb Woody filmet is élvezni lehet monitoron, addig ehhez az alkotáshoz javaslom a vásznat. Javaslom annak ellenére, hogy a büdös, bunkó mozik motoznak és kutatnak a film előtt, majd a film közben bejönnek, és piros lámpácskájukkal bámulják a bámuló közönséget. És pulóvert sem szabad elfelejteni vinni a moziba.

ezagyerek
írta
2007. 06. 30. 15:16
megjelenés
48
hozzászolás


48 hozzászólás a “Transformers, a Film” bejegyzéshez

  1. Pontosan így kell hozzáállni! Hisz mindenki volt gyerek. S talán így már az sem nevetséges, ha a polcon ott figyel az 1986-os mozi DVD-je, meg mellette a G.I. Joe! :D

  2. a trafoban minden megvan, hogy igazi fanboy klasszik legyen és nagyjából egyetértek azzal, amit a kezed ír, sőt. de ugyanazt érzem, mint a 300 esetében, hogy lehetett volna még jobb is.

    lehet a transformers is dumb film, de még bőven maradt benne kihsználatlan kakaó szerintem. (a 300 20 perccel rövidebb, máris 9/10:), így ez a 9/10-ből mínusz két pont.

    (amúgy, ha robot, akkor lehetne sima önirónia is, ha nem akarnak komolyra gyúrni. de az önírónia és turturró totális idétlen haknija (kizárólag az első jelenetben) ég és föld. attól a turturrós jelenettől sírni volt kedvem. a többi rendben volt.

  3. Én azt kaptam, amit vártam. Nálam moziban újranézős. Egy-két gyengébb jelenetet most könnyen megbocsát a lelkem. Várom a folytatást. :)

  4. a várással nem volt gond. én is megkaptam, csak maximalistább vagyok. nem kéne:)

  5. Tom’ én vagyok a hülye, de ki az a Turturro? :D

    Egyébként ezzel az írással inkább egyetértek mint a Human-éval, bár őt is meg tudom érteni, hiszen ha vki komolyan áll hozzá a filmhez, az csalódni fog. Ez mese filmben így illik kezelni.:)

    És igen, jöhet a folytatás bátran.:)

  6. Komolyan mondom beleszerettem a filmbe :D
    Pedig még Transformerses kis bábum se volt.
    Ahogy jöttünk ki a moziból hallottam mennyire tetszett az embereknek. Volt egy 40 év körüli nő aki 2 fiával volt, azt mondta hogy ő nem szereti ez ilyen típusú filmeket, de ez kifejezetten tetszett neki. Mikor lesz ebből DVD… :S

  7. Az akadékoskodó S7 ügynök volt itt. Egyébként pedig párszor tetten érhető Coen-filmekben: Barton Fink, A nagy Lebowski, Ó, testvér, merre visz utad? (klasszikusok :). Plusz 1-2 Adam Sandler-filmben: Mr. Deeds, Anger Management. A Johnny Depp-féle Titkos ablakban szerepelt még, és legutóbbi nagyobb dobása Monk bátyjának az eljátszása volt, amiért asszem Emmy-t is kapott.

  8. Ha jól értem, közös pont a két kritikában, hogy mindketten olvastatok képregényeket gyerekkorotokban.
    Ha én csak egy pár számot láttam, és azok közül is ezeket az autóbotos átalakulós dolgot ordas nagy baromságnak tartottam, akkor van értelme a filmnek?
    Monitoron biztos végigpörgetem majd az akciójelenetek miatt.

  9. Mammutban nem volt se lámpázás, se motozás. Még a légkondi is enyhébb volt, mint a Die Hardon és mindkettőn ki lehetett bírni :) Igaz, Die Hardon jobb volt a társaság, de azért így is tetszett a film. Más kérdés, hogy megint elment a kedvem a moziba járástól a sok gyökér miatt (hónaljszag bmeg, kukoricazabálás, idétlen magyarázós társaság, székrugdalás stb.)

  10. Most néztem meg, hát, nem kell nagy történetre gondolni, de amit lehetett kihozták belőle szerintem. Teljesen rendben volt a film, én ezt vártam, megérte, várom a dvdrippet xD

  11. Szerintem is rendben volt a film, talán nem hozták ki belőle a maximumot, de azért elfogadhatónak tatrom az egészet…:)

  12. Greg, nem biztos, hogy célravezető, ha a leggyengébb filmjeit sorolod fel.:-) Voltak sokkalta meghatározóbb alakításai is, szvsz. Nem véletlenül lett Top5-ös több non-Oscar’ actors szavazáson is…

  13. “az autóbotos átalakulós dolgot ordas nagy baromságnak tartottam”

    De ez “mese” vazz
    Az összes ilyen baromság, sőt a terülj-terülj asztalkám és a hasonló magyr népmesék is
    Ez kb olyan mint mikor egy ismerősöm aszongya nem jáccik a warcraftal mert olyan léyek nem is léteznek.
    Épp arrol szól ez a gyerek… postja hogy nem kell komojan venni

  14. Jól írja Turturrot Greg. Úgy tűnik Istak is jól írná, ha írná.

    A moziközönség szerencsétlen. Nem véletlen foglaltam a 4-ik sorba jegyet. Mögöttem szerencsére üres volt a szék, nem rugdalt senki. Viszont örömmel hallom, hogy nem csak engem szoktak. A bunkó banda.

    @Lullucy: ezzel tudok egyetérteni igazán.

  15. nálam simán 8/10, de csak mert annyira eyecandy, hogy kicsit meg is szuvasodott a retinám a végére. (különösen az utolsó fél óra kamerakezelése tette be a kiskaput)

  16. Remélem, hogy ez a 300 című fostalicskától ez azért sokkal jobban sikerült…

  17. én bevarrok valami jó muzsikát az mp3 lejáccóba, beülök egy faja moziba és úgy nézem meg!

  18. RaveAir: a 300 k. jó volt, nem tudom mi vele a bajod…
    Sztem meg csak azoknak teccik ez a film, aki már gyerekkorában komálta és rátapadt a tévére egy ilyen rajzfilm miatt. Nekem a halálom az átváltozós robot téma, de azért csak nem viszek majd magammal mp3ast a moziba. Kicsit parasztság…

  19. dave: Lehet, hogy egy kicsit túl sokat vártam tőle.

    A Transformerst gyerekkoromban imádtam képregényben, és a Sky One-on is megnéztem belőle pár részt. Igyekszem keveset várni tőle…

  20. a transformers a super chanel-en ment, a sky-on a robotok motorrá tudtak változni, az valami más lehetett félek már sose tudjuk meg a cimét. és én ezek miatt felkeltem vasárnap reggel 6-kor. jo gondolom ezzel mindenki igy volt

  21. nyomokban spoilert tratalmaz:

    Látványos mese. Nekem jobban bejött, mint a 300. Régen nem voltam transformator fan, így nekem teljesenúj volt a dolog.
    Nekem kicsit túl hosszúnak tünt a csávókám házánál a szemüveg keresgélős rész, azon lehetett volna vágni, meg a kis nyomi robot se jött be. De kötelező darabnak érzem a filmet.

    Csak nekem tünt úgy, hogy a hologramos sofőr emebkének a bajszos S7-es ürgére emlékeztető feje volt?

  22. Szerintem két külön ember volt.
    Ellenben Ironhide és Barricade hangja ugyanaz volt, bár ezt ott nem lehetett hallani.

  23. én tegnap láttam, origos vetítésen(mailben nyertem rá a “jegyet”), lehetett nyerni Transformerses ereklyéket a vetítés elején, de olyan kérdések voltak :( Semmi közük a filmhez. A film nagyon tetszett, első órában nevetés, aztán a másik részében a szám tátva maradt a látványtól, igaz kicsit követhetetlen volt nekem, de talán csak azért, mert nem vagyok nagy Transformers fan. Egyébként ahogy észrevettem, az ment be a vetítésre, aki akart.

  24. Mics: Hidd el, hogy Sky One-on is ment a Transformers, méghozzá vasárnaponként olyan délidő tájt.
    Super Channel-re nem is emlékszem, hogy lett volna nekünk otthon abban az időben.

  25. látványos volt, de akkora baromságok voltak benne, hogy a film végére elsült az agyam. Ja és az Armageddont is utáltam.

  26. MOst jövök a moziból. Hááááát a látvány sztem csillagos ötös, csak télleg idegesítő, hogy a bazi nagy robotot 10 centiről mutatják, miközben olyan jól nézne ki távolabbról. A sztori sztem egy sz*r (kövezzetek meg, de van benne néhány dolog, amit k.ra nem értek (pl. az ultramodern robot miért gépfegyverrel meg rakettával támad??? – meg kicsi kocsi=nagy robot szindróma stb.), de ez valszeg csak a földhözragadtságom miatt van (monnyuk a star warst értem :D). És a fanoknak üzenem hogy pár éve már a Cartoon Networkön is adják.

  27. szerencsére nekem kimaradt a gyerekkoromból az összes transformershez hasonló baromság, de a film tetszett. Jó, hogy poénra vették az egészet, szerintem szórakoztató volt.

  28. Rettenet jó volt. Az utóbbi 2-3 év legjobb AKCIÓFILMJE. Igazi “buta”, popcornmozi, annak összes pozitív tulajdonságával. 9/10.
    Utoljára a KingKongnál éreztem hasonlót, ott mondtam, h ezért találták ki a mozit. Minden benne van ami Hollywood.

  29. Legkirályabb film. Ez Transformers, nem a terminatort kell várni(ugye kedves cinematrixos kolléga) Pillanatnyialg is nyűjtöm az összes transformer comicot és rajzfilemt pedig már nem vagyok mai gyerek..

  30. ja a lényeg:)
    10/10
    érdekes hogy csak a magyarok kritizálják összevissza…mi van túl sok a művészvéna? jók is a kis művészfilmek amit megnéznek 20an és 2 év múlva nem emléxik senki még a cimére sem?:D:D
    a jó film mi?? mások meg hülyék hogy megnézik…pedig nem is jó..de kár hoya kritikusok vannak kissebbségben:D:D
    röhögni tudok csak rajtuk

  31. és hogy a méretek nem jók a robotnak?? ha kicsit is értenél hozzá, tudnád pont erre a részre mennyi időt öltek belel a készítők!!!

  32. nem tudom miket olvasol, kint is cincálják “buta de látványos” “csak látvány” meg ilyenek.

  33. Én régen nem láttam egy részt sem sőt nem is érdekeltek de a moziba mégis elmentem emgnézni és sztem nagyon jó lett a látvány kva jó meg a hangeffektek is sztem egy nagyon jó filet hoztak össze csak félek h DVD-n már nem lesz oan jó_! :( :D

  34. a transformers film szerintem a világ leggjobb filmje,és alig várom hogy megjelenjen DVD-n.Beírtam a google-be hogy mikor jelenik meg a transformers film DVD-n? és ott van egy olyan hogy (transformers-a nyár legbutább filmje)úgyhogy én tájékoztatom azt a hülyét hogy ez nem buta film. ÉS EGYÉBKÉNT A TRANSFORMERS NAGYON KIRÁLY FILM

  35. Na, ennek örülök. De ebben a formában ez így nem túl hiteles.

  36. Igen, egyet kell hogy értsek sok előttem hozzászólóval, hihetetlen munkát végeztek az alkotók.
    Minden tökéletes a zenétől elkezdve a látványig. A sztori sem annyira gyerekes ahogy azt sokan beállítják, de nagyon más rossz kritikát nem is hallottam a történeten kívül.
    Nekik ajánlom a tökéletes trükköt, na azon lehet gondolkodni. (ami szintén fantasztikus film).

    Amikor az első robot (Barikád) megszólalt, végigfutott a hátamon a hideg. :)

    100%

  37. Kicsit megkésve, de végre én is megnéztem; moziban. Igazán jó és látványos akciófilm volt. Azt kaptam, amit vártam. Egy-két gyerekes jelenettől eltekintve. (pl. bazi nagy robotok idétlenkednek a kertben)

  38. Ez egy csökönyös amcsi bugyuta mese és még arra se méltatom hogy megnézzem. Jay és NéBob a király!!!!!:) Rock 4ever

  39. Mindkettő látványfilm, mindkettő próbál tanulságot elmondani (300-nak ez azér jobban megy), és mindkettő minőségre is jobb lett mint az, ami alapján készült.

  40. szerintem jó a film! de a mese nem non tetszik ! én már 12 – szer megnéztem ! úgy hallom hogy lessz a transformers 2 is !

    A FRANCBA,MÁR MEGINT ELSZOLTAM MAGAM !

  41. Igen lesz!az eddigi legdrágább film lesz 300millió dolláros költségvetéssel!:) nekem a kedvenc filmem egyszerüen imádom,nemtudok vele betelni!A zenéjét Steve Jablowsky szerezte,szerintem nagyon jó munkát végzet!remélem a második rész zenéjét is ő csinálja!

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.