Láthatatlan (The Invisible)

Ahhoz képest, hogy a trailer alapján simán várólistára került a film, hát hogy is mondjam.. Durván rossz. Kezdem is gyorsan rögtön a pozitívumokkal: a fényképezés baromira bejött.. és ennyi? Van egy autópálya fölötti átjárós jelenet, ahol alig mertem pislogni annyira tetszett a kinézete. Na jó, a helyszínt és a főszereplő lakását sem hagyhatom ki a filmerényei közül, mint ahogy a kezdőjelenet is tetszetős. Na most már viszont kifújt.

És akkor jöjjön a legnagyobb negatívum, képpel bemutatva.

a Láthatatlan főszereplője

A csávó egész egyszerűen katasztrófa szinten hozta a szerepét és ezzel gyorsan le is húzta a filmet a pontszámok alsó kategóriáiba. De tényleg, katasztrófa. Az ő béna játéka mellett eltörpült, hogy a film olyan, mintha felvettek volna csomó jelenetet fogalom nélkül, aztán végül mégiscsak összevágtak belőle egy filmet, hogy ki lehessen adni. Á, csak le akartam ezt így írni, valójában az történt, hogy valaki beszólhatott a forgatókönyv íróknak a vége felé, vagy csak nem bírták legyűrni az addig elkövetett rengeteg logikátlanság által alkotott hely megmászását, ezért durván elb*szták.

Amúgy meg arról szól a film, hogy bármit írsz a tartalmáról az spoiler. A csávó kisvárosban éldegél, senki nem érti meg, ezért verseket ír, amit szintén nem ért senki. Ezen kívül némi természetfeletti cucc is került a sztoriba. Amúgy a Láthatatlan egy svéd film remake-je és ha valaki kölcsönadná az eredetit annak marhára örülnék.

Akkor most a film eyecandy lánykája.

a Láthatatlan főszereplőnője Margarita Levieva

Durva, hogy nézés közben az jutott eszembe, hogy tiszta EMO-s film, még a soundtrack is. Erre egyrészt kiderült, hogy a mozinet is ezen jelzőt aggatta rá, másrészt divat antiEMO-s vagyok, mert ez nem is olyan film. Akkor csak a főszereplőt kéne lecserélni és lenne is egy nézhető filmjük borzasztóan elhúzott gáz véggel.

Láthatatlan értékelés 3/10.

57 hozzászólás a “Láthatatlan (The Invisible)” bejegyzéshez

  1. Na, most sikeresen lebeszéltél róla. Pedig azt hittem, hogy ez meglesz…

    Ceterum censeo, a pontozós értékelés nem tetszik, de ez a láthatatlan, ez abszolút lol…:):):)

  2. Moziünnepen láttuk, az egész közönség együtt röhögött a nemvicces részeken, pont mint a pókember3nál:)

  3. valóban rossz volt. és mást kaptam, mint vártam… nekem tetszettek a zenék (szeretem a snow patrolt pl. alapból), de nem vagyok emo-s :)

  4. No, nálam is tervben volt a film, de a leírtak alapján messzire elkerülöm, az biztos. Ha tényleg érdekel a dolog, megoldhatjuk valamiképp, mert nekem megvan a Den Osynlige – eredeti nyelven + angol felirattal. Itt nagyon elcseszhettek valamit, mert – noha skandináv sucker vagyok-, az eredeti szerintem az utóbbi évek egyik legjobb svéd filmje ( pedig volt egy pár, ugyebár).

  5. Biztos köze van a filmhez ennek a láthatatlan értékelésnek (mivel nem láttam így nem értem), de rögtön a fejlécben kiderül hogy hárompertíz :)

  6. Na igen, szal az úgy volt, hogy trailer alapján nekem nem jött be, de mikor írta Human hogy “jónak tűnik”, végülis tettem vele egy próbát pár hete, mert nem nagyon volt más érdekes a mozikban. Kb nekem is hasonló a véleményem. Jelenetek egymásra dobálva, viszont a fényképezés baromi jó valóban. Plusz a Cylon nyomozó :) Leányzó engem is megfogott nagyon, meg a zenék is jók voltak. De mint film, szörnyű.

  7. Nekem nagyon tetszett a film. Moziünnepkor néztem elhagyott szobával, és disturbiával együtt, és a 3 közül ez tetszett a legjobban.
    És nekem Justin játéka is tetszett.

  8. most mér irjátok le ennyire ezt a filmet??…sztem rohadt jó..!!!lehet nem értitek a lényegét..meg az értelmét…bár kinek mi tetszik…de nekem nagyon tetszik ez a film…és még a pali is jó benne..:P:P

  9. Nekem is bejött a film. Mi a faszt várnak az emberek egy hollywoodi produkciótól? Drámai ujitásokat? Nincs benne semi uj, a régi megszokott sablon , és egy közepes film. Eddig majdnem minden filmet lehuztak az emberek, szóval megszoktam, hogy mindenkinek szar minden film. Nekem nem volt rossz. Egy sima drama-thriller keverék. A szinész játéka nem anniyra rossz, mint mindenki leirta, esetleg ehhez a szerephez más csávó illett volna.

  10. Hát nem tudom. Engem túlságosan nem érdekel mások véleménye nekem tetszett a film nagyon. És szerintem jó volt. Nem azt mondom hogy nincsenek benne hibák(ugyanis mindenben vannak, főleg ha valaki kimondottan keresi), de nekem akkor is nagyon bejött. Az egyik kedvenc filmem.

  11. Szerintem, jó a film. A hangulat megfogott. Tényleg vannak lapos jelenetek, és az első 10-20 perc sokkal hangulatosabb mint utána. A sapkás csajszi pedig nagyon bejött nekem is.
    A snow patrol pedig király!

  12. Hááááát…én nagy film rajongó vagyok…és általában olyan filmeket nézek aminek bejön a trailer alapján…
    Sokat vártam a filmtől…keveset kaptam…
    De mostanában gyengülnek a filmek, ez van :)
    Véleményem szerint 1szer nézhető

  13. Egyetlen egy jelent benne a király mikor megtudja ,hogy még él:P Azt az egy jelenetet megtudta jól csinálnI:D

  14. Most néztem meg,és szerintem egyáltalán nem rossz,az tetszik benne a legjobban,hogy nem az a tipikus hollywoodi maszlag…magyarul nem mondtam meg az első 10 perc után,hogy mi lesz a vége és hogy a végén meghal a lány,na az is meglepett,az utóbbi évek amcsi filmjeiben, a háborúsak kivételével nem sok főszereplő halt meg….szóval nekem tetszett…

  15. Szerintem is nagyon jo film még akkor is ha sokaknak nem tetszik.Majd te is megnézed Ildi és akkor neked is nagyon be fog jönni…:)

  16. Ha nem vársz semmit, a képi világ visz magával. Nekem tetszett. Logikát mondjuk nem kerestem benne, de a Ház a tónál postaláda effektjénél sem.

  17. Hali

    nekem nagyon tetszett a film. Főleg azoknak tetszik, aki picit emo vagy rocker. Képileg is jó a film.
    szóval érdekes egy darab, ha sikerül beleélned magad a sztoriba, nagyon fog tetszeni!

    de vannak benne nagy hülyeségek, de melyik filmbe nincsenek

  18. Tiszteletem!

    Az őszintét megmondva kétes érzelmeim vannak, Tetszett is meg nem is. Tetszett a képi világa, a szellem illetve környezete reakciója az általa elképzelt cselekvésekre dolog. Azonban a főszereplő tényleg egy olyan förtelem… érzelmetlen, semmitmondó arckifejezése van még amikor a fájdalomtól ordít akkor is.
    Azonban hogy meghal a csaj a végén tényleg váratlan, de egyben értelmetlen is. Attól mert a kölyök szellem, és persze a szerepe szerint jófej, jólelkű gyerek, akkor mi a csudáért hagy meghalni egy olyan csajt, akibe valamilyen szinten beleszeret a szerepe szerint, ahogy elnéztem. Jó persze olyan happy end sem lehetett, hogy a csaj megússza ls összejönnek… de ez akkor is… na mindegy.
    1x nézhető, de többre ne számítsatok!

  19. lol. itt mindeki fikázza a filmet, mer’ mér? mert votl egy olyan kritika és sok vélemény nélküli malacfejűnek nincs saját véleménye. én msot ettem mega filmet, egy kedd kora délutáni mozinak sztem nagyon fless. nemtom miért para neketek az a gyerek, sztem nem volt gáz. képek rendben, zene meg illet ehhez a langyos témához… a téma nem egy isten büntető de azért gibbon volt.
    szebb jövőt

  20. Nem tudom miért húzzátok le ezt a filmet.A legtöbje nem is látta de már nem érdekli mert,valaki azt mondta hogy,szar az egész.Elősször nézzétek meg,azután véleményezzetek.
    Ezt a dolgot mindig is utáltam+utálom hogy,a másnak a véleményére adnak az emberek,még mielőtt látták volna azt a valamit

  21. Tegnap néztem meg, az elején nem tetszett, de aztán szépen lassan egész jó filmmé alakult.A főszereplő srác helyébe énis elképzeltem volna valami karakteresebb szereplőt. Hozzátenném, hogy soha nem lesz olyan film ami mindenkinek tetszik, teljesen szubjektív az egész. Szerintem megér 1 próbát a megtekintése, bár a vége már nagyon csöpögős, és elb.szott.

  22. A hozzászólások első fele elítéli a filmet, a második fele éljenzi :)
    Beállok az éljenzők sorába, nekem is nagyon tetszett. És igen, a csaj is veszett jó.

  23. Először is: “hNeo, Főleg azoknak tetszik, aki picit emo vagy rocker. Képileg is jó a film.”
    Ez beskatulyázás az emerekre nézve… Én pl nem sorolom magam ezek közül semelyikhez, akkor nekem már nem is tetszhet..?! Tudom “főleg”…Mindegy…
    Másodszor: Szerintem nincs olyan, h. jó/rosz film, csak olyan(ok) írják/készítik akik vagy egy kicsit múltban, vagy egy kicsit a jövőben gondolkodnak, ezért a jelenben élők nem értik, v. nem is akarják érteni a mondanivalóját…De persze ez a nézet sem általánosítható…
    Harmadszor: Ez a film részleteiben egészen magával ragadó (részemről), másrészt kicsit kuszára sikeredett a vágásnál…
    Összegezve: Kapunk egy (általánosságban véve)közepes filmet, színészi alakításukban jobban, v. kevésbé jobban teljesítő színészekkel, s karakterük megformálása vagy tetszik a nézőnek, vagy nem (v. a kettő között)…
    Részemről: Egyszer (talán 2x) nézhető film, kissé hamar felejthető történettel…

  24. Valóban nagyon jól indult a film, már majdnem elkezdett tetszeni amikor elkezdtek kialakulni az érzelmek a két főszereplő között. Várom, h befut egy orvos a végén (korházban vagyunk vagy mi, és az anya látta h vérzik) és akkor jön a hideg zuhany: az aranyos öcsi közli, h a nővére meghalt, ráadásként ezt minden érzelem nélkül. Én elég lelkis vagyok, még egy reklámon is sirok. De ez a vég valahogy nem tudott megérinteni. Szar volt és kész. Az egész film egy nagy csalódás…

  25. szerintem nagyon, nagyon jó volt a film és aki nem ezt mondja az nem tudja milyen egy igazán jó film !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  26. Hát ez a film harmat gyenge volt. De hát ízlések és pofonok. Unalmas lenne a világ, ha mindenkinek ugyanaz volna a véleménye és ugyanolyan az ízlése.

  27. Nem értem minek kellett leszólni ezt a filmet.
    Nem egy Oscar díjas darab azt elismerem…, de nekem például azért tetszett, mert a főszereplő játéka valósághű volt, és nem csöpögős nyálas,vagy Ramboalakítás… Mire számítottatok Matt Damon mint Bourne, mindekit lezúzok??
    Jó sztori, jó szereplők, jó fényképezés, néha kicsit vontatott és lassú, de jó a zene.
    Tehát minimum! 7/10…
    De tényleg mint tudjuk izlések és pofonok…
    azért szerintem előbb nézzétek meg és utána döntsetek, hogy tetszik e vagy sem.. Úgy elég nehéz elítélni egy filmet ha előtte nem láttad.

  28. de te most miről írtál? mert matt tényleg nem rambo a Bourneban, de hogy jött ide?

  29. A baráti társaság akivel láttam a Láthatatlant:) egyhangúlag szarnak nyílvánította a filmet. de csak azért, mert őket nem fogta meg Justin Chatwin karaktere, aki a Világok harcát is élvezhetővé tette számomra. Imádom ezt a két filmet, de csak azért mert a srác búsképű, megnemértett kamaszként jóarcnak tűnik. Kétségtelen, hogy csak ehhez a szerephez ért, de a Dragonball meglátjuk meghozza-e neki a fejlődést…:)

  30. Én original nyelven néztem meg és nekem beadta… utólag olvasva a kritikát egy picit értetlenkedek, nem értem mi a baj a főszereplővel, és a jelenetekkel sorrendiségével… szerintem könnyed, mégis elgondolkodtató, a képek és a zenék maximális tisztelet, érdekes pozitív karakter a (szájlon) csávó, a meg a barát sem semmi, a csaj túlélhette volna… :)

  31. magából a filmből semmi nem maradt meg konkrétan, nagyon vártam a trailer adta lúdbörőzést, de ezt sajnos csak a teremben működő légkondi érte el…
    amm engem tényleg irritált hogy pofátlan módon teljesen más és mennyivel gyengébb történetet kaptunk! hova lett pl a tata a kórházból akivel az emo gyerek beszél???
    jajjjj….

  32. Jó film. Általában megbocsátő vagyok a hibákkal; ha akar valamit adni nekem a film, hát legyen meg a lehetősége.
    Kifejezéstelen a kiscsávő arca? Ti mondtátok, hogy emos, láttál már kifejező arcú emóst? Egy arisztokratikus alak – igy kell. Amugy is csak szellem, mit várjunk tőle? A csaj jól játszik, tkp ő a főszereplő, a rendező a szépségével nem élt vissza, dicséret. Valóban, a film vége elég logikátlan: miért hagyják meghalni a csajt, Ő egy pillanat alatt elmegy, a csávónak 3 nap sem elég…? Rómeó és Júliát nem akartak csinálni, ha mindketten megmaradnak, az már cukros lett volna. Idétlen megoldás, de találj te ki jobbat!!!

  33. tyűűű. Most néztem meg a filmet és elkell mondanom hogy az eddigi hozzászolások alapján nem számoltam nagy durranásra! kicsit kérkedve és félve a csalódástól kattintottam rá és elkezdtem nézni. Rámondhatnám hogy sablon film, ám mégsem ragasztanák rá tipikus sablont. Érdekes volt. Csaj alakítása jó, de nem egyedi és tökéletes de mégis van benne valami megmagyarázhatatlan. Kicsit maga a film olyan ingerlő érzést váltott ki bennem már az elejétől kezdve. Nem magával ragadó, de mégsem tudtam leállítani.Szurkoltam, főleg a film közepe felé hogy a fiú életben maradjon. Akkor úgy gondoltam hogy ha életben marad, egy közepesen erős filmként csoportosítom. Már lassan én is együtt éreztem a fiúval és akartam hogy éljen habár az élete tényleg nem valami fantasztikus. A vége nekem meglepetés volt és magával ragadó. Nem hiszem hogy tartozna az egyszer megnézhető kategóriába! Ez több annál. Nekem tetszett és aki ezt elolvasva fogja megnézni annak csak annyit mondhatok, nem fogja megbánni!

  34. Érdekes az biztos. Engem inkább az zavart miután vége lett a filmnek, hogy volt benne potenciál, de nem éltek vele. A rendezés nem a legjobb, én is inkább az operatőri munkát dicsérném. És viszonylag jól egyensúlyozik a film a természetfeletti dologgal, meg a srác alakítás sem olyan tragikus.
    SPOILER
    Mindenképpen megemlítendő, hogy a karakterek eltaláltak, élnek a filmben; nem is a két főhős (mivel egy kissé klisések), hanem a mellékszereplők, amik nagyon jól meg lettek írva, nekem személy szerint a barát, Pete őrlődése tetszett a legjobban, kíváncsi is lennék mi lett vele, az öngyilkossági kísérlet sikeres volt-e. Ami nagyon lehúzza a filmet az a melodramatikus, nyálas és hihetetlenül elnyújtott vég, amin még a csaj halálával sem tudtak segíteni. Az eredeti (ami természetesen nem ilyen szépen fényképezett, néha döcögős rendezéssel, meg nem ilyen szép főszereplő csajjal, de a) vége miatt mindenképpen jobb, összetettebb alkotás; na az egy drámai befejezés.

  35. Tök semleges volt a film, amolyan nem rossz, de nem is huúúazannya. Egynek csúszik sok szotyival és fröccsel. Ez amolyan falusi “popkornkólával”. De a kislány miatt maradt csak meg, amolyan guglizni való aranyos.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.