Top 10 idén látott film - 2007

írta human, 2007. december 31. 20:23, 50 hozzászólás

Alul pedig az 5 legnépszerűbb bejegyzés a filmbuzin, azoknak akit érdekel. De arról majd később, mivel a teljesen szubjektív és általam idén látott filmek toplistájával kezdeném meg ezt a valószínűleg bazinagy posztot, ami nem csak top 10, hanem egy éváttekintő is egyben.

Szerintem, most hogy így visszanézek miket mutattak be, ez jobb év volt, mint a tavalyi, legalábbis filmügyileg. Mivel általában ennek az ellentettje szokott előfordulni, ezért mindenképp ezzel a kijelentéssel akartam kezdeni. És ugye pár nagyágyút és Oscar esélyest még nem is láthattunk: There Will Be Blood, Juno, No Country For Old Men (és a The Darjeering Limitedet is előbb látjuk dvd-n azt hiszem). De akkor rögtön ennyit is a keserű szájízről, és essünk neki a Top 10 listának. Mint tavaly, így is idén is azok kerülnek bele akiket ebben az évben láttam, és a Top 10-hez elég nagy vérfürdőt kell rendezi, rengeteg jó film marad ki (de kaptak külön kategóriákat, majd meglátjátok).

10. Die Hard 4 (2007)

Idén mintha több jó akciófilm lett volna, annak ellenére is, hogy a csalódások közé is került közülük. Hát igen, McClane kalandjai a biztonsági hálós játék miatt kerültek utolsó helyre. Mindenképp be kellett, hogy kerüljön, hiszen viszonylag nem taposták sárba a Die Hard nevet, de azért elfogadtunk volna kicsit több vért és káromkodást.

9. A család kicsi kincse (Little Miss Sunshine) (2006)

Hihetetlenül szerethető diszfunkcionális család, ami nekünk átcsúszott idénre ugye. Teljesen feelgood movie, muszáj betenni a listába.

8. 3:10 To Yuma (2007)

Baromi jó érzés, hogy westernt rakhat az ember egy toplistába, hát még ilyen jót. Christian Bale és Russell Crowe odacsap a lovak közé, és összehoznak egy pillanatra sem unalmas fasza western-t. És ne feldjük, hogy idén kaptunk még Seraphim Falls-t is a vadnyugat iránti szomjúságot oltani.

7. Napfény (Sunshine) (2007)

Ez a film a 2/3-ánál bekövetkező törésével megosztotta az embereket, de én imádtam, meg ez a gyerke ez nem viccel is. Az I Am Legend tempóváltásával ellentétben az itteni teljesen rendben van, és nem, ez nem a Mag az űrben, lépjünk már túl ezen a hülyeségen. Sokkal inkább szól az emberekről, mint arról, hogy újraindítják a napot.

6. Ott sem vagyok (I'm Not There) (2007)

A film Bob Dylan életéről, ami egyrészt arről szól inkább, hogy Todd Haynes hogy látta Dylant, beenged minket a vízióba, másrészt pedig fityisz a tipikus életrajzi filmeknek.

5. Az álom tudománya (The Science of Sleep) (2006)

A cím helyére majdnem scak annyit írtam, hogy Gondry. Éljenek a nem tipikus szerelmesfilmek? Idén kaptunk belőlük szerencsére. A be nem jutottka listában a többit.

4. A Bourne-ultimátum (The Bourne Ultimatum) (2007)

Amikor lelassít még akkor is leköröz szinte mindent, egy non-stop adrenalin fröccs az egész, és a Crank-nél kicsit magasabb szellemi szinten. Így kell egy trilógiát lezárni.

3. The Fountain (2006)

Csodálatos film, nincs mese. A zene remek, a halál elfogadása pedig elkerülhetetlen. Áh, gagyi ez így leírva, de a film szerintem varázslatos.

2. 10 Items Or Less (2006)

Sokáig úgy volt, hogy ez lesz az első, de végül suttyomban beelőzte Neil Gaiman. Hogy milyen a 10 Items Or Less? Feelgood roadmovie. Morgan Freeman magát játssza, amint visszatér a filmes világba, egy under the radar indie mozival. Mármint ez a film története, amint épp ugye Morgan főszerepel egy under the radar 10 Items or Less című indie filmben. Paz Vega meg olyan, hogy 2 perc alatt beleszerelmesedtem. Ez az a film, amin idén a legtöbbet mosolyogtam, és amikor 1-2 héttel a megnézése után nem írtam még róla, akkor elhatároztam, hogy ez lesz majd itt az évvégi listában a meglepetés. Meglepődtél?

1. Csillagpor (Stardust) (2007)

Könyörgöm, még ilyen mesét. Még. Ismered azt az érzést amikor kijössz a moziból és a talaj mintha 10 centinyire lenne a talpadtól? Amikor órák múlva is elmosolyodsz valamin ami eszedbe jut? A 10 items is ilyesmi, de abban van némi keserűség is, ami csak kicsit mélyebbé teszi a filmet, szóval nincs vele baj, de nem olyan mese mint ez. Még még még.

Akik nem jutottak be a Top 10-be, de jó szórakozások voltak

Az említett furcsa szerelmes filmek, amik néhol többek annál, de épphogy nem jutottak be: Felforgatókönyv, 2 Days In Paris. Akkor itt van egy független film a javából Bickford Smeckler's Cool Ideas. A két Apatow vígjáték, amiket kiszorítottak a komolyabb filmek a topból, de megemlítendők, hogy marhajók voltak idén. Ezek a Superbad (avagy miért ciki a magyar cím) és a Knocked Up. Kaptunk marhajó Ocean's trilógia lezárást. Lesz folytatás? Majd meglátjuk. A baromi jó, CSI-ből városi harcba torkolló Kingdom is meglepetést hozott, legkésőbb az utolsó fél órában. És akkor már csak három megemlítendő maradt, az egyik az akciófilmek paródiája, ami amellett még baromira fun is és Golyózápor (Shoot 'Em Up) a címe. A másik a szintén adrenalin adagot szállító 28 héttel később, ami egy marhajól sikerült folytatás. És utolsónak a fura hangulatot szállító Parfüm.

Ezek nem fértek be a Top 10-be, de mégis jó volt őket nézni.

És akkor a külön kategóriák győztesei:

Meglepetéssiker - a trailer alapján előre eltemettem, aztán meg odacsapott: Mr. Brooks

Ütős film, nulla pénzből és a semmiből feltűnve: Man From Earth

Az év animációs filmje: Elvitte a víz (Flushed Away), ami épphogy lehagyta a Surf's Up-ot.

Talán megismételhetetlen egypatronos, amit soha nem nézünk újra: 300

Az év trailere/teasere: REC

Az év leégése: Steve Carell az Evan a minden6ó-ban. Hogy vállalhatta el?

Az év leggázabb trendje: a folytatások nem kapnak számot, csak alcímet. Die Hard tipikus példa. Egy ideig 4.0, aztán csak simán Live Free Or Die Hard.

Az év moziélménye: Beowulf 3d-ben (ez egy pillanatra sem volt kérdés)

Az év cicije: Hitman pártfogoltja. Paraszt a csaj a szerepe szerint, de az a test, még pár női nézőtől is hallani lehetett olyasmit, hogy khm.

Az év csalódásai

Sok volt azért, de ez a három a legnagyobb nekem:

Hot Fuzz - teljesen felpörgettek a trailerekkel aztán kipp-kopp, amikor végül megnéztem.

Smokin' Aces - De most miért, a trailer alapján a legfaszább akciófilmnek tűnt, erre ez lett belőle.

Halálbiztos - Bár nem vagyok Tarantino rajongó, de valami tökös B filmet vártam, merthogy a trailerekben volt hangulat, főleg az angol változatban, aztán itt is kipkop.

Tudom, nem hihetünk a trailereknek, de azért néha be lehet lőni a filmet általuk, hát itt túligértek nagyon.

Nézettségi és kommentelési kedv szerinti lista

Kommentek alapján a még be sem mutatott I Am Legend a nyerő idén, pedig nem volt akkora előzetes hypeja mint a 300-nak, ami talán a második. A Transformers tökre lemaradt, pedig arról negatívat írtam, természetesen nem flamebaitnek, de így sem lett nagy anyázás és millió komment.

És akkor most az oldalletöltési lista (Top 5 - csak a filmek): Kösz mindenkinek, aki linkelte őket a blogján, vagy aki belinkelte valahova. üdv.

Na ennyi az évvégi összesítő poszt a részemről. Bocs a kevert angol-magyar címekért néhol.

Kis stand-up vidámság 2007 szilveszterére

írta human, 2007. december 31. 14:36, 9 hozzászólás

Ha már a tévék nem adnak semmi durván vicces dolgot, csak filmekkel meg irigy hónajmiriggyel erősítenek, akkor legyen már egy kis alternatív szórakozás is, a stand-up comedy krémjével, akiből tuti kimarad valaki.

Ha valami letölteni valót kerestek, akkor Ricky Gervais showját ajánlom, a Live 3 Fame cuccot, ami 1 nap alatt sold out lett Angliában, vagy mi volt. Az első 10 perc olyan belerázódás, de utána még vár több mint 70 percnyi röhögés. In Commando.

A tovább mögött pedig Dave Chappelle, Pablo Francisco, Jeff Dunham és Eddie Izzard szórakoztat titeket beillesztett videókkal kicsit. De az arhívumban is érdemes nézelődni, hátha valamit még nem láttatok, és mégis a könnyetek csordulna a röhögéstől.

Tovább is van →

Hírek a Terminátor Salvation filmről

írta human, 2007. december 30. 0:09, 22 hozzászólás

Azon már túltettük magunkat, hogy McG rendezi, és hogy Christian Bale játssza John Connort, viszont most felfedtek plusz infókat. Egyrészt, hogy a forgatást áprilisban kezdik Budapesten (ha jól értem). Hell Yeah. Másrészt pedig, hogy nagyon őrzik a forgatókönyvet, mert van a végén egy hatalmas fordulat. Itt felhozták példának a T3 végét, azt is nagyon őrizték.

Aztán mondta azt is a producer, hogy az Arnold model még nem létezik, de előfordulhat, hogy előkerül majd a következő két részben valamikor (trilógiát terveznek ugye), ha Swarci véletlen ráér. Na ennyi, bemutató 2009 nyara.

National Treasure: Book of Humans

írta human, 2007. december 29. 19:35, 31 hozzászólás

Vagyis nem Humans, csak gondoltam így jelölöm, hogy most én ejtek pár szót a filmről, így mammut után. Elvárásaim enyhén szólva sem voltak nagyok, hiszen az első rész nekem egyáltalán nem szívem csücske, viszont ilyen kalandfilmszegény időkben mégsem lehet kihagyni a lehetséges néznivalókat. Mondjuk én sem vagyok ám semmi, hiszen 2005-ben két kalandfilmet is bemutattak itthon, és a sokak által enyhén szólva nem kedvelt Sahara lett az, ami nekem jobban bejött, a National Treasure első része helyett.

National Treasure: Book of Secrets - Nicolas Cage a menő szemüvegében

Namost azt kell mondanom, hogy nem szeretem ha az első percben kitalálható miért csinálja a gonosz amit csinál, és így amikor Ed Harris bejelentette, hogy bizonyítéka van, miszerint Gates ükapa benne volt a Lincoln elleni merényletben, azonnal leesett mi lesz itt. Főleg ha hozzáadtam a film első perceit. Na, többet nem akarok elárulni. A sztori mint említettem az, hogy ükapa ártatlanságát be kell bizonyítani. Én lehet tennék a dologra, de hát egy Gates kaliberű kincsvadász ezt a gaz tettet, mint az ükapa nevének rossz társaságba keverése, nem nézheti tétlenül.

És akkor most térjünk rá arra, hogy ez a film csak hangyányit rosszabb mint az első rész. 2 órás, de nézegettem volna még tovább, annyira szerencsétlenül találták meg a kincset a vége felé, hogy szinte vártam, hogy ez csak újabb nyom. Ez az előző filmben jobb volt. A másik ami negatívum volt nekem, az a film közepe felé valahol egy autós üldözés. Nem, a mese részeket nem hozom fel, hiszen a képtelenségek a stílushoz tartoznak, nincs velük semmi gond. Ugye a trailerben is volt, hogy akkor ő elrabolja az Amerika Egyesült Államok elnökét. Komoly? Majd meglátod. Nyom nyomot követ, és ha nem fogy el a popcorn meg a kóla túl hamar, akkor a film egynek elmegy.

A nemzet aranya 2 - Titkok könyve értékelés

Talán mert most pont ilyesmi szórakozásra vágytam, de megkapja a 6/10-et, amivel az előző rész fölé értékeltem, de valahogy ez a 2 óra absz agyatlan kaland kellett. Képtelen ötletekkel, és Nic Cage komoly arcaival (a fenti menő napszemüvegben előadva). Viszont végszónak azt, hogy Diane Kruger mekkora eyecandy már.

Hancock poszter - Will Smith morcosan kelt

írta human, 2007. december 29. 11:04, 14 hozzászólás

A Hancock trailert már ugye láttuk, most pedig megjött az első poszter is, amin serceg a borosta. (kattintva nagyobb)

Hancock poster

Tovább is van →

2 Days In Paris - Két nap párizsban Julie Delpy-vel

írta human, 2007. december 28. 21:41, 10 hozzászólás

Micsoda tűzijáték maradt így december végére a jó filmekből. Tegnap beiktattam végre a 2 Days in Paris-t, és enyhén szóval is végigvigyorogtam több jelenetet, s ezen felül még a dráma rész is rendben volt. Nem ez az új Before Sunset, annál -hogy is mondjam- egyszerűbb az egész, viszont a másfél óra végén egy nagyon kellemes, nem csöpögős romantikus film elől állunk fel, amiben még humor is volt.

2 Days In Paris - a két főszereplő dumál

Hogy is lehetne csöpögős, amikor a párbeszédekben egyáltalán nem finomkodnak, ahogy azt a hétköznapokban sem tesszük? Én sem és te sem azt mondod, hogy most odakenem a goofjuice-t, így a vásznon miért kéne azt hallgatunk? A főszereplő egy 30-40 közötti, látszólag nagyon nem összeillő pár. Ők nem finomkodnak egy pillanatra sem, ha az egymás közötti játékos és nem játékos civakodásról van szó. Ehelyett repdked komolyan nem vehető csúnya beszéd. Felüdülés na, ugye elnézitek, hogy ezzel kezdtem.

A történet amúgy nem valami egetrengető, nem is az a lényeg, de elmondom azért gyorsan. Egy amerikai pár, melynek nő tagja francia származású, elment Velencébe nyaralni. Mivel a macskát nem hagyhatták otthon, így leadták a lány párizsi szüleinek. Velencéből hazafelé menet felszedik a macskát a szülőktől, és eltöltenek Párizsban két napot. Ezen két nap során a pasinak szembesülnie kell azzal, hogy rengeteg szerelme volt a lánynak arrafelé, s össze is futnak velük erre-arra. Mondtam, nem valami nagy cucc.

Ami miatt mégis jó a film, hogy a romantikus rész mellett, amikor a Julie Delpy által játszott Marion bemutatja Jack-nek (Adam Goldberg!) Párizst, nem mentek el a franciák gorombaságának a bemutatása mellett. Nem is gorombának, inkább egoista f*sznak vannak bemutatva. Biztos, hogy nem helytálló mindre, de van valami durva abban, amikor az egyik taxis srác ezerrel ráhajt a csajra, amikor megtudja, hogy Jack nem beszél franciául. Miközben ott ül a hátsó ülésen a csaj párja, báz! Bár nekünk van angol felirat, hiszen a film felében franciául megy a duma, de mégis át lehet valahogy érezni Jack helyzetét, ahogy a tökidegen városban csak azt látja, hogy szinte mindenki vagy már ex-szeretője a nőnek, vagy épp akkor hajt rá. Az orra előtt.

Persze nem olyan egyszerű, mert a féltékenységből nyilván párkapcsolati válság kerekedik, aminek a megoldása teljesen frappáns. Nem olyan "lekésed a géped" ütős, hanem... de majd meglátjátok, mert bizony a film részemről a 8/10 és ajánlott kategória lett. Annyira üdítő volt nézni, friss erdei levegő a szmogos Blaha helyett. Érdekességképp a végére hagytam, hogy Julie Delpy nem csak írta, de rendezte is. Tud a kislány. És hát Adam Goldbergnek minél több filmszerepet, komolyan.

Amúgy ha Párizsi vakáció lesz a magyar címe, akkor azt hiszem elkezdek majd tüntetést szervezni.

Harold and Kumar 2 - A nyuszi bemutató

írta human, 2007. december 28. 21:32, 3 hozzászólás

Tudom miért van szükség a pg-13 bemutatókra is, de hát ez így még a lábnyomába sem ér a piros R H&K 2 bemutatónak. Na jó, amikor leoltja a reptéren az őrt az vicces.

Edward Norton nagyon Hulk

írta human, 2007. december 28. 20:57, 13 hozzászólás

Látni a szemén, még ha épp nem is zöld lényként szerepel a képen. Bang.

Edward Norton az új Hulk filmben

Az alábbi képen (csak tipp következik) pedig azt láthatjuk, hogy a diploma mellé ész az nem jár, mert úgy tűnik magán kisérletezik.

Reggeli Ramboval - TV Spotok

írta human, 2007. december 28. 9:23, 16 hozzászólás

Most jól meglehet nézni, hogy mennyit számít a vérengzés. Bár a német előzetes alatt metél szól, amiért nem vagyok oda, de mégis üt, szemben az angol nyelvű stroboszkóp elsötétedő tv spottal, ahol nagyon igyekeznek a vérengzést rejtegetni.

Az ütős német megoldás:


A gyengébb, de szövegben erősebb amcsi:

Tovább is van →

Aliens vs Predator 2 - Requiem

írta Mammut, 2007. december 28. 0:18, 222 hozzászólás

Na, erre a filmre vártam már elég régóta, mármint a megvalósításra. Féltem tőle az első rész után, de egyben bizakodó is voltam, és örömmel mondhatom, hogy megérte bízni benne, még több rajongót a rendezői székbe, most. Na jó, lehetőleg olyat, akinek azért van valami köze a filmezéshez.

Aliens vs Predator Rquiem - gyaknak a lények

Az alienek végre a Földön járnak a vásznon is, na jó, már másodszor, de most nem valami túlságosan elszigetelt helyen, mint az első rész predator-játszótere a sarkvidéken, hanem egyenesen egy kisváros felé veszik az irányt. Rég vártam már erre, kb. egy kisebb álom vált valóra. No de térjünk rá a sztorira.

Ugyebár az AvP gondolata akkor merült fel, amikor a poénos jelenetet a rajongók észrevették a Predator 2-ben, a történet szerint 1997-ben. A predator űrhajóján egy, a falon esztétikusan elhelyezett alien koponya bámult vissza ránk. Utána megindult a menet képregények, majd könyvek formájában, de inkább a távolabbi jövőt célozva meg. Mindenesetre a két univerzum végképp egybeforrt, még maga Alan Dean Foster, az Alienek írója is írt egy könyvet. Majd 2004-ben megtudtuk, hogy már mindkét faj igen régen jelen volt a bolygónkon, és képbe került Bishop Wayland neve is, ugyebár a név ismerősen csengett az alien-rajongóknak, a Wayland-Yutani vállalat miatt.

És el is érkeztünk egy coloradoi kisvárosba, ahol az első rész fonalát tovább követhetjük. Az előző rész slusszpoénja, melyhez hasonlóakat a régebbi filmekben egy idő után már nem is tudtunk komolyan venni, mert mindig elmaradt a folytatás, itt bizony valósággá vált. A predatorból kikel a predalien, a hajó pedig lezuhan a coloradoi erdőségbe. Innen kezdve már sejthetőek a történések. A predalien és a stockon lévő arctámadók elkezdik bevenni a helyet.

Tovább is van →

Most mondjam azt hogy buta szőke? És filmsuliba jár

írta human, 2007. december 27. 23:07, 7 hozzászólás

Vagy nem filmsuliba, hanem csak felvette, vagy nem tudom hogy megy. Szóval John Cusackot kapja el pár kérdésre, és már a legelején ledobja a butaságbombát, aztán nem hiszi el, hogy tévedett. Jól felkészült! (lehet csak szivatás)


Ne vegye fel egy szőke lány sem, nem ítélünk a hajszínből, nyugi. Csak egyszerűen most felgyűltek az okos szőkék a videókban, például ugye az okos amerikai emitt.

Bolt - A Disney animátorok válasza a Wall-E-ra

írta human, 2007. december 27. 22:53, 12 hozzászólás

A bemutató még majdnem egy évnyire, 2008 nov 26, de bevallom kíváncsi leszek mit mutatnak fel, mert a Meet The Robinsons (Disney 3d-s cucc idén), üdítően jó volt, amellett hogy azért mese.

A tartalom: Egy tévés kutya, Travolta hangjával, akit véletlenük NY-ba hajóznak, ezért átkel az országon Los Angelesbe (ugye NY-Los Angeles Amerika két külön oldala). A kutya azt hiszi, hogy a tévébeli képességei valódiak, és gondolom ezen fog alapulni csomó poén. Meg a mellékszereplő vele utazó többi állaton.

És akkor a kép, ami alapján 3d-s de mégis olyan rajzolt hatás sejthető.

Bolt - voice: John Travolta

The Duchess teaser - Keira és az unalom tengere

írta human, 2007. december 27. 22:37, 18 hozzászólás

Keira Knightley teljesen leragadt a kosztümös filmeknél? Mondjuk a szoros fűzők a maximumot hozzák ki apró melleiből, az tény, láthattuk a Karib tengerben. A film? Hát a Duchess valami halálunalmas filmnek tűnik ezen teaser (ugrató ember) alapján.

Heti mozi bemutatók: december 27.

írta human, 2007. december 27. 8:25, 16 hozzászólás

Merthogy a két ünnep között sem pihennek, és micsoda mesterhármast mutatnak be a forgalmazók! A Shoot 'Em Up mindenkinek aki agyatlan akcióra vágyik, ami egyben paródia is, de nem csupasz pisztolyosan. A király nevében... senkinek? Uwe Boll film, és ha azt mondom hogy Dungeon Siege, akkor talán már ismerősebb lesz. Nem is értem ekkora, viszonylag ismertebb nevek miért adják a nevüket ilyesmihez. Ja és ezt amerika előtt láthatjuk! Nyilván pont ezt kell előbb látnunk, és nem az AVP2-t (január vége) vagy az I Am Legendet (január 3) vagy.. szóval hosszú a sor. A No Country for Old Men és There Will be Blood bemutató meg a köd homályában, messze? Ez a kettő film most a vesszőparipám, meg a Juno, mert ezekre marha kíváncsi vagyok.

  • Golyózápor (Shoot 'Em Up) - Ezt már említettem.
  • A király nevében (In the Name of the King: A Dungeon Siege Tale) - Ne már.
  • Mesterdetektív (Sleuth) - Talán erre elmegyek, de nem fogadnék.

Poszteráradat: Drillbit's and Nim's Accidental Taxi

írta human, 2007. december 27. 2:31, 2 hozzászólás

Akkor lássuk sorban. A Nim's Island trailer itt van, a Drillbit Taylor előzetes itt (ez amúgy jónak néz ki), az Accidental Houseban trailer itt, és a Taxi To The Dark Side poszterben meg az pláne, hogy betiltották. Mivel valakit kivégzésre visznek rajta, és ezt nem láthatják a gyerekek, mert izé.

Nim's Island poszter kicsiben Drillbit Tayloer poszter kicsiben Véletlen baleset Véletlen baleset Taxi to the other side poster

A nemzet aranya 2 - Titkok könyve (National Treasure - Book of Secrets)

írta Mammut, 2007. december 26. 18:46, 30 hozzászólás

Három évvel ezelőtt az első rész rendkívül bejött, végre egy igazi kalandfilm volt, sajnos a műfaj eléggé szolidan képviselteti magát, elvétve találni csak 1-2 filmet. Az okát nem is értem, hiszen azért elég sikeres volt szerintem annak idején az Indiana Jones trilógia, simán működő recept lett volna. Nos, a Nemzet aranya folytatására olyan sokat nem kellett várnunk, mint Indy új kalandjaira, máris itt a második rész, és ha a pletykák igazak bizonyos elvarratlan szálak kapcsán, hamarosan táthatjuk a szánkat a harmadik rész rejtélyein. No de ne szaladjunk ennyire előre.

Nemzet aranya 2 - National Treasure 2 - Nic Cage a hős

Ben Gates gondban van, mivel az ükapját azzal vádolják, hogy köze volt az Abraham Lincoln elleni összeesküvésben. Rengeteg teória létezik az elnök meggyilkolásának okairól és hátteréről, egy dolog bizonyos, hogy John Wilkes Booth volt az, aki meghúzta a ravaszt. Booth naplót vezetett, melynek 18 lapja tűz martalékává vált Thomas Gates által, azonban egy lap megúszta. Ez az a lap, melyet lobogtat Mitch Wilkinson Ben és az apja előtt azzal, hogy az ükapjuk ott szerepel rajta azon a listán, mely az összeesküvésben szereplők neveit sorolja.

Viszont Thomas Gates azért semmisítette meg a lapokat, hogy az amúgy délieket segítő csoport ne juthasson hozzá az irdatlan mennyiségű aranyhoz, melyhez egy kincses térkép vezetett. Ezért Ben elhatározza, hogy megtalálja a kincset, ezzel igazolva ükapja ártatlanságát. Persze ez nem olyan egyszerű, csakúgy, mint az első részben, itt is rejtélyeket kell megfejtenie és követnie a nyomok által adott újabb nyomokat.

Nicolas Cage ismételten belebújt Gates bőrébe, kicsit új, és egyben némiképpen zavaró séróval, de ugyanazzal a lendülettel. Mellette pedig ott a szokásos brancs, Justin Bartha, Diane Kruger és Jon Voight szintén a megszokott szintet hozzák. Hozzájuk csatlakozik még egy személy, mivel megismerhetjük Ben anyját is, Helen Mirren személyében.


A másik oldalon áll Wilkinson, akit Ed Harris alakít, ismételten egy jó játékkal örvendeztetve meg minket, mármint azon jelenetekben, melyekben szerepel, mert szerintem lényegesen kevesebb percet kapott, mint anno Sean Bean. Természetesen a régi FBI ügynök is feltűnik, azaz Sadusky, Harvey Keitel képében.

A producer és rendező ismételten Jon Turteltaub, aki megint érdekes helyszíneket vitt vászonra. Az effektek terén se láttam gondot, egyszóval ilyen szempontból jól össze lett rakva a film.

Viszont sajnos nem éreztem ugyanazt, amit az első rész közben. Nem volt rácsodálkozás, valahogy ha az ember már jó előre tudja, hogy a következő találat is csak egy újabb nyom lesz egy másik nyomhoz, elveszik a varázsa a dolognak. Valószínűleg ezt a készítők is sejtették, hogy nem lehet pusztán ugyanarra alapozni a folytatást, így a karakterek közötti bonyodalmakkal színesítettek, mely jelenetekből kapunk jó párat, és egy kicsit fokozták a mission impossible megoldások szintjét is.

Összegezve egy kellemes családi mozit kaptam, ami nagyon szórakoztató, de kicsit elmarad az első résztől. Míg az nálam a topon volt, ez az idei legtöbb várt filmhez hasonlóan csak egy 8/10-et volt képes kihozni magából. Lehet, csak ez az év rakta túl alacsonyra a mércét, nem tudom, talán ha lesz folytatása, az majd megmutatja.

Look, it's Hulk

írta human, 2007. december 26. 18:40, 6 hozzászólás

Próbálnak a pár évvel ezelőtti hatalmas műanyagbábú deisgnból kitörni. Azt majd mozgóképben meglátjuk, hogy sikerül-e nekik, de ez a Hulk concept artnak tűnő cucc azért bizakodásra ad okot. (láttuk már valamennyire mozgásban is, csak most nincs kedvem kikeresni a posztot)

Hulk

Az év horrorjai számomra

írta Mammut, 2007. december 25. 18:59, 20 hozzászólás

Eléggé fogós kérdés, azt kell mondjam, mivel iszonyat kevés jót láttam idén, de 5 filmet összeszedtem, amiket érdemesnek tartok a megtekintésre.

Wrong Turn 2 – Dead End – Az első rész nekem nagyon bejött, bár Eliza Dushku lehetséges, hogy sokat nyomott a latba. Mindenesetre a második rész semmivel sem marad el mögötte, igencsak jól sikerült a folytatás, még ha sokan azzal is illetik, hogy nyúlt jó pár ötletet régebbi klasszikusoktól. A szereplők közül főleg Henry Rollins-t kell kiemelnem, frenetikus karaktert hoz.

Flight of The Living Dead – Lassan zombikat látunk mindenhol, hát miért ne lehetnének egy gépen is a levegőben? A Haláli hullák hajnala óta nem láttam jó próbálkozást arra, hogy a humort is belegyúrják a témába, itt szerintem kiválóan sikerült. A szereplők közül Kevin J. O’Connort már megemlítettem korábban a Kísértethajónál, itt is a kissé idegesítően vicces figurát hozza.

The Mist – Sosem rajongtam Stephen Kingért, én inkább Koontz párti vagyok, és nem olvastam a novellát sem. De kellőképp feszült környezetet sikerült a rendezőnek a történet köré varázsolnia, egy meglepően erős befejezéssel. A főszerepben pedig Thomas Jane-nel, aki egy King-feldolgozásban már szerepelt, mégpedig a nem túl jól sikerült Álomcsapdában.

Hatchet – Egy vérbeli horrormóka, mely New Orleans mocsaras erdőit tűzte ki színhelyéül. Kicsit fel is idézte bennem a régi slasherek feelingjét, jó pár igen poénos jelenettel büszkélkedhet a film két beszólás között. A filmben vannak cameok is, Freddy és Candyman személyében. Mercedes McNab tűnik még fel benne, vagyis Harmony a Buffyból.

Devil’s Den – Igaz, hogy már tavalyi filmnek számít, de idén jött ki dvd-n ez a csak videora készített filmecske. A szitu nagyjából az Alkonyattól pirkadatigra hasonlít, csak itt démonok randalíroznak a csehóban, viszont a kivitelezése jól sikerült, jó pár humoros jelenettel fűszerezve, szerintem mindenképpen megéri megnézni. Főszerepben az a Devon Sawa, akinek a keze anno ki akarta nyírni Jessica Albát a Kéz-őrületben, vagy aki a halált kerülgette a Végső állomásban.

Persze, még van 1-2 film, de 7-es lista eléggé csorba lett volna, másrészt nemsokára itt van az Aliens vs. Predator 2. is, melynek ugyan az első része nem jött be, de bizakodó vagyok a folytatással szemben.

3:10 to Yuma - Western vakulásig

írta human, 2007. december 24. 23:39, 56 hozzászólás

Így decemberre becsúszott pár nagyon durva néznivaló, de egyelőre úgy tűnik, hogy a Yuma viszi a prímet. Néztünk nemrég a Death Sentence-t, meg az I Am Legendet is, hogy két olyat említsek, amit valamennyire is vártam az előzetes alapján. A 3:10 To Yumánál viszont az előzetes érdeklődés nem súrolta a plafont. Ennek ellenére, a Christian Bale - Russell Crowe páros enyhén szólva is odacsapott ebben a modern westernben, ami korhatár besorolásilag is felnőtteknek szól, szerencsére.

3:10 to Yuma - Christian Bale és Peter Fonda puskákkal

A történet röviden: egy noname poros kisvárosban elfogják a vadnyugat egyik leghírhedtebb bűnözőjét, Ben Wade-et. Ez mind szép és jó, viszont még bíróság elé is el kell juttatni, amit a Contentionben megálló három-tizes Yumai járattal lehet megtenni, s ez bizony nem lesz egyszerű. Itt jön a képbe a Christian Bale féle Dan Ewans, akinek a gazdálkodása csődben áll, és pénzre van szüksége. Így lesz tagja a Ben Wade-et kísérő csapatnak, akit több egyéb bonyodalom mellett a bandája természetesen igyekszik kiszabadítani a fogságból. Na ennyi.

Tetszett a film, gondolom ez világos. Most rögtön azt mondanám, hogy miért: olyan emberi volt. Lehet, hogy nem ez a legtökéletesebb kifejezés, de nem akarok spoilerezni. Egy-két húzástól meg tűzharctól eltekintve, nekem végig olyan érzésem volt, hogy ez akár meg is történhetett, és hogy a kis győzelmek számítanak a leginkább egy ember életében. Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy a két főszereplő játékát a valami isteni jelzővel illessem. Russell Crowe-nak a gonosztevő megszemélyesítése jutott, Bale-nek meg a viszonylag egyszerűbb, egyenes földművesé, mégis azt kell mondanom, hogy rá osztották a nehezebb feladatot. Crowe is hatalmas, de a cool gonosztevőt könnyebb lehetett filmre vinnie, mint Bale-nek a teljesen hihető, ám mégis érdekes, átlagos embert.

Ha nem lenne elég, hogy két karizmatikus, baromi jó színészt szereztek meg a főszerepekre, a mellékszereplők sem fogják vissza magukat, ha remeklésről van szó. Kezdve a Ben Wade jobbkezét játszó Ben Foster-től, a postakocsitársaság nyusziemberét alakító Dallas Roberts-ig, de még a Jack és Bobby-ból ismert kisebb srác is sikeresen bírkózik meg a filmbeli "2 nap alatt férfivá kell válnom, mert kemény a világ" feladattal.

3:10 to Yuma - Bale a hordok közül kukucskál

Azt kell mondanom, hogyha a színészgárda hatalmas, akkor a képi világ, bizony, tartja velük a szintet. Nincs felesleges kamerarángatás, a por szinte felszáll a képernyőről, hogy mi is érezzük a pusztát testközelből. Amikor aztán kicsit hűvösebb terepre érnek, akkor pedig a lehelletek és a hószállíngózás az, ami a hangulatot pumpálja egyre feljebb. Ezen a vadnyugaton jó lehetett élni? Nem biztos, de nézni bizony kellemes. Kerek sztori, kellő mennyiségű lőpárbaj, meg minden ami szem-, száj- és westernrajongónak ingere.

Külön megemlíteném, hogy az apróságokra is figyeltek. De komolyan. Olyasmire gondolok, hogy a régebbi korokban játszódó filmekben csomószor mindenkinek hófehér, tökéletes fogsora van. Hát itt nem. Még ha nem is csorbák, de sárgák rendesen. Ez alól a főszereplők valamennyire kivételek, de nekik sem villogóan hófehér.

3:10 to Yuma értékelés

Azt nem mondanám, hogy a legjobb western az Unforgiven óta, hiszen azóta már letettük a hajunkat egy-kétszer olyanokon, mint a Proposition meg az Open Range. Ez utóbbi azért is említendő, mert a Yuma, bár nagyon jó western, a végén levő nagy városi lövöldözés nem igazán tudja megközelíteni az Open Range csúcspontját jelentő tűzpárbajt. Persze mint filmélmény, így is a 8/10 kategória büszke tagja lett a 3:10 To Yuma, mivel még órákkal utána is hatása alatt voltam.

Végre fasza trailer a Semi-Pro-nak

írta human, 2007. december 24. 0:29, 11 hozzászólás

És bónusznak az IGn bedobott egy új posztert is. Látszott a filmben potenciál, és hát Will Ferrell baromi jó komédia szerepekben, viszont ez a csak felnőtteknek trailer most végképp meggyőzött: a Semi-Pro-t látni kell. Nagyon komoly, már ezen az új traileren többet röhögtem mint a Walk hard majdnem teljes reklámhadjáratán. Suck it Dewey. A tovább mögé meg betoltam a posztert.



Tovább is van →

Régebbiek | Végére »