The Man from Earth

Nem is tudom, hogy lehetne ezt a filmet úgy megközelíteni, hogy abban ne legyen spoiler. Az alapszituációt azért elárulom: John elhagyni készül a lakhelyét, ezért búcsúpartit rendeznek neki munkatársai és barátai. Amúgy mindannyian professzorok valmai közeli egyetemen. A party közben John pedig kijelenti magáról, hogy 35 éves kora óta nem öregszik, és a 35-öt is még a kőkorban érte el (szinte szószerint, annyira öreg). Az egész film amúgy ez a beszélgetés, kamaradarab, egy helyszínen játszódik.

The Man from Earth képrészlet

Mindenképp megemlítendő, hogy tényleg megpróbálja azt elérni a film, hogy az emberek esetleg megkérdőjelezzenek, 1-2 pillanatra gondolatban, berögzül dolgokat. A legérdesebb számomra az volt, hogy az egészet átdongolta az író. Ilyen egy jó science fiction. Belegondolt abba, nem 5 perces “trailer mentalitás” szinten, hogy ha valaki tényleg olyan sok ideig él, akkor hogy fér el a fejébe a rengeteg emlék, hogy tudná a tudóstársainak bebizonyítani a korát, ilyesmikbe. Nem is akarok többet írni, ez a film felkerült a részemről ajánlottak listájára.

Viszont ami egyértelműen feketepont, az a zene. Na nem a klasszikus, bár nem illett a jelenetbe ahol szólt, hanem amit filmzene címen csaptak hozzá. Mint egy gagyi Lifetime tv-movie a 90-es évekből (és nem a fantasztikus, legjobb Lifetime minőségű mesterdarabra gondolok: “A Dog Took My Face And Gave Me A Better Face To Change The World: The Celeste Cunningham Story“. Ezzel a kevesen értik majd poénnal zárom akkor most ezt a bejegyzést.)

70 hozzászólás a “The Man from Earth” bejegyzéshez

  1. máskor kezdd azzal, hogy tony todd és meg vagyok véve:) (chuck ide vagy oda). és fejezd be a számmal, mert csillagot számolni unalmas, linket nézni meg csalás:)

    még több noname filmet a blogra.

    kamarascifi rulz, a felütése a témának kellőképp megvett. neked honnan jött?

  2. királyság, a new amsterdam pilothoz akartam ajánlani a filmet, de nem tudtam hogy spoilernek számít-e az alaptéma említése. gondolom nem mindenkinek fog majd bejönni a movie, kicsit meglepett hogy human neked is tetszett. star trekeseknek phlox doki miatt ajánlott, egyébként meg minden science fiction rajongónak kötelező darab. imdb-s pontszám se nagyon túlzó, tőlem 8-at kapott

  3. szerintem alapot meg kell említeni, mivel máskülönben senkit nem foghat meg ;) amsterdamtól abban különbözik, hogy ugye amsterdam tudja, hogy nem hal meg 1 golyótol.

  4. Úgy látom, hogy a készítőknek ráadásul meglehetősen normális a hozzáállása a torrent ügyhöz – neki ugyanis hírt és hasznot is hoz (állítása szerint)

  5. az osztályzat megvan. nyolcast kapott.

    és valóban zseniális.köszi a kritikát, anélkül rá sem találtam volna.
    hatalmas.komolyan nem találok jelzőket. 8-9/10…
    és csatlakozom winnie-hez…több noname filmet a blogra.

  6. én a cím alapján azt hittem, hogy ez a david bowie film remake-je, a the men who fell to earth lesz, de az majd 2k9-ben lesz esedékes.

  7. brilliáns darab, köszi az ajánlást.
    remekül működő sci-fi egy darab filmtrükk nélkül.
    egy howard shore-féle filmzenével tényleg még hátborzongatóbb lenne.

    “get the gun away from the dog!”
    “i’m going to get into politics!”
    :D

  8. Lehet, hogy megnézem. Most akkor nem öregszik vagy teljesen halhatatlan? Csak mert nem tudom elképzelni, hogy 14000 évig életben maradjon valaki.

  9. asszem én is 8-at adtam rá… pedig nagyon nem filmszerű és az alakítások is “televíziósak”. és mégis!

  10. valakinek millió dollárjai vannak filmkészítésre,valaki meg ‘aprópénzből’ alkot olyan nagyszerű filmet, mint ez. Lenyügöző benne ahogy kiadnak a figurák, olyan dolgokon, tényeken,amiket szentül hittek hogy ugyis van.

    Nálam is a zene az ami lehuzza kicsit. 3x láttam már de még mindig elképedek énis néha. Ha mozis film lenne néhány állitás, főleg a vallásos dolgokba nagy port kavarna az biztos (lásd:passio,vagy DaVindi Kód) kuszik fel a 10es listámon :)

  11. 8,5 a 10ből. Dave nagyon is igazad van sztem. Nekem a vége is tetszett. Erős érzelmeket váltott ki a film belőlem. Csak ajánlani tudom.

  12. én is egy pár hete akadtam a filmbe, pont emiatt a torrentes pozitív visszajelzések miatt és hát egyáltalán nem bántam meg
    nálam is felkerült a kedvencek listájára :)

  13. Én még nem láttam, de tervezem hamarosan megnézni. Engem azzal fogott meg először, hogy John Billingsley benne az egyik főszereplő, csak utána olvastam jobban utána. Ajánlom nektek a StarTrek.com oldalon a videóinterjút a színésszel, nagyon érdekes. :)
    Features/First Person/Billingsley in “Earth” Orbit

  14. mi baj a zenével? még nem volt időm végignézni a filmet, de nekem nagyon klassz dobos, figyelemfelkeltő cuccnak hangzik. Vagy épp az, hogy túl hangsúlyos? egyébként nekem eddig a főszereplővel van picit bajom, végig hugh jackmant képzelem oda, de hát ő nyilván megsokszorozta volna a költségeket:)

  15. nah most fejeztbem be és hát nem volt rossz.

    ITT VAN EGY SZPOJLER!

    viszont a végén az a “najó nem is volt igaz” “najó mégis igaz” dolog kicsit lehúzza számomra.

    INNENTŐL MÁR NINCSEN SZPOJLER!

    a zene meg elmegy alatta, úgyis csüngünk a főszereplő szavain, a háttérzaj csak úgy ott van. kap tőlem is egy 8/10et

  16. na igen, a vége kicsit el lett harapva, ami talán pont azért jó…

    !!!!spoiler:

    ugye egész végig megy a kételkedés a szereplők között, de mégis lehet benne látni egyfajta haladást abba az irányba, mikor már ‘hisznek’ neki. én mint néző meg azt látom, hogy van pár professzor, aki beszélget, majd a vége felé már elfogy a kételkedés aztán csavar, szerintem azér, hogy a nézőt a hitével együtt beszippantsa (abba a dobozba). Miben hiszel, amit hallasz, vagy amit látsz? Miben hiszel egyáltalán és a leglényegesebb: hogyan? Az hogy 14ezer évig élt vagy sem, az nem érdekes a néző (vagy a többi prof) életének szempontjából:)

    !!!!spoiler vége –

    két német lánnyal meg a párommal néztem és ez volt az első alkalom, hogy a csajok egy mondatot nem pofáztak a film alatt:)

  17. jójó, nem egy hans zimmer a zene, de nem volt vészes szvsz. ha nem mondjátok, fel sem tűnik.
    a vége épp így volt jó. de aki teheti, az ne a most fellelhető magyar felirattal nézze, mert az jajderémes.

  18. Na az ilyen filmeket szeretem igazán. Nagyon jól ki lett dolgozva, hogy milyen lenne egy 14000 éves ember gondolkodása.

  19. Épp a múlkor kérdezte winnie a trailerek kapcsán, hogy mi van, ha tudod, hogy miről szól a film. Nekem e film kapcsán alakult ki a válaszom arra a kérdésre. :)
    Tehát: sok film esetében nem spoiler, nem rontja el a film élvezetét az, ha előre tudod nagyjából azt, hogy miről szól, mi az alapszituáció. Emiatt nem zavarja az embereket általában ez a dolog trailernézés közben.
    Sajnos, mint kiderült, nálam ez a film nem ebbe a kategóriába tartozik. Ha tudatlanul ülök le megnézni a filmet, akkor tuti tőlem is kapott volna egy 8-ast, de így nem nagyon tudta kiváltani bennem a kívánt hatást, így végül kb 6,5-es lett a filmélmény. :-(

  20. jaj még eszembe jutott valami, gyorsan mielőtt eltűnik ez a post! lehet spoiler! hogy lehet ilyen szép fehér és hibátlan fogsora egy 14000 éves embernek? :D

  21. megnéztem.
    érdekes volt, és tényleg elgondolkoztatja az embert. bár úgy érzem, hogy voltak még kiaknázatlan részek a filmben.
    /spoiler

    a vallásos fonalat egy kicsit eröltetettnek érzem, ugyanakkor a főszereplő helyzetét figyelembe véve helyénvalónak is. eleve egy csomó ellentmondás van bennem a vallások terén, de végülis egész korrektül kezelték le a történetben.
    a végét egy picit én is elnagyoltnak érzem, bár jobban belegondolva én is valami hasonlóval zártam volna le a történést a főhős helyében.

    /spoiler

    összegezve, egy hiánypótló érdekes filmről van szó, sebtapaszként díszelegve a hálivúdi tömeg filmek által okozott óriási tátongó üresség felett.
    vagy egyszerűen csak a hasonló kvalitású művek nem találják meg az utat hozzám.
    ezúton is bíztatom az oldal üzemeltetőit, hogy több hasonlóan értékes kincset ássanak ki nekünk :)

    u.i. most így visszatekintve egy kicsit a k-pax-hez tudnám hasonlítani

  22. Pár perce lett vége a filmnek, és… hát régen láttam már ennyire a hatása alá vonó filmet. Okosan felépített történet mindenféle csilli-villi látványt mellőzve előadva, több ilyen kellene! Nálam ez olyan 9 körüli a 10-ből.

  23. Nekem nagyon tetszett a film, az egyik legjobb, amit idén láttam. Lebilincselő a történet és alakítások is. Csak ajánlani tudom.

    SPOILER!!!

    A végével kapcsolatban én azt mondom, úgy volt a lehető legjobb. Egész odáig építették a feszültséget, már-már mindenki hitt neki és akkor visszakozik még nagyobb indulatokat keltve, de valahol mégis megnyugtatva a többieket, hogy nincs itt semmi “természetfeletti”, különös dolog, csak egy jó sztori volt az egész. Persze, miután egy kicsit lecsillapodnak, akkor megint a felszínre bukkan egy kis kétkedés, hogy “mi van, ha mégis?!”. Viszont ekkor már a búcsú jön és mindenki megy haza, nyugi van, Oldman még a belé szererelmes tanárnővel beszélget egy kicsit. De akkor bumm, az öreg prof meghall egy nevet, amit a nőnek mond és jön a végzetes felismerés, mégis 14000 éves a barátja! Szerintem nagyon szívbemarkoló jelenet lett ott a végére és nagyon is ideillő ez a befejezés.

  24. Nagyon tetszett! Örülök, h megnéztem! A vége tűnt kissé elhamarkodottnak, bár nem is tudom, h lehetett volna értelmesen befejezni.

    SPOILER!

    Elsiették ezt a “14000 éves vagyok, na jó nem is mert csak kitaláció az egész és aztán mégis igaz” dolgot. Sokkoló volt, jó téma, gondolkodásra késztet. Én személy szerint annyira figyeltem arra, h ki mit mond és hogyan érvel, hogy simán nem figyeltem a zenére. Ez ritkán fordul elő, de annyira magával ragadott a beszélgetés, h abszolut nem tűnt fel, h mi szól a háttérben.

  25. Nagyon király film, nálam 10/10 volt egészen a végéig, ahol sikerült öt perc alatt 8/10-re romlania. A végén azt az izét, meg azt a másik izét… azt miért kellett?

  26. Nekem csak most sikerült a végére érnem, de ez a film valami iszonyat jó ötlet volt. Nem is szaporítom a szót inkább csak annyit mondanék a befejezéssel kapcsolatban, hogy ha én rendeztem volna a végén kihagytam volna azt a csavart, hagytam volna a levegőben lógni a dolgot. Kijönnek a házból mindenki elmegy haza, vágás a szereplőkre, akik arcára lassan rákúszik a hitetlenkedés mégis. Aztán utolsó snittben a fickóra és akkor valami pici utalás arra, hogy igazat mondott-e vagy sem. Az év egyik legjobb filmje 9/10..

  27. Elöször is köszönöm HI, hogy ajánlottad ezt a filmet.
    Sok dolog eszembe jut, mit is mondhatnék – de feleslegesen.
    A filmről önmagáról nyilván számos “hibát” fellehetne sorolni – de felesleges. Beszélhetünk a gyenge filmzenéről, a tv-s alakításokról, a fura befejezésről – de felesleges.
    Ennek a filmnek a zsenialitása, az alapgondolata: hogy létezik egy 14e éves ember, aki felfedi magát barátai előtt és mesélni kezd. Maga az akaptörténet első hallásra annyira egyszerű, mint amennyire az, a 90perc alatt agydurrantóan hatásosan, és hihhetetlen frissen csapódik le a nézőben. 1000 és 1000 oldalról támadnak gondolatok és a kérdések. Ott akarunk lenni a helyszínen. Kérdéseket és válaszokat akarunk. Annyira hihhetetlenül egyszerű és eredeti az ötlet, hogy emiatt irgalmatlanul sokkol. Mint amikor gyermekként rácsodálkoztunk a varázslatokra, feltároltak előttünk a mesék fantasztikus világai és tudni akartunk minden egyes történetet. Úgy ül itt is a néző és szeretné hallani a csodát – az igazi történelmet, az igazságot. Ott akarunk lenni az ősember barlangjában, Buddha udvarában, vagy Caesar Rómájában!
    És mindemellett, bár a filmnek vannak “szakmai” hibái, ezer szállal köti le a nézőt. Mindamellett, hogy bár hatásvadásznak is felfogható, de tökéletesen illett a komolyzenei betét a film közepén.
    Nem akartam csak egy mondatot írni – lehet h jobb is lett volna. Mert így is csak egy részét tudtam a mozi erényeinek kiemelni.
    Nálam 10/10-es az élmény miatt. És ha jóindulatúan biccentettünk egy AVP-R című film 10/10-es kritikájára, akkor ez legyen számomra is megbocsátható. ;)

  28. Tegnap végre megnéztem és nem bántam meg még most is agyalok rajta. Könyvben szivesebben olvastam volna, hisz a megvalósítás tényleg elég tré, de az alapötlete zseniális. Részemről 9/10

  29. Fantasztikusan jó film, rég láttam már ilyet. Tegnap éjjel 1 körül gondoltam belenézek, nem lehet nagy eresztés, de legalább elálmosodok rajta. Ezzel szemben annyira lebilincselt, hogy nem tudtam abbahagyni. Rendkívül érdekes gondolatokat vetett fel bennem. A zene engem nem zavart, bár nem is figyeltem rá, csak valahogy a befejezés lett egy kicsit összecsapva szerintem.
    Hopp, most látom, hogy az előttem szóló, deka nevezetű úriember (vagy úrihölgy) már írt a befejezésről.

  30. Furcsa, hogy mekkora sikere van egy kocsmafilozófia szintjét sem megütő filnek. Na mondjuk nem csoda, a davincsikód is siker volt…

  31. Még jó, hogy ilyen nagytudású filozófusok is vannak köztünk! Köszönjük az építő jellegű hozzászólást Mester, most pedig megyünk, és elássuk magunkat, amiért tetszeni mert a film!

    Engem amúgy az Ötödik pecsétre emlékeztetett, persze némileg alacsonyabb nívón, de azzal együtt is simán 8/10. A vallás- és egyházkritika különösen tetszett, bár kicsit sajnáltam, hogy nem a szentfazék nyanya kapott agyvérzést :D

  32. Az utóbbi idők egyik legjobb filmje, elérte azt amit nagyon szeretünk a filmekben: lehet utána gondolkodni rajta, beszélni róla.
    SPOILER
    Egyetlen dologba sikerült csak végül belekötni:
    Egy vallástörténész (Edith / Ellen Crawford), hogyan lehet annyira elfogultan, bigottan keresztény hívő, hogy sírva fakad amikor megtudja, hogy ‘nem is úgy volt’? Őt ez inkább fel kellene hogy tüzelje, hiszen a szakterületén / kutatási területén tud meg forradalmi áttörést hozó új dolgokat egy ‘hiteles szemtanútól’. Szerintem egy vallástörténész nem lehet hívő ilyen szinten.

  33. Nagyon, nagyon tetszett ez a film. Szeretem az akciódús filmeket(lövöldözés,autósüldözés,főgonosz,főhős…). Na ezekből semmi sem volt leszámítva a “főhős”-t, de a végén csak azt tudtam mondani, hogy pffffff huhhh ez kemény.
    Nagyon megfogott, nagyon bejött. Nálam a top10-ben bent van.
    Na sziasztok!

  34. Ma néztem meg ezt a filmet, totál véletlenül. Talán nem a tanulási hadjárat közepén kellett volna, mert elszállt tőle az agyam. :) Nagyon eredeti, nagyon bejött, éppen azért, amilyen. Élveztem annyira, mint egy valódi cselekményben gazdag, monumentális kalandfilmet, csakhogy itt a dolgok a gondolataimban, a fejemben zajlottak. Hosszú ideje az eső film, aminek a kiötlője után elkezdtem keresni a neten.
    Néhol veszélyes vizekre eveznek, de nekem marhára tetszik a dolgok “egyszerűségére” való utalás, talán azért is jött be, mert nagyban egyezik a kis halandó véleményemmel. :)

    Nálam 8,5, de csak mert tudtam volna még élvezni. A végén a zene gyengécske, de engem nem zavart, igazából nem is hallottam. :)

    Ja, a vége… Hát nem is tudom, tetszik-e. Az már inkább poén. De szerintem nem is az a lényeg, hogy tényleg igaz-e, hanem inkább a gondolatáradat, amit ébreszt az emberben. :)

  35. Filmdömpinget tartottam az este, ez volt a harmadik, és legemlékezetesebb darab. A végét nem kritizálnám, ugyanis szerintem teljesen reális. Épp eleget mesélt, és talán a szereplők érdekében inkább így zárta le a történetét, hátha nekik így könnyebb. Nem egyszerű egy ilyen sztorit megemészteni. De mivel beszélt róla, később úgyis elgondolkodnak, és majd magunkak eldöntik, hogy igaznak tartják-e, vagy nem.
    Két kritika: kicsit hiányoltam az érzelmi oldalát. Elhangzik egy-két mondatban, hogy milyen érzés lehet állandóan elveszteni szeretteinket, barátainkat, de nem sokat foglalkoztak vele, nem volt ereje (vö pl. a Halálsoron végével).
    A másik, ami nem tetszett benne, az Jézus figurájának lenullázása. Olyan divatos ez mostanában, és olyan könnyű kimondani, hogy ő csak egy okos ember volt. Sokkal könnyebb, mint hinni benne. Gondolatébresztő a film, valóban, és ajánlani is fogom mindenkinek, de szerintem helytelen, hogy egy vallást, egy hitet, és tulajdonképpen a fél emberi történelmet ilyen könnyedén kidobjuk az ablakon! Pont egy ilyen filmben, ami a hitről szól, mért kell betámadni a kereszténység ellen?

  36. egyáltalán nem mondta, hogy ne higgy, csak azt, hogy ne vakon mindenben. nem akarok vallási vitába menni, de ha elnézzük az egyház egy-két kijelentését, akkor ez teljesen ésszerű üzenet.

  37. Nagyon féltem a filmtől, mert mikor javasolták, hogy nézzem meg, kicsit szkeptikusan ültem le elé. Első reakcióként elmondhatom, hogy egy cselekményhiányos és akciómentes, csak dialógokkal teletűzdelt film. A helyszín egy kisebb családi ház, amiből a főhősünk éppen kiköltözni készül, és ennek tiszteletére röptében alakult búcsú buliba csöppenhetünk, ahol különbféle tudományok képviselői gyűlnek össze, mindenféle korosztályból. Majd innentől elkezdődik a szájtátós történetmesélés. A képernyő előtt egy olyan élvezetes estét élhetünk át a szereplőkkel, hogy szinte vágyódik a néző, hogy ő is odaülhessen és becsatlakozzon a beszélgetésbe. Egyetlenegy konkrétum sem hangzik el, csak egyszerűen elkezdődik a történet, és a szobában lévők és „mi” nézők egyszerűen belemegyünk a játékba, és elkezdődik az ok-okozat, a „mi mit tennénk”, hogyan gondolkodnánk, talán véges vagy végtelen az emberi felfogóképesség, mi lenne „ha”, mi lett volna „ha”, elhinnénk dolgokat ha, valaki mesélné….
    A film nem magáról a történetről szól, és nem is elsősorban, amit fejtegetnek, hanem az összefüggések kereséséről úgy, hogy az egyszerű egyszerűség felé próbálja terelni a nézőt, mely elgondolkodtató és érdekes. Valamint az emberi beszélgetések során felhasznált eszközök kimondatlan tárházát feszegeti, kicsit alternatív megközelítésből.

    Nagyon tetszett, hogy a történet fővonulata a „Hegylakó” c. film alaptörténetén nyugszik (az „csak egy maradhat” szlogen nélkül), mert ez egy olyan film, amit többé-kevésbé mindenki ismer és nagyon gyorsan bele tudjuk élni magunkat. És mivel viszonylag nagy időtartományról szólt a film ezért ez egy egyszerű és ügyes megoldás volt.
    A film megnézése után kicsit gondolkozzon el mindenki azon, hogy munka, vagy iskola után egy jobb baráti beszélgetésen kinek nem volt hasonló témája, vagy ki nem vágyódik rá, mert ezek nélkül értelemszegény mindaz, amit csinálunk. Mert gondolkodni kell, és érdemes.
    Nem ajánlom azoknak, akik akció vagy futurisztikus filmre vágynak!

    A könyvet nem olvastam, mert nem szeretek olvasni! ?

    Megj.: kicsit vitáztam a sci-fi mint besorolásáról egy fórumon, és bár mint sci-fi a szó jelentését nézve „tudományos képzelgés” (saját fordításban) ráhúzható a filmre, véleményem szerint akkor is csak egy szimpla „film” besorolást adnék neki, mert a sci-fi egy futurisztikus jövőkép tudományosan alátámasztva valamilyen módon, természetesen társulva többnyire akcióval, vígjátékkal, romantikával, horrorral…

    üdv
    Fodor Béla

  38. Jaj elfelejtetem mondani,
    Haláli volt mikor a néger mondja hogy: “na akkor én most hazamegyek megnézni a StarTrek-et”

  39. Ma néztem meg, szerintem overrated :) Mondjuk kapna egy 6-ost. Értem miért jön be nektek, de szerintem ez így kevés:)

  40. Nem első alkalommal néztem meg. Imádom. Imádom az olyan filmeket, amik kis költségvetésűek, és olyan ötletre alapoznak, ami elgondolkodtatja a nézőt.
    Annak idején a Taxira csak úgy beültem, mert nem volt más. Fogalmam sem volt róla, hogy mire ülök be, és úgy jöttem ki, hogy “Istenem, de hülyék ezek a franciák, ez állati vicces és akciódús móka volt.”
    Ez a film ott feküdt a vinyómon, és már majdnem töröltem, azt sem tudtam, hogy mi ez. Belenéztem. Nos, 90 perc elteltével felhívtam az összes haveromat, hogy nézzék meg, mert ez nem mindennapos. Ez nem egy véres-beles, akció vígjátékos, amerikai limonádé. Ez egy beszélgetős.. egy szobában játszódós.. utána magad elé bámulós. Biztos, hogy sok hülyeség van benne. Pl: zene. De kit érdekel? Jobban magával ragadna, ha valami moziban egy hatalmas szinfónikus zenekaros zene fokozná az izgalmat? Tudjátok mit csinálnék? Rászólnék a zenekarra, hogy halkabban, vagy hagyják abba, amíg beszélget az a néhány ember.
    Lebilincselő. Ez a jó szó, azt hiszem.

  41. Köszi deka, hogy szóltál, az Imdb-re én tettem fel az adatot, csak lemaradt, hogy TV premiere. Pótoltam a hiányosságot.
    A Cinemax mutatta be november 2-án Az őslakó címmel.

  42. Szerintem faja film.

    SPOIELEREK

    (Zseniális a fazon álláspontja az egészről, miszerint ő nem kiválasztott vagy valami isten, hanem egyszerűen csak ÍGY járt, hogy nem tud meghalni.
    Amúgy meg fantasztikus tényleg azzal a gondolattal eljátszani, hogy találkozhattál Buddhától kezdve a római cézárokon át szinte mindenkivel személyesen.)

    Egyébként meg az tetszett az egészben a legjobban, ahogy az emberi természetet megvilágította John Oldman vallomása. Elmondott valamit, ami nem passzolt a megszokott világképbe (és úgy ahogy meg is tudta védeni az állításait) és a tanult, tájékozott, felvilágosult emberek, társadalmunk leghasznosabb tagjai is magukba omolva követelték, hogy vonja vissza az egészet.

    Ahogy a pszihómókus a végén fenyegette, hogy ha nem vallja be, hogy kitalálta csak az egészet akkor gumiszobába záratja, az volt a kulcsmomentum. Ugyanez a jelenet játszódott le anno Jézussal a bírák előtt. De úgy néz ki kétszer még ő sem akart ugyanabba a folyóba lépni:)
    Egyébként meg szerintem egyáltalán nem a vallásosságot vagy a hívő embereket fikázták, sőt. Arra hívtál fel a figyelmet csak, hogy nem minden úgy történt ahogy le vagyon írva, de ettől függetlenül érdemes hinni. Legalábbis nekem valami ilyesmi jött le az egészből.

    8.5/10

  43. Szerintem elég elgondolkodtató film, maga az elképzelés, hogy egy ember 14000évet éljen a mai tudás szerint lehetetlen de nincs kizárva.
    Avval sincs probléma a filmben hogy nem tudja mitől halhatatlan mert személy szerint én még a mai kórban se bírnám felfogni. Viszont hogy ne csak építő kritikát mondjak a filmről szerintem egy kicsit erőltetett, hogy a társaság mindegyik tagja tudós és az a legfurcsább, hogy olyanok akik a történelemben, irodalomban és hittudományban járatosak és persze egy pszichológus aki arra próbál célozni, hogy a főszereplő őrült. Ezen kívül semmi rosszat nem tok róla mondani nagyon jó film mindenkinek ajánlani tudom aki szereti a fantasztikumot és a furcsa megmagyarázhatatlan eseményeket.

  44. Ja, amit még a múltkor elfelejtettem: a végén a Forever című számra gondolsz? Mert az szerintem gyönyörű és passzol is a filmhez. Az aláfestő zene sem rossz, de azért sejthető, hogy ha több pénzük van, akkor ez a része még jobb lehetett volna.

  45. Volt egy része a filmnek amikor komolyan elgondolkodtatott. Érdekes úgy ahogy van, érdemes megnézni. egyebet nem tudok mondani :)

  46. Jó film szerintem engem csak két dolog zavar az egyik az öregasszony idegesítőre sikerült kicsit szerintem a másik hogy szintén szerintem kár volt a vége fele rámenni a vallásos vonalra én nem de sokan kifeszülnek a film ezen részen…

  47. a főszereplő karaktere nagyon jól kidolgozott volt és eredeti – ez jó
    ami viszont szár volt, hogy a többi karakter hihetetlen sztereotip és igénytelenül volt megformált volt
    (ja, nem mind, a bútorszállítók jók voltak :))
    a többiekről ha nem mondják hogy tudós professzorok, akkor azt hiszem, hogy 1 lecsúszott rock zenész, 1, prosti, 1 portás, 1 hisztis öregasszony, 1 alkoholista, és egy hentes…
    de a film nem volt rossz :P

  48. Most néztem meg, ez tényleg egy feledhetetlen alkotás, kár, hogy ki lehetett logikázni, de mindenesetre érdekes sci-fi. 10/10 az év elején odaítélve.

  49. Először is, ez a film totál offra rakott (értsd ku…ra fenomenális volt). Másodszor is ki a f..szt érdekel a zene alatta. Valaki irta, hogy az lett volna a legjobb ha a zenét leveszik és csak a beszélgetés marad, ezzel mélységesen egyet tudok érteni. Egy dolgot sajnálok nagyon a filmbe, hogy nem tartott még 2 órát. Vagy esetleg 3at. Amikor néztem az volt az érzésem hogy ott ülök velük a szobába és én is hitetlenkedem velük együtt. Hihetetlen hogy ilyet is lehet csinálni egy kamerával…és még csak nem is robban… 11/10

  50. Engem lenyűgözött. Még órákig tudtam volna nézni a beszélgetésüket, annyi mindenre kíváncsi lettem volna!

    9.5/10

    Ja, és a végefőcím tényleg szép dal.

  51. engem az érdekelt volna még, hogy mikor vándorol 10 évente, akkor hogyan épiti fel amije volt/van/lesz. uj személyazonosság, azért bekell jelenteni ezt valahol, nameg pénz, jo hogy dolgozik.
    nemvolt egy rossz film, de lehetett volna hosszabb is.

    6-7/10

  52. Muszáj megköszönnöm az ajánlást, mert nagyon tetszett.

    De, és SPOILER:

    Könyörgöm, miért kellett a végén elrontani a misztikumát?! Ha meghagynak a kétségek között, hogy vajon tényleg igaz volt-e amit a főszereplő előadott, akkor lehet, hogy még órákon át fogvatartott volna a hangulata. Így sajnos csak egy remek alacsonyköltségvetésű mese volt gyenge zenével. Nagyot üthetett volna egy bizonytalan befejezéssel.

  53. Szerintem kivalo a film, meg olyat soha nem tudtam megnezni hogy csak egy szobaban ulnek de ez…hat legalab 2-3szor neztem meg angolul feliratal amit nagyon nem szeretek de tetszet a magyar hangal eleinte fura volt,de meg lehet szokni…szerintem csinalhatak volna jobat is de ez van..
    Ami meg a filmel gond van hogy ilyen temaval csinalhatak volna ket es fel oras filmet is…hahahaha…

  54. Ez tényleg egy jó sci-fi volt, bár valószínűleg könyben még jobb lehet, az alapfelvetés és annak kibontása brilliáns. Inkább TV film viszont.

  55. SPOILEREK

    Én is megnéztem a filmet. A zenét észre se vettem alatta. Nem tudták kihagyni, hogy ő volt JÉzus. De szépen meg lett magyarázva a dolog. Amikor a prof mondta neki, hogy legyen elég a játékból, ott is jól kimagyarázta magát. A vége abszolút nyerő volt. A halál eset ott volt a toppon.

    De amit nem értek: – Hogy a fenébe tud újra elhelyezkedni? értem én itt igazolványok nélkül. Jogsit is hogy szerezhetett, amikor ahhoz személyi kellene.. vagy nem értem ezt…

    Gondoljunk már bele egy kicsit milyen lehet az önéletrajza? :D Mindenhez ért. Lásd 10 doktori végzettsége van…:)

    9/10

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.