Kalifornia királya (King of California)

Még pénteken láttam, és bár elég rosszkedvűen ültem neki, a teremben is alig voltunk páran, akik a kényelmetlen székeken helyezkedtünk el teljesen véletlenszerűen, a film mégis feldobott. Olyan tipikus indie feelgood mozi. Nem, a tipikust most nem negatív jelzőként használtam. Egyszerűen csak kevés, de eltalált szereplős, és nem over the top erőlködve vicces, mint egy Agyő nagy ő, hanem kedvesen mosolyogtató. A "Sideways team" ismét jót alkotott.

A történet annyi, hogy van Miranda (Evan Rachel Wood), aki 16 éves és egyedül él, mert az anyja az apjára hagyta, viszont ez utóbbi pedig nem teljesen 100-as, így elmegyógyintézetbe került. Szóval éldegél ez a szép fiatal kiskorú lány (csak a filmben, a színésznő már 20 amúgy), van munkája, meg kocsija, mikor egy szép napon kiengedik az apját, akit Michael Douglas alakít (Oscar díjat emlegetnek érte, de nem hinném). Nem telik el sok idő, és újra mutatkoznak az elmebaj jelei a férfin... és ez nem egy thrillert vezet fel! Van még fordulat, de igazából nem akarom elárulni, mert 30 percen át vezették fel, nem is akárhogy (bár még a film posztere is utal rá, damn).

A lényeg, hogy a mosolygás többnyire garantált, még ha nem is váltja meg a belső univerzumunkat a film. A főszereplő lányka tündér, Michael Douglas végig elhiteti velünk, hogy kissé szeleburdi, és a filmnek így jár is egy 7/10 a részemről. Jobb kedvem is volt pénteken utána, mert olyan mint egy 22 karátos aranypénz, amire a fűben lazsálva bukkansz.

Külön itt a bejegyzés végén éltetném a helyszínt kiválasztó embert, mert egy épülő külvárosban játszódik főleg, ahol mindenhol építkeznek, telkekjobbra-balra felparcellázva, ők meg éldegélnek az ősöreg házukban, aminek a tornácáról egy alig lakott környékre vethették a tekintetük akkoriban, amikor Miranda született. Hangulatos volt, ahogy épült körülöttük a "modern világ".