Aztajóbüdös. Ez bizony odacsapott. Igen, csak most láttam, ez van. Először azt akartam írni, hogy iszonyat profin egyben volt az egész, vagyis most ezt is írtam, de leginkább a hangulat miatt tetszett. Talán a frizurája miatt, de végig teljesen naiv feje volt Viggo-nak benne, ilyen jóllakott óvodás, és akkor egyszer csak kirobban belőle az erőszak. De ne szaladjunk ennyire előre.

egy sima thriller. 2005-s film ha jól emléxem.1x nézös.
szar remakeje a long kiss goodnightnak ami ugy 27szer jobb film csak. bello inkább menjen vissza a vészhelyzetbe
Remek film.
ez a film bennem sem hagyott mély nyomot. Ettől jobb alakítása volt Vigonak az E.P-ben, de a Tűz Óceánja (vagy Hidalgo, nem tudom pontosan mi a címe) az igazi.
6/10
Szerintem jó kis mozi volt. A "jóllakott óvodás" tényleg illik a fejére.
Csodálom hogy ca most láttad. Nekem is nagyon bejött a film innentől kezdve szerettem meg Cronenberg fimjeit. Aztán jött az eastern promises az talán még jobb lett.
na tudom mit nézek délután:) már egy pár napja gondolkodom rajta h nézzem-e meg de most már tudom h megfogom
Végre egy emészthető film Cronenbergtől...
azért William Hurtöt is illik kiemelni, 20 évig nem csinált semmit, most meg maffiavezér, jobbnál jobb filmekben lubickol. Hulkban is benne lesz.
Arról nem is beszélve, hogy Hurt Oscart kapott ezért a szerepéért.
Nagyon jó film, megérdemli a 8/10-et simán.
Hamár mindenki ilyen marha okos abban hogy milyen film ez, szimpla thriller, vagy remake, akkor közlöm, hogy feldolgozása a Vertigo, History of Violence című képregényének, nem olvastam, nem láttam, nem tudok véleményt mondani, de kiváncsi vagyok rá.
Hurt-öt "csak" jelölték a szerepért.
És valóban nagyon jó film.
igen, a film John Wagner / Vince Locke képregényének feldolgozása. a képregény fekete-fehér, elborult hangulatú, amit szerintem a film jól visszaadott.
tőlem 5/10-et kapott anno, nekem nem jön be a mortensen/cronenberg duó (eastern promises sem)
közép-jó, a végét azért nagyon eltalálták. Közvetlenül a 90es évekbeli Cronenberg filmek után következik, h úgy mondjam a legjobb 2000es filmje.
na most már tényleg újra kell néznem ezt a filmet: elsőre emlékszem, h majdnem mérges voltam az egyszerűsége miatt, kb 5-6-ot adtam volna 10-ből. aztán jönnek a jobbnál-jobb kritikák, meg visszajelzések autentik helyekről, szóval see u soon mr cronenberg
Huh, ezt a filmet ki nem állhatom. Áááááásítós, végtelenül üres, Ed Harris és William Hurt játékán, valamint az operatőr 1-2 megoldásán kívül nem is tudok pozitívumot említeni, zsigerből gyűlölöm. 3/10, az is nagy jóindulattal. Az Eastern Promises jobb (5/10), de ezt a Cronenberget nem szeretem.
Nem rossz film ez, nekem csak az akciojelenetek Viggo Mortensenes reszevel volt bajom(eleg valoszinutlenul mozgott). Viszont Mario Bello...mar regen lattam ilyen termeszetes szepseget, mint o. Lenyugozoen szep.
1értelműen jobban tetszett az EasternP. izlések és pofonkák, de ez nálam közel bealvós volt, leginkább a vége miatt. nem húznám le a francba, de 6/10-nél nem adnék többet.
bár az EP sem volt 7nél feltétlen jobb, de így visszagondolva sokkal jobban bejött. ez van. (1ébként Maria Bello az igen..;))
bizony, Maria Bello nagyon szép nő, én még a Sakáltanya idején figyeltem fel rá...(L)
tegnap elkezdtem nézni az hbon, de anyira rossz volt hogy 1 óra után inkább kikapcsoltam
nem értem hogy miért ez a sok jó kritika
Szerintem remek film, minden szempontból.
Érdekes hogy rögtön felfigyeltem a nézése közben hogy mint ha 1:1-ben másolták volna ki a LOTR filmzenéjét, megnéztem és tényleg Howard Shore nevéhez fűződik az OST.
8/10
Nem egy megszokott Cronenberg film, de a zárójelenet egyszerűen zseniális. És igen, Bello nagyonis tud játszani.