48 óra (48 Hours)

írta human, 2008. április 13. 23:40, 30 hozzászólás

Káromkodás és cicik? Szinte biztos hogy 80-as évekbeli akciófilmet nézünk. Méghozzá a buddy cop stílust elindító egyik alapdarabot, hiszen a fehér Nick Nolte az afro-amerikai Eddie Murphyvel osztja meg a rozzant kocsiját és elkúrt nyomozását. Mindezt ilyen dumákkal megspékelve, hogy "a seggem vérzik érted", meg a többi padlótörlős beszólás.

48 óra - Nick Nolte és Eddie Murphy a kocsiban

Párszor már említettem, ha jól akarunk szórakozni, akkor a régi darabokhoz kell nyúlni. Azokhoz, amiken annyira nem fogott az idő, a trükkjei nem avultak el annyira, hiszen amúgy is alig volt benne. Oké, ez az én vesszőparipám, hiszen a színészek a lényeg, tudom. Főleg itt, ahol a két főszereplő közötti kapcsolat a lényeg, de egy Terminátor 1-et (szintén a 80-as évekből) mai szemmel már fura végignézni, főleg a végén a darabos mozgású robotot.

A sztori a mai bluckbusterek bonyolultságát közelíti, így gyorsan össze is foglalom. Ganz fegyenc megszökik a börtönből és zsarukat gyilkolászik. A Nick Nolte által alakított fehér zsaru ered a nyomába, és ehhez egy, a szököttel régebben összefüggésben levő rabot kihoz 48 órára, hogy segítsen neki elkapni. És innentől a közöttük levő faji meg emberi ellentétek kerülnek a központba, meg egy kis nyomozás is van azért.

Abban szinte biztos vagyok, hogy egy ennyire non-PC és rasszizmussal teli film manapság, ha el is készülhetne, baromi fura fogadtatásban részesülne. De ezen felesleges aggódni, a film kész van, és a 80-as évek jobb akciófilmjei között bizony előkelő helyet foglal el. Nem mellesleg Eddie Murphy első mozifilmje. Előtte a Saturday Night Lightban lopta a napot, mint a legjobbak (lásd még pl. Will Ferrell). Megnézve a 48 órát szinte fájdalmas, hogy ez az Eddie manapság Norbitokban meg Doo Little folytatásokban égeti magát. Na nem mintha Nick Nolte karrierje a magasban szárnyalna — bár a Peaceful Warriorban jó volt.

- Jack, mondj egy mesét!
- Baszd meg!
- Á, ez az egyik kedvencem.
48 óra - Nick Nolte és Eddie Murphy pisztollyal

Azt hiszem nekem az éjszakai részek tetszenek a legjobban a filmben. Ebbe beleértem a leszámolást az éjszakai kínai negyedben, de azt is, amikor Nolte csak úgy, a kocsijának dőlve vár Murphyre, és mögötte elkenődnek a város fényei a távolban. Emlékszem amikor Die Hardon szocializálódótt kissrác voltam, akkor még kevésnek gondoltam a filmben levő akciót, de mégis tetszett. Mostanra meg simán a film hangulata az ami elragad újra meg újra. Na azért most is kell egy-egy jobb akciójelenet, és hát itt akad pár, méghozzá ahogy mondtam, az idő próbáját kiállva. Bírom, hogy nincs nagy robbanás, semmi extra, csak egyszerű pisztolypárbajok. És ha valakit lelőnek, akkor az rögtön 2-3 véresen becsapódó lövedékkel van lekapva. Nem is kell "jaj a vállam" hülyéskedés.

48 óra értékelés

Hiába na, ez nekem 8/10 manapság. Már láttam vagy 10-szer, de még mindig marha jó szórakozás, és most ismét átértékeltem kicsit.

További információk: az írást tényleg human követte el.
Ha jobban érdekel a téma, akkor nézz körül errefelé:
Megosztanád a bejegyzést?

Eddig 30 hozzászólás érkezett!

KTamas 2008. 04. 14. 4:02

A Beverly Hills-i Zsaru 1-2-t ill. a 48 órát / Megint 48 órát akárhányszor meg bírom nézni, sztem mindegyik megvolt már 3-4x.... örök klasszikusok.

kid 2008. 04. 14. 6:39

A Tango és Cash is ilyen film, amit végig tud vigyorogni az ember.

bachterman 2008. 04. 14. 7:49

kult, én mondom hogy kult.

Gábriel 2008. 04. 14. 7:55

Ezt frappánsan öszefoglaltad. Mai napig nem láttam...

Llew 2008. 04. 14. 8:38

Klasszikus. Egy ilyen mozi után a mai cigi, trágárság, meg rasszista poénok nélküli filmek olyan frán hatnak. A Die Hard 4 nem volt rossz, de végig ott volt bennem a valami hiányzik érzés.

brianaspirin 2008. 04. 14. 8:40

részben egy kicsit off:
említetted, hogy a terminator 1-ben darabosan mozog a robot a film végén. számomra ezek a megoldások még mindig jobban tetszenek mint a mostanság hypeolt cgi (itt azokra gondolok amin egyből látszik, hogy számítógépes, vagyis az esetek 90%-a) valahogy emberközelibbnek érzem a stop-motion-t még akkor is ha nem éppen túl korszerű. rám akkor is nagyobb hatással van. :)

palcika 2008. 04. 14. 9:28

Az értékelést olvasva végig bólogattam szinte öntudatlanul, az elejétől a végéig egyetértek. Habár még a születésem előtt készítették, sokkal jobban szórakozok rajta, mint az elmúlt öt év filmjein együtt.
A sokak által lebecsült Megint 48 Órá-ról mi a véleményed? Én azt is nagyon szeretem, de kíváncsi lennék a véleményedre.

NBZ 2008. 04. 14. 10:00

Faterom (58 éves) legalább havi 1x megnézi a két 48 óra valamelyikét, emléxem anno alighogy kijött Magyarországon(80's én lenni kicsi) ugy ráment, hogy anyámat elvitte rá vagy 5x, azóta azt hallom, hogy úúú a Nick Nolte, meg a haverja BrúszVilisz(! néha belekeveri a Halljmegnehezent) milyeneket dumáltak eeehhh.

Igyisvan.

Ok ez aprót off volt.

freak 2008. 04. 14. 11:03

Az milyen durva mar, hogy Eddie Murphy ebben meg csak 21 eves :)

szaszab 2008. 04. 14. 11:08

Ezen film kapcsán elsőre mindig a cikkben leírt esti mesés beszólás ugrik be legelőször!
:)

todie 2008. 04. 14. 11:30

szaszab: alap:)

dimitrij 2008. 04. 14. 12:07

" - Hamond, a kurva anyádat!!!"

ez az egyik kedvenc mondatom a filmből, amit Nolte eresztett el. :) óriási a film, imádom.

egy gondom van vele, hogy csak az eredeti szinkronnal bírom megnézni, pár éve ideggörcsöt kaptam, amikor valamelyik kereskedelmi csatorna leadta, de előtte még újraszinkronizálta...

ezt egyébként eljétszották a 'Harlemi éjszakák' című szinté Eddie Murphy nevével jelzett filmmem is, de annál kűrták csak el igazán az újraszinkront, az összes valamire való poént átírták, elcseszték.

dimitrij 2008. 04. 14. 12:25

már ez a név is kókemény (Reggie Hamond)... :P

dimitrij 2008. 04. 14. 12:33

beugrott még eg duma, félig... ül a két hülye a lepukkant kék kabrióban, Nolte panaszkodik, hogy itt kell szopnia a kocsiban Reggivel...:

"...ahelyett hogy otthon beiktatnám a lompost az asszonynak!"

:)))

dimitrij 2008. 04. 14. 12:35

(off: nekem egyébként még ebbe a kategóriába esik a Holt Pont című film, a szörfös-bankrablókról szóló darab, Swayze-vel, meg Keanu Reeves-szel...)

human 2008. 04. 14. 12:50

arról van már írás

pisketi 2008. 04. 14. 13:32

A film is jo, de ami miatt kedvenc, az a qrva jo magyar szinkron. Le a kalappal a forditok es a szineszek elott!

human 2008. 04. 14. 13:38

na mindjárt jön winnie, hogy mennyi félrefordítás van benne, manapság szétszednénk a szinket. Főleg a rasszizmus rész nem annyira erős az eredeti szinkben, szerintem. A beidézett estimesés az szinte szóról szóra ugyanez angolul is :)

Süci 2008. 04. 14. 14:55

A filmről a véleményed korrekt!Én is inkább a 70-80-90-es évek filmjein pörgök,mint a mai 90%-ban szarokon.
Viszont a Terminator sztem most sem gáz.Engem sokkal jobban zavart pl.Az i am Legendben a zombik alakja vagy az állatoké -oroszlánok-szarvasok,vagy antilopok a filmben!Annyira műanyag érzésem volt isszonyat látszott hogy számítógépes figurák!

pisketi 2008. 04. 14. 15:13

Lehet, hogy van egyket felreforditas, de a jo kis magyar karomkodasok olyan hangulatot kolcosnoznek a filmnek, amilyet az eredeti, angol "szinkron" nem. Legalabbbis szamomra. Ha belegondolok, hogy legalabb otszor visszatekertem azt a jeleneteta Die Hard 4bol, amikor McClane aszondja: "A kurva eletbe" miutan elrakja ot a csaj...es ha belegondolok, milyen csalodott voltam, hogy ez az egy volt az igazi, Bruce Willises beszolas az egesz filmben...szoval ha ezekbe a dolgokba belegondolok, ra kell jonnom, hogy mar nem fog minket ilyen fasza karomkodasokkal kenyeztetni egy jo ideig senki... Na megyek, elokaparom a 48 orat, a Ford Fairlanet meg az Utoslo cserkeszt, es bekeszitem oket a DVD lejatszo melle:)

dimitrij 2008. 04. 14. 15:23

human, ekkor: 2008. 04. 14. 12:50

megtaláltam, zsír. :)

és télleg ütős Reeves karakterének a neve, Johny Utah... meg Papas is nagyon nagy, élete egyik legjobb alakítása Gary Busy-nek. :)

human 2008. 04. 14. 16:04

oda is lehet írni :)

Arc 2008. 04. 14. 17:14

Szerintem a zenéje is igazán tuti, az éjszakai San Francisco meg tényleg csodaszép...

human 2008. 04. 14. 17:38

nekem a második rész zenéje tetszett jobban, de arról majd annál a kritikánál :)

medzso 2008. 04. 14. 20:43

alap!
lehet hogy most magamra maradok a véleményemmel de nekem a második rész ennél is jobban bejön...

Wittgen 2008. 04. 14. 20:45

Ez is egy mindig újranézhető, megunhatatlan film. Manapság már nem nagyon gyártanak ilyet. És az eredeti szinkron is nagyon ott van a szeren. :)

medzso 2008. 04. 14. 21:25

manapság már nagyon nem gyártanak ilyet:)

Arc 2008. 04. 15. 17:51

Nem vagyok a listák híve, de lehetne egy top 10 az legtöbbször újranézős filmekből.

Emil Zatopek 2008. 04. 16. 19:31

Esti mesés beszólás tényleg rulez!!!

Másik a piros, többszáz dolláros öltöny:
Jack: "Hammond, ha strici akarsz lenni, munkaruhád már van!

Kálovics Tibor 2008. 11. 29. 11:48

Ez a Film Egyszrüen Kurva JÓ A Régi szinkron Miatt

Hozzászólás űrlap


Név (freeblogos bejelentkező)
(email címed, nem adjuk senkinek, nyugi)

Ezt mondom (offtopik=del):

elég egyszer megnyomni


Ezeket fogadod el a mehet gomb megnyomásával:
  • Személyeskedés pl. "hülye" "f@sz" és hasonló esetén törlés.
  • "Csináljatok jobbat" érvelés esetén törlés.
  • Ha random anyáznád az írót, és kommentben teszed levél helyett, akkor is törlés.
  • A linket tartalmazó kommentek 0-10 óra késéssel jelennek meg a sok spam miatt.
  • Az IP címedet megjegyezzük, de csak spamvizsgálathoz.
  • Ha kamu emailt adsz meg, és véletlen levelet írnék neked, ami miatt kiszúrom, akkor törlődik a kommented.