Erőszakik (In Bruges)

írta human, 2008. június 4. 20:20, 80 hozzászólás

Rendben, tisztázzuk: bár a film trailere valami hülyülős akcióvígjátékot sugallt, azt rögtön el kell felejtenetek. Ha ilyen címkéket akarnék rá ragasztani, akkor a depresszív dark-comedy illene, egy kis realista erőszakkal fűszerezve. Mindezt ugye a sajátos helyszínen, Bruges-ban, ahol minden nagyvárosi kölyök kiloccsantaná az agyát egy hét után, erre fogadni is lehet.

Kép az In Brugesből

A történetről annyit, hogy egy elszúrt gyilkosság után két bérgyilkosnak azt mondja a főnöke, hogy most akkor húzzák meg magukat, amíg el nem ül a botrány. Le is foglal nekik egy kétágyas szobát a karácsony alkalmából tömött Bruges-ban. A tömött alatt azt kell érteni, hogy tizedannyi turista van, mint Szentendrén akármikor. Az egyik szereplő meg is fogalmazza, hogy mázli, amiért Belgiumban van ez a város, legalább kevés a turista. Értsük ezt olyan georasszista viccnek, amilyennek akarjuk. Az előbb említett hozzávalóval nem spórolnak amúgy, mármint a rasszizmussal. Van egy amerikai szereplő, az bemutatkozásához mindig hozzáteszi, hogy amerikai, ne utálják ezért. A történet sötét oldalát direkt nem említettem.

Essünk túl a negatívumon, nem? A zene. Általában odavagyok a zongorás cuccokért, de szerintem itt egy kicsit altató volt. Nem érdekel, hogy valami klasszikus vagy akármi, szerintem nem illett oda. Amúgy sem pörgős a film, ami nem baj, csak ez a zene közben betompít. És akkor ennyi, túl is estünk a "sok" negatívumon, ezen kívül a film egyszerűen remek.

There's two things Belguim is famous for; chocolate and child abuse, and we all know that they invented chocolate to get to the kids.
Nem is tudom elképzelni, hogy ilyen, a középkort jól tükröző unalmas helyen lehetne-e másmilyen poénokat sütögetni, mint amit ebben a filmben tesznek. Merthogy humor azért akad, amellett, hogy depresszív a cucc. Azt kell mondanom, hogy Colin Farrell megint hatalmasat alakít. A legtöbb vicces helyzet hozzá kapcsolódik persze, de azért a többiek is jók, és Ralph Fiennes-re alig lehet ráismerni, külön jópont neki.

Fentebb már megpendítettem a realizmus szerűséget. Egyrészt ugye a nyelvezet tartozik ide, hiszen a főszereplő egyedül annyit káromkodik, amennyit egy valami lepusztult környékről feljebb törő ír káromkodna tényleg. Másrészt meg az a kevés pisztolypárbaj ami akad, azok sem kifogyhatatlan tárakkal meg golyótalálat utáni vállrándítással történnek. Ezt a kidolgozás margójára.

In Bruges értékelés

Ez nekem 8/10 lett. Baromi hangulatos darab, már ha nem valami rossz prekoncepcióval ülsz le elé. A film úgy tűnik nem muzsikál túl jól itthon. Talán nem az Erőszakik cím kellett volna? Áh, nem okolhatjuk mindenért azt, de az tény, hogy nem játssza minden mozi, mégis csak 4-en voltunk az agyonhűtött teremben.

További információk: az írást tényleg human követte el.
Ha jobban érdekel a téma, akkor nézz körül errefelé:
Megosztanád a bejegyzést?

Eddig 80 hozzászólás érkezett!

edem 2008. 06. 04. 20:47

nálam 10/10, hatalmas volt...

MaT21 2008. 06. 04. 21:26

engem nagyon érdekel a film, mindenhol csupa jót hallottam róla...de nálunk sajna nem játsszák:(

Brumi 2008. 06. 04. 21:34

Csak a zene miatt 2 pont mínusz? Nem sok az egy kicsit? :)

Engem iszonyat módon elkapott a hangulat és a magas tetszési faktorba az is jócskán bejátszott, hogy még a trailerét sem láttam. A film összetettségének és műfaji besorolhatatlanságának egyik fontos pillére a zene, teljesen más hangulatot fest, mint a képen látottak (ez sokaknak nem jön be, én imádom), mégis mindig a legjobbkor csendül fel. Az év forgatókönyve díjat már jó előre oda is adom Martin McDonagh-nak, mert ilyen friss, humoros és elképesztően jól megírt dialógusokkal igen ritkán találkozni. Farrell a Cassandra's Dream után ismét egy remek alakítással örvendeztet meg bennünket, a többiek (Fiennes, Gleeson) pedig szokásos formájukat hozzák, megint nagyszerűek. Sokszor újranézős remekmű, 10/10.

Real Trebitsch 2008. 06. 04. 21:51

Ha pontoznom kéne, nekem is max pontos lenne; ebben az évben csúcstartó. (Najó, ha a No country-t tavalyinak vesszük).

A zene is nagyon eltalált, a helyszínek is, a párbeszédekre nincs elég jó jelző, és még dráma is van a rengeteg ökörség mellé...

Ilyen filmeket akarok nézni, még!

Ja, és szerintem nem is depresszív. Az amerikai átlaghoz viszonyítva lehet, de azért hollywoodi világon kívüli igazán nyomasztó filmek nem ilyenek. Vígjáték, még ha kicsit véres-tarantinos-guy ritchies is.

bobbyperu 2008. 06. 04. 21:53

az eddig olvasottak alapján most wanted movie.
némileg off, de bruges egyáltalán nem unalmas, ráadásul dugig turistákkal (azzal együtt, h esetleg a film mást sugall)

human 2008. 06. 04. 21:58

Real: nem depresszív? csomószor a halál és a megváltás, az öngyilkosság a téma.

Real Trebitsch 2008. 06. 04. 22:09

Igen, mint téma benne van, de nem pozitívan beállítva. Na, nem akarok spoilerezni, de szerintem ez csak morbid humor.

A Lost Highway, az depresszív, vagy a There will be blood.

Vagy szerinted mondjuk a Kutyaszorítóban depresszív?

dr.Fünke 2008. 06. 04. 22:12

Nálam 9,5/10, akkor lenne 10 ha Ralph Fiennes egy picit többet szerepelt volna.

-
Spoiler
-

A telefontördelős résznél majdnem összecsináltam magam a röhögéstől, olyan Ari Goldos volt.

mr 2008. 06. 04. 22:29

Nekem ez a film a szigorlat utáni célprémiumom.:) Ha azt túlélem, irány a mozi.:D

Amúgy Martin McDonagh-nak a színdarabjai is pont ilyen stílusúak, hangulatúak (már amennyire a kritikákból össze tudtam rakni a dolgot). Szóval ha valaki "még ilyet" akar látni, akkor irány a színház (elsősorban a Radnóti, azon belül is a Kripli). Olyan csúcs káromkodások stb. vannak abban is, hogy az eszméletlen (respekt a fordítónak, remélem a filmben is hasonló színvonalú a dolog), de persze nem ez a lényeg. Néhányat már használok is belőlük (ilyenkor persze mindig azt mondom, hogy csak a klasszikusokat idézem, nem rondán beszélek:)).

Pizsama 2008. 06. 04. 22:53

Nééééégyen? Utoljára talán művészfilmen ültem kevés emberrel moziban. Közönség nélküli mainstraim amit láttam, talán a Jurassic Park 3 volt, Lurdyban, délelőtt.
Ennyire nem járunk moziba a magyarok, vagy mi van?

Mr SR 2008. 06. 04. 22:56

Human! azt nem tudom Te hol nezted,de a westendben majdnem fullon volt a terem (elso 5-6 sort kiveve persze) ughyogy nem biztos, h olyan rosszul muzsikal. Amugy a film zsenialis 9/10 siman.

mrb 2008. 06. 05. 1:03

A film szerintem igen hangulatos volt, Colin Farrell pedig tényleg jól játszott. A zene illett a filmhez én nem éreztem nagyon altatónak (a mellettem ülő azért elaludt rajta).

A moziterem hőmérséklete megfelelő, kihasználtsága pedig 15% körüli volt. Viszont a moziból alig tudtam kijönni, annyian álltak sorba a Sex & New Yorkra.

Silberman 2008. 06. 05. 1:10

Hú, pedig a zene nagyon illett, Carter Burwell, Coenék házi zeneszerzője...

Kiki_Zuzu 2008. 06. 05. 2:11

mrb: Hát gondolkodtunk hogy elöl vagy hátul engedjük ki csak kevesen voltunk így nem tudtunk más utat csak a főbejárat! De remélem ez nem rontotta annyira a mozis élményt! :D

D 2008. 06. 05. 8:31

fúú, nagyon jó volt!
örülök, hogy a szar magyar cím ellenére vettem erőt magamon, és elmentünk megnézni tegnap.

wice 2008. 06. 05. 8:54

"A tömött alatt azt kell érteni, hogy tizedannyi turista van, mint Szentendrén akármikor."

van egy olyan erzesem, h ez nem sokaig lesz igy. egyszeruen gyonyoru az a varos, egybol el is kezdtem gondolkodni, h meg kene nezni "a szajbabaszott hattyukat", csak nemtom, nem ciki-e igy egybol a film utan :)

Seraphin84 2008. 06. 05. 16:51

odeon szerint hétvégén többen nézték ezt, mint a duplaannyi moziban bemutatott Gyilkosság online-t, ami szintén premier volt. Szóval anniyra nem gáz.

bobbyperu 2008. 06. 05. 17:40

bruges valóban gyönyörű. annyira, h e hónap végén újra megnézem, de előtte a filmet.

spyblat 2008. 06. 06. 5:56

Mondjuk tényleg rohadt kevesen voltak bent a teremben, de nem is bánom. Multkor is leütöttem egy pasit a vasember közben:S
Annál nem bántam. Ennél bántam vollna, de mondjuk milyen ironikus lett volna egy erőszakikon eröszakoskodni...

Legnagyobb beszólás:
"Mert dagadtak vagytok bazzeg" XD XD XD

Neetalyn 2008. 06. 08. 19:27

Teljesen odáig vagyok érte, tipikusan idézgetős film, Farrell ír akcentusa pedig a legjobb!
Ja, és két hét alatt kétszer néztem meg, de már azon gondolkozom, hogy nem ártana egy újabb "adag"... :)
Vajon hány pontot adnék neki?(A válasz: 10/10:))

"Te vagy az élettelen tárgy!":D:D:D

isolde 2008. 06. 09. 14:28

Fantasztikus jó, de szerintem durván depresszív, két Scrubs-részt meg kellett néznem utána, hogy valamivel jobban érezzem magam.

human 2008. 06. 09. 14:36

Látod, Real Trebitsch szerint köze nincs a dologhoz

.gr7 2008. 06. 10. 22:11

Ma néztem meg, igazatok volt. Az erőszakik cím nagyon nem illik a filmhez.

Magyar fordítók ismét rokz. ( meg a film is )

Real Trebitsch 2008. 06. 11. 8:58

Isolde, human: Ha minden jól megy, ma megnézem még egyszer - megpróbálom a ti szemetekkel figyelni, és vizsgálni magamat, hogy milyen érzéseket kelt bennem. (Az első alkalommal erre nem volt időm, annyira lefoglalt az ujjongás, hogy mennyire jó ez, meg persze a röhögés...)

isolde 2008. 06. 11. 14:42

Real Trebitsch: nehéz ezt spoiler nélkül elmagyarázni, de tkp valahol a te képzeletedre/döntésedre bízza a film, hogy a legvégén milyen hangulattal jössz ki a moziból. Én teljesen megértem, hogy ha úgy gondolod, hogy X a vége, akkor lehangol, ha meg Y, akkor feldob.

human 2008. 06. 11. 14:49

már így is spoileres lett kicsit. Real: mi is röhögtünk, de összeségében nem a vígjáték jelző jut eszembe a végén.

isolde 2008. 06. 11. 15:01

Human: pedig próbálkoztam :-) de nyugodtan vedd ki, ha túl spoileres.

mr 2008. 06. 11. 22:48

McDonagh műveire kivétel nélkül jellemző, hogy állati jókat lehet röhögni közben, de mégsem mondaná az ember vígjátéknak. Sőt... Szerintem nagyon jó ez a fajta kettősség.

Real Trebitsch 2008. 06. 11. 23:15

Na, megnéztem újra. Szédületesen jó este volt, már megint. Viszont a barátnőm szerint szintén (SPOILER!) lelombozó a vége, vagyis legalábbis az keltett benne negatív érzéseket. Ugyanakkor azt mondja, azt is belátja, hogy ha más a befejezés, akkor meg azt mondaná, hogy hú de geil - szóval szerinte is tökéletes ez a zárójelenet.

De én továbbra is csak azt érzékeltem, hogy fantasztikusan szórakozom, és még kevésbé éreztem a nyomasztó hatását - lehet, hogy én már nem is azt érzem, amit a filmkészítők akarnak, hogy érezzek, hanem attól vagyok feldobva, hogy végre egy filmkes szempontból pompás darabot látok?
Na mindegy, bocs, kicsit elkalandoztam, a filmnézés közben elfogyott egy üveg jó muscat ottonel is...

Viszont a filmzenét megvédem, direkt figyeltem, és nem csak hogy tökéletesen passzol a környezethez és a hangulathoz, de például az a zseniális átcsúszás a rockos zúzásba az üldözéskor mint zene is kifejezetten jó.

isolde 2008. 06. 11. 23:27

Real T: igen, a zúzás az üldözéskor, az is nagyon jó volt tényleg, a zenét én is megvédem. És szerintem is tökéletes befejezés volt, semmi más nem lett volna jó ehhez a filmhez.

Kecske 2008. 06. 13. 23:32

Ja, hát volt neki egy kis bűn és bűnhődés beütése, de én is jól szorakoztam rajta. Film csak akkor tud engem nagyon lehangolni, ha emlékeztet saját szerencsétlen életemre. Ez pedig inkább feldobott.

Bruges meg azért nem egy eldugott, ismeretlen városka. Ha valaki Belgiumba jár, akkor Brüsszel mellett Ghent és Bruges kötelező kör. Persze tudom, hogy az emberek előszőr letudják Londont, párizst és rómát, aztán mennek csak "kevésbé felkapott" helyekre.

danNN 2008. 06. 14. 1:08

" a bottle " ennél a pontnál le kellett állítani az alkotást mert 6 percig tartott h. megnyugodjak. kész ez a film. holnap megnézem mégeccer.

payskin 2008. 06. 14. 21:35

Teljesen másra számítottam, óriási film volt, hatalmas élmény. Helyenként hangosan röhögős, helyenként melankólikus, a végén pedig bólogatós. Simán 10/10!

Mr. Vertigo 2008. 06. 14. 23:57

10/10 abszolút :)
Ritkán látni ilyen jól megírt filmet, ilyen fantasztikus dialógusokkal, abszurd humorral, történettel, szereplőkkel. Le a kalappal. Kíváncsi vagyok, hányszor fogom újra nézni... Viszont szégyen, hogy ezt a címet kapta...

Mr. Vertigo 2008. 06. 16. 0:32

Bezony, Ralph mondja, valami ilyesmi: "Nagy kár, hogy Belgiumban van. Aztán az ember rájön, ha nem Belgiumban lenne, hanem egy jobb helyen, akkor túl sokan mennének megnézni. Az elrontaná az egészet"

Sajnos kevesünknek adatott meg, hogy Bruges-ben járjon, viszont feleslegesen a szánkat tépni láthatóan annál többen tudjuk :)

danNN 2008. 06. 16. 1:33

igazából azért mondta mert angol :) Belgium iszonyat jó hely és Bruges az 1ik legszebb város amit valaha láttam. Bár a főtéren drága a leffe (:P) de annyira hangulatos az egész, hogy az hihetetlen.

Denisa Wry 2008. 06. 16. 12:50

Frappáns történet, frenetikus párbeszédek, jó szinészek, szép képek, jó zene. Csak azért nem 10 pont mert az első 20 perc nehezen indult.
Mivel 3 Harry Potteres szinész is játszott benne még külön alkalmat is adtak nekem a röhögésre.

human 2008. 06. 16. 22:51

felesleges flame törölve, levélben lehet reklamálni.

tyborg 2008. 06. 19. 10:08

hát...
1. kurvára nem ez kellett tegnap este nekem.
2. morbid, rossz humor

5/10

moziban pénzkidobás. Otthon meg lehet nézni, de tegnap gyakorlatiag kiadtam 900 Ft-t hogy utánna szarul érezzem magam.

DaveBrubeck 2008. 06. 21. 13:11

szerintem Colin hatalmasat alakít benne. Minden szemforgatása tökéletes. A legnagyobb párbeszéd sztem a Lollipoppos emberről van :)

Efti 2008. 06. 21. 13:51

Ez baromi jó volt. Most néztem meg és még mindig a hatása alatt vagyok. Colin Farrell zseniális, de Brendan Gleesonra és Raplh Fiennesre se lehet egy rossz szó sem. A hármuk összjátéka teszi ezt a filmet ilyen pokolian jóvá. És a zene, nekem tettszet, szerintem nagyon adott a film sötét hangulatához. Ez a film nálam 10/10 nagyon jól szörakoztam.

aha aha 2008. 06. 24. 12:47

ez a film 9,9/10-es. Nem is értem mit kellett volna még tudnia amit a cikkíró hiányolt. Fergeteges, aranyköpés-gyanús poénok hadai, kibaszott jó zene - öreg neked van baj az ízléseddel ha ez nem tetszett főleg az üldözéses jelenet alatt harsogóvá váló muzsikát emelném ki - varázslatos színészek és story. Ilyen egyedülálló hangulatú filmet nem is tudom mikor láttam utoljára.

ZSENIÁLIS! Mindenki nézze meg!

Calvin 2008. 06. 24. 15:19

Imádtam ezt a fílmet. Már nagyon hiányzott egy ilyen:))) Nálunk elég rendesen tele volt a terem(persze az első pár sorban nem ültek) és minden barátom imádta:) Persze (sajnos) a Szex&New Yorkot nézőszámban nem verheti de minőségben a különbség már nem is mérhető...

Bob 2008. 06. 28. 11:25

SPOILER!!!!!!!!!

"What are they doing over there? They're filming something. They're filming midgets!"

Na, ezen kifeküdtem. Colin Farell, Ralph Fiennes és Brendan Gleeson nagyon, nagyon jók voltak, nekem ez 9/10

Mefi 2008. 06. 30. 23:29

Kiváló volt, mondjuk nekem a zene is nagyon tetszett. Az már kevésbé, hogy kap két golyót, kivérzi a lelkét majd leugrik egy toronyból, de azért még van ereje elmondani, hogy "Harry is here.". Ezt leszámítva viszont tényleg jó volt.

pisketi 2008. 07. 07. 21:01

Valahogy "megerintett" ez a film. Annyira atjott a melankolikus, megsem toketlen szomorusag a filmbol...Csak a vege miatt nem 10/10 nalam, mivel szerintem a lovoldozesek alatt a mennyiseg a minoseg rovasara ment, de akkor is eros 8/10. A szineszek kivaloak, ahogy a humor is marha jo, a kepi vilagrol meg nem is beszelve. A zene is korrekt volt szerintem. Amit sajnalok, hogy sok baratom majd csak szinkronnal fogja megnezni a hianyos angoltudas miatt, pedig ez az ir angol, ez annyit dob a filmen...

Egyebkent meg kosz human, hogy felhivtad a figyelmunk ra. Ez most nyalizosan hangzik, de tenyleg ez jutott az eszembe, amikor (SPOILER!!!) ulnek a csuszdan es hasonlitgatjak egymas fegyveret (mekkora jelenet nem?:)...

jalso 2008. 07. 16. 13:46

tetszett a film, es nagyon tetszett a zene is. szerintem tokeletesen passzolt hozza.

Szkítör 2008. 07. 17. 0:28

bazzeg Human, pont Carter Burwell zseniális zenéjét húzod le? szerintem pont hogy ez passzol ehhez a filmhez és a hangulatához, mást el se nagyon tudnék képzelni, tökéletes volt és sokat dobott még az amúgy is nagyon jó filmen...

Bijjaaa 2008. 07. 17. 16:50

Sztem is kiváló volt a zenéje, illett a filmhez:) nekem bejött! 10/8

zsocsa 2008. 07. 18. 22:16

Nos human, nekem is a zenéről írt kritikád bökte meg egy kicsit a szemem, szerintem nagyon passzolt a filmhez, pedig én nem vok oda az ilyen zenétől, de itt adta.
Az angolok egyre jobban ott vannak, nagyon jó filmeket csinálnak egy ideje, ez pedig kibaszottul jól sikerült. Colin Farrel nagyon viszi a figurát és Ralph Fiennes, hát neki milyen kurva jól áll az "angol gengszter" szerep. Nagggyon jól! Le a kalappal, a színészi játék előtt, mindenki nagyon ott volt.
Nálam egy pontot éppen a pisztolypárbajok kidolgozása pontosabban az utánuk következő a elhalálozások vontak le.
---SPOILER
Nehogy már akit nyakiütőeren lőnek még felhúzza magát néhány emeleten - és persze kicsit sem spriccol a vér (ütőér emberek!!!!nyaki!!!) - sőt még leugrik egy torony tetejéről és még akkor sem hal meg?! kicsit sem realisztikus. Ezt még tetézik Ray-jel, aki kapott egy golyót, ami átment a tüdején, ezután még szaladgált egy sort, kapott még vagy 4-5 golyót és nem is halt bele egyből.
Ezeket azért erősen elbaszták! De a negatívum szerintem csak itt van.
SOILER---

Összességében egy kiválló angol filmet kaptunk, nagy feelnggel, ami már az elején elkap és viszi a filmet. Fekete humor kedvelőknek kötelező.

9/10

zsocsa 2008. 07. 18. 22:29

Bocs, de még annyit megakartam jegyezni, hogy a magyar cím természetesen bűn szar és ne ijesszen el senkit.
Továbbá a depresszív témába szólnék még bele egy cseppet. Nekem sem volt depresszív. Igaz, hogy felmerültek benne depresszív jellegű dolgok és a vége sem a legvidámabb, de ezek sztem is inkább fekete humor jelleggel szerepelnek a filmben. Persze nem tipikus vígjátké, de nekem inkább a szórakoztató jelző, mint sem a depresszív jutna eszembe a filmről.

one 2008. 07. 22. 14:06

ez a magyar cím megint tragédia, nyílván csak a trailer alapján adta neki aki kitalálta(legalábbis remélem)

A film tökéletes, eddig tuti top5 2008-ban

dknyhun 2008. 08. 23. 8:46

C. Farrel személye biztosíték volt hogy nem csalódok. A fekete humor és film sajátos - környezet, zene - szituációi tette nálam egyedi. Ebben az évben nálam mindent visz.

Petrov144 2008. 08. 27. 19:46

Nagyon jó volt, kaphatott volna nagyobb kampányt itthon, de majd a dvd-t úgyis veszik ha a nép rájön hogy minőségi darabról van szó
*elkalandozó abszurd beszélgetések
*Fiennes nekem kiköpött Vinnie Jones a Blöffből
*zene is hozzátett a hangulathoz
negatívum tényleg csak 1-2 nehezen hihető jelenet

lOc 2008. 09. 04. 22:16

Szerintem zseniális egy film volt. Nekem nagyon tetszett, viszont én pont fordítva voltam a zenével. Nálam nagyon is megadta az alaphangulatot a filmhez és a ködös kisvároshoz. Nálam 9/10 legalább.

lOc 2008. 09. 04. 22:19

Most nézem hogy van aki italt is ajánlott a filmhez :). Én kétszer néztem meg és valószínűleg a hangulathoz is hozzájárult a pont a filmhez illő ír Bushmills whiskey, amit közben fogyasztottam.

lOc 2008. 09. 04. 22:25

Még valami :)
A magyar címről elfelejtettem írni. Utólag tudtam meg hogy ez az a film, amit itthon Erőszakik néven adnak. Ez a cím olyan távol áll a filmtől, mint Magyarország az euro bevezetésétől.
Azt soha nem értettem meg hogy miért kell itthon más címet adni bizonyos filmeknek. Szerintem a film egy műalkotás (már amelyik, ez mondjuk az), aminek szerves része a cím. Ennyi erővel pl. festmények címét is lehetne magyarosítani. Nem tudom mit szólna a világ ha itthon a "Hamiskás mosolyú hölgy"-nek ismernénk a Mona Lisát.

Nyeznajka 2008. 09. 10. 22:54

Nagyon jó film. Nekem a zenéje is bejött. Újranéztem, pedig nem szokásom.

Ahhoz, hogy mennyi turista van, azt azért hozzáfűzném, hogy gimnáziumi diákcserés ottlétem alkalmából, volt olyan játék, hogy kaptunk egy kamerát, és egy óra alatt minél több nemzetiség képviselőjét kellett megkeresni. (mókás mindenkihez odamenni, hogy "hello, where are you from?"). Szóval egy óra alatt, ha jól emlékszem 28 nemzetiség képviselőit sikerült felvenni. Arra akarok kilyukadni, hogy annyi a turista, mint a szemét. :)

dimitrij 2008. 09. 10. 23:02

na, megnéztem én is végre. kicsit talán spoileres lesz.

egynek nem volt rossz, de annyira nem voltam elájulva tőle. zeneileg teljesen rendben van, képi világa is teljesen okés, egy meseváros volt Bruge, a sztoriban voltak kellemes poénok, jó dumák, de valahogy hiányzott belőle számomra valami... zseniális volt a törpe, az amcsi család, jó volt a két faszi is. ami nagyon jó volt, az Fiennes alakítása. kész voltam tőle, kurva jól hozta a karakterét, vert mindenkit.

mivel maradt bennem hiányérzet, így 7/10. majd még megnézem mégegyszer, hátha lesz 8 is.

partychoke 2008. 09. 28. 16:39

huha, na ez nem semmi... végre megnéztem, és hát amikor úgy jössz ki a moziból, hogy ez a világ legjobb filmje, na az jelent valamit, még ha csak abban az öt percben gondolod is úgy. minden vonása zseniális, fenomenális, lenyűgöző. szuperlatívusz-dömping.

a moziban viszont olyat láttam, amit még sohasem. az első sorok valamelyikében ült egy srác, aki ötpercenként hangosan kommentálta a filmet... ilyen húdedura, meg azakemény, meg ilyenek. komolyan azt hittem, hozzávágom az egyik cipőmet. hihetetlen volt.

strucc 2008. 10. 04. 1:50

nálam is 10/10! zenéjéről meg csak annyit, hogy azóta is egyfolytában az OSTéjét hallgatom:)

TorrenteXY 2008. 10. 16. 15:37

Annyira most láttam hogy 5 perce kapcsoltam ki. Hatalmas élmény. Ami unalmasabb rész volt az simán elfért, amúgy pedig vicces és egyszerre durva. Bruges nagyon szép, egyszer ellátogatok oda az biztos! A film nem kevés kedvet csinált hozzá, plusz szerintem nagyon jól néz ki a város! :)

Értékelésügyileg 9/10

Tyberius06 2008. 10. 25. 18:32

Csatlakozom az előttem szólóhoz, ez biza 9/10. Amit pedig te negatívumként írtál, azaz a zene, hát nekem marhára bejött. Nagyon lassú a film, nagyon depresszív, és pont ez a zene hozta ki belőle azt a nyomasztó hangulatot, ami Colin barátunkat és eléggé bekészítette ebben a városban. Nekem kifejezetten tetszett a zene. Rég láttam ennyire jó kis filmet.

winters 2008. 10. 30. 13:10

10/10 tökéletes

Keta 2008. 11. 29. 10:15

nemrég volt szerencsém Bruges-ben vagy Brugge-ban, vagy kinek hogy tetszik, járni és tényleg gyönyörű, azt pedig még nem is tudtam akkor hogy itt filmet forgattak :D

Redfield 2008. 11. 29. 19:37

Szerintem a zene is remek lett. Úgy ültem neki, hogy egy ismerősömtől előre tudtam mit várhatok a végétől, és mégis életem egyik legpozitívabb filmes élménye volt. A komikus filmek általában nem szoktak (igaz, ez tragikomédia), de ez bekerült a TOP 20-amba, és nehéz lesz onnan elmozdítani.

ioa 2009. 01. 01. 23:35

Fura, hogy végigolvasva a kommenteket összesen háromban van (egy-egy szavas) utalás a film képi világára, miközben ez (és ezen belül is a képi szimbolikája) az, ami miatt még sokszor meg fogom nézni. Nehezen tudnék most még egy olyan filmet mondani a közelmúltból, ahol ez ennyire kidolgozott. És persze nemcsak a festmények teszik (Bosch, Gerard David vagy Provost: Death and the Miser, amin sokáig elidőz a kamera), vagy templombelsők memento mori-ja, hanem a színek, a szögek, a tükröződések - minden.
Szóval egy "must see".

rivera 2009. 01. 11. 0:30

Ma este néztem meg, előtte nem olvastam róla (direkt) semmit. Igen nagyot ütött, bekerült az all time top 10-be. Olyan érzelmi hullámvasút ami után még egy órával is csak néztem ki a fejemből. Hullámvasút alatt a mély drámát és a feelgood poénokat, akcentust, helyzeteket értem. Igen nagy kontraszt, és mégis remekül működik.

szanisza 2009. 03. 18. 17:45

Nagyon-nagyon-nagyon tetszett a film, nálam benne van a top10-ben:)

escapist 2009. 04. 19. 12:56

Hatalmas alkotás, fergeteges alakítások.Jobban kellett volna promotálni! És nyilván egy jobb magyar cím is sokat lendíthetett volna a dolgon...

Attila 2009. 05. 11. 22:37

Nagyon jó a film, a tavalyi év legjobb filmje! Voltam Bruges-ben még a film előtt. A filmet nézve jó volt újra látni a várost. Belgium amúgy is az egyik legjobb hely. A zenéje is fantasztikus, mindig tökéletesen passzol az adott jelenethez. 10-ből 10-et kap tőlem.

brianaspirin 2009. 06. 28. 22:23

hát én eddig úgy tudtam, hogy van némi humorérzékem, de hogy ezen a filmen egyszer sem tudtam nevetni az biztos. mosolyogni se nagyon. amúgy nincs vele baj, csak nem tudom hol kellett volna vidulnom...

mameha 2009. 07. 10. 16:21

nekem abszolút bejött.. az elején sokat röhögtem főleg Ray mondásain brugesról :D a vége annyira kiszámíthatatlan hogy nagyon csúcs :DDD

f.fredericks 2009. 08. 11. 14:35

Most hétvégén egy balatoni kiruccanás alatt láttam a filmet. Az esti alapozás közben berakta a haverom a laptopba, hogy ez alap ezt látni kell. Hát nekem nagyon bejött. De ez hogy ez vígjáték lenne, nem hiszem, szerintem ez egy kollázs:D A dumák nagyon idézősek a törpe, akarom mondani a kisember nagyon ott volt és nekem a zene is bejött, kölcsönzött a filmnek egy kis darkos hangulatot. Tuti hogy megnézem még párszor.

TurmX 2009. 10. 02. 20:14

Nagyon ott volt a film, biztos hogy újra megfogom nézni. Egyébként a párbeszédek néha emlékeztettek Lawrence Block bérgyilkosos könyveire, mikor Keller Dottal beszél.

elinor 2009. 10. 26. 23:15

Leírhatatlan. Fantasztikus film. Nem szeretem a trágár beszédet a filmekben, de itt ahogyan megjelenítik, eszméletlen. Nagy hatást gyakorol az emberre a film. Igazi művészi alkotás.
A gyengém a zongorazene, és meglepő, de részemről ehhez a filmhez is tökéletesen illő volt.
Nem csalódtam Ralph Fiennesben... (:

naccsa 2010. 01. 02. 23:29

fordulatos sztori, iszonyújó és sírva röhögős dialógusok, elképesztő színészek, gyönyörű képi világ, és nagyon hangulatos zene. az egész annyira művészi és egyedi hangulatú, hogy ezlett a kedvenc filmem. 10/10
(kevés ilyen eset van, de itt a szinkron sztem nagyon üt, talán jobb is mint az eredeti)

Flanker 2010. 03. 03. 21:32

Haverok ajánlották, most már látom miért. Kiváló film, jó karakterek, színészek, realisztikus sztori.. és az az ír zene a templomtoronyban.. 8,5/10 simán.

kezdet 2010. 03. 06. 12:49

Gyönyörű "tündérmese" város ez a Bruges ha tehetem már csak a film miatt is megnézem ha eljutok oda.

"A hattyúk még megvannak?"
-igen
"Hogy a faszomba nem az ő világa az a sok szájbab*szott hattyú hogy a f*szombaa!?":D

---SPOILER---
A film zenéje,a karakterek,a film különleges fekete humora (" biztos amerikaiak voltak..") mind tízes!
de szinte az egész filmben találsz fanyar humort "csajjal a kávézóban :Embereket és gyerekeket ölök és te? kokót árulok a filmeseknek" de még annyi nüansznyi dolog van benne hogy leírni is sok lenne.
Nagy poén hogy végül a kanadai ember akit a kávézóban ütött le a feleségével együtt...:D buktatja le és viteti vissza F*ckin' Bruges-be hogy végén vérfürdő legyen.

A filmben talán azt tudnám negatívumként felsorolni hogy Kenről nehéz elhinni hogy ő egy bérgyilkos, meg amikor a toronyból leesik akkor még él hát.. kicsit fura..de ennek a filmnek pont az a különlegessége hogy ezeken simán végig lehet siklani és tovább élvezni a filmet.
És a vége fenomenális szerintem:nem az eddigi életén morfondírozik hanem hogy ne ebbe a sz*r városba haljon meg.AZ hogy a végén túlélte vagy sem engem izgat mert ha valaki happy end-et várt akkor annak már rég csalódnia kellett.
Aki a filmcímet fordította legyen 100 gyűrűje de ujja egy se...de hogy nem látta a filmet az biztos.
Amit ki kell emelnem a soundtrack ami igazán naggyá tette a filmet a szememben.ahogy a youtu**e-os kommentekben irják én is csak ismételni tudom azt: "hipnotizáló" a zene.

nekem ez 10/10

peter 2010. 06. 07. 23:54

Tavaly láttam a filmet, nagyon bejött. A hangulat meg minden. Tegnap Amsterdamból Brüsszel felé mentünk és úgy éreztük nem lehet kihagyni egy ilyen várost. Gyönyörü volt és a film hangulata végig ott volt mindenhol. Vagyis inkább a filmben volt Brugge hangulata :D
Csalódás a torony fent, de az összes többi helyszin szép. Tehát a film nem hazudtolta meg a környezetét. Csak a ballonkabát és a köd hiányzott...
Nálam a film 10/10!

Hozzászólás űrlap


Név (freeblogos bejelentkező)
(email címed, nem adjuk senkinek, nyugi)

Ezt mondom (offtopik=del):


elég egyszer megnyomni


Ha úgy érzed mindent jól adtál meg, de mégis hibaüzenetet kapsz, vagy nem jelenik meg a kommented, akkor írj levelet, ránézek.



Ezeket fogadod el a mehet gomb megnyomásával:
  • Személyeskedés pl. "hülye" "f@sz" és hasonló esetén törlés.
  • "Csináljatok jobbat" érvelés esetén törlés.
  • Ha random anyáznád az írót, és kommentben teszed levél helyett, akkor is törlés.
  • A linket tartalmazó kommentek 0-10 óra késéssel jelennek meg a sok spam miatt.
  • Az IP címedet megjegyezzük, de csak spamvizsgálathoz.
  • Ha kamu emailt adsz meg, és véletlen levelet írnék neked, ami miatt kiszúrom, akkor törlődik a kommented.