Új Payne trailer!

Max odacsap, és kő kövön nem marad. Közben Wahlberg azt mondta, hogy 10* badassabb a figurája mint amint a Departedben hozott, legalábbis szerinte.

Úgy indul mint az előző, de tele van új jelenettel! (a reklámért sorry, yahoo bizbasz sajna) Nem gondoltam volna, hogy Manson-ra azt mondom, hogy ütős, de ehhez a trailerhez egyszerűen illik. Ennek a filmnek alázni kell az akciófilm placcon, és kész. Egyelőre Mila Kunis tűnik a gyenge pontnak, Wahlberg simán jó lesz remélem.

HD-ben (720p) a yahoonál, kattintásra a quicktime indul.

human
írta
2008. 08. 28. 23:44
megjelenés
64
hozzászolás


64 hozzászólás a “Új Payne trailer!” bejegyzéshez

  1. [már 20* kibeszéltük h a repülő angyalok csak hallucinációk, olvass vissza vazze – a szerk]

  2. Mi lesz ebből? Egy kurva nagy film lesz ebből, remélem. Ez a trailer még az előzőnél is jobb, fassssssza!

  3. huh…ez most kicsit sokkolt úgy éjfél körül…
    nagyon nézős film lesz bár nem játszottam a játékkal, de ennek ellenérre nagyon várom…

  4. Erre meg ki számított? A Wahlberg bejelentés után erősen húztam a számat, az első trailer után azt mondtam nem is olyan rossz, most meg a padlóról írok, annyira odavágott ez a két perc…

  5. Tetszetős, de szerintem csak a reklámja nagy, a film meg csalódás lesz…(ne legyen igazam)

  6. Ez valahogy nekem nagyon nem begyere, meglatjuk a film milyen lesz, aztan majd akkor nyilatkozom veglegesen, de en spec nem ilyesmire szamitottam. Persze 2 perc alapjan nem fogom megitelni, majd kiderul.

  7. Ez a film ütni fog, már alig birok magammal!:)
    Amúgy nem tudja valaki a dal címét, addig világos hogy Manson?! :)

  8. vasztakurva! (márbocsánat) ez tényleg ütni fog ^^ és ha sikeres lesz, akkor jöhet a max payne 3 pc-re :D

  9. Lehet nem lesz rossz film, de engem zavar h Wahlberg játssza Payne-t… Végigtoltam mindkét részt és nekem vhogy Max Payne-ről soha nem jutna eszembe Mark Wahlberg. Vmi szigorúbb kinézetü emberke kellett volna bele. Clive owen pl. Sin City-s és Shoot’em up-os figurája elég jó volt. De Marky Mark semmiképp.

  10. Hát én most néztem meg pedig ^^ – amúgy nekem az előző trailer jobban bejött, jobb ez a zene is instrumentálisan… de azért nem rossz. Várom nagyon. Kedvenc game:) [5x végigtoltam]

  11. Bekóstolom tuti! Eddig is szilárd elhatározás állt mögötte, de ez a trailer csak erősít rajta. Látszik, hogy odafigyeltek arra, hogy áthozzák a játék képi világát és hangulatát. Ezt nagyon értékelem. Innen már csak a sztori és annak fonása lesz az ami majd a filmet osztályozhatóvá teszi. Nameg persze színészi játék és az akció… Nem is értem egy trailer alapján, hogy lehet lehúzni valamit…

  12. hát, a film jónak néz ki de a zene mekkora nagy szar, ilyen artikulálatlan ordítást vki zenének nevez…

  13. Jó állandóan ez a keselyűszerű hang.
    Walberg tényleg jó, csak lehetne kicsit rekedtebb a hangja. NA…ez legyen a legnagyobb gondom a filmmel. :D

  14. hát ha pár évvel fiatalabb lenne akkor én tuti michael madsennek adtam volna a szerepet, az ő fejét meg stílusát tudom magamban legjobban összehozni a játékkal

  15. mariann
    a zene szubjektiv dolog, mindenkinek mas a stilusa, mindenkinek mas tetszik, nekem se tetszik manson zeneje, de azert attol meg elfogadom, h van akinek tetszhet, attol h meg vmi nem tetszik neked, attol meg nem kell lehuzni

  16. Kyp
    tenyleg, tok Madsenes a jatekban, csak picit talan tul zomok Madsen, de ha picit vekonyabb lenne, akkor megneznem vele szivesen…

  17. Üdvözlet mindenkinek! Szerintem ez a trailer is nagyon jó, az előző is tetszett (bár azt is aláírom, hogy a zene jobban ment instruban). Külön felfigyeltem, hogy megemlítik benne a Valkyre-t, ami a játékokat végigjátszóknak szerintem elég ismerős.(V, for Valkyre):) Wahlberget én nem fikázom, eddig nem nagyon láttam olyan filmet, amiben ő játszott, és ami nem lett volna jó. Szóval ez mindenképp nézős.

  18. Kicsit sokat mutogatják a trailerekben a valkűröket. Egy non-gamert, vagy olvasatlan embert elriaszthatnak a filmtől(azt hihetik hogy valami dark fantasys cucc lesz). Nekem is már el kellettt magyaráznom pár embernek hogy mi a tényállás, mert meglátták őket és egyből csak legyintettek :S

  19. ŰÚbáz! Nagyon vivős lett! De azért nekem mégis hiányzik a leopárdmintás mellénykéje, még ha valahogy fura is lenne. Mekkora lenne már ha a helipados jelenetekkel érne véget a film, úgy mint a játék-4 zsinór :P!

  20. Ja, igy total csalodas lesz annak, aki ilyen fantasy elemekre szamit :) A valkuroket csak hallucinaljak a drogtol. Gondolom en a jatek sztorija alapjan, (abban is volt par ilyen hallucinalos palya).

  21. Akciójátékok között nagy kedvenc a Max Payne, az első részt kétszer, a másodikat háromszor toltam végig.

    Az akciójelenetek a trailerek alapján igen korrektnek tűnnek, hozzák a játékok dinamikáját, a hangulat is rendben van, bár a hóvihar egyelőre eléggé gyengécske, pedig számomra sokat dobott az első rész feelingjén.
    Viszont eddig nagyon úgy tűnik (bár ne lenne igazam), hogy a sztorit a legrosszabb hollywoodi szokások és klisék szerint sikerült megerőszakolni (az eredeti fejlesztők finnek, a játék története nem is a szokásos amerikai polkorrekt maszlag). Mona szerepeltetése eléggé erőltetett, Ludacris (kötelező jófej feka detektív, az eredeti karakter fehér) meg ‘Sucre’ szerintem nagyon nem kéne… Wahlberggel nem lesz baj, úgy tűnik, korrektül hozza a figurát.

    Azért mindenképpen nézős a film, de nem premierkor, inkább szerdán, óccsóér’. :)

  22. Ja, akcióban meg hangulatban nem lesz hiány, kár, hogy egyenlőre úgy néz ki másban nem is fog hasonlítani a játékra, bár a helipad meg a hajó stimmel, szal a remény hal meg utoljára.

  23. Végre egy stílusos akciófilm! Igaz Max Payne-hez kellett nyúlni hogy kapjunk egyet, de sebaj! Nagyon várós, remélem a film nem akciórészei hozzák majd a játék átvezető képregényeinek depresszionista film-noir-os hangulatát.

  24. “egyébként itthon mikor játszák?”

    október 16-tól játszák magyarországon az imdb szerint

  25. Ajjaj! Még a végén a legjobb játékadaptációt sikerül összehozniuk. És akkor az ilyen köcsög Uwe Bollok végre elhúzhatnak az annyukba, mert ez a rendező kapja az összes ajánlatot. Remélem így lesz.

  26. utannaneztem a rendezonek az imdb-n, hat ha sikerulne ez neki, akkor az eleg nagy attores lenne, mert idaig 2 haborus film (behind enemy lines tobbek kozt) es egy korrekt omen remake van a hata mogott

  27. Jól láttam, hogy benne van Olga Kurylenko is? Az imdb-n nem írják, de szerintem ő az. Ha tényleg ő az, akkor már csak miatta, és Mila miatt muszáj megnézni:)

  28. Kiráz a hideg a trailertől XD! Ez iszonyat nagy lesz! És tény ami tény, alázni fogja az akciófilmeket! Leopárdmintás ing? ugyan már! Darkosnak kell lennie, nem stricisnek!

  29. Ebből akár még valami jó is kisülhet, ami játékadaptációtól nagy szó.

    Max Payne 2 forevah, kár hogy gagyi szinkronosan lesz moziban, így asszem megvárom a HD-t.

  30. Ezt most megnéztem 3x, és utána az előzőt is még egyszer. Az előzetesek ezzel a zenével és képi világgal hatalmasat ütnek, remélem a film is tartja majd ezt a szintet.

  31. Hmm hmm, úgy látszik a kisebbséghez tartozok, de semmi nem fogott meg a trailerbe :) De azért nézős lesz, csak valamiért nem ütött… még :D

  32. Ez a zene Manson “éneklése” nélkül sokkal ütősebben hangik. Egyébként menő a trailer.

  33. A játékot imádtam,és ahogy észrevettem tisztességesen megcsinálták/csinálják a filmet is.Várjuk szeretettel!Szülinapom előtt egy nappal jön ki ^^ jó lehet az usa-ban

  34. Ez nagyon várós lesz, bár az előző kisvideó nem ragasztott a képernyőhöz, most meg úgy kellett lekaparnom magam a monitorról vésővel :)
    Egyébként nekem csak ennek a videónak a láttán esett le, hogy Maxet az egyben keményen túladagolták droggal :D

  35. vegre amaury nolasco is kap egy jo szerepet, mert a street kingsben alig tettek rola emlitest a promokban…

  36. köpni, nyelni nem bírok… ha ebböl nem lessz vmi kegyetlen nagy durranás akkor semmiböl sem… huhh.. elvaok “cseppenve” a trailertöl :) naon nagy szeretettel és annál nagyobb kínnal várjuk az Októberi szép napot amikor kezdik vetíteni :)

  37. Nem azért de ez a sok : Wahlberg LEHET jólesz, Wahlberg sem lesz rossz. Hagyjuk már, Wahlberg a tökéletes és ő is lesz! Valaki tud jobbat? megint Orlando Bloom-ot ide is, mi?

  38. Mark Wahlberg szerintem penge lesz a szerepre. Jó színész is – ezt már azért bizonyította – és jól is áll neki a karakter. Várós nagyon. Csak a gagyi magyar alcímet nem lehet hovatenni. Uwe Boll meg reméljük az egyre igényesedő játékadaptációk révén szépen lassan eltűnik a filmkészítés ezen részéről. Amúgy meg eltűnhetne az egészről is, de nincs az a csoda…

  39. Hát nekem BAROMIRA nézős lesz. A Max Payne 1-et (szégyen) de csak most viszem végig, a kettőt már háromszor négyszer végigjátszottam. Szerintem Whalbergnél jobb embert nem találhattak volna max szerepére. Hasonlít is rá és jól is áll neki az eféle dolog. Esetleg Matt Damont megnéztem volna még de a Bourne mellett ezt csak Bourne 2. néven lelegyintették volna szóval jó Marky Mark :) Valaki írta Madsent. Háát, a kutyaszorítóban még kb. vékony volt de én akkor se tudnám elképzelni őt mint max paynet. Mivel az első játékot nem vittem végig ezért nem tudok pontosan ítélni, a kettőben látható maxhez nem illik, de az egyben még elméletileg sokkal elborultabb szóval :) Várós aztán kész :D Szerintem ez lesz az első jó játékadaptáció (tomb raider mellett, arra panasz nagyon nem lehet). Én már annak is örültem, hogy nem Uwe Boll kezére jutott a projekt. :)

  40. Azért mondjuk ezt így nem vártam volna nyíltan hogy Manson nem ütős, amikor a Mátrix filmzenével már egyszer odab**ott a zenei piacon. Valakihez lassabban érnek el a dolgok úgy látszik.

    A trailer jó volt. egy próbát megér majd.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.