Na, itt a legújabb anyag W. ből. A videó után egy Get Ready-t kapunk, és kész.
Mivel Bruce lassan kiöregszik, Ben Stiller vette át John McClane szerepét. And he is running out of oneliners!
Tovább is van →
Kicsit elhanyagoltam a témát, pedig jött pár friss blockbuster közben, de inkább vegyül előre a Lovagot, aki immáron 3. hetében jár, de még most is az első lett a bevételi listán. Igaz csak hajszálnyival (1,4 millió), de megelőzte a héten bemutatott múmiát.
Ha már jött ez a viszonylag új Spirit poszter (this blog is protected by the spirit), akkor feltenném a kérdés, hogy a Comic Con-on keletkezett negatív buzz visszább hangolta az érdeklődésed, vagy még tombol a trailer láz? Konkrétan arra gondolok, hogy geekek kisétáltak az addig nagyon várt Spirit előadásról, pedig új, teljes jeleneteket is mutogattak nekik.
Sajnos csak ilyen minőségben, hogy az első felében végig kattog a mikrofon körül, mert nem tudta jól megmarkolni a digitális fényképezőjét.
Tovább is van →
Mi a fene van itt? Egy nemhogy nézhető, de jó börtönfilm, amiben nem az a főtéma, hogy miképp ússza meg a buzulást bárki, de legalábbis a főszereplők környékén senki nem akar elkapni senkit. Azért ezt a témát vettem előre, mert talán a legnagyobb filmes klisé ha börtönfilmről van szó, és itt sikeresen elkerülték. Azért a bandákat nem ússzuk meg.

A történet röviden annyi, hogy a Stephen Dorff által játszott Wade Porter egyik éjszaka baseball ütővel kergeti ki lakásából az illetéktelen behatolót, de amikor az elkezd öve felé nyúlkálni már a ház előtt, akkor nem habozik és leüti a családja védelmében. Mivel nem fegyverért nyúlt a betörő, és nem a házban ütötte le, így nem önvédelem és gondatlanságból elkövetett emberölésért elítélik, persze gyilkosság helyett. 3 évet kap, jó magaviselettel másfelet, de nem olyan egyszerű jónak lenni a börtönben. És itt jönnek be a bandák. Valahova tartozni kell az életben maradáshoz, kivéve ha az ember Val Kilmer. A történetről elég is lesz ennyi.
Azt hiszem Val Kilmernek jobban kéne válogatni a forgatókönyvek között. Nem akarom nagyon leszólni hiszen bírom, de Val azért nem a legnagyobb színész, de ha rendes alapanyaghoz asszisztál akkor bizony tud jókat alakítani. A válogatás meg azért lenne fontosabb, mert már nem kap Doors vagy Heat kaliberű szerepeket, de egy jó választás, például a Felon, még simán elismerést tud neki szerezni, csak az ilyen Conspirancy féléket kéne elkerülnie. A másik főszereplő, Stephen Dorff meg soha nem villoghatott nagy filmekben, legemlékezetesebb talán a Blade-ben volt, de itt nagyon odateszi magát ő is. És mindezt egy olyan csávó vezényeli le, akinek ez a második komolyabb rendezése (a nulladikhoz nem vállalta a nevét, lol alan smithee)
Visszatérve a filmre magára is kicsit, elvonatkoztatva a részleteitől, talán azért hatásos, mert "bárkivel megeshet." Teljesen becsületesen éli az életét, de amikor meg kell védenie a családját, akkor nyilván nem habozik, és máris egy másik világban találja magát, amint a bíró lecsap a kalapáccsal a tárgyalás végén. Egy sokkal erőszakosabb világban. Brrr, valahogy hátborzongató az egész, és ahogy játszanak a érzelmi töltéssel, az nem semmi. Amikor a majdnem felesége (Nadia a 24-ből) először látogatja meg az urát a börtönben, ott szinte beleborzongtam, annyira elkeserítő volt a reménytelenség és a ridegsége a környezetnek. A kisemberségen kívül pedig mindenképp újra említeném Val Kilmert, mert az ő alakítása nélkül csak egy realista börtönfilm lenne, de vele lesz élvezetes az élmény.
Á, vagy fél éve meg akarom említeni ezt a Hamlet 2 című filmet, mert annyira baromságnak tűnik. Hát itt a legújabb trailer, ami tökéletes alkalom, hogy ti is tudomást szerezzetek erről az agymenésről. Nem hivatalos Hamlet folytatás, amiben feltűnik Jézus, fénykardok, és leütnek egy nőt.
Tovább is van →
A múltkor láttuk a tesók trailerét, amiben megbizonyosodhattunk róla, valószínűleg valami kellemes szélhámos komédia kerekedik belőle. Moswt meg posztert nézegethetünk. Természetesen feltüntetik jól, hogy a Brick iró/rendezőjéől.
Colin Farrell játssza a korrupt zsarut, és Edward Norton az utána nyomozó tesóját. Hát lehet ebből szar film? Persze hogy lehet, a trailer alatt viszonylag gagyi grafikára kiírt szlogenek egyszerűen nevetségesek, de ha attól eltekintünk, akkor egy korrekt filmnek tűnik a Pride and Glory.
Tovább is van →
Tudom, hogy már volt ezelőtt is valami trailer formájú képanyag, de ez most a legfrissebb cucc, és az amerikai bemutatóra pörgeti fel a népeket.
Japán egyik leghírhedtebb (vagy csak leghíresebb?) rendezője úgy döntött, hogy egy westerfilm is hiányzik a már alapban sok stílust átfogó életművéből, így neki is állt a munkának. Aztán valahogy Tarantino is odakerült, hogy ismét bizonyítsa mennyire nem színész. Na, lássuk a trailert:
Tovább is van →
Igen, kicsit megvett a hype, de baromi jónak néz ki ez a film egyelőre. A comic con után kikerültek ezek a durva poszterek a netre, de most végre jó minőségben oszthatóak meg, így már mindenképpen muszáj. És ha már itt tartunk, akkor a hét kommentje díjat is kioszthatnánk akár, ami vargatomnak jár, aki röviden összefoglalta miért ilyenek a ruháik, meg ilyesmi.
- A Watchmen elsősorban a klasszikus szuperhős-mítosz kifordítása és lerombolása, itt a jelmezes hős is csak gyarló ember, változatos testi-lelki-morális problémákkal; sőt néha már klinikai eset, aki gátlástalanul használja az erőszakot, vagy éppen mindenféle aberrációi vannak.A film trailerét már mindenki látta? Na akkor térjünk a marhajó poszterekre.
- Emiatt szándékos minden túlzás, sok esetben utalás korábbi mozifilmekre (pl. a mellbimbós gumiruha a Batman&Robinra), az amerikai zászló sem úgy fog szerepelni, mint egy Emmerich- vagy Bay-filmben. Sőt...
- Ráadásnak a képregény önmagában is mestermű, jól kidolgozott szereplőkkel, fordulatos cselekménnyel és baromi részletesen kidolgozott világgal, ami egy - a szuperhősöknek köszönhetően - nagyon más 1985-ös USA.
A trailer után most egy majdnem teljes jelenetet tárnak elénk, és egyre jobban várós ettől a Hell Ride, mivel ez fasza.
Tovább is van →
Jöttek megint képek a Dragonballból. Van amelyiket már láttuk, de ez msot jobb minőségű, szóval miért ne tegyem ki?
Tovább is van →