Már találtak rendezőt is hozzá. Oké, nem egy nagyágyút hanem többek között "csak" a Csúsformában trilógiát meg az X-Men 3-mat rendező Brett Ratnert. Nem Oscar-díjas filmeket gyárt, de előfordulhat, hogy elbír a God Of Warral egy popcorn darab erejéig. Jaj, ezért biztos kapok, hogy a God Of War nem is popcorn hanem habadabla. Vagy nem?
A Coen-fivérek várva-várt új krimivígjátéka egyes kritikák szerint Oscar-várományos és/vagy kultfilm, mások szerint pedig egy borzalmas butaság, és mindkét oldallal simán egyet tudok érteni. Abszurd, feketén vicces, kínos, rettentően felszínes és borzalmasan buta, mindemellett inkább zseniális, mint nem.
A film elején Osborne Cox (John Malkovich) CIA-ügynököt elegánsan kirúgják az állásából, vélhetően alkoholproblémái miatt. Cox, hogy úgy mondjam, ezt nem valami jól veszi, leginkább bosszút akar állni, aztán kitalálja, hogy megírja az emlékiratait és el is kezdi diktálni. Ezalatt felesége, az unszimpatikus jégkirálynő, váláshoz készül, mivel Harry Pfarrer (George Clooney) nyugalmazott rendőrbíróval folytat titkos szerelmi viszonyt.
Valahol máshol eközben Linda Litzki (Frances McDormand), nagyjából késő negyvenes éveiben járó edzőtermi alkalmazott plasztikai műtéteket akar magán végeztetni mindenképpen, mert attól boldog lenne végre, de a biztosítója nem fedezi azt, egyébként pedig online felszedett szánalmas lúzerekkel próbálja színesíteni szexuális életét (bár nem tudom, ezt minek hangsúlyozom, hiszen a filmben a legtöbb szereplő lúzer és/vagy összevissza kefél). Mígnem egy cédét talál az edzőtermi öltözőben furcsa nevekkel, dátumokkal és adatokal. Ő és Chad (Brad Pitt) kitalálják, hogy ezek biztos nagyon fontos és titkos dokumentumok, kinyomozzák, hogy ki vesztette el, és jutalom reményében felhívják az illetőt: Osborne Cox-ot, hiszen ezek az ő ifjú kém-éveiről szóló emlékiratok. Innentől indul a bonyodalom, a négy főszereplő sorsa több szálon is összeér, számos félreértés, tömény bénázás, jó néhány what the fuck?-pillanat, abszurd véletlenek, vicces fordulatok és lőtt sebek követik egymást.
Gondolom, társadalomkritika, hogy az összes szereplő rém buta és felszínes, ezenkívül a maga egyéni módján idióta is. A CIA-ügynök, Cox tényleg egy nagyarcú, agresszív, whiskey-vedelő köcsög, néha már majdnem meg lehet kedvelni, de aztán inkább mégse. Clooney és Brad Pitt neve alapján az ember azt várná, hogy jó pasik lesznek a filmben, de sajnos mindkettő elég jó színész ahhoz, hogy a jóképű sármnak még a nyomait se lehessen felfedezni rajtuk. Chad egyébként jóindulatú, csakhát az intelligenciahányadosa kb. egy havasi gyopáréval egyenlő, és ez a szemében is látszik, minden elismerésem Brad Pittnek, amiért ennyire „egyszerűen” tud nézni, Harry pedig egy hipochonder, perverz, tikkelő, paranoid seggfej, aki néha megpróbál megjátszani némi Clooney-féle eleganciát, de ez sosem sikerül igazán. Mindegyik fantasztikus színészi alakítás, talán a legjobb Frances McDormand, a testképzavaros negyvenes nő, akit néha már majdnem meg lehet kedvelni, de annyira felszínes és bután törtető, hogy inkább mégse.
Azzal a fajta komédiával állunk szemben, amin az ember meglepődik, időnként hátrahőköl, sokszor a szereplők helyett kényelmetlenül érzi magát és végig magában röhög: nem a feel-good, hanem a cinikus nevetés. A Coen-filmek közül talán a Fargo-hoz áll legközelebb, amennyiben másfél óra tömény szerencsétlenkedés, csak a Fargoval ellentétben itt nincs olyan szereplő, akivel az ember valamennyire is azonosulni tudna, vagy akinek legalább drukkolna. Aki szereti az ilyesmit, annak tetszeni fog.
Egy baj van egyébként a filmmel, hogy idegesítő a tempója: nagyon lassan és kissé unalmasan indul be, hosszú-hosszú időn át csak bemutatja a szereplőket és a készülő bonyodalmat, aztán egyszercsak felpörög és akkor hirtelen vége lesz. Nagyon gyorsan és kíméletlenül lecsapják a végét, pont amikor elkezd tetszeni és az ember még szívesen nézné tovább, egyszerre csak „megoldódik” a konfliktus. Bár lehet, hogy ezt is direkt csinálták és ez volt a cél, nekem inkább zavaró volt.
Hát ööö, alapban 30 perces kifilmnek volt tervezve, aztán ide jutott. Túl sokat lógott Guy Ritchievel, Z éneklésből meg kiöregedik lassan, így rendező lesz? Itt a trailer, csekk.
Egyrészt a drogos/álmos szemű Kirsten Dunst kijelentette, hogy benne lenne a Spidermn 4-5-ben. Még nem biztos, hoyg aláírt, de a tavalyi "nenenenem, és nem" után ez már fejlemény. Még ha rossz is.
Aztán pedig Keira Knightly nyilatkozott olyasmit, hogy nem akar újra kalóz lenni (ugye a Pirates 4 bejelentve), unja a karakterét. Lehet csak a pénzt akarja felsrófolni, de előfordulhat, hogy nélküle lesz 4. rész. Ideje behozniuk Salma Hayeket?
Ki is hirdették a közös cuccaikat. Ha jól veszem ki a Marvel gyártja, a Paramont meg terjeszt, ha nem is pont így van, akkor is, a nagy stúdió nem szólogat bele a kreatív észbe.
Semmi más! Miért van itt? Mert most építették az új Tarantino filmhez, az Inglorious Bastardshoz. A nyitójelenethez kell.
Hugh Jackman és Nicole Kidman örökre megváltoztatnak mindent. Szólnak az égi robbanások (végre jó trailerzene választás), néha random felvillan egy gyerek (wtf) és epikus az egész.
Tovább is van →
Két olyan filmből is jött előzetes, amiknek a trailerében epikusra vették a figurát zenékkel meg fantasztikus egymondatos beírásokkal. Szerelmük mindent megváltoztatott. Ja az a másik lesz, előbb Will tesó és a Seven Pounds, amiben valami angyalt játszik? Nem Istent, mert E3-ban beszél róla. Vagy csak egy sima embert egy tervvel?
Tovább is van →
Nos, nem véletlenül kell viselnie.
Rég volt standupcomedy, de a 40 perces Demitri spciált végignézve én szakadtam a röhögéstől. Itt van 9 perc belőle, csekk. Foglalkoztam már Demetirivel, nézzétek meg azt is.
Tovább is van →
Na lazítsunk kicsit. Például itt ez a kurvajó póló.
Többször felvetettétek már, hogy miért nincsenek halálhírek. Anno Heath Ledgernél, most pedig Anthony Minghella miatt, és közben Arthur C Clarke is csatlakozott sajnos Minghellahoz. Igazából azért nincsenek halálhírek, mert sajnos egy külön blogot lehetne írni róla. Mert kit hagysz ki, és miért? Heath Ledger és az Angol beteget is rendező Minghella között szerintetek senki filmes nem hunyt el? Csak márciusban, az említetteken kívül, 35 filmekhez közeli haláleset volt — kisebb-nagyobb színészek, editorok, producerek, operatőrök, zeneszerzők. Legyen napi vagy heti egy RIP poszt? Swayze diganózisáról tudósítsunk? Nem igazán.
De mivel látom, hogy valahol kibeszélnétek, megemlítenétek, így ezt az írást kiemelem oldalra, és a kommentekben bárkiről lehet diskurálni, aki nemrég távozott közülünk. Lehet kicsit érzéketlennek tűnök, de tényleg nem akarok mindig halálhíreket írni, vagy azokkal letörni titeket, magamat. Úgyis megteszik mások. Vagy pedig fogalom nélkül (ez nem beszólás senkinek) kitenni valakinek a képét évszámmal, aki számomra esetleg nem volt kedves író/rendező/színész/bármi.
Mint mondtam a múltkor, a Comic Conos égés után lapultak picit, de végre újra jönnek az anyagok a Spiritből. Például itt vna rögtön ez az akciódús új trailer. ho.
Tovább is van →
Egyrészt jött 1 percnyi áldás egy TV-spot formájában (már láttuk másfél hónapja, de most jobb minőség)
Másrészt pedig vadiúj teljes trailer is van, és még mindig wow az egész. It's me, human.
Tovább is van →
Na nem a jövőre nézve (bár War Machine?) hanem még az első rész kezdetekor ilyesmi designokat ötlöttek ki, míg végül megalkották a filmbeli kinézetet.
Na, a poszter után a yahooo dobbantott egy exkluzív trailerre is a filmből. A bemutató meg egyre közeledik, és izé. Hirtelen nincs kedvem többet írni. Itt nézhetitek.
Tudom, hogy nem hypeos a mozi, kevesen várják itt, de még azok közül is akik amúgy imádták a Egy makulátlan elme örök ragyogását vagy az Adaptációt. Na jó, kicsit igazságtalan vagyok, akiknek a Charlie Kaufman névről beugranak filmcímek, azok gondolom várják ezt is. Egyszerűen csak nem vagyunk sokan. (trailer)
Depp bácsi aláírt A Karib-tenger kalózai negyedik részébe. Ennyi, jön a folytatás. Nem mintha nem lett volna várható. Még nem kalózkodott össze elég pénzt, kell egy kisebb összeg mielőtt eláshatja valami lakatlan szigeten.