Blockbuster-watch: Fast & Furious

írta human, 2009. április 8. 1:14, 10 hozzászólás

Míg mi itthon várjuk a premiert, mert csak félig érthető módon 2 hétig kizárólag gyereknek hoztak be filmeket (meg az Unborzasztót), addig odakinn a Fast & Furious tarolt a pénztáraknál, ezáltal az áprilist is behúzva a tutiba. Ez alatt azt értem, hogy oké, a válság miatt a szórakoztatásra most vevőbbek az emberek, de az igazi blockbuster–szezon az bizony májussal kezdődött mindig, ott voltak a nagy pénzek. Hiába tettek valami nagy filmet áprilisra, az nem jött be — egészen mostanáig, amikor is a Fast and Furious, egy anyagilag már bukta (most nem számít, hogy pont neked tetszett, tényleg) sorozat 4. része akkorát kaszált, amekkorát kevesen vártak tőle. Mostantól előfordulhatnak errefelé hasonlóan látványos filmek majd, látszik, hogy van pénz a hónapban, csak ügyesen kell kihúzni belőle.

A film 71 milliós hétvégével nyitott, viszonyításnak álljon itt a tavalyelőtti nagy ász akciófilm, a Bourne–ultimátum, ami csak 69 milliót szedett össze az első hétvégéjén. Na persze a végső összeg biztosan a F&F-nek lesz kevesebb, de mindenképp riszpekt azoknak, akik ide juttaták a filmet. A marketing osztály, a casting csapat, aki meggyőzte a nagy neveket a visszatérésről, meg ilyenek. A filmet a kritikusok nem annyira komálták, szóval tuti faék meg képtelen, ellenben a közönség kajolja. Nekem tuti program csütörtök–péntek környékén.

Mellesleg ezenel kijelenthetjük, hogy az akciófilm visszatér? A gazdasági válság lövöldözésért kiált! Idén a Taken már meglepetés siker volt odakinn, most a kocsis akció tarolt, mi lesz még itt.

Mellesleg a filmhez iPhone játék is készült, a yummien írtam róla pár szót.

További információk: az írást tényleg human követte el.
Ha jobban érdekel a téma, akkor nézz körül errefelé:
Megosztanád a bejegyzést?

Eddig 10 hozzászólás érkezett!

Gabesz83 2009. 04. 08. 9:42

Péntekre már be is foglaltam a jegyeket a Westendben 16:15 re. Csütörtökön akartam nézni, de sajna focizok délután.

Nálam csipőből nyerő. :D A második és a harmadik rész se volt vm überfaszályos forgatókönyvileg, de a látvány és a sebesség viszi a hátán a filmet.

No meg Vin Diesel kopasz feje. :D

Fiti 2009. 04. 08. 9:57

Magasan minden idők legnagyobb nyitóhétvégéje áprilisban.
1. Fast and Furious 71millió
2. Anger Management 42millió
3. Scary Movie 4 40millió

Még az alábbi nagy filmek is bőven elmaradtak (áprilisi nyitóhétvége bevételét tekintve): Sin City 29 millió, Mátrix 27 millió, Kill Bill vol2 25 millió

tinker.bell 2009. 04. 08. 12:23

Nagyon várom ezt a filmet annyira hogy már ma látom a moziba :D:D Remélem jó lesz.

norbucso 2009. 04. 08. 14:01

De jó, hogy messze a mozi - 50km, így ki kell várnom a DVD-t.

snipp 2009. 04. 08. 14:15

szaaalj fel bussssszraaa:))

Fiti 2009. 04. 08. 14:33

50km nem távolság, az már más kérdés hogy ezért a filmért utaznék-e ennyit. :)

Shawn 2009. 04. 08. 16:53

Nálunk SVKban Amerikával egyhuzamban indult, meg is néztem... és tuti jó kis akció film volt, bár volt benne azért "sci-fi" is, érdemes megnézni. A Tokyo Drift-te 100x lenyomja.

tinker.bell 2009. 04. 08. 23:10

Megnéztem a filmet , iszonyat jó volt gyerekek. Nálam 10/10

desert 2009. 04. 09. 6:55

A Tokyo Drift-et bármilyen autós film lenyomja 100x :). Az égvilágon semmi köze nem volt ehhez a szériához, akkor sem, ha a legvégén 3 mp-re bevágták Vin Dieselt. Nagyon érdekel, most mit alkottak, mert az első 2 rész, az nagy kedvenc (főleg a 2). Nagyon ritkán megyek moziba (kb 2-3 évente), de ez most azt hiszem jó lesz.

brianaspirin 2009. 04. 09. 12:23

hmm akkor úgy fest hogy ezt talán meg kéne kukkerolni moziban?...

Hozzászólás űrlap


Név (freeblogos bejelentkező)
(email címed, nem adjuk senkinek, nyugi)

Ezt mondom (offtopik=del):


elég egyszer megnyomni


Ha úgy érzed mindent jól adtál meg, de mégis hibaüzenetet kapsz, vagy nem jelenik meg a kommented, akkor írj levelet, ránézek.



Ezeket fogadod el a mehet gomb megnyomásával:
  • Személyeskedés pl. "hülye" "f@sz" és hasonló esetén törlés.
  • "Csináljatok jobbat" érvelés esetén törlés.
  • Ha random anyáznád az írót, és kommentben teszed levél helyett, akkor is törlés.
  • A linket tartalmazó kommentek 0-10 óra késéssel jelennek meg a sok spam miatt.
  • Az IP címedet megjegyezzük, de csak spamvizsgálathoz.
  • Ha kamu emailt adsz meg, és véletlen levelet írnék neked, ami miatt kiszúrom, akkor törlődik a kommented.