Ez a film nekem teljesen olyan volt, mint a Da Vinci kód. És ezt negatívnak kell érteni. Most már tényleg el kéne olvasnom valamelyik könyvet a kettőből, hogy vajon csak elrontják a feldolgozáskor, vagy tényleg ennyire nulla az egész, de úgy, hogy még kalandfilmnek is rossz közben?

Először (kivételesen) spoileresen akartam írni a filmről, de igazából nincs bennem annyi indulat, mert közepes lett az Angels and Demons, nem pedig ótvar, hogy minden apróságot lesavazzak. A történet annyi, hogy az illuminátusok bombát helyeznek el a Vatikánban, azt kell megtalálni. Vagyis van plusz bonyodalom, mert meghalt a pápa, szóval a szokásosnál is többen vannak A téren, de az illuminátusok kezében van az a négy érsek, aki a legjelöltebb az utódlásra, így nem tudnak új pápát választani a többiek, tehát őket is meg kéne menteni, csak úgy, a bombakeresés mellett mellékesen.
Na persze az ősi rend nyomokat hagy hátra, hogy meg lehessen találni őket, így hívhatják Langdont, a szimbólumszakértőt, aki 4 óra alatt mindent felgöngyölít. Biza, amolyan realtime*2 a film tempója. Amúgy ennyi az Angyalok és Démonok: Tom Hanks rohangál egyik helyszínről a másikra, akik hívják azok alig hallgatnak rá, meg minden. Lehetett volna belőle valami Nemzet Aranya 2-szerű buta fun cucc, de nem lett, mert komolyan gondolták, csak nem sikerült komolyra is csinálni, na meg izgalmasra sem a nagy nyomkeresést.
Hogy pozitívumot is mondjak, a film eleje, az LHC-rel nagyon bejött, ahogy beindították a masinát. Meg tetszett a senki nincs biztonságban megoldás. A főszereplőkért nem lehet izgulni túlzottan sajnos, de a kisebb szerepekben úgy hullanak az emberek, hogy csak pislogsz, aztán egy-kettő karakteresebbért el is kezdesz izgulni, mert annyira arat a kaszás figura közöttük.
Én olvastam ezt is meg a DVK-t, és a DVk filmet is láttam. A könyvek bejöttek, de a film. Eh! Időpocsékolás! AD már meg sem fogom nézni, nem rontom el az élményt...
egyszer jó volt. nekem egy délutáni kellemes szórakozásra pont elég volt 6,5/10. szerencsére nem olvastam a könyvet, így a fordulatok, főleg a végén, nekem bejöttek. a DVK anno pont azért nem tetszett annyira (amúgy, szerintem az sem volt rossz), mert előtte olvastam így nem volt igazán izgalmas...
A könyvet olvastam kb. egy éve és sokat vártam a filmtől, márcsak Ewan McGregor miatt is, de nagyon csalódottan jöttem ki a moziból. Én tudom, hogy 2 óra nem sok, de olyan apróságokat is megváltoztattak, ami felesleges volt, és az egész sztori összecsapottnak tűnt. Könyvben a nyomozásos rész érdekes volt, itt a filmben dögunalom, lestem az órát mikor lesz már vége. Annyi öröm volt csak az egész film alatt mikor Ewan a vásznon megjelent.
Megint, egy olyan ember ír kritikát, egy nagyon nagyon jó filmről, ami tökéletes. A könyvről meg ne is beszéljünk, mert azok izgalmasak, mozgalmasak, rengeteg olyan információval ami télyleg érdekes. Persze tudjuk, hogy azok a filmek, melyek könyvek alapján készültek, nem az igaziak, de pl a Harry Potter is nagyon jó volt.
nem értem hogy megint miért kell leszólni? 5/10?
ninsc még valaki, aki szívesen írna nem totál lehúzós kritikákat?
Santoro
ui.:tudom, törölve lesz...
sixx:
Végre valaki.;) Már kezdtem szörnyülködni a könyveket lelkesítő hozzászólásoktól. Itt nem olvas senki normális, igényes regényeket, csak amit felkap a bulvármédia? Mert akkor lenne esetleg összehasonlítási alap, hogy milyen is egy jó könyv.
A DVK és az AÉD is borzalmasan klisés, nulla dimenziós karakterektől hemzsegő, kiszámítható és kifejezetten primitív stílussal megírt amatőr munka. De jó a marketingje, mint fentebb is látható.:D
Az Angyalok és démonok ráadásul mindezek tetejében még egy se füle, se farka film volt. Gondoljátok végig mennyi értelme van
- SPOILER-
annak, hogy egyetlen emberke behatol a CERN-be (már eleve ez önmagában egy vicc), ellopja az antianyagot, majd gyorsan elrabol négy bíborost, jeleket hagy, óránként likvidál egyet, közben lemészárol egy tucat rendőrt, meg akit lát.
A többiről nem is beszélve. A "nagy" csavar kb. a történet harmadánál egyértelművé válik, ahogy a Da Vincinél is a gonosz kiléte kapcsán, aki olvasott már két-három hasonló könyvet, azt semmiféle meglepetés nem éri. McGregor viszont egész jó volt, de ezzel, valamint a helyszínnel ki is merültek a pozitívumok.
Részemről 2/10 a film.
SPOILER
Csatlakozom azoknak a kevesek táborához, akiknek tetszett a film. Tessék csak abból kiindulni, hogy milyen volt a Da Vinci Kód. Szinte dokumentumfilm volt. Igen, az nekem is csalódás volt, mert előtte olvastam a könyvet. De az Angyalok és Démonoknál másképp volt. (Szerencsére nem fejeztem be a könyvet, így engem abszolút meglepett a film végi csattanó). Tény, hogy vannak az A&D-ban is unalmas, magyarázós részek, de azok nélkül nem lehetne megérteni a filmet. A zene kiváló volt. Bár, inkább amolyan Da Vinci Kód-Remix-nak is hívhatnánk, de a jó értelemben. Én minimum egy 7/10et adok rá. Szerintem ha a Nemzet Aranya 2 kaphatott 8 pontot, akkor ez is minimum 7et.
Zooooo
Én nem olvastam egyik könyvet se, mert nagy baromságnak tartom, szóval előítéleteim vannak, meg antisznob is vagyok, úgyhogy távol tartom magam a legtöbb bestellertől, de végső soron tetszett a film, ez pedig csak azért van, mert elég öletesen hozzák össze a különféle művészeti alkotásokat, és ezek állandó felismerése örömmel tölti el az embert. A többi csak duma. A film utolsó harmada pölö már hidegen hagy, ott nem rohangálnak, és kicsit erőltetett a dupla csavar. Ami mondjuk nem értek, hogy hogy sikerült összehozni Berninit és Michelangelót?? Nem is ismerték egymást.
EGY MONDATOT ÍRTAm, AZ IS SPOILER, FLIMO VAGYOK, NEM AKARÓDZIK JELÖLNI
Nekem bejött a film, bár az antianyagos részeknél ki kellett kapcsolni az agyam, hogy ne fussak ki a teremből sírva, főleg a robbanás lett fos. 6,5/10
Hello mindenkinek, én múlt csütörtökön láttam a filmet és nekem nagyon tetszett... bár szerintem 1 kicsit hiányzott belőle az a nagy izgalom... (de ez csak az én véleményem.)
Csatlakozom az előttem szólókhoz,röviden a könyv élvezetes,szórakoztató,a film pocsék,vagy gyenge közepes ha nem olvastad a könyvet előtte (Da-Vinci Kód).Az angyalok és démonokkal ezek szerint ugyanez a helyzet.
Sztem nem volt ez olyan szörnyű, a könyveket nem olvastam, elvárásaim így nem voltak, 1 popcorn mozinak elment + aztán a történelmi háttérről legalább lehetett dumázni. 7/10.
mortalus: nem lehetett sejteni, ez lol, talán a legkiszámíthatóbb fordulatok voltak a filmben a közepétől fogva (kivéve a halálok), annyi redherringet vetettek be
látoma rendes spoiler jelölés még idnig derogál a többségnek, főleg olyanoknak akik olvasták a könyvet, szóval láttak már betűket.
Santoro: az első mondatod után lettél teljesen komolytalan kritikaleszólásilag.
"meg antisznob is vagyok, úgyhogy távol tartom magam a legtöbb bestellertől"
Ember, gondolkozol mielőtt ilyet kijelentesz? Ha kerülöd a bestsellereket, akkor sznob vagy, mert a sikeressége miatt zsigerből elítélsz dolgokat.
Filmet meg nem lattam, nem is biztos hogy fogom, de ez a leiras tokeletesen illik a konyvre is. Eros kozepes, kiszamithato neha unalmas dolgokkal.
human: Rendben, akkor csak számomra és a 3-4 ember számára nem volt kiszámítható akikkel beszéltem eddig a filmről.
Én már rég felhagytam azzal, hogy egy könyvfeldolgozástól elvárjam, hogy a könyvet kövesse teljesen. Nem csak azért mert olyan sok esetben bukott meg ez a próbálkozás, hanem mert ha akármelyikünk elkezdene egy könyvet átírni szerintem ő is meglepődne a végén, hogy mi lett az eredetiből. Így sokakhoz mérten én is előítélettel mentem a filmre. (nem azért mert a történet más lesz, én a film minősége miatt aggódtam). Amit kaptam: egy nagyon szépen fényképezett film, nagyszerű zene, és pörgős történetmesélés. Ráadásul az egész úgy tálalva, hogy jobban elhittem, mint a nemzet aranya nyomait. Persze gondolom van akit nem köt le egy ilyen film, de akkor ne nézze, hiszen a könyv nagyrésze is ilyesmik felsorolása. Én kellemessen csalódtam a filmben, sokkal jobban élveztem, mint pl az X-men filmet (már ha össze lehet hasonlítani). De még mindig tartom, hogy az idei legjobb film a Gran Torino:). Az értékelésem 7,5/10
No, nem olvastam egyik könyvet sem, mert ezt a Dan figurát nem tartom írónak. Pont.
A DVK-t, ahogy már mindenki használja a nevét (ettől is frászt tudok kapni) láttam, egy hótt unalom f*stalicska film volt. Csak azért néztem meg mert asszonytárs ilyen vackokat olvas és meg van veszve Tom Hanks-ért.
Az AD-t (csak hogy ti is hülyét kapjatok tőle) már nem is fogom megnézni.
Amúgy meg elegem van az olyan pocsék könyvekből és filmekből, amik a történelmet kicsit megmásítva, meg mindenféle hülye misztikumot belevegyítve próbál valami okosságot kisütni az egészből. Ez a Dan gyerek is annyi baromságot összeír több száz oldalon keresztül, hogy Andersen nem mesélt annyi vackot össze.
Akkor már inkább olvasok egy SK-t (Tudod: Stephen King), ő legaláb azon a semmitmondó 800 oldalon fenntartja bennem az érdeklődést, nem próbál meg megmagyarázni nekem valamit, hogy az úgy van, miközben én tudom, hogy mégse, mert tanultam történelmet, meg vallásban is otthon vagyok valamelyest és mocskosul nem bírom a vakítást. Plána, ha a keresztes lovagokra próbálnak mindenféle jézusőrzést, meg grálkeresést, meg anyámkínját ráerőltetni.
Ponyva, amit felkapott a média és valaki meglátta a könyvekben rejlő lóvé lehetőségét.
LEHET SPOILER
Írjátok, hogy antianyag. Kérdem én mi a francot keresne egy AD című filmben antianyag?!
meg assasin. Bakker, írd ki, hogy bérgyilkos.
írjátok a nemzetaranyat. Az is egy nagy vacakság volt.
Indy bácsi óta nem láttam és talán nem is fogok látné életem hátra levő részében egy normális izgalmas kalandfilmet, ami a törivel operál, és ráadásul úgy, hogy még én is elhiszem, hogy ez tényleg így van.
Az öreg han solo ezt még tudta hozni, ezek a taknyok már nem.
Vatikán meg a többi. Piha. Röhögök, mert utálom az összes ingyenélőt.
Stigmata, no ott már volt valami elgondolkodtató kis hozzászólás! Ott már elgondolkodik az ember, mikor a végén feldobják Hesus kis idézetét! Ott már leesik a gyűrű a vallásosok ujjáról is!
Antianyag, meg robbanás. Komolyan mondom beszarás...
Bocs, de pocsék hangulatban vagyok, meg elegem van az olyan írókból, mint Dan Brown. A sok hülye magyar meg olvassa, mert attól lesz rohadt nagy ász.
Valaki írta, hogy tele van vele a polca. Remélem, hogy csak az van, mert ha más is, akkor meg fogsz hasonulni magaddal egy idő után.
Én a könyveit max gyújtósnak, vagy az asztal lába alá tenném. francba.
"nem olvastam de szar író" = ne viccelj már
with: Te is egy baromi értelmes ember vagy... inkább magadat gyújtsad fel.
Az egy dolog hogy valami neked nem tetszik, de attól még nem kell úgy fikázni mintha valami szardarab lenne, mivel más még szereti. Pont.
Én imádom Dan Brown könyveit, az Angyalok és Démonok a kedvencem tőle.
A film viszont eléggé gyenge lett szerintem, egyedüli pozitívum a zenéje meg Ewan alakítása.
Na végre leírhatom a véleményemet erről a filmről és nem offolok sehová.Legalábbis remélem.
sztem kb 7/10 et meg ér mert ugyan lassan indul be de utána pörög olyan 24 stilusban. Hogy nem hasonlit a könyvre? hát persze hogy nem. A könyv inkább a tudomány oldaláról vizsgálodik értsd a CERN-t helyezi középpontba, míg a film az egyházat.
A könyv elejét is bele tették volna akkor át ment volna már DELTÁ-ba. így is lassan indul akkor meg végképp bealaudt volna a nép.
mint film azért élvezetes volt és azért mertem ilyen magas pontszámot adni.
Spoler"Írjátok, hogy antianyag. Kérdem én mi a francot keresne egy AD című filmben antianyag?!" Spoiler off
"mindenféle hülye misztikumot belevegyítve próbál valami okosságot kisütni az egészből"
Talán elkéne olvasni először mielőtt hülyeségeket
zagyválsz
"Indy bácsi óta nem láttam és talán nem is fogok látné életem hátra levő részében egy normális izgalmas kalandfilmet, ami a törivel operál, és ráadásul úgy, hogy még én is elhiszem"
Komolyan Indy a realitás példája?
Ha nem érdekel a Vatikán és a téma senki sem kényszerít hogy nézd/olvasd el. Amúgy meg úgy véleményt írni, hogy nem láttad a filmet, és nem olvastál egy sort sem, az már vicc számba megy. Ki vesz komolyan egy olyan véleményt, ami teljesen megalapozatlan?
Mellesleg, igen sok dolog kitaláció a könyvben, de pl. a konklávé lezajlása nem az, vagy a Szent Teréz szobor értelmezését sem a farzzebéből húzta ki, sok tudós értelmezi úgy a szobrot. Az ember válogasson és nézzen/olvasson utánna a dolgoknak, amiket el hisz, te ezt láthatólag nem tetted meg... Nem vagyunk egyformák, de leszolni valamit, amiből egy perct sem láttál/olvastál, ahoz pofa kell.
with legjobb példa rá ,hogyan minősít egy embert a véleménye :-)
Csak a filmeket láttam. Da vinci kód nem tetszett ez sztem valamivel jobb lett, de így is csak átlagos.
A történelem ajnározását meg hagyjuk, meg mi van megmásítva meg mi nem ,with! Semmi sem szentírás, még nem ment senki vissza a múltba.
A filmről is írjak valamit!
SPOILER
Pörgősebb mint a Da Vinci, minimális csavarral a végén. Film közben számítottam rá, hogy Ewan lesz a hunyó, de aztán jól elcsaltak végül még is ő lett! T. Hanks átlagos, bárki eljátszhatta volna a szerepet, Ewan tényleg jó volt! Kicsit erőltetett volt, hogy Hanks karaktere mindig jó "irányba" megy, minden jelet megfejt. Azt hittem még a film megtekintése előtt, hogy az antianyagnak nagyobb szerepe lesz, azt hittem arról fog szólni de csak segédeszköz, robbanóanyag. Jó kis krimi vagy minek nevezzem volt, annak legnagyobb hátrányával, hogy csak egyszer nézhető. A vatikáni látképek szépek. Volt 1-2 dolog ami erőltetett volt pl: bérgyilkos aki eddig mindenkit kinyírt aki élt és mozgott, nem nyírja ki Hankset és a csajt, mert nem fizetnek értük+nincs fegyverük ?! Ennyi olyan 5/10, átlagos
hú de gyenge volt.... 4/10
A könyvben Langdon kedvenc sportja legalább a vízilabda. Ezt Tom Hanks-szel eleve reménytelen volt eladni. :D Amúgy meg szerintem: a könyvek so-so, angol nyelvgyakorlásnak elmentek. A Da Vinci kód jobban összeszedett volt. Meg persze nagy volt a felhajtás a témája miatt. Az Angyalok és Démonok nekem éppen csak elment, többször abba akartam hagyni. :) A filmek: a Da Vinci kód mozi nálam 4,5, az Angyalok és Démonok 5,5. Egy gyengébb könyvből egy valamivel jobb film. De nem érdemes érte a moziba elrohanni. Annyit sajnos így is behoz, hogy a most készülő harmadik könyvet is megfilmesítsék. :)
"Én ugyanúgy vagyok mint Huck, olvastam könyvet (Da Vinci-kód), nagyon tetszett, pedig ritkán olvasok könyveket..."
Ha olvasnál (könyveket, nem ponyvát), valószínűleg nem tetszett volna a Da Vinci-kód, mert egy rosszul megírt, hatásvadász, álműveltséget fitogtató, logikai bukfencekkel teli fércmunka. :)
A filmet nem láttam és nem is fogom megnézni.
Könyvet olvastam a film előtt. Igen, valóban kimaradtak / megváltoztak jelenetek. De nem baj. Van ami jót tett a filmnek, hogy kimaradt és van ami nem. Végül pörgött azért rendesen nem éreztem üresjáratot. Zene és a képek nagyon jók voltak, és külön öröm volt a 16+ -os korhatár, azaz
SPOILER
a szem, mellkasok, pápa megmutatása.
Összességében 7/10 simán. Jó volt ez!
Egy rakás ... lett hát nem ezt vártam a filmtől.. Jogos az 5pont még talán azis sok érte
Sokan írják, hogy mekkora egy humbug és, hogy az egész egy kitalált story. Most a kérdésem nekik szól: A star wars, a gyűrűk ura, a harry potter és a többi ilyen könyv az nem kitaláció?? Semmi valós dolog nincs benne ami a mai világban van, leszámítva a HP-ben a vonat... És mégis milyen sokan szeretik, az embernek a szürke hétköznapjában néha jól esik egy kicsit elkalandozni, ábrándozni egy másik világba. Amúgy mind a 3-at szeretem amit felsoroltam:D
Én úgy vagyok ezzel a kitalálósdival, hogy miután elolvastam a könyvet utána néztem a neten, hogy mi ebben az igazság, mert nagyon felcsigázott a téma, és ott vannak a különböző könyvek amelyek a Dan Brown könyv alapján irodott pl: Angyalok és Démonok titkai, Dan Brown kézikönyv. Persze ezek az "írók" a pénz miatt írták meg az ilyen könyveket de abban is benne van, hogy mi valós és mi nem. Mert a Szent Teréz extázisa az a szobor valós, meg a Szent Péter tér.
Amúgy valaki írta, hogy Bernini és Michelangelo nem is ismerték egymást, nos ez nem is volt kérdés, mert nem az volt a könyvben és a filmben, hogy puszi pajtások voltak, hanem, hogy az egyik ezt tervezte a másik meg azt
UNALMAS!!!!!!:P
Lehúzták a 2.bőrt a Da Vinci kódról...de semmi izgalom nem maradt benne.....
nem is volt köze a Da Vinci kódhoz... hogy húzhattak volna le arról egy 2. bőrt? Teljesen más a téma
Nekem tetszett az előző film és a zene, Zimmer fantasztikusat alkotott. Ez is tuti nézős.
Nem egyforma az ízlésünk. Pl: az Ürodüsszeia 2001, a szárnyas fejvadász, meg a Doomsday 2012 a legpocsékabb filmek között van számon tartva az én listámon. Mások meg imádják, legalábbis az első 2-t.
Claire8310,
a stílus, a módszer:P
Szerinted nem hajaz rá???
Hova tetted a szemed??
Könyveket nem olvastam.
Mint film kaphat egy erôs közepest. Története a vége felé kezdett kiszámíthatóvá válni.
SPOILER
Az elején a részecskegyorsítónál már kiakadt az agyam pár percre. Az vicces volt, hogy a tudósnak kivágták a szemét, hogy kijusson (legalábbis ezt mondták), de a retina szkenner kinti részén volt véres az áll tartó. :)
"de msn-en jólnézki, ha kivan írva hogy olvastad és csá. "
jézusom, nagy baj, ha nincs MSN-em? :)
még nem láttam a filmet, és olvastam a könyvet, nem csak ezt a kettőt (dvk, a&d), a többit is. kicsit sablonosak, a történet íve elég hasonló az összes esetében, ennek dacára szórakoztató, kivállóan alkalmazza a szerző a történet különböző szálai közti ugrálásokat, amivel a könyvet kb. letehetetlenné teszi... az viszont, hogy ez filmen mennyire megvalósítható kérdéses, hisz az első rész is azon vérzett el, hogy nem sikerült jól árvinni filmre a könyv legnagyobb erősségét. mindegy, ha lesz idő beülök moziba megnézni, már csak a CERN-es és Vatikáni jelentek miatt is megéri megnézni, remélem.
"Lehúzták a 2.bőrt a Da Vinci kódról"
előbb volt az Angyalok és Démonok megírva... :)
[írjatok jobb könyvet érvelés miatt törölve. - a zerk]
A könyv egy áltudományoskodó, de izgalmas limonádé volt, szódával, melegben elment. A DVK már csak az izzadtságszagú utánzata lett - sosem értettem, mitől lett ekkora siker. Már a ma roppant trendi Vatikán szivatáson túl.
A film dögunalmas lett, a DVK-nál is izzadtságszagúbb erőlködés. Egy nehéz vizsganap éjszakáján ez volt a "jutalom", de komolyan, többször fel akartam állni és hazajönni. Mondjuk leszögezném, már befelé sem önszántamból mentem, tudtam hogy ez lesz...
3.5/10
Én már az elejétől fogva kimaradtam ebből az őrületből, a Da Vinci kód már könyvben sem tetszett igazán, nem volt rossz de szerintem csöppet sem érdemli meg a felhajtás. Az Angyalok és Démonok-ról mindenkitől azt hallottam, hogy jobb, de még nem vitt rá a lélek, hogy elolvassam. Filmileg a DVK még a könyvnél is kevésbé tetszett, úgyhogy eleve nem érdekelt túlzottan az új film, aztán kicsit jobban, mikor kiderült, hogy van benne Ewan McGregor de e cikk után már miatta se éri meg. :D
MARHA NAGY SPOILER
Sok kisebb nagyobb hiba mellett utólag belegondolva nagy marhaság, hogy (elvileg) 2 fős összeesküvés mellett -camerlengo, hassassin- ki robbantotta fel a hassassin kocsiját? A camerlengo surrant ki titokban? miért nem lehetett az eredeti megoldást -Vittoria és Langdon ölte meg- tartották meg?
AMUGY meglepően jó lett, ahhoz képest amire számítottam, de a könyv ismerete nélkül nyilván élvezhetőbb volna, 6/10-et megérdemel
NAGYY SPOILER
a kocsit már rég odaparkolta, akármikor rakhatott bele bombát, mivel a kocsi indítására aktivizálódott.
Akkor csak nekem tűnik nagyon egyszerű és kényelmes megoldásnak?
Da Vinci-t DVD-n néztem, eztis úgy vagy úgyse kellett volna, nem hogy moziba... pénzkidobás volt egyértelműen :)
kb ennyi a véleményem a filmről :)
Hali
A könyvet nem olvastam, de a filmet még pénteken megnéztem.
Kicsit pörgősebb a Da Vinchi.nél, ugyanakkor előre tudtam mi fog történni. Langdon tényleg király karakter volt itt.
Nem mondom hogy mestermű, de nem is annyira szar, nekem olyan többször nézős mozi. A könyvet is el fogom olvasni.
Könyvben nagyon jó az Angyalok és démonok, meg a Da Vinci kód is de aki már megnézte a filmeket, az lehet nem fogja élvezni a könyvet sem, mert a történet csavarjait már tudni fogja.
Filmen azért nem lehetett visszaadni a sztorit, mert a könyvben rengeteg háttérinfó is van, ami lényeges a történet elemei szempontjából, de a filmbe ezt így nem lehet beleépíteni.
Meg tudom ajánlani Dan Brown egy másik könyvét, a Megtévesztés fokát is. Az nem ilyen téma, de nagyon jó kis politikai thriller. Lehet abból is film lesz nemsokára :)
Egy regény két dolog miatt lehet bestseller:
1. Nagyon ró reklámja van a célközönség felé (pl Twilight)
2. Jó a regény.
Az Angels & Demons a másodikba tartozik. Akik nincsenek tisztában vele, elmondanám hogy itthon elérhető volt ez a regény, mielőtt jött a Da Vinci őrület. Elolvastam nem sokkal beszerzés után (édesanyám könyvtáros), és nagyon tetszett, örültem hogy több regénye is meg fog jelenni magyarul az írónak (bár Da Vinci már nem tetszett annyira).
Az ízlések nagyon különbözőek ezért maximálisan tisztelem azok véleményét akiknek nem tetszett a regény, DE! Az eladás számadatai azt mutatják hogy azok vannak kisebbségben akik nem szerették.
Sajnálom hogy egy ilyen egyszerű filmhez ilyen nagy neveket szerződtettek. Ha nem TH és EMcG játszana benne, egy árva szót nem szólna senki hogy ígyszarúgyszar, mert nem mentek volna el a vetítésre.
Nézzünk magunkba és mondjuk azt: "Azért mentem el erre a filmre mert híresek a főszereplők"/"Láttam a Da Vinci-t ami szerintem szar volt és látni akartam ezt is hogy fikázhassam"/"Tetszett a trailer"/"A&D fan vagyok"
Annak tetszett, aki nem olvasta a könyvet, meg aki alapból nem várt sokat. Szerintem ez így jó.
Jah, és nem láttam a filmet.
nem tom minek erőltetitek ezeket az elméleteket, a twilight kb ugyanolyna jó regény mint az dvc mondjuk, csak más a célközönsége egyszerűen, nem a reklám a különbség. Pl itthon a twilight már rajongótáborral rendelkezett úgy (akik szerint a könyv kíváló, ismerős?), hogy csak angolul volt kinn! Nem reklámozták itthon, mégis elért a híre jó pár emberhez.
MStipee én pl. olvastam a könyvet és azért mentem el a moziba mert kíváncsi voltam és nem azért mert híres színészek szerepeltek...
"Sokan írják, hogy mekkora egy humbug és, hogy az egész egy kitalált story. Most a kérdésem nekik szól: A star wars, a gyűrűk ura, a harry potter és a többi ilyen könyv az nem kitaláció?? Semmi valós dolog nincs benne ami a mai világban van, leszámítva a HP-ben a vonat... És mégis milyen sokan szeretik, az embernek a szürke hétköznapjában néha jól esik egy kicsit elkalandozni, ábrándozni egy másik világba. Amúgy mind a 3-at szeretem amit felsoroltam:D"
Egyetértek, csak annyi kiegészítéssel, hogy engem csak az dühít fel, hogy ezt az egész történetet úgy adják el mintha igaz lenne...sőt azt is állítják, hogy igaz. Félelmetes. Lehet arról vitatkozni, hogy mégis mennyi dolog van amit megmásítottak a történelemben, node ekkora őrültséget kitalálni, hogy Jézust nem is feszítették keresztre és hogy volt felesége-Mária Magdolna személyében-pfff...az a szörnyű hogy erre harapnak az emberek.
Azt hiszem egyébként, hogy ez eladási adatok csak egyet biztosan bizonyítanak; hogy sok globalizált ember elhitte azt a maszlagot amit beléjük erőltettek.
Igen, ha valaki kérdezné vallásos vagyok, és igen keresztény, és igen, zsigerből utálom az ilyen egyházüldözősdit; és talán a legjobban az fáj, hogy most már nem is magát az egyházat próbálják mocskolni hanem Istent...Azért kérem, mindennek van határa.
Nah, hogy a filmről is mondjak valamit:
Az elsőt fél év késéssel megnéztem. Egyrészt azért nehogy valaki azt mondja, hogy nem is láttam- akkor miért szólom le; másrészt egy fiktív kalandfilmnek kifejezetten jó volt.
És azt hiszem ezt is meg fogom nézni az előbb említett 2 indok miatt; és talán most nem is fogok fél évet várni-de a mozi az kizárt...nem fogok gazdagítani egy majmot sem!
És még mielőtt valaki azt mondaná, hogy de a könyvet nem is olvastam: közölném hogy elkezdtem, és úgy a 18-20. oldal felé le is tettem-valahogy úgy jártam vele mint a "sorstalansággal". Majd ha mesét szeretnék olvasni/esetleg sajnálkozni(sorstalanság) akkor előveszek egy mesekönyvet.
És egyébként a hozzászólással nem kívánok én senkit megbántani, csak azért tessék már észrevenni, hogy a film nem a valóságon alapul, és ez abszolúte nem egy sikerkönyv-maximum sokat eladtak belőle.
Mstipee:
Az AD-ről.
"Az eladás számadatai azt mutatják hogy azok vannak kisebbségben akik nem szerették."
Ezt miért is mutatják az eladási adatok?
Szerintem csak azt mutatják, mennyi ember lett kíváncsi a marketing alapján. Szóval maradjunk inkább az 1-es pontnál, ugyanis az Angyalok és démonok eladásai is azután ugrottak meg, hogy a Da Vinci kód folyt szinte minden médiából, meg az egyház is buta módon elkezdett tiltakozni. Ennél jobb reklám nem is kellett.
A filmről csak annyit, hogy rossz. Nagyon.
Wow. Érdekes, ami itt megy. Egy csomó pozitív viszhangott hallotam eddig a filmről kivéve itt:) Általában az embereknek tetszett a két és félóra kikapcsolódás. De ez csak helyi közvélemény kutatás:)
grobo:
Egyik könyvben sincs szó arról, hogy Jézust nem feszítették keresztre. Persze lehet, hogy rosszul emlékszek, valaki javítson ki ha tévedek.
A rottentomatoes.com szerinti 36%-os átlag is pozitív, ugye? Meg a harmatos első hétvégi bevétel is azt mondja, hogy ez egy milyen jó film.
Ha a bevételre alapoznék, akkor a Watchmen is egy rossz film lenne... De mindegy.
Nem a világviszonylatot néztem, csak az ismerőseimet akik látták. Mondtam helyi közvélemény kutatás volt, és így nem tudok százalékokkal dobálózni...
akkor ne dobálózz általánossággal. Nyilván hasonló érdeklődésű emberek vesznek körül, így a többségnek a környezetedben tetszett, ha ez után el tudod képzelni, hogy másnak nem, akkor már haladsz a megvilágosodás útján.
A probléma itt az, hogy van aki képtelen elképzelni, hogy másnak tetszett. Mint a legelső hozzászólásomba írtam, tudom, hogy van akinek nem fog. Van ez így. Én bőven elismerem a különböző véleményeket. És nem, nem egy érdekődési körű az imeretségem picit unalmas is lenne nem? De egy teljesen lélvezhető filmnek találták. Pedig olyan éltérések vannak köztünk filmügyileg, hogy hajjaj.
Szóval ideje lenne elfogadni, hogy valakinek tetszik és nem kritizálni az illetőt ezért:)
Én elfogadom, hogy neked tetszett, ezzel az általánosítással van baj:
"Érdekes, ami itt megy. Egy csomó pozitív viszhangott hallotam eddig a filmről kivéve itt:) Általában az embereknek tetszett a két és félóra kikapcsolódás."
Mert általában nem tetszett az embereknek, nem csak itt a filmbuzin, hanem világviszonylatban. Ha megkérdekel 10 embert az ismerőseid közül az nem átlag, nagyon nem az.
én olvastam az Angyalok és Démonokat és hááát... nem tudom. olvastam jobbat is, sőt sokkal jobbat. akciófilmnek elmenne, de a hátérsztori nálam abszolút hatásvadász volt, ami egy kicsit unalmassá is tette az egészet. meg a nyomozóprofesszor+ nő, akinek meghalt a rokona- felállás sem volt túl izaglmas, Vittoria karakterét sokkal színesebbre lehetett volna írni, és más nézőpontból. nekem ezért nem tetszett, de akkor ezek szerint a film sem ad többet....:)
human:
Értem, hogy mit mondasz, és igazad is van, de a célom egy percig sem az álatalánosítás volt (valószínűleg rossz szóhasználat) csak annyi hogy rámutassak, hogy vannak pozitív vélemények is a filmmel kapcsolatban. Ennyi.
Elhiszem nektek hogy rossz a film, mert láttam a Da Vinci-t és hát.. nocomment. :D
Aki olvast a könyvet, az szerintem végig szenvedte az egészet. Rettenetesen gyenge volt.
Nem olvastam végig a kommenteket mert nagyn sok van sorry, de néhány SPOILERT!!!! írok.
Aki nem látta el ne olvassa ezt mert 100% SPOILERT írok:
Pl. a könyv Fele! a CERN-ben játszódik, ami itt 2 perc volt.
A 4 bíboros közül az összes meghal.
A CERN igazgatója az egyik főszereplő, aki kimaradt a filmből és az ő jelenlétében bélyegzi meg magát a Camerelengo.
Nem 2 kulcs az 5. jel.
A bérgyilkost Langdonék ölik meg, nem pedig felrobban.
Ja, meg a filmből ki sem derül mi az az antianyag..
Csak nekem tetszett a dvk? Én nagyon kíváncsi vagyok erre a filmre is...
Hmmm, hát nem érsekeket rabolnak el, hanem bíborosokat...
"Ja, meg a filmből ki sem derül mi az az antianyag.."
már hogyne derülne ki. elég részletesen elmagyarázzák.
SPOILER, MÉG WINNIENEK IS JELÖLNI KELL HA SPOILERES RÉSZRE VÁLASZOL.
"A többiről nem is beszélve. A "nagy" csavar kb. a történet harmadánál egyértelművé válik, ahogy a Da Vincinél is a gonosz kiléte kapcsán, aki olvasott már két-három hasonló könyvet, azt semmiféle meglepetés nem éri."
ez mekkora butaság már. van a filmben pár langdont segítő emberke, de mindegyikre rá lehetne sütni utólag, hogy "persze, hogy ő a hunyó".
ha a kispap, akkor ő, ha a barétnő, akkor ő, ha az olasz rendőr, akkor ő, ha a szekuritis, akkor ő - egyik sem gyanús, vagyis ők a leggyanúsabbak. (az utólagos okoskodás abból fakad, hogy minden nem gyanúsra előre eldönti az ember, hogy " ő is lehet a gyilkos" és amikor az egyik lesz az, akkor veri a mellét, de utólag elfeledkezik arról, hogy a többit is számításba vette.)
Sokakkal ellentétben nekem tetszett a film, még úgy is h olvastam a könyvet, és sajnos tudtam mi a végén a csattanó.
Úgy néz ki divat lett nem szeretni ezt a filmet, pedig szerintem kifejezetten pörgős, izgalmas lett főleg a realtime/2 vetítés miatt.
Sima 7.5/10. A könyvet imádtam, a film meg jó lett.
SPOILER
Már rég olvastam a könyvet, de abban a bérgyilkossal nem küzdenek a toronyban Langdonék?
SPOILER
én mondtam is a mellettem ülőnek, hogy midnenki gyanús (de túlzottan) akkor tuti az a mitugrász lesz. Igenis kitalálható, én elhiszen azoknak akik mondják, hogy megvolt. És nem, ha a gárda főnöke lett volna a főgonosz akkor meglepődtem volna, nem pedig azt mondtanám, hogy tudtam.
Én nem láttam még a filmet, csak a könyvet olvastam, de már a féltávnál megmondtam, hogy
SPOILER!!! vagy a CERN igazgatója, vagy a camerlengo lesz a hunyó, egyszerűen azért mert annyira adta magát. Egyedül ők ketten voltak eléggé fontos és nagyhatalmú alakok hozzá. A camerlengo ráadásul azért volt talán még gyanúsabb is, mert az ő karaktere valahogy túl szimpatikusnak lett megírva...
SPOILER VÉGE!!!
Amúgy írta valaki, hogy kihagytak egy fontos karaktert a filmben. Ki az? Csak azért kérdem, mert nem rémlik, hogy a CERN igazgatót láttam volna az IMDb-n...
SPOILER LEHET
Amennyiben friss emlékeim nem csalnak a CERN től csak a professzornővel ismerkedtünk meg a film során, meg a meggyilkolt pappal.
SPOILER
winnie:
Mint írtam, "aki olvasott már két-három hasonló könyvet.";)
Elmondom a titkot, figyelj. A Da Vincinél teljesen ugyanezt a sablont használta Brown, már akkor is legintettem a könyv felénél, hogy ez így elég vérszegény.
Van a főhőst támogató fontos karakter (nem a nő!), meg vannak a kisebb, kevésbé fontosak. A kisebb, kevésbé fontosaknál megjelennek a gyanús jelek, de ők nem lehetnek a főgonoszok, mert akkor nem üt akkorát a nagy "meglepetés". Mindig a főhős utáni legerősebb karakter ilyenkor a hunyó, neki kell lennie az antagonistának.
Ja, ahogy human írta, ha nem így lenne, még a végén meglepődtem volna, de ez akkora lerágott csont már, mint pl. hogy a filmekben a menekülő embernek minimum egyszer el kell esnie.
A ködösítést, az olvasó megkavarását lehetne sokkal profibban csinálni, lásd Agatha Christie pl, de sok tényleg zseniális krimiszerzőt lehetne még felsorolni. Ja, de ők értettek is hozzá. Ehh...
Jó ez a film, nincs vele semmi baj! A könyvet olvastam, úgy 3-4 éve, nagyon tetszett (én beleélős vagyok, nem tudtam előre, mi lesz a vége), és ennek ellenére is végigizgultam a filmet. Igen, vannak benne lassabb részek, de ez kellett, mivel túl sok olyan információ van, amit muszáj a szereplőknek elmondani. Simán végig lehet nézni, lehet, hogy nincs tele végig kemény akcióval, meg mindenféle speciális effektekkel, de van benne tartalom. Jó kis szórakozás, rengeteg történelmi/művészeti adat, és micsoda helyeken!!
(Ja, és ez könyvben hamarabb jött ki, mint a Da Vinci kód, időben is hamarabb játszódik - értelemszerűen, tehát max a másik 'másolhatott' erről, ha egyáltalán!)
Abszolút TH-fanként is csak azt mondhatom, a DV-kód igazi f..stalicska volt, jól megpakolva, a trailerek alapján ez dettó, nem is fogok mozijegyre pénzt kidobni. Ketrec Miklós Indy-filmjei is igazi amcsi szirupban áztatott sztorik, de azokban legalább vannak ilyen vicces szösszenetek, meg antikolt papírtekercsek és sok pókháló, ahogy az Indyt körülvevő világegyetemben is.
Ez TH számára egy - nyilván jól fizető - baromi mellékvágány. Remélem, visszatalál valami jó rendező segítségével a jó filmekhez.
Ja, és elfelejtettem még írni: Gyerekek, ne ilyen szarokat olvassatok! Olvassátok Móricztól a Rokonokat, ha igazi nagy szarkavarókra vágytok, (pl.) Kafka Per-ét, ha thrilleres mélyájulatra, (pl.) Ibsentől a drámákat, főleg a Sollness építőmestert, ha férfi és nő közt izzó feszültséget akartok, vagy ha Ti is szeretitek pl Tarantínot (ahogy én is), akkor minőségi ponyvát is előszedhettek - lehet, apu polcán is van: Rejtő regényeit, amelyek tele vannak nagyon ütős, rendkívül szellemes párbeszédekkel.
Uff, tanár bácsi beszélt.
Olvastam a könyvet,jó volt.
Megnéztem a filmet,jó volt.
A haverom nem olvasta, de mellettem ült a moziban.A film után szóhoz sem jutott,egyik karakterből hirtelen jó, majd rossz lett.A végén persze összeállt neki a kép.Ez nem DVC ez az A and D.Aki összeveti az magát is minősíti.Ez egy ilyen műfaj, erre apellál:Aki megnézi a film végéig ne tudja ki merre hogyan miért...
Aki leszólja nyilván okkal teszi, de azt nem szabad szem elől téveszteni,hogy ez erről szól(t.i.:Brown műfaja ez).A könyv jó, de egyértelműen nem világ első, a film jó, de szintén triviális ,hogy nem az évi legjobb.Műfajában azonban teljesen megállja a helyét.
Nálunk 8/10.
*5/10 azért erős szerintem mert aki nem olvasta, még annak is érthető,és meglepetésekben is gazdag.
Sziasztok
Uramisten. 0/10, ez meg a Da Vinci kodnal is rosszabb volt :(
Ha ez tényleg igaz, akkor nagyon csalódott vagyok. Most fejeztem be a könyv olvasását, gondoltam beülök a moziba is végre...mondjuk szerintem még tutira megnézem majd, de eléggé lelomboz, mert mindenki lehúzza a filmet. A könyv(ek)et olvastam, és azok baromi jók. A Da Vincit(a filmet) pedig tényleg elszúrták a könyvhöz képest. :(
A könyvet kb másfél éve olvastam ezért már nem emlékeztem minden apró részletre, ezért úgy tűnt h egy elég jó filmadaptáció készült belőle. Nekem tettszett a film.
Szerintem a Dan Brown könyvek egyáltalán nem sz*rok, pláne nem ponyvák. Pont azért szeretik őket ennyire, mert látszik rajtuk, hogy nem egy pár nap alatt megírt sima idióta thriller könyvek, hanem sok munka van bennük, és szinte mindegyikből olyan tényeket és adatokat lehet megtudni, amelyek után lehet, hogy az egyszerű olvasónak soha nem jutott volna eszébe utánanéznie. Nekem tettszenek. És a legtöbb ismerősöm, aki olvasta a könyvet szintén így gondolja.
Egyébként a film tényleg borzasztó volt.Meg unalmas is. Még a Harry Potter filmeket sem szokták így átírnixD
SPOILER
Abban egyet értek, hogy Dan Brown nem egy rossz író, de ennek ellenére is rettentő kiszámíthatóak a könyvei. A Da Vinci kódot nem olvastam, csak a filmet láttam és abban is már a főgonosz feltűnésénél megmondtam, hogy ő lesz az és lám igazam is lett. Az Angyalok és Démonok-ban egy kicsit jobban be tudott vinni az erdőbe, hiszen két karakter is gyanús volt, erre a filmben az egyik úgy ahogy van fel sem tűnik. Ő volt az egyetlen aki miatt kicsit csavar volt a főgonosz személye, de még így sem mondhatnám, hogy igazán meglepett.
A másik könyv amit olvastam Brown-tól az a Digitális erőd, lehet azt is megfilmesítik majd, bár abban bajosan szerepelhetne Tom Hanks :) Arra ugyanez volt igaz, mint a két Langdon regényre. Már az elején lehet tudni, hogy ki áll a dolgok mögött. Bár mindent megtesz az író, hogy az ember figyelmét elterelje, nem igazán jár sikerrel.
Nem értek egyet azokkal akik azt mondják, hogy nem lehetett látni már a film(könyv) felénél, hogy ki lesz az Angyalok és Démonok legfőbb negatív karaktere. Ha valaki olvasott könyveket és nézett filmeket sajnos már jó előre látta ezt a fordulatot. Egyszerűen olyan a karakter, hogy mérföldekről süt róla. Ennél még az új Fast and Furious-ban is nagyobb volt a meglepetés, az pedig már nagy szó...
SPOILER
Abban igazad van, hogy a filmeben nagyon gázul volt megoldva az egész, és mintha direkt úgy csinálták volna meg, hogy az első 10 percben leessen hogy ki a gyilkos. A könyvben azért nem volt ENNYIRE egyértelmű, pláne mivel szerintem egy ideig 3 karakterre is ráillet a "rosszfiú" szerepkör. Nekem speciel soká jutott el hogy ki a gyilkos, de mentségemre legyen, hogy ő volt a kedvencem. (sirattam is:( :P)
SPOILER, MERT CSONT- és JELÖLÉS NÉLKÜL LEÍRJA KI A HUNYÓ, EZ MÁR MÓKUSAGY
Véleményem szerint, ezek a közepesnél közepesebb jelzők enyhén túlzóak rá. El kell szakadni a könyvtől az egésztől és úgy értékelni. Ez a Thiller (ha jól tudom ugye ezt a kategória nevet adták neki, de egy krimi jobban illene rá, ugyanis Tom Hanks folyamatosan nyomoz.) A színészi alakítással sem volt sok probléma, azt ne mondjatok hogy vele probléma lenne. Tény, hogy kicsit elhízott de egy tudálékos professzor szerepére ráillik. McGregor pedig, valami rettentően jól alakította a fő gonosz szerepét. A film végig pörög és itt ne hasonlítsátok egy Bourne ultimátumhoz, vagy egy crankhez egy thillerben nem az agyatlan akció a lényeg, az egész történet a legeslegvégére bontakozik ki. látványilag szép. Simán van 10/7 a részemről, aki olvasta a könyvet az is bátran megnézheti csak ne szó szerint vegye alapul, a pottereket sem szokták, gyűrűk ura sem ugyan az mégis piedesztálra emelték sokan.
Ez pocsék review. Ez a film nagyon jó volt és áradt belőle a kultúra iránti mély tisztelet. Sugárzott belőle az értelem. A színészgárda és a technical crew munkája is fantasztikus. A filmzene isteni. Az a baj veletek, hogy csihipushis popcornmozira vágytok. Az olyan filmet, melynek nézése közben már gondolkodni is kell és venni az üzeneteket, már rögtön nem szeretitek.
...
Nem értek egyet. Nem arról van szó, hogy ez egy rossz film, hanem épp az, hogy egy tipikus popcorn mozi. Igaz nem csihipuhis, de akkor is az. Igazi fordulatok nulla, összetett karakterek majdnem nulla. Oké Evan McGregor jól játszik, de Tom Hanks pl egy teljesen egydimenziós karaktert kapott, amivel nem is tudott mit kezdeni. Egyszerűen az ő tudásához nagyon kevés ez a karakter. Gondolkodni? Nos igen, ennek a filmnek csak ront az élményén, ha az ember igazán komolyan gondolkodik is közben. Ami üzenetet hordoz, ahhoz meg nem kell nagyon mélyen elmerülni a filozófiában. Félreértés ne essék, egész jó film, lazán veri a Da Vinci kódot, de attól még nem nyújt semmi olyat, amit ne láttunk volna már ezerszer. Egyedül a helyszínek érdemelnek külön említést, mert nagyon kevés film játszódik ennyire gyönyörű környezetben.
már a da vinci kód se nyerte el a tetszésemet.arra számítottam, hogy valami jó kis történelmi film kategória de elég sekélyes volt az információ tartalma.számomra egy iszonyat rossz francia akció film az egész.gondoltam a folytatás majd jobb lesz, de hát csalódnom kellett.mondjuk én élveztem a mozit mert ez a tipikus "annyira szar hogy már jó" kategóriába tartozott nekem.szóval csak röhögtem rajta... szerintem nagyon nem filozofálós a film, sőt... egészen népbutító kategóriába tartozik.elég kevéske a valós történelmi háttere, a többi meg csak kitaláció.valószínű minden középkori fószer azzal volt elfoglalva, hogy rejtélyeket írjon és belekódolja a szobrába vagy a templomába vagy a könyvébe az utókornak.nagyon nagyon eltúlzott a bonyodalom. filmnézés közben több south park rész is eszembe jutott róla./és az elég baj, főleg ha ez egy komoly, elmélkedős mozi akar lenni/ ahogy elkezdék fejtegetni, hogy mi is történik valójába és hogy van és mi az összefüggés, arról tiszára az jutott eszembe mikor cartmen fejtegeti a szeptember 11. összeesküvést:D
Nekem tetszett a film! Ha megnézek egy filmet, és feljövök ide, akkor mindig azt olvasom az adott filmről, hogy szar... ennyire rossz ízlésem lenne?:D
most meg elkezdem a könyvet:)
Jó film ez, szerintem is, nekem tetszett. Mindenképpen jól megoldották az adaptálását.
Gabesz: :D én is mindig így vagyok vele :D már direkt úgy választok filmet, hogy amit lefikáznak azt kell nézni :)
A barátnőimmel néztem meg a múlt héten és bár kétség kívül engem is teljesen lekötött, (eszembe nem jutott az órámat nézni közben) de a barátnőim... :D na ők teljes extázisban drukkoltak, meg izgultak :) /azt sem értem miért izgultak, hiszen olvasták/
Szóval a film szerintem jó, több mint egyszer nézős. És a könyv is jó.
Sziasztok!
Én ma láttam, és teljesen a hatása alatt vagyok. Nem olvastam a könyvet, ezért a "drasztikus" jelenetváltoztatások és egyéb könyvbéli különbségek egyáltalán nem zavartak. A zene fantasztikus, és szép képek vannak benne végig...nekem kicsit olyan dokumentumfilmesre sikeredett, de ez egyáltalán nem zavart. Sőt! Végig érezhető, h nagy költségvetésű filmről beszélünk. Ewan McGragor egyszerűen fantasztikus benne...(!) Hitelesen alakítja az életét a hitnek és a vatikánnak szentelt, elvakult Camerlengot. Szerintem nagyon izgalmas, nem volt benne egy olyan rész sem, ami untatott volna...A gyilkos szerepre is hatalmas figurát találtak. Egy elborult elméjű, ám de nagyon okos férfi...akinek a tudomány az élete és próbálja ezt előtérbe helyezni a vallással szemben...
Az meg h "nincs történelmi háttere" meg "irreális hülyeség" meg h "olyan szar, h már jó" és satöbbi...ezek a kijelentések és gazdáik elég alacsony értelmi színvonalról árulkodnak :)
Itt a nagy fikázások közepette, azt azért ne felejtsük el, h ez még csak mindig egy film. Miért kéne, h több valóságtartalma legyen, mint amennyi van??! Tipikusan nem az "olyan szar, h már jó" kategória...
Nálam ez csillagos 5ös volt, nem tudok belekötni, és nem is akarok. Nekem tetszett :)
Pacsi
Hali! Olvastam az eddig írt kritikákat ill. dícséreteket. Én nem olvastam a könyvet, úgy néztem meg a mozikba a filmet. Nekem nagyon bejött. Igaz fiatal vagyok még és pár dolog nem volt világos, de anélkül is magával ragadott a zene, az izgalom, az akció. Jó hogy tettek bele durva jeleneteket mint pl: a szemgolyó, mert különben lapos lett volna.
Ez általában így van, aki elolvassa a könyvet, annak nem tetszik a belőle készült film. Én elolvastam az Alkonyatot, nagyon szuperül sikerült a könyv. A filmben csalódtam, mert nem raktak bele annyi romantikus részt, inkább az akciót rakták középpontba. Visszatérve az Angyalok és Démonokra szerintem jó film volt..és még meg tudnám nézni párszor...
Justagirl:
'...filmnézés közben több south park rész is eszembe jutott róla./és az elég baj, főleg ha ez egy komoly, elmélkedős mozi akar lenni/ ahogy elkezdék fejtegetni, hogy mi is történik valójába és hogy van és mi az összefüggés, arról tiszára az jutott eszembe mikor cartmen fejtegeti a szeptember 11. összeesküvést:D'
Haha, ez olyan volt, mintha most azt vallottad volna be, hogy a te értelmi szintedet bizony meghaladja ez a film. Nem kell téged oltogatni, úgy látom, hiszen oltogatod te magadat is.
SPOILER
A zenék némelyike jó volt.
A film maga közepes osztályzatot kap.
Nem tetszett, hogy akciósabb (durva részek is voltak benne) lett a Da Vinci-kódnál és az sem hogy eltértek a könyvtől. Mert eredetileg nem erről szólt volna ez a film. A befejezésnél a mondanivaló ellentétben elnyerte a tetszésemet. A Pápa kivonulása a néphez, éljenzés, aztán vége. Egye-fene elnézzük :)
A kezdésnél a részecskegyorsító bevonását a dolgokba furcsálltam.
Ewan McGregor karaktere jobb lett volna, ha a Vatikán rendészete által kerüll az igazságszolgáltatáshoz. Nekem illúzióromboló volt az a tűz. A Vatikánhoz nem passzol ez az image. Nagyon ÍTÉLETNAPos elem volt ez a moziban.
A pápa szobájának bekamerázása viszont jó ötlet volt a forgatókönyvben. Meg a bíborosok döbbenete is tetszett
Szóval, nekem a Da Vinci kód jobban bejött, mint az ANGYALOK ÉS DÉMONOK.
"szörnyű volt olvasni az egyértelmű faszságoktól hülyét kapsz, bele ne kezdj, a maqyar verzióban meg annyi a fordítási és stilisztikai hiba, hogy még élvezhetetlenebb."
Mivaaan?? Hogy én hogy utálom ezt az álirodalomtudós baromságot!
A könyvek nagyon szórakoztatóak, és szerintem nem is akarnak többek lenni! Arról, hogy eléggé felfújták, nem az író tehet.
A DVK film szar. Az Angyalok és démonok-at még nem láttam.
Stilisztikai hiba, élvezhetetlen könyv...agyam eldobom..
Olvassál telefonkönyvet!
Az angyalok és démonok még a DVC-nél is jobban sikerült. A könyvet még nem olvastam, de ne is várjátok el ugyanazt egy könyv-adaptációtól mint az eredetitől. Ettől függetlenül egy végig pörgős, izgalmas filmnek tartom, gyönyörű látványvilággal és egy tripla csavarral a végén...mindenkinek ajánlom!
a szar finom, mert 40 milliárd légy nem tévedhet? jajajajaj
SPOILER!!!!: Csak néhány kérdés: miért németül beszéltek a film felében az olasz helyett? Miért változtatták meg mindenkinek a nevét? Nem azért, hogy annyira zavart, csak érdekelne, hogy miért volt rá szükség. De ami kiakasztott, hogy miért tettek egy könyvelőt a hasszaszin helyére? Mert a könyvbeli gyilkosnak igen jellegzetes személyisége volt: egy szexmániás gyilkos aki élvezetből és bosszúból öl. A filmbeli, az meg... hát nem tudom, mellesleg logikátlan is, hogy a templomban kinyírja a fél svájci testőrséget, Langdonékat meg nem öli meg. JA és Vittoriát szvsz nagyon elcseszték... abszolút semmi motivációja nincs, csak lohol Langdon mellett és néha nagyokat bólogat az okosságaira... a könyyben ő egy karakteres, értelmes nő volt, akit baromira kiakasztott az apja halála és felelősséget érzett a találmányáért, voltak ötletei, megmozdulásai... a filmben ebből semmi nincs.
VÉGE
Na jobb később mint soha
Hát 2 hónapja olvastam a könyvet, most megnéztem itthon a filmet is. bár ne tettem volna, jézusom ezt úgy rontották el ahogy csak lehetett, főleg a karaktereken látszódik. tulajdonképpen némelyiknek semmi köze az eredeti szereplőhöz, sokszor inkább izgultam azért hogy haljon meg ez is mert annyira nem illik oda. Vittoria, Kohler, a hassasin, Olivetti, a BBC riporterei, kiahgyva vagy teljesen lecserélve a szerepük. Sok helyen az élvezhetőség rovására ment, Camerlengo még csak csak jó volt itt, Langdon meg olyan volt amilyen.
A párbeszédek is kicsit suták voltak néhol, lehet csak nekem tűntek furcsának.
A svájci testőrök meg inkább voltak komikusak mint jól képzett katonák.
Aki teheti előbb nézze meg a filmet, bár akkor sok csattanót lelőnek a könyv olvasása elől.
Üdv mindenkinek!
Ahogy itt olvasgatom a kommenteket mind elmarasztaló és becsmérlő, és most azt hiszem ennek a tökéletes ellentettjét kell hogy hangoztassam!
A helyzet az, hogy egyáltalán nincs elkapkodva a film története, mivel alaposabb áskálódás után a kételkedő is képes lesz a dolgok mélyére látni....
Például, hogy hogyan képes valaki bejutni a CERN-be (amit amúgy kifelytenek a könyvben a történet elején megölt profeszor naplójából is), vagy, hogy ki az az ember a Vatikánban akinek hatalma van egészen addig amig a pápát meg nem választják, így kihantoljatha a halott pápa testét komolyabb ellenállás nélkül...
Tökéletes szálakra bontott, alapos kutatást sugalló történet olyan embereknek akik valamivel több információval rendelkeznek eről a világról mint az átlag néző aki egy Rocky-t vagy valami hasonló AKCIÓFILMET vár.
És ezek mellett ugye ott van az az átlagos nézőnek talán túl gyors kutatási mechanizmus, amit a filmben tapasztal, így természetesen nem kell csodálni, hogy nem értjük a filmet. Ha esetleg a mai fiatal társadalom hajlandó lenne valami mást is nézni eszement se eleje se vége akciófilmeken kívül is, nem hogy olvasni, akkor minden rendben lenne és nem szídnátok egy olyan hatalmas írót, aki azt hiszem sokkal tanúltabb tájékozottabb, mint ti vagytok....
Mindent egybe véve remek könyv, remek film (még ha fellelhetőkbennük különbségek is).
Köszönöm!
épp az a baj, hogy a könyv nélkül elkapkodott, így filmként nem állja meg teljesen a helyét. És nehogy már egy ponyva nem olvasása miatt marasztaljuk el a "fiatalságot". Mellesleg a filmnek pont az a baja, hoyg teljesen akciófilmesre próbálták hegyezni, rohanás végig, meg utolsópillanatos megoldások tömkelege, tipikus húzások a stílusban.
nekem nagyon tetszett, lehet azért, mert ilyenre vágytam most
nekem is a Nemzet Aranya 2 ugrott be a filmről, és sztem az még izgalmasabb is vót.