Nem gondoltam volna, hogy pont ott nem gyúrnak rá az első részre, ahol a legnagyobb szükégük lett volna rá: a történetben. Végig azt érezni, hogy valami epic dolgot akartak kihozni, és azt is érezni végig, hogy ez nem sikerült nekik, az íróknak, mert rendezésileg Bay összekapta magát, mindjárt mondom ezt hogy értem.

A történet most annyi, hogy van még a földön valahol egy kocka erejű energiaforrás, ami kell az álcáknak a fajfenntartáshoz, ezért csak Sam Witwicky tudja hol van. Állj! Sam egyetemre megy, 1 napot tanulgat is, mielőtt visszarángatják a Transformers második részébe, mert hát Shia karaktere nélkül (nononono nem rémlik most) nem is lenne az igazi a film. Tehát Samnek van "elképzelése", hogy merre kell menni, így fogja az új sidekickjeit és neki is ered autobot barátaival a világnak, míg az álcák meg utána. Ennél amúgy több minden történik, meg bonyolultabb is, de a főág amolyan Indiana Jones-szerű, komolyan. Bay nagyon szeretne valami kalandfilmet szerintem magának. Amúgy azt hiszed, hogy ez egész koherens sztori? Nézd csak meg filmet, és a fejed fogod majd párszor.
És akkor most lássuk amit a bevezetőben említettem, merthogy a forgatókönyv nekem fájt, ne is vesztegessünk rá több betűt, buta a film most is, na. Tehát Bay és az összekapta magát kijelentés: mutatja a harcokat! Az első résszel az volt a legnagyobb problémám, hogy a nagy kamerarángatás, meg a két centiről vett robotok között alig lehetett látni valamit igazából; hát ez most nincs így szerencsére. Olyan gyönyörű robot–robot elleni harcok vannak, hogy öröm nézni. Sajnos az arányt a béna és lyukacsos történet vs. harcok között már nem sikerült eltalálnia Michael komának, így a film kicsit túl hosszú, ezzel az "epic akciófilmet akartak" gondolat erősödik persze.
Igazából ami baj, hogy túl sok az új robot, és némelyik baromi fura. Az Álcákból ilyen alien-szerű valamit csináltak picit, csak pislogtam mi van. Oké, lehet csak nem ismerem annyira a Transformers-univerzumot mint kéne, de ezek a gubók megleptek. Meg a sok mátrix utalás is, konrétan Sam vallatására gondolok. Na, vissza a robotokhoz, akit az első részben idegesített a repülőre szökő magnó, az nem nyugodhat meg, most is akad olyasmi kisrobot. Meg párduc, meg motorok... igazából két, vagyis három újocnak jutott normális, vagyis nem egyen személyiség. Az ikrek, Szán és Sárhányó (képen alul) szállít pár poént, hülyülnek szinte végig, na meg a bicegő öreg, Röptűz. Az ikrek poénkodására nem mindenki lesz vevő, de Röptűz egyszerűen kurvajóra sikeredett, ezt el kell ismerni. Az emberi szereplőkre most tojjunk, abból a szempontból ugyanaz a Transformers 2, mint az első rész volt, még tinivígjáték betét is van Sam kollégiumba költözésekor.

Egy biztos, hogy több robbanás meg robot meg zúzás van a filmben, és ezúttal a katonák is mintha érnének valamit a harcban. A CGI csapat annyira odatette magát, amennyire a jelenlegi technika mellett lehetett. Minden repül a levegőbe, miközben robotok dülöngélnek, meg lepi el őket a füst, meg emberek repülnek a rombanástól, meg felszippantják a homokot, meg... Hiába na, egyszerűen káosz van néha a vásznon, de a nekem tetsző.
Hát sejtettem hogy valami hasonló lesz :/
Na de akkor a lényeg meg van, effekt film durván és ennyi elég is :P
Hát....kivagyok hülve a kritikán.....kezdtem megkedvelni a filmbuzis cikkeket, erre Tf2 6.pont....viccc
Telhetetlen emberek...mindent lehuznak.....Human ne vedd magadra...de akkor is gáz hogy csak 6 pont, és több rosszat irtál mint jót...:S
kill3r21
csak annyit fuznek hozza, hogy: :))))))) =)))))))
Én lehet, hogy elfogult vagyok. De nálam 10!!!!!!!! Az első is és ez is a KIRÁLY!
De ez csak az én véleményem....
Hali!
Hátige' erre számítani lehetett kb. Sajnos el kell fogadni azt a tényt (ez csak rám igaz) h nem érdemes megnézni a trailereket, mert csak csalódik az ember.
kill3r21: vedd úgy h pofánröhöglek 12 percen keresztül úgy, h közben fröcsög a nyálam.
Mekkora durva már kijön a cikk hajnal 4kor, most fél 7 van de már itt van 4 hozzászólás :D
na csöccs és kurv@ jó az oldal meg minden
Riszpekt
Mégmielött valaki azthinné a habokba beszélek, tegnap voltam moziban :)
Engem szerencsére nem tántorított el a helyenként negatív kritika és az alacsony pontszám. 1-re is ennyit adott Human és nálam az 10/10 volt. Még jó, hogy különböző az ízlésünk. :) Csütörtökön nézem, addig viszlát!
human:
spoilert?
még is mire gondolsz?
mi lehet spoiler egy ilyen filmben a sztori alapján:)?
ennyi erővel a Kovi filmek sztoriját is el lehet spoilerezni...
Pont tegnap este néztem meg és szerintem odacsap rendesen! Nekem kifejezetten tetszett ez az "Indiana Jones" féle kalandozós menet, részemről 10/10. Lehet ma is megnézem :D
tegnap nézős volt :) 10/10 csak hosszú volt nagyon :)
"Human ne vedd magadra...de akkor is gáz hogy csak 6 pont, és több rosszat irtál mint jót...:S"
killer21, gondolom a 21 nem az éveid számát jelöli.
amúgy részemről 4/10, látvány a helyén, minden más gány volt.
és a hangok??????? :-o :D
Megnéztem én is végre a moziban. Hát mit mondjak. Maga a film szerintem is túl hosszú, túl sok benne a robot tényleg, nem foglalkoznak eléggé a régiekkel sem. Kicsit mintha nagyobb szerepet kapott volna az "ember vonal". A látvány király, bár én nem mondanám hogy több zúzás van benne mint az elsőben. pedig hogy mondták a készítők hogy az első rész ehhez képest mittudomén mi. Hát nem. Legalábbis én személy szerint összességében nem vettem észre hogy több zúzás lenne. Talán kicsivel. A zene viszont kiemelkedően jóra sikerült. Mármint az új elemek.
Szinte ugyanaz a véleményem, mint humané. Én kicsit már kínosan éreztem magam a párbeszédeknél, annyira gyengék és buták voltak. Nem lehetne végre egy normális forgatókönyvet írni egy Bay filmhez?
SPOILER
Semmi visszavágás nem volt, sőt heppy end lett minden mennyiségben. Ha nem élveztem volna látványilag a filmet, most biztos azt mondanám, hogy nem kell harmadik rész. Semmi csavar nem volt a történetben, így a végén sem, szinte előre meg lehetett jósolni a végkifejteletet. Mondták, hogy szomorú, komor hangulatú lesz, ehhez képest tele volt szar poénokkal és még Optimust is felélesztették a halálból, sőt még a gyerek sem halt meg, pedig szurkoltam érte.
SPOILER VÉGE
Popcorn mozi, de a gyenge forgatókönyv miatt, még azok között sem a legjobb.
10/5
Emberek! Nem lehet, hogy túl nagyok az elvárásaitok? Nálam egy amerikai filmnél kellemes meglepetés, nem alapkövetelmény, ha jó a történet. Ettől a filmtől földbe döngölő látványt és hangot vártam és azt meg is kaptam. Köszönettel. Nem mondom, hogy 10/10, mert nem szeretek számszerűsíteni, de amikor pont azt kapom, amire számítok, akkor örülök, és nem hánytorgatom fel a(z egyébként nyilvánvaló) hibákat. Valahogy el tudok siklani/szemet tudok hunyni fölöttük.
Senkit nem akartam megsérten, vagy ilyesmi. Lehet, hogy nektek van igazatok, és ebben a dömpingben szelektívebbnek kell(ene) lenni.
mozi vs dvd. párszor moccant a kezem, hogy akkor ezt most tekerném, párszor meg szívem szerint lassítottam volna, hogy mi is történik itt.
a poénok miatt meg tudok bocsátani részben a történet hiányának. mondjuk a kedves szülőktől néha már besokalltam kicsit.
és ha már emlegetett filmek. volt egy kedves terminátor 2- irányába mutató jelenet, illetve a csillagkapu sorozat egyik "kedves" ellenfeléről is megemlékeznek az alkotók.
nagyoktól lopni ugye...
no mindegy. jöhet a folytatás. a baráttal, kivel néztük a filmet előre tippeltünk, hogy milyen hülye epic ötleteket találnak ki a köv lépcsőfokra. tán most az inkák? netán megindulnak az űrbe?
Nekem is tegnap volt szerencsém látni. Az első részt nagyon szeretem, mert vicces, látványos és Fox. Ez a rész is hozta ezeket a dolgokat, bár a viccek kicsit erőltetettebbek voltak vagy éppen az első rész poénjainak ismétlései. Fox viszont Fox maradt és a látvány erősödött.
Valóban kicsit hosszú volt, bár nem unalmasan hosszú, de éreztem, hogy nem kellett volna ennyit nyújtani. Ez nem az a film amit az ember 2.5 órán keresztül szeretne nézni. Ráadásul ennyi idő alatt sem sikerült rendesen vágni, néha úgy kapkodtak a jelenetek között, hogy rossz volt nézni.
SPOILER
Pl. mennek a sivatagban, hirtelen városi üldözés (+telefonálás), majd hirtelen megint mennek a sivatagban. Vagy Megatron feléled, következő pillanatban egy idegen bolygón van a Fallen-nél, de ugyanez visszafelé: Optimus meghal, mire a Fallen felébred és már hipphopp itt is van a Földön. Ezek a dolgok nagyon össze voltak zsúfolva, több mással együtt. Emellett mekkora gáz már, hogy a sztoriban hárman jöttek vissza a halálból? Főleg Sam esetében volt habos a dolog ezzel a robotisten, menjvissza Optimushoz dologgal. Aztán ugye Megatront a kocka darabjával élesztették fel. Nem nagyon értettem, hogy a Samnél levő darabka miért nem elég Optimusnak akkor? Lehet, hogy kicsi volt, de az, hogy fel sem merült azért furcsa volt.
SPOILER VÉGE
Na ezek voltak a negatívumok, spoiler nélkül nem tudtam volna elmagyarázni.
Mindemellett tetszett, ott a helye a másik mellett a polcon és meg fogom nézni még párszor az biztos. Van mit nézni rajta. ;)
7/10
Továbbra is elfogultan, de ezt tudtátok.
És jelzem, hogy nem úgy kell nézni mint egy Oscar esélyest a legjobb film kategóriában...
ROBOTOK:
- legutóbb 14 robot, most 46
- az emberiség történetében kibányászott összes arany kb. Devastator felének megépítésére lenne elég
- Optimus életnagyságú az erdőbeli csatajelenetek nagyrészében az IMAX vásznon
- Ha Devastator darabjait egymásra tennénk 58 Empire State Building magas lenne
- Devastatornak 52632 mozgó darabja van és akkora mint egy 10 emeletes ház.
ELKÉSZÍTÉS:
- A Transformers 20 terabyte helyet foglalt, A bukottak bosszúja 145-öt.
- Ez 35 ezer DVD lemez kapacitása.
- Ha az egész filmet egy otthoni számítógéppel készítenénk el, 16ezer évre lenne szükség a rendereléshez!
- Egy IMAX képkocka renderelésének ideje közel 72 óra!
Egyetértek a véleménnyel , hogy a film túl hosszú lett. A történet gyenge, de nem is várhattunk mást, az Indiana Jones utalás pedig szerintem is megállja a helyét Human kritikájában, csakugy , mint a Matrix.
Végig ugy éreztem, hogy ez egy gyerekfilm, a poénok, a robotok néhol, de talán a legidegesitőbb húzás egy teljesen felesleges karakter túlzott előtérbe helyezése. Shia sidekick-jére gondolok. Irritáló és szükségtelen!!!!!!!!!
A túl hosszúra nyúlt harcok pedig unalomba fulladnak. Az első dolog amiben én is reménykedtem, hogy most Bay nem oly közelről veszi az egészet, ami igy is lett kivéve az első harci jelenet Shanghaj-ban........
Le kell szögezni, hogy technikailag csaknem tökéletes a trükkkidolgozás, de ettől sajnos nem lesz maradéktalanul élvezetes a film.
Ugy jöttem ki, hogy biztos nem nézem ujra!
Human, a "túl sok a robot" megállapításodat az is meg tudja erősíteni, aki a Transformersen, az autobotokkal és az álcákkal együtt nőtt fel, mint én... Lehet hogy a popcorn-mozira vágyók elégedettek, de véleményem szerint ebből a világból sokkal-sokkal többet ki lehetne (lehetett volna, Bay erre már tényleg nem lesz képes) hozni, többre is lenne hivatott agyatlan "harcoknál" és IJ-szerű ugrabugrálásnál. Vérzik a szívem, mert a képregények olyan fordulatosak voltak (tele kulturális utalásokkal, de gyerekek számára is érthetően és poénosan), ha a készítők csak egy szálat lemásolnak, már magasan veri ezt. Nem vártam Gyűrűk ura/Star Wars szintű trilógiát, viszont ezt a megszentségtelenítést sem...
nálam 10/10
nagyon jó volt tegnap látni ezt a filmet :)
hm, akkor mégsem lett darkosabb a "sztori" mint bay mondogatta?
illetve a hangulat..
Felőlem a Devastator egymásra rakva elérhet a holdig is, de attól még egy film se lesz jó. Ez a mozi szerintem nem ütött akkorát, mint az első. És igen, az a 142 perc túl hosszú, néha nekem is olyan érzésem volt, hogy tekerni kellene és a sok be nem mutatott robot és a logikai bakugrások... Persze sokat is kacagtam, meg fasza volt az akció, de a film összességében gyengusz, teljesen egyetértek a 6/10-el.
A magyar szinkron pedig egy hatalmas nagy TRÁGYA, amit csak tetőzött, hogy én az Aréna 15-ös termében néztem a filmet, ahol recsegett a mély... Katasztrófa volt, legközelebb DVD-n, talán.
Hát szerintem az első rész nagyon ott volt,és baromira vártam a folytatást!Bár ne tettem volna!
A film címe: A bukottak bosszúja-hol volt ebben bosszú!?
Lokátorral kerestem,de nem találtam!
Úgyhogy harmadik rész remélem nem lesz,mert annak hogy megint a jók győzzenek,semmi értelme nincs!
A film közben kezdtem picit rájönni, hogy miért ilyen gyenge a sztori,meg miért ilyen viccesek ezek a nagy öldöklő robotok!A sok 8-10 éves kis srác miatt,akikkel a fél mozi volt tele!Úgyhogy a TRANSFORMERS kezdd átalakulni családi vígjátékká!
Terminátor vs. Transformers= simán nyert a Terminátor!
csak semmi rinya, hogy human betelhetetlen stb. a 6/10 még sok is. a rottentomatoes-on 22%-on áll jelenleg, kb. annyit is érdemel.
Tegnap láttam éééééééééés... igen. Valahogy miután kijöttem a filmről, nem tudtam volna azt mondani rá, hogy epic. Ez azért vicces, mert a Star Trek-re anno úgy ültem be, hogy semmit nem tudtam róla és nem is számítottam túl jó filmre, ehhez képest simán megkapta ezt a jelzőt. Ellenben a Transformers első részét imádtam, mert látványos meg minden és eleinte úgy voltam vele, hogy idén a TF2 lesz nálam az év filmje. De ebből valami mégis hiányzott...
A harcok látványosak voltak, ami plusz pont, de ez a vigyük-tinifilm-irányba stílus nagyon nem tetszett. Ráadásul a hossz... hát igen. Pár dolgot ki lehetett volna hagyni.
SPOILER
Röviden: Wheelie (az "idomított" álca), Röptűz és Ravage abszolút kedvenceim. Lennox és Epps is hozott egy első részt idéző jelenetet (elsőben bankkártya itt meg a narancssárga füst...). Viszont! Csak nekem tűnt úgy, hogy a végén Optimus kicsit túl könnyen és gyorsan győzte le Fallent??
SPOILER
Lényeg a lényeg, azért 8/10-et adot neki.
a rajongóktól sorry.
Össze-vissza törik a várost a robotok az első részbe.
Semmi drámai nem volt benne..
Bayt nem kinyirva,az Armageddon-ban viszont éreztem(élveztem) a küzdelmet.
akkor en is, sziasztok
Kritika jon, roviden:
IMAX, London Waterloo Station, hetfo 14:30
Elore lefoglaltuk a jegyet. Terem tele a delutan fel 3as eloadason. Gigantikus vaszon - gondoltam ez kell nekem!
Es majdnem.
Elso egy ora nagyon jo. Imaxban a robotok....gyerekek, az kemeny!
A felutes sem rossz es ha be nem is szippant, azert mar az elejen is van apritas.
A poenok utnek, akad nehany utalas bay mas filmjeire, es van egy-ket meglepetes is, de a film az elso orat kovetoen egyszeruen onceluva valik!
Inkabb egy jolosszevagott amcsi hadcsereg PR filmnek tunik, mint utos folytatasnak.
A 12es karika oltaran pedig konkretan felaldoztak a filmet: borzaszto bena forgatokonyv!!!
Idegesito-hatasvadasznak szant, de loszart sem erunk el vele snittek.
Amikor az XYZ ultramodern uj bombazo tizenotodjere fordul be ugyanabban a szogben, akkor az ember elvesziti a lelkesedeset, allat robot atalakulasok, Devastator osszeallasa es minden szeretet ellenere.
Hogy az unalomig ismetelt es folyton a szankba tolt robbantasokbrol, a nonstop kivehetetlen kozelharcrol vagy a film vegerol ne is beszeljunk...
Osszessegeben joindulattal 5...de lehetne 4 is...
Az otven az elso 1 oraert, az IMAX vaszonert es mert a filmben vannak meg utos atalakulos jelenetek.
Sajnalom. Remelem Bay minimum 4 evet pihen a kovetkezoig.
5/10
Én is megnéztem a filmet, és ahogy sokan írták, tényleg nagyon hosszú lett a film, sokszor éreztem, hogy már kicsit sok ami történik.
Innentől SPOILER!
Ami tetszett: a távirányítós kisautó meg Röptúz szerintem nagyon el lettek találva. A narancssárga füstös rész is tetszett:) A robot csaj átalakulása is tetszett, bár furcsa (lehet csak számomra), hogy ha tudnak emberré is alakulni akkor miért autókká alakulnak az álcák. Hiszen lehetne pl az elnök is egy álca:D És kellően látványos is volt a film. Itt pedig kb véget is érnek a jók. (de azért nem mondom hogy nem érte meg egyszer megnézni)
A rosszak: A történet kb nem is létezik. Ami leginkább idegesít az a "Mond ki, hogy szeretsz" vonal. Akárhányszor előjött, a falra tudtam volna mászni. Teljesen kidolgozatlan, és értelmetlen. Nem hiszem hogy bárkit is érdekelne. Ráadásul a filmből Megan Foxot simán ki lehetne vágni, max azoknak tűnne fel, akik azért nézik meg a filmet, hogy nyáladzhassanak rá (az első részben nem volt bajom vele, szóval ez nem ilyen ellene irányuló tüntetés). Az is idegesített, hogy a végén a harcot néztem kb 20-perc fél óráig, és már kezdtem kicsit unni is olyan hosszú volt, erre amikor végre optimus megküzd a két főgonosszal, azt 3-4 ütéssel lerendezik, csók, ölelkezés, hajón álldogálás, és vége a filmnek... Hát kicsit hirtelen volt az után, hogy mennyit készültek a katarzisra. Volt még sok dolog ami zavart, de azért egyszer nézhető a film. De amúgy nálam az akció jelenetek most is zavaróak voltak. Bay nem rángatta a kamerát, ez igaz. De most meg ehelyett az volt, hogy robotok szállnak el fénysebessééggel a kameraa előtt egymásba kapaszkodva:) De azért jelentősen jobb volt mint az egyben, csak még mindig nem lehet néha tudni, hogy ki kivel van.
Én úgy 6,5/10 re értékelem a filmet. Látványilag megkaptam amit vártam, de azt hittem a történet azért ennél kicsit jobb lesz. Vagy legalább lesz:D
Sziasztok, FIGYELEM, SPOILER GYANÚS KOMMENT LESZ.
Tegnap megnéztem a filmet és hát olyan érzésem volt az iker tesóknál, mint Star Wars 1. részében Jar-Jar Binx-nél. KATASZTROFÁLIS. valamint logikai baki - a vagy kivágás? - de eltűnnek a végén az ikrek. úgy néz ki hogy nyernek meg minden de egyszer csak más lövi szét az addig ostromolt robotot... A magyar szinkron úgyszintén katasztrofális itt az eredeti hang ami üt! De nagyot!!!
Az "ide lőjjön Némó kapitány a szupertitkosfegyverrel mert van nálam egy rádió és 7es ügyosztálytól vagyok" résznél a robot golyói alatt állok szörnyű!
Logikai baki lehet az is, hogy hát nem igen hiszem, hogy a Földközi tengeren nem igen lesznek amerikai anyahajók valamint tengerészgyalogosok.
A kulcsnál sem stimmel minden mert "Azt ki kell érdemelni" de Optimuszból simán ellopja A Bukott, akkor neki nem kellett kiérdemelni? és ha ki kellett érdemelni akkor miért kellett elrejteni? :)
Lehet nem Baynek kellett volna rendeznie? :)
SPOILERES mondókám:
tegnap sikerült betévednem a TF2-re, amit már úgy az első rész vége óta vártam. Nem kicsit volt csalódás. Ha nem ilyen a látványvilág akkor nálam a 2/10-et verdesné. Kezdjük ott, hogy már cska a vászontól a 4. sorban volt hely a C*nema cityben, már alapból bosszúsan ültem be. A kezdés nem volt rossz, én arra a nagy kerekes cuccra, ami a trailerben mutogattak, vmi epic harcot vártam, ettől függetlenül optimus elég lazán lezúzta 2 perc alatt. és ilyen hülye szöveget, hogy az emberek el akarják küldeni őket?:D az a csóka iszonyat erőltetett volt, aki az elnöktől jött magyarázni, hogy az autobotok tűnjenek el.
könyörgöm egy műholdra rátelepszik egy álca, ezek meg elmondják a katonai rádión azt, hogy merre van megatron és merre van a kocka utolsó darabja? mikor ezt tudták alapból is? a csávó még azt is elmondta kicsit túlozva, hogy az erődben hol vannak a kamerák. a légy, tigris és motor alakú trasformerek és álcák ratyik voltak, meg a doki aki a lőrinc vagy milyen árokban szerelte össze megatront. XDDD nem azért tették oda mert összenyomja a nyomás és szétfagyasztja? ahhoz képest leszaladt 5 álca hozzá összeszerelni egyik nem volt nagyobb egy magnónál. nem baj, ő is bírja a túlnyomást.
a sivatagos harcok kb 1 az egyben az első részt idézték, jöttek a predatorok és rendet tettek nagyrészt. a gisai piramisoktól egyébként 3 km-re van kairó, érdekes itt 1000km-es körzetben nem lehetett látni semmit, pedig elég nagy város.
mikor megörültem, hogy kicsit maradnak azért a képregénynél, mikor optimust megölték, a felélesztésénél ez a plusz pont el is úszott. felélesztik, 3 másodpercig él, beordítja valamelyik autobot ( OPTIMUS ÉL!!!) odaszál fallen és megöli. a fél moziterem szakadt, hogy ez most mi a f*szom volt:D röptűz igen laza volt, kiszedte az aksit és átdobták optimusba. meg kicsit felpimpelték az alkatrészeivel, elég gánya volt, főleg h röpködött utána egy sort úgy, hogy röptűz mondta, hogy nem működnek a turbinák.
optimus: az elején előkapta a kis vörös kardokat a kezéből, igen, már kettő volt. megatron és még 4 álca ugrott rá, ő mindet legyakta a francba. ha ennyire hatásos az a szerkezet, az elsőben mért nem nyertek ellenük? komolyan vicc volt, hogy az összeset legyűri, még szerencse, hogy megatron megcsapkodta a száját. végre használta a vállán lévő ágyúkat is optimus, ez plusz volt, nem csak dísznek volt ott, mint az első részben.
Sam: a srác mindent túlélt, lehetett atomrobbanás, gépágyú, rakéta, nem számít. a végső harc előtt egy mögötte 100 méterre robbanó cucc lökéshullámába megbölledt. és ezután volt a legnagyobb ökörség, amit bele lehetett tenni. mi csak így hívtuk, robotmenny:D nem baj, legalább tudom, hova kerül a mikrónk, ha megadja magát. hagyjuk már ezt, hogy ezek is a mennybe kerülnek:D
az a két kis idióta autobot nem kellett volna a filmbe, eléggé szar poénokat szállítottak, meg szánalmas volt, mikor egyiptomban elkezdenek bunyózni, és átszakítanak egy falat, ahol ÉPPEN ott van a kis mátrixmicsoda.
a szinkronról annyit, hogy az egyik autobot egyszer acélfej volt a filmben, máskor ironhide. wtf inkább feliratosan jött volna hozzánk...
jah és nézzétek meg figyelmesen, mikor optimus ledobja a harci pimpelését( a plusz alkatrészeket röptűztől) a szfinx orránk lehet látni egy méretesebb madarat:)
na befejezem a fikázást, még lett volna mit írni, de midnenki megtalálja úgy hiszem a hibákat. próbáljátok meg feliratosan megnézni, úgy a robothangok biztos dobnak rajta sokat!
ja igen, a látvány az mindennél nagyobbat ütött;) az az 1, ami miatt megérte bemenni!
Human a kritikáddal maximálisan egyetértek, + még egy észrevétel:
talán SPOILER
Ez a szeretlek de nem mondom nyáladzás annyira gáz volt a filmben, hogy valami hihetetlen. Főleg a végén mikor Sam almost die, és akkor benyögi megan hogy látod ha ezen nem megyünk keresztül, most nem mondod hogy szeretsz. OMG
SPOILER OFF
Amúgy tényleg látványfilm, 6/10
Nagyon nem tudok a filmről nyilatkozni, humannal egyetértek, bár nálam csak 5-ös az értékelés, de mint rendszeres MOM-Park látogató, ki vagyok akadva. Tegnap 22.00 órás előadás, 4es terem(ha valaki ott volt esetleg rajtam kívül), kritikán aluli minőség. Azt hittem rosszul hallok! Az egész 150 perces filmben nem volt mély hang. Semmi. Robbanásoknál csak
pattogó hang. Nem hiszem hogy ez így volt a filmben, és hát egy ilyen filmnél azért sokat számít a hang. Borzasztó gyenge volt, szolgáltatás megint magyaros, eddig pedig a MOM ilyeneket nem csinált. Már az Eurocenterben érezem magam.
majdnem pontosan erre számítottam. itt nem követem el azt a hibát, mint az első résznél. ezt nem nézem meg.
Én tegnap néztem magyarul, és nagyon vártam itt a kritikákat.
Borzasztó kíváncsi voltam, hogy csak én voltam az egyetlen, aki nem bírta végignézni. Kb 40 perc után akartam kijönni a filmről, végül 1 óra lett belőle, a maradék 1 óra biztos kinyírt volna, de ez így is sok volt.
Lehet, hogy rossz passzban ültem be, de azért nem jellemző, hogy kijönnék filmről, eddig csak a 'Pizzás'-nál történt ez meg nálam.
Próbálnék viszonylag objektív lenni, volt 1-2 jelenet, amikor azt gondoltam, hogy lehet hogy mégiscsak végig kéne ülni, és így mondhatnám, hogy nálam ez 3/10 vagy valami, de mivel végül a feléig sem bírtam, így 1/10 a korrekt.
Ez az izé és az a sok pénz, amit ráköltöttek, nagy mellényúlás, remélem, hogy bukta lesz, és észhez kapnak a készítők, mert az első rész az hatalmas volt, imádtam, többször is láttam. És mielőtt bárki meggkövezne, semmi bajom a popcorn-filmekkel, sőt.
Lehet, hogy nekem van ízlésficamom, de nagyon remélem, van még más is, aki szerint ez egy rakás f*s.
Bakker....ennyi telhetetlen embert....nézzetek Dallast, abba legalább nem lehet belekötni.....
Nah én is láttam tegnap este a fimet.Nem tudom ,hogy csak nekem tünt e fel de voltak jelenetek ahol az efektek sem voltak a legjobbak emellet ez a "gyerekfilm beütés " naygon benne van ami kissé idegesített egy R besorolású film is lehetne kevesebb poénal és több vérengzésel hisz az álcáknak az emberek csak rovarok :D
SPOLIER
NEgatívum
Ez a "mond ki hogy szeretsz " elég ratyi volt,ahogy a robot csaj is szánalmas,vagy az a sok kis robot meg a két testvér aki mindig veszekednek.Az se tetszet hogy az emberek most túl jók voltak nem éresztem azt hogy azt hogy egy robotot csak egy robot tud megölni.Szar volt az is hogy egy hiperszuper tengerészeti izé ketékapta egy lövéssel azt a dögöt,Ami a legjobban fájt hogy a végső nagy harcot elkapkották
Spolier vége
Pozitívum
Optimus végre megtanult brutálisan harcolni,A poénok is jók voltak,az efektekre sok panasz nem leht bár a film tele van ökörségekkel és hosszú én végig élvesztem minden percét és ez a lényeg bár hiányoltam a végén egy hosszabb Boss fightot ,de ettől eltekintve nálam
10/8
Hát nem tudom mit vártatok, én az első részt néztem újra a napokban és szerintem full gagyi volt a történet, milyen már hogy az égből ilyen ufók helyett ilyen hülye robotok hullanak tök gáz szerintem már ez is, és hogy áttudnak változni autóvá XD Szerintem az első rész is full gyerekes, nem mellesleg ebben is szerepet kap a tini vigjáték, viszont aki ezektől eltud tekinteni és a látványért megy el, az nagyszerű élményben részesül :) gondolom a második résznél is hasonló a helyzet, amit én ugyan még nem néztem meg, de akkor is megfogom, még ha mindenki le is húzza a wc-n
Ez is ugyanaz az a látványos SZAR volt mint az első rész! Én élveztem!
Supul_et_Flow: Te tök hülye vagy! Pont a legjobb akcio jelenbetkeről maradtál le
Nekem szerencsém van mert nagyon tetszett, leszámítva a túl nagy számban felvonultatott komikus szereplőt.
Aki meg fanyalog a sztorin az tényleg nem volt tisztában vele, hogy egy Bay filmre ül be?
Ezzel a filmmel is úgy vagyok mint a terminator 4 el. Szeretném nagyon felhúzni és ódákat zengeni róla, de nem megy. Sajnos megint az az érzésem van, hogy megint a kisebb korosztálynak szólt a film, és az "öregebbeknek" pattintottak egy Megan Foxot meg nagy robbanásokat.
Tegnap megnéztem én is és hát...ez egy nulla!!!
Bay papa mintha nem tudta volna eldönteni mit is szeretne, abszolut retardált, debil humor ami az akcioknál teljesen randomra csap át ezekbe a nyálas, erőltett, pátosztól csöpögős lassított vonaglásokba. Oké, hogy transformers, meg gyerekes de ne legyen már ennyire buta, gyökér az egész film...
A látvány oké volt de nekem valahogy az se jött át, túl műanyag az egész.
Az meg hogy 10 perc alatt gyalog jutnak el a piramisoktól a jordániai Petrába...Luxor kőoszlopait se nagyon értettem mit keresnek a piramisok tövében.
1/10
Ízlések és pofonok. Nem mindenkinek egyforma az értékrendje..;) Az viszont nem értem, hogy hogyan lehet úgy pontozni egy filmet, hogy több mint a fele kimaradt..:S
Amit Human negatívnak ír, hogy sok az új robot, főleg az Álcák oldalán azt én abszolút pozitívan értékeltem. Az elsőbe szerintem kurva kevés volt. Az hogy mennyire jó a történet, szerintem semmivel sem rosszabb mint az első részé, és nem is ezen van a hangsúly, mert abban teljesen igazad van buta a film, de annál soha nem is akar több lenni. Pont azért működik és jó, mert nem veszi komolyan még Bay se. Gyakorlatilag ugyanazokat a paneleket eljátsza itt is mint az elsőben, plusz az eddigi összes munkájában. A hosszával nekem pl. semmi bajom nem volt, mert úgy éreztem pörgött végig.
Ami nagy pofátlanság volt, de nagyon tetszett az a Sam szobájában levő Bad Boys I poszter...:)
Nálam simán 8-9/10 volt a film.
Loki, amit leírtál az tökéletesen igaz: "Bay papa mintha nem tudta volna eldönteni mit is szeretne, abszolut retardált, debil humor ami az akcioknál teljesen randomra csap át ezekbe a nyálas, erőltett, pátosztól csöpögős lassított vonaglásokba. Oké, hogy transformers, meg gyerekes de ne legyen már ennyire buta, gyökér az egész film..."
De pont ez volt a célja, igazából tudta mit szeretne, ezt! Persze lehet erre sokan nem vevők szerintem meg zseni. Minden egyes ilyen kettősség célzottan volt benne, és ha az ember komolyan veszi, akkor tényleg nem tudja értékelni...
Csak kötekedésképpen... Milyen magyar cím lett volna jobb? Mikor a mostani az eredeti angol tükörfordítása? "A nyolcadik utas a robot"? :D
A filmet látatlanban is egyetértek Humannal. Eddig se értettem, de ezután sem, hogy mi olyan nagyon, hu de szuper meg 10/10 ebben a filmben, jó látványos (nagyon is, sőt..) és? Persze mást nem is vár el tőle senki, van olyan látványfilm amit én is szeretek (Star Trek, T4, moziban még a TF 1 is bejött...), sőt van Bay film ami szintén tetszett (Szikla, The Island) de akkor is szerintem túlságosan istenítve van a film, egyszerűen nem értem, persze biztos bennem van a hiba.
De valamelyik, fan világosítson létszíves, fel, hogy mi ebben a filmben az, ami miatt ennyire imádjátok (eleve nem létezhet 10/10es tökéletese film szvsz).
Azért majd DVDn megnézzem.
Sztem Bay papa tudta mit akar, jó nagy bevételt! Az meg meglesz!
@60
Na igen, én a címben csak annyi hibát látok, hogy a "The Fallen" nem többes számban van, mert az egy robot. Ennyiben hibás a magyar fordítás. De a revenge az mindenhogy bosszút jelent.
Ati7, már párszor le lett írva más TF cikkeknél, de még egyszer hátha valakinek még nem tiszta. Ha CSAK a robotra vonatkozna a cím, tehát személyre akkor az angolban a birtokos viszony Fallen's revenge lenne. A Fallen itt olyan mint a Sith-ek bosszújánál, egy csoportot szimbolizál (most nem jut eszembe a helyes nyelvtani fogalom valami gyűjtő ..... :-D), Revenge of the Sith! Ott se lett félrefordítva (Lucas bá helyeslésével) és itt se, a világon mindenhol (vagyis amiket néztem) mindenhol többesszám a Bukottak bosszúja!
Szerintem a Transfomers első részének a tinivígjáték rész volt a legeredetibb része. Valljuk be, azért azt jól csinálták az első részben. Nem lett volna annyira jó, ha überfasza macsó lett volna a főhős, aki annyira komolyan veszi magát. Így viszont kicsit olyan Apatow world szerű az egész, nekem tetszik. A Robot harcok annyira nem nyújtanak unicumot, mivel már az utolsó autó reklámban, meg csokireklámban is nyomatták őket. Ettől a robot-robot harctól nem tudok annyira hasra esni.
Az xboxos játékból láttam képeket, és ott volt egy 40 emelet magas gépezet, ha az benne van a filmben, akkor attól viszont hasra vágom magam:D Komolyan görcsben vagyok, hogy az A TF2 meg a Vasember 2 ne ba%%%ák el.
Transformers, GI.Joe, Terminator...egyik sz.rabb, mint a másik... Az a szomorú, hogy mivel sokan ezeken nőttünk fel, így is úgy is megnézzük, bármennyire is nem mi vagyunk a célközönség.
Sandor8206: Nope.The Fallen a robot neve nem pedig egy csoport, imdb-n a cast listben is így van..félre lett fordítva.
Loki, tanulj meg angolul (pedig aztán én se vagyok perfekt, de ez angol alap) és olvasd el figyelmesen még egyszer a hsz-m! Az egy dolog, hogy a robot neve is Fallen! Lényegtelen, hogy Fallen vagy The Fallen, ha személyre vonatkozna The Fallen's revenge lenne!
Bocs a dupla hszért, de a kritika problémához annyit tennék hozzá, hogy a Vox nevű ismert mozis magazin elöször 50-60 %-ot adott a Kill Bill-re, aztán később egy másik kritikus ugyancsak a Voxban 90%-ra értékelte a Kill Bill I. -et. Vagy tetszik vagy nem, nincs általános vélemény. Az imdb is csak a többség szavazata, nem szentírás.
Ugyan én magam is csalódott voltam a 6/10-es pontozás végett, de amikor olvastam, hogy az elsőt is ennyire értékelte human, akkor fülig ért a szám, mert nekem az első rész is tetszett és akkor nagy hiba nem lehet.
Már egy éve nem jártam moziban, azelőtt meg évekig minden premieren ott ültem, a Transzi csalogat be újra, mert a héten megyek:D
"A filmet látatlanban is egyetértek Humannal"
vicces úgy osztani egy filmet, hogy nem is láttad.
"Eddig se értettem, de ezután sem, hogy mi olyan nagyon, hu de szuper meg 10/10 ebben a filmben, jó látványos (nagyon is, sőt..) és?"
Megnézed és meglátod mi az ami 10/10 benne.
A látvány az. A humor az. Az akció az.
Lehet, hogy buta, de ez a tökéletes siker receptje. Akció, überbrutál látvány és pár jó poén. Engem megvett. Kilóra. (csak annyi kell, hogy ne egy Remény rabjai színtű alkotást várjál és a maga kategóriájában akkor beugrik a 10/10)
Sándor ez nem igy van...az angol mind2 formulát használja...ennyi erővel a return of the jedi nyelvtanilag helytelen vagy mi? Inább te tanulj még kicsit...:P
-----SPOILER-----
(csak h tutira menjek)
Helyszín: Szeged, Pláza.
Ami már a film kezdése előtt nem tetszett: h szinkronos, később kiderült, nem is sikerült igazán jól.
Ami marhára nem tetszik a filmekben, általában, és most is:
-Nagy csatajelenetek között, valami törpe, vagy valaki benyög valami hülye poént. Borzalmasan el lehet rontani egy jó kis jelenetet, akár egy egész filmet.
Ha van csata akkor menjen a zúzás, semmi se terelje el a figyelmet, se poén, se csöcsök.
-Ha keverik a az akciófilmet, egy szerelmes filmmel, és egy kis vígjátékkal = az EPIC FAIL.
Most konkrétan a filmről: Nyitójelenet, első csatajelenet:
Ami az egész filmre jellemző, túl sok új dolog, gyorsan.
Összehasonlítva az 1. résszel, az első jelenet: csak egy csúnya robot, lassan közelít, és hirtelen lecsap, és a nézők a szék karfáját markolják izgalmukban.
Röviden: BESZ@RÁS volt, nagyot ütött!
Most pedig, hát...
Az a nagy robot szép volt, látványos, de nem volt semmi különösebb BUMMMM érzés, ami tudatta volna hogy a film elkezdődik.
Itt éreztem elsőnek hogy ezzel a filmmel gáz lesz.
A film vígjáték részei: borzalmasak, 80-90%-ban feleslegesek, unalmasak.
Ez a tinivígjáték vonal a film legnagyobb hibája, főleg az egyetemen játszódó jelenetek, amik siralmasak, nem ezért ültem be a filmre.
Akármennyire dögös (?) a robot szőke csaj, nagyon nem volt rendben az rész. Már vártam h változzon át egy Terminátorrá, nyírjon ki mindenkit és jöjjön a következő jelenet.
Emberei szereplők:
Semmi extra, ha rossz a szövegkönyv, akkor azzal nem lehet sok mindent kezdeni, szereplői részről.
Ha 'kevésbé jól sikerült' részek vannak benne (lsd.: I love you, meg ilyenek) azzal nem lehet mit csinálni, el kell játszani, akármennyire gáz, ezért kapják a szereplők a pénzt, ráadásul, ha egy idegesítő karakter szerepét osztották rád (Mr. 7-es szektor) akkor így jártál.
Robotok:
Szépen kidolgozottak, teljesen rendben vannak, kivéve amikor a robotokat közelről mutatják, a kicsit homályos mozivászon nem mutatnak jól. Sebaj, majd HD-ban.
Az a két kis robot nem volt annyira vészes, de azért lehetett volna kevesebb szerepük.
Röptűz: egy üde kis színfolt volt.
Az egyik legeredetibb karakter, túl kevés jelenettel.
Többi nem volt maradandó, több szerep kellett volna nekik hogy kibontakozzon az egyéniségük, bár jobban belegondolva, mennyire rosszul sikerültek a szövegek, nem is baj hogy nem szerepeltek többet.
Csata jelenetek:
A legjobb jelenet talán az erdős rész volt, teljesen szokatlan helyszín, nem egy újabb városrészt tettek tönkre. Piros pont.
A többiben nem volt semmi maradandó, új robotok, még több zúzás, még több zavar a fejben, hogy mi történik pontosan, ki kit lő.
Talán túl sokat vártam a jelenetektől, az akcióktól, még többet, még nagyobbat. Valószínűleg a stáb tagok is ezt akarták, de csak káosz lett a csata jelenetekben, de azok szemet gyönyörködtetőek lettek.
A régi mondás most is igaz: "A kevesebb néha több!"
A film hibáiért nem tudom kit okoljak!
A rendezőt, a vágót, vagy a film stúdiót?
A stúdiót: amiért egy gyerekeknek szóló filmet csinált (Profit az első)
A vágót: akinek 'köszönhetjük' a film kuszaságát
vagy
A rendezőt: aki nem szólt közbe: Te fiúk, ez nagyon SUCKS!
Amin viszont röhögtem:
- mátrix és a tőr
- SÍNÁGYÚ (ejtsd: RAILGUN)
-----SPOILER END-----
Fájó szívvel mondom ki: az idei blockbuster szezon leggyengébb tagja, 6/10-nél többet sajnos tényleg nem érdemel :(
[igen, mivel csak egy JEDI van addigra. Ennyit a címvitáról.]
A Jedi ott személyt jelent? Persze mindkettőt használja csak nem személynél + ha úgy lenne ahogy te mondod a helyes angol cím Revenge of the the Fallen lenne! Nem?
Még nem láttam de csalódott vagyok és egyben örülök is. Tehat valami nagyon szarra számitok majd és abbol kellemes csalódás lesz.
Amugy az esö rész utan vilagossa valt, h nem Baynek kellene rendeznie.
Látványos sz*r :DDD ez kész..sorry skacok, nagyon sok hsz-t nem olvastam el, mert ugye spoiler. Pénteken nézem meg, de hihetetlenül elvettétek a kedvemet.. Pedig vártam, mint a messiást. Egészen eddig a napig. Nem is tudom mikor olvastam utoljára ennyire lehúzó kritikákat..
Mondjuk nem úgy kell rá beülni, hogy lehozzák nektek a csillagokat. Transformersről beszélünk vagymi. Valóban nem fognak Oscar esélyes sztorival előállni, mert nem is az a célja..a világért sem akarom védeni, csak nem úgy kell hozzáállni, mint mondjuk egy Forrest Gumphoz :D
csók a családnak, ha megnéztem, vmelyik tábort bizti erősíteni fogom a véleményemmel.
még itt is látszik, hogy szarabb mint az első rész, a kommenteken, mert sokkal többen oltják mint anno az elsőt.
kár érte :(
Beültem, újra kisgyerek lettem, izgultam, nevettem, aggódtam. Bay millió helyről kapta pénzt a filmhez és így millió dolognak kellett megfelelnie. Nézhesse kisgyerek, (pedig ezrek halnak burkoltan a film alatt) vagy család CGI buzi, film mániás, képregény kocka stb stb. Én megkaptam az epikus robot filmemet a terminátort lealázta köszi cső, a sztori egy kalap szar, így ezért 8/10.
Na végigolvastam a napközben íródott kommenteket is. Gyerekek, szépen egymásnak estetek.:D
Különben meg tudtam érteni a film pártolóit az első rész esetén. Borzasztó buta film volt az is (Én vagyok Megatron!) de azért élvezhető és volt eleje + vége, ami fontos.
Ennek az új filmnek tényleg se füle se farka. Jogos az észrevétel (bocsi most nem találom ki írta), miszerint a karaktereknek itt már nem volt súlya.
SPOLIER
Kapunk rögtön az első jelenetben vagy 2 álcát, meg 6 autobotot. Nulla sejtetés, bele a közepébe. Megatron is az első részben übergiga superboss, alig bírják leverni, itt meg harmadmagával veri csak le az egyedül küzdő optimust. (De az erdős fight tényleg szép itt)
A film végén Optimus igaz turbó fokozaton van, de az addig rettegett és legyőzhetetlen Fallen bácsi Megatronnal az oldalán semmit sem tudnak kezdeni vele, fél perc alatt egymaga legyűri őket. Megjegyzem, a többi autobot ezt szépen végignézte, Isten ments hogy segítsen valaki Opimusnak, hátha nem menne neki.
És bocsi, de még két dolog ami szúrja a szemem:
Terminatrix álca csaj, hát érdekes nekem hogy a transformers elvek szerint hogy tud a csajszi élő szövetet fel és lehúzni magáról...
Valamint Sam feltámadása. Ez hogy? Ha meghalt, hogy támasztják fel a robotok? Szánalmas volt ahogy megdumcsizták vele, hogy Sam, te jó gyerek vagy, bírunk, meg optimust fiunkat is segíted, hát get back to fight.
SPOILER OFF
Bár továbbra is tartom a 6 ost, de csalódtam a filmben, pedig tényleg nem vártam sokat. Csak ne lett volna ilyen limonádé 10 éveseknek való, és semmitmondó. Kicsit darkosabb hangulat, egy két buta karakter távoltartása, de nem. Michael Bay remélem most tényleg felhagy a látványfilmekkel, és átevez a komolyabb műfajra.
Nekem meg pont jobban tetszett, mint az első...
Az egy zűrzavar volt szerintem, ezen meg valahogy jól szórakoztam. De az igaz, hogy túl hosszú.
Nekem jobban tetszett, mint a T4 és kb azért, mert ez a film érezhetően nem vette és nem is akarta túl komolyan eladni magát (mosolygós részek), ellentétben a másik robotossal.
Nyári estékre nagyon jó szórakozás, kicsivel jobbnak éreztem, mint az első részt. Nem váltja meg a világot, de nem is mentem falnak tőle.
Mondjuk engem jobban leköt, egy Másnaposok vagy egy Rockhajó (nem lesz poszt?) mint egy T4 vagy egy TF2.
Master Tom: Miért hagyna fel velük, amikor van kb 3-4 ember aki tud olyan akcio/sci-fi/látvány filmet csinálni, hogy besza-behu?
A film egyébként valamilyen szinten csalódás, mert én is darkosabb hangulatot vártam, viszont ahol megy a darálás, na ott nagyon behozza a mínuszokat. Igazából ezt is vártam tőle
9/10
szerintem ez egy olyan film amit nem lehet egyetlen pontszámmal megítélni aki 10-et rá nyílván a szórakozási faktor miatt adja rá aki pedig 5-6ot az mint filmet (történet,karakter,stb filmes blablabla) osztályoz és hát mindkettő igaz. szerintem az 7,5 imdb pont egész reális ha mondjuk így átlagoljuk a kettőt
Ez állati film volt ennél jobb nincs is lehet h elfogult vagyok de nekem ezis 10/10 és az első is 10/10 volt.
eszméletlen ez a film :D
Ward
Mert maga Bay nyilatkozta, hogy már a harmadik részt sem szívesen vállalná, és most egy időre felhagyna a blockbusterek rendezésével. Persze benne van hogy én informálódtam rosszul.
Azt meg nem hiszem, hogy dollárszámilliókból csak 3-4 ember tudna besza-behu filmet csinálni. Csak sokan nem kapnak rá lóvét.
Istenem de szar volt ez a film. A nagy megan fox a krumpli ujjaival...meg az a mitugrász leböf gyerek, hát valami szánalmas egy páros. Bugyuta történet. Semmi újdonság. Az 1 komolyan jobb volt, mint ez. Mindenhol reklám hegyek, bay tuti onnét kapta a lóvét. Remélem nem lesz 3. rész.
A Blockbuster szó mond vkinek vmit? Nálam kb annyit takar, hogy történet szinte semmi, viszont látvány és hang az van, méghozzá durván..
Ezek megvoltak a filmben, vagy nem?
9/10
Igen mond, viszont a blockbusterek között is van rangsor, és ez messze van a tetejétől, ezért nem kapott több pontot.
Blockbusters are entertainment products that are understood to generate interest and profits above and beyond similar products in the same time period. Originally associated with the financial performance of a stage play, a blockbuster today more often refers to a motion picture that attracts a great deal of attention and makes a great deal of money. - by wisegeek
A Blockbuster fogalomnak sztem teljesen eleget tesz maga az egész franchise, én este nézem de már most tudom hogy 10/10 lesz, ezen nőttem fel.
hűha....20-ból kb 1 pozitív kommment...hát eléggé elvettétek a kedvemet, pedig imádtam az első részt. én jövőhéten nézem csak meg, de most már biztos hogy a MOM-ba angolul, legalább az ne rontsa az összképet...azért még reménykedek
muszu, ne aggódj, én jártam már így rengeteg filmmel kapcsolatban. Például én megfigyeltem, hogy azok a filmek amik imdb-n csak 6 körüli pontokat kapnak azok nekem nagyon tetszenek, amik pedig 7-8 felettiek azok közül a legtöbbet végig se tudtam nézni olyan unalmasnak találtam vagy sablonosnak. (egy-két kivétellel) Szóval attól még tetszhet neked.
Viszont a film mint már említettem itt, nekem kevés volt. Az első rész jó volt, ez kicsit gyenguszka. Ha ez lett volna az első rész, egy első önálló film, akkor úgy más megvilágításban azt mondtam volna hogy kellemes meglepetés, de így hogy ezt a "látványos szart" megelőzte egy szerintem erős első rész, így sajnos rábasztak mert volt mivel összevetniük az embereknek.
Egyébként ha már látvány... Kövezzetek meg de csak én vagyok az egyetlen aki nem dobta hanyatt magát a látványtól? Jó volt meg minden, valamilyen szinten átlagon felüli, de rengeteg helyen éreztem a müanyag hatást. A mozgások meg egyenesen szörnyűek voltak néhol. (túl rajzfilmesen mozogtak a robotok néhol, tudom tudom gyerekfilm, nade az első részben se volt ennyire ilyen csak egy-két helyen)
Úgy éreztem hogy Bay ebbe a filmbe szó szerint belefáradt. Szinte visít a vászonról. Ennek ellenére mondom nem rossz film, csak ahhoz képest az első részhez képest kevés, mert nemhogy nem nyújt többet, szerintem néhol vissza is vettek a dolgokból, saját kárukra.
Ja és azt sem szeretem ha egy filmet a látványra építenek, de úgy hogy teljesen nyilvánvaló, és nem is titkolják. Mint ahogy már írták, hatásvadász, semmitmondó shotok, néhol egész jó, de többnyire fantáziátlan harcok, a karaktereknek nincs súlya.
Milán a látvánnyal kapcsolatban teljesen igazad van, én sem estem hanyatt tőle...Ott van az arcodban, nagy, hangos de valahogy mégse az igazi. Vegyük pl. a TDK-t, ott egy nyamvadt kamiont buktatnak fel de azt úgy hogy az államat kerestem a mozi padlóján itt meg jönnek ezek a csilivili robotok, harcolnak, pusztítanak de belőlem csak egy ásítást tudtak kiváltani...a kevesebb néha több!
Vicces kommentek, aki úgykezdi hogy úgy várta mint a messiást, az picit túl magasra tette a lécet.
Ez semmivel nem roszabb mint az első rész, ha komoly storylinet,+ nagy szerepeket vártok akkor télleg felesleges megnézni.
Lehetett volna jobb, ez kb minden filmre igaz amit készítettek, de én abszolút elégedetten jöttem ki a moziból.(és ahogy halottam magam körül az embereket nemvoltam egyedül.)
hát....többen szidják a filmet mint kedvelik, ez látszik
DE
amint mondták már előttem is, nagyon az elvárások, sztem is így van.nincs hatalmas story, nagy és meglepő csavarokkal, csak egy egyszerű hogy azért legyen valami alapja (sztem azért egész jól keveri a tf világ fő elemeit, motívumait), viszont van látvány, bőven, poénok (amiknek a felén én hülyére röhögtem magam) és akció persze.
Ez nem egy világmegváltó, nem egy "megnézés után elmélkedő" film, hanem egy popcorn movie és ennek a célnak meg is felel 100% ban
a vágások tényleg húzósak, gagyik néha de azért mert baynek így is kb fél órát ki kellett vágnia a filmből, mert túl hosszú lett (és valaki sokallja a 2 és fél órát...) Sztem sok jelenet (a végén a bossfight is) ezért nem annyira jó.
SPOILER (talán)
A harmadik részt is bay forgatja , mert már megállapdotak (feltéve h mennyire sikeres ez a 2. rész) abba meg sztem megatron fog keményebb lenni (akár galvatron is lehet belőle) vagy a transformers mese film fő elemeit veszi alapul (óriás transformer bolygó).
na ez lenne az én véleményem, sztem a fő, általános elvárásoknak megfelelt a film de a hibák azért nem elenyészőek
azért egy 7.5-8 / 10 megérdemel
Megan Fox azért eléggé hot volt a filmben szvsz
Hát bakker, én is azt mondom mint kill3r21
Ennyi telhetetlen embert :/
Én már 6-odjára néztem meg az első részét és még mindig libabőrös voltam amikor otthon a házimozimon full DTS-be HD-ba nézem!!! :/
Gyerekek a célközönség, ők értsék meg azt kész! Egy bonyolult filmmel mit kezdenének!
Én tuti meg fogom kapni amit várok.. effekt-effekt hátán, tele király hangokkal és kész! Aki thriller drámás akció krimit akar nézni, az nézzen mást!
Abszolút egyet kell értenem!Mindent leírtál ami lényeges, pozitívum negatívum egyaránt!Popcornmozi, ennyi!De annak jó!
Valaki pls, hogy hivják a filmben az a batár nagy valamit , ami munkagépekböl áll össze :)
A buta első rész után ettől sem lehetett mást várni. Aki elmegy rá tudja mire számithat. És talán még jól is fog szórakozni. Nálam viszont a 2009-es év eddigi blockbusterjai elhasaltak. X-men Origins, Terminator 4, Transformers 2. Hol vannak a régi szép 90-es évek filmjei? Azok is szórakoztatóak voltak, azokban is volt poén. De a mostani filmeket 10 éveseknek készitik, és csak akkor szórakoztató ha tele van dedós poénokkal.
kill3r21: Devastator?
na most láttam én is és egyetértek a kritikával.A film tényleg nem szól semmiről, hosszú is és már amikor kezdenéd komolyan venni meg élvezni akkor bevágnak egy tipikusan olyan részt amin a melletted ülő tini csajok felröhögnek de szerinted szánalmas.Ilyen poén nagyon sok volt és pont a film epikusságán rontanak,nem is keveset.Azt sem értem, hogy mindkét fél "robotjait" miért kellett egy tucat emberi tulajdonsággal felruházni.Így élhetőbb,élvezhetőbb?-Szerintem csak szánalmasabb.Az első részben pont úgy láttam, hogy mennyire komolyabbak az álcák és autobotok(mint az emberek) itt meg jön ez a két iker és az egymást megalázó álcák pf...
A föld sem menekült meg teljesen Megatron tett egy lényegre törő utalást, hogy még visszatér(és az egész kezdődik elölről). -hát kösz.
Szerintem sem rosszabb semmivel, mint az előző. MOst jöttem a moziból, és nekem olyan 8,5/10 volt.
SPOILER!
A látvány abszolút rendben volt. Részekre eső robotok. Rendkívül jó átalakulások. Jól kidolgozott harcok és változatos környezet. EZ csillagos 5-ös.
A hangok is elmentek, bár talán betétdalból lehetett volna több is. A Linkin Park ami megmaradt a végén, meg a Green Day. De többre nem igen emlékszem. A hangeffekteket is eltalálták a csatajeleneteknél, és jó irányból is szóltak.
A sztori volt az nálam is, ami kissé keserű szájízt hagyott maga után. A bevezetés, és a bennszülöttek az elején ütős volt, meg a Shanghai jelenet is.
Aztán jött Sam és a pereputty. Elhiszem én, hogy viccesre akarták csinálni, de szerintem kicsit túlerőltetettek voltak a poénok. De ez az egész filmre elmondható. Oké, hogy a fiatalabb korosztályok megnyerése érdekében némi fun-t is bele kell vinni, de ez így kicsit sok volt. (A kutyab...szás, a füves süti, Bee garázsjelenete, a távirányítós autó stb... kicsit erőltettett volt. De ahogy észrevettem a röhögésből ítélve a moziban ülőknek bejött.)
A másik buta húzás szerintem a Witwicky (bocs, most nem nézek utána pontosan hogy kéne írni) család (Apu, anyu) elrablása volt. Az egyetemes jelenet után, nyugodtan lehetett volna hagyni őket, ehelyett összeraktak egy nagy családi összeborulást a végére.
Ezenkívül én is egyetértek, hogy sok volt picit a robot. Megatront teljesen felesleges volt visszahozni, és a "műhold" álcának sem volt sok értelme...
A love-sztori is a végén kissé elnyűtt momentum de a lánynézőknek is kell valami. (Egyébként Megan Fox tényleg sokat ad a látványvilághoz szvsz, még ha nem is CGI.)
Érzésem szerint a végső csatákat elég rövidre szabták, a devastatort és fallent is kb. 3 perc alatt elintézték. Inkább az előkészítésen lehetett volna visszavenni kicsit, hogy maradjon idő, de ez csak személyes vélemény.
A szinkron elment, bár néhány robotnak azért fura volt a hangja.
Szóval a sztori furcsaságai ellenére nekem egyértelműen bejött, és tuti megnézem még a jövőben valamilyen formában, mert állat film.
(Jah és egy érdekes tapasztalat, bár kicsit off. A G.I. Joe trailer után a magyar cím bemondásakor egy csapat tizenikszéves hatalmas röhögésben tört ki. Először nem esett le, mert nincs túl mocskos fantáziám, de ki ad olyan alcímet egy filmnek, hogy "A kobra árnyékában". :) )
SPOILLER
Bugyuta, dedós film. A Timoty Olympath fejü katona már az agyamra ment. semmi szerepe nem volt, csak eröltették. Alig vártam hogy Megatron, meg az Üstökös végre megdögöljenek. Iszonyúan idegesített már a viselkedésük.
10/5 nél többet szerintem nem ér ez az egész. Robotcsaj kicsit terminátor volt... meg a lövések hangja is sokszor olyan volt mint a terminátorok fegyvere a jövőben.
Akinek a jó filmhez csak jó csajok, meg autók, meg robbanás hegyek kellenek, annak tetszik majd.
"Vicces kommentek, aki úgykezdi hogy úgy várta mint a messiást, az picit túl magasra tette a lécet. "
emlékeim szerint én kezdtem így a hsz-emet, de akkor olvasd el még1x, mert még mindig nem néztem meg:D és igen magasra teszem a lécet, mert az elsőnél sokkalta jobbat várnék. Ebben sztem semmi baj nincs. Ha már ebbe is belekötsz, ahhoz csak congrat :)
SPOILER
Elég lassan indult a film, és főleg az elején volt benne több fölös harc is. Pl a konyhai bizbaszok. Illett volna max két órába sűríteni, bár meglepő módon az első fél óra után végig fenntartotta az érdeklődésem. A történet, hát, rozoga, pl a mariana árokba elvileg azért dobták megatronékat, mert a hideg, a nyomás, a fémevő algák stb, erre az új fickók simán leúsznak.
Az emberek fegyverei végre értek valamit, sajnos ez a szokásos az elején űberbrutál sérthetetlenek (katari bázis), aztán meg pár tank és gyalogos is henteli őket. Valahol a kettő között lett volna reális az elejétől fogva. Sínágyú rulz.
Megan Fox istenkirály, nincs mese. Az álca csaj se volt csúnya, a legpoénosabb az idomított álca volt :) Legyen 7/10.
Na hát azért e-cikk szerzője nem tom h jó moziba ült-e be! Néhány helyen el gondolkodtam rajt, hogy ugyan azt a filmet léttuk-e vajon!
kezdeném:
"Michael komának, így a film kicsit túl hosszú, ezzel az "epic akciófilmet akartak" gondolat erősödik persze."
- Túl hosszú a film? Lássuk csak: 130-140 perc kb, most akkor mondj nekem légyszíves, egy másfél-órás jó akció filmet! (Terminátor 3!?, sztem erre gondolsz)
"Az emberi szereplőkre most tojjunk, abból a szempontból ugyanaz a Transformers 2, mint az első rész volt, még tinivígjáték betét is van Sam kollégiumba költözésekor."
-Te(Ön), szerint(ed), mégis, hogy lehetne humort csempészni egy modern akció filmbe, mint ezzel a tini szállal? Jó persze, van más módja is, ezt láthatjuk akármelyik Uwe Boll filmben :)
"Sokat akartak, de nem jött össze."
- Kinek mi a sok... Te magad is dícsérted a CGI munkát, már pedig, CGI ben ez a film verhetetlen! (ezt te is elismerheted) Sokat akartak... Shia, & Megan páros, felveheszi a versenyt a jelenlegi filmek, akármelyik párosával. (Itt biztos azért szoltad le őket mert a Christian&Sam duo-ra gondoltál) Sokat akartak... Nos ezt majd a bevételi adatok is tükrözik, hogy menyire nem sikerült nekik sokat elérni, ill menyire sikerült.
Nem beszólni akartam, csupán egyes észrevételeket cáfoltam meg! Ebben a filmben az talál hibát aki akar, de nem azért kell beülni a moziba, hogy hibát keressünk bent! És, hogy a színészeket is védjem: Manapság már csak az számít jó színésznek aki sírás közben átharapja az ajkaiban az artériáját. (Aki tudja mire célzok: pl Oscar díjakat ki kapta)
LEHET SPOILER
Szerintem simán pályázhat a the worst cut...
Mintha ovisok vágták volna a filmet. Samék a repülő alatt...Samék Röptűz előtt...Röptűz beszél...Sam keze be van kötve...
De még sorolhatnám a példákat. Az egyébként is buta és kidolgozatlan történetet is elbaszták a vágással.
Azt már megszoktam, hogy az amcsiknak az államokon és Párizson kívül nincs fontos geográfiai fogalom. Viszont hogy kerülnek a gizai piramisok Jordániába:P illetve egyik jelenetben a tengerpartra:)
Azért ez már több mint égő. Petra ezen a napon turistamentes volt, a robotok megtanultak káromkodni, illetve Sam szülei nagyon szófogadatlanok: (mondta nekik, hogy menjen el Űrdongóval, erre csak azért is visszajöttek:)
A CGI nagyon ott volt, ennyire részletes robot-render hatalmas munka lehetett. Sajnos a stáb többi tagja nem tudta felvenni a versenyt ezzel a szaktudással
3/10
na hali mindenkinek! a film részemről 9/10
látványra nagyon ott van az 1 nagy piros pont! :9 le a kalappal a készítők előtt! :)
a story szerintem ugyan olyan mint az első rész! :)
nekem tetszett ez a lényeg! :D
amúgy nem tudom mit paráztok itt mikor az első része is hosszú volt 144 perces! ez pedig 150 perces! most azon a 6 percen vagytok fennakadva! :O
na mind1
további szép napot! hali!
naaa human... szólás szabadság van.. [azu van, meg közösségi szabályok, pl "írjatok jobbat" simán megszegted, meg még valamit - a zerk]
aki spoilert ír jelölje (olyan rossz, hogy lassan megint külön kell szólnom, régen annyira szépen ment nektek), mert lehet csak törölni fogom beleszerkesztés helyett, mivel unom a nemtörődömséget, amit 1 nappal a bemutató után mutattok néha azok felé, akik még nem látták, de spoiler nélkül kíváncsiak, hogy mások mit szólnak.