Filmbuzi

Mérges pókok (Eight Legged Freaks)

A pókok pár ember számára elég félelmetes jószágok, közéjük tartozom én is, mint ahogy azt már az Arachnophobiánál bevallottam. Mások meg szimplán kirakják a házból, avagy lecsapják őket. De mi van akkor, ha ezek a pókok óriásira nőnek? Nagyobbra, mint mi. Mert azokat már nem olyan könnyű kitessékelni az ajtón vagy az ablakon.

Eight legged Freaks részlet

Mint ahogy ebben a filmben sem, ahol inkább ők rugdalnának ki minket az otthonunkból, már ha éppen nem lennének éhesek. De azok, így a kicsiny bányászváros közössége komoly gubanccal néz szembe, amit nem lesz egyszerű kibogozni. És nem lesz olyan ember se köztük, aki ne kezdene el félni a nyolclábú irtózat tárgyától.

Akkor most tegyünk e röpke történet mellé egy kicsit komikusabb ízt is, és máris megkapjuk ezen filmet, amit egyáltalán nem kell komolyan venni. Merthogy kémiai vegyszertől óriásira nőtt pókok nincsenek. Vagy mégis?

David Arquette ismét jól elszórakoztat minket, ezúttal a kisvárosba visszatérő bányatulaj örökös szerepében. Vicces, hogy még a film címét is ő adta, tekintve, hogy egy jelenetnél improvizálva ezt a mondatot sikerült kinyögnie. Természetesen, mikor régen elment, parlagon hagyta a seriffet, aki persze nő, és Kari Wuhrer alakítja, Scarlett Johansson pedig az ő lányát.

Pókiszonyom ide vagy oda, én mindig nagyon jókat nevettem ezen a filmen, ahányszor csak megnéztem. A pókok is jól meg vannak csinálva, a színészekkel sincs gond. A kisvárosi hangulat nálam meg alapban rátesz egy lapáttal, mindig is szerettem az ilyen környezetben játszódó filmeket, bár ezt mintha párszor már leírtam volna. Nálam simán 8/10.

Aki még nem látta, vagy aki esetleg újra megnézné, mert miért ne, most megteheti, 7-kor a Film+-on.

Mammut
írta
2009. 06. 26. 16:43
megjelenés
43
hozzászolás


43 hozzászólás a “Mérges pókok (Eight Legged Freaks)” bejegyzéshez

  1. Nagyon tetszett a film,jópárszor láttam már.
    Nekem a kedvencem a Terminátor paródia a kamionos résznél.Az komoly volt :)

  2. Asszem láttam, de fogalmam nincs már, hogy mi van benne.
    Nem igazán maradt meg, csak talán pár jelenet.

  3. márhogy Scarlett Johansson Kari Whurer lánya? Kérek egy percet, ezt most muszáj elképzelnem.

  4. Én egyszer láttam, emlékszem haverral MSN kommentáltuk, miközben néztük, már ez bizonyítja menyire lekötött.

    Nekem nem tetszett mert ahhoz, hogy paródia legyen nem találtam elég viccesnek.

    Akkor, nem is tudtam, hogy annak készült ezért azt hittem, hogy komolyan gondolja magát a film, ahhoz meg túl szar volt, de a Pókok hangját örökre megjegyeztem. (ilyen szörcsögés és vonyítás keveredése)

  5. asszem megnézem, bár már láttam, de százszor inkább ez, mint a győüzikesaó, meg a maunikasaó vagy a rosszban rosszban, vagy anyátok közt.
    kösz a tippet

  6. Nem találtam viccesnek én sem…talán 10 évvel ezelőtt röhögtem volna rajta..nem tudom.

  7. Nekem sem talált be, sőt egyenesen bosszantott. Pedig én vevő vagyok az ilyenre.

  8. Az “It’s a spider, man!” beszólásra arra én is a mai napig emlékszem. Magam is azok közé tartozom, akik többször is megnézték. Hiába vannak hurrogók, ez tényleg egy jó film. =)

  9. “vannak szövedékek! tudtam, hogy megéri eljönni!”

    ez a film még így, nagyon sokadjára is simán 8-as volt :)

  10. igazi B kat.
    én ezt a filmet a TV2-n tudom elképzelni hétköznap, este 11 után. annyira gagyi, h az már fáj. főleg amikor a pókok elkezdenek visítani, mint disznótorkor a szerencsétlen áldozat:)
    szal. nekem ez kb 3/10, de akinek ez bejön, annak jó szórakozást hozzá;):)

  11. Évek óta meg akartam nézni, most sikerült. Váháá! Azok a visító pókok! Állati jó volt, bírtam, mennyire nem veszi komolyan magát. Laza, egynek simán megfelelt.

  12. Már vagy 5x megnéztem, de még mindig vigyorogva tudom végigülni. Nálam simán 8/10.

  13. 2 fajta B film létezik: ami komolyan veszi magát és ami nem. Na ez az utóbbiba tartozik és ezért jó. Nem akarom pontozni, mert nem akarom más filmekkel összehasonlítani. Ez egy jó kikapcsolódás unalmas napokon. akár 2szer 3szor is.

  14. Azok után, hogy az AVPR-re 10 pontot adtál, ezen már nem is csodálkozom… Nem vagy kicsit elfogult a bazinagy szörnyeket felvonultató horrorfilmekkel? ;D

  15. “Az hogy, Paranoiás vagyok még nem jelenti azt hogy, nem üldöznek.”
    Meg a: pók vs. Jávorszarvas fej poén is nagy volt.
    8/10

  16. Ez volt az első film amit LCD-tv-men néztem anno HBO-n:) nagyon nagy..nekem az Evolution filmre emlékeztetett..mond a 2 zseniális és úgyan aza kategoria nálam simán 9 pont és a hangok kegyetlen jól ki vannak keverve mint a Jurassic parkban: a crossmotoros jelenet meg hatalmas mikor az ugró pókok támadják a srácokat és ők meg motoron menekülnek.

  17. Na ennél a gagyi filmnél még egy parlamenti közvetítés is szórakoztatóbb…

    Méghogy 8/10 hahahhaaa

  18. Crossmotoros freestyle-os pókfejberugós jelenet megvan? Az mekkora volt. Nálam klasszikus. Tök komolytalan, de ez így jó.

  19. Nekem erről a filmről mindig a Tremors (Ahova lépek, szörny terem) jut eszembe, nagyon hasonló a hangulata. Érdemes bepróbálnia a másikat annak, aki nem látta mindkettőt, szerintem.

  20. Van egy ilyen külön kategória, amibe befér a Tremors, az Eight Legged Freaks, és a Black Ship is. Ilyen műfajparodizáló kis szorakoztató izék. Nem feltétlenül vannak egy szinvonalon, és biztos van akinek egyik vagy másik tetszik, van aki az összeset utálja. Minden esetre nekem az eredeti Tremors és ez a film kb. hasonló szórakozást nyújtott. Az említett Black Ship meg annyira de annyira vacak volt. De olcsó éjszakai TV műsorban leadott “kemény” horror filmeket még az is kenterbe veri. ;)

  21. egyik kedvenc filmem :)
    magam is félek a pókoktól, ezért is imádom a pókos filmeket. ez meg nagyon jó, könnyed, humoros film. egyik kedvenc jelenetem nekem is a crossmotoros menekülős rész, azt eléggé eltalálták. a pókok hangja meg kifejezetten állat.

  22. Ez nagyon nagy. Pedig amikor elkezdtem nézni azt hittem, komolyan gondolták, de hamar kiderült hogy nem.
    Annyira röhögtünk… a pókok hangja… a plazaban sátorral lopakodó pók… az önvédelemre felfegyverkező emberek közt egy hokimaszkos jason-imitátor… és sorolhatnám :)
    Meg is kéne nézni megint, rámfér egy jó röhögés :)

  23. Meg mikor felrobban a benzint szállító kamion, csávó meg megnyugszik, hogy lerázta őket, aztán meg néz, hogy mégsem. Állati. Tremorshoz tényleg hasonlít. Utóbbi mindkét nyelven hatalmas élmény. “Meneküljetek innen fiúk, gyilkos jár a környéken”, “Ezek megölték Fred apót!” Hatalmas.

  24. Az mekkora baki amikor a tartályoskamionnak kicsap oldalra a segge,a kerekek meg egyenesen forognak!PFFF

  25. Én is tökre bírom ezt a filmet. Néztem is vasárnap a tv-ben. Annyira bugyuta, de valami gyermeteg bája.

  26. Csak egyszer láttam,de az elég volt!!! Ennél láttam már jobb horror filmet!! Ez nem is horror film,hanem paródia inkább!:P

    Erre csak 5 pontot tudok adni a tízből:P

  27. “Ez nem is horror film,hanem paródia inkább”

    majdnem eltaláltad, horror-paródiának hívják

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.