Crank: High Voltage (Crank: Magasfeszültség)

írta human, 2009. július 10. 1:49, 63 hozzászólás

Bevallom nektek: úgy jöttem ki tegnap a Crank 2 után a moziból, hogy tele voltam energiával és pusztítani akartam. Embereket dobálni át kirakatokon, kocsikkal karambolozni totálkárra, gépfegyversorozatot eregetni egy kupac gengszterbe. Aztán elmúlt, de az egy másodpercre sem kérdéses, hogy a film szállította a magasfeszültséget.

Chev néz - Crank 2

A történet, nos, képtelen. Hogy lehetne folytatni egy olyan első részt, amiben emberünk marhasokszor száz métert zuhanás után megcsókolja az aszfaltot? Hát hasonló őrültségekkel, úgy, hogy két másodpercre sem veszi komolyan magát az író. Ez itt sikerült is, hiszen most műszívet kap Chev "Fuck You" Chelios, mert az igazi kellett egy főbűnözőnek, aztán amikor a töke is kéne, akkor Chev berág — "Fuck no!", hogy idézzem —, és lezúz több mint 10 embert hirtelen. Aztán meg az igazi szíve után ered, mert hát a műszívét arra tervezték, hogy pár napot bírjon csak ki, azzal nem lesz örökéletű. Mellesleg az első rész folyamatos "adrenalin kell" dolgát úgy hozták át, hogy most meg energia kell, a műszívnek, mert különben lemerül. Na ennyi, Chev mászkál a városban és közben néha tölti magát.

Amit szerintem nem is kell tisztázni, mert már mindenki tudja, de azért mondom: a film teljesen őrült. A főszereplő agya elborult, csak néha áll meg másodpercekre, hogy feltegyen egy kérdést, ami esetleg előrelendítheti a szívkeresésben. Na meg azért is lassít picit, hogy az egyszál semmiben, leragasztott mellbimbóval rohangáló Amy Smartot magával rángassa. Vagy épp hátrahagyja, ha épp nincs rá szüksége. Amúgy rengetegen feltűnnek az első részből, szóval teljesen azzal összefonódott a folytatás. Nem csak a doki, de még a történet is ahhoz kapcsolódik, hiszen Chev-re berágtak páran anno.

Marha jó lehet ilyen hülye projektben részt venni. Mármint teljesen fun-film ez, szerintem a készítése is hasonlóan házifeladat készségű. Néha ki kell kapcsolódni a színészeknek is, Amy Smartnak rohangálni és hülye kurvát játszani, Bai Lingnek szintén (castingosnak hatalmas pacsi), Statham-nek meg csak úgy pusztítani, anélkül, hogy komoly érzelmeket kéne eljátszania. Ez utóbbi is megy neki ám néha, de itt nincs rá szükség, csak elengedi magát és fuckozik jobbra–balra, miközben hullanak a gonoszok. A Crank: High Voltage-nek simán sikerült az, ami egy Szállító 3-nak marhára nem: szórakoztató akciófilm-folytatással a szemünk elé kerülni.

Feltölti magát - Crank 2

Ez a film az, ami annyira over-the-top, hogy öröm nézni. Hullahegyek, cicihegyek, brutális bunyóhegyek, elmerogganyt sötét humor, Chev-gyerekkor flashback, 8/10-es moziélmény. Újra nem mostanában nézném, de hatalmas energiabomba volt.

Szinte biztosra veszek egy harmadik részt valamikor, mert bár moziban nem remekelt a film, sajnos úgy néz ki itthon sem ("az első cranket az első pesti hétvégén 8896-an látták. ezt 3627-en"), de az általános véleményeket elnézve a dvd sikerre fogadni mernék. És hát olcsó film ez, még csak robbanás sincs benne, többnyire a hagyományos trükktechnikát használják, kaszkadőrök mindenhol, ami derék, a CGI-re láthatóan nem telt, elég csak a film utolsó bunyójára gondolni.

További információk: az írást tényleg human követte el.
Ha jobban érdekel a téma, akkor nézz körül errefelé:
Megosztanád a bejegyzést?

Eddig 63 hozzászólás érkezett!

HeadHunter 2009. 07. 10. 2:16

8/10??? Na pedig azt hittem ezt lehúzod.
Nálam ez a film kivágta a biztosítékot. Az első része sokkal jobb volt.
4/10 max ami jár.

HeadHunter 2009. 07. 10. 2:28

Még annyit hogy az utolsó bunyó nevetségesen szar volt.

SPOILER

Az a nagy fejű harc, na az nem tudom kinek jön be, meg abba mi a vicces, szerintem inkább gáz. Az aztán totál elcseszte a filmet.

dexter 2009. 07. 10. 2:42

hát nekem ez a film baromi szórakozató volt, és hasonlóan éreztem utána mint te human :) nagyon bejött. nálam simám 9/10

SPOILER

(csak azért 9 mert a nagyfejes jelenet, meg a csak-a-feje marad meg csvó a vízben nem jött be :S)

Bou 2009. 07. 10. 2:53

-10/10
Egyszerűen nem hittem a szememnek. És azt se hittem h valaki ezt élvezi. Várom a harmadikat. Szeretek kiborulni.

zsocso 2009. 07. 10. 2:56

Szerintem inkabb ez, mint egy 2 oras dogunalmas "akcio" film.

Locomotive 2009. 07. 10. 2:59

Hehe, legalább valakinek tetszik, ez jó. 2 évente történik meg az velem, hogy alig várom, hogy vége legyen egy filmnek, mivel a vége előtt nem szeretek lelépni. Nekem sajnos pont az a marha jó fíling maradt el, amivel kezdte human a cikket: "tele voltam energiával és pusztítani akartam. Embereket dobálni át kirakatokon, kocsikkal karambolozni totálkárra, gépfegyversorozatot eregetni egy kupac gengszterbe". Erre vágytam volna én is. Majd legközelebb. o// Az írás tetszik btw.

blint 2009. 07. 10. 5:03

Ez tipikusan az amikor leülök nézem és beszakadok rajta:D
egyetértek human 8/10

DeluksZ 2009. 07. 10. 7:25

Én is azt hittem, hogy lehúzod. Én nem tudtam végignézni, bármennyire is szerettem volna. Ezt szerintem nem lehet bírni. 5-6 percet egy trashmetál zenekar videoklipjeként kibír az ember az ilyen rohangálós, bevibrálós, rezegős, forgolódós kameramunkából, de egy teljes filmet nem vesz be a gyomrom. A vicc az, hogy egy darabig élveztem. Az lett, amit akartak, hogy legyen, csak nekem ez maximum fél óráig izgalmas és bírható, utána már nem. Ezen azért nevettem: "Statham-nek meg csak úgy pusztítani, anélkül, hogy komoly érzelmeket kéne eljátszania". Statham és a komoly érzelmek meg a drámai szerepek:)

Gabe 2009. 07. 10. 8:08

Human szerintem ezt a 8/10 értékelésed túlzó.

Nekem konkrétan annyira kivágta a szellemi biztosítékomat ez a film, hogy még most is felszaporodik a vérnyomásom ha rá gondolok. Mivel előre utánaolvastam a filmnek, és a stáb azt nyilatkozta hogy, " ...nem kell sokat várni, az egész forgatást átbuliztuk ..." ezért nem is tettem magasra a mércémet. De a végeredmény mindent alulmúlt.
Kijelentem, hogy ez a film az elmúlt 1 ( ha nem 10 ) év legócskább alkotása. Egy maunóka só-n demencianizálódottnak ( érdekes új szó lesz ebből :D )talán tud valami szórakozást ( értsd: kicsit talán felpezsdülnek az idegi átmenetei, a melleknél és robbanásoknál ) nyújtani.

Aki szeretné megőrizni az ép eszét messzire kerülje el ezt a filmet!!!

biojezus 2009. 07. 10. 8:18

A film olyan so-so. Kell ilyen is, a célnak megfelel. Meg lehetett nézni, sőt még később is meg lehet:)
Ennek ellenére nekem sokszor Boll barátom jut eszembe róla:)
azok a magyarázó szövegek, meg buta beírás őt juttatják eszembe. Kb ő is rendezhette volna:)))

belzebub 2009. 07. 10. 8:45

Ezen az íráson én is meglepődtem :) Neeeee... 8/10.. Crank első része, tényleg.. ott érezni lehetett azt, amiről írsz, de itt... Szintén nem tudtam végig nézni, pedig vártam a filmet :) és ha már házifeladat, akkor 1-es :)

Rolee 2009. 07. 10. 8:58

Én még nem láttam, de remélem mielőbb megnézhetem!

NFR 2009. 07. 10. 9:15

8/10 ??? xD Akkor jól van nem az, hogy ez nem Crank2 volt hanem Crank2.0 ugyanaz volt még timeline, hogy mikor baszik mikor harcol! KAKA! 4/10

skati 2009. 07. 10. 9:31

Human szívemből szóltál.

startmenu 2009. 07. 10. 9:55

Hát a pörgés tényleg megvolt, de a 8/10-et eléggé sokallom. Volt ahol majdnem kikapcsoltam. És nem azért mert komolyan vettem, hanem mert gáz volt. Persze Amy Smart +2pont simán. És Statham is állat volt az biztos.

imiszito 2009. 07. 10. 10:05

hatalmas és hatalmas:) 10/10 a vágások, a dumák, a karakterszinészek, ezek mind gyöngyszemek a néha eléggé egysíkú akció filmek forgatagába. ez egyszerüen szorakoztat, de durván. főleg ha vevő vagy és hagyod hogy vigyen az egész. és nem állitod szembe mondjuk egy mittom én milyen akció filmel. akkor fogod érezni az inyencséget és különlegességet benne. az első is olyan volt hogy az kész. ElSÖPRŐŐŐŐ:) thnxxx hogy vannak ilyen rendezők, akik ilyet elénk tárnak:) cooolio!

junkie 2009. 07. 10. 10:39

Már az első rész is hatalmas baromság volt, ezt meg már meg sem nézem. Ennek a Stathamnek úgylátszik csak ilyen 0 IQ-s filmek jutnak..

Once Again 2009. 07. 10. 10:44

A tökéletes trükk 7-es, ez meg 8-as, hmm...

[mivel tök más filmek, így nem összehasonlíthatóak - ez a Crank 1-hez, szállítókhoz, Transformershez, ilyesmikhez van mérve, ahogy ezt már többször mondtam - a zerk.]

Ron 2009. 07. 10. 10:52

Hát nekem az első rész sem jött be, szerintem nagyon-nagyon gagyi volt a rendezés, pedig abból a forgatókönyvből sok mindent ki lehetett volna hozni, de hát olyan a vágás és az állandóan fejjel lefelé levő kamera, hogy még a jó részek is élvezhetetlenek számomra.

A második rész alapfelütése tetszik, márminthogy felkel a földről, de sok jót ettől sem várok, igazából ez az első pozitív poszt, amit olvasok róla. :D

Freak 2009. 07. 10. 11:12

Srácok, ez a blog nem objektív kritikákról szól, hanem személyes véleményekről. Így igen is reális a 8/10. Üdv!

brianaspirin 2009. 07. 10. 11:14

nagyon megörültem a pozitív kritikának human :)

SPOILERES
akiknek nem lenne egyértelmű, a film elején meg is mondják hogy "bullshit" az egész. én ott zsebre tettem az agyam és hagytam áramlani az adrenalint :)
szerintem marha állat volt és jókat röhögtem rajta.
pl. chevbe hamuzás, vagy a sokkolós jelenet, de legjobban a kutyanyakörvesen röhögtem :D
meg az állandó pörgés, a doki meg a "kurvája" az FBT-s venus, a lövöldözések, minden. én még az akváriumban lévő fejen is jót tudtam röhögni :D
alig várom, hogy kijöjjön dvd-n :P

SPOILER OFF

akinek meg nem tetszik az ilyen agyament baromság (mert ugye ez bármelyik előzetesből tisztán látszik)az ne nézze.

Spleen 2009. 07. 10. 11:44

Még sajnos nem láttam, de ha olyan, mint az első része, akkor számomra tuti befutó a film. Kevés olyan jó film volt, ahol nem is akarták komolyan venni magukat az alkotók.

ALIEN 2009. 07. 10. 12:11

Eső rész bejött, ez nem.
Pedig agyamat teljesen kikapcsoltam lötte, ne aadjak fent semmin. De a ázsiai csaj nyivákolása hamar elkaszálta a filmet nálam. Számomra emészthetetlen. tipikus olyan film, hogy vagy nagyon bejön valakinek vagy 5 perc után otthagyja...

Mr.StaggerLee 2009. 07. 10. 12:41

minden szóval egyetértek human! ez a film fun volt a javából. az utóbbi évek legőrültebb filmje. annyira beteges. és ez az a film, amit vagy imádsz, vagy utálsz. nemnagyon van középút. megjegyzem legtöbb helyen csak lehúzták, ezért is örültem ennek a kritikának. szerintem simán kellenek az ilyen agyatlan filmek. FUN!

HeadHunter 2009. 07. 10. 13:27

Mr.StaggerLee: "szerintem simán kellenek az ilyen agyatlan filmek. FUN!"

A Transformers-re meg 6/10, pedig az is "agyatlan" és még látványos is. Szóval human téged se érteni.

human 2009. 07. 10. 13:28

ez van, a Transformers túl nagy akart lenni, erőlködős lett, de ezt ott is írtam. Meg hát ízlés. Itt tényleg nem a TF-ről dumáljunk.

Mr.StaggerLee 2009. 07. 10. 13:32

teljesen máshogy agyatlan a két film. tényleg ízlés csak simán.

betegesh 2009. 07. 10. 13:32

20 millából ezt tudták kihozni, úgy már dícséretes.

Pocok 2009. 07. 10. 14:14

Azért ne ugorjatok már ennyire human-nak. Személyes véleményét írta le. Ízlések és pofonok.

Én sajnos nem tudtam "ennyire" kikapcsolni az agyamat, szerintem nagyon hosszú idő után a legpocsékabb film volt, amit láttam. Pedig vártam, mert első rész nem volt rossz. Nagyot csalódtam.

SPOILER SPOILER

Kövi részbe mire lesz vajon szüksége? Vízre? :P

SPOILER VÉGE SPOILER VÉGE

NOrbi576 2009. 07. 10. 14:38

Sziasztok!

Szerintem ez egy nagyon jó film, a kritika pedig ügyesen rávilágít arra, h miként álljunk hozzá. Szerintem 10/9 nem gondoltam volna, h ilyen jó lesz egy olyan film folytatása ami már magában is adrenalin bomba

SPOILER

Mi lehetett Johnny Vang dobozában? XD

SPOILER VÉGE

brianaspirin 2009. 07. 10. 15:36

SPOILER SPOILER SPOILER
ja a hűtődoboz tartalma engem is érdekelne.
talán majd a dvd extráin... :P

human 2009. 07. 10. 15:45

SPOILER

srácok, az volt a Hitchcock utalás, szerintem a dvdn sem fedik majd fel. A mi piszkos fantáziánkra bízzák.

NOrbi576 2009. 07. 10. 15:47

Mint a Rock 'n' Rolla-ban a festmény..:P

berc 2009. 07. 10. 16:16

na most nagyon örülök, azt hittem csak az én beteg ízlésemnek tetszett a film, mert ahol olvasgattam róla, csak szidták. Egyszerű szórakozás volt, élveztem a legnagyobb részét. 7/10

evergreen976 2009. 07. 10. 17:21

elmebeteg film , de nagyon szórakoztató , néhol undorító...
...jöhet a 3. is...
Értékelésem: 10-ből 6

heh 2009. 07. 10. 19:00

Ócska film.

leviske 2009. 07. 10. 19:18

8/10??? :o Csalódtam. Ha ez 8/10, akkor remélem a Brüno már csak a trailerek alapján is kap vagy 10/10-et. :)

Szentkirályi 2009. 07. 10. 19:31

@ leviske
Én meg akkor csalódnék, ha a Brüno 10/10-et kapna.

betmen 2009. 07. 10. 19:33

Nem tudom hogy lehet így meg úgy leülni egy filmhez, én mindegyikhez 1 féleképpen ülök le, kivéve mikor fekve nézem hehe. De hát valamit írni kell. Egyébként nekem simán tetszett, egyszerű, nagyszerű de nyilvánvalóan Statham karaktere, a lazasága, természetessége üt a legjobban (mint minden filmben, igaz máshoz nem ért de nem is kell), nélküle nem lett volna ilyen felszabadult az egész.

thomam_art 2009. 07. 10. 19:55

SPLOILER

Szerintem a srácnak a mellbimbói. Mivel Chev megszökött és életben is van, ezért a főnök vezeklés képen megparancsolja neki, hogy vágja le a mellbimbóit, amit a jelenet végén látjuk is, hogy magához veszi a padlóról.

robicheck 2009. 07. 10. 20:50

Én ma láttam a filmet, és azt kell mondjam, hogy hatalmasat csalódtam. Tény, hogy az ilyen trash mozikra "az agyat hagyjuk a ruhatárban" szabály érvényes, de ez még így sem működött.
Ok, az is igaz, hogy már a kezdetektől lehetett tudni, hogy ez sem akarja majd komolyan venni magát, de lóverseny pálya jelenetei Amy Smarttal... hát...
De azért az tényleg pozitív dolog a film készítőitől, hogy a régi szereplők közül is sokakat visszahoztak. Nekem 4/10, nem érte meg a jegy árát, sajnálom...

brianaspirin 2009. 07. 10. 20:58

SPOILERES
és pont a lóversenypályán kúrós jelenet nem tetszett?...

ammok 2009. 07. 10. 21:18

Az elsső rész eszméletlen frankó.

Ezt 10 percig bírtam nézni.HULLADÉK!

bjoc20 2009. 07. 11. 2:41

Most az egyszer csalódtam a kritikában, én is azt hittem h. lehúzod!Szerintem az első jobb volt, talán annyira is h. nem lehet folytatni, kész!

apollo 2009. 07. 11. 11:10

Telivolt tulzásokal ez a film. Eröltetteten többet akkart mint az elsőrész. És sajna gagyi lett. 4/10 :-(

lostos 2009. 07. 11. 12:29

Fuck you CHELIOS ! :D:D:D

Typhoon47 2009. 07. 11. 18:06

kegyetlen sz.r film lett. nevetséges, erőltetett jelenetekkel.

heh 2009. 07. 12. 0:12

Poénosra akarták venni a figurát de egy jó poén nem volt a filmben.

blade78 2009. 07. 12. 5:44

Na akkor leirom megint.... Nagy.n sz.r film lett max ha leadja a tv2 akkor nézd meg... költeni ne költs rá.

Bujtor 2009. 07. 12. 12:18

Én 10 évesen jöttem ki a Sárkány közbelépről úgy, hogy karatézni akartam, de közben kinőttem...

human 2009. 07. 12. 13:55

rossz neked akkor

eric 2009. 07. 12. 17:46

én szeretem az agykikapcsolós mozikat, de ez egy erőltetett, igénytelen trash.

woodbear 2009. 07. 12. 18:15

2/10 nálam! Kábé megvolt az alap sztory 30percben (de lehet sokat mondtam) de az még kevés volt egy másfél órás filmhez , ezért minden szeméttel tele kellett hajigálni, hogy meglegyen a normális filmhossz.

robicheck 2009. 07. 12. 21:28

brianaspirin: azért vannak határok, amiket az a jelenet bőven átlépett, de lehet, hogy csak én vagyok maradi. Gagyi poén volt, nah... :D

remlato 2009. 07. 13. 9:09

szerintem keményen odavert, igazi trash múvi volt.
igaz nem egy szombat délutáni matiné film, de haverokkal utsó előadásra (kábé 10en voltunk összesen) tökéletes kikapcs.
haver úgy ült le, hogy azt hitte normál akciót nézünk, de a lóversenypályánál leesett neki, hogy ezt nem kell komolyan venni, onnantól végig szakadt a röhögéstől.
tipikusan ez az annyira szar, hogy már jó kategória.
a végén állva tapsoltunk.

NFR 2009. 07. 13. 13:38

Hát persze! Én meg állva dobtam a nacsost a vászonra! xd

Bob 2009. 07. 16. 15:37

Az első rész egyértelműen jobb volt. Életemben nem láttam még ekkora baromságot, de pont ezért...

7/10

Crank3Waiter 2009. 07. 17. 2:13

SPOILEREZEK, MERT MIÉRT NE? HÁT NE

Elég szar ennek is a vége. Megég, visszarakják a szivét és még él. A 3. részben vajon mi fogja életben tartani? víz? xD

maTThew 2009. 07. 17. 12:05

azért néztem meg az előzőt, h vmi alappal üljek be erre, de láttam azt, és már semmi kedvem ehhez.

crank3waiter: ha a víz tartja majd életben, akkor még a környezetszennyezés témáját is belerakják, és nehéz lesz tiszta vizet találnia XD

peachyrhino 2009. 07. 31. 13:13

SPOILER
azt tudja valaki, hogy a csajnak ki fizette ki az óvadékot?

Rolee 2009. 08. 04. 22:41

Ma este megnéztem én is. Hát eszement, beteg egy film, de bejött!! Pár részt kihagyhattok volna belőle, pl

SPOILER

1. A tv showban az a kiscsávó...
2. Amikor verekedett a kínaival és megnőttek, az kicsit King Kong vs Godzilla parodia volt szerintem, nagyon gáz...
3. Test nélküli fej a vízben...
4. A végén összevissza égett...

SPOILER VÉGE

De azért nem volt rossz! 8/10 (Az első 10/10)

bépeti 2009. 11. 06. 10:47

SPOILERES

Nosss. Megjelent a dvd. Go téka. Megnéz. Eleje jó. Nagyon. Közepe szar és még az olyan fanatikus Crank 1. rajongók, mint én is megkérdezik maguktól - ezt most miért kellett? (BábustrfaóállomásosMuppetshows rész...) Aztán jön a várva várt halomralövős rész - azt hiszed kilábalnak a hullámvölgyből, erre bejön a Ghostrider-flash és a végén Chev "Niki Lauda" Chelios nemzetközi paraméterek megadásával búcsúztatja a plazmára tapadt, kicsivel értelmesebb befejezésre váró nézőt...a végén nem marad más, csak olyan fura szájíz, amit fogtömés után érez az ember. De legalább már nem fáj a foga... 6/10.

lajossss 2010. 04. 20. 0:12

jó film vót...10\8 csitt :D

Hozzászólás űrlap


Név (freeblogos bejelentkező)
(email címed, nem adjuk senkinek, nyugi)

Ezt mondom (offtopik=del):


elég egyszer megnyomni


Ha úgy érzed mindent jól adtál meg, de mégis hibaüzenetet kapsz, vagy nem jelenik meg a kommented, akkor írj levelet, ránézek.



Ezeket fogadod el a mehet gomb megnyomásával:
  • Személyeskedés pl. "hülye" "f@sz" és hasonló esetén törlés.
  • "Csináljatok jobbat" érvelés esetén törlés.
  • Ha random anyáznád az írót, és kommentben teszed levél helyett, akkor is törlés.
  • A linket tartalmazó kommentek 0-10 óra késéssel jelennek meg a sok spam miatt.
  • Az IP címedet megjegyezzük, de csak spamvizsgálathoz.
  • Ha kamu emailt adsz meg, és véletlen levelet írnék neked, ami miatt kiszúrom, akkor törlődik a kommented.