Guy Ritchie kezében a Lobo

írta human, 2009. szeptember 3. 3:55, 27 hozzászólás

Most mondjuk azt, hogy mi a fenét csinált amíg Madonna karjaiban leledzett? Swept Away? Ahhaha. Na jó, mind őrültünk már meg a szerelemtől. Úgy tűnik tényleg nekiállt összeszedni a karrierjét végre. A Revolver kétes sikere után (annak is voltak rajongói, nem lényeg most) a nagyobb közönségsikert elért RockNRolla jött, most ősszel érkezik a Holmes, és a következő cucca egy képregényfeldolgozás lesz, a Lobo.

DC hős a figura, sőt, antihős. És nem csak hogy figura, hanem rögtön idegen lény, meg szivarozik, meg fejvadász. A 80-as években Wolverine és a Punisher paródiájaként született, a humora éjsötét az akciói meg baromi véresek. A többit majd meglátjuk, ha eddig nem olvastunk képregényt vele.

További információk: az írást tényleg human követte el.
Ha jobban érdekel a téma, akkor nézz körül errefelé:
Megosztanád a bejegyzést?

Eddig 27 hozzászólás érkezett!

Mostly Harmless 2009. 09. 03. 6:18

Sose felejtem el, amikor a Revolvert néztük kolléganővel, a végén sommásan annyit mondott: "itt valaki nagyon Guy Ritchie akart lenni." Amikor megmondtam neki, hogy Guy Ritchie volt az illető, már ő is röhögött.

betegesh 2009. 09. 03. 6:56

no és Hellboy? : )ez jó amúgy, bár én azt hittem, előbb trilógiává bővíti a rollát, remélem ez nem is marad el..

sandor8206 2009. 09. 03. 7:04

"...a humora éjsötét az akciói meg baromi véresek..." csak az az egy kis gond van, hogy a stúdió PG-13-ként tervezi megcsinálni, amikor meghallottam lefordultam a fotelről, Lobo=PG 13, NEVETSÉGES!

ifj.Atreides 2009. 09. 03. 8:18

Lobot a népnek! Egyik kedvenc képregényhősöm, sajnáltam is, hogy eddig csak egy fanfilm született róla (mondjuk az elég zsíros is lett). De ha tényleg pg 13 lesz, az gáz. Pedig azt a horgot szokta használni rendesen:)

0101 2009. 09. 03. 8:54

Lobo Pg 13-mal olyan lenne, mint Leatherface láncfűrész helyett egy csokor hóvirággal.

winnie 2009. 09. 03. 9:39

ugyan már. nem korhatár függő a dolog.

snl 2009. 09. 03. 9:56

Atreides erről a fanfilmről tudnál mondani valami konkrétabbat?

Horny Reaper 2009. 09. 03. 10:09

Snl: a kisfilm Lobo egy karácsonyáról szól, nem olyan hosszú, asszem max fél óra, de zseniális :-D

PG13? Vicces, akkor max egy újabb Wolverine féle vackot kapunk, pedig Lobo megérdemelne egy 18+-os besorolást és egy igazán kemény, tökös akciófilmet sok fekete humorral.

Llew 2009. 09. 03. 10:10

winnie: ha egy ilyen brutál erőszakos, élvezetből gyilkolós, galaxis söpredéke szintű halhatatlan idegen lény vér nélkül fog akciózni, meg kétszer son of a bitchezik, akkor a korhatáros megvalósítástól igenis sok függ

ifj.Atreides 2009. 09. 03. 10:11

snl: egy rövid (kb 5 perces) kis filmecske volt az egész, asszem az a karácsonyi special, amikor lezúzza a télapót. Én valamelyik megosztó oldalról szedtem anno, de talán ha rákeresel Youtubon, akkor megtalálhatod.

0101 2009. 09. 03. 11:54

Lobo Paramilitary Xmas Special.

tiborov 2009. 09. 03. 12:28

A pídzsíszörtínen nyavajgóknak üzenem: a TDK is az volt.

Mr. Scott Pilgrim 2009. 09. 03. 12:39

tiborov
de batman nem lobo, es meg az is eppen hogy tdk, viszont lobo szinte durvabban nyomja, mint punisher

Llew 2009. 09. 03. 12:48

tiborov:
Azért mert a TDK-ban - ritka kivételként - sikerült PG13 mellett megteremteni egy sötét világot és még vértelen akció is volt, akkor mostantól kezdve nem lehet bélfröcsögős, agyvelő loccsantós filmeket csinálni?

Llew 2009. 09. 03. 12:50

ha a történet azt kívánja meg? Ellenpéldáért nem is kell messzebbre menni a Wolverinenél.

Horny Reaper 2009. 09. 03. 14:45

Batman és Lobo két teljesen külön karakter. Lobonak nem igazán vannak érzései, csak öl és pusztít lehető leghatásosabb és legbrutálisabb módon, ha kell egy egész naprendszert elpusztít, csak úgy poénból. Nincs senkihez egy kedves szava, a "barátait" pénzért simán levadássza ha kell, egyetlen dolog van amit a gyilkoláson és az ivászaton kívül szeret, az a motorja, akik hozzányúlnak, brutális és kegyetlen módokon szoktak elhalálozni. Ezek után kérdem én, PG-13?

SlyZero 2009. 09. 03. 15:22

„A pídzsíszörtínen nyavajgóknak üzenem: a TDK is az volt.”

Hirtelen beugrott az a kép, amikor Lobo a lemészárolt hullákból épített kis székén kesztyűbábuzott két levágott fejjel, vagy amikor kikapart szemekből és belekből formált mosolygó arcot. :)
Batman azt hiszem ilyet nem csinált.

maTThew 2009. 09. 03. 16:58

az első vagyok aki nem ismeri?
de sebaj, az idegen szivarozós antihős fejvadász bármikor jöhet, főleg ha paródia volt, főleg ha Ritchie rendezi.

Horny Reaper 2009. 09. 03. 17:29

SlyZero: tényleg, az egy vicces jelenet volt :-D

Pá Dee 2009. 09. 03. 17:51

Itthon megjelent két Lobo-Maszk és egy Lobo érdemes ráharapnia annak aki nem ismeri a figurát.
Utána jöhet bárki Batmannel.

Wolverine 2009. 09. 03. 19:45

Horny Reaper, elfeledkeztél az űrdelfinekről :D Lobo őket is kedveli.
Amúgy a PG-13-mal éppen csak azt vennék ki a filmből, ami a figura lényege: az elmebeteg tömeggyilkolást brutális fekete humorral.

Kevin 2009. 09. 03. 21:27

egy Lobo Vs Deadpool crossover fim jobban beadná, sziogrúan a 2 film után. Basass Marvel kontra DC :P

Horny Reaper 2009. 09. 03. 22:24

Tényleg, a delfineket el is felejtettem :-D
Ez a Deadpool-Lobo crossover nem is rossz ötlet :-D

Ekoz 2009. 09. 03. 22:34

Olvastam Lobot, de csak egy számot véletlen, de nagyon bejött csak többet nem találtam és még kisebb voltam, úgyh elfelejtődött, de a film nagyon jól hangzik pláne, hogy Guy Ritchie viszi, yee

ifj.Atreides 2009. 09. 04. 8:19

Lobo kell ide, meg a tanárnője. Na az vicces volt.
Ja és volt neki időnként egy bulldog kutyája is, azt is szerette a motoron/delfineken kívül.
Mindenesetre remélem a kacsás verzióval nem hozzák összefüggésbe, mert az nagyon tré volt.
Viszont annál jobb volt, mikor meghalt és sehova nem kellett (menny/pokol), úh inkább visszaküldték női alakban...
Van potenciál a srácban, na.

zsocso 2009. 09. 05. 12:20

„A pídzsíszörtínen nyavajgóknak üzenem: a TDK is az volt.”

Miert a Dark Knight talan durva volt? Mi volt abban, ami nem PG-13? Par ver nelkuli lovoldozes, egy CGI arc meg egy ceruzas jelenet? Egy Lobo tortenetet nem is lehet osszehasonlitani a Batmannel. Hollywood-tol siman kitelik, hogy belovik a filmet a 12 evesek ertelmi szintjere. Az X-Men Origins:Wolverine-nel is csak azok latjak mennyire el lett rontva a film, akik mar olvastak 1-2 komolyabb Wolverine tortenetet. Sabretoothbol is kiscicat csinaltak.

Horny Reaper 2009. 09. 05. 22:40

Lobo eredete, ezután tessék PG-13-al dobálózni:

www.dccomics.com/dcu/heroes_and_villains/

Hozzászólás űrlap


Név (freeblogos bejelentkező)
(email címed, nem adjuk senkinek, nyugi)

Ezt mondom (offtopik=del):


elég egyszer megnyomni


Ha úgy érzed mindent jól adtál meg, de mégis hibaüzenetet kapsz, vagy nem jelenik meg a kommented, akkor írj levelet, ránézek.



Ezeket fogadod el a mehet gomb megnyomásával:
  • Személyeskedés pl. "hülye" "f@sz" és hasonló esetén törlés.
  • "Csináljatok jobbat" érvelés esetén törlés.
  • Ha random anyáznád az írót, és kommentben teszed levél helyett, akkor is törlés.
  • A linket tartalmazó kommentek 0-10 óra késéssel jelennek meg a sok spam miatt.
  • Az IP címedet megjegyezzük, de csak spamvizsgálathoz.
  • Ha kamu emailt adsz meg, és véletlen levelet írnék neked, ami miatt kiszúrom, akkor törlődik a kommented.