A hírfolyamok lenyugodtak, a trailerekből péntekre már nem jutott meg ilyesmi. Mindenki horrort néz, meg slutty ruhákba öltözött lányokat (a lányok a hülye ruhákba öltözött palikat, nemtom), meg bulizik odakinn.
Úgyhogy most mindenki nézze meg a Trick 'R Treat-et például, mert hiába csak dvd-re érkezett, mégis egész szórakoztató film volt, plusz meglepő is. Annyira nem lehetett félni rajta, de ez nem baj.
Vagy itt az ideje egy Friday Night Lights darának, csak úgy.
Visszakanyarodva az ijesztegetéshez, Martin Scorsese összerántotta a szerinte legfélelmetesebb filmeket, itt olvasható a lista.
Már mindent tudunk, de emlékeztetőnek kitoltak még egy trailert így a premier közeledtével.
Nem csak hogy most már biztos a folytatás a Sony részéről, de rögtön be is jelentették az írót, aki Etan Cohen lesz. Legutóbb a Tropic Thunderrel tűnt fel a csávó, szóval tényleg, van remény. A rendező meg Will meg Monk meg ezekről még semmi hír, majd idővel.
Minap említettem, hogy az első King által képregénynek írt képregény érkezik majd 2010 márciusában, mostanra pedig az kezdőfüzet borítója is előkerült.
A hétre jutott ez a pár film, még nem tudom mire megyek.
Főleg Lennon és így Beatles film, hangulatos trailer, ez bizony jöhet. A kezdetekről, mert rockandroll bandát akar indítani, amihez már csak egy banda kell.
Burton, Alice csodaországban, kicsinyítőital, American McGee. Upsz, ez az utóbbi nem, de igazából mindenki tud már mindent, meg látta az eddigi trailert, viszont ez most jobb lett nála. A film mindenképpen város. Egy.
Megvolt a tisztára Bourne-ra hajazó Green Zone-előzetes tegnap? Akkor most nézd meg a nemzetközi trailert, ami egy ideig coolabb, aztán rengeteg benne a lövöldözés
Tovább is van →
Tudom, hogy erről a filmről még nem nagyon írtam hírt, pedig látjátok a poszteren is a készítőket, de valahogy semmi eddigi anyag nem fogott meg belőle. Sőt, teljesen valami kisstúdió kezdőanyagának tűnt, nem pedig ekkora neves nagyágyú animácósnak.
Peter Berg akámit is dumált a minap az új Dűne filmről, ez senkit nem akadályozott meg senkit abban, hogy végül ne ő legyen majd a rendező. Ez csak pletyka egyelőre, ahogy az is, hogy a Stúdió az alábbi két ember közül akarja megszerezni az egyiket Peter helyére: Neill Blomkamp, Neil Marshall. Inkább zörögjön még az a nádas, és ez a fentebbi legyen teljesen kamu? Nem is tudom, nekem jelenleg tökmindegy ki rendezi, mindhárom nevet bírom.
Amúgy ha tényleg az a bajok Berggel, hogy 175 millából akarja kihozni, és mondjuk akarnak valakit aki 130-ból megteszi, az még mindig marhasok pénz, baba látvány lesz.
Egyelőre itt már megnézhető egy nem tudom milyen feliratos, kamerásnál jobb minőségű. Szóval ma végre lesz valahol HD-ben is, amint gép elé kerülök frissítem majd ezt a posztot.
Bár nem jobb minőség, de ha a fentit törlik akkor ugyanaz itt is.
update: HIHETETLEN B*ASZDMEG, a yahoohoz felkerült Avatar trailernél geobannolt Magyaroroszág. Mi van, ide nem érkezik a film vagy mi a faszért? Bocsánat, hogy durvábban káromkodtam, de ez valami hihetetlen faszságnak tűnik a részükről.
És akkor egy kis A-kategóriás akció, katonákkal. Matt Damon el akarja kapni "Magellánt", ezért kurvasoka tkell nyomozni, meg lövöldöznie, meg újságírónővel flörtölnie. Mindezt a Bourne 2-3 rendezőjétől, Paul Greengrasstól. Ja és közben üldözi a saját hadserege, meg magányosfarkasozik.
Yahoonál HD
Amúgy SPOILERES találgatás, csak az előzetest láttam, mégis csak olyanok olvassanak tovább akik esetleg nem bánják ha telitalálat.
Tovább is van →
Az év leggázabb névváltása és közben mégis Oscaresélyes? Mondom gyorsan a lényeget: Clint rendez, Matt Damon és Morgan Freeman szerepel, a játék neve meg rugby. A minap láttuk a posztert, most megérkezett az előzetes is.
Applenél HD
(A trailerek éjszakája, és Damon van mindkettőben, jaj, "ez az ember mindenhol?", aztán közben meg vagy egy évig nem látjuk most majd ezek után.)
Úgy néz ki, hogy John Woo következő filmjében Tom Cruise fog szerepelni (a Variety szerint). A történet az önkéntes pilóták körül bonyolódik, akik a második világháború során segítettek a kínai légierőnek a japánok ellen. Szóval Tom repdesni fog és háborút nyerni.
Idén és a címben említett napon érkezik a 9 DVD-n és kéklézeren odakinn. Most nem túlzottan érdekel az a pár ember aki a borzasztó hangú R5-öt megnézte, ezt a két hónapot már kibírjuk, még kevesebbet ha már akkor megnézzük a filmet amikor még csak postán lesz. Hogy ezt miért nem lehetet behozni moziba, örök rejtély.
Rendben, egy teljesen gagyi onlydvd folytatás járt a fejembe amikor először hallottam a Smoking 2-ről, bár az első rendezője ugrott Szupercsapatozni, de aki a helyére jött (A Lost Boys: The Tribe-os csávó) megtett mindent, amit megkövetelt a haza. Konkrétan nem néz ki szarnak a folytatás (jönnek a paradicsomok). Az Onlydvd pedig stimmel, és mégsem. Nyilván nem lesz világmegváltás, de másfél óra akciófilmes szórakozásunk add meg nékünk.
Amúgy prequel, időrend szerint.
Everyone here told you their story. Here's mine. I have hair on my balls and I sell cars. The end.
Hihetetlen, hogy mennyire el tudták cseszni a Goods-ot. Miért nincs több olyan film, mint a Hangover? Most nem a humor részére gondolok, azt kapcsoljátok ki ha nem tetszett, hanem arra, hogy nincs benne semmi nagy megváltó karakterfejlődés. Elmennek Vegasba, ennek következményei vannak, és hazamennek. Ez itten majdnem az év vígjátéka lehetne, ha a felétől nem akarnák emberivé tenni a Piven által alakított Gun-For-Hire autódealert. Na meg ha nem csúszott volna szét az egész ugyanonnan.

A Goods valahogy úgy kaphatott zöld utat, hogy mindenki aki pénzzel jött a projektbe csak a forgatókönyv elejét olvasta el. Mert hát ott kegyetlen jó a cucc, de tényleg. Nem véletlen, hogy a trailer szinte csak onnan táplálkozott — és lőtte el a nagyját, aki csak az első előzetest nézte esetleg, az jól járt, de ez most nem teljesen tartozik ide. Tehát kezdődik a film és leborulsz majdnem a székből, legalábbis ha a szemétkedős humort nem veted meg. Főcím. Felfogadják őket, hogy lendítsék fel ez eladást egy hétvége alatt, jól feltüzelik az ott dolgozókat, felébresztik bennük az eladás szenvedélyét, mindezt marha vicces jelenetekkel fűszerezve, aztán szétesik a film, és próbálják Don Ready-t (Piven) emberivé tenni.
Tényleg nem tudom miképp találhatták ki a fordulatokat onnantól, hogy a három eladási napból lezajlott az egyik. Van pár olyan lépés, amit tuti füvezve írtak bele, aztán pár olyan aminél mintha a pénzzel beszállók kapcsoltak volna, és beleszóltak a forgatáskor a filmbe. Egyszerűen kusza ez az 50 perc, sajnos, pedig. Majdnem raktam három pontot, de mindegy, hagyjuk.
Azt kell mondanom, hogy Jeremy Piven itt marhára nem volt jó. Bírtam a Smoking Aces-ben, a RocknRollában sincs vele gond, de ennyire főszerepet nem szabad rá bízni úgy tűnik. A káromkodós nagyágyú kereskedő figurával nincs baja, de amint emberi érzelmeket kéne mutatnia azonnal megfeneklik. Akik valamennyire kihúzzák a csávából, azok a mellékszerepekben levő hatalmas arcok. Mármint konkrétan nem kicsi az arcuk. Persze nem. Össze-vissza írok. Az biztos, hogy a mellékszereplőgárda remek, kezdve az imádnivaló Jordana Spiro-tól a Daily Show-szökevényeken át Horsedick.mpeg-ig. És még lehetne sorolni, annyi innen-onnan ismerős arc akad, akik két percre feldobják a vásznat, pont annyi időre amennyinél többen már unalmasak lennének.
Szamurájos scifi zsebpénzből. A Spirit, Sin City satöbbi nyomdokain, és trailer közepéig eégsz coolan, aztán meglátod, hogy mennyire nem volt benne pénz. Valahol érdekes lehet, de közben meg Asylum-film hangulata is van bőven ebben a 2 percben.
Ahogy a múltkor megjegyeztem, 2010 nyarán érkezik a Twilight Szaga következő fejezete, amit a 30 Days of Night rendezője hozott tető alá. Véresebb meg komolyabb filmet ígér a rendező. Vicces amúgy, hogy hypeban a Potterhez hasonlítottam anno a Twilightot (nem tartalomban hasonlítottam, figyelem, vigyázat, ezt akkor sem fogták fel sokan), rengeteg rajongó ellenkezett, erre most a Twilight Saga harmadik része komolyabb film lesz, a Potter sokológia harmadik észe pedig az Azkabani fogoly volt, ott váltott komolyabbra az a filmfolyam. Szóval izé.
Na mindegy, itt az Eclipse logója.
A Coenék következő filmje (A Serious Man nemsokára érkezik odakinn a mozikba) Charles Portis regényének, a True Gritnek a feldolgozása lesz. Egyszer már volt film belőle, John Wayne kapott is egy oscart azért a főszerepért. Nem tudom az mennyire volt könyvhű, de ez jobban az lesz elvileg.
Westernfilmről van szó, melyben egy 14 éves fiú lány csapódik két US Marshallhoz, hogy elkapják a fickót aki lelőtte az apját. A szereposztás? Jeff Bridges lesz az egyik Marhsall, ez már tuti, és jelenleg Matt Damonnal trágyalnak, hogy legyen a másik. Gyilkosnak pedig James Brolint szeretnék. Egyelőre csak a Dude a fix pont, meg a Coen tesók, de a fejleményekkel majd jövök.