(500) Days of Summer

írta human, 2009. november 6. 14:48, 75 hozzászólás

Bevallom én arra számítottam, hogy jön ez a tipikus indie hangulatú film, elvarázsol másfél órára és minden okés lesz. Ezt mesélte nekem a trailer, mert a képek és zene miatt nem akartam hinni annak a narrátornak, aki szerint ez nem az a tipikus "fiú találkozik lánnyal és szerelem" történet lesz. Pedig hallgatnom kellett volna rá.

500 Days of Summer (jobbra)

Az 500 Days of Summer ott kezdődik, hogy a 290. napot látjuk, amikor is Tom (Joseph Gordon-Levitt) éppen szomorú, mert Summer (Zooey Deschanel) szakított vele. De előtte egy tökéletes Regina Spektoros főcím van, nyugi. Később látjuk az első napokat, aztán az előbb említett 290. utániakat is, hiszen a film ugrál az időben, csak hogy érdekesebbnek tűnjön a történet. Az ugrást mindig jelölik a nap kiírásával, szóval nem az összezavarásért van, hanem így 1-2 apró összefüggés jobban esik a nézés közben. Valójában időrendben elmesélve is k*urva jó lett volna a film. Ó igen, a jelző simán repül.

Nem akarok félrevezetni senkit, itt bizony minden megvan ahhoz, hogy az a szokásos indie hangulatú szerelmetes vígjáték legyen belőle. A soundtrack, az egész fényképezése (kicsit régiesen sárgás), a főszereplő srác már-már hipstersége, meg a többi bevált húzás mind jelen van. A film feléig nem is érzed, hogy több lesz annál amit képzeltél esetleg, amivel semmi gond nem lett volna, hiszen már az is jó hangulatot hagyna maga után, aztán szépen lassan átalakul valami jobbá.

Honnan érkezett az 500 Days of Summer? De ezt így komolyan. Az írói a Pink Panther kettőt írták előtte! A rendezője zenészekről forgatott doksikat, meg videókat, és volt egy kisfilmje. Felszívták magukat, hogy na most akkor megmutatjuk? Hát megmutatták, bár kellett hozzá a majdnem hibátlan színészgárda is.

Furcsa, hogy pont Zooey Deschanel a legrosszabb a filmben. Ez természetesen csak azt jelenti, hogy a többiekhez képest. Igazából bármennyire is fájni fog nekünk nézőknek, az a helyzet, hogy szakítania kell a "furcsa érdeklődésű lány" szereppel. Ha nem is azért mert ráuntunk, részemről ez nem áll fenn, hanem mert valahogy vesztett abból a játékosságából a színésznő, ami miatt ő volt az egyik legjobb a hasonló szerepekre. Egyszerűen érettebb lett Zooey, és ez már meg is látszik rajta. Itt szerencsére még simán határeset, nincs vele különösebb gond. Joseph Gordon-Levitt meg marhajó, sokkal jobban átérezte a filmet, szerepet, mindenképp ő a lelke most az alkotásnak. A haverjai is majdnem tökéletesek, és aki a lánytesóját alakítja, nos több szerepet neki, vagyis Chloe Moretz-nek. Hm, hiszen most lesz a Let me In-ben is, remek.

500 Days of Summer értékelés

Ez így 9/10 csont nélkül. Minden kiszámított lépése és túlzása ellenére olyan jó hangulatba rántott át, hogy nem tudom és akarom bántani. A soundtrack is tipikus a hasonló filmek között, ennek ellenére tökéletesen működik. Nekem most is az szól.

További információk: az írást tényleg human követte el.
Ha jobban érdekel a téma, akkor nézz körül errefelé:
Megosztanád a bejegyzést?

Eddig 75 hozzászólás érkezett!

Ekoz 2009. 11. 06. 15:03

Igen valami ilyen kritikát vártam :). Tutira be lesz iktatva a közeljövőben.

Viktorka 2009. 11. 06. 15:39

Azonos véleményen vagyok veled human :) Év romantikus filmje.
SPOILER:
Tipikus "A seggeden keresztül tépi ki a szívedet" szerű csaj. Tökéletes !

gash 2009. 11. 06. 15:58

a kritika minden szava igaz:) a soundtrack nálam is szól:)

kisby 2009. 11. 06. 16:05

Nagyon reméltem hogy ilyen jókat fogok olvasni a filmről, most megnyugodtam:)

Aurus 2009. 11. 06. 16:06

Egyik legjobb hangulatú film, amit mostanában láttam, még a közvetlen befejezés ellenére is.

engival 2009. 11. 06. 16:11

10/10

Blake 2009. 11. 06. 16:19

Ebbe a Joseph Gordon-Levitt-be van egy kis Heath Ledger :))

symor 2009. 11. 06. 16:43

Ezt látni kell!
Hihetetlen nagy film és elsőként itt szereztem hírt róla, ezt külön köszönöm, meg humannak a minden sorában igazszavú írását. Nézzétek meg, intelligens és kedves női társaságban különösen jó néznivaló, de akárhogy is Ez a minden rá szánt percében érdemes kikapcsolódás.

gonoszkiralylany 2009. 11. 06. 17:06

jé, én is 2 napja néztem meg és nagyon tetszett, a zenéje meg pláne rengeteget dobott rajta.

zooeyfan 2009. 11. 06. 17:35

Nekem is be van téve a sorban. Üdítő volt olvasni róla a kedvező kritikát.

HeadHunter.86 2009. 11. 06. 18:08

Eddig is tudtam hogy igen jó lesz ez a film, de most hogy ilyen jó kritikát kapott, még inkább várós.

Raul 2009. 11. 06. 21:31

ez most nagyon egyben volt, igaz, hogy Zooey Deschanel tényleg nem a furcsa érdeklődésű lány ebben a filmben, de azért nekem ő is tetszett.

cathy 2009. 11. 06. 23:09

igeeeeen!
jessz! ezaz a film, ami után úgy jövök ki, hogy mennék vissza!:DDD
JGL nálam alapból tízponttal indult, Zooeynak meg kifejezetten jól állt a "kicsit érettebb" szerep.
aki teheti nézze meg, felüdülés, az száz!

krs 2009. 11. 07. 1:04

NAgyszerű film volt.
1. a fiu tokéletes volt benne.
2. a szeokehaju kishugat be kellett volna logopédushoz iratni mert beszelni nemtud ( nem érteni mit motyog). De a karaktert hozta azert :)
3. Zoo pedig csak kinéz a szeméből.

nalam 8,5/10.

IMI1985 2009. 11. 07. 1:43

Az Adventureland volt utoljára ilyen. Ja és nem csak a szituáció, hanem hogy megnéztem és az egész napom pozitív volt.

Most jöttem haza egy éjszakai műszakból, még mindig pörgök és jó a kedvem. Előbbi a kávé miatt, utóbbi a film miatt.

És nem igaz, hogy senki nem említette, még te se human, az elején az Author's Note-ot. Az mekkora. :D

Especially you Jenny Beckman.

Bitch.

Na pont ilyen sore loser vagyok én is, ha a nőkről van szó. :D

9,5 / 10

shawshank 2009. 11. 07. 8:34

you make my dreams come true :)

SPOILER

egyszerűen zseniálisan van megírva az egész, ilyet még nem éreztem, hogy a totális depresszióból egy film utolsó jelenete ilyen hirtelen átlendítene az egész estés bárgyú vigyorba :)

köszönöm az ajánlást

krs 2009. 11. 07. 9:47

A film Zenéje pedig fantasztikus, nagyos sokat hozzátesz a hangulathoz. 10 pont.

Zirowe 2009. 11. 07. 11:18

Spoiler

Jó film nagyon, csak nem ajánlom annak, aki most van túl egy fájdalmas szakításon!
Engem kicsit kikészített ilyen szempontból..

ka 2009. 11. 07. 12:05

amugy szerintem is van benne egy kis Heath Ledger
filmet meg tuti nézem

anyesz 2009. 11. 08. 1:38

annyira vártam, hogy már attól féltem, csalódni fogok, de nem. legjobban azt hiszem az ötletessége tetszett. év legjobb filmje nekem eddig. sokkal szebbeket írnék, ha nappal lenne.

kd 2009. 11. 08. 1:45

SPOILER

shawshank:
"egyszerűen zseniálisan van megírva az egész, ilyet még nem éreztem, hogy a totális depresszióból egy film utolsó jelenete ilyen hirtelen átlendítene az egész estés bárgyú vigyorba :)"

Ezeket a szavakat kerestem, kösz. :)
Már majdnem ott tartottam, hogy kész, én ezt nem bírom tovább nézni az aktuális lelki állapotomban, erre jött az utolsó 5 perc, és bumm.

Bogyó_ 2009. 11. 08. 10:51

Valami eszméletlen jó film. Ilyen jó romantikus filmet még nem is láttam... és ehhez még jön ez a zene... nagyon el van találva.

glarion 2009. 11. 08. 11:26

Picit spoileres

Kicsit fura olvasni a kommenteket, mert nekem meg, pont hogy nagyon szar kedvem lett a filmtől. Ettől függetlenül imádtam, és év drámája simán, meg a 9/10-el is egyet értek. Csak nekem az utolsó 5 perc nem ellensúlyozta a 120 percnyi szomorúságot.

Real013GSF 2009. 11. 09. 1:09

(500) Days of Summer

Addig-addig beszélgettünk itt Zoeey Deschanel-ről, míg muszáj volt megnéznem végre ezt a filmet, és szerencsére angol felirattal tökéletesen értettem. Egy valamit szögezzünk le:már megint egy olyan romantikus film, ami nem fog nagy figyelmet kapni hazánkban, de sokkal jobb, ötletesebb,eredetibb, igazabb, minőségibb mint a Bridget Jones és társai fémjelezte vonal. De legalább megvan a küldetésünk, és lehet terjeszteni hölgy ismerősöknek a filmet, hirdetni az igét, meg persze újranézni 1*2* sokszor (500)*? A leggyönyörűbb az egészben, hogy a történet alapvetően nem nagy kunszt, de olyan szépen töltik meg tartalommal a filmet az alkotók meg a két remeklő színész, hogy öröm nézni, átérezni, és nagyon nagy öröm lesz a DVD gyűjteményben tudni. Újabb esélyes az év filmje top10-es listába, de már most érzem, hogy nagyon nehéz lesz tíz filmet kiválasztani az ezévi felhozatalból, és ez nagyon jó!

Bences 2009. 11. 09. 8:57

"Especially you Jenny Beckman. Bitch"
Igen, ezzel engem fél perc alatt megvett a film, ezek után már majdnem minden jöhetett volna.

De szerencsére egy nagyon jó film jött, rég láttam ilyen szépet vizuális szempontból is. Egyetértek egy korábban szólóval, engem is kicsit földre küldött a film, főleg hogy az első perctől fogva nagyon szimpatizáltam a főszereplővel, és mint sok korábbi kommentelőnek, nekem is kijutottak napok egy Summerből.

A soundtracket pedig tényleg nagyon eltalálták.

SPOILER

Az egyetlen dolog ami nem tetszett az a vége, nagyon tudtam volna imádni, akár 10/10 szinten is, ha a végén nincs ez a félmosoly. Csak egyszerű, kiélt, keserű, kiüresedettség.

SPOILER

9/10

diceman 2009. 11. 09. 9:30

Zooey kinti talk-show szerepléseit nézegetve lehetett érezni, hogy több van benne egy Yes Man-es hóbortos csajszinál (a She & Him-ről nem is beszélve).

*SPOILER

A kisebbik Deschanel lánynak még meg is bocsátanék egy ilyen szakítást, az 500 nap jó emlékei és tanulsága tuti megérte :)
Aztán a következő számláló ki tudja hol áll meg!
Sokszor újranézős, egyedül / párosan.
A képek, a történetmesélés, a karakterek.
Paul beszólása is hatalmas és igaz...a barátnőnk és álmaink csaja között van egy fontos különbség, az előbbi valóságos :)

HeadHunter.86 2009. 11. 10. 0:25

Huhhh. 10/10. Még jó hogy nem olvastam el a kritikád mielőtt megnéztem volna.
Na erre nem számítottam én sem. Nagyon jó.

Buro 2009. 11. 10. 10:59

Huh tegnap néztem meg és nálam sima 10/10
Rég láttam ilyen filmet ami romantikus de mégis boldog vagy a végén és mosolyogva állsz fel a kanapédról, vagy bárhonnan ahol végig nézted. Örülök hogy nem csináltak belőle valami szívszaggató filmet, nekem olyan érzésem volt mikor megnéztem az Amelie Csodálatos Élete című filmet, egyszerűen boldog voltam utánna csak attól a reményteli befejezéstől.
Amúgy a színészi játékról: Zooey télleg nem mutat olyan negyot de így is simán hozza az aranyos, picit furcsa lánykát. Joseph Gordon-Levitt pedig nagyon-nagyon jót alakít.

Spoiler
Az a rész mikor Zooey megjelenik az első veszekedésük után ázottan az ajtóban.....ott jaj de jól nézett ki :D

Castor 2009. 11. 10. 22:48

Nekem 8/10, mert vártam és láttam,hogy human 9/10 -et adott rá, de nem olvastam el a kritikát. Szóval ezek alapján reméltem hogy minden percében élmény lesz. de volt pár lejtmenet, ahonnan azért mentségükre legyen szólva mindig visszataláltak.

De végre olyan érzéseket is sikerült bemutatni, amiktől tényleg nem lett tipikus love story.
Amikor az ablaküvegen megjelent Harrison Ford? no way, ott nagyon elkaptak :D

Castor 2009. 11. 10. 22:50

A Harrison-nál kimaradt a spoiler, sorry.

atko08 2009. 11. 11. 2:47

SPOILER

Kritikát nagyjából osztom, bár bennem inkább a negatív hangulat maradt meg a végére is. Valahogy nekem sem kompenzált az az utolsó 5 perc. De, ugye én sem hallgattam a narrátorra az elején.... És nekem pont emiatt ütött mint film. Tényleg zseniális a megvalósítás mind képileg, mind színészileg, pedig egy relatíve "szimpla" story. És más, nagyon más. Nem tudom jól megfogalmazni, de jól összerakták egy egésszé, és a hangulat meg a képi világ nekem ütött. Hagyott nyomot, "agyalást", hozott elő dolgokat, ami nálam lényeges egy filmnél, és manapság ritka. Zene tényleg passzolt. Kerek volt na. Zooey szvsz. itt is "érdekes" lányt játszott azért, bár szó sem róla, messze komolyabbat mint szokott.
Gordon-Levitt-et sosem bírtam túlzottan, de ezzel az alakítással változott a véleményem róla pozitív irányba. 9/10 nálam.

DelMare 2009. 11. 12. 3:46

teljesen klassz, bár néha kicsit megülte Summer karaktere a gyomromat, hibátlan sztori és soundtrack, pici ingandozással ugyan. 8/10.

paranoid android 2009. 11. 14. 2:43

Fantasztikus élmény volt. Én is inkább azok közé tartozok, akikkel a borúsabb hangulat maradt a film után, de talán ez így jobb is; nem fogom egyhamar elfelejteni.

SPOILER
Csak ismételni tudnám a fenti kommentek zömét, ezért csak annyit, hogy szerintem a non-lineáris szerkezet nemcsak érdekesebbé, hanem többé is tette a filmet. Nemcsak az érzelmi hullámzás oldalával, hanem az egymás mellé párosított jelenetek így átértelmezték egymást.
Ja, és a francia újhullámos és Ingmar Bergmanos utalások, meg Han Solo, az author's note és az osztott képernyő... ezektől lett ez a film 10/10es nálam.

Zane 2009. 11. 14. 13:46

Hát ha valaki csak elmeséli szóról szóra, hogy mi történik a filmben, nem hittem volna el, hogy két órán át teli vigyorral nézem és a végén jóleső sírásban török ki, pedig de. :)

dave 2009. 11. 14. 14:08

SPOILER

én most léptem ki egy nagyon hosszú kapcsolatból és valamilyen szinten reményt adott a film, hogy az én Autumnom is kint sétál valahol :)

pisketi 2009. 11. 14. 18:43

Jó film. Nagyon tetszett ahogy a filmes lehetöségekkel dolgozott a rendezö (pl. a Reality/Expectations kontraszt vagy a rajzolt részek). Nézze meg mindenki, aki még nem látta.

reptare 2009. 11. 14. 21:10

SPOILER

sztem meg pont attól sikítozós horrorpara a vége, h ott a köv. áldozat...stalkolhatja most meg azt. épp az a szörnyű, h érezte már ő az előző lánynál is, h ott a hepiend, csak nem volt, aki szóljon neki,h figyi, realitycheck, a csaj is ezt gondolja? ha ősszel is ezt érzi, mi a garancia, hogy nem ugyanúgy a hülye szemüvegén át látja?

uhh, nincs szörnyűbb a romantikus pasinál.

SPOILER OFF

a film amúgy jó volt, de totál nem feldobós-jó, fájdalmas szakítás után, v az élet értelmetlensége feletti weltschmerzcel nem ajánlható senkinek a megtekintése.

blady 2009. 11. 15. 0:16

Mindent leírtatok előttem. 10/10 zseniális!
Joseph meg NAGYON Heath Ledger-ös. főleg mikor mosolyog..

Sman 2009. 11. 15. 1:24

10/10
Sztem a csaj főszereplő is nagyon ott van. Rászabták a szerepet.

CrazyBoy 2009. 11. 15. 16:50

SPOILER

Ahogy olvasom sokunknak volt egy Summer-je.:D Akibe még benne van az kesereg, aki túl van rajta az meg mosolygott a végén, mint a tejbetök, hál ég én mosolyogtam sokat. És a zenék nagyon eltaláltak, Carla Bruni lepett meg a legjobban. Az év legjobb filmje egy lány és egy fiú megismerkedéséről, de szerintem nem love story.

Reggie 2009. 11. 15. 18:21

SPOILERES

Ez egy bitang jól sikerült film! Már 2x láttam, de azt hiszem nem fog itt megállni a számláló. :-) Ahogy előttem is írtátok, valószínűleg sokunknak volt egy Summer az életében, így könnyen át tudjuk érezni Tom helyzetét. Az őt alakító Gordon-Levitt nagyot alakít.

A rajzos részek tényleg nagyon ott vannak, nem öncélúak. Nekem főleg a kiradírozós rész tetszett, alatta a zene szintén zseniális, mint ahogy az egész filmben egyébként. Az osztott képernyő (Expectations/Reality) is remek húzás, valamint az ilyen kisebb "utalások" is, mint pl. amikor behajtanak az autóval a sötét alagútba.
10/10.

Blady 2009. 11. 15. 19:36

csaj vagyok, de nekem is megvolt a saját Summer-öm (srácban of course:D) nem pont ebben a formában, de sokszor volt déja vu-m.
és innentől spoiler picit:

a végén nekem is az jutott eszembe, h úristen, még 1 csaj, akitől ha nem is ilyen durván, de ugyanúgy el fog szakadni..lehet én még a "benne van" kategóriába tartozom? :D

érdekesek az emberi kapcsolatok. Pont ez az a téma, amit hatszáz milló módon lehet körbejárni, de sosem unjuk meg.
Hálám üldözni fogja a rendezőt, pedig már kezdtem lemondani arról, h 2009-ben látok normális romantikus filmet/drámát..

Ja meg tetszett az is, h nemcsak kibittyesztették a napok számát; ha hősünk boldog volt, világos zöld háttér, napocska stb, ha full depi volt, átment őszies színekbe. Tökjól megcsinálták ezt is :)

Drawien 2009. 11. 16. 23:58

Hát én őszintén szólva sosem szoktam kommenteket írogatni, de ezután a film után úgy éreztem muszáj megírnom egy hatalmas nagybetűs köszönetet human-nek, mert az ő kritikája billentett át, hogy nehogy ki merjem hagyni ezt a műremeket. Nem ismétlem az előttem szólókat, igazából oldalakat lehetne írni a filmről, minden ötletes kis megoldással meg a ZENÉVEL együtt. Fantasztikus. Azóta is terjesztem az igét az ismerősök között, hogy nézzék meg. Briliáns alakítások, jó megvalósítás. A zenét meg előadás alatt sem bírom nem hallgatni. Ilyen sírva-nevetős-megéri-élni hangulatot anno még a Forrásnál sem éreztem.

SPOILER

Azért mikor a Hero szólt Regina Spektortól, az annyira durván olyan jelenet volt a képsor, a zene szövege meg minden együtt, hogy a szívem tettem volna oda Tom elé mondva: taposd el, nyugodtan, tessék...

Zirowe 2009. 11. 17. 8:57

Spoiler:
Kb mikor tűnik fel Harrison Ford?
Mert nem is figyeltem fel rá:S

Drawien 2009. 11. 17. 10:05

SPOILER

Kb. 31:50 körül, a táncos jelenet előtt, mikor megnézi magát a kirakatban. - Azon mekkorát derültem. :D

Zirowe 2009. 11. 17. 10:14

Spoiler
Jaa..
Leesett:)
Most így emlékszem is rá, csak én meg azt hittem, hogy élőben is feltünik:P
De igen, tényleg hatalmas az a jelenet, annál már csak a mozis jobb:)

Drawien 2009. 11. 17. 20:15

Wow, ilyen gyors reakciót! (9 perc) =)

SPOILER

Azért nekem a kedvenceim közé tartozik a parkos jelenet is. Meg mikor a kínai család sasol a "fürdőszobából".
Áh, már nem tudom megszámolni hányszor néztem meg ezt a filmet. A zenét meg... hát állandóan.

seggreeses 2009. 11. 24. 18:50

Hűű ez nagyon jó kis film, azt hiszem párszor meg lesz még nézve. 9.9/10
Amúgy a srácban tényleg van egy kis Heath Ledger.

Naomi 2009. 11. 28. 16:18

Meglett nezve!nagyon jo :)

Alwares 2009. 11. 30. 18:29

Azt kell mondjam fura módon, de nekem a táncos jelenet az egyik kedvencem a filmből. Pedig mindig is utáltam az ilyen musicales vonásokat. Mikor történik valami aztán mint a nemnormálisak elénekik meg táncolnak. Borsózik tőle a hátam. De ez annyira odapasszolt és humoros volt az egész ahogy van, hogy már rengetegszer megnézem, csak ezt a jelenetet. Az előtte és utána lévő vágásról nem is beszélve.

ravenseldon 2009. 12. 06. 23:00

ajj már, mindenki dicséri ezt a filmet? na majd én!:)
a kritika alapján azt hittem jó lesz, de pár tényleg nagyon jó jelenetet leszámítva ("roses are red..." :D) egyszernézős, romantikus izé :) 5/10

flimo 2009. 12. 08. 0:38

Na most fogyott el a türelmem, hogy moziban nézzem. Zooey miatt egyértelmű volt, hogy meg kell néznem, imádom a csajt.

Szerencsére a film is lenyűgözött, szerintem most megnézem még egyszer :) Nem szeretem szórni a 10/10-et, de erre muszáj, annyi apróság van benne, ami remekké teszi. Én a végén vigyorogtam, mint a tejbetök.

Zsazsa 2009. 12. 16. 12:39

Őőő.. mit is mondjak? Esik a hó, unatkoztam és gondoltam megnézem ezt a filmet az ajánlás miatt! Végig néztem :), egész film alatt úgy voltam h basszus mintha én lettem volna, annyira ismerös volt valahonnan ez az egész. Mint sokan mások írtátok, volt egy Summer... és igen, nekem is volt.

SPOILEREK?

A film végén mosolyogtam, azt hiszem most már végleg lezártam a "Summert", de valjuk be, soha nem feledjük el ténylegesen....és asszem megtaláltam az "Autumn"-ot is csak még ő nem tud róla! :) Ez egy apró kis jelentéktelen problémám :), hogy mondjam meg neki? vagyis...nem tudom, de mikor meglátom akkor mosolygok...arra gondoltam h ki írom ezt a filmet egy cd-re és csak egy kis üzenetett hagyok neki h ----) "...You're my autumn!!!..." de ha szerintetek hülyeség akkor mondjátok meg az igazat, vagy adjatok jobb ötletett. Előre is köszi...

A filmről, hmmm...már leírtatok mindent :)..10/10.

P.S.: Köszönöm ezt a filmet human!

cherry 2009. 12. 21. 22:28

nem hittem volna, hogy valaha látok egy olyan romantikus filmet, ami tetszeni fog. egyszerűen gyűlölöm őket, de ez annyira más volt!
kbenis hülye kifejezés, h romantikus, mert csak szerelmről szól... de olyan jól meg volt csinálva.
am az elején úgy voltam vele, hogy van egy kis amélie-s beütése.

én is figyeltem, h a főszereplő hasonlít Heath-re, meg ismerős volt vhonnan, és am a 10 dolog amit utálok benned c filmben HL-rel szerepelt együtt (imdb FTW)

és human kösz a tippet, ha nem néztem volna meg, h mik vannak az imádjuk rovatban, h legyen mit nézzek az 5millió sorozat és vizsga között, akk ezzel is kevesebb lennék...

SPOILERES ESETLEG

Zsazsa: kicsit off a téma, sztem a you are my autumn nagyon kedves, de a film középpontja annyira summer, h lehet nem tetszene a te autumnodnak, mégis cs azt szeretik érezni a nők, h ők a világ közepe... de cáfoljatok rám :D nőnek szar vagyok :D

mdl 2010. 01. 04. 15:27

Annyit szeretnék hozzászólni, hogy szerintem ez nem egy jó hangulatú romantikus film, ahogy többen fent írják. Én azt láttam meg benne, hogy az ostoba fiú a saját illúziója által önként szenved, ahelyett, hogy hallgatott volna az értelmes, határozott lányra, amikor az elején felkészítette arra, hogy mit és mit nem várhat. Ez nem jó hangulatot, hanem szánalmat és kárörömöt váltott ki belőlem.

blady 2010. 01. 04. 15:55

ha belebotlasz valakibe és minél jobban megismered, annál jobban esel bele, nehéz megálljt parancsolni és csak úgy elfelejteni, mert kijelenti, h ez neki nem jelent semmit és nem is akar többet :)
ez inkább fájdalmas, mint szánalmas..sztem of course

dimitrij 2010. 01. 05. 13:40

- pénisz... PÉNISZ... :)

óriási volt, imádtam, kicsit lehet spolieres leszek, elnézést.

jó volt a szereplőválasztás, mindkét főszereplőt nagyon eltalálták. jó volt látni azt a sutaságot a srácon, amit tizen(lassan huszon)pár éve én is éreztem, jó volt látni, hogy a teljes önbizalom hiányának állapotából eljutott sok szint és lelkiállapot érintésével egy másik szintre, amit a Summer-rel való találkozás, és egyesek által szánalommal és kárörömmel szemlélt viszonya nélkül sosem ért volna el. bár a főhős számára (is) csak a végén vált nyilvánvalóvá, de ez a kapcsolat (örömmel és bánattal, családással és szerelemmel együtt) kellett ahhoz, hogy "partiképes" férfivá váljon. a nyár után jött az ősz, ami már egy másik évszak meséje, de semmi keserűség nem maradt bennem, sőt... csak jó hangulat maradt, ahogy az egyik szereplő mondja is: csak a szépre emlékezel a kapcsoaltból, és ez így van jól. tudni kell örülni más örömének, és főhősünk ezt a szintet is eléri, talán ez kell ahhoz, hogy nyitottá tudjon válni az újra, ne a régi, lejárt dolgokon történő pörgés kösse béklyóba, lehetetlenítse el a továbblépést.

9/10 - egy alapvetően szkeptikus "oldalbordával" fogtam neki a filmnek, aki még nálam is magasabb pontszámot adna ré, így kettős a siker. :)

dimitrij 2010. 01. 05. 14:01

kimaradt: zseniális még zenei oldalról a film, némelyik szám elég gyengusz alapból, de a maguk helyén egytől egyig ültek.

BLaCkMoRe 2010. 01. 08. 9:08

Kicsit későn érő vagyok a munkám miatt, lehet hogy senki sem fogja már elolvasni ezt a kommentet, kicsit sajnálom is. Mivelhogy életem meghatározó filmélménye volt ez a mozi. Egyszerűen nem tudtam felállni a monitor elől. Sehova sem mentem, még cigizni se, míg véget nem ért a film. Rég nem fordult már olyan elő velem, hogy félek a film végétől, és mikor már a vége felé járunk és

SPOILER!!!

Summer összeházasodik egy másik sráccal, akkor nagyon kezdtem aggódni. Életemben először szurkoltam úgy rendesen, hogy nemár, jöjjenek újra össze. De ennek a filmnek nem ez volt a lényege. Egyáltalán nem. Ha jól belegondolok, szar befejezés lett volna, ha így történik. Igazából Tomnak így lett minden sokkal jobb. A munkahelye, és a többi... Voltak részek, mikor az asztal alá röhögtem magam "I HATE THIS SOOONG!!!", vagy a tányértörős jelenet, meg a PÉÉNIIISZ XDD. Zooey Deschanel ebben nem volt akkora ász, mint pl a Yes Manben. Viszont JOseph-Gordon Lewitt egyszerűen istenkirály volt. Annyira átéreztem a helyzetét az alakításnak köszönhetően, és bámulatos, hogy a végén ő is megkérdőjelezte, hogy mi a fene az a szerelem. A munkahelyén mikor kiborult akkor oda voltam, meg vissza.

Összegezve az elejétől a bonyodalmon keresztül a végéig (ami marhajó lett szerintem) a zenével együtt igazán élvezhető, és nem csak egyszernézős film ez (még ma is megnézem a barátnőmmelXD) A szereplők nagyon jól adták, tetszett, ahogy a film ugrált az időben (pl. a liftes jelenet) és ezzel semmi baj nem volt, nem zavarodtam össze közben, hogy most hol is járunk.

Nekem ez a film 10/10, mert minden percét élveztem, és komolyan mondom, régóta az első film, ami hatott rám.

kufci 2010. 01. 11. 19:23

Megnéztem, nálam is 9/10 minimum.
Zeneileg is nagyon tetszett az egész.
Megnéznék pár ehhez hasonló filmet még.

geo 2010. 01. 13. 13:16

Hétfőn láttam, tetszett, egész jó amélie-s hangulatot hozott, de mégis máshogy. Eléggé át is tudtam érezni.

w1y 2010. 01. 18. 0:07

Na ez mi volt? Most komolyan úgy érzem magam, hogy human meg itt az összes kommentelő engem akart beetetni, hogy nézzem meg ezt a filmet, és én hülye megnéztem. És most röhögtök rajtam.

SPOILER
Van egy fiú meg van egy lány, akik összejönnek de nem működik a kapcsolat mert a csajnak csak egy pénisz kellett.
SPOILER VÉGE

Az előző 2 sor nem is spoiler volt, hanem leírtam pár szóban, hogy miről szólt ez a másfél óra. Barátnőmmel együtt már szenvedtünk az utolsó 20 percen, a film után b.nőmnek egy kérése volt: ő akarta megnyomni a DEL gombot. De mély nyomokat hagyott bennem a film, asszem nálam a "valaha látott legszarabb filmek" listáján a 2. helyre ugrott egyből. Nálam ez 1/10. Nem vicc. A Gyilkos Kotonok jobb volt, azon legalább nevettem.

Zoltán 2010. 01. 19. 2:02

Nemrég megnéztem ezt a filmet. Magamtól nem tettem volna, csak valahogy már kínossá vált az ezt pedig muszáj lett volna látni érzés és egyszerűen nem tudom mire vélni.
Mindenhol a sok pont meg év filmje etc de csak délutáni écsbíósnak tudom elképzelni.
Velem van a baj?

Wildchild 2010. 02. 03. 23:59

#w1y

Én egy az egyben ugyan ezt éreztem (a barátnőmmel együtt).

Katasztrófa: 1/10

blady 2010. 02. 04. 1:18

a negatív kritika is kritika.. gyilkos kotonok :D huhh durva filmeket szerettek, nem mondom :) jó sok filmet láthattatok ha ez 1pontot ért..

almatorta 2010. 02. 14. 1:25

Gyilkos Kotonok :D
10/10
eszméletlen volt, néha picit zavaró az ugrálás, de amugy messze az év legjobb filmje...

xy 2010. 03. 13. 10:22

Én egy amcsi rapper interjújában olvastam erről a filmről, hát leszedtem...:) éééés 10/10. Amikor vége lett, legszívesebben egyből megnéztem volna még egyszer... Kár hogy nem nagyon ismerek ehhez hasonló filmeket, de az biztos hogy megmarad a kedvencek között...:)

csomi72 2010. 03. 15. 13:17

Nekem simán 9/10.
Nagyon sok érzést felhozott belőlem a mútból. Az asszonynak viszont egyáltalán nem jött be. Ki tudja, talán én többet szívtam az életben mint Ő. Ízlések és pofonok, emlékek, érzések.

babuska 2010. 04. 01. 15:30

nagyon jóó.minden hónapban megnézem kb..a zenéje pedig üt!Viszont,nekem nagyon lehangoló..az utolsó 5 perc sem happyendszerintem.

darkride 2010. 04. 06. 2:13

Egyszerűen fantasztikus. Így utólag örülök neki hogy nem néztem előtte kritikát a filmről itt az oldalon, pedig ez manapság már ritkaság számba megy.

SPOILER
A legvégén, mikor a lift elindult és mutatták a tetején azt a kis pörgő izét akkor éreztem hogy itt fog találkozni A lánnyal, de mikor mondta a nevét, onnantól és is csak vigyorogtam egész este. :)
Meg ami nagyon ütött az az Author's commentben mikor írta hogy "Especially Jenny Beckman ... Bitch.". Utána néztem és ő ihlette Summer karakterét.
SPOILER VÉGE

Összességében nagyon ott volt a film. A zene, az osztott képernyő az "utalások", az időbeli ugrálás, egyszerűen minden. Nálam abszolúte bekerült azon kevés filmek közé amik 10/10-et kapnak.

Mike

Alerjando 2010. 05. 11. 10:48

Huh! Ez a film valami óriási. Legszívesebben sírnék a végkimenetele miatt de arra sem ad lehetőséget. Ugyhogy csak Zooey miatt teszem.
10/10 egyértelműen életem egyik legjobb filmje

tygger 2010. 05. 24. 17:31

nagyon egyben van, ez így volt jó. mekkorát derültem a végén!

9/10. ha nem lennék házas, pont ilyen lennék szerintem :)

Cheers79 2010. 06. 05. 17:33

Nem hiszem hogy valaki még olvassa ezt a bejegyzést, mert már "régi" a film, de muszáj beírom: ma néztem meg és nagyon nagy hatással volt rám..

SPOILER

Akinek volt szerelmi csalódása, aki megélte már ezeket a fázisokat amik a filmben vannak, aki próbálta csakazértis elfelejteni a "Summerjét", aztán rájönni hogy nem ment amikor meglátta újra, aki érezte már magát elárultnak egy szakítás után, aki végül mégis képes volt talpra állni és továbbmenni.. ooh, ez a film egyszerűen az életről szól.. és imádom az utolsó 5 percét, így tökéletes és így 10/10 nálam.

SPOILER

Hosszan lehetne írni az apróságokat, ami miatt annyira jó a film (történet a maga egyszerűségében, a színészek élükön a főszereplővel, a finom technikai hangulatfestések,stb..), de nem teszem.
Ötletes, elgondolkodtató, érzelmes.
Aki volt már szerelmes annak kötelező darab. ;)

nórika 2010. 12. 11. 18:23

a filmet eddig körülbelül 63x láttam, imádom. elgondolkodtató, jó a megvalósítás, jók a szereplők. nem kommersz. sok igazságra rá lehet jönni. szerintem legjobb! és alig van, aki hallott róla...

TickTickBoom 2011. 06. 30. 23:51

Most néztem meg. JGL hiteles volt végig, ez a Zooey-lány viszont nagyon durván kiváltotta a szívlapát-reflexemet, csak úgy klopfolnám a fejét minden jelenetben, mikor feltűnik. Alapjáraton semmi bajom a bölcsészfejű, (wannabe) alter különcoidokkal, de ez a lány a párszavas tőmondatai mellé vágott jelentőségteljes arc-bociszem kombóval a sztratoszférába lőtte a vérnyomásom, annyira mesterkélt, nekem csípőből ellenszenves, bár utóbbi talán azért, mert szerepe szerint mindenkinek csípőből rokonszenves. :)
A film önmagában sem az én műfajom, de egynek még így is elment, ötletes volt, néha rám is rám fér egy kis indie (lenne inkább több Indy...), és tényleg jól össze volt rakva, fel volt építve, de az agyrém csaj miatt bánom az életemből elherdált másfél órát.

Hozzászólás űrlap


Név (freeblogos bejelentkező)
(email címed, nem adjuk senkinek, nyugi)

Ezt mondom (offtopik=del):

elég egyszer megnyomni


Ezeket fogadod el a mehet gomb megnyomásával:
  • Személyeskedés pl. "hülye" "f@sz" és hasonló esetén törlés.
  • "Csináljatok jobbat" érvelés esetén törlés.
  • Ha random anyáznád az írót, és kommentben teszed levél helyett, akkor is törlés.
  • A linket tartalmazó kommentek 0-10 óra késéssel jelennek meg a sok spam miatt.
  • Az IP címedet megjegyezzük, de csak spamvizsgálathoz.
  • Ha kamu emailt adsz meg, és véletlen levelet írnék neked, ami miatt kiszúrom, akkor törlődik a kommented.