Ki az a Batman? Ki az a Harry Potter? Az első este alapján ezeket a kérdéseket tehetjük fel. Természetesen csak a bevételekről van most szó, de ott egyszerűen a fangirlök és boyok durva mennyiségű pénzt nyújtottak át a stúdiónak. Konkrétan 26.27 millió dollárt(!) az első este. Csak viszonyításnak a két eddigi rekorder a témában: Harry Potter and the Half-Blood Prince $22.2 millió, The Dark Knight 18.4 millió. Azt, hogy az elkövetkező napokban mennyit esik, azt majd csak később tudhatjuk meg. Érdekes lesz, hogy mikorra fogynak el azok akik nagyon akarták látni, és ki marad a második hétre. Meg sem kisérlem azt mondani, hogy felesleges beírni ezt a rajongóknak: "jajj úgysemesik mertalegjobbfilm!!!!"
Amúgy milyen lett?

Helyszíni tudósítónk annyit tudott mondani, hogy nem hallott a filmből semmit, olyan hangos volt a sikítozás. Itt sajnos lefagyott a telefonja a túlterheléstől. Ilyen gagyi technológiával dolgozunk.
amúgy még a hétvégén is all-time harmadik lett TDK meg Spidy 3 után, de gondolom már drámaian nem fog növekedni. Bár lehet páran most kapnak pénzt aputól
Gyatra, szánalmas színészi képességekkel rendelkező bohócok egy elcseszett módon megrendezett, gagyi párbeszédekkel tarkított hulladékot produkáltak. Minden egyes pillanata fizikai fájdalmat okoz. XXI. század szemete egy pálcikaember főszereplésével. 10/1.
Kristen Stewart ott rontotta el hogy elvállalta ezt a trilógiát.Tehetséges a lány(lásd: Cake Eaters,Yellow Handkerchief,Adventureland) de az eddigi twájlájt filmekben nyújtott játéka annyira erőltetett hogy azt már fáj nézni.
Ez egy lányoknak és azon belül is rajongóknak készült film, aki egyik csoportba sem tartozik és mégis megnézi az vessen magára... :)
Unalmas volt és ennyi 2/10
Szintúgy kíváncsiságból x hónapja jómagam is lehúztam az első két könyvet. Nem vártam egy Zafón-féle 'mélyregényt', de ennek ellenére a saját kis limonádé műfajában még gondoltam hozhat jót, ha már annyira meg van őrülve érte a nép. [Legalábbis próbáltam földeríteni a fanatizmus okát.] Azt, hogy Meyer nyakon öntötte a hordát egy adagnyi csillámporral még lenyeltem, de a befejező utolsó két kötetben lévő mellényúlások (utána olvastam) már nálam is kivágták a biztosítékot.
No de a lényeg annyi volna, hogy a héten nekem is lesz szerencsém a New Moon-hoz, bár nálunk a barátom vetette föl poénból, hogy menjünk el, én meg jól kihasználom, hogy ezt a felelőtlen megjegyzését szenvedi majd vissza több, mint két órában. Bár meg kell, hogy valljam mi is jobban várjuk a Daybreakers-t. ;]
Egyébként pedig az addikció lénye valóban kimerül pár szexinek vélt pasiban (sorry, nekem nem jönnek be), szenvedős romantikában és, hogy finomkodó módon pakolja az ember elé a vámpíri bagatellt. /A könyvben legalább helyenként módszeresen folyik a vér, itt pedig már egyből alvad./
No de majd többet és érdemibbet, miután kivégeztem.
Kristen Stewart-nál a Panic Roomban is látszott hogy milyen karizmatikus lány.
Hihetetlen hogy a lányok ennyire azonosulnak vele(vagy nem),a Pattinson fej meg ziccert kapott evvel a túlvilági fickóval.
A nők mindig elégedetlenkednek,ők megnéznék egy vámpirral is az életet:)))Ez a könyv és a film bázisa.
Akkor is hihetetlen,hogy ilyen bűn rossz értékeléssel,ekkora box office-t hoz.
nem láttam,csak dvd.
ARANYBESZÓLÁSOK
sandor8206
Sztem mindenki arra költi pénzét amire akarja és azért rajong amiért akar, ha ez az Alkonyat akkor az Alkonyat.
Soulknock
abban a budapesti gimnáziumban, ahol angolt tanítok 10 lányból 7-8 Twilight-rajongó.Az egyik csoportomban van egy amerikai cserediák. Pár hete előadást tartott a hazájáról és a végén lehetett kérdéseket feltenni neki. Az első kérdés: "Létezik-e a valóságban is az a város, ahol a Twilight-könyvek és filmek játszódnak?" Agyrém!!!
sara1989
hogy idegesíti a fiúkat,férfiakat,én sem rajonganék egy olyan film megnézéséért,amiben Jessica Alba és Scarlett Johansson felváltva dobálnák a melleiket
ÉS MÉG VAN 1PÁR JÓ PÁR IGAZ KIJELENTÉS!!!!! (ezek a kedvenceim:)
Hát ezek a kommentek isteniek voltak! :D
Csak gratulálni tudok Nektek! :D
Igen fan vagyok ha lehet ilyet mondani rám, már pedig fogtok..:)
Annyira jót nevettem, hogy az már hihetetlen. Olvastam a könyveket(angolul) unalmas kismama óráimat ezzel töltöttem, de hozzá tenném, hogy más teljesen eltérő könyvvel is megörvendeztettem (és még most is) leendő porontyom. Na, hogy ne legyek teljesen OFF.
Ez egy kicsit eltúlzott rajongás, de kiemelném, hogy nem szerencsétlen Robert Pattinson kérte meg a tinik hadát, hogy "hadd haraphassalak meg lécciiii" (szándékosan van így írva:D), így nem is értem az őt leszóló férfiakat. A másik fiúka Taylor Lautnert , azért elítélni, mert "vakító fogsora" van, hmm...hát ez egy igen értelmes hozzászólás volt, többek részéről. Kicsit fogkrémreklám a kisfiú, hát ez van.
A Kristen Stewart leányzó életének második legjobb játékát mutatta volna be, ha nem lenne ennyire antipatikus számomra. Na, de a Pánikszobát még nagyon kis fiatalka korában csinálta és elhittem róla, hogy lesz belőle valaki. Nem lett. Semmi fejlődés.
A film?
Tetszett volna, ha a könyv nem lenne jobb. Kicsit gagyi trükkök, kicsit értelmetlen azoknak akik nem olvasták. Lásd.: Jacob(gyengébbek kedvéért a farkasfiú) első pár percben vékonykának is erős túlzással lehet jellemezni, következő képkocka kigyúrt állat :D Mondhatni szó szerint. (Elárulom a könyvben ennek van előzménye is) Szóval csöppet zavaró. A félmeztelenkedős részek lehet, hogy többségben voltak, mint a ruhás jelenetek, ennél már csak az lett volna jobb, ha Bella is meztelenkedik egyet, de hát ő nem teheti meg. Ő az akinek az "erényeit" félti minden srác a filmben. Na, szóval ennek a ruhátlankodásnak is meg van az oka, a könyvben, nem a filmben. Az is el van magyarázva, rögtön nem is zavart. Itt meg talán, kicsit.
Az egész film alapjában jobb, mint a Twilight. De még így sem sorolható a legjobban megcsinált filmek közé Elismerem, pedig "fungörl" vagyok.
Bevallom ezek leírás után, hogy én elnéztem volna még több Rob Pattinsont, de majd a Remember Me-ben :D
Tudjátok mi a durva? hogy a moziban mellettem ülő FIÚ előre vágta a szöveget, ugrált a székben meg ilyenek.és a csaj aki vele volt meg fogta a fejét :D amúgy tényleg nem olyan vészes, sokat lehet rajta röhögni, de nem azért mert sok a poén....
de amikor levette a kutyasrác a pólóját, úgy sikítoztak, mintha az életük múlt volna rajta...
Szánalmas ez az egész már.
Na megvolt, mert ugye meg kellett lennie a bnő miatt. :) Annyit mondok, hogy ez jobb katasztrófa-film (szó szerint), mint a 2012, és akkor azt hiszem már el is árultam mindent. Mind2ről. :D
Színészek 2/10 ; Történet 4/10 --> 3/10
"Kristen Stewart ott rontotta el hogy elvállalta ezt a trilógiát."
Mondjuk nem trilógia, de semmi gond.
Kicsi lehangoló volt, ennyi negatív kritikát olvasni a Twilight-ról, de örülök mert, ami ekkora visszhangot vált ki az nem fog egyhamar eltűnni a köztudatból.
Úgy látszik továbbá, hogy amilyen nagy divat a tizenéves lányok között a rajongás, éppen olyan nagy divat a tizenéves fiúk között a gyűlölködés ez iránt a jelenség iránt. A tömeghisztériához amit ez kiváltott csak annyi, hogy ez azokat az embereket jellemzi akik részt vesznek benne, de ehhez semmi köze az írónőnek, vagy a színészeknek, csak sajnos ezzel ők is több gyűlölködőt kapnak, max a Summit-ot lehet ezért felelőssé tenni, amilyen nagy promót csinált a filmnek, de a filmiparban gondolom valahogy talpon kell maradni.
Akik, pedig nem értik miért ekkora siker a könyv, valamint a film, azoknak elárulom, hogy azért mert ez elsősorban nem a vámpírokról szól (ezért nagy hülyeség összehasonlítani az Ann Rice féle semmitmondó történetekkel,és a múltszázadban megálmodott szemfogú, koporsóban alvó vámpírokkal). Ez a történet elsősorban érzelmekről szól, amit a könyv nagyszerűen ábrázol, betekintést nyerünk egy egyszerű lány lelkivilágába, ezért van az hogy elsősorban a nők azok akik megértik, átérzik a történet lényegét. De ugyanakkor ott vannak azok a férfiak is, akik megértik azt, hogy egyes nők nem a menő autókra buknak, hanem ha egy férfi ki tudja mutatni az érzéseit.
A filmekkel kapcsolatban én mind a kettőt láttam és mindkettő tetszett, azért mert próbálja átadni a könyvek érzésvilágát és ezt elég jól sikerült is átadniuk a színészeknek, sőt még azt is meg merem kockáztatni, hogy Kristen sokat fejlődött az első film óta, Robert pedig ugyanolyan jó volt mint az első részben. Persze, hülyeség egy az egyben összevetni a könyvet és a filmet mert filmbe 2 órába kellett belesűríteni, azt ami a könyvben több száz oldalba van megírva, de a lényeg átjött. Azoknak akik nem olvasták a könyvet és úgy nézték meg a New Moon-t, lehet nem volt eléggé egyértelmű és élvezhető, de nem hinném, hogy unalmas lett volna.
Ami viszont tényleg elszomorító, hogy egyes emberek mennyire érzéketlenek tudnak lenni.
És most tessék meg lehet kövezni ...
De mielőtt bárki "csöpögős nyálongzással" vádolna, megkérdezném tőle: voltál már igazán szerelmes? Veszítetted már el a szerelmed?
Igen a szerelem irracionális, mégis ez az egyetlen érzés ami a legtöbb embert megmozdítja.
Szerintem a színészek teljesítményét erősen megpecsételte a forgatókönyv, meg talán a rendező sem adott elég instrukciót, vagy nem megfelelően. Ami filmben én Kristen Stewartot láttam sehol nem volt kirívóan rossz. Itt meg egyszerűen bamba. Pattinson-t én másban még nem láttam, szerintem róla még ezután derül ki milyen kvalitású, mint színész.
"Ez a történet elsősorban érzelmekről szól, amit a könyv nagyszerűen ábrázol, betekintést nyerünk egy egyszerű lány lelkivilágába"
Talán túl egyszerű is, nem? Számomra nagyon ez jött le, hangsúlyozom csak a film alapján.
Ezt a "fiúk azé nem értik mer nem voltak szerelmesek, meg mer érzéketlen tuskók" dolgot meg szerintem felejtse el mindenki, mert nonszensz. Nézz be pl a 500 Days of Summer íráshoz, elég sok mindenki írta, hogy miket idézett fel benne az a film.
Bocs a dupláért, human.
"hülyeség összehasonlítani az Ann Rice féle semmitmondó történetekkel,és a múltszázadban megálmodott szemfogú, koporsóban alvó vámpírokkal" - ne haragudj de emellett nem tudok elmenni.Azért sikeres a Twilight sorozat,mert a kiscsajok beveszik a tündér meséket melyekben a "gonosz" vámpír fiú szerelmes lesz egy halandó lányba.Hatalmas reklámfogás az egész,pont úgy mint a Potter sorozat vagy akár a Dan Brown féle "sikerkönyvek". Valóban összehasonlíthatatlan de nem azért mert a Rice könyvek semmitmondóak...
Bátorságom onnan vettem,hogy ilyet merjek írni,mert az itt felsoroltakat mind végig olvastam,és tapasztalatom az ,hogy ezek a nagy bestsellerek pont azért bestsellerek mert ponyvák és mindenki számára emészthető,tele tűzdelve ellentmondásokkal mely a tájékozatlan olvasónak fel sem tűnnek.
Nórcsi88
Mi az,hogy "beveszik" könyörgöm?
Persze a sok idióta "beveszi" a hobbitokat,a tündéket,a varázslókat,földönkívülieket stbstb..
Mekkora hülyeség már ilyet írni egy filmről,mintha tényleg léteznének vámpírok..Anyám..
Egyébként is ki mondja meg,hogy milyennek kell lennie egy vámpírnak?
Ha jól emlékszem a sokak számára alap Interjú a vámpírral filmben is a Pitt által alakított vérszívónak is már tele volt a töke,hogy gyilkolnia kell..
Meg kinek mi a semmitmondó? Kinek mi az értékes? Nehogy már attól legyen valaki szegényebb, mert történetesen tetszik neki a "The Twilight Saga". Könyörgöm. Hol élünk?
@160.Ági
látom sikerült kivenned a komment lényegét...
@167: Szokásom, na! xD
Remélem nincs harag! :P
nincs harag.
Nem akartam ide írni, de egy hsz kiverte a biztosítékot:
131. zombee
"Az Alien-t és a Star Warsot is halottam már a saga jelzővel egy mondatban.Persze nyilvánvaló a tvájlájt minőségibb(el se hiszem hogy volt gyomrom leírni)..."
Szerintem erre a kérdésre térjünk vissza úgy 30 év múlva...
Részemről kihagyós lesz a film, a patiszon tekintete már a trailer alatt is a fájdalom küszöbömet súrolta.
Nekem mindegy, ki miért rajong, amíg nem próbálnak meg "hívővé" tenni.
Azért kedves Nórcsi88 ne hasonlítgassuk már össze a Dan Brown és a HP regényket a Twilight könyvekkel.
A Dan Brown könyvek, bár kitalált (botrány-orientált) történetek, azért ha egy kicsit tüzetesebben átolvasod meglátod, hogy egy kellőképpen átgondolt cselekményt takarnak(sok fordulattal), nem utolsó sorban elég SOK (valós) történelmi/vallási ismerettel körítve.
Ellentétben a Twilight könyvekkel , amelynek információ tartalma kimerül abban, hogy a szerelem jó és fájdalmas is egyben, és hogy a vámpírok csillognak a napfénybem. Gyakorlatilag az egész olyan egyszerű, mint egy zsíroskenyér lilahagymával. Ami nem feltétlenül rossz, csak ne hasonlítgassuk, a bagulyáshoz, mert valaki még hülyének néz.
@ 161. MissJ
"Úgy látszik továbbá, hogy amilyen nagy divat a tizenéves lányok között a rajongás, éppen olyan nagy divat a tizenéves fiúk között a gyűlölködés ez iránt a jelenség iránt."
persze, a fiúk akkor is ennyire gyűlölködnének, ha a csajok nem sikítoznának a moziban.
hatás-ellenhatás!
engem az egész filmmel kapcsolatban egy dolog idegesít: hogy rengeteg körülötte a hülye ember, aki nem lát messzebb az orránál, és képtelen felfogni, hogy nem mindenki gondolkodik ugyanúgy (mint ő).
Többen írják, hogy a vámpírok csak kitalált lények... Hát ilyen alapon pl. King Kong is kitalált lény, és mi lett volna ha a Peter Jackson féle verzióban 2 méter magas zöld csimpánz lett volna?.... mert kb. a twilight ilyen szinten gyalázza meg a vámpírokat. A könyv meg csak azért lett sikeres, mert látták az elő filmet, hogy ez a Pattison milyen helyes csávó, és ettől kezdve lett ez az egész (ok nélkül) sikeres.
Blake: Nana! A könyvek már akkor bestsellerek voltak, mikor a film még szoba sem jött! Óvatosan az ilyen kijelentésekkel! Amerikában már milliók imádták a könyvet, mikor itthon még hallani sem hallottak róla.
A filmet csak a könyv sikerei után adta el S.Meyer. Nem véletlen, hogy a könyvek már rég készen vannak, míg a filmeket csak most kezdték egy éve forgatni.
Az egy dolog, hogy itthon nem ismerték sokan.
A másik meg, hogy King Kong már csak azért se lehetne zöld csimpánz mivel egy gorilláról van szó és azok valóban létező lények amik nem zöldek. Rossz példa volt. Míg vámpír nem sétál közöttünk, tehát lehet akár zöld is ha azt akarjuk elképzelni,Konggal ellentétben :D
Gabesz83: "Ellentétben a Twilight könyvekkel , amelynek információ tartalma kimerül abban, hogy a szerelem jó és fájdalmas is egyben, és hogy a vámpírok csillognak a napfénybem" - Valld be, hogy nem olvastad a könyvet:) vagy ha igen, akkor nem figyeltél rá. Azt én is aláírom, hogy Meyer kisasszony mestere a mellébeszélésnek (legalább is az Eclipse első fele által), de kicsit többről van ebben a filmben szó. Ahogy már fentebb is elemeztem a vámpír tulajdonképpen mellékes, mert a szexualitásról szól a film. Ugye Edward nem fekszik le Bella-val, mert fél, hogy állati ösztönei kárt tesznek benne... majd csak a harmadik részben elvileg, nem tudom még nem járok ott. Ez arra akar utalni, hogy az elrontott első szexuális aktus olyan mély kárt tehet az ember lányában, amit nehezen hever ki lelkileg. Tulajdonképpen egy jó példát mutat a tini lányoknak a kapcsolatokról, ami a könyv szerint nem arról szól, hogy rögtön egymásnak kell esni, ha van valakije az embernek, hanem fel kell készülni rá. Ugyanakkor a szerelme (vámpír) és a jóbarátja (vérfarkas) mind a védelmezői, ami azt jelképezi, hogy, akik fontosak az ember életében, azok egy magasabb lényt képviselnek számára... szegény Charlie apuka pedig a fasorban sincs, ami egyben a szomorú valóságot is tükrözheti, mert jellemző a mai korban, hogy elhidegül egymástól apa és gyermeke.
Blake: Romero meg a zombikat erőszakolta meg, mégis azt vesszük alapul, ha zombifilmről van szó. Fulci is csak utalt az eredeti mítoszon alapuló zombi témára. A Fehér zombi, Zombies on Broadway, I walked with a Zombie már sehol sincs köztudatban.
Különben kémia szakos barátaim megmagyarázták, hogy logikusabb, ha nem égnek el, hanem csillognak a fényben. Aztán úgy sem ússzuk meg a klasszikus vámpírtörténeteket, de azok a magasabb korhatár miatt nem lesznek ennyire sikeresek.
A nők mindig elégedetlenkednek a párkapcsolatban zajló eseményekkel,ezért izgatja őket a túlvilági figurával(vámpirral)lévő randi.
Ez a könyv és a film bombája.
Julie Delpy irta remekül vagy célzott rá(2 Days in Paris filmjében),hogy állandóan egy igazi keresés van a nőknél,majd ebben jön egy kifaradás,és utána bármennyire szőrös,folyik a nyála stb,ő lesz az igazi.
A kifáradásuk pillanatába kell belépni:)
ez a könyv közbe jött:)))))
@174
"Ugye Edward nem fekszik le Bella-val, mert fél, hogy állati ösztönei kárt tesznek benne... majd csak a harmadik részben elvileg, nem tudom még nem járok ott."
Csak aprót súgok, SPOILERveszélyezve: majd csak a 4. részben lesz pityputy...
De egyébként teljesen igazad van abban, amit írtál, mert nekem is ez jött le. Mindenki Bellát félti, aki a törékeny ember mintapéldánya. Bár kissé túl törékeny is. Ennyire még ÉN se vagyok kétballábas (mondja, és közben számolgatja a zúzódásait, de húsznál megáll)!
Bocsi az OFFért!
Barakukk az elsőt(könyvet) végigkínlódtam, hogy ne legyen az, hogy úgy kritizálok, meg húzok le filmeket, könyveket, hogy nem láttam. Mit mondjak nem az én világom az se. A film meg még a közelében sincs. Persze egyszerűsítve írtam, de a véleménymet tartom, egy Dan Brown könyv 1000 szer élvezhetőbb mint a Twilight volt. Hangsúlyozom ez az én izlésem.
"ezért nagy hülyeség összehasonlítani az Ann Rice féle semmitmondó történetekkel"
Azért ez durva volt... Ahogy sokan a Twilight könyveket nem olvasva kritizálják azt, itt nagyon látszik, hogy a hozzászóló még a közelébe se került egy Anne Rice könyvnek se. Jó ez már nagyon OFF, lőjetek le, ha kell. :)
Blake
Amiről fingod sincs arról ne beszélj inkább..
A könyv hihetetlen siker volt és ezért fogtak bele a megfilmesítésébe te szamár..
Másrészről meg mi az hogy meggyalázza a vámpírokat??De komolyan??Ez milyen marhaság..
Sikerült megnézni a filmet és elmondhatom, hogy teljesen nézhető, sokkal jobb mint az első. Elég hűen tükrözi a könyvet, bár már régebben olvastam. Bellát még mindig nem kedvelem(illetve kirstent), pattison se jön be, színészi játékukat tekintve se volt vmi nagy eresztés, egyedül jake volt számomra hiteles. Lehet kövezni, nem érdekel, és mint pasi, ő se jön be.
A visítozás sajnos nálunk elmaradt, csak egy-két fiatal lányka volt (az egyik elég csúnyán nézett rám, amikor azt mondtam, hogy az elsőhöz képest nem nehéz jobbnak lenni, mert az egy sz@r volt:)), és kb a nézőtér fele férfi...na de ki érti ezt...:PIgen biztos mert csajjal mentek, de akit rá lehet venni, azt azért a hátsó szándékokon kívül, biztos érdekel valamennyire, akár bevallja, akár nem.
Sőt!QT meg meggyalázta a második világháború minden egyes hősét,ugye?!Mert amit összehordott a filmben kb olyan mint a zöld maki..
"Akik, pedig nem értik miért ekkora siker a könyv, valamint a film, azoknak elárulom, hogy azért mert ez elsősorban nem a vámpírokról szól (ezért nagy hülyeség összehasonlítani az Ann Rice féle semmitmondó történetekkel,és a múltszázadban megálmodott szemfogú, koporsóban alvó vámpírokkal)."
Ezzel a résszel váltál hiteltelenné, innentől senki nem veszi komolyan a picsogásodat. Először is a hölgy neve Anne Rice, s míg ő 1973-ban egy klasszikust alkotott az Interjú a Vámpírral személyében, addig ez a Twilight melette maximum paródiaként emlegethető. Ennek a borzalomnak a vámpír mítosza kimerül pár hosszú szemfogas hülyegyerekben, és a roppant gyenge könyvekből készült filmek egy nagy adag bénán előadott, csöpögős-érzelmes giccsparódiá torkollik, amitől egészséges érzelmű ember hányingert kap.
Ízléssel (illetve annak hiányával) nem lehet vitatkozni, de nem lehet egy lapon emlegetni a Twilight sagát a klasszikus Vámpírkrónikákkal. A köztük lévő különbség: MINŐSÉG. Az évek talán segítenek rajtad, de ne légy optimista.
Re: 171 "Ellentétben a Twilight könyvekkel , amelynek információ tartalma kimerül abban, hogy a szerelem jó és fájdalmas is egyben, és hogy a vámpírok csillognak a napfénybem." - amúgy meg ha neked ennyi jött le az egészből vagy nem olvastad a könyvet, vagy nem figyeltél oda, hogy mit olvasol. És ezeket a könyveket nem is az információ szerzés miatt olvassák az emberek, ahhoz ott vannak a tudományos jellegű könyvek.
Re: 173 "A könyv meg csak azért lett sikeres, mert látták az elő filmet, hogy ez a Pattison milyen helyes csávó, és ettől kezdve lett ez az egész (ok nélkül) sikeres." - Csak hogy tudd, a könyvek már jóval a film, előtt hatalmas sikert arattak, persze könnyebb vaktában lövöldözni, ahelyett, hogy vennéd a fáradságot és utána néznél a dolgoknak.
Re:178 Elismerem, hogy nem olvastam Anne Rice könyvet, a kijelentésemet az "Interjú egy vámpírral" c. filmre alapoztam, ezért lehet kicsit túllőttem a célon, de nekem valahogy nem volt nagy mondanivalója a történetnek, de lehet a könyveknek vannak.
Re:183
Már bocs de ha a kijelentésemből az jött le neked hogy elírtam "a hölgy nevét", akkor nem sokat érthettél meg az egészből, épp azt próbáltam elmagyarázni hogy ez nem egy klasszikus vámpírtörténet, és fölöslegesek az összehasonlítások már vámpírtörténetekkel, mert ebben nem ez a lényeg.
És tudod ízlések és pofonok különbözőek, de egyet magyarázz már el nekem attól, hogy te oda vagy a klasszikus vámpírtörténetekért én pedig nem miért lennél te kifinomultabb ízléssel mint más?
"Különben kémia szakos barátaim megmagyarázták, hogy logikusabb, ha nem égnek el, hanem csillognak a fényben."
Neked sem kell a szomszédba menned egy nagy adag hülyeségért. Segítek, vámpírok nem léteznek, de van egy több száz éve meglévő vámpírokkal kapcsolatos hiedelemvilág és fantáziaszülemény, melynek megvannak a maga szabályszerűségei. Csakúgy, mint a zombi kifejezés is társítható a lassú, rothadásban lévő élőhalottakhoz. Lehetnek vadhajtások, pl. zombi témában a 28 days later c. film fertőzöttjei, akik élnek és meglehetősen gyorsak, szemben az alappal. Ennek van helye az "irodalomban", mivel nem akar szándékos ellentmondást kreálni.
Erre itt vannak a csillogó-villogó meg félmeztelen testű bohócok és egy csipetnyi önkritikával sem rendelkező írónő. Meg vannak az érzelemszegény rajongók, akik sivár életüket akarják kompenzálni ezzel a nyáltömeggel. Vannak közöttük is a legrosszabb fajták, akik a konszenzuson alapuló vámpír mintát - ami pl. az Anne Rice sorozatban is jelen van - tartják szánalmasnak szemben ezzel a szörnyűséggel. Továbbá vannak a realisták, akik látják az idióta fanatizmust ami körülveszi ezeket a 'ZS' kategóriás ponyvaregényeket és hasonlóan nívós filmeket, és hitetlenkedve csóválják a fejüket az irodalom és filmvészet meggyalázásán.
Szakmabeliként ez az én véleményem, s így is már több szót vesztegettem rá, mint amennyit megérdemel. Csak tudjátok jól, hogy ez nem fog 40 évet túlélni; ennek a töredéke is elég lesz rá, hogy nyom nélkül kifakuljon az emberek emlékezetéből.
"az irodalom és filmvészet meggyalázásán."
filmművészet, elírás.
MissJ: Olvasd el a Vámpírkrónikákat, és utána kíváncsi lennék, hogy kezedbe vennéd-e még a Twilightot ... Főként az Interjú a vámpírralt és a Lestat, a vámpírt ajánlom; utóbbiból Broadway musical is készült Elton John közreműködésével. Ezekben a művekben is van rengeteg érzelem, sőt sokkal kifinomultabb, mint mostani rajongásod tárgya. Ezt én úgy mondom, hogy mindegyiket olvastam, sőt nagyon sok mást is. Ha rám hallgatsz egy nagyon jó könyvélménnyel gazdagodsz, és igazat fogsz adni nekem.
Oh és bocsássatok meg, de ezt még feltétlenül el kell "picsogjam", ugyebár ilyen kijelentésekből derül ki hogy az illető sem a filmet nem látta, sem a könyvet nem olvasta, de az észt azt ossza rendesen : "Ennek a borzalomnak a vámpír mítosza kimerül pár hosszú szemfogas hülyegyerekben ..." - már bocsi, de itt szó sincs hosszú szemfogakról :P
Rendben @kritikus meggyőztél, feltétlenül elolvasom a Vámpírkrónikákat nehogy már "érzelemszegény rajongóként, akik sivár életüket akarják kompenzálni ezzel a nyáltömeggel. " haljak meg, Szóval kössz szépem Mester!, de néha nem árt egy kis önkritika sem, tudod könyebb más szemében meglátni a szálkát ....
a könyvekben mellesleg szerintem nem annyira erős a vámpírvonal mint ez a szerelemdolog...de persze ki lehet röhögni ha vámpírok csillognak és hát miért ne röhögnétek ki... ez csak egy újfajta felfogása a vámpírosdinak...
cinizmus :S
Szerintem is szeresse akinek tetszik, csak igazából az a rossz előjel, hogy ilyen számokat produkál: A kapitalizmus úgy működik, hogy amit sokan néznek azt másolja le végtelen példányban, mert ugye a nagy bevétel az nagy bevétel. Szóval remélem pár év múlva már nem csak ilyen dolgokkal lesz tele a mozi.
látszik amúgy a gond, a ponyvát nem tudják sokan a helyén kezelni. Ennyi. A rajongók kezdték ezt, onnantól meg tényleg hatás ellenhatás lett. Ebben is brutál hasonlít a Potterre. Kiváncsi vagyok, hogy 5 év múlva milyen új könyv lesz ennyire felfújva.
Egyebkent ha vampirfilm, akkor sztem Murnau Nosferatuja, az elso Drakula (amit mar csak Lugosi miatt is illik megnezni minden magyar embernek velemenyem szerint), Werner Herzog Nosferatu- az ejszaka fantomja ami tenyleg szot erdemel a klasszikus elgondolasok kozul. Ha meg alternativ vampiros story (bar vegulis Herzog is eleg alternativan kozelitett, de azert Drakula grof ott is Drakula grof), akkor egyertelmuen az Engedj be! cimu gyongyszemet erdemes megemliteni, ami szerintem az utobbi par evben kimagasloan a legjobb film. Erdekes modon ott tudtak erzelmekrol beszelni a komolyabb klisek kikerulesevel.
A "ha nem tetszik ne nezd" hozzaallas pedig legalabb olyan idegesito mint egy hithu keresztennyel teologiai vitat folytatni (en hulye, tobbszor is megkisereltem). Miert ne bosszanthatna, h emberek rajongnak egy hihetetlenul pongyolan fogalmazott, szogegyszeru tortenettel megatkozott valamiert, amibol tortenetesen olyan filmet csinaltak, ami ugyanannyibol keszult mint a District 9. A latvany majdnem azonos.... Igenis bosszant, h sokakat csak az vesz ra az olvasasra, ha vmi elore megragott aztan visszahanyt tortenetet kapnak kezhez, borzaszto melleknev-hasznalattal, ultrapopulista kontosben. Zavar, ez van. Mar csak azert is megnezem, h joggal fikazhassam. Igen, fikazni akarom, mert rettentoen bosszant, h itt tart a kulturalatlansag.
Egy újabb film amin jó lesz aludni
lehúzos szar. idegtépő zene. full sablon jelenetek. totális szenvedés. túl hosszú.
végén már majdnem harakiriztem, de farkasemberek jóarcok.
Érdekes meglátás Human..Leírja a unobjektívitásod a témában..Mert ha egy rajongó leírja hogy tetszik neki azzal már Ő kezdte..hah..
Elmondom.Azzal kezdődik az egész,hogy sokan nem képesek magukat túltenni azon,hogy egy számukra semmit nem jelentő dolog nagy sikereket ér el,és ennek aztán hangot is adnak,kevésbé visszafogott stílusban..
Naná,hogy az akit megfogott a történet egy kicsit magára veszi és védi,hisz magáénak tekinti azt..
Ha elkezdenék tömegesen pocskondiázni egy általad kedvelt történetet,filmet,karaktert vagy bármi mást,szerintem az igazságérzeted felülemelkedne és védeni kezdenéd..
Ez ilyen egyszerű..
Én is így vok,ahogy mindenki..
Mellesleg engem a film nem igazán érdekel,de maga a történet megfogott,ezért is amikor selejtnek titulálják magamra veszem..
Javaslom a hét beszólásának a Tomsolo commentet
Hol van Penge(Blade) ilyenkor, amikor igazán szükség volna rá?
Respect.
[már rég kinn volt filmbuzin a pengés kép - a zerk.]
Ben: valamit nagyon benézhettél szerintem az előbb. Egyszerűen csak azt mondtam, hogy senki nem rohangálna körbe azzal, hogy osztja a twilightot, ha nem rohangálnának a rajongók, hogy ez a legnagyobb dolog mióta könyveket írnak. Hidd el, pont objektívan nézve látszik ez, meg az is, hogy nem véletlenül x korosztály kattant rá főleg (bár az idősebbek is páran), és most nem a félmeztelenségre gondolok, mert azzal semmi baj nincs a filmben. Rengeteg szarabb könyv van, mint a Twilight, rengeteg szarabb film is, azokat mégsem basztatja senki, soha nem termelnének ki 200 kommentet. Mint ahogy rengeteg jobb is, sikerek, mégsincs ekkora hiszti körülöttük.
Az meg, hogy itt a filmbuzin hány kedvencem oltották a kommentelők hadd ne kelljen már bemutatnom, mégsem személyeskedek szinte senkivel.
Sajnálom,nem akartam személyeskedni,csupán egy másik nézőpontot akartam ábrázolni.
Ben nem osztás -Human nem nyalás- de szerintem te nem vagy objektív, mert nem vizsgálod meg a körülményeket, amit Human is mondott, hogy leggfőképp melyik korosztály melyik korcsoportjának jön be ez a dolog. Ami azért valjuk be sokmindent elárul.
Egyébként én őszintén nem értem, hogy a twilight miért lett ekkora ász de csak arra tudok gondolni hogy borzasztó jó promóciónak köszönheti a sikert. Bementek a könyvesboltba milliószám sorakoznak a hasonló könyvek azokból mégsincs mozifilm.
Harry Potterrel azért nem említeném egy lapon, mert azoknak a könyveknek volt egy viszonylag civil életük, már megjelent az első 4 rész mikor kitört az őrület. (Legalább is én így emlékszem, az ötre már várni kellett és amikor megjelent az már nagy szám volt.) A Twilight erre lett teremtve lehet, hogy Kozsó ötlötte ki mezitláb szarvasgombateaiszogatás közben, Harry Potty nem sztárnak készült azzá vált, én lényeges különbségeket látok, és nem esnék bele a felületesség hibájába.
Könyv volt ez is könyv volt az is van má mostmá film is kis k...ök rajonganak érte ugyanaz, mih?
Na szóval...ÉN NEM TARTOZOM A SIKÍTOZÓS PICSÁK KÖZÉ...és NEM tetszett a film... Az első részt szerettem bár a bárány-oroszlános sztorinál már ott is a hányinger kerülgetett, de tetszett az a kurva könyv, úgyhogy kolléganőimmel elmentünk moziba, hogy na lássuk mit követtek el. Alapszituáció: rohadt sok 12 éves, remegő lábakkal...4-5 szem reszkető tekintetű pasi aki már az elején rosszul volt. Baromira sajnáltam őket, nekem eszembe nem jutott volna hogy a kedvesemet erre kárhoztassam.
Aztán kezdődik a film...itt sikonyászás nem volt, ellenben huhogás, hördülések sora az irritálóan sok hatásvadász húzástól (felső testek tömkelege, Bella éjszakai ordításai-azt hittem behányok).
Összességében végigröhögtem a filmet, vagy épp szentségeltem, hogy mennyire elszartak egy-két részt, illetve sorozatban meg akartam dobálni valami nehéz tompa tárggyal a többeket.
SUMMA: Nagyon nagyon szar volt!!!
A végén amikor volt a (vudjúlájktúmerrymiiiiohájlávjúBella) satöbbi rész nekiálltak tapsolni...Fejlövés!
Egy dolog ,hogy te mit vélsz valósnak a Dan Brown könyvekől és az egy másik ,hogy mi az. Több vallástörténész és tudós írt már könyvet,melyek már akár magyarul is elérhetők,arról,milyen balgaságok vannak ezekben a példában felhozott könyvekben.
kritikus: ha valóban kritikus vagy, akkor te sem a vámpírtémán lovagolnál, mert le kellett volna esnie, hogy ez mindenek előtt egy szerelmi történet. A továbbiakban pedig romantikus filmekből szemezgetnél, ha fel akarsz hozni pozitív példát. Ha pedig vámpírok nem léteznek, akkor teljesen felesleges azon vitázni, hogy mi az alapja, erre írtam, hogy nem fogjuk megúszni a klasszikus értelmezését a vámpírtémáknak, amit egyébként én is jobban szeretek. Csupán helyén kell kezelni az univerzumot. Attól, hogy láttam és némileg szeretem ezt a filmet, attól nem fog csökkenni a Nosferatu nívója sem a filmvilágban, sem nálam. Speciel ott figyel a polcomon a koporsós kiadás és tervben van az Engedj be! c. svéd vámpírfilm is.
Az Alkonyat egy átlagos tinifilm, azon belül pedig nem sok műfaj jöhet szóba, így popcorn film... kevés tini nézne meg művészfilmeket. Mint olyan pedig nem sok különbség van a minőségét tekintve, mint egy Transformers vagy G.I. Joe film esetében. Csupán más korosztálynak szól, és ahhoz a célcsoporthoz igazodott a történet is, és mint amatőr kritikusként és szociálpedagógusként kijelentem, hogy a fiatalokra nincs károsabb hatással, mint a hasonló korhatár besorolású Transformers vagy G.I. Joe, amiben egyébként kaszabolják az embereket. De ez is rossz példa, mert még mindig nem azonos a műfaj.
Lehet, hogy 10 év múlva már senki sem fog emlékezni rá. Na és? Akkor lesz valami más, ami rajongást vált ki a fiatalokból.A célcsoportot tekintve ez egy teljesen normális dolog, hogy rajong valamiért, majd kinövi, én is rajongtam 9 évesen a Jurassic Park-ért, meg egyéb filmekért, biztos neked is voltak olyan filmjeid, amiért rajongtál, az már egyéni vérmérséklet, hogy ki hogyan éli meg. De ha a korcsoport alapján (tinik), műfaj (romantikus popcorn) tekintetében te Anne Rice-t hozol fel ellenpéldának, akkor az azt jelenti, hogy van egy kis fogalomzavarod a témában, és nem vagy igazi kritikus, mert elfogultan nyilatkozol a témáról.
197 Ben
"számukra semmit nem jelentő dolog nagy sikereket ér el"
Az nem zavarna kb. senkit. Az egyetértés ott van az ellenzők között, hogy érdemtelenül éri el. Semmivel nem több mint bármely szerelemes sztori a vámpírokon és farkasokon kívül, sőt minden más szemszögből kevesebb is. Ez bassza a csőrt.
Ben tudod nem az a baj, hogy valakinek tetszik, és örül neki. Még az sem zavar, hogy nagy pénzt kaszálnak vele, mert hát mi másért csinálták volna meg.
Nekem nem tetszik, ez véleményem és ezt nem is rejtettem véka alá.
DE! Az, hogy emberek (akiknek olvasottsága kimerül a Twilight könyvekben illetve a Sailor Moon képregényekben) láthatóan olvasatlanul leszólnak olyan könyveket, mint például az Interjú a vámpírral, az némely embereknél kicsit lecsapja a biztosítékot. Ugyanezen emberek váltig állítják, hogy ezek a világon a legjobb könyvek, mikor az egész történet olyan egyszerü, mint egy szög, szépen beburkolva egy érzelemgazdag sztoriba. A nagymamáinknak is megvoltak ezek a kis történeteik csak azokban nem voltak vámpírok és "Romana" sorozatnak hívták őket.
kritikusnak teljesen igaza van. Borzalom.
Én egy finomhangolt, sikításmentes rajongó vagyok, aki tudja helyén kezelni a filmet/könyvet. A film nekem sem tetszett igazán, de jó képi világában látni a leírtakat (bár lehetett volna sokkal jobb is)
Becsülettel végigolvastam az összes hozzászólást. Néha mosolyogtam, vagy a fejemet fogtam, de összességében rendkívül jól szórakoztam.
Barakukk (204.), Te a szívemből szóltál, minden szavaddal egyetértek.
Amúgy régen olvastam olyan kritikát (már ha ez egyáltalán nevezhető most annak), ami ennyi hozzászólást eredményezett. Tartalékoljátok szerintem a muníciót, mert fél év múlva jön a harmadik rész bemutatója:)
A harmadik kötet az én fejemben nagyon látványosra sikeredett, így csak reménykedni tudok benne, hogy olyan rendező kezébe került, aki végre rendesen vissza tudja adni a könyv olvastán bennem megelevenedett világot.
@206 : Hát nagyon általánosítottál, ismét. Én olvastam az Anne Rice könyveket(vámpír és démon egyaránt) valamint J.R.Ward Fekete Tőr Testvériség sorozatát és még nagyon sok más e témában íródott könyvet. Mégis azt merem írni, hogy nekem jobban tetszett (angolul) a Twilight sorozat, mint a vérengzős, széttépős és stb.stb. történetek. Hasonló témában van egy érdekes könyvecske, ami szintén sorozat lesz az Evernight. Ajánlom sokaknak, abban kaphattok gyilkolászást és egy kis romantikát is. Bár! Ott is mehetnek napra a vámpírok. Ez persze nálatok kizáró ok. Nálam nem.
A Dan Brown könyvek nagyon nem ide vágnak, azok teljesen más témájú könyvek, amik kiválóak a maga műfajában.
Jelzem igen csak olvasott személynek számítok, bármely témában, ne tessék veszekedni velem az ízlésem miatt! :D
De! Kérdem én: mi a francnak van vita itt a könyvekről?
Mikor ez egy filmes topic és a filmnek köze nincs ehhez az OFF témához. Bár én is írtam elég offot most, de csak mert féligazságokkal akarjátok meggyőzni egymást.
@206: Gabesz83 "DE! Az, hogy emberek (akiknek olvasottsága kimerül a Twilight könyvekben illetve a Sailor Moon képregényekben) láthatóan olvasatlanul leszólnak olyan könyveket, mint például az Interjú a vámpírral, az némely embereknél kicsit lecsapja a biztosítékot. Ugyanezen emberek váltig állítják, hogy ezek a világon a legjobb könyvek, mikor az egész történet olyan egyszerü" ha ezzel rám céloztál akkor tisztázzunk már pár dolgot
1. olvasottságom nem merül ki a Twilight könyvekben
2. ahogy nálad kicsapja a biztosítékot az hogy 'leszóltam' az "Interjú a vámpírral" a film alapján - ugyanúgy nálam is kicsapja a biztosítékot az hogy egyes emberek olvasatlanul leszólják a Twilight-ot a film alapján.
3. egy szavammal sem állította azt hogy "ezek a világon a legjobb könyvek"
4. minden lehet nagyon egyszerű és nagyon bonyolult csak nézőpont kérdése.
-Szóval, ha be akarsz szólni nekem akkor legyünk pontosak oké?
Engem csak az zavar, hogy azért mert valakinek tetszik a Twilight, egyesek már rögtön arra a következtetésre jutnak, hogy az illető és akkor most idézek:
"tinilányoknak ...Tipikus csordaszellemű közönség"
"totál meleg dolog lett ez az egész Twilight Saga"
"emós vámpír sikoltozós idióta"
- akkor itt van egy objektív, cseppet sem személyeskedő megjegyzés humantól "még nem vagy 14 éves sem? Bár az írásodból sejthető volt"
"egyeb esetben semmivel sem vagy szellemileg fejlettebb mint a "12-15 eves lanyok".
"valamelyik korábbi rajongó helyesirása mutat azért elég sok mindent a célközönségből. Szánalom."
"Basszus, ha ilyen gyerekem lesz, inkább vizbefojtom."
"Komoly emberek nem csinálnak ilyet"
és még sok más hasonló, akkor kérdem én komoly ember nem néz horror filmet sem? - mert az akkor skizofrén gyilkos lesz netalán???
-nem értem miért lenne valaki szellemileg retardált azért, mert egy bizonyos típusu könyvet vagy filmet szeret? mert azért ha jól tudom, ha nem akkor javítsatok ki de egyelőre Anne Rice és J.K.Rowling sem kapott még irodalmi Nóbel-díjat vagy igen?
Szóval, ne vegyünk már mindent egy kalap alá, és ne hasonlítgassunk már össze más-más műfajba tartozó dolgokat.
egy személyeskedésem volt, mert az már nagyon gáz. Ezért fogalmaztam úgy, hoyg többnyire.
Hát ha a kommentemből csak ennyit értettél meg hogy komoly emberek nem csinálnak ilyet akkor eléggé kételkedem benne hogy bármilyen könyvet megértesz hogy miről szól Vagy pedig nagyon bugyutának kell lennie annak a műnek A twilight sagat ugye érted hogy miről szól?
Azért megkérdezem: Mire mondtam hogy nem csinálnak ilyet komoly emberek ?
(bazz tényleg ennyire nem tudnak az emberek szöveget értelmezni és? vagy csak nem akarnak?)
Hagyd rá Ulquiorra...
Én már feladtam.
A twilight nem vámpírköntösbe bújtatott romantikus ponyva hanem mestermű, és mint kiderült nem csordaszellemen alapuló hisztéria veszi körül, hanem "visszafogott" rajongás. Nem a 14-17 éves lányok a célközönség, mert a barátom barátja, aki fiú látta és tetszett neki.
Twiligt.
A nők mindig is elégedetlenek az életükkel,a kapcsolatuk éberségével.
!Igy szivesen kipróbálnák egy túlvilági figurával(vámpirral),hogy milyen.!
Julie Delpy(remek filmkészitő lett,lesz)filmjében is mutatta,hogy ő neki(k)egyszer csak az erejük elfogy az igazi keresésében,és aki ekkor nyit be az életükbe,az lehet egy mutáns is:)
jó csak vicceltem,de nem foglalkoznak a partner tulajdonságaival.
Én ebbe láttom a könyv és a film erejét és bázisát.
A nők remekül elmerülnek benne,ebben a randiban.
Most hogy a film olyan szar lett a közönség szerint,mint a bűn,az nem érdekli a készitőket.max nem teljes az öröm.
kiváncsiség rekordokat dönt.
férfiak esetleg.da vinci.nők.twiligt
Twilight-igy helyes
Kristen Stewart karizmatikus csaj,nem véletlen hogy ennyien tudnak azonosulni vele.
Az első rész kitartó bombája és süllyedése.
Pattiszon egy új fej a lányoknak.
De az alkotók iszonyú gyengére csinálták a filmet a mai mezőnybe.
DAKOTA FANNINGÉRT kár,persze a megasiker még több szerepet ad,egyébként se kell neki könyörögni.(Secret life of bees)
Tegnap megnéztük barátnőmmel az első részt és már értem hogy miért rajonganak a cuccért ennyire.
Mondjuk az más kérdés hogy számomra ez a nézhetetlen(neki tetszett) kategória volt, 20 perc után kapartam a falat, de most már legalább értem hogy mit szeretnek benne ennyire egyesek.
Nem kell leszólni a filmet amíg nem olvastad a könyvet szerintem.
#216
filmbuzi.hu az oldal címe, csak nem hogy azért, mert filmekről beszélünk és nem könyvekről?
ON: elég volt a trailer számomra, hogy tudjam mire megy ki a játék, szóval a "marhára felejtős" tábort gyarapítom :)
Tudjátok mit ennyi leszólás után feladom, gondoljon ki mit akar, mert bármit is próbálok mondani az esélytelen mert minden szavamat kifordítják,itt úgy látszik minden vagy fekete vagy fehér. Tehát, akkor
Twilight = sikítozó, őrült p***ák (emó is?)
vámpír = Drakula, Lestat
romantika = (500) Days of Summer, 2 Days in Paris
És köszönök szépen minden "kedves" jelzőt nektek, de inkább nem fogom viszonozni, mert én nem ítélek el egy embert abból hogy történetesen tetszik neki egy film vagy egy könyv, ugyanis biztos vagyok benne, hogy azonkívül még sok más könyv és film is tetszhet neki.
Arról pedig, hogy egyesek hogy reagálnak dolgokra, pl. hogy egyes rajongók hogy reagálnak a Twilight-ra, arról szerintem, sem a könyv, sem a színészek nem tehetnek.
Még csak egy javaslat: Human, ha legközelebb twilight-os topicot nyitsz, azt is odaírhatnád, hogy 'anti-twilighterek előnyben'
Kedves MissJ,
Mindenkinek meg lehet a vélemyénye. Az, hogy többen vannak azok, akiknek nem tetszik a film, nem jelenti azt, hogy "anti-twilighterek" előnyben. Lehet csak tényleg ennyire rossz volt a film... Erre nem gondoltál? A fórum hangulatát az aktuális film minősége alakítja ki 90% ban. Csakazért, mert neked iszonyat bejött ez a "szenzáció" nem fog mindeki tapsolni a filmnek.
A fanokról alkotott véleményért meg ne miket okolj. Azt a saját "szurkolótábor" alakította ki saját magáról. Elég szegényeset.
Olvasgattam a véleményeket és nagyokat mosolyogtam, hogy állandóan a tiniket le hülye kis picsázzátok stb. és szinte állandóan csak fiúk hurrogják le ezt a filmet. Mindenki elfelejtette már, hogy Ő is volt kis hülye tini...??!!, csak akkor más volt a módi, másra és máshogyan gerjedt, illetve grejesztették a népet! Nem emlékszetek lehurrogós nagy fiúk esetlegesen nagy lányok, hogy milyen zizik voltatok Ti is tininek....??!! Kérdem én, hogy mi az alapvető nagy különbség van a Batman, Pókember és a Twiglight között????? Semmi! A régebbiekben is a kemény jó testű, különleges képesséű férfiak voltak, akik a világot akarta megmenteni,illetve leginkább A NŐ védelméért tettek meg mindent.Nincs új a nap alatt.
Ugyanez a szitu, csak már annyira felnőttünk, hogy ezzel egyesek nem tudnak azonosulni. Ez nem is baj,mert a felnőtté válás ezt jelenti, de akkor hagyjuk a mai tiniket békén,hogy Ők is nyugodtan kiéljék a hülyeségeiket, kivihogják és kiolvadozzák magukat, mert ez az élet rendje és most ez a menő! Ez szerintem nem olyan bonyolult!Nem kell erre elmenni a barátnőddel, hogy végig szenvedd, hogyha már előre utálod az egészet,mert biztos vagyok benne, hogy a barátnőjével szivesebben menne. Van még elég csöpögős szerelmes film a moziba, hogy utána nyugodtan le tudd venni a lábáról....
Egyébként mindenkinek ajánlom, hogyha a mozi egy könyv alapján készül, akkor érdemes előbb a könyvet elolvasni,mert nincs az a producer és rendező,aki mindent hiánytalanul visszatud adni, el tud meséltetni a filmben. Ráadásul az olvasás sokat segít az önálló képkialakításban,képzelőerőben, növeli a kreativitást és a szókincset is.
Mindenkinek további jó szórakozást kívánok mindenféle filmhez:)
Én is megnéztem a filmet, már régóta vártam rá. Mikor először hallottam a könyvről, nem akartam elolvasni, úgy voltam vele,hogy nem érdekel ez a hülye vámpíros történet...aztán egyik ismerősöm odaadta a könyvet...azóta már az első 3 könyvet elolvastam. Nekem nagyon tetszik a történet és a filmek is jól sikerültek eddig. :) A könyvek közül eddig nekem a 2. a leggyengébb, és ehhez képest szerintem egész jó filmet hoztak össze belőle. Igaz 1-2 dolog kimaradt...1-2 jelenetet az első könyvből vettek, de hát csak így tudták megcsinálni,hogy mindenki számára érthető legyen a történet.
Volt benne pár félmeztelen jelenet, nem tagadom, de legalább nem ők találták ki,hanem a könyvben is így történik...az meg hogy a "tinik" sikítoznak...ez alap... ha nem is mindenkinek, de a legtöbb embernek fiatalabb korában voltak híres "szerelmei" ... ez most is így van
És ha valaki nem érti mi a szerethető Edwardban vagy Jacobban...olvassa el a könyvet, és lehet megérti. :P
Szerintem mindenképpen megéri elolvasni, jó történet...;)
Ok. Elfogadom, hogy a film a rajongóknak készült. De Szvsz ha egy film önállóan (gyk: könyv és/vagy képregény ismerete nélkül) nem állja meg a helyét, akkor ott gond van. Sokan a könyv miatt szeretik a filmet, és nem magát a filmet.
ALIEN, a magam részéről, előbb éáttam az első filmet, mint olvastam a könyveket. Akkor még nagyon gyerekcipőben járt nálunk a saga, senki se ismerte a filmet. Egy barátnőm ajánlotta, aki tévedésből ült be rá. Megnéztem. Beleszerettem. Elolvastam. Túl romantikus lennék? Mindenesetre, és az elsőt értettem, a másodikat meg... Érteni fogom, ha csönd lesz a moziteremben. :P
Ja, és hogy ne érhessen az elfogultság vádja, nekifeküdtem Anne Rice műveinek. Ha már a Hamilton köteteket végigrágtam...
Bocsi az OFFért!:)
Én már csak egy dolgot nem értek, a kommentek alapján három féle ember van, egy, aki szerint a twilight úgy szar, ahogy van, kettő, aki szerint a könyvek jók, de filmek szarok, és három, aki a filmért és a könyvért is rajong. De ebből a megoszlásból hogy a francba jön ki rekordnézettség?
én is megnéztem.... DIREKT, hogy legyen alapom. Nagyon Nem tetszett. könyörgöm.... a jelenetek, meg a vágások, ezt így hogy?! így bárki megcsinálhatta volna (akár az egyik szereplő is, ha már a színészi képesség a minimumra van csavarva, maradt volna plusz energia rá..) és nekem Még Mindig azzal van a bajom, hogy Ezt b. komolyan veszik az emberek (inkább a fiatalok) Nagyonnemkéne. Pontoznom se. Ez van.
a vitába nem kívánok beszállni. a filmet megnéztem, a könyveket nem olvastam.
részemről a film következő: az első másfél óra (de az első mindenképpen) egy unalmasan, dinamikátlanul felépített, tiniknek összepakolt, erőltetett limonádé. ez a feketeleves. a negyedik negyedre, tehát az utolsó félórára mégis sikerült kicsit összeszedniük magukat. kimozdultak végre az otthon/suli/erdő vonzáskörzetből is. meg egyáltalán.
annak aki a könyvet nem olvasta, szinte nulla háttérinfója van a valós érzelmi háttérről, így teljesen zavaróvá válik a film min. első egy órája. unalmassá,lassúvá és feleslegessé. 1szerűen kiborító és teljesen hiteltelen mind Edward félperces búcsúzkodós lelépése (ugyanmár..), mind Bella éjszakai sikítozós hisztériája (ez nem volt erőltetett?). azonban mégis a legzavaróbb, h olyan szerencsétlenül darabosan vannak egymáshoz kapcsolva a történetrészek és olyan rossz arányban, h ez teljesen hazadobja az egészet.
a abszolute holtpont után (Bella, Jacob, nyomigyerek a moziban), elkezdődik valami dinamika. van vagy félperc vérfarkas akció, Jacob gyerek is kimutatja a fogafehérjét (hehe, bocsi), de h ne ironizáljak, tényleg érzékelhető valami jelenlét a vásznon, nem csak a teljes likőrös enyészet. ezt kellett volna erősíteni és akkor nem csak a szteroidos felsőtest miatt sikítoztak volna a csajok a teremben. mondom, az utolsó kb félóra nélkül meg aztán még ennyit se lehetne felhozni.
az arányok megfordításával (egynegyed limó, a java pedig sztori és akció) akár még létjogosultsága is lehetne a hypenak. így sajnos nincs. 5/10.
szerintem állati jó a film is és a könyv is. Nem értem mért kell leszólni azokat, akik szeretik.
Hahó, emberek, ha nem tetszik, nem nézed, nem olvasod! Azt sem értem, hogy olyanok mért mondanak bármit is róla, akik nem olvasták el/nem látták...
Mi lenne ha elfogadnánk azt, hogy nem szeretheti mindenki ugyanazt? Összedőlne a világ?
Ja és amikor azt mondják, hogy ezt így bárki megcsinálhatta volna... azt nagyon utálom.oké, lehet, hogy más is meg tudná csinálni, de ennyi erővel azt is mondhatnánk, hogy a filmek baromságok, hiszen bárki el tudná játszani őket, nem? És nekik sem volt olyan könnyű összehozni. Nagyon kemény munka lehetett.
És Mesinek totál igaza van.
Fogadjátok már el, hogy mindenkinek más tetszik!!
Egész véletlenül félbetegen sikerült beülnöm egy teljesenbeteg csaj jegyével a premierre szintén félbeteg barátnőmmel. Az első 3 percben iszonyú jól szórakoztunk, sírtunk a röhögéstől, csak akkor ránk szóltak, hogy kussoljunk már végre. Innentől csak hangosan szipogtunk a romantikus jeleneteken, meg untuk a fejünket, de nagyon nagyooon...
Robert Patiszon azt mondta, h szerinte ez nem is csajos film, tök sok benne az akció, nincs benne romantika sem. Háááát... Egy széles vödör elfért volna a vászon alatt.
Nem értem Bella miért nem mosolyog egyszer sem a film alatt. Csak ilyen fura szemöldökfelvonós grimaszra fut tőle, ami azért elég ijesztő.
Jacob egész nevetséges ezzel a sok izommal, Edwardnak meg olyan a szeme, mint aki vagy 100 éve nem aludt (haha), de azért viszonylag jól néz ki. Jasper meg nagyon jól néz ki, csak keveset van. :)
Az egész akció része borzasztó unalmas volt, a párbeszédek nevetségesek, ahogy a vérfarkasok is, és a filmnek nagyon nem akar vége lenni.
én már ha odamegyek egy csajhoz előtte megkérdezem, h látta -e ezt a fost és ha igennel válaszol akkor továbbállok, kurva sokat elmond róla ha látta és még tetszett is neki, az IMDB-s 4.6 os osztályzat túl sok 3 fölött minden áldás ennek a ...filmnek
Nem lennék a helyedben.
Imdb - n azért az a 4.5 egy olyan osztályzat, amely jól szemlélteti, hogy ez a film tipikusan az a film, amit vagy utálnak vagy imádnak. Nézd meg a rating adatokat
6,888 21.0% 10
12,208 37.2% 1
A kis tini ribik tarjták életben a mozikban is. Amikor msnen egyik partneremnél megláttam a " Jajj én is szeretnék egy Edwardot. Szercsi Edward (L)" kiírást a falat kapartam, komolyan ez már vicc.
[ismételgetted a többször lelőtt poént - a zerk.]
sry, 100 körül meguntam a magasröptű filmkritikahozzászólásokat, addig pedig egyszer sem szerepelt a szóban forgó poén :)
imdb osztályzat viszont még csak 500-szor szerepelt, így megkímélek mindenkit az 501ediktől ...
Ezen felröhögtem hangosan [ezer éve filmbuzira kirakott kép penge vs twilightos - a zerk.]
Megnéztem a filmet, de nem ért meglepetés. Az előzetes mindent elmond a filmről kivéve az utolsó percekben levő slusszpoént amin akkorát röhögtem, hogy szinte leestem az ágyról. Merthogy poén az egész. Legalábbis így látom. De valamivel bolondítani kell a mai tiniket is. Mert ahogy egy éles szemű kritikus látja: ők uralják a világot. Tódulnak a mozikba, hogy láthassák a falfehér, agyar nélküli vámpírbálványukat és a plátói szerelmét: a karcsú és érzelmekkel teli Bellát. Viszlát Dark Knight, Pókember és más „klasszikusok”. Gondolom evidens hogy a rajongók hatalmas százalékát a 13 – tól 18 éves korosztály teszi ki. Most ez a trendi. – Mi a kedvenc filmed? – Twlight. Mer’ olyan romantikus.
És mi van a filmben amiért annyira döglik minden lány aki vet rá legalább egy pillantást? (Hatalmas tisztelet az igen kevés kivételnek) Olyan csókjelenet, ami közben Bella akkorákat nyög hogy egy pornósztár is megirigyelhetné. Na jó ez egy kicsit túlzás. Viszont nem lehet túlzásnak nevezni azokat az ágyban forgolódós részeket, amikor Bella úgy visít elvesztett szerelme után, mint egy leölés folyamatában levő anyadisznó.
Miben merül ki a vámpírok vámpírsága? Falfehérek, nappal is járnak kelnek, van valami természetfeletti képességük és akkora pofont tudnak kanyarítani, hogy a falon kötsz ki tőle. Plusz, gyorsak. Drakula forogna a sírjában ha tényleg létezne, hogy miféle csúfot űztek a fajtájából. Hiába, egy hatalmas fantázia és Hollywood szépen át tudja alakítani a drága Erdélyből származó vámpírjainkat.
Plusz a bivalyméretű farkasok, vagy werewolfok. Kinek ahogy tetszik. Ember formájukban valamilyen szinten kigyúrt pasik akik látszólag nagyon élvezik felsőtestük villogtatását és a filmben úgy tűnnek mint valami titkos társaság, aminek tagjai folyton buzulni járnak.
Marad az antiszociális lány aki a két ősellenség világának közepén ragad és az egész film alatt azon rágódik hogy hová csapódjon. Mindenki aki szerelmes lesz belé, veszélyt jelent számára. Mindkét táborból van aki meg akarja ölni őt (poor girl) ezért mindig meg kell védeni. Hiába na, veszélyes világban élünk. A többi szereplő a filmben le van szarva nagy vonalakban. Edward karaktere is úgy tűnik fel a film nagy részében mint egy kifejezéstelen arcú árny, ami folyton elmosódik, mert ugye Bella képzelete is ingadozik a két világ határán. Mi lesz ebből júniusra, amikor is megérkezik az újabb adag bonyodalom az Eclipse személyében?
Meg kell nézni a filmet. Csak a miheztartás végett. Hogy lássuk mitől döglik a légy. És hogy ne meresszünk értetlen szemeket az oly sokszor elhangzó Bella és Edward nevek hallatán. És, hogy hozzá tudjunk szólni a hatalmas vitákhoz, ami ezt a misztériumot próbálja fejtegetni. Merthogy senki nem érti igazán. Mára már a a seprűn lovagló varázslótanonc is kezd egy kissé elhalványulni. Már csak 2 film és azzal a csillaga le fog áldozni. A köztudatban legalábbis. Így lesz ez a vámpírokkal is. Egyszer talán.
Még csak annyit hogy nyugodtan kijelenthetjük: változik az értékrend. Már nem a szőke herceg kell eljöjjön a fehér lovon, hanem a sápadt vámpír, vagy éppen a fedetlen felsőtestű farkas. Érkezik a vámpír farkasháton.
Nem értem ezt a tinizést.. mi az, hogy célcsoport? Meyer leült a gépe elé, azt nosza, írok vmit a "tiniknek"? No-no, csak így alakult. Na persze a siker után már rájuk alapoztak, mert rájuk lehet:). Én ettől megyek a falnak. Akkor én már meg sem nézhetem? Vagy szégyelljem magam (mert már ott tartok:), ha érdeklődést mutatok dupla (majdnem tripla) annyi idősen? Már a lányregényezést sem értettem. Anyukám anno ugyanúgy falta a pöttyös könyveket, mikor én, pedig már ugye asszony volt. Miért kell általánosítani, skatulyázni? Na mindegy...Ezt nem lehet elkerülni.
Vélemény: Tetszett a film. A második jobban. És hogy miért? A zene magával ragadt, közben izgatottan vártam, hogy mit hoznak ki a könyvből, belemélyedtem a történetbe és nem a hibákat lestem. Nálam a hangulaton múlik minden, hogyan kerülök oda a filmhez, na meg a befolyásoltságon, mik az előzmények, kitől mit hallottam. És akárhogy próbálom, nem tudom a hallott kritikákat kirekeszteni. Ezért tisztelem a párom, aki mindig úgy megy be egy moziba, hogy még a tartalmát se olvassa el a műnek. Én sajnos túl kiváncsi vagyok.
Aztán pölö imádom a monty python szerzeményeket, ha olyan a napom, de totál fáradtan egy nehéz nap után nem mindig tudom követni brian életében felmerülő csavaros poé na jó, azt azért mindig értékelem:), még fáradtan is, de van hogy más műfajt néznék szívesebben. Továbbá nektek nincs olyan, hogy egyik alkalommal bénának érzed a filmet, de ha olyan barátoddal nézed meg, aki pl. beavatott az életedbe, kevésbé kritikusan szemléled, hagyod magad a hatása alá kerülni, csak a szórakozásra gondolsz közben? Máris más, nem? (Bár lehet, csak igénytelen vagyok...)
Én úgy érzem bizonyos szempontból fikázhatnám, másrészt dícsérhetném a New Moon-t, ha kielemezném (amihez nincs se képzettségem, se tehetségem), az összhatás számomra mégis klassz volt. Szívesen megnézem újra. (Azt azért hozzáteszem, hogy a mozifeeling az kiesett, mert az otthon melegében volt szerencsém végignézni e történetet.)
Simám el lehet dönteni előre kiknek írsz, na jó, nagy vonalakban, ahogy a filmbuzit sem 50 éves filmsznobok olvassák :)
Megnéztem az elsö filmet. Okés,volt nézhetö, nem volt izgi, a vámpirok ragyogtak a fényben, másnap már nem is emlékeztemrá. Eltelik egy kis idö és azt látom hogy emberek ezen a forumon erröl a filmröl beszélnek meg hogy a tini csajok hogy szeretik.. wtf?? megkérdem 13 éves hugom lés meséli 2 hete megnézte az elsö részt és megvan neki dvdn és 20 x látta. wtf?? átaludtam egy évet? mikor lett ez ekkora siker? folytatása van???????? De télleg mikor kijött az elsö rész én aludtam vagy télleg ekkora siker volt ?
Robert Pattinson csúnya.
ennyi:D
Ugyanmár, kiscsajoknak teccik! :)
A történetem ott kezdődik, hogy megnéztem az első részt, mivel annyira "rajongott" körülöttem érte mindenki, és még elmaradottnak is éreztem magam, úgyhogy belefogtam, véleményt kell alkotni. Hát gondoltam ennél a könyv csak jobb lehet. Beszereztem mind a 4-et e-bookban(+midnight sun).
Két hónapja beteg lettem, antibiotikumok hatására egy hét alatt kiolvastam a könyveket. Életem legdepressziósabb hete volt(és azt kell mondjam, hogy nem tini-érzelmeket ír le a szerző, ezért aztán ilyen szempontból még nagyobb a paradoxon húzódik a film és könyv között...). Így aztán teljesen egyetértettem egy kritikát olvasva a 2. filmről, miszerint: "Kinek ajánljuk?
-Rajongóknak
-Mazochistáknak"
Hogy miért beszéltek itt sokan a könyvről tudatosan vagy sem, azért mert elhagyhatatlanul összefonódik. Sajnos azt kell mondjam, hogy más adaptációkhoz képest(!) itt egészen jól követi a cselekmény a könyvet, probléma tehát a könyvekben keresendők... A 2. rész a mélypontja az egésznek, egyértelmű, de a 3. könyv végén és a 4. könyv harmadánál úgy vertem a fejem a falba mint amikor a South Parkban Rinatiolt írnak fel a gyerekeknek, mivel "megvizsgálják", hogy FHR-esek-e, és Kenny a felolvasás közben folyamatosan veri a fejét a falba. Bocsi, ezt csak az tudja aki látta, de ennél jobban nem tudom leírni a helyzetet. Ezek a pontok feledtetnek egyébként érdekes dolgokat(pl. Carlaisle vámpírként hogyan tud ugye orvoként dolgozni), és hitetlenné teszik az előtte 200 oldalban tárgyalt elvileg mély érzéseket.
A második filmet kamerásban néztem meg, és azt kell mondjam ez volt az első film, aminél nem zavart, mert semmi élménytől nem fosztott meg. XD
És ez volt az első film, aminél többször arra lettem figyelmes, hogy azt számolom, hány perce tart már a jelenet.
A napokban pedig megnéztem az első részt rendezői audiokommenttel. Ne hagyjátok ki :D A rendező, meg a két főhős dumál végig, élvezhető volt, mivel látszik mennyire fogta meg őket a sztori, ha egész idő alatt Robertnek az a legnagyobb problémája milyen buzisan néz ki a szedett szemöldöke, a rendezőnő szerint pedig kristen fantasztikusan csúszott el a jégen. ;)
Bocs az ömlengésért, ha túl sok az off, megértem hogy törlöd.
Peace.
Hello mindenkinek..
Én megnéztem moziban a 2-t.. Azt hittem én is hogy teenagerparty lesz... de mikor belibbent az előttem levő sorba két 35 körüli pasas kicsit meghökkentem.. szinte végigröhögtem a filmet, mert csak az ő reakciójukat tudtam figyelni.. Mindkettő úgy meg volt hatódva.. biztos mélyen érintette őket a dolog..
Egy haverommal néztem amúgy.. ő végig anyázott, hogy hogy lehet ilyen genya szerepe egy csaj főszereplőnek.. Jacob helyébe már karóba húzta volna.. ;)
Csak ennyit akartam a korosztályokról..:)
És normális kritika nem is lesz róla? Kíváncsi lennék egyre tőletek. :P
Végre én is láttam a filmet. Szeretem a könyveket, az első film tetszett, de a NM nagyon gyengére sikerült. Üresnek érzem, nem fogott meg semmi a filmben, unatkoztam. Az viszont szerintem kifejezetten jót tett a filmnek, hogy Edward karaktere keveset szerepelt. Egyedüli pozitívumként ezt tudom megemlíteni. Nálam 3/10.
Szerintem rohadtul nem meglepő, hogy ekkora a bevétel. Egyáltalán nem vagyok meglepve. Hát nem zseniális húzás, hogy egy sikerkönyvet, amiért odavannak a tini lányok és még a fiúknak is bejöhet, megfilmesítünk, és a mostani generáció pasiideáljait rakjuk bele? Na ezért olyan sikeres. Ezekben a körökben kiröhögnek, ha azt mondod, hogy rosszul játszották a szerepet, unalmas volt, monoton. Kiröhögnek és azt mondják, hogy ugyammátökhejesekafijúúúúúúk. Na ennyit erről. Mellesleg nekem ami tetszett az csak a Volturi klán volt, és a farkasok. Ők lazán nyomták, és úgy éreztem, illett is a szerephez.
K...a szar ez a film.
Szerintem sem meglepő.Miért lenne nem az? Hiszen most már mindenkit megfogott az Alkonyat-láz.Akit nem,az meg azért mondja mert kiivétel akar lenni.Ennyi.
Pusz:Orsi
lmao twilight