Avatar

írta human, 2009. december 29. 4:10, 896 hozzászólás

Egy dolog biztos, Cameron marhára nem a forgatókönyvön kotlott a Titanic óta eltelt tizensok év alatt, sokkal inkább a technológián. Ez meg is látszik az Avataron, hiszen egy hatalmas techdemo az egész, de abból rögtön olyan, hogy a Transformers 2 nem tudja hova bújjon.

Avatar írás

Vagy lehet pont az a baj, hogy ennyi ideig csiszolt minden párbeszédet? A spontaneitás tovatűnt, csak ez a hígított mese maradt. Olyan az egész, mintha egy Karl May regényt scifisített volna valaki. Ó, nem indiánok vannak, hanem kék lények, akik harmóniában élnek a természettel. Itt jelenik meg az emberiség, kitermelni valami baromi sokat érő kőzetet, miközben a földön már semmi növény nincs. Ez jól hangozhatott amikor beleírták, csak hát akkor az oxigén meg az étkezés meg ilyesmivel vajon mi van? De ez valójában nem lényeg, bár Al Gore bólinthatott pár helyen.

A legrosszabb az volt, hogy mindenki ennyire kettődés. Semmi árnyalat sehol. Ott vannak a gonosz fehéremberek, vagyis égből jött emberek. Velejéig romlott mind, legalábbis a vezetői pozíciók közelében, erőszakkal vagy közönnyel akarják megszerezni ami nekik jár. Aztán ott van ez a csodálatos, szerethető bolygó, "föld anyával" és fantasztikus lényekkel. Egy percre sem lehetett átérezni a főhős vívódását, hiszen két perc alatt kiválasztható a jó oldal, és az emberek nem tudnak meglepetést okozni a cselekedeteikkel. Kivéve a tudósok, mert ők még jók lehettek.

A legjobb pedig az volt, hogy teljesen felfedezős a film, a legapróbb dolgoktól kezdve haladunk szépen lassan a Pandora-torta felfalásában. Meglepően nem blockbuster az egész, hanem ilyen természetfilmes néhol. A karakter narrálja a történéseket, miközben szépen lassan megtanulja a Na'vi lét apróságait. Hogy aztán próbák után be is fogadják maguk közé. És itt jön be a technikai csoda. Mivel tudod, hiszen előre dicsekedtek vele, egyszerűen el sem hiszed, hogy ez a növényzet CGI, eláll a lélegzeted a lebegő szigeteknél. Ahogy a Na'vik is már-már valóságosnak tűnnek, bár a színválasztás ebbe az illúzióban necces kicsit.



A megvalósítást lehet csodálni, de a film sajnos túl egyszerű lett. Nem vártam minden sarokba egy meglepő fordulatot, sőt, de ezt nem akció-sci-fi-kalandnak kellett volna árulni. Kár, hogy a harc nélkül nem lehetett eladni. Akkor egyszerűen nem mentek volna el ennyien, hogy hozta volna vissza a pénzt egy bolygó megismerése igazi konfliktus nélkül, ha most a beilleszkedést lekicsinyítjuk? Sehogy. Meg hát nagy konfliktus nélkül filmet csinálni—.

Avatar értékelés

Hát ez 7/10-es moziélmény lett, de többet nem tudok adni. Semmi nem vesz rá arra, hogy akármikor újranézzem a közeljövőben. Lehet ebben benne van, hogy ennyit vártunk Cameron mester új munkájára. Tulajdonképpen minden beváltott az ígéretekből, nem rémlik semmi nagyot mondás, de mint film nem volt elég.

További információk: az írást tényleg human követte el.
Ha jobban érdekel a téma, akkor nézz körül errefelé:
Megosztanád a bejegyzést?

Eddig 896 hozzászólás érkezett!

29martin93 2010. 01. 15. 21:18

Én nem vagyok egy nagy film szakértő, de ahogy olvasgattam a hozzászólásokat , megnézném ha ezeket megmutatnánk Cameron-nak , és mit válaszolna rá! Na mindegy nekem nagyon tetszett a film és nagyon sokszor megnéztem! De mondjuk engem elsőre a látvány lenyűgözött, másodszorra meg a történetet értettem meg , harmadszorra meg már tökéletes volt megnézni a látvány és a történet miatt!Erről ennyit!

Kóczy 2010. 01. 16. 1:06

"...de ahogy olvasgattam a hozzászólásokat, megnézném ha ezeket megmutatnánk Cameron-nak , és mit válaszolna rá!..."

Mivel Cameron elég régóta van már a filmszakmában, így tudja, hogy olyan film talán sosem fog készülni, ami mindenkinek tetszik, így vélhetően nem szólna semmit. Illetve valószínű nem szólogatna be azoknak, akiknek nem tetszett a filmje. Ő megtette a dolgát, elkészítette a filmet, ami a nézők egy részét elgondolásra készteti, míg másoknak a látvány tetszik csak, és vannak akiknek nem tetszik a film.

kaki bá 2010. 01. 16. 15:04

James Cameron több mint tizenkét év múlva végre belekezdett a film forgatásába. Sok sikereses filme volt pl. Titanik, Terminátor1-2 és még sorolhatnám. Jó volt viszonylag az egész film egy ütős kis látványos akció film de mégis azért egy kicsit többet vártam Camerontól. Ugye mindenki látot már jó sok akció filmet és ez is viszonylag ugyanaz mint a többi utólsó pillanatban mindig megmenekül a főhős meg stb. De azért elég látványos volt főleg 3D-ben. Meg az is szokványos hogy ugye a főszereplő mindig a jó fiú meg minden.

Amikor szétlöték azt a nagy fát ahol a Návik éltek akkor én azt hitem, hogy vége a filmnek mert szétlöték a fát és akkor elhallgatott a zene sötétség és gondoltam magamba, hogy majd lesz második rész közbe meg nem mert ugye utána még jó félóráig csavarodott a történet. Végét nagyon meguntam amikor Jake és Neytirir a tábornok ellen küzdöttek.
Értékelés:
Én 9/10 adnék a filmre a látvány kitünő volt meg az egész nagyjából jól megvolt csinálva főleg az akció jelenetek arra nagyon oda figyeltek, bár a jó öreg Camerontól egy fokkal többet vártam volna, csak ez inkább olyan film amit moziban 3D-ben kell megnézni.

avi 2010. 01. 16. 15:17

Rohadt jó film volt!!!IMÁDOM :D:D:D A kedvencem :D:D:D:D

derdaneugh 2010. 01. 17. 21:50

Szép film,egyszerű történet...nagy,de közhelyes mondanivaló,brilliáns látvány

shaby 2010. 01. 18. 1:00

Első megtekintéskor lélekben felkészültem a forradalmi látványvilágra, így próbáltam alárendelni magam eme vizuális manipulációnak és szigorúan a scriptecskére koncentrálni. Igen, először én is csalódtam! Végig az járt a fejembe, hogy hol van az a híres T2 amit a mai napig minden idők legjobb akciófilmjének tartok, vagy a rongyosra nézett Aliens (számomra a legfélelmetesebb, legkítűnőbb akcióhorror), vagy a Két tűz között lazasága amit bármikor szívesen újranéznél egy unalmas napodon.

Ilyen elvárásokkal ültem be és csalódtam és nem volt számomra egyetelenegy felidézhető pillanat, vagy szállóige ami eszembe jutott volna.

Jöttek a kritikák, a rajongók páratlan láttványvilágról áradoztak, a fanyalgók Pocahontas sztorinak állították be. Bevételi rekordok sorra dőltek meg, James Cameron már csak saját magával versenyez. Próbáltam elfogadni.

Pár napja megtekintettem mégegyszer, jobban felkészültem a filmre már nagy meglepetéseket nem tudott okozni, de rájöttem, hogy eme produkció külön ünnep a mozizás történetében és ezt a közönség meghálálja. Jó érzés, hogy az emberek mennek a moziba, beszélnek róla, nagyszerű marketing ide vagy oda. Gyerünk nézzük meg, Tv-ben vagy DVD-n úgyse kapjuk még meg egy darabig ezt az élményt.
Ezesetben rögtön szertefoszlott minden összehasonlítási alapom a Cameron előző filmjei kapcsán.
Az Avatar történetvezetése kiváló, nemhiába mondják hogy a 160 perc csak úgy elrepül. A sztori valóban sablonos, nevezhetjük akár bármilyen indiános-őslakos-hódítós-Pocahontas toposznak tökmindegy! Ennyi erővel a Star Wars (régi) még nagyobb sablon csak ott lehet, hogy a karakterek egy fokkal hangsúlyosabbak és árnyaltabbak meg a kimondott szavaknak akkora súlya van amit soha nem felejtünk el. (" Én vagyok az apád, Luke") Igen ezek hiányoznak az Avatarból, ettől függetlenül jó a történetvezetés és vhol nincs értelme ilyen látványvilág mellett a scriptet tovább bontani. Itt bizony a 3D és vizuálisforradalom mindenek felett!

Nálam a mozi először olyan 75% volt, másodjára nyugodt szívvel adok 85%ot!

squall 2010. 01. 18. 2:56

engem még mindig elvarázsol...

squall 2010. 01. 18. 10:25

az olyanok mint én teszik gazdaggá a filmstúdiókat és a mozikat, mert h. 4x-re is megérte az biztos..:))
már-már beteges..

ja és csak technikai jelölések?
azért a golden globe legjobb dráma és legjobb rendezés az nem is olyan rossz, nemde?
kíváncsian várom majd az oscar gálát.

dave 2010. 01. 18. 10:49

Tegnap megvolt IMAX ban. Vagy 3 hete meg kellett rendelni a jegyeket, hogy normális helyre kapjunk de megérte a várakozás. Sokan leírták és szerintem is egyedülálló korszakalkotó alkotás. A sablonos (de mégis magával ragadó)sztoriról is feledtetett a látvány. NE kövezzetek meg de úgy vettük észre, hogy nagyon, de nagyon kicsit a N'avik egy régi játék az Abe's Odyssey karakterére emlékeztetnek. :)
10/10

mchn 2010. 01. 18. 18:11

@804 Hat, reg volt ilyen igenytelen Globe.

Albedo 2010. 01. 18. 19:39

Igazából már részletekben mindenki leírta az én gondolataimat, azért megpróbálom összeszedni, hogy nekem miért tetszett.

Először is, ritkán látok olyan filmet, ami 15-20 percen keresztül 200-on tartja a pulzusomat. És ez nem azért volt, mert izgalmasabb volt, mint egy Alien, vagy jobban féltem volna, mint egy vérbeli horroron, egyszerűen sikerült magam beleéljem. A fentieket olvasva arra jutottam, hogy akkor én a szentimentális alfaj vagyok, akit nem érdekelt, hogy mennyire sablonos, vagy elcsépelt sztori.

Gyönyörű volt Pandora, a NA'Vi-k sem néztek ki rosszul, a harcnál a számat tátottam, és kerestem a sebeket az arcomon, mert fejbetalált egy propellerdarab, a popcornomat nem tudom ki ette meg - talán én. :)

Valóban magávalragadott, és már előre szomorkodtam, hogy vége lesz, és hogy nem lehetek ott Pandorán még egy kicsit. Kifejezetten élveztem, hogy minden úgy történik, ahogy akarom, hogy legyen.. pedig általában nem szeretem az efféle filmeket, de akkor mi az ami ebben ennyire fegfogott?? Talán az, hogy előjöttek olyan alapvető emberi érzések - mint ahogy azt fent leírták - amik hiányzanak a mindennapjaimból. Ugyanakkor ez egy erősen idealizált világ, és lehet, hogy egy idő után megunnám.. ki tudja, a lényeg, hogy nekem ez volt az elmúlt 5 év egyetlen olyan filmje, amivel ennyire azonosulni tudtam, ráadásul csupa olyan elem volt benne, ami ínyemre van.

Na jó, a legvégén már kicsit erőltetett volt a tábornok/tökömtudja-rangú fickó elleni küzdelem, és nem egyszer jött az utolsó pillanatban a segítség, ami vakaródzásra kényszerített.

objektív: 6/10 - a látvány viszi a film felét(+3D), néhány új dolog, a zene elviselhető. néhány idegesítő sablon, de maga a sztori új. (már a pandorai része, nem a "FöldünkSzarhely" része)

szubjektív: 11/10 - még nem fordult elő, hogy egy filmre 3szor menjek el moziba, vagyhogy majdnem könnyezzek.. kicsit hülyének is érzem magam.. De ez ÁLLAT!
Látlaktéged.

nikita132 2010. 01. 18. 19:53

nekem ez a film nagyon tetszett.rámutat az emberek igaz valójára vagyis a többségük igaz valójára...a pénz és a hatalom minden..ez a film rá akart mutatni hogy nem minden a pénz... vigyáznunk kell arra amink van. Ők harmóniában éltek a természettel az őket körülvevőkkel és önmagukkal..lehet hogy azért sci-fi az egész egy kicsit mert ez a földön nem valósítható meg.egy ilyen hatalmas társadalomban mindig lesz hatalomra törő pénz hajhász másokat semmibe vevő és csak önmagával törődő ember!

Ulquiorra 2010. 01. 18. 20:47

"egy ilyen hatalmas társadalomban mindig lesz hatalomra törő pénz hajhász másokat semmibe vevő és csak önmagával törődő ember!"

Ez a film eszméletlenül demagóg ilyen szempontból. A cég csak azért tehette meg ezt mert az emberek, vagyis mi meg a fanyalgó(hogy milyen kapzsik a cégvezetők és nem törődnek a cégek a természettel) felhatalmazták azzal, hogy igénybe vették a szolgálatásaikat, termékeiket..

Hogy egy mai példát hozzak: Van egy cég aki gyárt különböző terméketeket napi fogyasztásra. Közép és fels árkategóriában gyárt élelmiszereket és háztartási szereket (mosópor, szappan stb). Na mármost ennek a cégnek van egy több százmillió dolláros programja (világcég) arra, hogy termelése során csökkentse a környezeti károkat (helyreállítás, környezeti szempontból biztonságos és hatásmentes technológiák kifejlesztése). Ezeknek a programoknak a költségét rá kell hogy terhelje a termékeire, ha nem akar csődbe menni.

Van egy másik cég, mondjuk egy áruházlánc akinek saját márkás termékei a fent emlitett cég termékeivel megegyező minőségűek, de 20-30%-al olcsóbbak, mert neki nincsenek ilyen programjai, ami olcsóbbá teszi a termelést és végső soron az értékesítést.

Ezek után az egyszeri vásárló bemegy a boltba, lát két hasonló minőségű terméket és melyiket választja? (gondolj bele hogy a nagyközönséget egy szűkebb réteg kivételéve nem érdekli hogy egy cég hogyan gyártja dolgait, a csomagoláson és a reklámban sincs feltűnteve)

Mivel az olcsóbb termék jobban fogy, magasabb lesz az bevétele, piaci részesedése. Hosszútávon meghatározó szereplő lesz, és az első cégnek majd költséget és árat kell csökkentenie, lefaragni a nem működéshez nélkülözhető dolgokat, olyanná válni mint a sikeres versenytársa., vagy becsődölni.

Tehát végső soron az igazgatótanácsban ülnek az igazi bűnösök, hanem ott állnak a szupermarket kasszájánál arra figyelve kapzsiságból, hogy nekik jobb legyen, több pénzük maradjon, mégha a földnek rosszabb is lesz. És mutogatnak mindenki másra miután megnéznek egy filmet.

Ulquiorra 2010. 01. 18. 20:48

az utolsó bekezdés:

2Tehát végső soron az NEM igazgatótanácsban ülnek"

gizmo 2010. 01. 19. 3:07

esküszöm ne haragudjatok, de nem bírom ki, hogy ne írjak ide megint. megnéztem 3d-ben is a filmet, hátha átélem azt, amit itt sokan, hogy nem kezdek el gondolkodni tőle, csak hagyom, hogy elvarázsoljon a technika. nem sikerült. lehet kudarc, én nem tartom annak, de mindegy is ez most.. lényeg, hogy nem bírtam ki, hogy ne nézzem meg miről beszélgettek azóta, hogy nem írtam ide. most meg nem bírom ki, hogy ne írjak.

mégpedig azért nem, mert tátva marad a szám. Ulquiorra volt az, aki ahogy eltüntem innen, álentellektüel értekezéseknek nevezte a gondolataimat (ha nem is írta le helyesen a szót, de értettem), ezek után most leírod tulajdonképpen a magad módján ugyanazt, mint én, azok után, hogy előtte én voltam az okoskodó.. ez olyan timon és pumba szindrómának tűnik nekem kicsit de sebaj.. azt mondod, nem az igazgatótanácsban ülnek a bűnösök, hanem a kasszáknál állnak sorban. és én pont ugyanerről regéltem az oldalakat, hogy az emberek tudattalanul élnek. mindenki a saját érdekeit, és anyagi helyzetének jobbá tételét helyezi előbbre a közös érdekek helyett. kettőnk mondanivalójában egyedül az a kis "bűnös" szócska tesz nagy kontrasztot. én attól függetlenül, hogy többé kevésbé igazat adok neked, mégis máshogy fogalmaznám meg. a kasszáknál a hibások állnak sorban. mert ott van bennük a tudatosság hiányának hibája. a bűnösök ettől még ugyanúgy az igazgatótanácsban ülnek. hibázni, és hibásnak lenni teljesen más, mint bűnösnek. nem minden hiba bűn, de minden bűn hiba. a hibákat ki lehet javítani. a bűn viszont betegség. a betegséget pedig gyógyítani kell. és nem börtönökkel kéne büntetni a bűnösöket, hanem orvosi kezelésre küldeni őket, mert a bűnöket viszont a társadalom generálja. valami társadalmi kisebbségi komplexus hatására fog bárki is valamilyen bűnt elkövetni. vagy a genetika hatására.. mindkét esetben orvos a megoldás, nem börtön.. ott maximum méginkább egy szörnyeteg lesz a bűnösből. érveltetek itt nekem sok mindennel, aids-cel, internettel, meg hogy menjek egy tanyára, és akkor majd nem fogtok röhögni a kommentjeimen.. köszönöm :)
de én mindvégig a társadalmat szidtam, azt hogy tudattalanságra "neveli" az embereket. egy szóval nem szóltam a technológia, és az internet ellen. ezek mind-mind nagyon jó dolgok. lennének. ha normális dolgokra használnánk őket. ha a tudósokat nem az igazgatótanácsok, ahogy te nevezted őket irányítanák, és nem azt követelnék, meg azért adnának nobel díjat, hogy ki tud világpusztitóbb fegyvert létrehozni, hanem hagynák, hogy a tudósuk a maguk akaratuk, a maguk tudatuk szerint haladjanak a technikai fejlődés útján. kétlem, hogy lenne az a tudós, aki ha önmagára hallgat, akkor olyan fegyver létrehozásán töri a fejét, ami a legtöbb ember életét veszi el.. igen, kellett az atombomba, különben azóta már kitudja hányadik világháború tört volna ki, ha nem az egész bolygó halálával játszanának. mert itt már az a tét. ha kirobban egy háború, már szinte minden nagyhatalomnak van atombombája, de csak nem olyan hülyék, hogy atomot robbantgatnak, amibe ők is belehalnak, meg minden más. akkor ki nyerné a háborút? senki, annak meg semmi értelme. kellett az atombomba, de ezzel pont abba is lehetne hagyni az egész témát. megvan a leggyilkosabb, mit kell még a nem annyira gyilkos fegyverekre időt pazarolni? és ez nem a kasszák mögé sorakozók miatt van. vagyishogy ténylegesen miattuk, de nem ők a bűnösök. ők azok, akik mindezeknek alapot nyújtanak, mert az igazgatótanácsban meg mindegyiknek már annyi pénze van, hogy azt se tudja mit kezdjen vele. és ez igenis bűn. amíg afrikában éheznek, addig igenis bűn, hogy belőlünk, akik ezt hagyjuk, ezek odafent olyan jól élnek, hogy már nem tudnak mit kezdeni a pénzükkel. mondtátok a segélycsomagokat. látszat az egész. tudatosan elhitetik mindenkivel, hogy ők a pénzüket az éhezők segélyeire költik. ha így lenne, akkor nem éheznének. meg ha így lenne is, miért legyen így? azzal, hogy segélyeket küldenek nekik, őket is csak hitegetik, hogy velük foglalkozva van. elterelik a figyelmüket arról, hogy mindannyiunknak egyenlő esélyekkel kéne rendelkeznünk, de emellett hagyniuk, hogy mindenki a saját tudatának megfelelően bontakozzon ki, és éljen ezzel az eséllyel. lehet, hogy ha nem bombáznánk őket a segélyekkel, már rég kitört volna közülük az, aki megtalálja a rák, vagy az aids ellenszerét. de nem, elhitetjük velük, hogy nekik jó így, meg majd jó lesz így, ahogy van. egy fenét jó. az aids-es példátokra is annyi a válaszom, hogy az is az ember tudattalansága miatt jött létre. esélytelen, hogy egy állat önakaratából megdugjon egy embert (már pardon a kifejezésért), viszont ha a fantasztikusnál fantasztikusabb dolgokra felhasznált internetet böngészi akármelyikőtök, érdekes pikkpakk találunk egy rakat undorító állat-ember pornót. szerintetek ez normális? neharagudjatok, de nem tudom elképzelni, hogy afrika lenne a felelős az aids-ért.. az ember felelős az aids-ért, nem afrika. azért meg hogy nem születnek megoldások, igenis az igazgatótanácsok a bűnösök. a kasszasorban a hibások állnak, akikre ez az egész globális bűnszövetkezet épül. a vallások, és a politika. ez a két bűnös szerv van a világban. ezek követik el a bűnöket, mi pedig a hibákat. és arra meg, hogy cselekedjek, és húzzak le egy tanyára, meg ne pötyögjek itt, hanem tegyek valamit, annyit pötyögök még ide nektek, hogy rendben. ti mindezt talán fölényeskedő papolásnak veszitek, én kommunikációnak. a kommunikáció meg tanulásra való. sokkal jobban, mint akármelyik angol egyetem, amivel szintén példáloztatok. kommunikáció és meditáció. nem imádkozás, meditáció. nem fel az égbe egy soha be nem bizonyított isten, meg remények, meg "majd jobb lesz, ha hiszel istenben" felé, hanem befelé! a tudatba, magatokba, magunkba. én itt mind a 800 kommentet elolvastam, nem csak azt, ami megegyező véleményt mutatott az enyémmel, sőt olyat meglehetősen keveset találtam.. és mind a 800-ból tanultam valamit. a többség meg arra se veszi a fáradtságot, hogy elolvassa, amit írok, mert "á ez csak a hülye, beleképzelős, világmegváltós hülyeduma". részemről meg kommunikáció.. de a ti dolgotok, hogy ti hogy látjátok, én mindenesetre azt válaszolom nektek, hogy rendben. én le fogok költözni nem tanyára, hanem még annál is szebb helyre, mert engem nem érdekel, hogy magyar vagyok, és magyarországon születtem. én ember vagyok, és a földre születtem. olyan helyre fogok menni, ahol minden négyzetméteren az életet látom, nem a szolgaságot, meg a begyepesedett, ezer évek óta hívő, meg mindent elhívő, mindenkinek megfelelni akaró, kényszeréletet, hanem a valódi életet. és fogok vinni technikát, olyat ami nélkülözhetetlen, nem fölösleges, pazarló hülyeségeket. és fogok vinni magammal ugyanúgy más embereket, akik látják, hogy már rég nem a megélhetésről van szó ezen a bolygón, hanem az életről, a konkrét életről. de ahhoz, hogy ezt lássák, gondolkodni kell. tudat kell. kell mindenkinek a napjába egy időszak, amikor ezzel foglalkozik, és nem rohan a világgal (inkább a társadalommal, mert a világ maga jó lehetne), és nem veszi fel azt a tempót, meg életstílust, amit az diktál.
és nem tudom elhinni, hogy ezt lehetetlen lenne átlátni.

más: human megnéztem a stalkert.:) nem rossz, meg az utolsó monológig, és dialógig látszik rajta, hogy gondolkodó elme alkotta, DE nekem sokkal üresebb, mint az avatar. jóllehet, tarkovszkij faramucibb sztorit kerített az egésznek, mint cameron, de a vége egy nagy lyuk számomra. azt mondja, ami a világban van, és amit én ezelőtt is tudtam, hogy az emberekben se tudat, se hit, se együttérzés nincsen, kivéve egykettőt, akik meg nem tudnak vele mit kezdeni és nem mennek semmire, de azért van remény. tipikus szekta film számomra. reménykedjünk, az a megoldás. folyton csak remélni remélni remélni.. na de többezer éve csak reménykedünk, ha az lenne a megoldás nem itt tartanánk.. az avatar viszont tényleg inkább egy sablon sztori dokumentumfilm, azt mutatja egy kicsit túlfantáziálva, hogy mi lehetne a világból, ha egy kicsit odafigyelnénk rá. egy ténylegesen tudományos, ténylegesen fejlett, ténylegesen szép világ (vagy szerintetek olyan gyönyörűek a gyárkémények, meg a százemeletes felhőkarcolók, mint egy többezer éves fa? - mert szerintem a nyomába sem érnek, de ez egy személyes vélemény, mint ahogy minden szó itt) csupa egyedi, tudatos, boldog emberrel, akiket nem választanak szét határok, nem különböztetnek meg anyagi javak, meg bőrszín, meg vallás, csakis az egyedi tudatuk. kommunákban élnek, egymást segítve, mindenki a közösségért tenné, amit tesz, nem magáért. és körülbelül készen állna a tökéletes bolygó. ahol tényleg mindenki számíthat a másikra, de mégis megmaradna a saját egyedi tudata, ami alapján ő ő. ha az emberek tisztában lennének az élet fogalmával, azzal az "energiával, amit kölcsönkapunk, majd pedig visszaadjuk", akkor az emberek szertnének élni. Pedig állítom nektek, hogy a föld fele nem szeret élni. Mert azt sem tudja senki, hogy mi a valódi élet.. senki sincs megtanítva élni. mindenki meg van tanítva arra, hogy hogyan feleljen meg a társadalomnak, hogyan nyelje le mindazt a szutykot, amit a társadalom ruház rá. de élni senkit sem tanítanak érdekes módon. hiszen akkor minden ledőlne, amit ők felépítettek itt maguknak. az ókori görögök óta ezt építgetik, és egyszer csak összedől? igen! dőljön össze! nem vallások meg politikai irányzatok kellenek, hogy szétszakítsanak minket, és a kisebb csoportokat meg butítva összetartsák a többi másik ellen. egy dolog kell, ami MINDENKIT összetartson, és ez az élet.

és ezt a navik tudták cameron fejében.. tehát cameronnak is tudnia kell valahol tudat alatt, amellett hogy mégis egy sokak által ciki sztori mögé bújtatta, hogy minél nagyobb tömegnek tudja eladni, és minél nagyobb bevétele legyen.. mocskosul paradox én tudom. de akkoris megmutatott végre egy kicsit a másik oldalból is, egy alternatívát, hogy mi lenne, ha...? és szerintem ilyen film eddig akkor is kevés volt.

az meg tényleg durva, hogy milyen metszetek vannak itt a fórumon a gondolatok közt, és mégis fel-feljön az ellenségeskedés. meg h le álentellektüelezzük egymás véleményét, és közben mégis kiderül a végére, hogy azért ott van mindannyiunkban a vágy, meg a lehetőség, hogy ez az egész ne így legyen, ahogy van.. tehát elképze

gizmo 2010. 01. 19. 3:22

folyt.: tehát elképzeljük a jó oldalt. és ez már jó. ha már elképzeljük a jó oldalt, az azt jeleti, hogy látjuk a rosszat. csak nem lépünk semmit. de ti itt engem annyira buzdítotok, hogy én akkor is el fogom kezdeni. itt igérem meg mind a 800 kommentnek, hogy igenis elkezdem. nem szájhős leszek, hanem elkezdem. hogy látszódjon a különbség az élet és az álélet között.

nade most meg elköszönök, mert regényt írtam megint, pedig én tényleg, én soha nem akarok regényt írni :D
na jó olvasgatást, meg várok válaszokat, véleményeket. :)

jóccakát mindenkinek (így hajnali 3kor, amikor amugy a madár se jár itt, hogy a fejemre kakiljon:D)

rozsomak 2010. 01. 19. 9:33

háh, ez nagyon jó! Az agyam eldobom miféle gondolatmeneteket vált ki egyesekből ez a film. A Futrinka utca után is meg akartátok váltani a világot? Nem, sajnos ez sem indít el olyan változásokat melynek köszönhetően a fejlett világ konformista embere (köztük te is, kedves kommentelő)saját kényelme ellenében bármiféle környezettudatos magatartást tanusítson. Tetszik, nem tetszik a Föld bolygó vírusai vagyunk, akiknek nem áll jól az efféle álszentség.

mchn 2010. 01. 19. 9:35

@811 Megint tamad Rousseau, csak most mar konkret kommunizmussal nyakonontve. Olvasd at amit irtal, hidd el, sokkal tobb kar szarmazna abbol amit megvalositandonak latsz, mint az konnyen belathato volna.

squall 2010. 01. 19. 10:16

@806 mchn: valahogy sejtettem h. ez lesz a vélemény.
de tényleg az volt :))

@811-12 gizmo ez kicsit durván hosszu volt :))

-csak egy megjegyzés arrol amit a cégek müvelnek. globálisan nyomatják a faszságot a green dolgokról, környezetvédelem okosan, meg az energitakarékosságról és h. ebben élenjáróak. közben a termék 10x-15x áron jut a vevőhöz és a marketinganygaban található greeninggel kapcsolatos termékspeckók nagyrészt meg kamuk...és a világ meg szépen bekajálja. /saját példa aztán virithat a hvgben.../

-vajon miért nem voltak a pénzintézetek feltüntetve a hvg top100ban bevétel alapján?
ne mondja senki h. nehéz lett volna vmi megfelelő összehasonlítási mutatót kiszámolni.

-bírom az összes természetvédő filmet....amit kapásból nem terjeszthetsz szabadon mert jogsértést követsz el vele...nevetséges. artijussal az élen.

-különben elgondolkodtatok már azon mi válthatná ki ezt a rohadt társadalmat ill. ezt s közösséget? mi lehetne ami más lenne és működhetne? mert nekem még nem volt értelmes ötletem.

squall 2010. 01. 19. 10:19

sztem a legtöbben ezért rohannak a pénz után..mert ha van elég akkor azért egész jól tudják magukat függetleníteni.
vagy legalábbis elhitetjük magunkkal. :))
nem?

gizmo 2010. 01. 19. 12:01

jajj. most már konkrét kommunista lettem.. az a baj, hogy gyűlölöm a kommunizmust, gyűlölöm a szocializmust, mégis kommunizmusnak nevezed az eszmémet. szerintem te is olvasd át, amit írtam, és fogalmazd meg újra, amit akartál, mert ebben nem látok érveket. sem logikát. igen tudom, bölcsészkar, én meg a közelében sem vagyok az okj-s grafikus szakmával. és megemlítettem a kommuna szót és máris kommunistának titulálsz. konkrét kommunistának..
a kommunizmus, és a szocializmus pont baromira az ellenkezője annak, amit írtam. hol írtam, hogy mindenki egyenlő? hol írtam, hogy kiszes katonákra van szükség? hol írtam cenzúrákról? hol említettem meg rousseau nevét? sehol.. azért nem, mert ezek multbéli dolgok, semmi közük már ahhoz, ami itt folyik. eleve nem egyenlő minden ember, sőt ezt mondom, hogy konkrétan nincs két ugyanolyan. az esélyeknek kéne egyenlőknek lenniük, az, hogy ki meddig jut, az pedig tényleges inteligencia, és tudat kérdése kéne legyen, nem származás. rousseau hol beszél tudatról? rousseau szabadságról beszél, meg egyenlőségről, meg kommunizmusról. én tudatról és életről beszélek, és máris összekevered a kommunizmussal, holott a kommunizmus ha lehet, akkor még szutykosabb, mint akármelyik másik..
ebben a világban eddig nem volt működő rendszer és társadalom, úgyhogy kérlek ne hasonlíts össze olyan emberekkel, akikhez semmi közöm nincsen.. talán ti ezt működő rendszernek látjátok, meg belenyugodtok, hogy á amit ez a russzógyerek magyaráz, az csak több kárt okozna.. szerintem ez a rendszer pont ugyanolyan szutyokul működik, mint akármelyik másik. csak lassabban öl meg, hogy ne vegyék észre annyian. rousseau a saját korszakában ütyködött, próbálgatta a szárnyait, de nem ment végig sosem a gondolatmeneten. akkor talán szükség volt rá, hogy most hozzá tudj engem hasonlítgatni érvek nélkül, csak úgy humbukra, de mindenki a saját korszakához mértem gondolkodik. én baromira semmiféle kapcsolatot, meg párhuzamot nem szertnék, hogy alkossatok köztem, meg rousseau között. szarok a kommunizmusra, szarok a bölcsészkarra. a bölcsészkar is úgy működik, ahogy az adott rendszer diktálja neki, semmi önállósága. senkinek semmi önállósága nincsen. ez pont nagyjából kommunizmus. mindenki egyenlő, mindenki egyenlően tudattalan, mindenki egyenlően elhiszi, hogy ez mennyire jó itt. aki meg nem, az a kommunista. pföjj köpjük le.
a cégekről annyit, hogy szarnak a greenkedésre. a greenpeace is szarik a greenkedésre, mindenki szarik igazából a greenkedésre, ezért nem adok egy vasat se egyiknek se. részben. részben meg mert nekem sincs. de amíg nem látom, hogy ők is csinálnának valamit azon kívül, hogy lógnak hidakon meg tüntetnek, addig nem fogom őket támogatni. itt mindenki képmutató. senki sem az, aminek mutatja magát. ez pont kommunizmus. kicenzúráztatják az emberrel a saját tudatát és önállóságát, hogy azon a frekvencián maradjon, amelyiken ők akarják. amelyik frekvencián el lehet hitetni reklámokkal, kampányokkal, meg hülyeségekkel, hogy ebben a tudattalan, pazarló, igazságtalanság társadalomban minden jól van úgy, ahogy van. de ki kell ábrándítsalak mchn téged becsapnak.. nem csak téged, nyugi, mindenkit, csak van aki észreveszi, aztán ő lesz a nagy kommunista.
kortól és korszaktól függetlenül..

squall nekem lenne egy raklapnyi ötletem a társadalom meg a közösség kiváltására, csak akkor már megint én vagyok az idióta kommunista, hogy itt papolok. a grafikus szakma meg kevés, hogy a társadalom szeme előtt tudjam ezt elkezdeni, mert látod le vagyok hurrogva, mindjárt még diktátor is leszek, amiért élni akarok, meg azt akarom, hogy a gyerekeim élhessenek..

gizmo 2010. 01. 19. 12:12

ezért fogok szépen eltűnni a társadalom látószögéből, és összefogni más tudatosan gondolkodó, élesen látó emberrel, hogy azért is megmutassam, hogy nem kommunista vagyok, hanem tudatos ember. és nem másból akarok undorító módon gazdagon élni, mert szarok a pénzre. saját magamból, a saját tudatomnak megfelelően akarok ÉLNI. élni, nem megélni..

gizmo 2010. 01. 19. 12:41

rozsomák neked meg csak annyit, hogy nem akartam a futrinka utca után megváltani a világot, viszont büszke vagyok rá, hogy futrinka utcát néztem gyerekkoromban és nem dragonbólt.. és ne alkoss rólam véleményt, hogy konformista ember, meg úgy se teszek semmit.. én nem leszek vírus, és jobban tenné mindenki, ha így látná. de mondom már az is haladás, hogy beismeritek magatokról, hogy egy vírus tagjai vagytok. én is ebből indultam ki, csak én nem nyugodok bele.. fejlett világról azonban szó sincsen, ne említs ilyen fogalmakat szerintem..

mchn 2010. 01. 19. 15:29

Rousseau (ha mar pont ot emelted ki, nagyjabol 10x akkora sullyal mint en), eppenseggel a filmben megemlitett vissza a termeszetbe baromsagot sulykolta. Leirom megegyszer a gondolatmenetemet, amit ugy x millio hozzaszolassal ezen elott nem fejtettem ki teljesen. Mondhatod, h kornyezettudatosan fogsz majd elni, akar meg el is vonulsz a vilagtol, blablabla. DE. Ha szeretned, h a gyermekeid ne olyan 45-50 eves varhato elettartammal rendelkezzenek, akkor bizony szukseged lesz a csunya rossz civilizacio altal felepitett intezmenyekre, infrastrukturara, gyogyszerekre, oktatasra es minden egyebre. Vagy felaldozod ezeket, aztan akkor tenyleg nem nagyon fogsz tovabb elni. Ha nem aldozod fel, akkor meg az egesz oriasi kepmutatas. Es nem azert mert nem valositod meg a lehetosegeidhez mert kornyezettudatossagot. Egyaltalan nem azert. A fent emlitett dolgok nem nonek csak ugy ki a foldbol. Embereket kell kepezni, utat kell epiteni, gyogyszergyar kell, bolt kell. Igen, bolt is kell, mert aki nem akar elvonulni a vilagtol, hanem a te gyerekednek gyartja a gyogyszeret, annak bizony nem lesz ideje napi 12 ora melo mellett paradicsomot termeszteni a kiskertben meg disznot nevelni a haztajiban. A bolt meg olyan dolog, ami arut cserel. Legegyszerubb megoldas az arucserere vmi koztes fizetoeszkoz bevezetese. Ezt nevezzuk mondjuk hmmmmm minek is. Legyen mondjuk PENZ. Aztan valaki ezzel jol visszael, masra kolti, mert olyan embertol vesz cuccot aki fegyvert gyart. Te meg mindig rohadt kornyezettudatos vagy a gyerekeiddel egyutt, de amint veszel egy doboz gyogyszert neki vagy beoltatod valami ellen (bar teny, vicces dolog a TBC, nem is ellenzem, faszsag az az oltas dolog) nagyon-nagyon-nagyon kozvetetten bizony annak adsz lehetoseget, aki fegyvert akar venni.
A kommunizmus miatti nekemesest meg szimplan nem ertem. Miota szol a kommunizmus a munkasorsegrol, a cenzurarol, a kisdobosokrol meg az acelontoderol? Masrol beszelunk kommunizmus cimszo alatt. En az eszmerol. A vissza a termeszetbe meg a probaljunk kozossegben elni, az meg pont ennek a legelso csiraja.
A bolcseszkart meg leszel szives kihagyni ebbol, nem azert gondolkodom ugy, ahogy, mert ilyen kepzesen veszek reszt (mellesleg angol szakon aztan kurva sok filozofiat tanulok, tenyleg), hanem mert minden eddigi tapasztalatom, elmelkedesem bizony ide vezetett. Soha a budos eletben nem becsultem le azt, akit nem erdekel a filozofia (nem is lenne pofam, igen keveseket erdekel tenylegesen, nem csak amolyan kocsmafilozas szinten), csak kerlek, ha nem tudod miert hivatkoztam Rousseaura, akkor legalabb ne en legyen mar a hulye.
Ertelmes vitara tovabbra is nyitott vagyok, csak kerlek, ne alervekkel tamadj. Igyekeztem megindokolni mind a kommunizmus, mind russzo nevenek emliteset, remelem tudunk elorelepni vmit a vitaban.
A Sztalkeres temat viszont nem tudom szo nelkul hagyni (leven az egyik kedvencem a film). A Zona, bar joval allegorikusabb es transzcendesebb megkozelitesben, de nagyon is hasonlit Pandorara. Titokzatos hely. A hituket keresik az oda erkezok (az Avatarban ezt meglelik [bar nem a hitet a maga meglehetosen megkozelithetelen valojaban, inkabb boldogsag formajaban], a Sztalker ezt [az egyebkent elkepesztoen zsenialis, esoben a szoba elott ulos jeleneteben] a kerdest nyitva hagyja [eleg csak a zarasban a kislanyra gondolni, nem tudjuk, h a vonat vagy az o akarata mozgatja a poharat]). Szebb mint a kulso vilag (Pandoran ezt a dzsungel bujasaga, a Sztalkerben a [hihetetlenul hatasos] szines filmre valtas erzekelteti, m2 a maga modjan). Mindketto veszelyes, erintetlen, felterkepezhetetlen (a Zona valtozik, Pandora meg zavarja az adast). A film vegekicsengesevel pedig maximalisan ellenkezo velemenyem van. Vegtelenul remenyteli. Az emberek megtalaltak onmagukat, rajottek arra, h nincs szukseguk ilyen-olyan kivansagokra, megertettek, h az elet maga az ut, nem pedig a cel. Ennek a megertesnek egy hatalmas szeletet adta nekik a Zonaban megjart osveny. En legalabbis igy ertelmezem, de pont azert ennyire zsenialis a film, mert nem probal semmit a szadba ragni (az Avatar mar-mar bantoan egyertelmu uzenetevel ellenben).
Sztalkerrol ennyit, zaraskent annyit, h ha esetleg az jott le, h en a vegzettseged miatt a legkisebb mertekben is leneznelek vagy ellenerzesem lenne, akkor nem volt szandekomban ilyesmi (de ezt is leirtam mar szerintem). Annyi az egesz, h ha valami ellen ervelsz, akkor az legyen ertelmes erv. Na, kisregeny off, szep napot.

Albedo 2010. 01. 19. 18:29

815 sqall
"- különben elgondolkodtatok már azon mi válthatná ki ezt a rohadt társadalmat ill. ezt s közösséget? mi lehetne ami más lenne és működhetne? mert nekem még nem volt értelmes ötletem."

Nos, Cameronnak volt, és meg is valósította két és fél órában. Ezért is élveztem a filmet, többek között.

Sanyi a robot 2010. 01. 19. 19:55

[aktuálpolitika miatt byebye - a zerk]

Géza a robot 2010. 01. 19. 20:00

Am Rozsomak csak a saját nevedben beszélj...
te talán tényleg az vagy én mindenesetre tudatosan élek

csiperke27 2010. 01. 19. 21:07

én most jövök a moziból. Nagy hatással volt rám a film, ritkán megyek el és nagyon megválogatom mire. Nem értek a technikákhoz, egyszerű laikus vagyok és lám milyen jóóó nekem, hisz így fenntartások nélkül tudtam teljesen élvezni a filmet. Sok benne a mondanivaló, engem nagyon megfogott.
nálam 10/10

human 2010. 01. 19. 21:10

tökjó alátámasztása annak a cikknek :)

Zoli 2010. 01. 20. 3:50

"Ahogy a Na'vik is már-már valóságosnak tűnnek, bár a színválasztás ebbe az illúzióban necces kicsit."

Induljunk ki abból, hogy a film címe "Avatar". A hinduizmusban az avatár az, "aki az mennyből (from heaven) alászállt, leereszkedett". Egy reinkarnáció. Wow.. Hogy is hívták a navik az embereket? Ég népe? Azt hiszem, igen.
Gugliban, wikin könnyen meg lehet nézni, hogy milyen színűnek ábrázolták a régi festményeken és szobrokon az avatárokat.

Így azért annyira nem meglepő a kék szín, nem?
Belemagyarázás? Annyira nem hinném. ;)

Üdv,

ui.: nem tudtam belinkelni a forrást meg képeket sem, mert a szerver szerint azzal szpemmelek. :D

Ecco 2010. 01. 20. 10:41

@826
Azt mondja a wiki, hogy:

"The look of the Na'vi, the characters native to the world depicted in the film, was inspired by a dream that Cameron's mother had long before he wrote Avatar. She dreamt about a 12-foot-tall blue woman and he thought "that's kind of a cool image". So in 1976 or 1977, he put into his first screenplay a planet with a native population that was 12 feet tall and blue, and "gorgeous", which later became the basis for the Na'vi in Avatar. Also, Cameron said that he just liked the color blue and its conceptual connection to Hindu deities."

Nem belemagyarázás. :)

Malachi 2010. 01. 20. 12:24

techdemo, mi? aha, haha.

mchn 2010. 01. 20. 12:36

@828 Igazan konstruktiv, jol alatamasztott erveles. A retori hivatason gondolkodtal mar? :D

Malachi 2010. 01. 20. 14:41

most erre mit mondjak? mindegy, gondolom csak unatkoztál. (ebben az esetben olvasd vissza a korábbi hsz-eket, ott érveket is találsz majd biztosan valakitől)

gizmo 2010. 01. 20. 19:53

na, így máris más a beszélgetés mchn. bár én eddig is élveztem, így már sokkal jobban, mert te is írsz. ezt hiányoltam.. ne az legyen, hogy én vagyok rousseau, meg a kommunizmust hirdetem, hanem fejtsd ki, és akkor tudunk beszélgetni. én is épp erről magyarázok, a tudatos érvekről, amikről te, de én eddig is igyekeztem érvelni. tőled kaptam mindig csak azt, hogy imádkozzam a rántotthúshoz, meg rousseau vagyok, azt ennyi, mintha nem méltatnál arra, hogy kiforrott beszélgetésbe kezdj velem. nade hagyjuk ezt, most, hogy áthidaltuk a problémát.
azzal azonban nem fogok egyet érteni akkor sem, hogy rousseau-t hozod fel az én elméletemre sokadszor is példának. és akárhányszor írod le a gondolatmeneted, amit én megértettem elsőre is, még mindíg nem érted az enyémet. én nem a tudomány, és nem a pénz ellen vagyok. mint mondtam, szükség van tudományra, szükség van technikára. de nem csak arra! és nem csak hülyeségre használva. oké, hogy vannak gyógyszerek, és ezek jók. (bizonyos fokig, mert igazából hatalmasat borítunk velük a föld egyensúlyán) és az egyensúly lenne itt a lényeg. hogy lehetne használni a technikát jó dolgokra úgy, hogy ne kelljen közben a rosszakban is részt venni. lásd a történelemben történt már olyan, hogy a tudósok kijelentették, hogy semmilyen vallásnak nem hajtanak fejet. most ugyanezt kéne tenniük, csak a politikával szemben. szépen kijelenteni, hogy innentől az életért tesznek felfedezéseket, nem azért, hogy a kormányoknak megfeleljenek. ma ha egy tudós felfedez valamit, titkolnia kell, hogy ha nem akarja, hogy rosszra használják fel. ha meg nem titkolja, akkor a kormányok kijelentik, hogy az az övék, ők fedezték föl, innentől csak óriási pénzekért lehet ezt használni. meg eleve mondj valamit, amit a tudósok akarattal fedeztek fel. semmi, mindenbe csak belebotlottak úgy véletlen. azért mert az életnek szüksége volt rá, csak innentől mindenki egyből mindenféle túlzásokba, pazarlásokba esik. amit meg akarnak találni (pl gyógyszer az aids, vagy a rák ellen), azt érdekes nem találják meg soha. és nem azért, mert nem létezik, hanem azért, mert közbe talál valamit, ami 40 ft (mert kb ennyi a gyógyszerek előállításának ára) és akkor el lehet felejteni az aids-et, meg a rákot, mert úgyis megélek ebből is, hogy a 40 ft-os dózist eladom ezrekért.. nem a pénzért kéne ezekkel foglalkozni, hanem az életért. az egész ott van elrontva, hogy tulajdonok, magántulajdonok léteznek. ami itt a földön megterem, vagy készül, vagy akármi, de van, annak mindenkiért kéne lennie, nem csak azokért, akik meg tudják fizetni.
a kommunizmus meg teljesen más, mint a vissza a természetbe. a kommunizmus, ha szépen megnézed marx "tanait", a már említett "minden ember egyenlő"-ből indul ki. ami mondom, hülyeség. két ember sincs, aki egyenlő lenne, nemhogy mindenki.. a szocializmus, és a kommunizmus nem csinál mást, mint a kapitalizmus ellen támad. arra megy, hogy a gazdagtól elvegye a pénzt (a saját kommunistáitól persze nem), és szétossza a szegény közt, mert az úgy jó lesz nagyon. csak épp ezzel annyit ér el, hogy mindenki szegény lesz. mert annyi pénz ugye nincsen, amennyi mindenkit gazdaggá tehet (egyrészt, mert a gazdagság nem pénzösszeggel megadható érték, másrészt meg ha az lenne is, túlnépesedés van a földön, esélytelen a dolog). a kommunizmus nem egyenlő azzal a felfogással, amit én mondok. én nem a kapitalizmus ellen támadok, mert más módja tényleg nincs a dolgoknak, mint ahogy mondtad te is, szükség van egy cserealapra, a pénzre (mindaddig legalábbis, amíg az emberek meg nem értik a valós életet). én az ellen támadok, AHOGY működik a kapitalzmus. amit én mondok, hogy kommunák, és hogy nagyobb összhang a természettel, az nem azt jelenti, hogy kommunista vagyok, és lázadok a kapitalizmus ellen. a kapitalizmus működésének módja ellen lázadok, mert az a nem jó. itt az emberek nem a saját tudatukhoz méltóan élnek, hanem attól függően, hogy kire szavaznak, melyik céghez mennek, hány embert ver át azért, hogy még több pénze legyen, stbstb.. ez a rossz, nem a kapitalizmus. oké, hogy pénzalap, de baromira nincs itt semmi összefüggésben semmivel. vannak, akik beleszületnek egy politikus családba, és tök mindegy, hogy milyen sík hülye, vagy tuskó paraszt, onnantól meg van alapozva az élete, semmit sem kell tennie. és vannak akik beleszületnek egy szar helyzetbe, és onnantól teljesen mindegy, hogy mekkora elme, lehúzhatja magát a süllyesztőben.. az én elméletemben mindenki a saját tudatának, és képességeinek megfelelően, a maga akarata szerint kell, hogy éljen. mert mindenkiből válhatna politikus, mindenkiből válhatna egy dúsgazdag pápa, ha azt akarja. de itt nem akarat kérdése. itt azon múlik, hogy belepasszolsz-e a mások által irányított rendszerbe, és meghajtod-e a fejed előttük, vagy sem. ha nem, akkor lehetsz akárki, esélyed sincs. az egyensúlyon kéne a hangsúlynak lennie. mert jelenleg van egy nyugat, meg egy kelet. nyugaton dübörög a kapitalizmus, az anyagi élet, és semmit sem foglalkoznak a valódi léttel, az egyénekkel, a belső dolgokkal. keleten pedig dübörög a mindenféle buddhizmus, meg más vallások, amik meg azt mondják, hogy menekülj ki egy barlangba és imádkozz életed végéig, attól jobb lesz. csakhogy egyik sem jobb a másiknál. sem az, amit te mondasz, sem az amit ők mondanak. valószínűleg az sem tökéletes, amit én állítok, meg ahogy én képzelem el, mert akkor isten lennék, nem ember, én meg nem akarok isten lenni. de az egyensúly hidd el, hogy jót tenne. ha nem a folyamatos ócsárlás, meg egymás támadása menne, hanem az, hogy mindkét oldalból kiválogatjuk a pozitívat, és egybekovácsoljuk, akkor máris közelebb lennénk az egyensúlyhoz. de nem, itt vagy egyik van, vagy másik van, mint ahogy te, amiért nem értek egyet veled, kommunizmusnak nevezed az elméletemet. a kommunizmus rousseau, meg marx, meg a többi ideája volt. nem működött. de vegyük észre, hogy akármennyire mást mutat a látszat, ez sem működik. sőt kifejezetten hibás, mert hiányzik belőle az igazság, és az élet. mint mondtam már, itt megélhetésekről lehet beszélni, holott élő emberek vagyunk. az életről kéne beszélgetnünk, nem a megélhetésekről.
nade te jösz :)
ennyi egyszerre elég, innentől igyekszem részletekben adagolni, mert csak írom, ami eszembe jut, úgy persze, hogy sok egyszerre, meg kommunista, meg diktátor leszek :D

mchn 2010. 01. 20. 22:38

@831 Nagyon roviden: az egyensuly olyan kompromisszumokat kovetelne, amiket te sem hoznal meg ha pl a gyermekeid joleterol lenne szo.

Capman 2010. 01. 20. 22:58

Kövezzetek meg, de engem annyira elvarázsolt a világa ennek a filmnek, hogy még a felületes sztori ellenére is szívesen megnéztem másodszorra is. :D
Szerintem volt fantázia ebben a földanyás cuccban. :P

agyas 2010. 01. 20. 23:33

Ez így topic ?

Sziasztok
1.Szóval erre a filmre rá lehet mondani hogy scifi, ámbár a rendezője nem mondta hogy az. Így felesleges is számon kérni. Azt kérdezem én ha a jövőben 5 évig hibernálnak egy űrhajón. Altatás alatt egy távoli világ holdjára érkezem, ahol más az élet feltétele, és ezért más a növény és állatvilág, meg más a természet. Közben még most nem létező közlekedési eszközöket , harcgépeket ,technológiákat vonultat fel a film. Aztán személyesen is élhetek egy idegen testben és ez a test FIGYELJ! nem a haján hanem a farkán lévő érintkezővel tud csatlakozni más típusú létformával. Minek számon kérni azt is hogy mért nem mutatott be több faunát. Mert akkor lehet azt a lett volna a baj, hogy egy nem létező világ apró cseprő dolgaival foglalkozik és nem mással. A „mással” behelyettesíthető bármivel, és az 160percbe nem fért volna bele. Én az ilyen filmet már scifinek nevezem. Sokaknak a scifi az amikkor ¾-e a filmnek különböző rombolással, robbantással, mindenek az összetörésével van kitöltve,természetesen most még nem létező dolgok közreműködésével.
Szóval ennyi a scifiről. Az eredetiségről pedig. Kis gyerekként olvastak fel mesét akkor mondtuk e a mamának vagy papának vagy bárkinek a ki felolvasott, hogy ezt már halottam Grimmtől ,Andersenntól vagy éppenséggel Benedektől , stb. Gondolom mindenki ismeri a vicc és az újszülött viszonyát. Szóval ki honnan merít téma túl túl van tárgyalva. A túl ismétlése nem véletlen.
2. A szájba rágásra egy pár szót hadd vesztegessek. Szerintem amikor a tudósnőnek szöveggel nem minket néz hülyének, tudatlanak , és semmit nem akar szájba rágni nekünk. Hanem a tudósnőnek mondta el ki tudja lehet hogy századszor , hogy a cég nem azért van itt hogy a kutatásokat pénzelje hanem hogy kitermeljen valamit. Mellesleg ha elmagyarázta volna a lebegő hegyeket, stb. az is szájba rágás lett volna.
3.Jake Sullyról meg annyi. se nem katona se nem zsoldos státusza van. Aki ha a film storyjára ( ami van) figyelt az tudja. Szóval Jake tudós státuszú. A megölt fivére helyére jött aki tudós volt, tanulta a nyelvet, stb,stb. Mondta is a katonai főgórénak nem alátartozik, nem ő a főnöke.
4.Még csak annyi sokak scifi tudásához. Ellentmondás az irodában a lebegő kő és a földben rejtőző nyugvó nem hőzöngő kő miatt. Az a kő nem a lebegő hegy köve hanem a föld alól bányászott ami nem lebeg. És miért lebeg ennek ellenére ? sajnos ezt már untig szájba rágta jó pár scifi ezért nem vesztegetek rá szót ( tehát lehet rá mondani ez is koppintott) Szóval energianyaláb tartja egyhelyben a levegőben szerintem.
5.Jó párszor leírták a lovak nem lovak, tehát a mozgásukat fölösleges kritizálni, biztos azért nem mozognak úgy ahogy sokan szeretnék. Meg hogy a színek meg ilyesmi. könyörgöm ez egy ismeretlen világ amit nem mi teremtetünk, hogyan ismernétek jobban a megálmodónál?.Ezenkívül ezért még sok minden nem úgy van ott azon a holdon. Azt lehet mondani én utálom a bíbor színt , de azt hogy miért bíbor…..

a film nálam 10/8 . eddig 3x láttam.

gizmo 2010. 01. 21. 0:23

mchn: kérlek mondj egy példát a kompromisszumra. valamint írd le nekem légyszi, hogy te mit értesz a "jólét" fogalma alatt.
nem szurkálódásból, tényleg érdekel mindkettő.

gizmo 2010. 01. 21. 0:37

csak mert annál több kompromisszumot hozni, mint amennyit ebben a társadalomban kell, szerintem nagyon nehéz.. egyrészt.
másrészt pedig kompromisszumokat hozni pusztán felelősségen múlik. az általam elképzelt társadalomban ugyanúgy a felelősség az egyik legfontosabb pillér. anélkül nincs szabadság. a szabadság nem azt jelenti, hogy nincsenek kompromisszumok, meg felelősség. de egy tudatos embernek szerintem nem okoznak gondot azok a kompromisszumok, és az a felelősség, amire egy szabad világban szükség van. és a szabad világ alatt nem is liberalizmust értek, hogy elejét vegyem az "izmus" végű társadalmi formák szóba keveredésének. erre a földre szerintem nem az eddig a történelem során előforduló izmusokra van szükség, hanem egy teljesen új társadalmi formára, amire eddig nem volt példa, és amit nem az odaszületett rabló gazemberek alakítanak ki, hanem hozzáértő emberek. születési helytől, bőrszíntől, mindentől függetlenül. csakis tudattól függően.

human 2010. 01. 21. 0:38

ez nagyobb scifi mint az avatar

mchn 2010. 01. 21. 12:48

@836 Most megint nincs idom rendes valaszt irni, de ez meg Ember tragediaja, falanszter szin. Nem olyan egyszeru megvaltani a vilagot mint ahogy leirod.

nike 2010. 01. 22. 12:50

Apám,mit csinált a Cameron?
Mit?
Amit 1984-ben.(T1)
Amit 1991-ben(T2)
A terminator 2-dik részét,abszolút néző mozgatónak tartották és újitónak.
Most a 3d miatt stb,az Avatar nagyobbat robog a kasszánál.

Amit a lényegnek lehet venni,az egyetlen rendező,aki tartani tudja a lépést a nézőkkel,de ezért emelnie kell a tétet,az Cameron.
Steven is visszaesett,Lucas gyerekbáljai kevesek.
Itt a bizonyiték,cAMERON A FELNŐTT RÉTEG megcélozásával,gyerekké tételével,több.

Titanic=a 1920-as évekbeli emberek is közel érezték magukat a történethez,igy a nyugdijasok,évek kihagyása után lenéztek a moziba.
Avatar=ugy megismerkednénk egy más fajjal,unjuk már magunkat:)

Cameron profi filmkészitő,de szükül a mezsgyéje.kiváncsi vagyok,hova lép.

nike 2010. 01. 22. 13:01

A Titanic,egy misztikummal teli katasztrófája az elmúlt századnak.Akik a 20-as évektől születtek,őket is érdekelte.
Cameron technikai zseni,zsirral megcsinálta.

Lucas,újfajta lényeket bemutatott
a Star Warsban(77-ben),most érezzük igazán,akkor
mit érezhetek.
Az Avatar is egy újfajta lényeket tesz szimpivé.
Imádja a közönség az ilyet.
Cameron technikai zseni,zsirral megcsinálta.

Mi lesz a következő,ami 2 milliárd fölé megy?
A fantasztikus utazás(66),csak
egy sci-fi akció,nem hihető.
A folytatás,lehet hogy kasszasiker,de néző beunja a karaktereket=kassza van,vélemény zsengébb.

Cameronnak ajánlóm a történelmi
ütközeteket is(megtörtént)nem lenne pite,egy csata nála.

Kóczy 2010. 01. 22. 13:29

"3.Jake Sullyról meg annyi. se nem katona se nem zsoldos státusza van. Aki ha a film storyjára ( ami van) figyelt az tudja. Szóval Jake tudós státuszú. A megölt fivére helyére jött aki tudós volt, tanulta a nyelvet, stb,stb. Mondta is a katonai főgórénak nem alátartozik, nem ő a főnöke."

Ebben igazad van. Viszont Jake maga mondja a film elején, hogy egész életében katona volt, máshoz nem is ért. (Nem biztos, hogy pontosan ezeket a szavakat használta). Tehát ő inkább katona volt, mint tudós, noha az Avatar programba tényleg tudósként vették bele a fivére helyére.

Peter 2010. 01. 22. 22:41

Szerintem egy szenzációsan jó film. Az eddigi legnagyobb film élményem. Biztosan megfogom még nézni.
Nem tudom, hogy feltűnt-e nektek, de ennek a filmnek van egy nagyon nagy tanulsága és ezen mindenki elgondolkodhat.

Ernesto 2010. 01. 23. 0:04

Nem tudom, hogy feltűnt-e neked, de itt vagy 800 hozzászóláson belül erről veszekednek.

Malachi 2010. 01. 23. 12:25

Nem veszekednek, eszmét cserélnek, kiforrt érveket ütköztetnek. :)

Edem88 2010. 01. 23. 13:43

Szerintm 10/10 pontos ez a film.
A történet is jó, elég hosszú ahhoz, hogy ellegyünk vele 1 darabig.
A grafika is nagyon jó volt, és z ötlet sem rossz, hogy az avatarok hajának a végén van 1 "USB" ami kompatibilis a növényekkel...
Nekem nagyon tetszett!:)

filmes 2010. 01. 24. 22:11

Sztem a film az évtized legjobbjai közé is sorolható amihez persze nagyban hozzájárul a technika is..
A film nem tetszhet mindenkinek de a bevételek viszont jók és a "szakm" is elismeri a filmet a díjakkal...szerintem ennyi elég Cameronnak és társainak.

xy 2010. 01. 26. 20:19

Nem érdekel ki, mit mondd, kurva jó és kész :O

gezaba 2010. 01. 26. 21:25

ohh gyerekek, nem irok ide linket mer az lassan megy at....de ha barki beuti, hogyaszongya "avatar star wars compare"...nagyon tanulsagos lesz....lassan kezdenek megjelenni olyan hangok is...hogy ugyan szidjak a tul egyszeru (avatar) sztorit...de kozben feleennyi tarsadalmi problemat sem feszegettek a star wars-ban....hehe....erot gyujt az uj generacio....es kozben menetel az elso hely iranyaba a cucc

delavega 2010. 01. 26. 22:33

egyszeruen jo film,emlekesztet a farkaszokal tancolo filmre

Bob 2010. 01. 28. 8:50

SPOILER!

És a tavalyi Darwin-díjat kapja...

Trudy Chacon-AVATAR!

A legröhejesebb halál, amit filmben láttam eddig, ja Siriust leszámítva persze.

Levi 2010. 01. 28. 20:55

[fejezzük már be ezt a "negatívat akart írni, előre úgy ült be" baromságot, köszönöm. - a zerk.]

Vid 2010. 01. 30. 14:15

A film a legjobbak közé sorolható,és csak az olyan átlagemberek húzzák le a filmet akik nem hisznek senkiben és semmiben.
Az Avatarnak csodálatos mondanivalója az ember és a természet kapcsolatáról. De Te ezt úgyse érted és nem is fogod soha.

Ernesto 2010. 01. 30. 15:27

Vid:
Az olyan hülye gyerekek miatt, mint te bántják azokat a normális embereket, akiknek tetszett a film.

mchn 2010. 01. 30. 15:55

Vid: congrats, you are officially a retard, here's a biscuit, enjoy it.

Ulquiorra 2010. 01. 30. 17:02

@ vid:
Ó köszönjük hogy megosztottad a pórnéppel zseniális átlag feletti véleményedet. Bárcsak mindenki ilyen toleráns és megértő és átlag feletti lenne mint te, akkor egy jobb világban élnénk.

Kati10 2010. 01. 31. 12:48

Én még ennyi hozzászólást sosem láttam...ezek szerint azért mindenkit érdekel a film.
Igaz egyesek csak azért írnak itt hogy villogtassák,filozofikus tehetségüket-mint pl.-gizmo
Na, én azok táborát gyarapítom akiknek tetszett a film !
Igaz eleinte "csak" néztem de aztán teljesen elvarázsolt.
Szerintem filmeket azért nézünk hogy szórakozzunk,kikapcsolódjunk. Nem?
De látom nem vagyunk egyformák,még ebben sem.
És ez így van rendjén,végül is.
Én mindenre 10 pontot adok.
Itthon hallgatom a film zenéjét és meg kell valljam,lenyűgözött.
Nagyon jó a zenéje!!!

RPG_Assassin 2010. 01. 31. 13:08

Üdv. Olvastam a kommenteket és páron szinte lefagytam mint a 286-os gép. Gizmo. Ember.... Te miről csipogsz? Milyen kommunizmusról meg állam gyarapításról? Ember. Itt a felmről kell leírd hogy mit tapasztalsz. Ha tudományos nyelven akarsz beszélni, IQ-t hírdetni, és egyéb módon megpróbálni kimagaslodni mások közül akkor menj a csetre, és hajrá.
Légyszives ember.... ha már valaki volt kedves, jófej és a filmről nyitott fórumot, akkor legalább annyival tiszteld meg hogy azzal foglalkozol, és nem itt politizálsz.
A FIlmre térve. Nekem tetszett. EZ Fantasy, Agyas kollegával teljesen egyet értek, igaza van, csak hozzá tenném. TUdod barátom. Sajnos valamibe belekötni, vagy becsmérelni könyebb mint mindent megnézni, megtudni, és az információ tudásában értelmezni is azt. Aki nem tudja miaz hogy scifi, és csak a hentelős, száguldós, milliárdnyi kamerából telepakolt gyagyit nézi meg, és attól kezdve minden ami nem ugyan az vagy nem az, vagy köze nincs a hentelős gagyihoz, nem érdekli, lefikázza, vagy egyéb módon mindent ír rá. Erre mondják azt.

" Mondani mindent könnyű, valót, valótlant, őszintét és aljasat. De Megtudni, megtapasztalni, felmérni és tanulni mindent, hogy tudd is miről beszélsz, már nehéz."

Bob 2010. 02. 01. 15:30

Ezeket gondoltam én is, amellett, hogy a film végig óvodásként kezelt! MINDENKI NÉZZE MEG EZT A KÉT VIDEÓT! És ha megnézted kapj már végre az agyadhoz! Ja! Angol tudás szükséges!

randomstuff.filmbuzi.hu/post/364277805/avatar-review-part-1
randomstuff.filmbuzi.hu/post/364278989/avatar-review-part-2

pukk 2010. 02. 02. 9:10

Magával ragadt a film világa, nem is tudom mikor volt ilyen élményben részem utoljára. Nálam 10/10, szerintem ezt nem lehetett volna jobban megcsinálni.

A film után értettem meg igazán, hogy egy boldog élethez nem kell a tv és a repülő, hanem elég a kőbalta is.

olcsi 2010. 02. 02. 14:09

nekem nagyon tetszett föleg aza rész amikor a Navikkal talizott a föszereplö:) nagyon jóó a film:D

squall 2010. 02. 03. 0:29

mchn!
sztem te megint hülyét kapsz az oscar nominations kapcsán :))
pedig valljuk be ezt lehetett sejteni.

azért puszta kíváncsiságból érdekel mennyire értékeli a filmet az akadémia. nem mintha ez bármit is számítana, legalábbis nem nekem. bár biztos lesznek akik ezt majd felhasználhatják egy ugye megmondtam vitához.
az oscarnak akkor tudnék örülni ha a saját munkámat v. vmi olyat díjaznának vele amihez tényleg egy kicsit is közöm volt. ettől még mondjuk izgulhat is az ember a védencei miatt. :)

41 nap alatt jutott az all time gross első helyére.
azért ez elég durva: 70% WW bevétel mig 30% usa.
122 ország 17ezer mozija.
durvák ezek a számok.

vajon március 7ig még menni fog a mozikban?

rozsomak 2010. 02. 03. 9:18

No, ha ez a film megveri idén A bombák földjén-t az a világ igazságtalansága lesz! Írom ezt azért mert az idei szégyenletes globe után ezt várom. meg hozzátenném ez az év egyértelműen igényes Európai filmekről szólt s egy se lett jelölve! de hát figyu má... Kamerun bácsi egy valag lóvét beletolt ebbe az izébe és a fél bolygó megnézte... akkor ez a Legjobb film. Akkor most döntsük el, hogy ez egy szakmai díj vagy nézettségi elismerés? Bár ez már lassan tíz éve eldőlt, s az igazán filmet szerető embernek az oscar már csak egy cikk az újságban.

squall 2010. 02. 03. 10:19

rozsomak:

ebben teljesen igazad van. lehetne az oscart is modositani, mert ami népszerű az még nem biztos hogy jó.
lehetne mondjuk "trendy" meg "light" meg "best investment" kategoria is :))

Varga Norbert 2010. 02. 04. 9:50

Nekem nagyon tetszett a film mind látvány ,mind történet terén. Igaz a történet egyszerű, de ilyen látvány mellett nem kellett túl bonyolítani szerintem. (A Star Wars pl. mitől mélyebb, csavartabb történet?)
Szóval részemről 10+ a film, benne van minden gyarlóságunk és esendőségünk, ami a vesztünket, és "Földanya" vesztét okozhatja. Vagy már okozza is...

Zserbó Zsuzsi 2010. 02. 07. 9:19

A film története pont olyan egyszerű, mint amilyenek mi magunk - emberek - vagyunk. Tényleg a sok klisé a filmben, de az életünkben nem?!?

SZKEPTIKUSAN ültem be a filmre, sem a műfajt, sem Cameron előző filmjeit nem kedveltem. Ez viszont megragadott. Mind a látvány, mind az, ahogyan elérték, hogy természetesnek lássam az óriás kék lényeket, de még a klisék is. Ha annyira tucat gondolatokat alkalmaztak ebben a filmben is, miért nem gondolkodunk el végre rajtuk?!

gabriel 2010. 02. 08. 21:17

Nekem tetszett a film, és örülök neki, hogy vannak még hagyományos mesék, ahol a jó jó, a rossz rossz, és nincs minden összemosva. Ez egy ilyen történet volt, és én szerettem, akár gyermekkoromban az EREDETI Star Warst. És úgy éreztem, részese vagyok egy filmtörténelmi pillanatnak.

Balázs 2010. 02. 10. 4:18

Engem lelkileg megérintett és magával ragadott. Jól sikeredett látvány, valójában, egy egyszerű történettel. Ami utólag, nem is baj, mert volt idő elgondolkodni, a film alatt. Tanulság az van bőven! Ennyire áttetsző lenne Amerika és a világ? Hogy ha van valamid, amit nem tudsz, megszerezni békésen, azt egy pusztítással, terrorral, háborúval megkaparinthatod? Majd aztán elnyered, méltó büntetésed érte? - És folytathatnánk a klisékkel...
De nem ez a lényeg, a film könnyen emészthető és látványvilágban, minden képzelőerőt felül múló .
Én még biztosan megnézem!

verytibi 2010. 02. 10. 16:24

Eleinte nem is foglalkoztam a film körüli nagy felhajtással, gondoltam ez is csak egy dollár milliókat felemésztő alkotás, új technológiával, stb... Aztán ekkora reklámot mégsem lehetett figyelmen kívül hagyni és megtudtam miről is van szó. Engem nem az imax 3D fogott meg (többet vártam), hanem inkább a film mondanivalója. Bár nem vagyok nagy Greenpeace-s, mégis látom a mondanivalóját, ami tényleg gondolkodásra kellene hogy bírja az embereket, emberiséget. Az emberi társadalom aggresszív, önző és javíthatatlan. Nem tanul a saját hibáiból és csodálkozik ha valaki vagy valami másképp gondolkodik.
A film fantasztikus és legalább valami újjal szolgált, legyenek azok kék, 3 méteres lényeg, stb...
Érdemes megnézni, csak ajánlani tudom.

Terko 2010. 02. 13. 16:12

Ritkán járok moziba,de valahogy ezt a filmet mikor még ősszel beharangozták megakartam nézni.Ritka az olyan film amitt ennyíre vártam.Csodálkoztam is egy kicsit magamon,hogy miért várom ennyíre ezt a filmet.
Nos mikor megnéztem 3d-ben akkor jöttem rá,hogy miért is vártam.Nos nem csak a látvány,de nekem a mondandója is átjött.Ha vagyunk még egy páram akiknek ez sikerült akkor ezt a filmet nem hiába készítették.

balintd 2010. 02. 13. 17:07

látvány nekem nagyon tetszet + ez volt az első 3d-s mozim. nem is baj az egyszerű forgatókönyv, humannak igaza van, ez egy marha hosszú techdemo, kellett vmi történet azér hogy ne legyen unalmas annyira és kész.
a mondanivalóról annyit, hogy kapásból tudnék mondani 3-4 filmet ami patentra ugyanerről szól néhány perc gondolkodás után szerintem meglenne a tucat... nem is baj, csak ne filózzatok már itt ezen mintha ez lenne az egyetlen ilyen film
akinek ez az első gonosz ember szétcseszi a természetet hogy jól meggazdagodjon filmje és 8 évesnél idősebb az eddig hol élt?

tomi 2010. 02. 14. 10:10

szerintem a történet megható és kiváló főleg 3-dben mindenkinek ajánlom maradandó élmény lesz.

squall 2010. 02. 19. 8:29

már egy ideje pakisztanban vagyok. elég sok párhuzamot véltem felfedezni a filmmel. probáltam olyan nyitott lenni amennyire csak tudok. érdekes h. egy ennyire iszlámon alapulo kultura mennyiben meröen más mint az amit mi europaiak ismerünk. el lehet felejteni a mi értékrendünket itt. meg persze azt is amit a média sugall. nem mondanám h. biztonságos hely, de szerethetővé válik az értékei miatt. europai szemmel életveszélyes, de az emberek itt másképp élnek. nagyon fontosak az emberi kapcsolatok. bár nő férfi között szinte semmi sem lehet csak ha összeházasodnak.
urdu-t beszélni meg kimondottan nehéz és mikor 4szer mondták el nekem is h. neej-hi, akkor kicsit hülyén éreztem magam.
1 hét után elöször ma kicsit megszegtem a biztonsági elöirásokat és mielött az örzött auto megérkezett volna sétáltam azon a 400méteren(kb ilyen messzire kell menjek naponta) ahol eddig nem engedték.
öszintén szolva nem éreztem magam biztonságban. de van ebben az érzésben vmi érdekes is és pont ettöl annyira vonzo.
valami olyan ez az egész mintha sokkal közelebb éreznéd magad az élethez, mintha az a burok ami europában v. bármely nyugati értékrenddel elfogadhato országban, vagy turista helyen véd és elzár az itt szétrobbanna és mintha ruha nélkül mászkálnál. mert az emberek ugyis viszonyulnak. csak ajánlani tudom mindenkinek, mert kivülállonal lenni egy nép szemében nem egyszerű, mégis valami olyan ez amit át kell élni.

balintd:
csak zárojelben senki nem állitotta sztem h. ez az egyetlen film aminek ez a mondanivaloja. lehet hozni a kliséket meg a történeteket, meg a techdemot. mind igaz. sztem sokaknak pont a techdemo ellénre is át tudott jönni az az élmény amit mondjuk 10en x év alatt megadott a többi hasonlo történet is. sok filmet nézek de kevés tud magával ragadni ennyire és ilyen mély nyomot hagyni meg még kevesebb tud. nyilván elfogult is vagyok. viszont azért lehetett ekkora siker mert ez elemi élményt nyujt egyszerü érzelmi hurokat penget és a legtöbb emberben ez elöidéz vmit.

loira 2010. 02. 21. 13:06

Sajnos a film nem éri el a kívánt hatást, mert az emberek 98%-a csak a 3D-ről, a technikai kütyükről, techdemoról, képalkotásról tud "véleményt" formálni, amiért pedig Cameron mindezt bevetette, az nagy részetek előtt tök homály! Ami a "mese" lényege: a (szerintem már visszafordíthatatlan) Föld-pusztítás. Én nem vagyok elvakult zöld, de kiábrándító volt a moziból kifelé ballagva egy 'plázán' végigsétálni, egy 'autóban' a dzsuvás Budapesten hazavezetni.

Ahogy Pandorán szó szerint összekapcsolódik az "ember" a természettel, egyszerűen azt ábrázolja, hogy valamikor mi is összhangban éltünk, és nem uralkodtunk és pusztítottunk.

Cameron mindent megpróbált, hogy becsaljon titeket is a moziba, hátha meglátjátok a lényeget... Ti is, akik a HALOTT BOLYGÓN ÉLTEK!

A fő baj pedig az, amiért én amikor másodszor, harmadszor megnéztem a filmet(ilyet még sosem csináltam), mint egy ovis, végigbőgtem az utolsó 1 órát, hogy nálunk valószínűleg nem lesz happy end...
A film első kb 130 perce a valóság, az utolsó fél óra sajnos tündérmese...!

human 2010. 02. 21. 18:32

loira: remélem harmadszor már tömegközlekedtél a plázához, hogy kicsit jobbá tedd a bolygót.

squall 2010. 02. 24. 16:14

human, bekeményitettél, ezaz :)

kostoljon bele a csodálatos civilizálatlan fosba mindenki..ahol a napi 3-4 városszintü áramszünet alap.
nincs tiszta viz, se korhaz. higgyétek el nem nekünk való :)) törzsi modra élni meg egyáltalán nem akarunk. mármint aki moziba jár az biztos nem :)

kezdem utálni a zöld szint is.csak egy büdös nagy marketing az egész, egy ujabb bőr amit le lehet huzni.
egy rohadt kapitalista világban amig vmi mögött nincs üzleti érdek addig csak a joszerencse meg filantropia segithet, bár köztudottan az is csak adocsalás...

egy barátom mesélte h. a legutobbi környezeti csúcson miután a nagy országok nagy emberei és képviselő nem jutottak fabatkát se előre akkor az egyik pici szigetnek a felszolaloja elsirta magát mert nem birta felfogni h. ezek az országok arrol vitáznak h. ki mennyivel fogja öket segiteni de nem veszik észre h. itt nem az a baj h segélycsomag van v. nincs, hanem h. nem lesz sziget ahová eljuttassák.

Altair 2010. 02. 24. 17:18

Szerintem nagyon jó film volt. Az kicsit fura hatást nyújtott amikor a film végén a "100m"-es Neytiri találkozik a valódi Jake-kel. Egyébként minden jól meg volt csinálva. A legjobban a Pandorai környezet jött be.

rozsomak 2010. 02. 25. 15:39

Így van squall.
Semmi bajom a naiv emberekkel, de én is azt gyanítom ha az oda elvágyókat elhelyeznénk v.mi Navi-hoz hasonló világba a keményebbje is két hét múlva sírva nyüsszögne, hogy vigyük vissza a civilizációba, hogy hamburgert majszolva együtt nézzük végig a nukleáris apokalipszist.

Fati 2010. 02. 25. 16:41

Szerintem hihetetlen jó film volt!
Tökéletesen kimutatta az emberek önzését, kegyetlenségét, azt hogy mindent a pénzért, és egyéb undorító tulajdonságainkat, hogy hatalomért, pénzért képesek lennénk akár egy egész civilizációt lerombolni. Ők még az állatölést is bűnnek számították!
A történet is jó volt, a látvány is, és a majd 3 órából egy percet nem unatkoztam, pedig 2x is láttam!
És igen, mindenki sírva könyörögné magát vissza, de egy idő után simám megszoknánk (főleg ha arról lenne szó, hogy különben meghalunk).
És szerintem akinek az a véleménye, hogy szar az egész, semmi nem érdekes és igaz belőle, nem lehet így élni, stb. (én tisztelem a véleményüket, de azért én is elmondom az enyémet) azok nem tudják elfogadni, hogy ilyne zsemetek vagyunk mi emberek!
De ha már itt tartunk, én látok esélyt a megváltozásra!

rozsomak 2010. 02. 26. 8:34

Fati
Szerintem inkább én tudom azt elfogadni, hogy szemetek vagyunk mi emberek, s ti gondoljátok úgy lehetne ez másképp is. Ha ezerszer kezdhetnénk akkor is így tennénk. Erre van determinálva az ember. Tehát addig jó az ilyen Navi szerű helyeknek míg mi oda nem látogatunk, mert hiába pár idealista a gép mozog.

gizmo 2010. 02. 26. 19:15

Erre van determinálva az ember? Ne viccelj már rozsomák.. Tudod mire van determinálva? Hogy azt higyje h erre van detereminálva. (Legalábbis a társadalom szerint). Mikor láttál csecsemőt háborúzni meg rabolni? Segítek: soha. Nem azért, mert képtelen rá, hanem mert pont hogy nem erre van determinálva. Azért hoztam a csecsemőt példának, mert valójában az átlag ember életében az az egy időszak, amikor valójában önmaga, és még nem táplált bele semmit a társadalom. Az ember ugyanúgy az életre van determinálva, mint akármelyik másik élőlény, legyen az növény, vagy állat. Nem azért kapod kölcsön azt az energiát (csak hogy maradjak a filmnél), hogy hülyeségre, pazarlásra, meg pusztításra használd fel, hanem, hogy minden egyes lélegzetvételeddel részese legyél az ÉLETNEK. Nem azért, hogy teletőmődj mindenféle társadalmi célokkal. Vagy te mikor megszülettél már előre eltervezted hogy hova mész iskolába meg kit fogsz kizsákmányolni azért, hogy te megélhess? Nem hiszem.. Mindezt a társadalom nevelte beléd már ne is haragudj. Senki sem erre az életre van determinálva. És akármennyire azt hiszed, hogy két hét után visszasírnám a civilizált nukleáris hamburgeredet, baromira nem így van. Maximum röhögnék rajtad, hogy te elfogadtad ezt az életet, sőt még szeretsz is a bolygó vírusa lenni..

squall 2010. 02. 28. 18:32

gizmo! azért ez kicsit erős volt.
te sem gondolhatod komolyan h. csak egy ut megfelelő. nem hiszek a szélsőségekben, bár a fanatizmusban igen. viszont hosszutávon nem vezet tul sok jora. megértem mindkét oldalt és én is szivessebben huzok az idilli értelmes érzelmes felé, de felégetni mindent és vissza a természetbe egyszerüen nem lehetséges. legalábbis hosszu hosszu évek, évtizedek kemény munkája változtathhatja meg.
gondolj csak bele hány olyan ország van ahol törvény tiltja az alkoholt, ahol a házasság elötti szex szintén buntetendő és elitélendő. ahol még a mai napig vannak megszervezett házasságok, és a férj az esküvön látja a mennyasszonyát...hány ilyen ország van? nem sok.. pedig ha ugynézed ők meg tudtak tartni vmit a kulturájukbol, ami lehet h. nekünk fura, de az ö szemükben ez a normális. na most probáld meg ezt akkor az egész emberiségre ráhuzni...:) majdnemhogy esélytelen.

gizmo 2010. 03. 01. 20:50

nem is kell ráhúzni semmit senkire. pont ezt mondom, csak ezek szerint félreértettük egymást. én pont h nem ráhúzni akarok senkire semmit, hanem lehúzni róluk azt a rengeteg sok sz*rt, amit a társadalom húz rájuk, mert az az egyetlen út vezet a tudatosságukhoz, ha nem mindenféle hatalmaknak hajtanak fejet, meg függnek azoktól. ezért hoztam a csecsemőt is példának, mint mondtam. mert akkor még tiszta lelkű az ember, nincs benne semmiféle rombolási meg hatalmi vágy. a vissza a természetbe nálam nem azt jelenti, hogy vissza a civilizálatlan múltba, hanem hogy tudatosan éljünk összhangban a természettel. ez nem jelenti, hogy nem lehet modernizáció, meg nem lehet pénz, ez annyit jelent, hogy mindezekkel ésszel bánjunk. mert ez az ami hiányzik. pazarlás van, és fölösleges rombolás. és akkor sem erre vagyunk determinálva. a társadalom késztet minket mindezekre. ha az embereknek a saját tudatosságuk érvényesülhetne, hidd el, meg mindenki higgye el, hogy semmi baj nem lenne. vagy ha lenne, az megoldható lenne. nem lenne fele ennyire sem kilátástalanabb a helyzet, mint jelenleg..

gizmo 2010. 03. 01. 20:52

*kilátástalan

squall 2010. 03. 01. 21:05

gizmo, a film szempontjábol, és a filmbuzi szempontjábol és az én szempontombol is teljesen mindegy h. mégis mi a jo fene lesz. nem hinném h. megoldást kell találjunk pont ezen a forumon. holnap felkelek a fenenagy tudatosságommal és és egész héten a fene nagy tudatosságomban segitem előre a civilizált világunk fejlödését. és sztem itt zárjuk is le(szivesen beszélgetek erröl máshol)

a film jo volt.
üdv

gizmo 2010. 03. 02. 15:25

ezesetben gimi jor övéjlöbiliti end szpík öbát it elzver. :)

k3nta 2010. 03. 04. 22:27

Teljesen egyetértek az értékeléssel, én egy erős hat pontot adnék neki tízből (azt is csak a látvány miatt, egyéb szempontok alapján nem szolgált rá). Jó látni, hogy itt elég objektíven írják meg a kritikákat.

MrHat 2010. 03. 13. 1:57

Most tudtam beülni, VIP 3D-ben, hát, rosszabbra számítottam, megmondom őszintén.

Kellemes, látványban gazdag (a szemem már elélvezett a vége felé) egyszer, igen élvezhetően nézhetős számomra.

7/10.

katica 2010. 03. 13. 9:57

Helo,
erdekes volt vegigolvasni a topic-ot es latni, hogy milyen sokaknak volt uresseg erzese, miutan megnezte a filmet. Szuper volt a film, magaval ragado, sot lehengerlo, de valami plusz megiscsak hianyzott belole. Talan Cameron olyannyira a latvanytervezesre ment es annyira hitt abban, hogy az alkot majd mindent, hogy kisse elhanyagolta azt, hogy a filmnek valami mondanivaloja is legyen. Agyalni utana nem volt, amin, nem gerjesztett gondolatokat az ember fejeben, gyors volt es konnyen fogyaszthato.
Itt a 3D-s megoldas az, ami zsenialis es a latvany, az effektek sora. A jegy arat mindenkeppen megerte!

katica 2010. 03. 13. 10:02

Ja, meg annyit, hogy szerintem a szereplogarda nem volt valami nagy "was is das". Gyakorlatilag, senkire nem emlekszem ugy, igazabol Stephen Lang karakteren kivul.
A kek csajt alkito szineszno alakitasa sem valami melyreszanto - de hat nem is az volt a cel a filmet illetoen, kulonben nem az Cameronro/Avatarrol beszelnenk, hanem Almodovarrol es valamelyik filmjerol..

Mindenkinek nagyon kellemes tovabbi hetveget!

Hauer 2010. 03. 16. 19:43

Nekem tetszett a film és a cikk is jó lett. A történet hősies, a látványvilág mesteri, egy percet nem unatkoztam. A fejem se fájdult meg, mivel nem 3d- ben néztem. A tengerészgyalogos szerep sokkal jobb volt, mint a T.S. terminátora. Voltak persze érdekes és kissé hiányos, néhol gyermeteg jelenetek, de
Spoiler:
elképesztő volt, ahogy a törzsfőnök lánya végigrohant a fa ágán és se szó se beszéd, hasast ugrott lefelé a nagy lapulevelekre vagy a repülések, a lebegő sziklák.
Spoiler vége.
És persze több nagyon jó megmozdulás volt még a filmben.
Kicsit furcsa volt ez a hindu meg nem tudom milyen elképzelés és a hajban lévő idegdúc (utóbbi inkább gusztustalan volt), de a film nálam többszörösen újranézhető, a filmnek pedig van története és van mondanivalója: az hogy a filmben az emberi faj senkit és semmit nem tisztel. Ami kell neki, azt megszerzi, még ha egy teljes civilizációt kell is elpusztítania ezért.
Spoiler:
Elgondolkodtató volt, hogy ha a fa alatt volt a legtöbb kőzet, akkor volt máshol is és kitermelhető lett volna az is, háború nélkül.

jou 2010. 03. 17. 9:07

Annyira meg akartam nézni ezt a filmet, mire ez a felhajtás.
A sztori nem újkeletű, nekem egykaptafa a Farkasokkal táncolóval. Úgyhogy semmi borzongás, mint ahogy sokaknak, se sírás utána, se életátértékelő gondolatok.

Az is zavart, hogy a srácról az jutott eszembe, ő Phoebe dilis kisöccse, akivel semmi baj amúgy, a dokinőnek meg a Dolgozó csajban csontos a segge...
Szóval nem szeretem, ha egy korábbi szerepéből nem tud kibújni, vagy nem lehet elfelejteni, mert a mimikák, mozdulatok emlékeztetnek.

A látvány az igen ott van, a film is tetszett, de így kivesézve már téyleg oszlik a varázs.

Bari 2010. 04. 08. 14:30

Megnéztem. Két dolgot mondok csak:
1: Király.
2: Ha 1/10 pontot adtál volna, ha 10/10et, akkor is tény h látni köll.
ennyi.
:D
Köszönöm a figyelmet.

Jenki 2010. 04. 14. 18:55

Ez a film arról szól hogy mit tud ma a technika, milyen effecteket lehet összerakni. Ebből a szempontól 10-ből 11 pontot ér a film. A történet igaz sablonos, meg néhol azért bele lehet kötni, de ez ennél a filmnél nemhogy másodlagos, hanem minimum negyedleges.

160 perc kikapcsolódás tuti, 3D-ben, 5.1-el ajánlott.

Jenki 2010. 04. 14. 19:02

Jah és még valami.

Jó látni hogy ennyire eltérőek a vélemények, ebből látszik hogy a filmnek van stílusa, mert aminek nincs stílusa azt nem lehet se utálni se szeretni igazán.

KV 2010. 04. 24. 23:10

Persze persze, az Avatar 3Dbe oltott Pocahontas story, nincs a történetben semmi új.
De az emberi civilizációt és kártékony munkásságát tekintve még mindig nem lett elégszer elmondva, hogy ne csesszük el bolygónkat. :/

Mellesleg engem lenyűgözött Pandóra világának asztrobiológiai kidolgozottsága. Fantasztikus moziélmény volt.
10/10

Mammut 2010. 07. 11. 19:35

az első fele cameron saját természetfilmje, csak az a gond, hogy nem szeretem a doksikat, vagy 5x megálltam, mert egyszerűen untam magam
a második fele már jól sikerült
átlagban ez a film olyan 5/10, bárhonnan is nézem

tényleg látványos, meg minden, de az engem nem igazán tud lázba hozni

amúgy, ha már megvalósítás, a természetbe mindent beleadtak, de a gépeknél, hajóknál olyan mattnak, műnek éreztem a dolgokat, persze lehet, direkt volt, hogy legyen megfelelő kontraszt

Hozzászólás űrlap


Név (freeblogos bejelentkező)
(email címed, nem adjuk senkinek, nyugi)

Ezt mondom (offtopik=del):


elég egyszer megnyomni


Ha úgy érzed mindent jól adtál meg, de mégis hibaüzenetet kapsz, vagy nem jelenik meg a kommented, akkor írj levelet, ránézek.



Ezeket fogadod el a mehet gomb megnyomásával:
  • Személyeskedés pl. "hülye" "f@sz" és hasonló esetén törlés.
  • "Csináljatok jobbat" érvelés esetén törlés.
  • Ha random anyáznád az írót, és kommentben teszed levél helyett, akkor is törlés.
  • A linket tartalmazó kommentek 0-10 óra késéssel jelennek meg a sok spam miatt.
  • Az IP címedet megjegyezzük, de csak spamvizsgálathoz.
  • Ha kamu emailt adsz meg, és véletlen levelet írnék neked, ami miatt kiszúrom, akkor törlődik a kommented.