Megvan a Paranormal Activity 2 rendezője - Dumáljuk ki az első részt, mert külön írást nem tervezek már

írta human, 2010. január 19. 8:37, 45 hozzászólás

Az első rész nulla pénzből hatalmas kaszálás miatt természetes volt, hogy lesz második felvonás. Ezúttal a Saw 6 rendezőjének a keze alól fog kikerülni a démoni történet. Az extra, hogy már idén októberre tervezik, szóval nincs itt tökölés kéremszépen. Az eredeti készítői producerként visszatérnek, hogy ez beleszólást jelent-e vagy pedig csak pénzt, azt ki tudja.

A filmnek három vége volt, ebből az egyik folytatható, így nyilván azon fognak elindulni. Innentől spoilerek, aki nem látta a filmet az 1.) nem vesztett sokat, mivel még annyira sem sugallta a hihetőséget, mint a Cloverfield, ami stúdiófilm "talált" kamerával. Nem az volt a cél? Akkor minek erőltették végig? 2.) ne olvasson tovább.

Még egyszer mondom, spoilerek. Szóltam.

Tehát az egyik befejezés az volt, amit a többségetek látott, miszerint a zsaruk lelövik a pár női tagját, miután az kinyírta a párját és visszajött a szobába. Ha most bólintottál, akkor valszeg a warez verziót láttad. A mozis vég az, hogy a kamerában hajítja a pasit és eltűnik, tartózkodási helye ismeretlen. Ez folytatható, immáron normális horrorfilmként talán, ere utal a kicsit tapasztaltabb rendező. Ezt a véget külön kérte a stúdió, már a második résszel a gondolataik között.

A harmadik vég pedig az, ez a legdurvább, hogy a csaj megöli a pasit, aztán visszajön a szobába, odamegy és az objektívbe nézve elvágja a saját torkát. Erre a trükkre ment el a 15 ezer dollár nagyja, haha.

Biztos ami biztos, a spoilereket mindenki jelölje. Aki csak éltetni akarja az első részt, az is tegye meg nyugodtan, hátha páran elrettentek a kétsoros leszólásom miatt.

További információk: az írást tényleg human követte el.
Ha jobban érdekel a téma, akkor nézz körül errefelé:
Megosztanád a bejegyzést?

Eddig 45 hozzászólás érkezett!

BLaCkMoRe 2010. 01. 19. 9:02

Hát az első rész őszintén szólva beparáztatott, de hihetőnek tényleg nem mondható, habár barátnőmnek meg kellett mutatnom IMDB-n, hogy nyugi, itt vannak a szereplők, satöbbi satöbbi, ez meg ez csinálta blabla. Azért a második rész érdekel, hogy vajon ugyanúgy lesz-e készítve, mint az első, mert szerintem azzal nagyokat lehetne robbantani.

Master Tom 2010. 01. 19. 9:25

Adta is, meg nem is az első rész. Túl mű volt az egész, és tényleg nem volt hihető, de mégis teremtett egy atmoszférát, ami viszont megfogott.
6/10 mondjuk.
A másodikat viszont nem várom, mert minek még egy ilyen film ráadásul ha megint októberben akarnak vele jönni, akkor veszélyben a fűrész 7 sikere, én meg annak szurkolok. :D

Winters 2010. 01. 19. 9:41

a tagek alapján csak 3 pontot adtál rá?
Kissé vontatott film az biztos, de azért eléggé fosatós már a vége felé. 6/10 szerintem is.

Nessuno 2010. 01. 19. 9:46

Láttam a filmet, ezzel a hírrel nem kicsit emlékeztet a Blair Witch Projectre. Ott is az első rész ütött nagyot, amikor még kézikamerás felvétellel nyomultak. Aztán kijött a 2. rész...
Valahogy én is azt szeretném, ha a handycam rész maradna, de bőven el tudok képzelni egy komolyabb horrort a sztori alá és abba már nem férne ez bele. De ha év végén jön, akkor sok szarakodásra nincs idő.

Swarm 2010. 01. 19. 9:51

"Dobjunk össze egy második részt, a nézők úgyis zabálni fogják."
Nem tudom mit találnak ki, de abszolút feleslegesnek tartom. Az első sem volt jó, a folytatásban sem hiszek.

Rat 2010. 01. 19. 10:21

Bevallom nekem jobban tetszett mint a Cloverfield...persze bőven volt hogy megmosolyogtam pár dolgot de az az igazság hogy én hiszek abban hogy van valami a halál után és néha itt ott vannak fura dolgok, hihetőbb mint az hogy egyik nap jön egy baszom nagy élien aki ledózerolja kápolnásnyéket...perzse nem hiszem hogy egyedül vagyunk a univerzumba csak kicsit hihetőbb és közelebbi a téma

Malachi 2010. 01. 19. 10:43

elég unalmas film volt és ezek szerint a warez werziót láttuk. visszakérem a jegy árát, baze. :)

amúgy jobban tetszik a rendőrös lelövős befejezés, mint a másik kettő, szóval mázli is, hogy éppen ehhez jutottunk hozzá.

dwg 2010. 01. 19. 10:52

Mi értelme van a 3 befejezésnek? Nem igazán értem.
Én a legbrutálabbat láttam és meséltem mindenkinek, hogy milyen durva volt a film, de igazából a végét leszámítva nem volt túlzottan félelmetes. Sőt, én végig untam, a végén meg nem mertem már odanézni...:D

Hunibacsi 2010. 01. 19. 11:04

Személy szerint Rat-al értek egyet, nekem bejött a film igaz, h néhol kicsit vontatott és unalmas volt, de mondom csak néhány rész.
A warez verziót láttam én is de hol lehet megnézni a harmadik befejezést?

blade78 2010. 01. 19. 11:05

A Blair Witch project után ez a film semmi nagy izgalmat nem okozott. Ebben a stilusban nehéz újjat alkotni az biztos de a PA nekem egy nagyon unalmas kiszámitható (föleg a vége) film volt. Megnézem újra mondjuk ugy 5-10év múlva

Jamesch 2010. 01. 19. 11:08

Nem volt rossz sztem, megvolt az atmoszféra, de nem paráztam.

Moziban néztem nemsok emberrel rajtunk kívül, azon örültünk, hogy hogy paráznak mások, mijen hangeffektekkel:)

CyClotroniC 2010. 01. 19. 11:21

Nekem se a para, se a hangulat nem jött át igazán. Amúgysem vagyok az a horror filmeken parázós fajta, de ennél jóval több feszültség volt számomra még a régivágású Hitchcock filmekben is. Az erősődő zene, a hangeffektek és a vér nem pótolja a "suspense"-t, meg azt, hogy izgulsz a főszereplőért. Nekem egyébként "horror" fronton a The Others még mindig az etalon, pedig az inkább egy kamara-thriller, de ott első nézésre végig nyomasztott valami, ezt meg kifejezetten untam.

StormshadoW 2010. 01. 19. 12:15

Ez az a pofátlan hulladék termék,aminek oltári nagy ostobaság folytatást legyártani.Voltam olyan marha hogy megnéztem ezt a tisztán pénz lehúzására kihegyezett,de ellenben semmi élményt nem adó cafadékot moziban. Olcsó szar,amiért ugyanannyit elkértek mint a nagy költségvetésüekért, disznó munka. A folytatáshoz meg télleg pofa kell.

rob 2010. 01. 19. 12:17

Ha valaki tud youtubeos videót vagy hasonlót a 3dik befejezésről arról az állítólagos durváról az belinkelhetné mert nem akarom csak ezért megint leszedni.

smplx 2010. 01. 19. 13:41

Szerintem pocsek volt. Nemhogy nem feltem, de kb unatkoztam majdnem vegig. Meghogy masodik resz.... Eszembe se jutna megnezni.

reconka 2010. 01. 19. 13:58

rob: www.youtube.com/watch?v=nGOmBIUW2C0 <= HDban menő :)

Véleményem szerint elég jó film lett.. bár nem láttam a Cloverfield-et, és nem is nagyon jöttek be ezek a filmek.. de ez nagyot ütött.. lehet hogy azért mert este néztem, és teljesen átéltem :D

sjbee 2010. 01. 19. 13:58

rob itt a vidi:
tudou.com/programs/view/Galp-TdCUDQ/

sjbee 2010. 01. 19. 14:00

Ja, és tévedtél human, nincs torok elvágás.

Reg5 2010. 01. 19. 14:10

sjbee: De van.

Nekem amúgy tetszett, főleg a végén rendesen féltem.

Blake 2010. 01. 19. 14:18

Ezt este kell nézni, egyedül, vagy max. ketten. És rendes hangerőn. Úgy garantált a hatás. Nappal, jó hogy nem ér semmit. Szerintem félelmetesebb mint a Blair Witch.

ammok 2010. 01. 19. 14:55

A Blair Witch-nél csak félelmetesebb lehet!
:)

rob 2010. 01. 19. 15:06

hmm hát ebbe téleg nem volt torok vágás...

.gr7 2010. 01. 19. 15:14

Annyi volt jó az első részben, hogy folyamatosan járt a szemem minden jelenetnél, kerestem hátha történik valami apróság a háttérben. Végül ez a nagyon aktív "ráfigyelés" adta a film hangulatát, parának egyáltalán nem nevezném.

Tényleg tipikusan az a film, aminek felesleges folytatást csinálni. Egynek jó volt.

human 2010. 01. 19. 15:17

hú elírtam a végeket, az az eltünős amikor a kamerába dobja,a torkos meg amikor a konyhába nyírja ki szintén? Tuti van torokvágós, láttam youtubeon a film után, csak arra nem emlékeztem, hogy a vágás előtt mi van.

Javítottam a posztot.

Itt a késes emberek, akik rögtön kételkedtek:
www.youtube.com/watch?v=QScOjwoNP-I

kukulkan 2010. 01. 19. 16:18

Hát, akik a "hűdekirályvagyokhogyengemnemlehetbeszaratni" legénykedésen túl is váltig állítják, hogy ez nem volt paráztatós film, azok nem tudom mit néztek vagy hogy' nézték. Ugyanis ez tipikusan olyan film (a jó öreg Blair Witch Project-hez vagy a REC-hez hasonlóan), amit egyedül, sötétben, fülhallgatóval és full hangerővel érdemes (vagy mondhatnám kötelező) megtekinteni, mert csak így lesz igazán ütős. Aztán aki szerint így is csak ásítozni lehet rajta, hát az javaslom forduljon orvoshoz, mert valószínűleg leálltak a mellékveséi, és nem termelnek elég adrenalint... :D

Cooper 2010. 01. 19. 16:21

SPOILER
Én láttam mind a 3 verziót, de nekem a legföldhözragadtabb az volt, amikor rendőrök lelőtték a csajt. Bár hülyeség volt ez is, mert elég durván szétlőtték, de még mindig ez a leghihetőbb verzió, már ha hitelesre akarták volna csinálni és maradtak volna a szellemes tartalomnál. Itt legalább el lehet képzelni azt, hogy valami szellem megszállta a csajt, majd észhez tér amikor bejönnek a rendőrök, addig meg csak ott "malmozik" 2 napig, nincs magánál. A torokelvágós nekem kicsit fals, mert ha megszállja valami és a csávóját kinyírja lenn a konyhában vagy valahol ahol nem látszik, minek jön vissza a kamerához, hogy ott vágja el a saját torkát?? Anézők kedvéért?
A 3. befejezés, konkrétan az, amikor bedobja a gyereket a kamerába, majd megszaglássza és betorzult fejjel belemászik a képünkbe, az meg egyszerűen gagyi. És ha ezt folytatják, akkor mi lesz? Mászkál egy megszállt csaj az emberek között és nyírja ki őket sorjában... Pfff. Minek mindent folytatni? Habár tudom, pénzért. De akkor is.

evergreen976 2010. 01. 19. 16:21

Blake nevű felhasználóval értek egyet, maximálisan.
Szerintem jó volt , a folytatást feleslegesnek tartom (szinte biztos hogy el fogják baszni).
...igaz kicsit hosszú volt a film , simán lehetett volna csak 45 perc is (sokaknak még ez is sok lehet)...
Szal' nekem ez a mű 10/10.

Cooper 2010. 01. 19. 16:31

Tényleg egyedül, este, jó hanggal a legjobb megnézni és főleg olyannak jöhet be, aki pl régebbi házban lakik és recseg-ropog éjjelente ez-az (mint pl nálunk), úgy is mondhatnám "van hangja a háznak". Na az garantáltan fosni fog! :D

blady 2010. 01. 19. 16:42

csaj vagyok, otthon, sötétben, egyedül, full hangerőn néztem. Halálra paráztattak :D de komolyan, végére már full elfáradtam, pedig tudtam mikor jönnek parás jelenetek, mikor nem kéne odanézni, mégis megijedtem..amivel inkább leoltottam magam nem a végkifejlet volt (mert ugye én is a warez verziót láttam), hanem az, h ok nem hiszünk mindenféle baromságban, de basszus, mi van ha ezt az én kis kamerám veszi fel?:D egész egyszerűen rossz volt belegondolni..
ha jól emlékszem 7/10-re becsültem.

sjbee 2010. 01. 19. 17:04

Én hajnal 1-2 felé kezdtem bele anno, fejhallgatóval (legtöbb filmet amúgy is azzal nézek), egyedül és konkrétan egyszer ijedtem meg valami tompa pukkanásnál az elején, ezt leszámítva nem sz.rtam össze magam. Viszont hazudnék ha azt mondanám, h semmi feszültség nem volt bennem, de nekem nem sok többletet adott a mai tucat "ijesztgetős" filmekhez képest.

DelMare 2010. 01. 19. 20:40

én is egy icipicit többet vártam, bár tény, h egy alap feszültséget azt adott. sötét, fülhallgató, nyugi. de mondjuk moziban nem nagyon tudom elképzelni a hatást. így a folytatást sem tudom hova tenni a csajjal. azt mondjuk még igen, ha új szereplőkhöz fogják kapcsolni. talán. 7/10, de leginkább az ötlet miatt.

Petkenuke 2010. 01. 20. 10:23

SPOILERES

Hát én nemtudom, lehet hogy másik filmet láttam, mert egyátalán nem értek egyet jópár előttem szólóval. Moziban láttuk a haverjaimmal, ami annyit jelent, hogy rajtunk kívül volt még vagy 10 ember a moziban éjfélkor.

Gyanús volt, hogy mikor a jegyet vettük, azt mondta a jegyárus, hogy ne jöjjünk ki, várjuk ki a végét, az az izgalmas. Arra gondoltunk, hogy juj biztos de ijesztő, annyian kijöttek róla közben. Hát nem.

Mondtam a haveromnak, hogy a [REC]-hez hasonló, lehet én vagyok a hülye, de végülis kamerás horrofilm, stb... Amikor már egy óra eltelt és még mindig csak az ajtó nyikorog, a haverom ránézett az órájára, hogy most mennyi idő is telt el, mondtam neki, hogy nyugi, a vége biztos jó lesz, a [REC]-nek is ott volt a brutális része.

Megy tovább a film, egész ijesztő volt ahogy dübörög fel valami a lépcsőn, mint utóbb kiderül ugye ez kb az utolsó jelenet, amikor beledobta a csávót a kamerába, eskü megijedtem. És így vége... Hát néma csönd, mondja haverom "De ugye nem ez a vége?", mondom áááá biztos nem. Bejön pár szöveg h eltűnt a csaj stb, ülünk és nem merünk megmozdulni, erre felnyomják a villanyt. Hát belőlem kiszakadt egy "Ez meg mi a f.sz volt?" mondat, amire kb az egész terem röhögött és helyeselt. A arcokon tükröződött a "Minket csúnyán lehúztak" tekintet.

Ja igen, lent két takarító srác állt, látnotok kellett volna azt a kaján vigyort, sztem sok ilyen reakciót láttak már, minden egyes előadás után.

Sry, ha hosszúra sikeredett, ez van. De az biztos, hogy ennyi pénzt ritkán dobok ki ennyire semmire. Kb belefújhattam volna az orrom és összegyűrhettem volna. A film az örök szarfilm ranglistám 2. helyezettje... Ennek második rész? Pfff. Messziről elkerülöm.

lostos 2010. 01. 20. 15:39

Én csak 2 befejezésről tudok, hol lehet megnézni a 3.at??

BLaCkMoRe 2010. 01. 20. 16:15

lostos: human fenn belinkelte a harmadik befejezést.

SPOILER

Az meg tökmindegy, hogy szellem vagy démon, mert megszállta a csajszit és kész, ezen fölösleges vitázni, mert már mikor a csaj az ágyba feküdt és már sehova se akart menni, meg vigyorgott mint egy hülye, na én már akkor levágtam, hogy hopp ebbe belebújt a kisördög. Amúgy volt egy rész, amit nagyon bírtam, mikor kikapja az ágyból a mumus a csajszit. Előttem meg egy kis pöcs gyerek röhögött. Hát nem tehettem mást, felidegelt, lassan keresztbetettem a lábam, s ezenközben hatalmasat rúgtam a háttámlájába. Tököm kivan az ilyen kis szarosokkal, akik mutatják, hogy denagyfejek, mer csak röhögnek.

brianaspirin 2010. 01. 20. 20:39

amikor a jurassic parkot néztem és akkor röhögött két idétlen szaros kölök, amikor a t-rex benyomta a túra-autó üvegtetejét a két gyerekre és sikoltoztak. nem mondom, hogy be voltam szarva, de a röhögés igen távol állt tőlem akkor. ezek ketten meg vihogtak mint az idióták. legszívesebben nyakonvágtam volna őket.
a film tetszett, de annyira nem hatott meg.
SPOILER
szerintem is a lábnál kihúzós rész volt a legfaszább :)

brianaspirin 2010. 01. 20. 20:47

amúgy meg szerintem mindenkinek más félelmetes.
pl. én sokáig jobban féltem a robotzsaru 2-ben a nagy robottól, mint a gonosz halottak bármelyik zombijától.

2ndSkin 2010. 01. 20. 23:44

Nagyon szerettem volna szeretni ezt a filmet, magát az áldoku stílust imádom, még az atmoszférát is külön megteremtettem (szocreál kórház, éjszakás műszak, csoszogó öregek, villanyok még a folyosón is leoltva, a REC-nél ez nagyon működött), de nem sikerült félnem rajta. Az ágyból kirángatós rész mondjuk nálam is működött, meg talán a csillárlóbálás, de annyi... Kár, a potenciál szerintem megvolt.

k0valik 2010. 01. 21. 18:58

Én megnéztem a filmet, ráhangolásnak előtte beraktam az Ideglelés-t, még azt sem láttam. Hajnal kettőkor néztem végig, tök egyedül, és egyetlen egy résznél volt bennem az, hogy majdnem megijedek:
Amikor a csaj lába szép lassan kicsúszott a takaró alól, aztán meg kirántotta a démon, és elhúzta. De szerintem egyáltalán nem volt parázós film, pedig nekem úgy mondták, hogy nagyon izgi, meg minden (unokatesóm majdnem pánikrohamot kapott már az Ideglelés folyamatos és idegesítő sikongatásán is...)
Mintdkét film (Ideglelés, P.A.) szerintem lehetett volna 30, vagy akár 20 perces is, igazából az első 40 perc teljesen fölösleges mindkét filmbe.

Svarci 2010. 01. 21. 20:59

Láttam a filmet és szerintem nagyon gyereknek kell lenni ahhoz hogy valaki parázzon rajta. Ezt 14 éves buta amerikaiaknak gyártották.

ann.a 2010. 01. 23. 18:38

már az első rész is unalmas volt,minek még egy..
ha ilyen kamerás horror film akkor inkább a [REC].

Rosepaume 2010. 01. 23. 23:20

Én egyedül kezdtem el nézni a filmet, az első felében konkrétan majdnem bealudtam. Imádom a horror, és ijesztgetős filmeket, de ez nem volt az.. Az első felében.. miután az eltorzult arcot megmutatták, onnantól kezdtem el férni, várva hogy a csaj is olyan lesz. mondanom sem kell, hogy a végét már nem egyedül néztem, és végig paráztam.. szerencsére nekem is a warez verzióhoz volt szerencsém, és örülök hogy moziba nem mentem el emiatt a film miatt. 7/10 szerintem..

Nila 2010. 01. 26. 9:15

Először azt hittem hogy igaz történet de nevetséges

rikki 2010. 02. 05. 14:51

Nila(legalsó)

ez igaz történet,télleg meghalt a házaspár és a szüleik engedték meg hogy kiadják a filmet.tehát ez igaz.az egész igaz.

bbbb 2010. 02. 09. 13:53

szerintem nem kell kisgyereknek lenni ahhoz, hogy meijedj egy ilyen filmen. nem konkrétan a film története ijesztett me engem, hanem az hogy full csönd, és akkor hirtelen dobogás, vagy ilyesmi. nekem tetszett, amúgy is bejönnek ezek a handycamos horrorfilmek.

bbbb 2010. 02. 09. 13:55

a második részről nekem az a véleményem, hogy fölösleges, mert a második részeket mindig elcseszik, és szerintem ezzel se lesz másképp.

Hozzászólás űrlap


Név (freeblogos bejelentkező)
(email címed, nem adjuk senkinek, nyugi)

Ezt mondom (offtopik=del):


elég egyszer megnyomni


Ha úgy érzed mindent jól adtál meg, de mégis hibaüzenetet kapsz, vagy nem jelenik meg a kommented, akkor írj levelet, ránézek.



Ezeket fogadod el a mehet gomb megnyomásával:
  • Személyeskedés pl. "hülye" "f@sz" és hasonló esetén törlés.
  • "Csináljatok jobbat" érvelés esetén törlés.
  • Ha random anyáznád az írót, és kommentben teszed levél helyett, akkor is törlés.
  • A linket tartalmazó kommentek 0-10 óra késéssel jelennek meg a sok spam miatt.
  • Az IP címedet megjegyezzük, de csak spamvizsgálathoz.
  • Ha kamu emailt adsz meg, és véletlen levelet írnék neked, ami miatt kiszúrom, akkor törlődik a kommented.