A doboz (The Box)

írta human, 2010. január 31. 6:12, 39 hozzászólás
A sci-fi, aminek a készítésekor Richard Kelly (Donnie Darko) azt hitte pár napig, hogy ő P.K. Dick, csak vallásosabb? Ez volt az első 60 perc során a legnormálisabb gondolatom, miközben épp unatkoztam kicsit. Aztán összébb állt a film, de nem nyert meg így sem.

A dobozról írás

Az egész egy régebbi novellán alapul, amint a 80-as években már fel is dolgoztak a Twilight Zone-ban. A történet röviden annyi, hogy a főszereplő házaspár kap egy titokzatos dobozt, ami tulajdonképpen egy üvegbúra alatt lapuló gomb. Nem sokkal később Steward, a félarcú úriember tudatja velük, hogyha megnyomják a gombot, akkor egy számukra ismeretlen ember meghal, cserébe viszont kapnak 1 millió dollárt. Mindezt a 70-es években, a Marsra küldött NASA expedícióval narrálva.

Mellesleg annak aki már látta a filmet, érdemes elolvasni az eredeti történet és a Twilight Zone közötti eltérést. Látszik, hogy ez utóbbit vette Kelly alapul, aztán tovább csavarta kicsit, hogy komolyabb üzenete legyen, és pont a továbbgondoláskor hitte azt, hogy ő P.K. Dick. Mellesleg nekem az eredeti novella egyszerűbb csattanója tetszik a legjobban, amit azért nagyon elrejtve, de ide is áthoztak azért, bár csak melléküzenetként.

Kivitelezésileg teljesen rendben van amúgy a Box. Eleinte furcsa volt, hogy mindenki túljátszotta magát, de aztán ez már szándékosnak tűnt, főleg mivel illik is a hangulatba. Szereplők között sincs senkivel sem baj, de kiemelni sem nagyon lehet kit.
Any sufficiently advanced technology is indistinguishable from magic.
A legfőbb bajom az enyhe unalmasság mellett, amihez a zene kiemelten asszisztált, hogy néha csak a rejtélyesség növeléséért mondtak ködös dolgokat, szinte a semmibe. "Nem mondhatok többet most, csak azt" ... mert miért? Olyan súlytalan lett így az egész. Nem fejtheted meg teljesen, mivel direkt erőlteti a további értelmezéseket, kétségeket, nem olyan természetesen mint az előző filmjeiben.

A doboz értékelés

Hát ez most nem jött be nekem, azt hiszem 5/10-nél többet nem tudok adni. Eddig háromból kettő a kedvencem a műveiből, ami még mindig egész jó arány. Ez is érdekes film volt valahol, de nem élmény. Jobban szétszedni spoilerek nélkül már nem lehet, vigyázzatok a kommenteknél, ha még nem láttátok.

Ami érdekes lenne, ha Kelly legközelebb nem mindfuck filmmel próbálna jönni, hanem forgatna mondjuk egy akciófilmet sőt, vígjátékot. Kíváncsi vagyok, hogy az egója engedni fogja-e ezt neki. Bár nekem nagyon bejött a Southland Tales, de a két utóbbi filmjének anyagi „sikere” alapján nem hiszem, hogy a stúdiók rohannak újabb tízmilliókat hozzávágni egy Southland vagy Box szerű filmre, akármekkora kult hit is a Donnie Darko még mindig.
További információk: az írást tényleg human követte el.
Ha jobban érdekel a téma, akkor nézz körül errefelé:
Megosztanád a bejegyzést? Tedd meg twitteren vagy IWIW-en

Eddig 39 hozzászólás érkezett!

ninarose 2010. 01. 31. 9:24

Nekem tetszett, hogy olyan nyomasztó volt az egész. A káosz birodalmánál mindenképpen értelmezhetőbb és barátságosabb jóval a film. Engem megvett.
Viszont tényleg nem váltja meg a világot.

D 2010. 01. 31. 12:26

Nojo, akkor este megnezzuk.

bobby 2010. 01. 31. 12:36

Az ilyenek miatt érzem azt h amerikában minden hülye csinálhat filmet.. a moziban is 110 emberből ha 20 marad a végéig. Kifejezetten üres semmitmondó színészi alakítások, gyatra forgatókönyv, érdektelen karakterek...nézhetetlen
nincs semmi bajom a "mindfuck" filmekkel de ez tényleg a legalja.
akinek ez tetszik attól bocsi de ez számomra 1/10

bobby 2010. 01. 31. 12:38

ja és kiemelném h nem szokásom fikázni a filmeket sőt én szeretem megtalálni a pozitívumot mindben.. de ebben lehetetlen számomra... talán a twilight zone részt jobban összehozták... inkább az..

Ton 2010. 01. 31. 12:52

Bobbyval ertek 1et. Ritka rossz film volt, nezhetetlen! Pedig nekem sincs bajom a mindfuck-al!

Ekoz 2010. 01. 31. 13:19

erre kíváncsi vagyok, a Southland tales-en én szabályosan szenvedtem és egyszerűen annyira felidegesített h ki kellett kapcsoljam. A Donnie Darko nagyszerű, erről hasonló véleményeket olvastam, majd megnézem.

tomiqa 2010. 01. 31. 13:41

Hát az tény, hogy nem egy új Donnie Darkót vártam, annak nemtom mikor lesz film ami nyomába ér számomra. A Southland Tales nem tettszett, pedig kétszer is megnéztem.

Ez meg hátöö, számomra a Southland Tales előtt van.

Valaki megíná, hogy hanyadik rész a twilight zone-ban? vagymi az alcíme?

előre is kösz.

DelMare 2010. 01. 31. 14:36

sajnos én sem tudok érvelni a Box mellett. ez a legjobb indulattal is csak egy 6/10. Diaz meg már télleg szerepelhetne végre több drámában.

Marv 2010. 01. 31. 14:45

Mit takar a mindfuck-kifejezés?

kchris 2010. 01. 31. 15:06

Nekem élmény volt.
Azért csak annyival kezdődik hogy 1 milkó ha megnyomod a gombot...

De mire is van kifuttatva?
Mi jön ezután?
Na,az ami ZSENIÁLIS.(szerintem.)

A Donnie Darko-t imádtam,
a Káosz Birodalmát nem értettem-de a hangulata megfogott.(5x próbáltam végignézni egyszer csak sikerül..nem adom fel.)

alx 2010. 01. 31. 17:11

Szerintem katasztrofálisan gyenge a film! Nincs min elgondolkozni rajta. Nincs mondanivalója hacsak nem az emberi önzőség. Semmi sem derül ki a filmből:
-ki finanszirozza az 1 millert
-miért csinálják
-hogyan vannak kiválsztva az emberek
Unalmas és érdektelen a film!

Szpojleres mókus 2010. 01. 31. 18:30

Amikor a előzetest láttam, annyira meglepődtem. Cameron Diaz hogy lehet ennyire öreg ? :D

Klunks 2010. 01. 31. 18:38

alx: A három kérdésedből kettőre volt válasz.

Malachi 2010. 01. 31. 21:02

Filmet nézzük, utána vélemény.

barrystrepsil 2010. 01. 31. 21:20

SPOILERES

Nekem nagyon tetszett, elkapott a hangulata. Sokszor olyan volt, mintha a Dharma Initiative-hez kapcsolódó helyszíneken jártunk volna. Amikor a férfi a lábprotézist készíti a feleségének, az egy az egyben olyan (minőségű/hangulatú/kompozíciójú), mint amikor a Swan oriantation filmjében az Ann Arbori egyetemi kutatásokat mutatják.
Kimondottan tetszett, hogy 1976-ba helyezte Kelly a történetet, és köré rittyentette a NASA dolgot, bár jobban belegondolva ennek a filmben a hangulaton kívül semmilyen funkciója nincs. És ez idegesíthet egyeseket, a sok öncélú dolog, de nekem mind bejött/működött.
A zene is tetszett (az Arcade Fire házaspárja, és állandó zenekari hangszerelőjük, Owen Pallett). Azok az özönvíz előtti, vagy retro-futuriszikus disszonáns orgonák, meg a - megint csak - Lostot idéző vonósok...
Sok helyen olvastam, hogy unalmas, meg öncélú, de én egyiket sem éreztem. Végig lekötött, ahol kellett, féltem, ahol kellett, megijedtem.
Nálam valahol a Southland Tales környékén van. A Donnie Darkóhoz nem ér fel, de már az előző sem tette. Viszont annál sokkal érthetőbb, könnyebben megfejthető. A lezárásért is csak gratulálni tudok, és csodálkoznék, ha ezek után még Hollywoodban rendezés közelébe engednék a faszit... ennek esze ágában sincs a nézők kedvében járni. Aki vele tart, jó dolgok várnak rá, aki meg nem, azt leszarja (szerintem).
Köszönöm, hogy írtál róla, Human. Hétfőn (meg aztán szerdán is) láttam, és már vártam, hogy neked mi lesz a véleményed.

human 2010. 01. 31. 21:44

SPOILER

Barry: attól függ melyik értelmezést követed, mármint a NASA attól függően háttér. Ha az Istenest, akkor tényleg cska az, ha a tudományos/alienest, akik a villámmal jöttek a földre az első rádióadással a marsról, akkor viszont egyértelműen van a NASA cuccnak értelme.

Kóczy 2010. 01. 31. 23:44

Nekem igazából bejött ez. De biztosan meg kell majd még néznem még egyszer minimum. Most így 7/10 elsőre.

@alx: Ami nem lett megmagyarázva, az szándékosan történt szerintem, hogy a néző gondolkodjon rajta... (ha akar persze :) )

Komplikato 2010. 02. 01. 10:02

Spoiler:
Csak nekem volt fura, hogy adva van egy teszt, akár ki az aki tesztel, de direkt olyan embercsoportokon hajtják végre akik tutira elbukják, és a kamu(?) infókkal amit a szereplők kapnak erre még rá is játszanak? Vagy csak ilyen mélyen tesztelik a szabad akaratot? Ráadásul ilyen felállásban mindig az a bizonyos szülő fogja megnyomni a gombot ... Kissé olyan volt mint, mint a vevői tesztek, amiket nagy cégek csináltatnak, de a lényege, hogy az jöjjön ki, amit ők szeretnének.

Novbert 2010. 02. 01. 10:23

Máig sajnálom hogy két órát vesztegettem az életemből erre a szemétre. Totál érdektelen sztori érdektelen karakterekkel és értelmetlen történettel. Különösebb erőfeszítés nélkül akkora lyukakat lehet találni a történetben mint egy ólajtó. Nekem a vége felé már fizikai fájdalmat okozott a nézése.

SPOILER

A NASA szál számomra totál értelmetlen volt, semerre nem vitte a sztorit (per pillanat egyetlen dolgot sem tudnék mondani, ami a NASA szál miatt volt a sztoriban, és ne lett volna teljesen kihagyható). Több értelme lett volna, ha mondjuk a férj is rendőr, aki emiatt már esetleg korábban értesül a furcsa gyilkosságokról - ezzel pl. azt a teljesen valószerűtlen jelenetet is meg lehetett volna spórolni, amikor a férjet a zsaru haverja elviszi a gyilkosság helyszínére csak azért, mert a fazon szépen kéri. Meg mert haverok. Nonszensz.
A "cameron diaz sánta" szál megint egy túltolt értelmetlenség volt. Persze mondhatjátok azt, hogy nagyon is fontos volt, mert emiatt érzett szimpátiát a feleség a félarcú ember irányában, de basszus, ez hülyeség. Vagy még ha így is van, akkor is legalább negyed óra a sztoriból Diaz lábával ment el (a jelenet a suliban; a férj műlábat csinál; a férj jelenetet rendez, mert az a srác jelenetet rendezett a suliban; Diaz megkapja a műlábat). Nyilvánvaló filler az egész. És számított ez a bizonyos szimpátia végül akármennyit? Hát nem. De ha csak ennyi hiba lett volna a filmben, már örültem volna.

Az alapszitu: A pár, akik fizetéstől fizetésig élnek. ehhez képest egy gyönyörű kétszintes házban laknak, drága autókat vezetnek, a férj a munkáját sem veszti el, tehát attól függetlenül hogy nem lesz űrhajós a továbbiakban is ugyanannyit keres majd, az egész anyagi helyzet miatti nagy aggódás teljesen súlytalan.

A gombnyomás után megkapják a millát, a félarcú ember meg nyilvánvalóvá teszi, hogy legközelebb valszeg közülük fog valaki elpatkolni. Az előzmények alapján talán már 24 órán belül. Erre hőseink elmennek egy próbaesküvőre. Az életükért kellene küzdeniük, kideríteni a lehető leggyorsabban hogy mivan, erre ők kedves rokonokkal bájolognak. Van ennek értelme? Nem, ennek semmi értelme.

Az esküvőn a férj elvesz egy dobozt, amiben a félarcú képe van. Van ennek értelme? Nyer bármi értelmet utólag? Nem, ennek sincs semmi értelme.

Tovább: A bébiszitter lenyom valami zagyvaságot a férjnek a tükörbe nézésről, közben egy nő elküldi a feleséget könyvtárba. Mi ennek az értelme? Miért dönt úgy a feleség, hogy elmegy a könyvtárba? Azért mert egy vadidegen, nyilvánvalóan zavart elmélyű nő ezt mondta neki a boltban? Egyáltalán miért segítenek a párnak ezek az emberek? (Ez is a terv része? Vagy ez valami másik terv része?) És a pár miért hiszi azt, hogy segítenek nekik? Miért ne lehetne ez is csapda? (mint ahogy a dobozos téma is csapdának bizonyult utólag)

Asszem a könyvtári jelenetben jártam a legközelebb ahhoz hogy feladjam. Mi az isten az a bizonyos "próba" a három vízoszloppal? Mit tesz ez próbára? Hogy a férj figyelte-e az "alkalmazottakat" akik folyamatosan súgtak neki ... valamiért? (ismét: miből gondolja hogy a súgók jószándékúak? Egyikük az a srác volt, aki beszólogatott a feleségének... És kinek az akaratából súgnak a súgók? És honnan tudják a súgók, hogy jön majd a vízoszlopos próba? És ha a terv részeként súgnak, akkor PLÁNE mi értelme a vízoszlopos tesztnek?) És ha nem figyelt rájuk, akkor a sorsa örök kárhozat? Mi a következménye a döntésének? Hogyan befolyásolja ez a történet további folyását? Ez lenne az a pont, ahol Richard Kelly végleg elveszítette a józan eszét? Minden bizonnyal És még nincs vége.

A férj haverja elmesél egy pár dolgot, majd autóbalesetet szenvednek. KÖVETKEZŐ JELENET: A férjet valakik cibálják kifelé egy nagy raktárépületből. KÖVETKEZŐ JELENET: A párocska hazaér, mintha mi sem történt volna. Ja, előtte még a fiukat is elrabolták. Van ennek BÁRMI értelme? Nem, ennek semmi értelme.

És ezután A TÖRTÉNET CSÚCSPONTJA: A gonosz alienbácsi megvakítja a kicsi fiút. WHAT? Mi köze van ennek bármihez, ami előzőleg történt? Erről szólt a megállapodás? De még ha ettől a kérdéstől el is tekintünk: A párocska jól meghányja veti, és eldönti, hogy nem tudnak úgy élni, hogy a gyerekük ilyen állapotban van ANÉLKÜL HOGY EZT AKÁR EGYETLEN PERCIG MEGTAPASZTALTÁK VOLNA. Nem is látják a gyereket addig, míg a férj meg nem húzza a ravaszt. Nonszensz.

De a java még csak most jön: Ténylegesen kiderül, hogy a gomb megnyomása, és az ismeretlen ember halála között SEMMINEMŰ ok-okozati összefüggés nincsen. A film a saját kardjába dől. Ennyi.

SPOILER VÉGE

Szóval akik szerint zseniális, meg érdekes, meg mittudoménmilyen (bármilyen pozitív jelző) azok kifejthetnék kicsit hogy pontosan mér, vagy legalább megpróbálhatnának válaszolni pár fentebbi kérdésre.
Számomra nem is az a kérdés rossz-e a film, inkább az hogy mondjuk rosszabb-e mint a Twilight vagy sem.
Még nem sikerült eldöntenem.

Chronic 2010. 02. 01. 11:14

Lehet, hogy én vagyok túl egyszerű, de nekem életem egyik legrosszabb filmélménye. Értékelni sem tudnám igazán, azt hittem valami rossz vicc.

Blackrock 2010. 02. 01. 11:17

Az utóbbi időszak egyik leggyengébb filmje. Ennyire rossz talán csak a Moon c. ócskaság volt.

ALIEN 2010. 02. 01. 12:40

Mikro befejeződött a film, csak ennyi jött ki belőlem jó hangosan: "Ez egy nagy f.szság volt!"
Novbert jól összefoglalta azokat a kérdéseket, amikre a válasz engem is érdekele.
A film felvezetése tettszett, meg egy ideig a nyomozgatás is, de a végére egy nagy keszekusza akármi lett belőle. Kár.

Nukleáris Tél 2010. 02. 01. 13:15

Blackrock: a Moon szerintem az utóbbi idők egyik legjobb filmje..

maTThew 2010. 02. 01. 14:48

sztem tökjó volt. meg is lepett ez az elutasítás itten.

maTThew 2010. 02. 01. 14:50

az eredeti (najó '85-ös) Twilight Zone részt pedig ne nézze meg senki, mert az még ennél is "rosszabb", sőt, tipikusan Alkonyzónás! ahogy ezt is csak a sorozat néhány részén túllevőknek ajánlanám.

viszont van a TeTubuson egy egész jó rövidfilm, a Black Button, amin szintén alapul ez, azt nézzétek meg.

hi5 2010. 02. 01. 22:58

hát életem legrosszabb filmélménye volt az biztos.
ennyire nem lőhetett még cameron diaz se mellé. inkább maradt volna a kaptafánál!
mert ha ezt a forgatókönyvet elolvasta, akkor sem hiszem el hogy meg is nézte volna magát!
alleeben neztuk a filmet, 20an voltunk, kifele szinte mindenkit megkerdeztem, PÉNZKIDOBÁS = 19/20

mindy23 2010. 02. 03. 19:44

Csatlakozom Novbert-hez!Abszolút rossz film-élmény volt, holott az alapsztori még érdekes is lehetett volna, de nem lett az.

mindy23 2010. 02. 03. 19:48

!!!!!!SPOILER!!!!

Jah, és tényleg a doboz-nyomógomb megnyomásának semmi köze senki más halálához, csak azt dönti el, h rádszáll-e az öregfaszi vagy sem.Így viszont értelmetlen a film alapötlete.

!!!!!!SPOILER!!!! VÉGE

gb-100 2010. 02. 04. 12:33

Novbert frankón leírta, nekem is ugyanezek jutottak eszembe. A végén az erőltetett drámázás különösen fájt, jó kétórányi összefüggéstelen marhaság után.
Egy szemét ez, nem film.

mindy23 2010. 02. 04. 15:20

Igen, Novbert RULEZ! :D

Winkie 2010. 02. 04. 15:35

kiváló film
10/10

optik 2010. 02. 05. 2:39

Az akinek tetszett a film és szerinte 10-ből 10-es, az legyen már olyannyira szíves és az elhangzott kérdésekre válaszoljon már majd fejtse ki h miért adta ez annyira???

Winkie 2010. 02. 05. 20:12

optik, nem nekem kell a szádba rágnom a válaszokat, neked kell rajtuk gondolkodni (amennyiben akarsz)

kálmán 2010. 02. 11. 15:37

Eddig azt gondoltam,hogy a mozik megválogatják hogy milyen filmeket játszanak.
A Doboz c.szörnyűség után rá kellett jönnöm hogy tévedtem.
Eddig nem aludtam még el moziban,ezzel a "filmmel" ez sem maradt ki az életemből.
Az "alkotás" nem indul rosszul de az első harmad után,unalmassá és érthetetlenné válik.
Soha nem láttam még ilyen nézhetetlenül siralmasan rossz filmet moziban.

Lomexx 2010. 02. 13. 0:25

Ugyan a southalnd talesen nem tesz túl (túl???), viszont majdnem akkor fos.0/10, elvesztegettem 2 órát az életemből.AZ ilyet büntetni kellene

mr.sixpack 2010. 02. 13. 16:49

Na nekem is hasonlóak az érzéseim, mint Novbert-nek. Egyszerűen nem értettem semmit az egészből, vagy amit még igen, azt 15 percben össze lehetett volna foglalni. Pedig az alapötlet jó volt, de annyira megkavarták a sztorit, hogy az egész 2 órányi értelmetlen elmebetegség lett. A Moon-hoz nem is hasonlítható, mert az ötletes, meg van a kellő hangulata, van eleje és vége = érthető. Plíz, akinek tetszett, tényleg írjon valamit, hogy miért???

cerka 2010. 02. 23. 12:16

Szerintem ez nem lenne annyira rossz film, ha a közepe táján azt a sok zagyvaságot nem rakták volna bele.
Az eleje egész jól indul, a vége sem rossz, de ami a kettő közt van az szerintem nem illik a képbe.
Richard Kelly megint nem bírt magával...

Ági 2010. 03. 03. 0:22

Én most fejeztem be és valahogy már azon se tudtam magam túltenni, hogy Cameron Diaz mekkora gagyi színész, nem hogy a film unalmasságán. Pedig szeretem az ilyen jellegű filmeket, de ez.

Ági 2010. 03. 03. 0:31

Novbert véleményével amúgy pontról pontra egyetértek. Most kezdem sajnálni, hogy elvett a film 2 órát az életemből.

Hozzászólás űrlap


Név (freeblogos bejelentkező)
(email címed, nem adjuk senkinek, nyugi)

Ezt mondom (offtopik=del):

elég egyszer megnyomni


Ezeket fogadod el a mehet gomb megnyomásával:
  • Személyeskedés pl. "hülye" "f@sz" és hasonló esetén törlés.
  • "Csináljatok jobbat" érvelés esetén törlés.
  • Ha random anyáznád az írót, és kommentben teszed levél helyett, akkor is törlés.
  • A linket tartalmazó kommentek 0-10 óra késéssel jelennek meg a sok spam miatt.
  • Az IP címedet megjegyezzük, de csak spamvizsgálathoz.
  • Ha kamu emailt adsz meg, és véletlen levelet írnék neked, ami miatt kiszúrom, akkor törlődik a kommented.