Röviden: Páros mellékhatás (Couples Retreat)

írta human, 2010. február 16. 0:37, 22 hozzászólás

Ez egy borzasztó rossz film volt, ami az írók neveinek megtekintése után még jobban fáj a filmbuziknak. Ha most azt mondod, hogy oké, „Jon Favreau írta, na és, ő inkább Iron Man rendezőként”, akkor nézd meg a Bárbarátok című filmet. Megvan?

Páros mellékhatás csajai

A történet az lett volna, hogy van négy jóbarát és a feleségeik; az egyikük kapcsolata teljesen veszélyben, erre rábeszéli őket a csoportkedvezményes nyaralásra, ami majd segít rendberázni. Odautazva derül ki, hogy reggel 6-kor kelős párterápiára fizettek be a többiek is, csak épp festői környezettel körülvéve. Ebbe a helyzetbe természetesen teljesen hihetetlenül maradnak belekényszerítve.

Igazából az a legrosszabb, hogy nem látni a Páros mellékhatáson azt ami miatt az elkészítésre adhatta a fejét bármilyen stúdió. 4 pár szív az egzotikus terápián volt a kampó, amit bekaptak? Haha? Hát egyáltalán nem nevetős. Mondanám, hogy nem értem miképp vették rá az egész elfogadható színészeket a szereplésre, de hát kettejük írta, aztán bevették gondolom a kapcsolataikat. Készítés közben pedig már senki nem mert szólni, hogy „izé, hol a poén, mi ez?"

További információk: az írást tényleg human követte el.
Ha jobban érdekel a téma, akkor nézz körül errefelé:
Megosztanád a bejegyzést?

Eddig 22 hozzászólás érkezett!

ledeserteur 2010. 02. 16. 0:52

borzalmas film (viszont a swingers örök kedvenc).

CyClotroniC 2010. 02. 16. 1:25

Én csak azt sajánlom, hogy NINCS manapság igazán vicces vígjáték. Egyszerűen bármelyik középerős átlagsitcom random epizódjában több poén van, mint a legtöbb egészestés vígjátékban, pedig azért régen még volt egy Vaklárma, egy Dutyidili, egy Legénybúcsú, egy Maverick, vagy sorolhatnék még sok címet a 80-as/90-es évekből, ahol egyébként az akció-vígjáték és az elviccelt kalandfilmek is nagyobbakat ütöttek, mint manapság bármelyik próbálkozás ezekben a műfajokban. Jó, azért 5 évente akad 1-1 kifejezetten jó darab is, de ez csak a "kivétel erősíti a szabályt" életérzésre dob rá még egy lapáttal.

Éppen ezért ettől se vártam sokat, és nem is kaptam semmit, pedig kifejezetten szeretnék már kellemeset csalódni, mert klasszikus vígjáték fronton nagyon pang a filmgyártás, pedig néha egész jól eltalálnak egy-egy romkom-ot vagy egy kicsit melankólikusabb hangvételmű dramedy-t, de egy fasza térdcsapkodós vígjáték már nagyon-nagyon kéne szerintem.

human 2010. 02. 16. 1:39

jaj

Malachi 2010. 02. 16. 6:16

Mi a baj?

Anthonz 2010. 02. 16. 7:20

jaj bizony, reggel 7-kor olvasva ezt a színes szöveget jojóznak a szemeim :D

A filmet én is láttam, nagyon nem tudok mit hozzáfűzni. Gyenge, nagyon gyenge.

Thaddeus 2010. 02. 16. 7:51

Egyedül Kristen Bell miatt érte meg megnézni :)

dave 2010. 02. 16. 8:05

Iszonyatos nagy pénzt kaszált a film, de én sem értem. 2 óránál is több, nincs benne annyi. A tengerparti bluebox részek pedig egy szitkom tipikus stúdiós bluebox kamujai szintjén vannak. (Jóbarátok Rachel és Joey a tengeren?)

leviske 2010. 02. 16. 8:18

Szerintem ezzel a filmmel az a gond, hogy valójában nem is vígjátéknak készült.

Az a pár jelenet, ami tipikus, vígjátékokra jellemző részlet, azok szinte kalapáccsal lettek beleerőltetve a filmbe.

Nekem ez a film inkább egy "párelgondolkodtató" romantikus filmnek tűnt, aminek tökéletes is lett volna, ha nincsenek benne az említett beleerőltetett jelenetek.

winnie 2010. 02. 16. 8:36

szörnyű film. leviskével értek egyet, poén nem volt benne. elgodolkodtató még lehetne. de, ami fontos.

"y nem látni a Páros mellékhatáson azt ami miatt az elkészítésre adhatta a fejét bármilyen stúdió. "

Domestic: $109,204,945 65.0%
+ Foreign: $58,815,224 35.0%

így is meg lett a 100M amerikában. mondhatnánk, hogy simán eladták a marketinggel, de még csak nem is zuhant ezerrel, korrektül tartotta magát.

mob 2010. 02. 16. 9:29

Bombasiker és Malin"te jó ég,igy is ki lehet nézni"Akerman.
Egyáltalán nem zuhant a film,szóval nem ijeszgették vele egymást a nézők.
strand,bikini stb
erre adok 10/8-at:)

Hunibacsi 2010. 02. 16. 9:48

Talán a guitar heros rész egy kicsit megfogott, vagyis szerintem ott kaptunk egy kicsi "ellazulást" a film folyamán. Nem azt mondom , h vicces volt csak a filmhez mérten volt az.
Amúgy én is inkább Kristen Bellért néztem meg de sajnos neki sem volt valami kiemelkedő a szerepe.
Amióta filmbuzizok most értek teljes mértékben egyet humanal:)

Kóczy 2010. 02. 16. 12:32

Annyira szerintem nem volt vészes, egynek elment, de ennyi.

new-york-islanders 2010. 02. 16. 12:43

Ez a film egy fizetett nyaralás lehetett a színészeknek, ilyesmi eddig csak itthon volt szokásban, mármint valami mondvacsinált sztorival pénzt kunyerálni majd leugrani Ciprusra forgatni - de úgy látszik ez már másnak is eszébe jutott külföldön.
Milyen furcsa hogy a végeredmény is hasonló színvonalú lett.

blade78 2010. 02. 16. 13:18

Meg lehetett nézni szerintem bár nem volt egy világmegváltás.
És csak azért néztem meg hogy rájöjjek mi Kristen Bell gyenge pontja... rárepülök és feleségül veszem azért.

Ernesto 2010. 02. 16. 13:21

Szerintem tényleg csak az utazás miatt csinálták, mert ha már sikerült elérniük, hogy tényleg BoraBora-n forgassák le a filmet.

Sir Alex 2010. 02. 16. 13:54

A film is egy szar volt, bár a környék és a csajok is szépek voltak, én is csak azért néztem meg, mert olyan ritkán látni KB-t, h azt a pár alkalmat meg kell ragadni.

Nem mellesleg van egy iszonyat negatív emlékem is ehhez a filmhez, szal szereintem soha többet nem nézem meg.

etiop 2010. 02. 16. 14:12

"Ez a film egy fizetett nyaralás lehetett a színészeknek, ilyesmi eddig csak itthon volt szokásban, mármint valami mondvacsinált sztorival pénzt kunyerálni majd leugrani Ciprusra forgatni - de úgy látszik ez már másnak is eszébe jutott külföldön."

Erre már a Beatles évtizedekkel ezelőtt rájött.

human 2010. 02. 16. 15:38

hát érdekes, szerintem ez már tipikusan nem az egyszer meg lehet nézni film, akkor 5 körül pontoztam volna pl. Lehet túl sok filmet láttam már :)

szil 2010. 02. 16. 17:22

nem értem mért húzza le így mindenki, nem mondom h nagy film de nekem ebben a téli szar időben igazi felüdülés volt. 1x-i megnézésre meg sztem megfelel

tcs 2010. 02. 16. 20:20

@szil

"nem értem mért húzza le így mindenki"

mert szar.

DelMare 2010. 02. 16. 21:54

hát nem egy agykarate, de azért nem hagyott bennem ennyire negatív élményeket. sima, átlagos, 1x nézős romkom. 5 azért pattintható rá.

szil 2010. 02. 18. 18:49

@tcs

kösz :D, én se mondom h oscar-gyanús csak hogy nem egy disasster movie... :D

Hozzászólás űrlap


Név (freeblogos bejelentkező)
(email címed, nem adjuk senkinek, nyugi)

Ezt mondom (offtopik=del):

elég egyszer megnyomni


Ezeket fogadod el a mehet gomb megnyomásával:
  • Személyeskedés pl. "hülye" "f@sz" és hasonló esetén törlés.
  • "Csináljatok jobbat" érvelés esetén törlés.
  • Ha random anyáznád az írót, és kommentben teszed levél helyett, akkor is törlés.
  • A linket tartalmazó kommentek 0-10 óra késéssel jelennek meg a sok spam miatt.
  • Az IP címedet megjegyezzük, de csak spamvizsgálathoz.
  • Ha kamu emailt adsz meg, és véletlen levelet írnék neked, ami miatt kiszúrom, akkor törlődik a kommented.