És üvölt a metál meg a Krakan. Szóval az a helyzet, hogy érkezett még egy Clash of the Titans előzetes, itt alant mindenki gyorsan megnézheti, az előző errefelé található.
Legutóbb azt hallottuk, hogy 3D-be konvertálják, viszont mindemellett a hazai április 1-jei bemutató reméljük nem tréfa, mert ilyennel gonosz dolog lenne viccelni. Az a baj, hogy odáig még 2 hónap van, szóval most már tényleg nem kéne több videót nézegetnünk.
IGN-nél van HD, kattintsatok a HI feliratra a lejátszón.
Azt hiszem minden flameimádó most megnyalja az ujjait, aztán csalódottan konstatálja, hogy a legtöbb jelölés teljesen jogos, és még az Avatar is elfért. Ja, nem tették be, mert ez egy igazságos díj, nem csak médiahekkelnek.
Amúgy holnap érkeznek az Oscar jelöltek is, nem sok átfedés lesz.
Legrosszabb film:
Az Edge of Darkness nézése közben két gondolat merült fel bennem visszatérő jelleggel: "Mel Gibson nagyon durván ráncos" és "el ne felejtsem, hogy hazafelé vennem kell vizet". Az első gondolom érthető, Gibson már évek óta nem volt jelen a mozikban, maximum egy-egy részeg zsidózással emlékeztetett minket, hogy azért bolondnak még elmegy, de nem a szemünk előtt öregedett így meg, mint (insert random name here). A második pedig azt jelenti, hogy... A kép alatt kifejtem.

Nem tetszett a film. Ha érveket akarok sorolni, akkor nem, mert túl hosszú, túl sok (és a távolsághoz képest időben rosszul érzékeltetett) a váltás a helyszínek közt és igazából semmi eredeti nincs benne. Az sem segített, hogy Martin Campbell ült a rendezői székbe, akiről a "korrekt, de semmi extra" szobrát mintázták. Pedig még egy Mel Gibsont is kapott a filmjéhez. Azt a Gibsont, akinek az utolsó igazán jó filmje a Visszavágó volt, ami egész véletlenül ugyancsak a bosszúról szól (nem kérek kommentet, hogy tök más a két film, tudom), de míg ott Porternek el lehet hinni, hogy jobb, ha nem állunk az útjába, az itteni Tom Craven már nem ennyire egyértelmű. Gibson persze rutinból hozza az igazságra éhező apát, de pont ez a rutin teszi unalmassá a főszereplő figuráját. Egyre csak mondja, hogy neki már nincs mit vesztenie, de igazából nem érezhető, hogy lángol benne a tűz. Lehet, hogy tényleg túl öreg már ehhez, és mégsem bírja a gyűrődést?
Hasonló a helyzet az angoloktól importált Ray Winstone-nal, nem játssza ugyan rosszul az unalomig ismert megoldóember szerepét, de a karakter annyira egydimenziós, hogy még az sem számítana, ha igen. Egyébként a film tipikusan a castingbetegség áldozata lett, amikor meglátod a színészt és már az első másodperctől egyértelmű, hogy milyen lesz a karaktere. Pozitívumként viszont meg kell említenem a kislány Emmát játszó Gabrielle Popát, aki annyira természetes és aranyos volt a vásznon, hogy biztosra vehetjük, pár éven belül őt is eléri a Dakota Fanning-kór. Az pedig vicces, hogy az ugyanezt a karaktert felnőttként alakító Bojana Novakovicnak teljesen más (ausztrál) az akcentusa, és elég durván hallható, amikor egy rövid mondatnál többet beszél.
De az igazság az, hogy nem ezek miatt nem tetszett, hanem mert egész egyszerűen mást vártam. Gibson ugyanis gyerekkorom egyik hőse, és már az első röpkék érkezése óta készültem a filmre, és biztos voltam benne, hogy szenzációs lesz. Arra számítottam, hogy Martin Riggsből újra előbújik a halálos fegyver, és senkit sem kímél, aki az útjába kerül. Akár ki is mondhatom: tönkretettem a filmélményt saját magamnak. Nem azt mondom, hogy amúgy az év filmje lenne, de az biztos, hogy a csalódottság elég sokat hozzátesz most a megítéléséhez.
Mivel az eddigi Ong Bakokat sem a történet vitte előre, így tényleg annyit érdemes tudni, hogy Tony Jaa megint rendet rak. Mint látjátok az alábbi feliraton, muszáj visszatérnie.
A két főszereplő Edward Norton és Edward Norton. A trailerben láthattuk már, hogy ez miért is van így.