Vasember 2 (Iron Man 2)

írta human, 2010. április 30. 6:14, 123 hozzászólás

Ahogy tavalyelőtt, úgy idén is az Iron Man indítja itthon a popcornfilmek áradatát. Nem is akárhogy. Itt rögtön el kell mondanom, hogy mindig öröm ha egy folytatás jól sikerül, és a Transformers 2-vel ellentétben a Vasember képes volt normálisan követni az eredettörténetet. Legalábbis a maga módján normálisan, de azért nem TDK féle előrelépésről van itt szó.

Vasember 2 íráshoz bunyós kép

A történet, nos... izé. Kicsit bajban vagyok. Nyugi, van, de valami rohadt furcsa. Mit lehet kezdeni egy szuperhőssel, aki ország-világ előtt fel is vállalta magát? Nincs az a vívódása, ami a többieknek gyakran, miszerint névtelen hősök, bújkálniuk is kell meg satöbbi. Stark nárcisztikus személyéhez nem is illene más, mint hogy még hatalmasabbra hízik az arca, mint amilyen előtte volt. Ebben közreműködik a normális ellenfelek hiánya is. Tony meg van győződve róla, hogy vagy egy évtizedig nem érik utol amit alkotott. Természetesen innen lehet jó nagyot koppanni, ami Whiplash feltűnésével villámgyorsan meg is történik.

Ami mindenképpen előny, hogy a főgonosz most kicsit jobb. Rourke gonoszabbnak néz ki, mint a múltkor Bridges a legjobb pillanataiban tette. Kár, hogy Sam Rockwell lehúzza a rosszak oldalát, annyira ovisan viselkedik az általa alakított csávó. Itt még azt is megjegyezném, hogy szerintem jól sikerült a Howard-Cheadle csere, Rhodey valahogy lazább lett így. De legrosszabb esetben sem zavaró, ha esetleg nem gondolod úgy, hogy jó ez a váltás.

És akkor ez itten az eyecandy bekezdés. Először is a CGI, hát baszki, ismét letették amit megkövetelt a havászon. Szinte mindennek van súlya és amikor Iron Man odacsap, akkor érzed, hogy itten most oda van ****va, nincs kecmec. Igyekszem nem ellőni a jeleneteket, de van 1-2 olyan bunyó, hogy egyszerűen elolvadnak az akcióbuzik. Emellett, ha már az eyecandynél tartunk, akkor Scarlett Johansson. Atyaég emberek, Black Widowt alakítja és külön filmet neki. A szigettel ellentétben itt remek az akciójelenetekben is, egyszerűen rendet rak a lányka.

Iron man eszeget a 2. részben

Most akkor el is jutottunk a negatívumokhoz: nem tudok a forgatókönyv egy-két baromsága felett szemet hunyni. Bár van nagy szál, de a film inkább érződik olyannak, hogy kitaláltak 10 30 cool jelenetet, aztán hadd szóljon. Aki ezt nem érzi, nos neki egész jó lehet. Párszor csak nézel, hogy mennyire nem kommunikálnak egymással a szereplők, csak hogy a mesterséges félreértésből legyen dráma, vagy épp azon, hogy a józan eszüket miért nem képesek néha használni a szereplők, ami nem jó.

Mázli, hogy érzésre nem billen a „teljesen hülyének néznek minket?” oldalra a nézői mérleg, de néha közel járt hozzá (például a meghallgatás az elején, khmm). Viszont a kitalált cool jelenetek tényleg azok, emiatt el lehet veszni a filmben, na meg röhögni a kevés hatalmas poénon és mosolyogni a több aprón. Rhodey marhajó buddy-akció alaphoz, Sam Jackson is hatalmas, na meg persze Downey lubickol a szerepben, ez az ő Sparrow kapitánya továbbra is.

Itt jegyezném meg, hogy a zene miatt nem kell betojni. Tudom, egyedül vagyok a „minél kevesebb AC/CD-t” hozzáállásommal, de az előzetes híreszteléssel ellentétben kifejezetten elfogadható mennyiségű dalukat tették bele. Nem volt zavaró. Na most üssetek, vagy lehetőleg ne, hiszen ez csak ízlés, mert amúgy nem tartom szar bandának.

Vasember 2 értékelés

Egy hangyányit gyengébbnek éreztem az első résznél, de azt hiszem a 8/10-et kiadom rá, minden hiba ellenére. A szinkron nem szinkron dologba most nem mennék bele. Viszont feliraton egy kicsit követhetetlen a film, így csak akkor menj a Mom Parkba, ahol eredeti hanggal adják, ha menni fog az angol rész nagyjából. Sorkin megirigyelné néha a szinte párhuzamos beszélgetéseket, bár itt nem a magasröptűség van, hanem csak ömlik a szó, de az apróbb beszólások és poénok elvesztek a fordítás közben. Gondolom elfogadható lett a magyar hang, nem kockáztattak.

Még szólnék, hogy maradjatok a végefőcímre, hiszen a feliratok után van egy jelenet. Most nem írom ide, aki spoileresen be akarja kommentelni az azért jelezze, mert tök jó. Szerencsére sikerült csak annyit tudnom előzetesen, hogy maradni kell, az apróság lelövését megúsztam. Főleg képregényeseknek szól, vagy olyan mozibajáróknak aki tudják a Marvel-filmek következő éveit; igazi cseresznye a mittudoménhol.

Jonah Hex-előzetes

írta human, 2010. április 30. 3:08, 32 hozzászólás

Ahogy ígérték, meg is érkezett csütörtökön. na most aztán tényleg minden kiderül, de legalábbis sokminden, erről a képregény-western filmről. Brolin odabasz? Fox szex?

Tovább is van →

Heti mozibemutatók: április 29.

írta human, 2010. április 29. 14:36, 20 hozzászólás

Bár nagynak tűnik a lista, de popcorn filmből tényleg csak egy jön. A többi meg annyira sok így hirtelen, hogy aki látta a nagyjukat az ajánljon 1 darabot belőlük, amit semmiképp nem szabadna kihagyni. Unmade, Revans és Tetro is érdekelne, de valszeg nem sok lesz belőlük ezen a hétvégén.

  • Átok - magyar játékfilm csak kismozikban csak naponta 1 időpontban.
  • Bevetetlen ágyak (Unmade Beds) - angol vígjáték alig pár nap lesz moziban
  • Buddha elsüllyedt szégyenében (Buda as sharm foru rikht/Buddha Collapsed) - egy nap lesz a héten, pénteken. Helyzetek és Gyakorlatok alternatív filmforgalmazási pályázat keretében kerül moziba.
  • Kínai lány (She, a Chinese) - csak a cirkogejzírben megy.
  • Leo kéglije (El cuarto de Leo) - érdekesség lehet, hogy uruguayi-argentin dráma, szintén 1 mozi hozza.
  • Revans (Revanche) - osztrák thriller, jó?
  • Tetro - Francis Ford Coppola új cucca, megvárták vele a kinti blurayt pont.
  • Túlparton (Gagma napiri / The other bank)- grúz-kazahsztáni filmdráma, szintén helyzetek és gyakorlatok segítséggel.
  • Vasember 2. (Iron Man 2) - indul a popszezon, még éjjel lesz szerintem írás.
  • Vinyan - Az elveszett lelkek - szintén kevés mozis.

Scre4m-teaserposzter

írta human, 2010. április 29. 14:21, 16 hozzászólás

2011, árpilis 15. Wes Craven meg mindenki más is visszatér. A legutóbbi történésektől számítva 10 év telik el, Neve karaktere könyvet írt a múltjáról és igyekszik túllépni, de nem oda buda.

Ez itten a teaserposzter, katt rá a többi infóért.

Scream 4

Commando remake, rontani a hangulatot

írta human, 2010. április 29. 5:45, 42 hozzászólás

Az előző jó cuccok után kellett valami rosszabb hír is. Konkrétan a Swarci eposz, a Kommandó feldolgozásáról van szó itten kéremszépen. Tudjátok, amikor a lányát.. áh, nem írom le. Aki nem látta az most bújdosson inkább el, mert őt öljük meg utojára.

Amit tudni lehet, hogy a jelenlegi felállás szerint David Ayer (Training Day, Street Kings) írja és rendezi, méghozzá nagy bodycountból inkább ügyes ügynökös bulit csinál belőle, visszavéve a "izmos, odabasz mindenkinek, mindennel" figurából kicsit.

Arnold nem lesz a remakeben, mert favágónak állt

30 másodperc Expendables

írta human, 2010. április 29. 5:37, 3 hozzászólás

És ha már ez a jó cuccok éjszakája, akkor ezt a japán Expendables-előzetest is muszáj kitenni gyorsan. Metál!

Tovább is van →

Ahogy az Inception is adja

írta human, 2010. április 29. 5:32, 7 hozzászólás

A vadiúj poszteren épp feltekerik a várost, mert baszki miért ne. A szintén a város kategória kiemelt tagja Nolan új filmje.

Inception poszter

Új Splice trailer!

írta human, 2010. április 29. 5:28, 10 hozzászólás

Egyre jobban várós a cucc. Hadd ne mondjak most el újra mindent, ott a címke, katt katt katt.

Mivel a Myspace lejátszó talán a legrosszabb ami van, így muszáj tovább mögé tenni.

Tovább is van →

A WB és az IMAX cég lepacsizott

írta human, 2010. április 29. 5:24, 3 hozzászólás

Ez azt jelenti, hogy legalább 20 filmet fognak IMAX formátumban és vásznokon is terjeszteni. Itt a nagyobb lista:

Legends of the Guardian: The Owls of Ga'Hoole 3D (September 24, 2010); Harry Potter and the Deathly Hallows: Part 1 (3D) (November 19, 2010); Harry Potter and the Deathly Hallows: Part II (3D) (July 15, 2011); Happy Feet 2 (3D) (November 18, 2011); and The Hobbit (December 2012). Warner Bros. and IMAX also plan to release an additional 15 films over the course of 2011, 2012 and 2013, including Gravity, Dark Shadows, Fury Road, Batman 3, and Superman.
Na persze ez nem azt jelenti, hogy ezeket IMAX kamerával forgatják veszettüljó felbontásba. Sajnos. A Vastagon szedettekről eddig is tudtunk, de azért jó látni őket.

Még a csapót kezelő hölgy is cool volt a Basterds forgatásán

írta human, 2010. április 29. 5:07, 6 hozzászólás

Hiába na, az Inglourious Basters forgatása marhajó hangulatú lehetett.

Tovább is van →

Apa, kezdődik: 2010 nyarának blockbusterjei

írta human, 2010. április 28. 20:22, 15 hozzászólás

Holnap az Iron man 2 nyitja itthon a szezont, amikor kiforgatják a pop filmeket kedvelőket a stúdiók a pénzükből. Lesznek itt csalódások bőven, de hát ezzel jár a dömping. Ez itten egy összesített trailer, amiben mindenki ott van aki nyáron sokmillióból készített filmmel indít.



Elvileg a lista, nem sorban: Iron Man 2, Robin Hood, MacGruber, Shrek Forever After, Sex and the City 2, Prince of Persia, Get him to the Greek, Splice, Killers, The A-Team, Karate Kid, Toy Story 3, Jonah Hex, Grown Ups, Knight and Day, Twilight´s Eclipse, The Last Airbender, Predators, Despicable Me, Inception, The Sorcerer´s Apprentice, Dinner for Schmucks, Salt, The Adjustment Bureau, The Other Guys, Step`-Up 3d, The Expendables, Scott Pilgrim vs the world, Nanny Mcphee and the big bang, Piranha 3D, The Saint.

Persze jó párból itthon kimaradunk, vagy késve jön, ez van.

Robert Redford rendez: The Conspirator

írta human, 2010. április 28. 20:10, Hozzászólsz?

Persze sokadjára. Most James McAvoy lesz az egyik főszereplője, ebben a kosztümös drámában. Mary Surrattról fog szólni, az első nőről akit a kormány kivégzett Amerikában. Ezt azzal érte el, hogy a Lincoln elleni merénylet összeesküvői között volt.

Itt a teljes galéria.



Ez meg itt Bledel kisasszony.

Még Predators, még!

írta human, 2010. április 28. 5:04, 13 hozzászólás

Folytatják a szereplőbemutatós videókat, ezúttal a Danny Trejo által alakított Cuchillo került kereszttűzbe. Szószerint? One cold blooded hombre.

Tovább is van →

Lesz amerikai Ring folytatás, hurrá?

írta human, 2010. április 28. 5:00, 8 hozzászólás

Természetesen meglátták a 3D pénzfolyamot ők is, így a Ring rögtön oda fog költözni a népes táborba ahol nincs ötlet, de van térhatás hujjuj. Egyelőre ennyit tudni, Paramount pénzt akar kaszálni, így felfogadtak egy írót: David Loucka.

Az első Ring egy egész jó remake volt, a második viszont már katasztrófa, meglátjuk mit hoznak ki harmadjára.

Még egy perc Toy Story 3

írta human, 2010. április 28. 4:56, 1 hozzászólás

Rövid internetes trailer érkezett. Ezt nem láthatjátok majd moziban filmek előtt, szóval úgy érdemes nézni. Vagy ilyesmi.



És emellé még az Empire szállított egy Great Escape posztert is.

Jonah Hex poszteren

írta human, 2010. április 28. 4:11, 12 hozzászólás

A ma yahoora került cuccon rejtegetik az arcát rendesen, meg előtérbe kerül a gépágyú. Trailer a napokban, ott majdnem minden kiderül majd.

Jonah hex poszter

Born Free, kisfilmnek is beillő klip

írta human, 2010. április 28. 0:25, 25 hozzászólás

Csak ma néztem meg (úristen már két napos, haha), de ez valami brutál. Gyönyörűen fényképezett, lassítottfelvételes, technózenés M.I.A ez a Born Free, de a végén nagyon brutálba fordul az erőszak. Szóltam. Akciófilmet Romain-Gavrasnak, akkor is ha ez így leginkább a Hurt Lockert és Ember gyermekét idézte.

Tovább is van →

Buried-poszter

írta human, 2010. április 27. 5:59, 14 hozzászólás

A trailer alapján várós a következő Reynolds munka. Lassan csak meg lehet majd nézni, mert hát ez a teaser poszter marhajó. Semmi kék ég vagy hatalmas arc nem kell rá, csak egy jobban kivitelezett régi ötlet.

Buried poszter

Hajnalhasadásra gyűlik a vad: Final Destination, Ant Man, Metropolis, Expendables és A-Team, Elite, Holmes, Midnight in Paris

írta human, 2010. április 27. 5:41, 5 hozzászólás

Az a helyzet, hogy mivel túl sokan mentek a Final Destination múltkori 3D részére, így természetesen lesz folytatás. A friss hír, hogy írónak a The Thing prequeljét elkövető Eric Heisserert vették fel. Jövőre élvezhetjük majd, természetesen 3D-ben.

Az Edgar Wrighttal tervezett Ant Man szuperhősös film úgy néz ki, hogy lesz, de csak az Avengers után.

Teljesen helyreállították a Metropolist (+25 perc!), az Applehez felkerült a trailer, mivel moziban is megnézhető lesz (legalábbis odakinn) egy darabig, mielőtt érkezik blurayen.

Az Empire ezzel a két borítóval várja majd a nyarat. "We Are Gonna Smoke The A-Team."



Ide pont jó hír lesz, hogy Statham és Clive Owen közösen fog szerepelni egy badass filmben, legalábbis a címe alapján, The Killer Elite, lesz benne gyakás.

És természetesen a nyáron forgatandó Holmes-folytatás kapcsán is felmerült a 3D kérdés. Nem konverálás, hanem abban forgatnák, legalábbis a stúdió nagyon nyomja. Ez nyilván senkit nem lep meg.

Woody Allen most nyáron forgatja a következő filmjét Midnight in Paris címmel. A szereposztás a netre került: Owen Wilson, Marion Cotillard and Rachel McAdams, Carla Bruni-Sarkozy, Kathy Bates, Michael Sheen, Nina Arianda, Tom Hiddleston, Corey Stoll, Mimi Kennedy, Kurt Fuller

Partaaay

írta human, 2010. április 27. 4:44, 4 hozzászólás

Ez kiabálhatja Russell Brand ezen a Get Him To The Greek poszteren.

Greek poszter

Régebbiek | Végére »