Vasember 2 (Iron Man 2)

írta human, 2010. április 30. 6:14, 123 hozzászólás

Ahogy tavalyelőtt, úgy idén is az Iron Man indítja itthon a popcornfilmek áradatát. Nem is akárhogy. Itt rögtön el kell mondanom, hogy mindig öröm ha egy folytatás jól sikerül, és a Transformers 2-vel ellentétben a Vasember képes volt normálisan követni az eredettörténetet. Legalábbis a maga módján normálisan, de azért nem TDK féle előrelépésről van itt szó.

Vasember 2 íráshoz bunyós kép

A történet, nos... izé. Kicsit bajban vagyok. Nyugi, van, de valami rohadt furcsa. Mit lehet kezdeni egy szuperhőssel, aki ország-világ előtt fel is vállalta magát? Nincs az a vívódása, ami a többieknek gyakran, miszerint névtelen hősök, bújkálniuk is kell meg satöbbi. Stark nárcisztikus személyéhez nem is illene más, mint hogy még hatalmasabbra hízik az arca, mint amilyen előtte volt. Ebben közreműködik a normális ellenfelek hiánya is. Tony meg van győződve róla, hogy vagy egy évtizedig nem érik utol amit alkotott. Természetesen innen lehet jó nagyot koppanni, ami Whiplash feltűnésével villámgyorsan meg is történik.

Ami mindenképpen előny, hogy a főgonosz most kicsit jobb. Rourke gonoszabbnak néz ki, mint a múltkor Bridges a legjobb pillanataiban tette. Kár, hogy Sam Rockwell lehúzza a rosszak oldalát, annyira ovisan viselkedik az általa alakított csávó. Itt még azt is megjegyezném, hogy szerintem jól sikerült a Howard-Cheadle csere, Rhodey valahogy lazább lett így. De legrosszabb esetben sem zavaró, ha esetleg nem gondolod úgy, hogy jó ez a váltás.

És akkor ez itten az eyecandy bekezdés. Először is a CGI, hát baszki, ismét letették amit megkövetelt a havászon. Szinte mindennek van súlya és amikor Iron Man odacsap, akkor érzed, hogy itten most oda van ****va, nincs kecmec. Igyekszem nem ellőni a jeleneteket, de van 1-2 olyan bunyó, hogy egyszerűen elolvadnak az akcióbuzik. Emellett, ha már az eyecandynél tartunk, akkor Scarlett Johansson. Atyaég emberek, Black Widowt alakítja és külön filmet neki. A szigettel ellentétben itt remek az akciójelenetekben is, egyszerűen rendet rak a lányka.

Iron man eszeget a 2. részben

Most akkor el is jutottunk a negatívumokhoz: nem tudok a forgatókönyv egy-két baromsága felett szemet hunyni. Bár van nagy szál, de a film inkább érződik olyannak, hogy kitaláltak 10 30 cool jelenetet, aztán hadd szóljon. Aki ezt nem érzi, nos neki egész jó lehet. Párszor csak nézel, hogy mennyire nem kommunikálnak egymással a szereplők, csak hogy a mesterséges félreértésből legyen dráma, vagy épp azon, hogy a józan eszüket miért nem képesek néha használni a szereplők, ami nem jó.

Mázli, hogy érzésre nem billen a „teljesen hülyének néznek minket?” oldalra a nézői mérleg, de néha közel járt hozzá (például a meghallgatás az elején, khmm). Viszont a kitalált cool jelenetek tényleg azok, emiatt el lehet veszni a filmben, na meg röhögni a kevés hatalmas poénon és mosolyogni a több aprón. Rhodey marhajó buddy-akció alaphoz, Sam Jackson is hatalmas, na meg persze Downey lubickol a szerepben, ez az ő Sparrow kapitánya továbbra is.

Itt jegyezném meg, hogy a zene miatt nem kell betojni. Tudom, egyedül vagyok a „minél kevesebb AC/CD-t” hozzáállásommal, de az előzetes híreszteléssel ellentétben kifejezetten elfogadható mennyiségű dalukat tették bele. Nem volt zavaró. Na most üssetek, vagy lehetőleg ne, hiszen ez csak ízlés, mert amúgy nem tartom szar bandának.

Vasember 2 értékelés

Egy hangyányit gyengébbnek éreztem az első résznél, de azt hiszem a 8/10-et kiadom rá, minden hiba ellenére. A szinkron nem szinkron dologba most nem mennék bele. Viszont feliraton egy kicsit követhetetlen a film, így csak akkor menj a Mom Parkba, ahol eredeti hanggal adják, ha menni fog az angol rész nagyjából. Sorkin megirigyelné néha a szinte párhuzamos beszélgetéseket, bár itt nem a magasröptűség van, hanem csak ömlik a szó, de az apróbb beszólások és poénok elvesztek a fordítás közben. Gondolom elfogadható lett a magyar hang, nem kockáztattak.

Még szólnék, hogy maradjatok a végefőcímre, hiszen a feliratok után van egy jelenet. Most nem írom ide, aki spoileresen be akarja kommentelni az azért jelezze, mert tök jó. Szerencsére sikerült csak annyit tudnom előzetesen, hogy maradni kell, az apróság lelövését megúsztam. Főleg képregényeseknek szól, vagy olyan mozibajáróknak aki tudják a Marvel-filmek következő éveit; igazi cseresznye a mittudoménhol.

További információk: az írást tényleg human követte el.
Ha jobban érdekel a téma, akkor nézz körül errefelé:
Megosztanád a bejegyzést?

Eddig 123 hozzászólás érkezett!

csibbe 2010. 04. 30. 9:39

BlaiSeCT: Szerintem is!

- Ez meg mit keres itt?
- Á, pont azt kerestem!

A szándék viszont már nagyon ott van a különböző képregényfilmek egy tető alá hozására!

fotomán 2010. 04. 30. 9:48

Klasszisokkal jobb mint az első, az akciók meg kielégítenek mint állat !

A bónusz jelenet főleg a beavatottaknak libabőr ezerrel !

Laci 2010. 04. 30. 9:52

Jó kis film volt, de valami hiányzott, nekem 10/7
Kövezzetek meg, de az ilyen maxinálisan a szórakoztatásra utazó akciófilmeknél nekem a Die Hard 4 az etalon. Ott egyszerűen nem is kellett figyelni a hülye történetre, vagy tátott szájjal bámultam vmelyik k*rva jó akció jelenetet vagy röhögtem a poénokon. Itt ez nem volt meg, a film közepe néhol már-már uncsi volt.

Ati7 2010. 04. 30. 10:55

Tegnap este néztük és az első részhez hasonlóan ez is ütött. A többség már elmondta előttem amit én is elmondtam volna úgyhogy csak pontozok egyet. 8/10
Ja a másik..Ha van még a vége főcím után jelenet aki miért kell felkapcsolni a lámpát??
Bent maradtam, mert mondom tuti lesz, aztán ugye lámpa fel és olyan hosszú volt a vége főcím, hogy na mondom menjünk. Erre tessék..hát meghülyülök!:@

Evok 2010. 04. 30. 11:31

Nekem tartotta az első rész színvonalát (ami mondjuk számomra azért nem kultfilm, de mindenkébb erős nyári BB). A poénáradat (ami sztem ütősebb mint az elsőben) a jó akció, és a király ellenfelek (szerintem Rockwell is marha jó volt) nagyban felhúzzák az egészet. Vanko meg télleg Joker óta a legjobb főgonosz.Downey ismét hatalmas csípőböl csinálja az egészet. -télleg van pár ennek most nem nagyom értem a lényegét rész; de mondjuk szerintem az elején a tárgyalós rész az egyik legjobb 5-10 perce a filmnek. Színvonaltartós izmos nyári BB folytatásnak jó kezdet. 8/10

payskin 2010. 04. 30. 11:35

Nem tudom, nekem kicsit csalódás volt. A történet 90%-át nagyjából a 10. perc után ki lehetett találni, anélkül, hogy ismerném az Iron Man képregényeket. Néha rettentően unatkoztam.

Másrészt helyenként iszonyú a szinkron, fásult, (hang)súlytalan, pontatlan, és pont azért, mert ezeket a "szópárbajokat" nem tudják jól szinkronizálni. (Lásd még: Studio 60 magyarul = kínzás.)

Ráadásul olyan ótvar CGI-hibák vannak benne, főleg a mozgásoknál, hogy sírtam a nézőtéren. Hihetetlen, hogy 2010-ben még mindig meg lehet mondani látvány alapján, hogy valami renderelve van-e vagy sem, mert egyszerűen nem élethű. Nem azért, mert az életben nincs vasember, hanem mert ha volna, az nem így mozogna.

Na mindegy. Az elsőt szerettem, ezt kevésbé. Ha hozzászámolom, hogy 1500 forintot kértek érte az Arénában, rossz szájíz marad utána.

bebop 2010. 04. 30. 12:14

Whiplash kap páncélt,vagy egész film alatt autószerelő ruhában nyomja?

The Man who laughs 2010. 04. 30. 12:44

Tökéletes popcorn mozi. Ha minden képregény megfilmesítése, illetve folytatás ilyen jól sikerülne egy rossz szavunk sem lehet. A színészek jól játszanak (főleg persze Downey aki mellet talán a többiek el is törpülnek, de ez nem az ő hibájuk. A látvány és az akció jelenetek remekül voltak megcsinálva. Néhány poén meg kifejezetten ütött.

Mindezekhez társul egy koherens történet ami ugyan nincs The Dark Knight vagy esetleg Watchmen magasságokban, de nincsenek benne túl nagy logikátlanságok és annak, hogy közel 2 órára szórakoztatón teljesen megfelel. Rourke meg nagyon badass volt. A szinkron is elfogadható lett szerintem, bár eredeti hanggal még nem láttam. Szóval mint mondtam soha ennél rosszabb nyári block-buster filmet. Azért kicsivel több Ac/DC számot berakhattak volna, ha már külön Iron Man 2 albumot is kiadtak.

Az viszont botrány, hogy a szerda éjféli premier a Westendbe közel egy óra késéssel kezdődött.

cey 2010. 04. 30. 12:56

Aki vívódik a szinkron vagy a gyors felirat között, annak a FELIRATOT ajánlom,csakmert például a néger arcnak annyira kisfiús fos hangja volt, hogy hihetetlen. Plussz a poénok legalább felét nem adta átt a szinkron, ezért voltak benne olyan pillanatok amikor a szereplők direkt tartanak 1 félmásodperc szünetet poént nyomatékosítani, de magyarul semmi vicceset nem mondtak...

Wolverine 2010. 04. 30. 13:00

Én még az éjféli vetítést néztem meg a MOM Parkban; azaz feliratosan (és persze előtte az első részt is, kár, hogy az szinkronnal ment és egyszerűen nem adták le a stáblistát sem, nemhogy Furyt a végén...). Szvsz a film megállja a helyét és kimondottan jól sikerült, de nálam nem ütött akkorát, mint az első rész; ha az 9/10 volt, akkor ez 8/10. Annak azért örültem, hogy nem lőttek le minden poént a trailerekben; abban meg biztos voltam, hogy lesz ismét egy jelenet a stáblista után, szerencsére ezzel a legtöbben a moziban is így voltak és csak a nézők egyharmada ment ki :)
A Marvel törekvése, hogy a filmekben is felépítik az univerzumukat, jó; de szvsz kihagytak egy fontos lépést, amikor a Wolverine-be nem tolták be a Kapitányt...

blady 2010. 04. 30. 13:04

most akkor nem tudom.... inkább felirattal, mert a szinkronban kb ugyanaz a szöveg, mint ami a felirat, nem?
vicces, h van amit 6000x átrágnak, ennél meg úgy tűnik, mintha félkészen adták volna ki hozzá a feliratot, na nembaj, majd meglessük

DancingDragon 2010. 04. 30. 13:24

Egyetértek Humannal a kritika kapcsán, én is ezeket éreztem. Amik még nagyon tetszettek a filmben, azok a kicsi cameo-k meg utalások voltak számomra :) Még tavaly/év elején azt olvastam, hogy van Fin Fang Foom cameo is benne, elvileg vmi könyvön, vagy amikor átrepül a város felett, nem tudom. Valaki esetleg észlelte?

Ráadásul Stan Lee bácsi is virított, csak keveset sajna :(
A zene jó volt alatta, az AC/DC a lehető legjobb választás volt, de a score-ja is nagyon ott volt, John Debney felpumpálta és kicserélte kicsit a zenét, de jól tette, teljesen tökéletesen illett a filmhez, sokkal testesebb lett mint a Djawadi-féle verzió. De az album sajna csak július hetedikén jön ki:(

thomyerk 2010. 04. 30. 13:38

nna, nekem is sikerült megnézni tnap este, kicsit fáradt voltam
mivel az első rész nem tetszett a végefőellenséges rész miatt, meg úgy vhogy nem állt össze, meglepően jó volt ez. spoilermentesen: sztem rockwell nagyon ütött, nekem tetszett ahogy játszott, bár ripacs volt az tény. a hangáros jelenetnél mi is néztük milyen már a keze :D a CGI néhol nekem már nagyon sok volt és látható, ez kicsit bezavart, főleg, hogy a páncél maga megvolt csinálva rendesen is...
ami kicsit negatív h nálam már túlhúzták az értelmes/izgalmas akciórészeket, a végeleszámolásnál már majdnem ásítottam is. sztem kicsit több utalás és kevesebb akció igazi képregényes fimmé tehette volna, így kicsit még akciómúvi (nyilván h mindenki megnézhesse, értem, csak nem tetszik)
na mind1, lényegében továbbra sem lesz a kedvencem az ironman, mint figura v film, de nem volt rossz
SPOLERFÉLE:

remélem a shieldről minél előbb összehoznak valami kis dolgot, mert lassan meglesz a filmes alapanyag, egész sokat szerepelt amúgy sztem most, szóval hajrá
scarlett sztem rohadtjó volt ahogy verekedett, egykét mindentfelrobbantunk rész helyett mondjuk néztem volna ahogy üt-vág még
a thor felvezetés meg vicces volt, de sztem senki nem vesztett semmi különöset h nem látta: egy kalapács egy kráterben, hű :D

human 2010. 04. 30. 13:56

Lobo: jogos

meg a többi javítós is. Hajnal volt, szóval hiába olvastam át 5*, a szokásosnál picit több hiba maradt benne. De nem akartam aludni rá, inkább kitettem.

human 2010. 04. 30. 14:04

cey: az a baj, hogy a feliratban is elveszik a poénok fele, ha valaki nem tud angolul. Ahogy ezt írtam fentebb.

Wolverine 2010. 04. 30. 14:33

thomyerk, a SHIELD-ről és a szervezet múltjáról a Marvel épp elkezdett egy képregénysorozatot :)

Gerusz 2010. 04. 30. 15:44

Kellemes film volt, tényleg popcorn-movie. Nekem tetszett. De amin én némileg fennakadtam (és ami miatt nem 8, vagy 9/10, hanem csak 7), az az...
SPOILER

...új elem előállítása volt. Erre figyelhettek volna kicsit jobban. Sorolom a problémáimat, bár lehet (biztos), hogy szőrszálhasogatásnak tűnik:
1. Kellett a mérgezéses dráma a karakternek, tény, te a palládium nem igazán mérgező, a platina-csoportba tartozik, és például a fogászatban is használják. Az első filmet ugyan nem láttam, de használhattak volna valami mást helyette.
2. Ez lehet, hogy fordítási hiba, de folyton új "elemről" beszélt, miközben a hologramon leginkább egy fullerén-féleség volt, ami egyáltalán nem elem, hanem a szén egy mesterségesen előállított alakja.
3. Prizmás részecskegyorsító? WTF? Egy prizma vagy darabokra törik és/vagy megolvad (ha a sugár elég intenzív), vagy blokkolja a sugarat. Ha valami elektromágneses ketyerét tettek volna a helyére, akkor sokkal hihetőbb lett volna.
4. Ha egy részecskesugár anyagnak ütközik, akkor illik legalább egy sugárvédő pajzs mögé bújni. Vagy esetleg Tony is akar egy zöld, dühöngő alteregót?

Az utolsó harc a DVD-n tutira ki lesz bővítve.
Egyébként valaki megtalálta már R2D2-t? Minthogy az effekteket az ILM készítette, tutira ott van valahol.

Gerusz 2010. 04. 30. 15:45

Ja, és Hammer nem nézett túl sok hollywoodi filmet. "Hagyjunk egy őrült tudóst, aki mellesleg keményfiú is egy high-tech laborban dolgozni komolyabb felügyelet nélkül! Komolyan, mégis mi baj történhet?"

brianaspirin 2010. 04. 30. 15:52

én nagyon élveztem a filmet. ami viszont egy kicsit zavart, az amikor egyszerre ketten hárman egymást túlkiabálva vitatkoznak, és szinte nem értek semmit abból amit mondanak. picit idegesített is talán azért mert az utóbbi időben a kelleténél többet láttam élőben hasonló jeleneteket.

SPOILER
a végső leszámolás is tetszett, csak kár hogy whiplasht legyúrták 1 perc alatt. a robotokon túl még az kellett, volna szerintem, hogy még legalább vagy húsz percig hajkurásszák üssék vágják egymást akkor esetleg kiéltem volna az akcióéhségemet. így viszont egy kis ürességet hagyott bennem a film. ettől eltekintve marhajól szórakoztam.

Wolverine 2010. 04. 30. 15:52

SPOILER

Gerusz, egykori vegyészhallgatóként én is foghatnám a fejem a palládiummag állapotán, vagy a lítium-dioxid elleninjekción... de felesleges, ezeknek a szerepe itt a technoblabla volt :) Ugyanígy a részecskegyorsító, vagy épp a tervezett új elem atommagjának holografikus szerkezete is kis híján hangos röhögésre késztetett, de ezen ne múljon már a dolog. (amúgy a palládium nemesfém ugyan, de a vegyületeiből nem szívesen vennék be, pláne nem olyan formában, ahogy Tony szervezetébe jutott)

human 2010. 04. 30. 15:53

Gerusz: na látszik hogy hasonlók nagyon érdekelne, de ilyesmin tényleg nem szabad kiakadni. Most képzeld el ha minden filmnél a számtech baromságokon stresszelnénk. Mellesleg az első részben egy barlangban csinált páncélt...

Süci 2010. 04. 30. 16:36

Nekem jobban tetszett, mint az első rész, de természetesen azt is nagyon szerettem! :) Ráadásul annak ellenére, hogy szerintem kevés volt benne az akció. A szinkron szerintem jó lett, valahogy ezt a filmet szeretem nézni szinkronosan, csak Cheadle-nek lett szar a magyar hangja, de annak nagyon. xD
Rourke nagyon állat és a szinkronhangját imádom!

ITT SPOILEREZEK MÁR, DE JELÖLNI NEM AKARTAM MERT.. NEM TUDOM?

Csak a végén kár, hogy tényleg sec-pec lenyomták. :/ Shield most sokat szerepelt benne. Scarlett pedig akárhányszor megjelent a vásznon, haverommal forgattuk a fejünket, mert annyira dögös volt, hogy már nem bírtam nézni. :D
Sajnos voltam olyan hülye, hogy kimentem és nem vártuk meg a stáblista végét, mert annyira furcsán nézett ránk a takarítócsávó. xD
Összegezve: fasza kis film volt. Hiába az Iron Man-ek az eddigi legjobb Marveles adaptációk!

Ernesto 2010. 04. 30. 16:52

Gerusz: szerintem egy képregényt sose vegyél komolyan (sőt a TDK-t se, pedig elméletileg az a legreálisabb képregényadaptáció). Nekem inkább az olyan dolgok szúrják ki a szememet, mint a böröndbe elférő páncélruházat, meg ilyesmik.
Scarlett kisasszonyt meg nem érdmes dícsérni az akciózása miatt, mert volt egy bejegyzés, ahol a hd-s előzetest kikockázták, és ott nagyon is látszott, hogy az nem is ő, bár ezt mindig is tudtuk. :)
A filmet még nem láttam, de kicsit meglepödtem, hogy csak két akciójelenet volna?
SPOILER: a versenypályás, meg a városi-parkos üldözéses jelenetek? mert ezeket sajna mintha mind ellőtték volna az előzetesekben.
Végül pedig nem úgy volt, hogy a végén Amerika kapitánya bukkan fel, bár lehet, hogy megsértödött, mert a pajzsát támasztéknak használták.

Istvan 2010. 04. 30. 16:55

Latom, egyedul maradok a velemenyemmel. Igaz, hogy egy korrekt popcornfilm, de en tobbet vartam. Eloszor is keves az akcio, ami ugyan mesterien van kivitelezve, de a film elejen van egy, meg a vegen. Kozben kicsit leul.

SPOILER

A masik az, hogy csak engem zavar, hogy Ironman a jelmezebe hugyozik reszegen? Ez senkinek nem illuzio rombolo?
Mindenki torka szakadtabol nevetett, nekem meg egyszeruen elvesztette a feeling-jet.
Teljesen mindegy, hogy a jellemehez, vagy annak fejlodesehez ez hozza tartozott, en kihagytam volna a filmbol.
Mickey Rourke-rol meg mintha feluton elfeledkeztek volna a keszitok. Sokkal tobb szerep kellett volna neki.
A film vegi akcio meg 5 csillagos, de hol a katarzis? Hol van a majdnem a rosszak nyernek, de megsem erzes?
Lenyomjak 2 perc alatt.
Csalodas volt szamomra. Majd talan a harmadik...

Kevin 2010. 04. 30. 17:03

SPOILER

Gerusz: A prizma - bár amit írtál nem hülyeség - gondolom adamantimból lehetett és ez megmagyarázza a szétszedett Amerika kapitány pajzsot, de felvet egy újabb problémát, hogy hogyan szedte szét Tony :O

Ez egy Ördögi kör és ilyenekbejobb nem belefolyni ;)

Süci 2010. 04. 30. 17:05

Csak elfelejtettem. :P

hahakocka 2010. 04. 30. 18:51

SPOILER HEGYEK lehetnek! Csak az olvassa aki már látta a filmet Köszönöm.

Vasember 2:

Jon Favreau rendezőként és színészként (Tony vicces testőre, már az első részben is) megmutatta hogyan kell szinte az első rész minőségét hozni, egy klafa folytatásban és hasonló sztori elemekkel, de egy kicsit talán sötétebb szemszögből.
A CGI trükkök itt még sokkal erősebbek voltak, mint az első részben, gondolom volt is majdnem 200 millió dollár a film költsége. A filmzene sokkal ütősebb lett hála John Debneynek és az AC/DC-nek (külön videóklipjüket a Vasember 2-höz megtekinteni tessék ).
A sztori már felemás csavarosabb és tartalmasabb viszont sok az első részből visszaköszönő elem is. Pl Vankó szerepe olyan mintha a Vasember egy Tony Starkja lenne a rossz oldalon. Ugyanúgy megépíti a páncélt némi elektromossággal kisegítve , a film végére felfejleszti, bizonyos mértékig szakmailag (zseni fizikus) is Stark ellenpontja volt a filmben. Sajnos ahogy Scarlett Johanson szerepét, úgy Mickey Rourkét is eléggé megtépázták, kevés játékidőt kaptak ők sajnos. Ez a rész olyan érzést nyújtott mintha egy picit sokat akartak volna a 2. részbe belerakni. 2 új ellenség, új barát, Stark életveszélyes szilánk elleni kiújult harca, a Monacói parádé, a Stark Expo bemutatása, a Pepperrel való civódások. Igazából így keveset tudtak Starkon és Pepperen kívül a többi szereplővel foglalkozni illetve mélyíteni rajtuk. Sam Rockwell is amolyan gyenge gonosz karakter, hisz csekély fenyegetettséget éreztem Vasember irányába (Vankó hozta azt el, Sam maximum az eszközökben segített), viszont Rockwell azért jól hozta a ficsúr, nagy babérokra törő, nagy szájú konkurens milliárdos szerepét.
Az új elem feltalálása már kicsit túlontúl isteni képességnek hatott még képregényfilmben is.
Viszont maradt a nagy poénok sorozata és sikerrel az egész mozi röhögött ugyanis ezerrel rajtuk.(sajnos csak 30%-ban volt megöltött a mozi kb. a TDK-nál s az első résznél is kb ez volt a helyzet annó) Néhol már majdnem vígjátékba csapott át a folyamatos poénkodás pl. a végső harc után Rhodeyval történő jelenetnél. Az ilyen részeknél már nem biztos, hogy annyira emészthető volt a poénkodás ily mértéke. Egyébként összességében kevés, de nagyon látványos akciójelenet van. (2-3 nagyobb Monacói rész-levegőben való 'hajkurászás' , Vankóval való végső harc) A 3. nagy akciójelenet emlékeztetett az első rész fináléjára , de jobban meg volt oldva és királyabb volt. (csak itt 3 páncélos harcolt nem 2). A filmnek tehát Vankó bosszúhadjáratával és Tony továbbra is jelenlévő szívbéli gondjával volt egy sötétebb oldala és volt mellette sok-sok kisebb-nagyobb humoros rész is. Az egyensúly viszont picit most a humor fele billent és nem volt éppen 50-50. a 2 elem egyensúlya.
Samuel L. Jackson szerepe is nyúlfarknyi volt, de előkészíti ő is megint a Bosszúállók filmet. ( a stáblista utáni jelent fent van a neten és nem nagy szám, szerintem szinte mindenki tudja ki jön el nagy kalapácsával legközelebb a mozikba nem ? Ezért nem érdemes végigvárni.)
Mivel néhol elég pörgős volt és csak úgy záporoztak a humorbombák még egy másodszori megtekintést majd dvd-n kell eszközölnöm a végleges értékelés tisztázása gyanánt. Eddig talán egy icipicit gyengébb, mint az első rész. Talán több újdonság kellett volna sztoriban illetve a gonosz karaktereket még jobban erősíteni kellett volna a karakterükben. (az első rész harmatgyenge gonoszát verték viszont, de hol vannak egy Devitós Pingvintől, Hackmanes Luthortól, Ledgeres Jokertől stb.)
Összességében kétségkívül az idei nyári blockbuster szezon első igazi ásza a film, talán pici csalódással.

ui: Kimaradt az repülős rész vagyis meglett vágva gondolom amikor Pepperr 'hajítja' ki Starkot a gépből. De még kimaradt a partis Scarlett Johansonos rész is, amikor Stark mondja hogy tűz, kipróbálják ugyanis a Vasember páncél egyik elemét. A 2. trailerben volt asszem.

10/7.5

Az első rész 10/8-as.

UI:
Király volt Stan Lee Cameoja megint most Larry Kingként. Amerika kapitány pajzsa is ütött.

Egyébként kinek mi a véleménye a Vasember 2 szinkronjáról? Sokan féltek, előre leírták. Szerintem egész jó lett. Rourke az eredetiben is erőlteti az oroszt, szóval ezen a magyar a szinte mindig mesteri Dörner György szinkron is nehezen segített. De nem volt rossz az sem szerintem. Nekem Rhodey és Natasha Romanoff hangja volt először furcsa, aztán meg lehet azokat is szokni a végére. Scarlett egyébként dögös volt, nagyon jól állt neki az a vörös frizura meg a bőrruci. Az akrobatás jeleneteinek egy része szerintem azért számítógéppel megsegített volt.

A tv-ben lesz már egyébként az első Vasember most vasárnap, érdekes elég gyorsak voltak most, vajh mennyit vágnak belőle?

Pá Dee 2010. 04. 30. 19:12

Geek mode SPOILER
Kapi pajzsa Vibrániumból van ami keményebb az adamantiumnál így adamantium nem játszik.

Wolverine 2010. 04. 30. 20:48

Geek mode re-SPOILER

Pá Dee, ha jól emlékszem, a Kapitány pajzsa egy egyedi vibránium-adamantium ötvözet.

Mark0921 2010. 04. 30. 20:48

imdb: 8,7 Azért ez nem rossz. Nálam összességében olyan 7,5 - 8 lenne de az akciók az 10/10 főleg a vége felé :D.

szpojleres mókus 2010. 04. 30. 20:49

Istvan

SPOILER

Szerintem az, hogy belehugyozott a saját páncéljában nem minusz. SŐt. Nagyonnagy plusz. Végre nem egy olyan képregény film, amiben a főhősnek nincsen semmi gondja a csajozáson és az ellenfeleken kívül. Nehéz leirni egy képregény filmhez, de így Realisztikusabb :D

brianaspirin 2010. 04. 30. 20:59

SPOILERES
scarlett akcióját még mindig többre értékeltem, még ha meg is volt toldva egy kis számítógéppel, mintha dróton rángatták volna.
annál illúziórombolóbb "effekt" szerintem nem is létezik, amikor szinte egy helyben lebegve pörögve "szaltózik" a főhős. egyszerűen gagyi hatást kelt. ezért én minden módszert szívesen fogadok ami kikerüli ezt a technikát

Kóczy 2010. 04. 30. 21:20

Nekem is tetszett a film. Volt ebben minden, ami kell. Akció, humor, jó csajok. És a sztori is jól sikerült :) A 8/10-el egyetértek.

Bár én jobbat örültem volna, ha kicsit többet akciózik a Fekete Özvegy. De majd a saját filmjében, mert remélem kap külön filmet. Ja, és azt is, hogy ismét Scarlett Johansson fogja alakítani. :)

anyMmal 2010. 04. 30. 21:50

Ma néztem meg a filmet, és nagyon bejött, bár volt néhány rész amin majdnem bealudtam

DCIJB 2010. 04. 30. 22:01

Az első rész baromira túlértékelt volt, ez pedig már most úgy tűnik, hogy alulértékelt lesz. Szvsz minden téren veri az első epizódot.

human 2010. 04. 30. 22:09

már le van írva a rejtett jelenet, olvassátok el a kommenteket kérdezők, ne legyetek ennyire lusták

blade78 2010. 04. 30. 22:32

Most jövök a moziból. és minden percét élveztem a filmnek. Downey az egyik legcoolabb képregényhőst alkotta meg. A humor az nagyon átjött. A zene és látvány együtt igazán ütös volt. Uraim ez alaphangon 8/10 de Én 10/10adok neki.

MStipee 2010. 04. 30. 22:59

Néhány ponton ellent kell hogy mondjak a nép hangjának: a színészek nagyon jól hozták a szerepeiket. A szinkron szerintem remek volt, főleg Downey-é, a négernek meg az Ocean's 11-es szinkronhangja volt, gondolom azért hogy aki már látta őt magyar szinkronnal, ismerős legyen.
Kevés akciójelenet? Volt ott több mint 3, csak épp rövidek.

SPOILER

pl mikor Rhodey-val verekszik

SPOILER

Méltó folytatása az első filmnek, számomra annál jobb mivel bővült az egész, akciódúsabb és mozgalmasabb volt.
2010 első igazán jó filmje, eddig 10/10, talán ha lesz ennél jobb film, ami várólistán van, újraértékelem :)

human 2010. 04. 30. 23:20

MStipee: hol mondasz ellent? A többség ezt mondja amit te.

Ridley 2010. 05. 01. 0:06

Felmerült bennem 1 SPOILERES KÉRDÉS:

Amikor Tony felolvassa Romanov ügynök jelentését, azt mondja hogy Vasember-t felvennék a Bosszú Angyalai közé, de Tony-t nem...

...Vagyis nem Downey lesz a Vasember páncéljában az Avangers-ben?

shiver23 2010. 05. 01. 0:31

Most jöttem a moziból és sajna nagy csalódás a film.
Egy 200 milliós produkciótól sokkal több akciót várna az ember nem szófordulatokban gazdag poénhegyeket és unalmas lelki fröccsöket.
Sajna hiába került annyiba mint mondjuk a T4 vagy a TS-2, ez abszolút nem látszik meg rajta.
Minden tekintetben gyengébb az első résznél, az iszonyú kevés akció és a vontatott, néhol idegesítő párbeszédek eléggé felemás filmé tették.
Ha a többi nyári blockbuster is ennyit tud majd felmutatni akkor ritka szar lesz ez a 2010-es év.

6/10

Hello Sailor 2010. 05. 01. 0:51

A főnököm hasonló seggfej, mint Hammer figurája, csak még beszaribb és kevésbé gazdag.

Valahogy hiányérzetem volt. Imádtam az első részt, ebben viszont vhogy senkinek nem jutott elég szerep, még Starknak se. pedig lehetett volna még mit kihozni a karakterekből. Amúgy nálam 8/10
Szpojleres mókus SPOILERÉVEL értek egyet, végre egy valódi figura.

És tessék a feliratost nézni. Van pár szójáték, amit tuti nem ad vissza a szinkron.

Dean 2010. 05. 01. 1:09

Felmerult bennem egy kerdes, hatha valaki tud segiteni.

SPOILER

Amikor a vegen Mickey Rourke felrobbant mindent, minden egyes robotot szanaszet a varosban, akkor mi a fenet keres Vasember egy teton szerelmeskedve, viccelodve.
Ugy ertem, hogy repul, megmenti a nojet, es a tobbiek, a sima mezei emberek, akik csak egy Expora voltak kivancsiak? Azok dogoljenek meg a romok kozt? :)
Vagy Ironman nem ennyire global szuperhos? Segitsetek ki...

human 2010. 05. 01. 1:42

Dean: de hát a csaj intézkedik. Nem figyeltél?

Cuna 2010. 05. 01. 5:17

De jó végre nem lesz naponta 3 Ironman-es poszt :)

human 2010. 05. 01. 5:27

Cuna: nem értem minek kell túlozni, eddig sem volt. A főoldalon vagy 4-5 napnyi poszt van most, abból ez az egy iron man 2-es. Meg majd mindjárt írok még egyet, de kb ennyi. a "naponta 3". Ilyesmibe minek kötni.

freekanoid 2010. 05. 01. 7:20

Az egész filmmel az a gond ami az elsővel is. Az első filmben összesen a két órából volt kb 8 perc akció. Itt is ennyire törpül a dolog, mert hülye robotok nem ellenfelek, egyedül Rourke ér valamit. Mondjuk én jobban örültem volna Mandarinnak, mint főgonosznak, vagy Power Dynamonak. Aki ismeri a képregényt, annak gagyi lesz a film, én nem verem a seggem a földhöz ettől, pedig 82(!) óra gyűjtöm a Marvel képregényeket. Éppen ezért fáj a szívem, amikor ilyen ócskaságot akarnak lenyomni a torkomon. Vasember alaptörténetét is megváltoztatták, szégyen ez így, Abszolut elveszik a hidegháborús fenyegetettség, elveszik Vasember igazi értelme, szellemi szinten. Egy hülyét csináltak belőle, viszont nem eléggé hülyét, hogy visszaadják a totál alkoholizmust. Howard Hughes szelleme is messze jár, mondjuk az első filmben inkább Stark apja nézett ki annak, pedig egyértelmű, hogy Stark nagy szerete Hughesből lett mintázva.

Látszik, hogy a cikk írója csak a popcorn mozit látta a filmben, de mélyen nem ismeri a Marvel univerzumot (Pl fogalma sincs ki Ho Yinsen), mert akkor sokkal jobban le kellett volna húzni a filmet ezek miatt. Persze akik nem ismerik azok feltehetőleg jól szórakoznak a gagyi párbeszédeken, a sok idiótaságon, amit a szereplők művelnek, sokszor ellentmondva a józan észnek. Ja és CGI. Hát közepes. Mondjuk ki. Rengeteg dolog egyszerűen kilóg a képből, nem érezni a súlyát, nem érzed, hogy ott van.

A film nem rossz, de nem adja vissza Vasembert a képregényhőst.

6/10

Robi 2010. 05. 01. 8:04

Nagyon jó a film, néhány helyen tényleg kicsit lassú volt, de annyi kell. Majdnem hozta amit vártam, de nem teljesen, nem éreztem azt, amit az első résznél, valami hiányzott.

SPOILER

Szerintem pl a végén túl hamar és túl könnyen rendezték le az oroszt. Nekem legalábbis úgy érződött. Összességében viszont nagyon ütős film tele hatalmas jelenetekkel.
Viszont a végén hiába maradtam bent, mert nem volt semmi jelenet, lement a stáblista és lehúzták a függönyt...

arob 2010. 05. 01. 8:21

Tegnap sikerült megnézni!
Valahogy többet vártam! Nekem az első rész pörgősebb volt!
Az utolsó jelenetet meg alig bírtam kivárni úgy ültettem vissza a fél mozit hogy lesz még valami már attól féltem lincselés lesz olyan szemrehányóan néztek rám a stáblista végéig 8-)

slowclub 2010. 05. 01. 8:56

Tegnap megnéztük menyasszonyommal, nekünk tetszett. Igazi popcorn mozi, jó humorral, látványos akcióval, és kész. Ezt vártam, ezt kaptam.

Jimnastique 2010. 05. 01. 11:03

mark0921, az imdb még változni fog sokat (8.7)

hirnalon 2010. 05. 01. 11:47

freekanoid: már bocsi, de a film nem hiába játszódik napjainkban, a hidegháborús érzést kár lenne erőltetni benne, hiszen már jóval utána vagyunk. És egy egyszerű kérdés: szerinted a képregényt olvassák többen vagy a filmet nézők vannak többségben? Muszáj a képregény adaptációkat úgy átalakítani, hogy a nem képregényolvasók is rákapjanak, különben bukás lenne az összes ilyen kísérlet. :) Gondolom Te se örülnél annak, ha megcsinálsz több száz millió forintból egy filmet, Neked meg 10 embernek nagyon tetszik, de ennyi, és kb 10 ezer jött vissza belőle :)

ALIEN 2010. 05. 01. 12:43

Összegében nem lett rossz a film, TF2-nél sokkal jobb, itt legalább a poénok nem voltak annyira idegesítően bugyuták. Stark karakterén kívül igazán mást nem is lehet kiemelni, ő viszi el a filmet a hátán. M. R. mint orosz, hát egy mexikói csaposnak jobban elmenne kinézetre...

Spoiler:

Negatívumok:
- Fél nap alatt összedob egy részecskegyorsítót a házban. Khm...
- Ivant szépen odapkenik a betonhoz a versenypályán, még egy horzsolás se keletkezik rajta...
- Vége akció: túl rövid
- Minek golyó alapú fegyver a war machinra? Ráadásul amekkora töltény doboz volt a hátán, azt kb 15 mp alatt el kellett volna lőnie...

Pozitívum:
+ CGI (kisebb hibáktól eltekintve)
+ R.D.J.
+ Reklámok elhelyezése nem túl agresszív (Audi, dr. Pepper)

A mozijegy összegében megéri az árát, kategóriáján belül kifejezetten jónak mondható a film.

Nórcsi88 2010. 05. 01. 13:01

bizsergetően jó film :D

Master Tom 2010. 05. 01. 13:44

Nagyon kellett már egy ilyen moziélmény!
Übercool karakterek, akciók, és én végig tudtam szakadni a filmbéli poénokon. A történettel sem volt bajom, nem kell világmegváltó sztorit várni, egy ilyen film esetében a sztori valóban ürügy arra, hogy awesome jelenetsorokat egymás után fűzhessenek.

SPOILER!!!!!

Az, hogy az új anyag előállítása nem volt valós alapokon nyugvó téma, hát baromira nem zavart, igazából ha mindent reálisan akarnánk megcsinálni, úgy elveszne a film hangulata.
Wishplash lezúzása a végén valóban egészen rövidre sikerült, ez az egyetlen negatívum nekem a filmben.

SPOILER OFF!!!

9/10 nálam, a film után órákig fel voltam töltődve energiával, jókedvem volt, és sorra jártam végig a királyabbnál királyabb jeleneteken és poénokon gondolatban. Robert Downey 4 president!!

Balakin 2010. 05. 01. 16:21

SPOILER!
Istvan: Mark Millar Ultimates-e után nekem a páncélbahugyozás semmi, ott a sisakba hányt, igaz miután eltérített egy rohadtnagy űrhajót. De ott meg alkoholista de eléggé. De lehet én olvasok túl sok Millar képregényt, de azokban mindig deheroizálja kicsit a hősöket. Persze igaz h ez a film a 616os Ironmanen alapszik és nem az ultimate verzión.

Rolee 2010. 05. 01. 20:50

Most értünk haza a filmről!
Nekem az első jobban tetszett, sokkal jobban! Ezen majdnem bealudtam! Nagyon sok volt a duma és kevés az akció, az is csak a végén! Voltak jó poénok, lehetett röhögni is, de nem vagyok elájulva!

horathius 2010. 05. 01. 21:43

10/8 (szinkron nélkül szerintem 9), sajnos nem volt lehetőségem felirattal nézni. kevésbé komédiát vártam, bár marhajó poénok voltak benne, egy icipicit több komolyságot szerettem volna. a másik a rövid harcok. egyébként nagyon szórakoztató a film, majd újranézem itthon. várom a 3at, és hogy méltó befejezés lesz. downeyn nem fog múlni

Garrus 2010. 05. 02. 10:36

Szerintem jó kritika és a film is király.Nekem tetszett a szinkron is viszont nem értem mit mondogatták az AC/DC-t összesen 2 szám volt benne(én azért jobban örültem volna többnek bár így utólag lehet hogy jobb így hogy nem csak az van benne)

Evok 2010. 05. 02. 18:43

Nekem tartotta az első rész színvonalát (ami mondjuk számomra azért nem kultfilm, de mindenkébb erős nyári BB). A poénáradat (ami sztem ütősebb mint az elsőben) a jó akció, és a király ellenfelek (szerintem Rockwell is marha jó volt) nagyban felhúzzák az egészet. Vanko meg télleg Joker óta a legjobb főgonosz.Downey ismét hatalmas csípőböl csinálja az egészet. -télleg van pár ennek most nem nagyom értem a lényegét rész; de mondjuk szerintem az elején a tárgyalós rész az egyik legjobb 5-10 perce a filmnek. Színvonaltartós izmos nyári BB folytatásnak jó kezdet. 8/10

tonyprince 2010. 05. 02. 19:00

Szerintem egy tipikus 5 pontos akciófilm. Elcsépelt, a jól megszokott sablonba beleillő jelenetek és karakterek, sok unalmas, kevés odabaszós jelenet(ebből volt 1-2, az akció-szekvenciák nagy része élvezhetetlen).

MStipee 2010. 05. 02. 20:10

SPOILER

Csak nekem tűnt úgy hogy a "páncélbahugyozós" résznél erősen ironizált Tony? Kb 1 másodpercig vágott elégedett, "ahhdejóthugyoztam" arcot, annyi idő alatt max egy pukit lehet elengedni. Gondolom csak cukkolta Pepper-t, amiért meg akarta tőle vonni az alkoholt. Egyébként a film egyik legjobb jelenete volt mikor a Natasha-val beszélgetős rész után jön a "bármit megtehet, bárkivel" rész, és

páncélban nyúzza a lemezjátszót :D

speed 2010. 05. 02. 23:07

a DJ AM jatszotta daft punk - robot rock is mekkora oltás volt már :D

human 2010. 05. 03. 5:01

amúgy bárhogy nézem, én nem húztam le Rockwellt magát, egyszerűen a karakter nem tetszett amit írtak neki.

Gabesz83 2010. 05. 03. 9:55

A film moziban nagyon jó volt, de meg kell hogy mondjam, ennél kicsivel többet vártam tőle. Az akciójelenetek keveselltem, és amik voltak azokat is túl rövidnek találtam. Persze lehet a sok tré film után ez már csak túlzott elvárás. Scarlett Johansson olyan elképesztően HOT, hogy azt el se lehet mondani. :)

A szinkronnal semmi bajom nem volt ezúttal. Don Cheadle magyar hangja is jó szeritem. :) Ugyanez volt az Ocean's 11,12,13 ben is. Persze

Összeségében nekem 7-7.5/10-et ért meg. Végre vm ami megérte a mozijegy árát.

Yakhead 2010. 05. 03. 21:27

Azta büdös..............át neki:DDD hát srácok, az utóbbi pár hónap legjobb mozi élménye volt ez a film:D Nekem az ilyen filmek kellenek. Nem érdekel a sok monológ, a sok kibogozhatatlan sokat sejtető, mégis keveset mutató klisék. Az igaz, hogy kevés akciójelenet volt benne...de azok brutál jól meg voltak csinálva. A poénok is jók voltak.
DE ez a Rourke (remélem jól írtam le) egyszerűen zseniális volt...legalábbis szerintem. Nem is értem, hogy a színészpalánták miért nem így kezdik "végy egy marék narkót, pár év alkohol függőséget, járd meg az élet legalját és aztán irány a hírnév". Mert őszintén szólva jól játszott, sőt, nagyon jól.
Nekem 8/10, de jobban hajlok a 9/10-re:))

LG 2010. 05. 03. 23:47

Fura hogy 2 rész kimaradt a filmből, ami a trailerben benn volt, kiváncsi vagyok mi ennek az oka...

petke 2010. 05. 04. 8:31

A film megérdemli a cikkben kapott pontot. Az akció mennyisége csökkent, a minősége nőtt, aminek én örülök. Képregényhez meg kár hasonlítani.
(Egy megjegyzés: a film elkészítésében elég tevékenyen részt vesz/vett a Marvel, és ha nekik tetszik a végeredmény, akkor kár hurrogni azon, hogy nem illik a Marvel univerzumba. Mert a Marvel szerint meg igen ;))

Jimnastique 2010. 05. 04. 20:15

részemről amennyire szerettem volna, h jobb legyen az első résznél (nem sokkal) ez annyira lett rosszabb, a történetet és a szálakat hagyjuk inkább, az akció a mennyiség miatt nekem ugyanolyan jó volt mint az első rész, a poénok tényleg jobbak, néha azok tartottak 'életben', annyira nem ismerem a vasember képregényeket de pár dolog nekem is ismerős volt és az bejött, rohadtul utálom a szinész cserét, az a szenátor meg carlson ügynök egy kalap szar továbbra is - ők szörnyűek voltak...most más nem igen jut eszembe (ha igen majd leírom :)), csak még annyi, h a kitüntetés helyett vagy plusszba elfért volna mikor tony kiugrik a gépből a sisakjáért amit pepper dobott ki - menvén újra egy stark expo-ra, most így ennyi :)

Jimnastique 2010. 05. 04. 20:17

bocs human :)
ja és a robotok meg vanko páncélja rohadtul nem jött be

Nyilas 2010. 05. 05. 14:42

story 3, színészek 8, rendezés 1(!!!)

ez így 4-es, adok egy pluszpontot a jó poénokért, nem tudom ki álmodta a filmbe, de tuti nem az író...

10/5, kár volt a jegyért. miért nem lehet igényes képregénymuvit csinálni ebből? RDJ-vel??

Ha ugy álnak hozzá a célközönséghez hogy, 'mindegy csak legyen bumbum meg pár faja poén'... csalódtam...

Deckart 2010. 05. 05. 15:28

Először nyomni akartam egy üres hozzászólást - lévén hogy ennyi a véleményem a filmről - de nem ment át:)
Vicces nem?
Hát kb. ennyire "jó" poénok voltak a filmben...
És hogy mit szólok ahhoz, hogy Vasember belehugyozott a jelmezébe? Egyszóval gáz volt, megint csak annak a jele, mennyire nem tudtak mit kitalálni...
Nem tudom Ti hogy vagytok vele, de én már szinte Vankonak drukkoltam annyira tele volt a hócipőm Stark nagypofájúságával. Bárcsak szétcincálta volna Iván őt apró darabokra...

sanyi 2010. 05. 05. 20:56

Nagyon sajnálom,hogy így elbaszták az első rész kiváló történetét...Hosszú,unalmas film lett, az a kevés akció is el lett baszva.

Fifi 2010. 05. 05. 23:12

A film számomra baromira bejött. A párommal néztünk meg. Volt több rész is, amin halálra röhögtük magunkat, pl.amikor Stark részegen táncolt :) Sóval kircsi film volt, bár nekem az 1. rész is totál bejött. Várjuk a 3. részt!
Észrevétel: a film végén volt 1 apócska jelenet, amit viszont nem tudtam megfejteni...

blady 2010. 05. 06. 1:57

hát ezt még érlelni kell magamban..első dolog ami eszembe jut, h Scarlet über volt, jobban teljesített, mint amit vártam. Downey szintén. Gwyneth karakterétől meg kivert a víz sokszor.
Végül is szinkronosra ültem be, de pénteken lehet meglesem felirattal - másik társasággal :D és akkor talán nagyobbat fognak ütni a poénok, de elsőhöz képest, ((poénok szempontjából)) rémgyenge a felhozatal. Magát a filmet nem tudom bántani, mert lekötött, jól elvoltam azalatt a 2 óra alatt és akármennyire is voltak benne facepalm-os jelenetek, nem lehet nem szeretni. vagy nemtom, tényleg még fel kell dolgozni a látottakat:D

Gobiakos 2010. 05. 06. 11:26

Deckart

SPOILER

"És hogy mit szólok ahhoz, hogy Vasember belehugyozott a jelmezébe?"

Az a baj, hogy azt a jelenetet nagyon sokan félreértelmezik. Ott már kőkeményen Stark drámáját, nagy szavakkal élve haláltusáját mutatják a vásznon, ami még jobban az akohol felé löki Tony-t. Így lehet az, hogy atom brutál alkoholista lesz, amiből egyre többet csepegtetnek nekünk a filmek folyamán. Az első részben csak kortyolgatott, de már a fegyverbemutatót sem bírta ki egy pohár szesz nélkül. A második filmben már keményebben a pohár aljára nézett, főként szerintem a minden mindegy alapelvet nézve. Ezért volt a páncélba brunyálás és a Vasember-páncél nem rendeltetésszerű használata is a szülinapi bulin. Mert érdektelenné vált.
Szóval ezek nem poénok, sokkal inkább nevezhetőek tragikomikus jeleneteknek vagy furcsán tálalt drámának.

Deckart 2010. 05. 06. 13:12

SPOILER

Nem gondolom, hogy a film készítői ilyen mélységeket akartak mutatni, vagy legalábbis nekem nem így jött le, úgy érzem - és ez fáj a legjobban - sokkal inkább a poén kedvéért csinálták. De végső soron nem a hugyozós jelenet vágta ki a biztosítékot a legjobban, csak leírtam, hogy én azok közé tartozom, akik szerint gáz volt.
A haláltusa meg elszalad a néző mellett, eszedbe se jut, mert annyira gyorsan darálják a szöveget, meg a szitukat, észbe se kap az ember, hogy ja ez most egy fontos dolog volt, egy tetőpont?
Ez olyan, mint amikor az ember Vészhelyzetet néz, mindenki rohan, közbe életet ment, közben szerelmet vall, közben családi problémái vannak...
Az autoversenyzős jelenetnél is, honnan tudta Vanko, hogy Stark fog versenyezni, kiáll vaze csak úgy, hogy bosszútálljon, kockáztatva ezzel sokmindent, ja vagy csak jól jött neki, hogy Stark vezette, valójában a kocsira ment?
Egy csomó ilyen mellett elsiklunk, mert próbálunk ritmust tartani a képpekkel és "poénokkal".

blady 2010. 05. 06. 17:03

SPOILER

Bizti neki is volt vmi überbrutál figyelőkamerája, amivel pásztázhatta Tony-t, or leadták neki a drótot :D de ez elég valószínűtlen..
Amúgy nekem erről a megzuhanok, nem bírom, észnélkül piálok, szokatlan helyeken kajálok drámáról egy az egyben Hancock jutott eszembe..haláltusa meg inkább ott nyilvánult meg, amikor pl ki akart szállni a kocsiból és összeesett és full elhagyta magát. Ezt a jelmezbe hugyozást meg sztem egy icipicit eltúlozzátok és sokat képzeltek mögé. Ha már úgy volt vele, h utolsó szülinap és bármit csinálhat bárkivel, bármivel, akkor ezt is megteheti.

Reggie 2010. 05. 07. 8:54

Sziasztok,
(SPOILERES lehet!)
Látom sokaknál a behugyozás vágta ki a biztosítékot. Én speciel azon jót röhögtem, de volt sok más, ami ultragagyivá tette nálam a "filmet":
-gonosz bácsi fapofával sétálgat a feje körül repkedő autók között
-gonosz bácsi 3 másodperc alatt betör egy informatikai rendszerbe, mindenki nagyon meglepődik, húú (könyörgöm, az ilyesmik 5 éve is ócskának számítottak már, nem szólt senki Favreu-nak, hogy 2010-et írunk?)
-gyilkos robotok elől menekül a tömeg..várjunk csak! minek?? lövöldöznek azok mindenfele, pl. épületek falára..azért bevágnak egy jelenetet, hogy a futkározás közepette páran legurulnak egy lépcsőn. Úristen...világvége!!! Ebben a filmben haja szála sem görbül senkinek. Azért PG13-ból többet is ki lehetne hozni..persze minek, ha így is dől a lé..
-azt meg szájba kell rágni, hogy Ivan-t a sitten történt robbantás után ugyebár halottnak hiszik. Végül is, miért is ne nézné hülyének a rendező a kedves nézőket

Összességében jellegét tekintve a TF2-t juttatta eszembe, de még annak sem érte el a nem túl magas színvonalát. A trailerekben minden értékelhetőt ellőttek. Van 3 látványos jelenet, azok meg összekötve dögunalmas, összecsapott, erőltetett valamivel. Sztori az nincs, ami önmagában nem lenne baj, de a rendezés is egy nagy nulla. Szépen csomagolt szar, láttunk már nem egy példát, hogy lehet kaszálni ilyesmivel is. Sajnos. Reklámozták volna úgy, hogy 13 éves korig bezárólag, akkor legalább nem árulnak zsákbamacskát.

3/10, de csak a színészek miatt, amúgy 2-t érne kb.

yippikaya 2010. 05. 08. 12:58

Na végre sikerült megnéznem, de sajnos csalódás volt, főleg az első részhez képest. Downey és Paltrow már messze nem lubickoltak úgy a szerepükben, és szerintem Cheadle meg Rockwell sem lendített sokat a dolgon. Az akciójelenetek teljesen jók voltak (sőt, az autóversenyes kiemelkedően jó), de a történet elég esetleges volt, és a poénok legtöbbje egyáltalán nem ült. Ami viszont óriási pozitívum az Mickey Rourke meg Scarlett kisasszony szerepeltetése, előbbi igazi főgonosz, az utóbbi meg...hát nálam az év eyecandy-je. Az még egy kicsit bánt, hogy egy vasemberes filmben az ő rendrakása volt a legkirályabb jelenet, de soha nagyobb bajt (külön filmet neki!)
Nekem ez egy egyszernézős közepes cucc volt, de azért egy 6/10 jár.

sara 2010. 05. 08. 15:04

ennél a filmnél nem láttam jobbat

lexluthor 2010. 05. 09. 18:16

Spoileres:

Lehet hogy az én fantáziám nagyon korlátolt, de én az első két Vasember filmben felépített világba nem tudom elképzelni Thor-t, hacsaknem az Avengers mozira akartak ezzel célozni.

cerka 2010. 05. 09. 18:24

ööö én azt nem értettem, hogy miért ugrik ki repülőből amikor amúgy is tud repülni? XD

Angelus 2010. 05. 11. 10:30

A Vasember érzésem szerint tényleg furcsa franchise. Az első rész vége, amikor bemondja, hogy "ő Vasember", tisztára olyan, mint a Mortal Combat végén Raiden szövege: "Na, lassan a testtel" És passz! Vége!

A MARVEL egyértelműen a maga feje után megy, és ennek mostanáig meg is volt az eredménye: a legjobb képregényfilmes folytatás lett a TDK óta, de annak szintjét nem éri el. És mivel a Vasember 3. két hónappal a TDK folytatása előttre várható, a Batman és Ironman két év múlva meg fognak mérkőzni egymással a moziban.

És én tudom, melyikük fog nyerni.

human 2010. 05. 11. 12:28

Angelus: két év múlva nem a vasember 3 fog küzdeni a batman 3-mal, hanem az Avangers nagyfilm érkezik majd. De hangzatos elmélet volt, csak épp alap nélküli.

Peat76 2010. 05. 11. 22:28

Hát ez egy baromi jó film,az első rész is tetszett,de ez számomra csúcs,moziba láttam,a szinkron kiváló,látvány tökéletes és végre lekötött nem az órát néztem a film alatt, a végén eszméltem fel,hogy máris vége,szereposztást végignézni....ne foglalkozzatok a takaritókkal!!

Sparrow 2010. 05. 12. 0:49

Én ma néztem, unalmas volt, sok hülyeséggel megszórva. Jelentős visszaesés az első részhez képest. Még Pepper se tetszett, mert alig láttuk, és akkor is veszekedett. Ehh... :(

Kóczy 2010. 05. 12. 12:34

"a legjobb képregényfilmes folytatás lett a TDK óta, de annak szintjét nem éri el"

Szerintem nem is volt célja elérni. Sőt, mit több szerintem nem is nagyon lehet összehasonlítani. A "Vasmeber" egy könnyed, "light"-os akciófilm. Ezzel szemben a TDK-ban azért elég komoly karakterdráma is volt. (Szerencsére Favreau a "Vasember"-ben ezt nem erőltette túlságosan, mert ő is tudta, hogy nem illene bele.)

Angelus 2010. 05. 12. 17:17

Human, kösz az infót.

Mellesleg, második gondolatra (on second thought) rá kellett döbbennem, hogy a "legjobb folytatást" úgy már nem fogalmazhatom át, hogy "legjobb elődjéhez képesti folytatás". Az összesített bevétel szerintem nem lesz több USA-320 milliónál, világszinten meg vagy 700'. Szomorú tanulságként kellett levonnom: Vasember többé nem vetélytársa Batmannek. Annál inkább a többi Marveles figurának.

cojicom 2010. 05. 13. 20:45

Összességében bejött a film, főleg az egymást húzó párbeszédek, vicces jelenetek, de nagyon ott volt Downey, Scarlett Johansson és Rourke játéka is. Amivel nem vagyok kibékülve azok az akciójelenetek és a sok logikátlanság bennük:
1. Rourke csápolja a versenykocsikat percekig, mikor normális esetben egy mezei rendőr régen lelőtte volna..

SPOILER

2. A végén ahelyett hogy a Vasember maga után húzva kicsalja a robotokat a városból, hogy ne irtsák a jónépet, ehelyett ott köröz a város központjában
Tudom hogy szuperhősös képregény adaptáció, magam is olvasója és gyüjtője vagyok, de azért állhatna stabilabb lábakon is.

vezz 2010. 05. 14. 12:55

"ne foglalkozzatok a takaritókkal!!"

:D nálunk is megvolt a gyilkos tekintet, elhiheted, de nem érdekelt, megvártuk.
Nekem nagyon bejött, habár elfogult vagyok Downeyval. Most sorolhatnám azt a pár kis negatívumot,de ez abszolút távol áll tőlem, tehát megy a 9/10. Főleg a poénok miatt,ez így jó, hogy nem volt véresen komoly. Nekem pont ez jött be, de ezt már százszor kifejtették előttem, úgyhogy ennyi.

N3O 2010. 05. 14. 23:11

Klassz kis film, leszámítva az olyan bakikat, mint pl: akasztott ember nem terpeszben lóg.. :D:D

Paleee 2010. 05. 15. 13:40

Kb erről szólt a második rész: kitalálták az akciójeleneteket, megszerkesztették, megcsinálták, megnézték - húúú baromi látványos, lebilincselő, de ez sajnos csak 13 perc, most mi legyen? Erre valaki kitalálta, hogy ezt a 13 percet oszlassuk el 2 és fél órában, közé meg tegyük be a szereplőket, és beszéltessük őket, legyen benne lelkizés, némi oltás, és négol egy-egy poén.

Hát én nagyot csalódtam...

Psy 2010. 05. 23. 17:19

nekem bejött :)

spike0007 2010. 05. 28. 21:55

Nagyon faja kis film lett, van olyan jó mint az első rész!
Jöhet a folytatás!:)

Motoszka Dani 2010. 06. 03. 20:43

Minden elismerésem annak, akinek tetszett. Szerintem itt hülyét csináltak a Vasemberből.
Egyetlen ami tetszett, amikor Tony Starkkal közli a computer, hogy: uram, létrehozott egy új anyagot.

mesi28 2010. 07. 16. 2:55

Hello!
Hát én őszintén szólva imádtam a filmet! Igen, igen, elfogult is vagyok, mert szeretem a főszereplőt alakító színészt, az ACDC-t és az akció filmeket is, nem sok esélyem volt utálni már látatlanban sem xD
Stark kissé Houseos volt benne, de nem zavart, csíptem a stílusát, és 3D-ben még tutibbak voltak az akciójelenetek. De a vége... na jó, hát én ott fentrengtem a röhögéstől, és még egy héttel utána is azt emlegettük "nagy vigyor és peace xD" És Scarlett Johanson se volt semmi, hát azt szájtátva néztem, mert egyébként ki nem néztem volna a csajból, hogy ilyenre képes!
Úgyhogy nekem nagyon bejött!
Bár nem egy mélyenszántó film, de hát nem is annak lett szánva! Egy akciófilmnek miért kell legyen külön értelmes cselekménye, ez az egész a látványról és a poénokról szólt, ha mély gondolatokra vágyom, akkor majd nézek Da Vinci kódot...
mesi28

balázs 2010. 08. 04. 17:39

Nemtudjátok a filmzenék címeit?:\
Mert mindenhol,csak az AC/DC-s filmzenék vannak fent.
Nagyon tetszett például a malibui lakásában szóló zene amikor hazaért az ülésről.

ASBl 2010. 09. 08. 13:52

Hát gyerekek, sokkal jobbra számítottam. Az első teljesen rendben volt, de ez..? Unalmas, az első poénjait lemásoló, lapos sztorival és unalmas főellennel. Épp, hogy megérte megnézni. 6 pont max. (5 alatt kuka)
Ja és nem akarok több robotot meg páncélba bújt ellent. Valami mást kitalálhattak volna..

zsocso 2010. 10. 08. 12:41

Nekem tetszett nagyon az elso resz de ez a masodik abszolut nem jott be. Szerintem nem hogy tulszarnyalja, sot meg se kozeliti az elsot. Egy akciofilmnek ez edes keves volt. A film 2 oras de az akciok max ha 20 percet kitettek osszesen. A tobbi meg csak bla bla, veszekedes, majomkodas. Nem szoktam az aprosagokat figyelni egy ilyen filmben, de ebben mar annyi baromsag volt, hogy a fejem fogtam.

SPOILER

- Downey lemodelez a terben az apja makettjebol egy uj elemet. Hat az nalam akkora WTF volt hogy csak na. Persze az apja tudta, hogy a fia akkora asz lesz, hogy az o jatek makettjebol rajon egy uj elem osszetetelere.
- Masik kedvencem az volt, hogy amire Whiplash racsapott azt szetvagta, de ha Ironmant talalta el, akkor az csak odebb repult.
-Whiplasht eluti a limuzin 3-4 szer de meg se kottyan neki. Miert is nem? Volt valami szuper ereje csak nem szoltak? A vegen meg lenyomjak 1 perc alatt. Mellesleg az egesz cselekmeny es a fogonosz mintha az elozo reszbol lett volna koppitva.

Sokan emlitik pozitivumnak a poenokat es Scarlet Johanssont. Scarlet szerintem eleteben ilyen gyenge, semmitmondo szerepet nem jatszott meg. Dogos volt az teny, de ez egy filmbe nagyon keves. A tul sok eroltetett poenkodassal pedig atestek a lo masik oldalara. Rourke, Johansson nagyon keves volt, Palthrow idegesito, Rockwell ripacs, Downey eroltetett.

Hozzászólás űrlap


Név (freeblogos bejelentkező)
(email címed, nem adjuk senkinek, nyugi)

Ezt mondom (offtopik=del):

elég egyszer megnyomni


Ezeket fogadod el a mehet gomb megnyomásával:
  • Személyeskedés pl. "hülye" "f@sz" és hasonló esetén törlés.
  • "Csináljatok jobbat" érvelés esetén törlés.
  • Ha random anyáznád az írót, és kommentben teszed levél helyett, akkor is törlés.
  • A linket tartalmazó kommentek 0-10 óra késéssel jelennek meg a sok spam miatt.
  • Az IP címedet megjegyezzük, de csak spamvizsgálathoz.
  • Ha kamu emailt adsz meg, és véletlen levelet írnék neked, ami miatt kiszúrom, akkor törlődik a kommented.