Perzsia hercege - Az idő homokja (Prince of Persia: The Sands of Time)

írta human, 2010. május 22. 18:45, 98 hozzászólás

Van egy jó és egy rossz hírem, melyikkel kezdjem? A jóval? Oké. Ez az eddigi legjobb játékfeldolgozás. A rossz pedig, hogy még így is csak egy közepes kalandfilm. Nem mintha ez a műfaj olyan sok indulóval rendelkezne mostanában.

Prince of Perzsia írásban akció

A történet? Hát van valami vázlat. Azért lássuk: a Perzsák lerohannak egy szent várost, mert azt hiszik fegyvert gyárt az ellenségnek. Gyorsan kiderül: cselszövés miatt kerültek ebbe a helyzetbe, de hát hogy másképp? A lényeg, hogy a városban volt egy szent tőr, olyan amivel vissza lehet pörgetni az időt. Véletlenül Dastan herceghez kerül, de persze másnak is fáj rá foga.

A kaland meg onnan indul, hogy a herceg kénytelen menekülni a lerohant város uralkodónőjével karöltve, ami természetesen azért alakult így, hogy egymást ugrathassák meg hasonlók, betartva a filmek nagyon sok éves hagyományát. Kár, hogy a nőt alakító Gemma Arterton nem remekel annyira. Szép, szép, de nagyon kevés jelenetben tényleg jó. Közben Jake Gyllenhaal mindet megtesz, hogy működjön a kettejük közti kémia.

Tehát Jake egész jó volt, főleg amikor a tisztaszívű, kicsit buta figurát kellett hoznia. Gemmát már említettem, úgyhogy inkább Alfred Molina érdemel még külön kiemelést, aki a rövid mellékszerepével kellemesen feldobja a mókát. Mert hát erről van itt szó többnyire.

Az a helyzet, hogy trükkök szempontjából remek volt a film. Néha a rendező keresztbetett az élvezetnek, de többnyire pörgött az akció, suhogtak a kardok és ugrált Jake, ahogy azt kell, jó CGI-vel karöltve.

A játékokhoz igazából nem tudom mennyire hű – mert nem játszottam végig mindet –, főleg a modern Prince-ekhez, de hogy szinte mindegyikre volt kikacsintás, az tuti. Csontvázak és rács alatt átgurulás a 2D-s első részhez, a háztetős résznél néha Prince 2 (2D) érzés volt, a falon futás és a többi nagyon akrobatika pedig modern játékos utalás. Mondjuk ezen kívül akadt Assasin Creed is benne, de e felett hunyjunk szemet.

Jake és a csaj, Perzsia Hercege

A negatívumok közé igazából nem sok mindent akarok sorolni, de sajnos olyan nagy az egyik, hogy durván befolyásolta a pontszámot. A kisebb hiba a néző hülyének nézése. Néha csak azért beszélgetnek a szereplők természetellenesen, hogy a fejünkbe sulykoljanak dolgokat, gyépésen, tagolva. Általában olyasmit amit simán ki lehet következtetni 80-as IQ fölött, de ők az alatti nézőket is akarták maguknak. És nem is csak simán elmondják, hanem van amit duplán rögtön, hátha elsőre nem fogta fel valaki. Ez még beleférne a popcorn kalandba simán, a nagyobb baj, hogy az utolsó 20 perc durván alávág az egész addig történt drámának és karakterfejlődésnek, de ezt majd meglátjátok a moziban.

Perzsia hercege - Az idő homokja értékelés

Már a 7 ponton filóztam, amikor elértünk az utolsó nagyobb fordulathoz, így egy 6/10 a vége, de azért bőven szórakoztató lett. Akkor mostantól ez legyen a minimum a játékfeldolgozásoknál, köszönjük.

További információk: az írást tényleg human követte el.
Ha jobban érdekel a téma, akkor nézz körül errefelé:
Megosztanád a bejegyzést?

Eddig 98 hozzászólás érkezett!

FearAndLoathingInLasVegas 2010. 05. 22. 18:53

Modern játékos utalás meg 2D-s?! Az egész film az új, modern játékokat vette el. Pontosabban az első részt a sands of time-ot. Max az Assassin's Creed hasonlíthat rá mert ez korábbi koncepció plusz ugyanazok a fejlesztők csinálták az AC-t mint a PoP-ot, tudatosan ugyanarra a sémára más idősíkban.

FearAndLoathingInLasVegas 2010. 05. 22. 18:54

*vette elő

human 2010. 05. 22. 18:56

volt kettődés utalás is bőven, amiket leírtam pl.

Narg 2010. 05. 22. 19:22

meg persze megint nem voltak képesek a kamerát egy helybe tartani, muszáj volt rángatni...

mortalus 2010. 05. 22. 19:26

Nem nevezném jó játékfeldolgozásnak mivel a címén kívül semmiben sem hasonlít a sands of time-ra. A történet szerintem szar volt, sokkal jobban járt volna mindneki ha meghagyják az eredetit, persze akkor máris más lenne a korhatár besorolás. Túl soknak tartottam a poénkodást és a főszereplők civakodását is, kevesebb de jobb poénok kellettek volna szvsz. Mindenestre örülök, hogy felvezették a második részt, hátha az már jobban hasonlít az igazi prince of persiahoz.

Gerusz 2010. 05. 22. 19:29

A 2D utalások a 3D játékokban is benne voltak, inkább onnan jöhettek. De... neve van a hercegnek? Ez WTF már? Szerintem megvárom a DVD-t.

_Ra_ 2010. 05. 22. 19:37

Kap 4 pontot mert látványos volt, de se elszabaduló időhomok, se homokszörnyek, semmi nem volt benne. Nekem valahol csalódás volt a film. Úgy mondom ezt hogy az összes új Prince of Persia játékot végigjátszottam.

Az a jelenet human amiről írtál hogy Assasin Creed-es volt ahhoz meg csak annyit hogy nem onnan nyúlták hanem az is benne volt a PoP játékban, és onnan tették bele az Assasin Creed-be.

Gobiakos 2010. 05. 22. 19:52

mortalus: ugyan felvezették a második filmet, de tuti, hogy nem azt fogjuk kapni, amit elvárnánk. A WW lett a trilógia legsötétebb/legnyomasztóbb része + ott már olyan szinten volt az öldöklés, hogy ejjjj! A Disney-vel kapcsolatban meg szerintem annak is örülhetünk már, hogy nem egy karddal hadonászó, levágott farkú Miki egeret kaptunk a Herceg helyett. Szóval a 2. filmmel kapcsolatban szerintem felesleges lenne álmodozni a magasabb korhatár-besorolásról, megmarad az is PG-13-nak és vicces is lesz, mint az állat, aztá' dől a lé... :-|

human 2010. 05. 22. 20:00

Gerusz: igne, de ezzel tulajdonképpen a 2D-seknek kacsintottak végtére is, hiszen onnan indul

turrican 2010. 05. 22. 20:15

Nem fűzök hozzá sok reményt, de majd dvd-n meglesem.

szendoib 2010. 05. 22. 20:16

Engem nagyon elkeserített a film. Nem értem, hogy ha egy játékot akarnak feldolgozni, akkor miért jön egy forgatókönyv író, aki azt hiszi, hogy ő majd ír egy jobbat. Pedig a Sands of Time-nak remek története volt, simán lehetett volna filmet csinálni belőle. Aki nem játszott a játékkal, annak eleve új lesz a történet, aki meg játszott, az nem azért megy, hogy azt lássa élő szereplősben? Innen SPOLIEREK lehetnek.

Először ami jó volt: a fő szereplőket (herceg, királynő, és a herceg nagybátyja) nagyon eltalálták, és még jól is játszottak. Igazából Jake tökéletes herceg volt szerintem.
Na most a többi:) A történet, ha nem hasonlítom az eredetihez, akkor is gyenge lábakon áll. Igazából a szereplők beveszik a szent várost, mennek egy jó nagy kört a sivatagban, majd visszatérnek. Csak ez a nagy kitérő szerintem azon kívül, hogy pár poént elsütött a rabló/kereskedő (aki shrek hangján beszélt), nem sokat ért. Sokszor úgy éreztem, hogy a készítők többet merítettek az Assassin's Creedből mint a Prince of Persiából: Kameraállások, a falonfutások is abból lettek átvéve, assassinok (?).

Lehet, hogy ha valaki nem ismeri az eredeti történetet, akkor tetszett neki a film (mint akikkel moziba mentem). De őszintén, pl a film nagy katarzisa meghatott bárkit is? Ketten markolászták a tőrt, nagy homokvihar, de az ember nem érez semmit (azért disney film révén egy szó is elhangzik: "család" (?) ). Ez azért elszomorító, mert a játék lényege, hogy amikor elszabadul a homok (a történet elején, nem a végén), akkor minden ember a palotában homokszörnnyé változik, ami sokkal látványosabb harcokhoz vezethetett volna (eleve,őket lehet darabolni, nem véreznek). Igazából ami a legjobban aggaszt, hogy ugye a filmben ha elszabadul a homok, akkor elpusztul a világ. Ez nem sok szabadságot enged a folytatásokhoz. Így nincs értelme a Dahakának, az idő úrnőjének (pláne, hogy az istenektől származik a filmben a homok), de még a gonosz hercegnek sem. Szóval valószínűleg a többi rész sem fogja jobban követni az eredeti vonalat . Ami nagy kár, mert szerintem igazán érdekes történet, de ha meglévőt használnának, akkor gondolom a hollywoodi forgatókönyvírók éhen halnának. Pedig sokszor (játékfeldolgozásoknál mindig) jobb története van egy-egy játéknak, mint egy filmnek.

Amit pedig nem bocsájtok meg, hogy a Sands of Time végén (herceg és Farah csókja) lévő jelenetet nem emelték át a filmbe, pedig az nagyon jó poén, és még a filmbe is beleillett volna.

Sajnos így már nem várom a film többi részét, pedig reméltem, hogy a Karib tenger után Jerry Bruckheimer ezzel a filmmel is megvesz kilóra. (többnyire szeretem a filmeket, amikben producerkedik)

Totenschiff 2010. 05. 22. 20:36

Nagy kár érte.
Eléggé pang a filmfront mostanában fantasy/kalandfilm vonalon

Khaireddin 2010. 05. 22. 21:24

Dögöljek meg ha értem, hogy miért nem a trilógia hibátlan, filmszerű, tökéletesen rendezett és megírt történetét vitték vászonra.

human 2010. 05. 22. 21:32

szendoib: "rdekes történet, de ha meglévőt használnának, akkor gondolom a hollywoodi forgatókönyvírók éhen halnának.", miért szerinted nem forgatókönyvíró követte el a játékét? dehogynem.

flippo 2010. 05. 22. 21:33

nem tudom miről beszéltek...... szerintem azért elég sok mindenben egyezett a játék sztorijával. hazajöttem moziból, felraktam az első részt és végig vittem, a logikai rejtvényeket hiányoltam igazán a filmből

Saint 2010. 05. 22. 21:39

Hát a bejelentés óta vártam a filmet, az első trailer óta pedig lemondtam róla, látom nem tévedtem. Csatlakozva az előttem szólókhoz, a trilógia története remek (főleg a WWé) filmszerű, a játék látványos, akció dús, ezt nulla módosítással olyan filmmé lehetett volna alakítani, hogy csak na. Marad a Silent Hill a kedvenc játékadaptációm ez pedig egy egyszernézős popcorn mozi. (És Dastan? Miért nem lehetett Herceg... Így tényleg jobb.)

Bob 2010. 05. 22. 21:42

Ó, az Isten szerelmére már! Ha valamit jót akarsz látni, azt neked kell megcsinálni? Ha én egyszer kijutok oda! Most szólok, ha ez megtörténik, Max Payne és SOT remakek várhatóak, de FAN-szemszögből ezúttal!

U.I.: Álmodozni azért szabad!

winnie 2010. 05. 22. 22:07

""rdekes történet, de ha meglévőt használnának, akkor gondolom a hollywoodi forgatókönyvírók éhen halnának."

nahát. miközben mások eredetiségért sírnak, valaki azt követeli, hogy egy máskor már elllőtt sztorit használjanak újra?

szendroib 2010. 05. 22. 22:38

human: a legtöbb játék történetét nem profik írják, sok játéknál a készítők hozzák össze, esetleg a designer maga. Pl a Prince of Persia történetét Jordan Mechner írta, aki elsősorban játékdesigner (ő csinálta az első prince játékot is), bár van 1-2 tv filmje amennyire tudom, de nem arról híres. De másik példa Sam Lake, aki a Max Payneket és Alan Waket írta, ő sem igazán forgatókönyvíró.

winnie: lehet én vagyok az egyetlen ilyen ember, de én ha egy játékból/képregényből készült filmre megyek, akkor azért megyek, mert pl az a címe, hogy Prince of Persia, The Sands of Time, és tudom, hogy mire számíthatok. Tehát azt a történetet akarom látni nagy vonalakban, amit már ismerek. Szerintem nem azért mennek a rajongók megnézni egy játékból készült filmet, mert a főszereplőt ugyan úgy hívják mint a játékban (bár itt még a nevek sem stimmeltek, de az a legkeveseb), hanem hogy másképpen is megismerjék a szeretett történetet. És nem is lenne túl nehéz az eredeti vázra ráépíteni egy nagyszerű történetet úgy, hogy rendes film kerekedjen belőle. A másik oldal, akik meg nem ismerik, azoknak pedig szerintem pont jó, hogy megismerik, és esetleg még a játékot is megveszik utána. Persze így a rajongók egy gyenge filmet kapnak, aki pedig megveszi a játékot a film alapján,... hát az mondjuk jól jár, még ha nem is azt kapja amit látott.

Persze a fentiek az én véleményemet tükrözik, másnak ettől nyilván tetszhet a film, volt benne minden ami egy disney filmbe kell. Csak mondjuk talán egy másik stúdió, aminek nem kell megfelelnie a családosoknak, jobbat tudott volna (bár mint korábban mondtam, a Karib tenger teljesen jó).

Még egy gondolat, bár ez off: ahogy a trailerekből látszik, az Avatar (nem a kékfejű, hanem a kopasz, világító nyíllal a fején) film eléggé követni fogja az eredeti történetet, persze nyilván pár dolog kimarad, de akkor is elég szép munkának tűnik. Majd kiderül, ott működik-e.

N3O 2010. 05. 22. 22:41

"Nem nevezném jó játékfeldolgozásnak mivel a címén kívül semmiben sem hasonlít a sands of time-ra."

Ez egy baromság :) Nem játszottál a játékkal.
A cinikus nyavalygós kommententek meg sejtem én nem rajongói sorozatnak.

Mert bizony ez a film bár messze nem tökéletes, de határozottan jó. Számomra egy erős 7-es, nem veszi túlzottan komolyan magát, sok sok kikacsintás van a 2003as játékra, nem akarom lelőni a poént a történet nagyon fontos pontjairól van szó.

Klassz kis film ez, mindenkinek ajánlom!

Üdv: Egy Prince o Persia rajongó. Aki végig is játszotta őket, nem csak szövegel, hogy 'semmi köze a játékhoz' :D Mert ez utóbbi egy butaság :):)

N3o 2010. 05. 22. 22:42

szendroib: 4 forgatókönyvírója volt a filmnek...

coaly 2010. 05. 22. 22:48

Én nem nagy elvárásokkal mentem be a moziba és azt kell hogy mondjam nagyon rég láttam ilyen jó mesét, mert ez egy disney mese volt, azonban annak tökéletesen megfelelt, kellemes szórakozás volt, és mivel ebből tuti nem lesz darkos folytatás elég is volt.

Gonzo 2010. 05. 22. 22:56

"miért szerinted nem forgatókönyvíró követte el a játékét? dehogynem."

tévedés! sajnos Jordan Mechner nem forgatóköny író hanem játékfejlesztő ( a Prine szülő atyja... )

human 2010. 05. 22. 23:10

srácok, aki jó történetet tudni írni az tuti író is amellett h játékfejlesztő esetleg (amivel egyben ott rendező is pl.). Már rég betartanak jó pár filmes alapszabályt a játékok is, nem véletlenül.

Gonzo 2010. 05. 22. 23:15

amúgy magam is "PoP" rajongó vagyok a kezdetek óta (90'-es évek eleje) a játék reboot szerintem nagyon jóra sikeredett, leszámítva talán ezt a legutóbbi "mangás" verziót.
a film engem speciel nagyon lefárasztott, persze rengeteg az utalás a játékra: kamera mozgás az elején, akrobatika, harcok, a tőr aktiválása stb. de a story szvsz nagyon döcögős lett. a film egyharmadáig, feléig oké de utána számomra logikátlan, értelmetlen, zagyva és legfőképp unalmas (legalább háromszor néztem az órámra...). a látványvilág próbál valamilyen perzsás - princes lenni ami tetszik is, de sok esély nincs a nézelődésre lévén hogy félmásodpercenként összevágott jelenetek + kamerarángás után az ember kénytelen lenézni a vászonról hogy mondjuk le ne hányja az előtte ülő fejecskéjét. a karakterek amúgy jók lettek - a casting hibátlan, Gemma Arterton nyálcsorgatóan csinos, Jake remek Prince (puffadsága ellenére) és Ben Kingsleynél jobb ellenlábast aligha lehet egy egzotikus érában/helyen játszódó filmbe találni (bár véleményem szerint nem sok játékteret hagytak neki).
összességében Disney családi(?) kalandfilm és persze elsősorban VG adaptáció ami mint műfajba tartozó alkotás jó , de mint kalandfilm gyengécske. számomra egyszer-nézős és sokáig kiheverős.

N3O 2010. 05. 22. 23:26

A Prince történetét jegyzi Mechner. Legalábbis a Sand of Time-ét ( a játékét ). Ha lesz folytatás - Warrior Within, picit érdekesebb lesz, ugyanis annak történetét nem ő jegyzi. Remélem jól hoz majd a film. Számok mikorra várhatóak?

NBZ 2010. 05. 22. 23:51

Van jó hírem is meg van rossz is. A jó, hogy abban van igazad, hogy jó gameadaptáció.

A másik dolog az lenne, hogy a film nem néz hülyének senkit, hanem szórakoztatni akar és nem gondolkodtatni, valamint ami kiemelendő, hogy végre egy játékadaptáció , ami tudja magáról hogy az, és nem akar nagy igazságokat elmondani, valamint nincs benne 17 éves terhes csaj, akinek a karakterkibontakozását 1.5 órán keresztül követhetjük nyomon, ezt a film is biztos nagyon sajnálja, mint ahogy az össze HC gamer, aki kitolta a PoP minden részét.

Ez a film az, ami lenni akar és aminek lennie kell, kalandfilm, leírhatatlan nevű Jake kicsit aluljátszott, de még így is a hibahatár felett bőven.

MStipee 2010. 05. 22. 23:56

Böki a csőrömet hogy keresitek a játékot a filmben. Ez egy film. Az egy játék. Feldolgozták a játékot, tehát vettek belőle csomó elemet, az alapját, a sztori egy részét és filmet forgattak belőle. És az a helyzet hogy egészen nézhetőt. (itt most olyan borzalmakhoz viszonyítok mint a BloodRayne)
Nekem rengeteg részletben visszaköszönt a játék, pl az eleje tiszta Prince 2D, a falból kiálló rudak, a rucija, a katonák kinézete, mind-mind a jóöreg pixeles játékot idézte. Aztán jött a modernebb 3D-s játék világa, a ruhájánál pl el is gondolkoztam hogy vajon a ráncokat meg gyűrődéseket is lemásolták e a játékból :D

Gemma imádnivaló volt, bár azért néha szemet szúrt az erősen szájbarágós szöveg amit adtak neki. Dastan két bátyja... nos, az egyik tiszta Gyűrűk Ura beütés volt, a másik meg idegesítően bugyuta (a sisakos-baltás).
A néger késdobálónál a Conan c. film ugrott be, a kereskedőnél a Sandokan, a főgonosz pedig sajnos kísértetiesen hasonlított a Love Guru kopasz mesterére, és mikor eszembe jutott a "Kezdődjék a hugyrongy!" mondat, mindenki rajtam csodálkozott, hogy miért röhögök.

Számomra ez egy 7/10, eléggé rontotta az élményt az a pár buta jelenet
SPOILER

(pl mikor lezuhan a hercegnő :S)

human 2010. 05. 22. 23:59

NBZ: hogyne nézne. Bemutatják hogy a tőr visszapörgeti az időt (remek, mutatni kell nem mondani), aztán megbeszélik, aztán megint megbeszélik, ha elsőre nem fogtuk fel. Ez bizony a hülyének nézés. De írtam, hogy efeleett el lehet siklani, elég szórakoztató úgy is.

ingo.ingo 2010. 05. 23. 0:00

most komolyan! azt azért nem várhattátok hogy abból fog állni hogy csomó katonából homokszőrny lesz és azokat fogja ledarálni a prince (itt dastan: és az hogy neve van az nem oly nagy érvágás). disney film és ezt bekell látni vitték a család fivérek témát. hercengő pff teljesen megfelelt hozta a kémiát. mókázás is volt benne amit karib tengerei után már elvárunk egy kalandfilmben.
és a fő mozgatórugói a történetnek benne voltak a filmben
elejétől a végéig.
katarzist tényleg lehetett volna jobbra picit.
és hogy innen hogy lehet épiteni az már egy más kérdés reméljük darkosabb lesz dahakásabb kayleenát nemtudom hogy fogják beépiteni de csak ügyesekednek valmit azok a forgatókönyviirok...

Saint 2010. 05. 23. 0:10

"nahát. miközben mások eredetiségért sírnak, valaki azt követeli, hogy egy máskor már elllőtt sztorit használjanak újra?"

Azt nem szabad csak elfelejteni, hogy egy film közönsége azért jóval nagyobb, mint egy játéké, ezért a nézők kisebb százaléka fogja már ismerni/tudni a történetet. Ők valószínűleg örülnek majd, hogy viszont láthatják a vásznon a történetet, a döntő hányaduk azonban most fogják először megismerni a történetet, számukra eredeti lesz és új (szerintem). Továbbra is azt mondom, hogy kár érte, pláne ha az elsőt megcsinálják tökösen akkor a WWből olyan 300 féle filmet lehetett volna csinálni. De legalább van egy Karib-tenger kalózai pótlékunk.

szendroib 2010. 05. 23. 0:20

Többet már nem hőbörgök, azt hiszem leírtam mindent, az még eszembe jutott, hogy a jelmezek félelmetesen jók voltak. Úgy tudom,aki tervezte őket, már több díjat is kapott. Szerintem nagyon el voltak találva, egy pillanatra sem gondolta az ember, hogy valamelyik nem illik a filmbe. A herceg páncélját pedig tényleg hibátlanul átemelték a játékból, mint ahogy valaki már említette korábban. (igaz ez a későbbi, darkos herceg páncélja, de nem von le az érdemből)

N3O 2010. 05. 23. 0:29

human 2010. 05. 22. 23:59

Dél-Amerikai szappanoperákban ez bizony nem ritka :):) Amúgy értelek, bizony szerintem is zavaró, de ebben a filmben 1 jelenetnék vettem csak ezt észre, amúgy annyira nem volt erőltetett a magyarázkodás.

Egyébkét az elején kicsit éreztem, hogy a díszlet "mű" :):) Nem tudom ezt más érezte-e.. de nekem olyan furcsa volt... aztán nem volt gond később, és szép képek voltak...

Daprince 2010. 05. 23. 0:38

Szórakoztató film volt nagyon és nekem, mint a játékok rajongójának, nagyon jól esett a rengeteg kikacsintás. Abszolút tiszteletben volt tartva az alapanyag és jó kis kaland kerekedett ki a végére. A Sands Of Time sztorija egy az egyben nagyon vékony lett volna egy kétórás mozihoz és amikor ilyeneket látok hogy ha azt másolták volna akkor a folytatásból jó kis 300 szerű móka lehetett volna már szinte felsikoltok.

Komolyan emberek, gondoljuk már át miket beszélünk/írunk...

Én kiadok egy 8/10-et és remélem jobb folytatások készülnek mint a kalózoknak...

paul 2010. 05. 23. 0:42

Spoiler .. kb
Nekem a Jazzkedvelő Hassasinok üttötek be nagyon, amikor homokviharban lovagolnak a mordori lovakon a sivatagban és közbe keményen nyomatják a jazz-t XD .. komolyan nemtudtam sírjak-e vagy nevessek

Khaireddin 2010. 05. 23. 1:39

Hát legyen mondjuk 2/10, egy pont a tőr effektjéért, egy meg jóindulat hátha úgy kezdődik majd a Kettő, hogy Dahaka lemészárolja princet kivéve a komplett szereplőgárdát, prince meg elfelejti, hogy neve van.

sugabubus 2010. 05. 23. 1:57

ennek télleg semmi köze nem volt a játékhoz
jó, sose volt túl hard game a pop, de azér az hogy Jake Gillenthal elsőre végigvigye visszatöltés nélkül, az kicsit erős. legalább egy-két reload képernyöt tehettek volna bele. pff

TibChee 2010. 05. 23. 3:10

Daprince

Már hogyne jött volna ki egy egész estés film?
Ha jól emlékszem, az előre renderelt és az in-game videók önmgaukban majd' egy órát kitesznek. Ha ezeket megfilmesítik egy az egyben, s hézagpótlónak egy-két mozdulatot/logikai feladatot átemelnek a játékmenetből átvezetésnek (a videók között), simán meglett volna 2 óra, sőt.

Nekem amúgy ez a legnagyobb bajom a filmmel, hogy semmi köze a játék(ok)hoz (már a trailerből látni lehetett amúgy, hogy nem sok lesz, főleg nem a SoT-hoz). Természetesen vannak kikacsintások gyakorlatilag az összes részre (az eleje tiszta PoP 2 [a 2D-s], a tőr megléte SoT [kb ez az egyedüli elem], amikor az egy ilyen ostorszerű izé ellen harcol Dastan [TTT-ben a dark prince-nek volt ilyen fegyvere], amikor az elején a sivatagban mennek, tökre úgy néztek ki, mint a legújabb PoP-ban), sőt, egyszer-kétszer Assassin's Creed beütés is megfigyelhető, ami nagy pozitívum, de még így is fájó pont amit a történettel műveltek.

Ha ettől eltekintünk, akkor azért nem rossz film a PoP:SoT, de közel sem váltja meg a világot, a kalandfilmek között mondjuk egy erős közepes.

flippo 2010. 05. 23. 9:32

"Számomra ez egy 7/10, eléggé rontotta az élményt az a pár buta jelenet
SPOILER

(pl mikor lezuhan a hercegnő :S)"

ez pont úgy történt mint a játékban:)

N3O 2010. 05. 23. 9:37

TibChe:

Komolyan, játszottál a PoP-val? És ezt mindenkitől kérdezem, akik azt állítják 'semmi köze a játékhoz' ... Nem akarok spoilerezni, se jelezve, se jel nélkül, de gondoljuk már végig ezt... Akik végigjátszották a SoT-ot, azoknak illene felfedezni az alapvető hasonlóságokat a 2 sztori között, nem kezdem el sorolni :)

Amit én még hiányoltam: Sivatagi éjszaka, a palotán kapaszkodik a Prince, hátra néz az égre, és a tájat bevilágítja a hatalmas HOLD! Na az egy feeling :D:D

Acapulcogirl 2010. 05. 23. 10:05

Nekem nagyon tetszett a film, a játékról kb annyit tudok, hogy van, meg talán 1-2 képet is láttam belőle, de ennyi és én azért megyek el moziban megnézni az ilyen filmeket, mert a látvány és hangzás ott érvényesül igazán.
Azt hozzátenném, hogy kb 15 perc után ki lehet találni, hogy ki a gonosz, ki az akit csak annak akarnak beállítani és stb, de ez nálam nem vont le az élményből túl sokat.
Azoknak meg, akik amiatt sírnak, hogy nincs is nagyon köze a játékhoz, én azt mondom, hogy ha egy az egyben átvették volna,akkor meg az lenne a baj.
Szoktam olvasgatni a kommenteket és más filmnél (ami mondjuk könyvadaptáció), ha valaki felhozza, hogy nem igazán hasonlít az eredeti történethez a film, azt szokták mondani, hogy a aki a könyvet akarja, az olvassa el azt. Szóval, ha vki a játékra vágyik, rajta! menjen játszani :)
Egy szónak is száz a vége, élvezhető film volt és én a kamerarángatást, csak az elején sérelmeztem, aztán vagy hozzászokott a szemem, vagy nem foglalkoztam vele, mert Dastan herceg hasizma kötötte le a figyelmem. :D Ja, és az Assasinok fészke szerintem az egyik legjobb jelenet volt a filmben

Ati7 2010. 05. 23. 10:09

A sok elégedetlenkedő..:) Én is végig vittem mindegyik részt, de nekem mégis tetszett a film, mert tisztában voltam vele, hogy nem a játékot fogják átemelni a filmvászonra.

Kicsit SPOILER!!

Ami kicsit csalódás volt, hogy a Herceg túl keveset használta a tőrt. Recall-ból volt 3 a filmben, de semmi Eye of the Storm vagy más hatalom.

SPOILER VÉGE!!

Kíváncsi leszek, hogy hogyan viszik majd tovább a történetet, mert a Warrior Within-t már tényleg nehéz lenne PG-13ra megcsinálni.
Pontra egy 8/10 megy rá, mert megérte a pénzt és le is kötött a 2 órás terjedelem.

Ati7 2010. 05. 23. 10:14

Bocs a dupla kommentért, de egy dolog még bökte a csőrömet a film közben. Az asszaszinokat mi a francért kellett asszaNszinoknak hívni? Apróság, de marhára idegesített..

N3O 2010. 05. 23. 10:37

Acapulcogirl:

"a kamerarángatást, csak az elején sérelmeztem, aztán vagy hozzászokott a szemem, vagy nem foglalkoztam vele, mert Dastan herceg hasizma kötötte le a figyelmem"

:D:D:D ... Kicsit Michel Knightosra (a szőőr) vette a figurát az összes perzsa amúgy, ami érthető is....

N3O 2010. 05. 23. 10:39

Ati7: ahhoz, hogy legyen folytatás, sikeresnek kell lennie... nagyon remélem az lesz :) Mert a Warrior Withinből igazán jó sztorit lehet kihozni... a kérdés az, hogy mennyire vevő rá a nép. Nem tudom mennyire szabad Magyarországból kiindulni, ha a vígjátékokat nézzük akkor semennyire, deee... most ezt elég sokan nézték. Ami pozitív.

Daprince 2010. 05. 23. 11:21

TibChee: Nem akarlak elkeseríteni de a renderelt jelenetek fél órát sem tesznek ki, nemhogy egy egész estés mozifilmet...
Az meg egyenesen vicc hogy van aki szerint abból hogy ketten homokszörnyeket aprítanak meg ugrálnak filmet lehet/fognak készíteni.

Warrior Withint meg felejtsük már el. Kb átvették az egyetlen dolgot abból amit ilyen filmbe belerakhatnak, mégpedig a páncélt. A WW-nek bár egész jó sztorija volt, egy eléggé rossz folytatása volt a Sands of Time-nak. A hercegből egy általános megszokott antihőst csináltak béna egysorosokkal, a nőkből effektíve kurvákat varázsoltak és minden legyen darkos mert azt majd jobban kajálják az emberek...látszik mennyire, mivel a harmadik részre megpróbáltak mindent visszafordítani és visszaváltoztatni.

Bocs a kis kirohanásért de ez a WW téma meg a játék nem egyazegyben másolásáért való problémázás eléggé kiborító.

N3O 2010. 05. 23. 11:30

Daprince:

Pont ez jó az új trilógiában... :) Kapsz egy bájos ezeregyéjszakameséi sztorit, majd egy sötét fantasy történetet keleties hangulattal átitatva... van kontraszt, de így a jó... a harmadik rész számomra meg a kedvenc, a kettő keveréke... Csak ahogy abból is, úgy a filmből is, már leírtam, hiányzik az a hatalmas hold.... háttérben a sivataggal...

Daprince 2010. 05. 23. 13:27

N3O: Van kontraszt de túl sok. Sőt. A főszereplő jellemét teljesen kitörölték, sokak szerint el is felejtettek másikat kreálni. :D És pont ez az egyik oka annak hogy egy családi kalandfilm folytatásaként egyáltalán felmerül a WW. Nem mellesleg még a történet is rövidebb, igaz kiindulópontnak lehetne használni.

Ez kicsit off lett így, de még így a végére megjegyezném hogy a keleties hangulatot is nagyítóval kellett a WW-ben keresni és az egyetlen oka hogy jó játék lett az a SoT mint megdönthetetlen alap.

TibChee 2010. 05. 23. 13:39

N3O:
Elolvastad rendesen a hozzászólásomat? Kétlem. Ugyanis akkor nem kérdeznél ilyet.
Igen, rongyosra játszottam az összes részét a trilógiának, és ugyan vannak áthallások, de sok köze nincs a SoT-hoz.
Nem stimmel az alapfelállás, mások a nevek, más a cél, más a... napestig sorolhatnám a különbségeket.
Hiába van pár(!!) hasonlóság, nekem az kevés egy feldolgozás esetében.

Daprince:
A renderelt jeleneteken kívül van még jópár átvezető a játék grafikájával. Plusz a játék során is kapunk utalásokat. Ezeket egy az egyben átemelve, megfilmesítve már majdnem(!) meglenne az 1 óra (senki nem beszélt itt egész estés moziról...). De egy nagyon bő fél óra biztosan. Ez már bőven elég lenne egy vázhoz, amire lehetne építkezni.
És akkor még a végigjátszás során látott/sejtett tömérdek jelenetből (pl. az ostrom az elején, miközben mi külön rambózunk, vagy egy-két boss fight) is lehetne szépen válogatni.

N3O 2010. 05. 23. 14:37

TibChee:

SPOILER - SPOILER - SPOILER - SPOILER

A játék vége és a film vége is ugyanaz az ötlet, lásd: visszatekerni a legelejére, és mind2 esetben a Vizier zárul és egy harccal. Mindezek mellett a város ostroma is ugyanaz, mint a játék elején az ostrom, és ugyanúgy a főhősnő városa kerül megtámadásra. A város ostrom 1-1 jelenete szinte teljesen a játékból lett átvéve, pl az is, ahogy a kamera megmutatja mi a feladat, majd a Prince - a játékban általunk - meg csinálja. A játékban a hercegnek nincs konkrét neve, szóval a Herceg esetén a Dastan az egy névalkotás, nem megváltoztatás, a többi karakter esetén se értem ezt a fanyalgást. A Vizier maradt pl Vizier. Aztán bele lett rakva pár új karakter és jelenet, csak hogy újdonság varázsa is legyen, és ne azt kelljen végignézni, amit már láttál a játékban, és ott működött... ugye a filmvásznon egyáltalán nem biztos, hogy működne. Kicsit sokat nyúl a film innen-onnan, de szerintem, és ez a mondatom a többivel ellentétben szubjektív, így is élvezhető, és szórakoztató.

SPOILER - SPOILER - SPOILER - SPOILER VÉGE

N3O 2010. 05. 23. 14:40

Ja és arról nem is írtam, hogy a PoP:SoT játék 1 helyszínen játszódik... azért egy egész filmre kicsit kevés lenne. Ez a bebarangoljuk perzsiát változatos képekkel dolog filmben jobban bejön. Ettől kalandfilm. Amit te szeretnél inkább egy nyomasztó thriller lenne, lásd kazamaták, barlangok, és börtön amik a SoT játék helyszíneinek 70%-át adták.

TibChee 2010. 05. 23. 15:49

N3O:

Most komolyan attól ájuljak el, hogy a legfőbb motívumot megtartották a filmben?
A többi amit említettél, nem más, mint egy kikacsintás.
(Nem mellesleg az az ostrom (maga a harc) sem teljesen úgy volt, de e felett szemet tudok hunyni. A vége az már egy kicsit más tészta, mondjuk azt valóban nem lehetett volna átültetni olyan simán, így azt is megértem, bár ez a megoldás nem jött be annyira.)

Az meg csak formaiság, hogy végig egy helyszínen játszódik. Telis tele van a játék szebbneél szebb helyszínekkel, sem a látvánnyal, sem a változatossággal nem volt baj. És nem is lett volna, ha leutánozzák.

De mondom, nekem az a bajom, hogy a történetet gyakorlatilag teljes egészében kukázták és újragondolták - holott az eredetivel sem volt semmi baj, sőt, ezerszer jobb volt, mint ez, szerintem ezzel mindenki egyet ért -, s csak egy-két alapvető motívumot hagytak meg.

human 2010. 05. 23. 15:50

biztos nem ért vele egyet mindenki

flippo 2010. 05. 23. 16:15

TibChee 2010. 05. 23. 15:49 . pont a film legvége egyezzik a legjobban a játékkal:D ragd fel, vidd végig és meglátod

Csibiri 2010. 05. 23. 17:51

Hát igen, ha úgy nézem, h végtoltam az összes prince of persia-t akkor WTF ez itt? de ha laikusként tekintem meg akkor egy jó film..eléggé sok kettős érzelem volt bennem a mozi után...egyébként mit értettetek az alatt h felvezették a második részt???Cast után volt kisfilm? vagy csak nem vettem észre valamit?

RETROB0Y 2010. 05. 23. 18:06

Csibiri: Engem is ez érdekel

Sajnos én is úgy jöttem ki a teremből hogy ennyi volt és nincs tovább.

Személy szerint SEMMI utalást nem éreztem XD

Volt egyáltalán valami?

Nálam egy 7\10 De csak mert nyertem a mozijegyet

blade78 2010. 05. 23. 18:15

Nagyon jó kis kalandfilm volt. És türhető játékfeldolgozás.
8.5/10

Spoileresen Csibirinek a "talán" következő részröl:
Amikor XY legyözetett egészsor nagyhatalmú segitői maradtak életben pl: Assasinok vezetője Öróla bőven lehetne csinálni még 1 filmrészét. Bosszú mindig jó téma.

TibChee 2010. 05. 23. 18:28

Én sem vettem észre semmi utalást. De miért is kellett volna? A játéknak is kerek egész a története, ahogy a másik két résznek is. Szinte önállóan is megállják a helyüket.

human:
Sikerült a mondandóm lényegét megragadnod és szó szerint értelmezni majd kiforgatni egy nyílvánvalóan nem szó szerint értendő mondatot. Gratulálok.
(Bár ettől függetlenül kétlem, hogy túl sokan lennének, akik nem értenek egyet vele...)

flippo:
Te is elég szelektíven olvasol, azt látom. Vagy csak szimplán szövegértési gixer volt. Esetleg mind2.

N3O 2010. 05. 23. 18:49

TibChee: figyelj... komolyan kérdezem, te miről beszélsz???

SPOILER!SPOILER!

A játék és a film vége ugyanazzal a csavarral él. Ha a konkrét tényeket vesszük alapul, majdnem ugyanaz a kettő. A csaj meghal, az időt visszatekerik a legelejére, harc a Vizierrel... feltűnt?

Ne haragudj, de nem tudom máshogy mondani.

SPOILER!SPOILER!

Aki meg játszott a játék harmadik részével sejtheti, miért nem lefutott ez az egész :) Egyértelmű utalás valóban nincs.

Merkaba 2010. 05. 23. 19:48

Én játszottam a játékokkal és elég várós volt nekem a film. Most jöttem ki a moziból és tudjátok mi volt jó az egészben? (SPOILER) az hogy a végén kiderül hogy az egész meg sem történt! Nem sok kellett hogy kimenjek. Legalább látványos lett volna de az is hatalmas csalódás. 2010 van!!! Ilyen kameraráncigálós kar-könyök-csípő-fülcimpa-kardnyél-csávóaföldön bunyókat meg betiltanám a waltdisneyre bízott kalandfilmekkel együtt.

TibChee 2010. 05. 23. 21:56

N3O:

Mit nem értesz? Erre írtam, hogy a legfőbb motívumot megtartották, igen. Szép is lett volna, ha az kimarad...

De (!SPOILER!) a hercegnő sem egészen úgy halt meg, ahogy a játékban, a végső harcról meg nem is beszélve.
A játékban a tőrbe kapaszkodik, a tőrt pedig a herceg tartja, az élénél fogva. Azért engedi el, hogy a tőr ne zuhanjon a mélybe vele együtt, így a herceg vissza tudja majd forgatni az időt.
A filmben meg már rég megszerezte a Vizier a tőrt és ügyködik a homokóránál.
A játék legvégén pedig egy szobában harcolunk a Vizierrel, míg a filmben ugye a bazi nagy tömeg előtt secperc alatt leveri.

Ennyi változtatás bőven belefér persze, sőt kell is, hisz a filmben elég furcsa lett volna, ha a herceg percekig csépel egy vénembert (azért itt is jelentőset ferdítettek a karakteren, BTW), ezzel nincs bajom.

De ezt leszámítva gyakorlatilag semmi nem maradt az eredeti történetből.
És nem értem, hogy minek kellett pl a hercegből paraszt gyereket csinálni (egy kis Aladdin beütést is éreztem az elején amúgy), vagy lecserélni a herceg "monológját" az elején és a végén.

szpojleres mókus 2010. 05. 24. 1:40

SZPOJLER NÉHA

- miért nem lehetett az első játék történetét megirni, igy sem jobb a történet csak kerülnek a sivatagban és vissza -

Most emberek nem azért, de az első játék a ostromig ugyanaz, utána meg ugrálnak, katonát ölnek, ugrálnak, katonát ölnek, ugrálnak és a vége kb ugyanaz mint a filmnek.

-Dögöljek meg ha értem, hogy miért nem a trilógia hibátlan, filmszerű, tökéletesen rendezett és megírt történetét vitték vászonra.-

Ugyanezt mint előzőleg irtam. SoT - Prince meg Farah mennek ugrálnak darálnak, majd ugyanaz a vége a filmnek kb mint a játéknak. WW - Prince megy, fut, ugrál, darál, majd a végén elutazik. Igen, ebből is egy nagyon jó film lenne, csakhogy dögunalom egy idő után. T2T - kb ugyanaz, de ha egy ugyanazon sztorit szeretnétek ezt már meg lehtne úgy ahogy filmesiteni

-gyakorlatilag semmi nem maradt az eredeti történetből.-
Ez hülyeség. NAGY SPOILER - a csata eredeti történet, Dastan és Tamina szócsatái olyanok mint Prince és Farah-é. Végső jelenet amimkor meghal Tamina szintén ugyanaz. Néha úgy éreztem, hogy a játék három részének elemeit teték be. pld a assasinok azok a ellenségek voltak a T2T-ből, Taminát el lehetne könyvelni Idő császárnőjének is a WW-ből, amikor visszaforgatták az időt, akkor prince-nek a karjain a homok úgy nézett ki, mint a T2T-ben amikor az megfertőzte őt.

Nekem tetszett, bár csak 7/10. Kicsit érdekes volt a Westendben, hogy a reggeli 10es előadáson ezen voltak vagy 40en, utána bementem negyed 1kor a robin hoodra ott csak 4en voltunk :D

N3O 2010. 05. 24. 2:04

TibChee:

Szerintem amit mondasz az szőrszálhasogatás, ezért nem tudok Veled egyetérteni, de tiszteletben tartom a véleményed

xXx 2010. 05. 24. 12:38

Figyelj mortalus, láttál már valaha is olyan játékfeldolgozást ami teljesen olyan volt mint az eredeti játék? Én úgy gondolom, hogy olyan nincs. Meg amúgy is nagy betűkkel oda volt írva, hogy "A Karib-tenger kalózainak" az alkotóitól. Mit vártál egy csak felnőtteknek szóló túlélő-horrort?

Kóczy 2010. 05. 24. 15:37

Én jobbára csak a klasszikus PoP játékokkal játszottam. A "Sands of Time" teljesen kimaradt, a "Warrior Within"-hez viszont volt szerencsém, a folytatáshoz pedig már megintcsak nem.

A film viszont nekem tetszett. Már amikor meghallottam, hogy a Disney készít belőle filmet, már eleve egy "Karib-tenger Kalózai szerű" (nem összehasonlítani akarom a két filmet) látványos kalandfilmre számítottam, és ebben nem is csalódtam.

mortalus 2010. 05. 24. 18:18

xXx

Nem, egy jobb filmet.

Süci 2010. 05. 24. 23:39

SPOILER

Nekem tetszett, most jöttem haza moziból. A játékokat végignyomtam, azok is nagyon jók. Nem csalódtam. Remélem a folytatásban már lesznek pincerendszerek, meg katakombák tele darálós csapdával. Azért a főgonoszt nem kellett volna kinyírni így az első részben, de mindegy.

szpojleres mókus 2010. 05. 24. 23:43

Kóczy:
A klasszikus a SoT, meg a T2T. A WW-re még a Játék kiatalálója JM is felcsesződött, mert több volt benne a vér, mint a játék :D

Gabesz83 2010. 05. 25. 9:15

Soha nem játszottam játékkal, ezért elvárások nélkül ültem be a filmre. Nem is szállok vitába a PoP gamerekkel. Nekem bejött. A csaj szép, az akció pörög, a befejezés kicsit sántít, de ennyit el lehet nézni. Teljsen megérte egy mozijegy árát, és sztem tuti felkerül a DVD-k közé.

Nekem sima 7/10 (meg talán még egy fél)

MStipee 2010. 05. 25. 16:09

Ati7: "hassassin" az kiejtve elvileg "Asza-H-szin" és mivel az összes karakter ugyanúgy ejtette, gyanítom vki "hozzáértő" szinkronszínész "Asza-N-szin" -ként ejthette, vagy ehhez nagyon hasonlóan. Apró kis zavaró dolog, e fölött el lehet siklani. Az viszont kifejezetten zavar ahogy a HC gamerek szapulják a filmet. Kicsit ironizálni fogok:

"B*szki, ez a film totál nem olyan mint a játék, vágod, leszúrták az assassin-t, közben én a játékban mögékerültem és lenyomtam egy falonrohanós guggolós kardkaszabolós kombóval, meg tökre hiányoltam az ügyességi részeket is, mikor falból kijövős fűrészlapokat kellett kerülgetni, érted..."

"Ja, meg az elején az ostromnál is rossz felé fordult, meg nem szedte fel a bónusz életet se, töksz*r volt ez a film, max 2/10 pont, pfhej..."

Emberek, ez egy film, az meg egy játék, feldolgozásnak, kalandfilmnek, disney családi mozinak tökéletesen megfelelt, és ennyi.

N3o 2010. 05. 25. 16:49

MStipee: én is HC Gamer vagyok, ami PoP-ot illeti, de mégis bejött, szal no para ;) Pedig látatlanba mondom, hogy többször végig toltam mind a 7-et mint az itt kommentelő fanatikusok többsége ;) Most már jöhet a nyócadik :D

10/7 fölé nálam ez a film, és egy őszinte mosoly kifelé menet a moziból :D :D

szendroib 2010. 05. 25. 17:10

MStipee: azért ez elég túlzás volt. Ha egy játéknak van története, és az még jó is, akkor szerintem ugyan olyan, mintha egy könyvet változtatnának meg, azért is panaszkodnak az emberek.

Jelen esetben kb olyan, mintha a Gyűrűk urában Tódor (csak hogy átnevezzünk vkit) megtalálná az egy gyűrűt, mulatna egyet a Megyében, mint a könyv elején, aztán mondjuk az Egy gyűrűvel ( = tőr ) hajóra szállna, és átutazna vmi új kontinensre, ahol találkozna mindenféle meselénnyel, aztán a végére azért visszajönne, hogy beledobja a gyűrűt a tudomisénmilyen hegy gyomrába. Aki nem ismeri, a könyvet annak tetszene, de lehet a HC fanok nem örülnének neki.

Persze lehet mondani azt is, hogy játék feldolgozás nem egyenlő a könyv feldolgozással, de talán pont ez a hozzáállás a gond.

Gabesz83 2010. 05. 25. 18:42

szendroib: Ahogy én olvastam ki a kommentelők szavaiból, a játék, amin ez a film alapul, egy az egyben a megostomolt szent városban játszódik. Szerintem kicsit nehéz lett volna egy teljes kalandfilmet egy városban eladni, miközben életre kelt homokszörnyeket kell gyakni.

Lehet valamikor nekiülök a játéknak hogy legyen egy valós hasonlítási alapom.

szpojleres mókus 2010. 05. 25. 19:21

szendroib ez mind jó amit te mondasz, de más dolog csinálni egy 1500 oldalas könyvből filmfeldolgozást, mint egy videójátékból.

szendroib 2010. 05. 25. 22:23

Gabesz83: igen, a játék a palotában játszódik, de számomra a film legszebb helye az az volt, amikor a vége fele visszamennek a palotába, és belülről mutatják azt. Gyönyörű belső terek voltak. A játék pedig nem szűk belső tereken játszódott, voltak gyönyörű függőkertek, madárház, fürdő, szép belső terek, tornyok közti hidak a magasban, stb. Szóval unalmas nem lett volna éppen, és nem azt mondom, hogy kaszaboljanak másfél órán át homokszörnyeket. Nyilván kellett volna bele legalább 1 plusz karakter, aki változatosságot visz a történetbe, és még az sem zavart volna, ha nem végig a palotában játszódik. Csak azért nagyrészt:) Most már több vitát nem érdemel a téma, biztos sok embernek tetszik a film, lehet még én is élveztem volna, ha nem Prince of Persiának hívják (talán ez zavar leginkább, hogy a Prince of Persia nevet ellőtték egy Disney filmhez amit akárminek hívhattak volna, és így az igazi Sands of Timeot már nem fogom mozifilmként megismerni).

geo 2010. 05. 25. 23:44

Egy Clash of the Titans és Múmia skálán hova tennétek, melyikhez áll közelebb? Mert aszerint nézem meg, a Titánokról sok rosszat hallottam.

szendroib 2010. 05. 25. 23:49

A sok panaszkodásom ellenére azért szerintem jobb film mint a Titánok harca, inkább ezt ajánlanám, ha választani kellene.

Gabesz83 2010. 05. 26. 12:58

Én a Múmiához tenném közelebb, de Brendan Fraser benyőgött poénjai nélkül. Persze lehet vknek ez a pozitívum. :)

Rolee 2010. 05. 27. 7:36

Jó kis film, nekünk tetszett!!

Kóczy 2010. 05. 27. 11:24

"A klasszikus a SoT, meg a T2T. A WW-re még a Játék kiatalálója JM is felcsesződött, mert több volt benne a vér, mint a játék :D"

szpojleres mókus:
Én a klasszikus alatt most az eredeti (asszem 1989-es) PoP-t értettem, illetve annak a második részét. Sőt volt még egy "Prince of Persia 3D" nevű játék is valamikor 1999 körül, még jóval a "Sands of Time" előtt, még azon is játszottam.

norbucso 2010. 05. 27. 12:23

Jake britt akcentust is megtanulta szerephez, ez azért valami. Jó volt az interjú vele, amit láttam. Tuti nézős, bár én angolul akarom nézni, és hát a DVD még odébb van.

Daprince 2010. 05. 29. 12:18

Gondoltam témába vág: a gametrailers összevágta a sztorit a játékból, prerendered és in-game jeleneteket egyaránt. 17 perc. Szerintetek elég?

www.gametrailers.com/video/story-synopsis-prince-of/100744

Zidane66 2010. 05. 30. 1:56

Végre egy jó moziélmény.A csalódást keltő Iron man 2 és a titánok harca után igazi felüdülés volt.:)

tükör 2010. 05. 30. 15:54

szvsz. a játéknál élvezhetőbb lett a film még gyllenhaal herceggel is, de így is egy max. kétszer nézős film számomra, és tényleg jó játékfeldolgozás, abból a szempontból, hogy eddig(!) mik voltak, de én alapból elő se vettem volna a prince of persia filmötletet, annak ellenére, hogy a játék tetszett 6-7 éve, még a dos-os játékkal is játszottam anno...5/10nél nem ér többet, az akrobatikus jelenetek, amik a hellyeah faktort túrták, itt alap elvárások voltak. túl vajszívű vagy human azzal a 6(7) ponttal.

80+ hozzászólás ennél a filmnél, gondok vannak...

chewie 2010. 06. 01. 15:12

Ez egy borzalmasan pocsék film lett egyszerűen nem vágom mi volt néhány embernek ezen jó. Igazi WTF volt. Nekem az az érzésem volt mintha direkt kigúnyolnák a játékot. Szerintem ezt nem szabadott volna a Disney kezébe adni ez egyszerűen egy hányadék volt. Ha a WW-ben is feltűnnek ilyen vicces csávók mint ez a marha struccos csávó akkor aztán tényleg semmi értelme az egésznek. Annyi volt a közös a filmben,és a játékban, hogy benne volt a Herceg, Farah, a tőr, a gonosz vizior, kb ennyi. Ez a film egy hatalmas nullát érdemel.

Capman 2010. 06. 01. 23:34

Naa, nem volt ez a film azért olyan rossz. =) Oké, a szerelmi szál elég szarul volt kivitelezve, meg a játékot ismerők/művelők biztos fogták a fejüket 1-2 jelentnél nem tudom, de egész emészthető kaland-akció(?) mozi lett.
Negatívum: Engem is kurvára tud idegesíteni, ha a film készítői hülyének néznek... Legalább 6 olyan alkalom volt a filmben ráadásul némelyik visszatérő, hogy azt hittem agyfaszt kapok.

DeadMan 2010. 06. 03. 19:00

Ok, azt már kidumáltuk, hogy aki nem játszott a játékkal, annak gyakorlatilag mind1, hogy a játék sztoriját kapja-e.

Na most aki meg játszott...hát én elhiszem, hogy ő azt mondja, hogy ő ezt a történetet már lejátszotta, inkább valami eredetit várna. De az nem egyenlő azzal, hogy igazából ugyanaz a történet, csak átszerkesztve (kiherélve? ez vélemény kérdése). Szóval vagy egy teljesen úgy történet ami a világban játszódik, vagy valami az eredihez hű.

Ezzel szemben a film egy alternatív SoT-történettel állt elő, ami sajnos nem is sikerült olyan jóra, mint a játéké. Egyébként nem volt rossz film, de azért ne ez legyen az etalon a játékfeldolgozásoknál a jövőben.

Motoszka Dani 2010. 06. 03. 20:57

Igen human. Az eredeti játék története fogott meg engem (azt hiszem '92-es), miszerint a szultán X hölgyet el akarja venni feleségül. Na dehát melyik nő az, aki fogságban csakúgy hozzámegy vkihez, akit ráadásul utál. A filmben másról van szó a játékhoz képest.
Mért van nekem olyan érzésem, hogy látványban és cselekményben le fog nyűgözni, történetileg és agyilag viszont ne számítsak sokra?

bmbali 2010. 06. 08. 14:52

nekem adta a film:D tény hogy a játékhoz semmi köze. de untuk volna ha ugyanazt a sztorit bevágják...kicsit nyitottabban:D sok kocka haverom lefikázta hogy szar volt mert nemugyanaz mint a játék.aztán meg jöttek hogy viszont egész jó kis történet...na ez most mi akkor?egyszerre jó is meg rosz is?mit akarnak még?:D vagy két éve csak unalmas, gyenge D3D és sima filmeket láttam moziban, amikért felesleges volt kidobni a pénzt, végre csináltak valamit... 10/10

Kóczy 2010. 06. 09. 12:24

"Az eredeti játék története fogott meg engem (azt hiszem '92-es), miszerint a szultán X hölgyet el akarja venni feleségül. Na dehát melyik nő az, aki fogságban csakúgy hozzámegy vkihez, akit ráadásul utál. A filmben másról van szó a játékhoz képest. "

Ez azért van, mert a film nem az eredeti (én úgy emlékszem '89-es) játék alapján készült, hanem a 2003-as "Sands of Time" alapján.

Kóczy 2010. 06. 09. 12:25

"Ez egy borzalmasan pocsék film lett egyszerűen nem vágom mi volt néhány embernek ezen jó."

Nem is kell. Neked nem tetszett, másnak igen. Ennyi.

barrystrepsil 2010. 06. 23. 9:10

Csak átfutottam a kommenteket, bocs, hy ismételek valakit.
Ez a kritikában emlegetett hülyének nézés nekem sem tűnt fel. KÉt oka lehet, az egyik, hogy én is hülye vagyok, a másik meg, hogy maga a főszereplő volt kissé bárgyú/nehéz felfogású (Jake Gyllenhaal ábrázatát meg pont mintha erre teremtették volna!). Szerintem az utóbbi történt. Az első tőrözésnél kétszer is meg kellett nyomnia a gombot, hogy elhiggye, mi történt. Lehet, ez nem is az ostobaság jele, mondjuk. Elsőre én is csak lesnék...
Amúgy van, aki eredetiben, meg szinkronosan is látta? Vajon mennyit ad hozzá, ha eredeti? Illetve mennyit vesz le belőle a szinnkron (nagy ellensége vagyok, de ennél a filmnél nem igazán zavart, elsiklottam felette).
Egyébként a film egynek elmegy. Nem voltam utána olyan bosszús, mint a Titánok harca után. Na, annál voltunk csak igazán hülyének nézve!

Marci 2010. 07. 19. 13:24

sztem nem baj hogy nem teljesen hű a sztori a játékhoz...ha ugyanaz lett volna akkor meg azért becsmérelné mindenki a filmet, mert h koppintottak! nekem tetszett, látványos volt, jók voltak a jelmezek, Jake-hez pedig nagyon illett Dastan Herceg. ami nagy pozitívum, hogy nem azzal promózták, meg tuningolták a filmet, hogy Gemma-t minden 10. percben levetkőztetik.

én biztos megnézem a 2. részt is, ha másért nem, akkor azért mert Jerry fan vok

blady 2010. 07. 20. 20:20

Úgy fogok írni, h egyetlen egyszer játszottam a játékkal. Én...ezt a filmet..élveztem! Kövezzetek meg:D Már az első visszaugár az időben jelenet meghozta a játék feelingjét és nekem már ezért megérte. Ez nem jelenti azt, h nincsenek nagy igényeim, egyszerűen nem akartam szigorú szemmel, hibákat keresve végigszenvedni.
Sajnáltam picit a komorabb beütést, megh 13-as besorolás meg blablabla, de lebutítva a szöveget, annak örülök, h valaki vette a fáradságot és hozzányúlt a Prince of Persia-hoz, mint olyanhoz, és csinált egy teljesen elfogadható filmet.
Jake jó választás volt, jó volt nézni. Ciki, de néha Aladdint is eszembe juttatta (ezek az akrobatikus mutatványok ugrabugra fel-alá stb):D
Várhattok durvább, vérengzősebb adaptációt, de az csak akkor fog megvalósulni, ha lecserélik a rendezőt is, és a stúdiót is egyaránt.
Nekem többszörnézős, köszi Jake :D

Etil 2010. 07. 25. 14:06

Tegnap láttam a filmet,nekem tetszett. Tény és való, hogy egy darkosabb feldolgozás ütősebbé tehette volna, de ha az ember egy szórakoztató, látvány és zene szempontjából tökéletes mozit akar látni jó szereplőkkel,akkor nyugodtan megnézheti akár többször is. A Pop-rajongók pedig lehetnének kevésbé kockák és felfoghatnák már, hogy 2 órán át kizárólag ugrálásból meg kombókból nem állhat egy film, ha ehhez ennyire ragaszkodnak, valamint a játék sztorijához, akkor ne moziba menjenek, hanem üljenek további órákat a gép előtt... Ami a történet átdolgozását illeti, a Gyűrűk ura pl. nem túl könyvhű, számos helyen átírták, csakúgy, mint a Harry P.-t és egyebeket.
A szereplők alakításában nem találtam kifogást, az meg, hogy kicsit szájbarágós volt, többször ismételgették a dolgokat, meg kevés magasröptű párbeszéd volt...a mai filmek nagy része ilyen. Hiába fantasztikus az avatar, ott sem vitték túlzásba az eszmecserét...szerintem mindezt kompenzálta, h a film lega pörgött, mindig történt valami, a látvány meg beleszögelt a székbe. Moziélménynek jó,ha meg már a Karibról beszélünk, nem tudom, hogy tetszhetett bárkinek is a 2. vagy 3. rész, én ezeknél vettem észre az iszonyatos elbutulást,aminél meg sztem a Pop-mozi Jake-kel jobb volt...

ASBl 2010. 09. 10. 10:28

A film egyértelmű csalódás. Szinte a kalózos trilógia homokkal körbevett koppintása. A csipkelődő hős-hősnő kapcsolat halál uncsi már. Látványban is többet vártam. Uncsi volt, háromszorira tudtam megnézni. Kajakra el is aludtam az utolsó "nagy" csatán. Valami gonosz varázsló témát vártam a kopasz palitól, de ez elmaradt. A főhőscsaj gusztustalan asszimetrikusra szilikonozott szája mást nem zavart? Szal ez nálam 10/5, azaz nem lettem gazdagabb semmilyen élménnyel. 1x megnéztem ás annyi. Bár sütöttem volna helyette palacsintát..

End-re 2010. 09. 11. 20:24

Üdv Mindenkinek!

Én is nagy PoP fan vagyok.Szerintem,ha egy játékot megfilmesítünk,akkor úgy kéne kezdeni,hogy a forgatókönyv író veszi a fáradságot és nekiesik az összes résznek és végigtolja,hogy a játék hangulata teljes mértékben áthassa.(bár ezt az egész kivitelező team-nek sem ártana)Szerintem ez azért fontos,hogy ne köpje szembe azokat az embereket akik a játék sztoriján dolgoztak,amitől tulajdonképpen a játékok sikeresek lettek.Ami a filmet illeti:Az ok,hogy nem akarják a játékot változtatás nélkül a vászonra vinni,de szerintem több elem kiragadásával jobban is sikeredhetett volna.Nekem is a homokszörnyek hiányoztak a legjobban.Én már előre tartok a warrior within-től.Nekem a kedvenc részem volt és nagyon rossz lesz elfuserélva látni.A komor hangulat biztosan nem jön majd át,de ne legyen igazam.Az effektek szerintem jók lettek.

Goethe 2010. 09. 18. 22:56

Srácok! lesz folytatás vagy nem?

Hozzászólás űrlap


Név (freeblogos bejelentkező)
(email címed, nem adjuk senkinek, nyugi)

Ezt mondom (offtopik=del):


elég egyszer megnyomni


Ha úgy érzed mindent jól adtál meg, de mégis hibaüzenetet kapsz, vagy nem jelenik meg a kommented, akkor írj levelet, ránézek.



Ezeket fogadod el a mehet gomb megnyomásával:
  • Személyeskedés pl. "hülye" "f@sz" és hasonló esetén törlés.
  • "Csináljatok jobbat" érvelés esetén törlés.
  • Ha random anyáznád az írót, és kommentben teszed levél helyett, akkor is törlés.
  • A linket tartalmazó kommentek 0-10 óra késéssel jelennek meg a sok spam miatt.
  • Az IP címedet megjegyezzük, de csak spamvizsgálathoz.
  • Ha kamu emailt adsz meg, és véletlen levelet írnék neked, ami miatt kiszúrom, akkor törlődik a kommented.