Két kopper (Cop Out)

írta vendegblogger, 2010. május 24. 3:30, 23 hozzászólás

Bruce Willis, a véres atléták koronázott királya hosszú idő után végre ismét egy olyan filmmel jelentkezett, amit látva a magam fajta buddy movie rajongó megnyalhatja mind a két szemét. Willis társa a bűn(üldözés)ben ezúttal a 30 Rockból ismerhető Tracy Morgan, a rendezői székbe pedig Kevin Smith préselte be méretes hátsóját. De vajon ez a trió elég ahhoz, hogy a Cop Out felnőjön a zsáner legnagyobbjaihoz, netán le is szorítsa a trónról minden idők legjobbját? A továbbiakban kiderül.

Cop Out trailerből

Az előbb feltett kérdés persze költői volt, az Utolsó cserkészt semmi sem fogja eltávolítani a csúcsról, nem véletlen van már ott majdnem húsz éve. A Couple of Dicks sem, hiszen a tökéletességtől messze van, de azért nem kell szégyenkeznie. Sajnos azok az idők már elmúltak, amikor egy igazi elbaszott zsarut láthatunk a vásznon, így a mai világ elvárásainak megfelelően a Willis által alakított Hallenbeck McClane Jimmy Monroe nem lecsúszott alkoholista, de mivel a trailer(ek) készítői ezúttal megtették nekünk azt a szivességet, hogy nem mesélték el a teljes sztorit vagy lőtték le az összes poént, így én is hasonlóképpen cselekszem, és nem mondok többet.

Annyit viszont elárulok, hogy Tracy Morgan nem csak a vicces sidekick szerepét tölti be, aki Bruce bácsinak asszisztál rendrakás közben és a kellő időben elereszt egy poénos beszólást (á la Mos Def a vonatkozó filmben). Ő is ugyanúgy teljes értékű karakter, sok percnyi képernyőidővel, szóval aki úgy gondolta, hogy "idegesít a feka, de úgysem lesz sokat", az készüljön fel lelkileg. Ezt csak azért jegyeztem meg, mert Tracy Morgan általában tipikusan a "szereted vagy utálod" kategóriát erősíti, és hát itt is pont olyan, mint máskor. A Willis-szel alkotott párosuk viszont egy ilyen mellérendelt kapcsolatban is teljesen működőképes.

Csak ne csörögjön ez a telefon a Cop Out-ban

Kevin Smith tudja magáról, hogy nem egy Michael Bay, így az akció-vígjáték párosból a hangsúly ezúttal az utóbbin volt. Azért itt is vannak gigantikus robbanások és fél órás autós üldözés 170-es tempó mellett, de Smith tálalásában ez úgy néz ki, hogy Willis és Morgan ülnek egy kocsiban és megfigyelés közben dumálnak. Na jó, tényleg vannak elfogadható minőségű akciójelenetek, de tutira nem azok fogják emlékezetessé tenni a filmet. Sokkal inkább a párbeszédek, amikért ezúttal rendhagyó módon nem Kevin Smith a felelős (eddig ugye minden rendezésénél egyúttal íróként is szerepelt), de van rá egy nagyobb összegem, hogy azért belenyúlt néhol. Mindenesetre a párbeszédek viccesek és életszerűek, illetve a korhatár-besorolás által megengedett "fuck"-ok is pont jó helyeken vannak elszórva.

Willis és Morgan mellett persze van "a másik" rendőrpáros is, akiket Kevin Pollak és Adam Brody alakítanak, méghozzá nem is rosszul. Szintén a humort erősíti Seann William Scott, eyecandy-vonalon pedig a pár jelenetben feltűnő Rashida Jones és Michelle Trachtenberg, illetve a "fogalmam sincs mi a neve és lusta vagyok utánanézni" mexikói csaj járul hozzá a film élvezeti értékéhez.

Cop Out értékelés

Az Edge of Darkness-szel ellentétben itt sikerült nem beleesnem abba a hibába, hogy konkrét elvárásokkal ültem be a filmre, és emiatt nem is volt csalódás, sőt. A Kick-Ass és az Iron Man 2. után számomra megérkezett a nyár harmadik igazán szórakoztató filmje (ez pontszámmal 8/10-et jelent). A Cop Out nem lesz 20 év múlva is referencia-anyag, de attól még egy remek film, amit érdemes megnézni megnézni megnézni.

— A kritikát Joe-ker írta, a Not Just Popcorn teljhatalmú ura.

További információk: az írást tényleg vendegblogger követte el.
Ha jobban érdekel a téma, akkor nézz körül errefelé:
Megosztanád a bejegyzést?

Eddig 23 hozzászólás érkezett!

brianaspirin 2010. 05. 24. 9:57

hát meg kell mondjam, hogy ez a film egyáltalán nem érdekelt eddig. de most felkeltetted az érdeklődésemet és meg fogom ejteni.

kösz a kritikát :)

darkimmortal 2010. 05. 24. 10:37

Én sajnos a Tracy Morgan utálók közé tartozom. Már a trailert sem tudtam végignézni, annyira idegesített a pali.

Sekene19 2010. 05. 24. 10:52

Nagyon jó film. Elejétől a végéig csak röhögtem. Bruce és Tracy összeillenek a filmben. A vallatós jelenet mindent visz. Nézzétek a filmet bátran.

trupx 2010. 05. 24. 13:32

Legyen inkább 3/10 ez a film. Nagyon gyenge telerakva elnyűtt viccekkel, és savanyúfejű brúszvilisszel.

feri 2010. 05. 24. 14:03

Eddig is sejtettem, de végleg bebizonyosodott számomra, hogy Smith nem jó rendező. akcióra nem emlékszem a filmből, ellenben sok indokolatlan fuck-ra igen. És éppen a kritika által említett kémiából nem éreztem semmit, elvégre a sztori szerint ez a két kopper már hosszú évek óta egymás mellett van, mégis felületes és esetleges a kapcsolatuk.
Beverly Hillsi zsaru, meg a többi 80-as évek beli akció-vígjáték ugrik be (pl. a zenék nagyon olyanok), nem is véletlenül, nagyrészt majmolás az egész film mindenféle aktualitás és eredeti ötlet nélkül. Egyedül Seann William Scott okozott pozitív csalódást. Épphogy közepes 5/10

winnie 2010. 05. 24. 15:18

sajnos nem volt nézhető a film. persze én voltam a hülye, mert már az előzetes is ezt vetítette elő. tracy morgan eleve nem tolerálható (akinek bejön, annak a film is nagy eséllyel bejöhet), az pedig nagyon látszott, hogy smith csak munkásember volt a kamera mögött, hogy nem ő írta a szkriptet.

jó indulattal 2/10.

HeadHunter.86 2010. 05. 24. 17:11

Winnie: jó indulattal 2/10 :D Akkor Uwe Boll filmre mennyit adnál, szerintem ez a 2-es értékelés vicc.

Hunibacsi 2010. 05. 24. 18:21

Nem tudom miért húzzátok le a filmet, nekem bejött Tracy eszetlensége és szerintem jól passzolt Bruce bácsi komorságához. Nemigazán szeretem az akció vigjátékokat, kevésbé viccesek mint akciósak, ennek viszont jól el volt találva az arány, tudtam röhögni a film jó pár poénján.
Ne értsetek félre mert voltak gyenge poénok is benne de többnyire jó volt.

clay 2010. 05. 24. 19:05

Bruce Willisnek ezzel a filmmel sikerült alulmúlnia a Hudson Hawk-ot. Totálisan nézhetetlen baromság.

,,Akkor Uwe Boll filmre mennyit adnál, szerintem ez a 2-es értékelés vicc."

Szerintem teljesen jogos, azért mert vannak Uwe Bollos mélységek is, még nem indulhat minden szar 6 pontról. Ha egyszerűen ez is, meg egy Boll-film is minősíthetetlen, felesleges versenyeztetni őket, hogy az egyik 3 perccel korábban csapja ki a biztosítékot.

zs... 2010. 05. 24. 19:14

nekem nagyon tetszett. én is végigröhögtem az egész filmet, meg Tracy Morgan se idegesített szóval nálam 8/10.

copass 2010. 05. 24. 21:36

nekem bejött, a dumák nagyon ott vannak!:D

Joe-ker 2010. 05. 25. 3:00

"Bruce Willisnek ezzel a filmmel sikerült alulmúlnia a Hudson Hawk-ot."

Itt a hiba, a Hudson Hawk egy kurva jó film :)

Gabesz83 2010. 05. 25. 9:09

Igen a Hudson Hawk egy kurva jó film volt, de ez borzalmas film lett. Egy-két poén ült, de nagyrészt csak értetlen arccal ülte előtte, és azon gondolkoztam, hogy Bruce Willis hogy az istenbe vállalhatta el ezt a filmet. Ez a Tracy gyerek inkább idegesítő, mint vicces. Kevés akció, kínos párbeszédek. John McClane csak annyit mondott volna ennek a faszinak: Shutup you motherfucker!

4/10 mert nem akartam közben kiugrani az ablakon.

snipp 2010. 05. 25. 10:36

kb 1 honapja lattam a filmet moziba. jol szorakoztam a filmen. szerintem Tracy es Bruce nagyott alkottak. siman 9/10

"- what the hell are you doing Tommy?
- driving bitch!

- get out of the car!
- because i'm black?
- nooo! 'cuz you're 10"

atko08 2010. 05. 25. 13:47

Hát a kritikát olvasva adtam neki egy esélyt, de felejtős.
Egyáltalán nem jött be. Számomra idegesítő-jópofa arány Morgen esetében 80-20-ra jött ki. McClane papa meg elég savanyú pofát vág végig. Akció az vérszegény, poénok nem ültek. Valaki jól leírta, hogy ez egy sok filmből gyúrunk egyet álá Kevin Smith. Hát kb.
Nálam max: 4/10

Flaki 2010. 05. 25. 14:22

Ez vicces, anno mikor tévében láttam a Hudson Hawkot (és sírvaröhögtem rajta), majd felhúztam IMDB-re 9/10elni, akkor döbbentem rá hogy mennyien utálják. Úgy látszik ez is egy olyan film lesz, és ezt is imádni fogom. Éljen! :D

winnie 2010. 05. 25. 15:02

"Winnie: jó indulattal 2/10 :D Akkor Uwe Boll filmre mennyit adnál, szerintem ez a 2-es értékelés vicc."

uwe boll filmjeit nem ismerem. melyiket ajánlod? (mondjuk nem írnak róluk jókat, így nem hiszem, hogy érdemes lenne időt szánnom rájuk.)

de ha rosszak, akkor lehet, hogy 1/10-et adnék. sok rossz film van, sok az 1-2-3/10. és sok jó film is van, sok a 6-7-8/10. sőt, évi 2-3 9-es is akad.

szendroib 2010. 05. 26. 11:52

Megnéztem én is az értékelésen felbuzdulva. Az első 10 perc annyira nem tetszett, szokni kellett as humorát, de utána viszont végigmosolyogtam a filmet, igazán jóra sikerült. Nálam 7/10et megér simán, köszi, hogy felhívtátok rá a figyelmem.

kai 2010. 05. 26. 21:26

"a véres atléták koronázott királya" --> hát ez nagyon ott volt :))
meg a film se lett rossz sztem, egy jó kis szórakozás, nem sokszor újranázős de azért jó volt. kb 7/10

trupx 2010. 05. 28. 15:52

Aki 6-7-8/10-et adott, vallja be, hogy szinkronnal nezte. A tipikus tomegfogyasztok kritikai erzek nelkul.

Nagyon nagy csalodas ez a film Kevin Smith-ben, meg ha o "csak" rendezte is. Igaz o a Clerks ota csak higul, mint a szureti fos.

human 2010. 05. 28. 16:07

trupx: gondolom az nem zavarja meg az elméleted, hogy szinkronosan még nem is ment a film.

pampalini 2010. 06. 01. 1:47

Úgy gondolom, hogy ezt az új filmet is egy egykori tényleg ütős akciófilmjeit végigverekedő, mára kissé megkorosodott, haknizgató akcióhőssel - most épp Bruce Willisszel - próbálják meg eladhatóvá tenni, de sajna kilóg a lóláb! Pontosabban az igyekezet, hogy ilyen fogásokkal megpróbálják párhuzamba állítani ezeket a filmeket a régi legendás filmekkel! Sajna ez nem megy, mert nem is sikerülhet! A Drágán add..., a Halálos fegyver és a többi ideje akkor és ott volt, most valami mást vagy másképp kellene kitalálni, mert egyébként csak gyenge "utalgatáshalmaz", rosszabb esetben "hullagyalázás" lehet a vége! (A szomorú példák sorolásától eltekintek.)

Reactorx2 2010. 08. 16. 20:14

Spoiler nélkül estem neki, kicsit erőltetett, de nekem nagyon tetszett a film. Úgy is mondhatom, hogy "K" jókat röhögtem alatta. :D
Én 8/10et adok neki szubjektív személyes értékelés gyanánt.

Hozzászólás űrlap


Név (freeblogos bejelentkező)
(email címed, nem adjuk senkinek, nyugi)

Ezt mondom (offtopik=del):

elég egyszer megnyomni


Ezeket fogadod el a mehet gomb megnyomásával:
  • Személyeskedés pl. "hülye" "f@sz" és hasonló esetén törlés.
  • "Csináljatok jobbat" érvelés esetén törlés.
  • Ha random anyáznád az írót, és kommentben teszed levél helyett, akkor is törlés.
  • A linket tartalmazó kommentek 0-10 óra késéssel jelennek meg a sok spam miatt.
  • Az IP címedet megjegyezzük, de csak spamvizsgálathoz.
  • Ha kamu emailt adsz meg, és véletlen levelet írnék neked, ami miatt kiszúrom, akkor törlődik a kommented.