Ez volt az Avengers csapat bevonulása

Először Jackson, aztán Downey konferálta be a népeket. Ez utóbbi bevállalósnak nevezte az Inceptiont, aztán azt mondta, hogy az Avengers az még komolyabb projekt. Wha?

human
írta
2010. 07. 27. 21:24
megjelenés
30
hozzászolás


30 hozzászólás a “Ez volt az Avengers csapat bevonulása” bejegyzéshez

  1. Legalább hozza a Vasember vagy a Hulk második részének a színvonalát. Am nem hiszem, h komolyabb lesz mint az Inception. Kizárt.

  2. Szeretem Robertet,de azért ilyen nagy szavakat ne használjon.A film tényleg várós,de számomra most nem hiszem hogy az elkövetkezendő években lesz olyan film ami felülmúlná az inceptiont.Remélem rámcáfolnak.

  3. Ez ugyanaz a Robert Downey Jr. akinek túl bonyolult volt a TDK története, ezért nem értette, hogy miről szólt?

  4. Komolyabb projekt az Inception-nél? KacKac…egy lapon megsem említeném a kettőt.

  5. hehe épp most néztem meg a filmet:P hát nem hiszem hogy lesz komolyabb film ennél mostanság

  6. Szerintem nem arra gondolt, hogy jobb film lesz, össze se lehet hasonlítani majd, tök más kategória. A bevállalásra értette. Amugymeg mit mondjon? Most láttam az inceptiont és tök kár, hogy az Avengers szarabb lesz?:D

  7. Amúgy Robert-nek teljes mértékben igaza van, ne is kössetek bele a szavába. Hiszen az Avengers TÉNYLEG egy nagyon bevállalós mozi. 2 ratyi Hulk és Fantastic 4 film, valamint egy borzalom Spider-Man 3 után tényleg hatalmas vállalkozás csapatos, ráadásul alig ismert Marvel hősökkel filmet készíteni, mert itt hasraesés lesz, az tuti:D:D Inception-rulez

  8. pacsi mindenkinek ott, aki a legjobban Joss Whedonnál sikoltott…
    MEKKORALESZMÁRAROHADTÉLETBE…

  9. anthony711, milyen alig ismert Marvel hősökről beszélsz? Iron Man, Hulk, Captain America, Thor, Nick Fury… ezek a világ legismertebb képregényfigurái.

  10. 100 szor jobb lesz az Avangers mint az inception.. meg hatra van egy Thor meg egy Amerika kapitany es az a ket film sokkal jobban befog hatni mint az eddig keszult hulk es tarsai.

  11. anthiny711, az Avengers fenti felállása (Captain America, Thor, Iron Man, Hawkeye, Black Widow, plusz ugye Nick Fury, Agent Coulson és Hulk) legalább annyira ismert a világban, mint a Pókember vagy az X-Men.
    Csak nem Magyarországon. Nagyjából ezért bukik itthon szinte minden képregényfilm… mert itthon kevesen ismerik őket, legyen szó bármelyik kiadó nagyágyúiról. (szvsz a Green Lantern is bukta lesz majd itthon, ahogy a Thor és a Captain America is)
    Amerikában a csapat és tagjainak történetei lassan 50 éve (a Kapitány esetében kihagyásokkal ugyan, de 70 éve) futnak folyamatosan. Ők ott ezzel a filmmel nem bukhatnak nagyot.

  12. Végén még kiderül, hogy Downey bácsi beszáll egy szerepre a Batman 3-ra…XD

  13. Wolverine: vasember nem lett akkora bukta itthon, nyilván errefelé majd ővele kéne főleg reklámozni

  14. Nem reprezentatív felmérést készítettem népszerűség terén. A google találatok alapján így áll a népszerűségi illetve az ismertségi sorrend:

    Fantastic 4 186 m
    X-men 153 m
    Iron man 127 m
    Spiderman 65,7 m
    Batman 51 m
    Thor 45,4 m
    Superman 25,7
    Captain America 25,4 m
    Green Lantern 22,3 m
    Hulk 18,5 m
    Black Widow 5 m
    Hawkeye 4,6 m
    Nick Fury 615 ezer

    Imdb, a találatok száma alapján (kb):

    Superman
    Thor
    Batman
    Spider-man
    Hulk
    Ironman
    X-men
    Fantastic Four
    Captain America
    Green Lantern
    Nick Fury

  15. Hát én kb a felsoroltak felét nem ismerem, a legtöbb nevet itt a Filmbuzin hallottam először, de ez nem tart vissza attól, h majd megnézzem, és sztem ugyan úgy élvezni fogom (sőt elvárások nélkül talán jobban is) mint egy szakértő.
    Amúgy Downey Jr. hatalmas forma.

  16. Aki még nem látott jobb filmet az Inception-nél, az vagy vak, vagy egyszerűen tényleg nem látott. Az olyanok a hollywoodi vakításon nevelkedtek, akiknek a Gladiátor című film hallatán elcsöppen a nyála…egyszerűen gyenge. Hol van az öreg Memento-tól? Ne vicceljünk. Primitív, érthető és szájbarágós. Amikor kijöttem, azt hittem kapok valamit…mondjuk kaptam is: nagy semmit. Nem rossz film, kétség ne essék, de nem érdemel – sőt – 9.2 pontot az IMDB-n. Na ezért biztos kapok, de megéri…

  17. 0101: mutass nekem egy olyan képregényt a felsorolt hősök közül, amik hazánkban megjelentek…

    Márpedig nem mi vagyunk az egyetlenek, ahol megvonnak minket a DC és Marvel képregényektől. Ne értsetek félre, hatalmas képregénybubus vagyok, de sajnos azzal tisztában kell lennünk, hogy a világon csak Amerikában ilyen hatalmas a képregénykultusz. De sajnos Amerika egyedül nem elég egy igazán ütős bevételhez.

  18. anthony711: Teljesen igazad van! Hihetelen, hogy nekem is a Spider-man 3 jutott az eszembe! Ha valamit tanulhattunk az ilyen es ehhez hasonlo filmektol, es merem azt mondani, hogy kepregenyektol is, hogy a bennuk levo karaktermennyiseg miatt nem lesz ido a sztorira, jellemabrazolasrol nem is beszelve! Ha nem lesz a film minimum harom oras, nem letezik, hogy mukodjon! A gyengebbek kedveert pedig szeretnem kijelenteni, hogy nem leirom a filmet, pusztan mozis tapasztalataimon alapulo velemenyem fejeztem ki!

  19. Entenn: A Spider-Man 3 majdnem háromórás volt, és mégse működött:D:D Én sem írom le a filmet, de nekem ez nagyon futószalag szagú. Minél gyorsabban, minél többet, hogy jöjjön a zsozsó!

  20. anthony711: ö…nem, nem csak Amerikában ilyen nagy a képregénykultusz. Nézz már utána kicsit…

    Robert Downey Jr meg tényleg oktatni valóan partyarc:)

  21. “mutass nekem egy olyan képregényt a felsorolt hősök közül, amik hazánkban megjelentek…”
    hehehehe….Az új bosszú angyalai ami ugye a New AVENGERS!!!! amiben csak az összes hős bennevan. Vagy az új Titkos háború:) de volt ultimate F4 is :D

  22. Balakin: Félreértesz. Újrafogalmazom: mutass nekem egy olyan képregényt, a felsorolt hősök közül, ami az EREDETI MEGJELENÉS szerint, vagyis havi rendszerességgel volt kapható, igen olcsó áron az újságosoknál, pont úgy, mint az USÁban.

  23. Vészmadár: Lehet, hogy más országokban is egyesek meghalnak a képregényekért, de nem annyian, mint Amerikában…

  24. anthony711: így már értem! Volt erre kísérlet ( ultimate xmen F4, wolverine) de befuccsolt.
    Vészmadár: Japánban sokkal többen, de ottvan még franciaország és Belgium is ahol arányaiban kb ugyanakkora képregénykultúra.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *


Az írott szöveg (c) 2004- , a médiatartalmakkal az eredeti jogtulajdonosok rendelkeznek.